Kedves mindenki!

11. 12.-én amint az országgyűlés kimondta a áment a 3-2-1 év tekintetében,
hanyat-homlok rohantam az erkölcsivel a postára. (Szerinten vagyunk így egy
páran) A napokban megjött az erkölcsi, vagy szép új fényképen, a jogszabályt
is kihirdették. Tegnap nagy mellénnyel mentem a Bp Lőportál utcai TÁH-ba.
Erre az ügyintéző széttárta karjait, hogy a PM-ből még nem jött meg az
utasítás!!! Be akarom-e adni saját felelősségemre? Persze a jogszabályt nem
tarottam fontosnak elvinni. Mire közölte, hogy faxoljam le neki, mert erre
felé ilyen nem jár (??). És bizonyítsam be, hogy leadhatom, különben csak
úgy veszi át, hogy széljegyzetet ír rá. Rögtön az egekben voltam, de nem a
gyönyörtől. Valamint azt sem láttam sehol lefektetve, hogy ezt személyesen
kell leadni személyi igazolvány terhe mellett, így a barátnőmét sem vették
át (ez jogos?). Hazafelé kiderítettem, hogy a Deák F. téri TÁH átveszi, ott
nincs gond a 'PM utasítással'.
Azzal érvelt az ügyintéző, hogy az egész 2003. 01. 01.én lép hatályba, és ha
egy nappal előbb adom be, akkor még az igénylésnél nem voltam jogosult, el
fogják utasítani. A poén az, hogy már egy könyvelő lefaxolta a módosítást,
amit elém tett a hölgy. Ebból egyértelmű, hogy a 177 § módosításait már a
2002. évben is lehet alkalmazni. Azt modta, hogy Ő ehhez a jogi
csűrés-csavaráshoz nem ért, és őt kirúgja a főnöke, ha ezt most széljegy
nélkül átveszi. 'Egyébként még senki nem merte széljegy nélkül átvenni.'
Mi a véleményetek? Kinek sikerült már hasonló cipőben regisztráli azóta?

Hello

Kabay Gabi



_______________________________________________
Akta maillist  -  [EMAIL PROTECTED]
http://www.irisz.hu/mailman/listinfo/akta

válasz