Hello!

A kovetkezo APEH cikkeket talaltam:


"Az APEH elnöke elismerte a tévedést

2003. február 14., péntek, 13:05

Az APEH-nek nincs joga minden 300 ezer forint feletti utazóról adatokat
kérni - ismerte el az APEH elnöke egy nappal azután, hogy kiderült: a
hivatal utazási irodáktól bekéri a luxusutazásokon részt vevők adatait. Az
APEH elnöke pénteken utasítást adott ki, hogy a hivatalnak finomítania kell
a vagyongyarapodással kapcsolatos információszerzést. A hivatal egyik
vezetője tegnap még azt nyilatkozta, hogy nemcsak az utazási irodáktól,
hanem az autókereskedőktől, valamint a földhivataloktól is kérhetnek
ügyféllistát.

Finomítania kell a vagyongyarapodással kapcsolatos lekérdezéses módszerén az
adóhivatalnak, erre az APEH elnöke már ki is adta az utasítást. A hivatal
részéről csütörtökön elismerték, hogy kértek utazási irodáktól adatokat a
nagyobb összegű nyaralásokra befizetőkről, sőt az egyik osztályvezető azt
nyilatkozta, hogy az autókereskedőktől, valamint a földhivataloktól is
kérhetnek ügyféllistát.

Király László György, az APEH elnöke pénteken elmondta: az adózás rendjéről
szóló törvény nem teszi lehetővé a hivatal számára, hogy minden 300 ezer
forint feletti utazóról adatokat kérjen. A törvényi szabályozás szerint
ugyanis ilyen formában nem juthatnak olyan magánszemélyek adataihoz, akik
nem minősülnek adózónak. Ezért finomítani kell a módszeren, mivel az
adóhivatal nem akar lemondani a vagyongyarapodással kapcsolatos
információszerzésről, például az utazási irodáknál sem - mondta Király
László György. Az adó, illetve az adóalap ellenőrzése érdekében ugyanis nem
csak konkrét ellenőrzéskor lehet adatokat kérni az adózás rendjéről szóló
törvény szerint. "Az adóhivatal nem néhány százaléknyi, hanem nagyságrendi
különbségek esetén vizsgálódik" - mondta az elnök.

Az APEH csütörtökön ismerte el a Világgazdaság értesülését, hogy luxusutak
után kutat: adatokat kért az utazási irodáktól a nagyobb összegű
nyaralásokra befizető utasokról. A revizorok azt nézik meg, hogy az
utazóknak volt-e annyi bevallott, legális jövedelmük, amelyből utazásra is
futotta. Az adatvédelmi biztos és a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli
Szolgáltatók Egyesületének elnöke ugyanakkor jogtalannak tartja az APEH
eljárását.

(MTI)"


ujabb cikk:

"A luxusautó-tulajdonosokat is ellenőrizheti az APEH

2003. február 14., péntek, 10:51

A luxusutakra járók mellett a luxusautó-tulajdonosok is számíthatnak arra,
hogy az APEH ellenőrzi őket, ugyanis a hivatal jogértelmezése szerint az
utazási irodák adataihoz hasonlóan bekérhetik az autókereskedések és a
földhivatalok adatait is. Az utazási irodák közben már megtalálták a
kiskaput: apróbb tételekre szeletelik a több százezres számlákat, már a
katalógusaikat is úgy készítik el, hogy ne szerepeljen benne 300 ezer forint
feletti tétel.

A luxusautó-tulajdonosok is számíthatnak arra, hogy az APEH ellenőrzi őket,
ugyanis az APEH szerint kérhetnek listát az autókereskedőktől, valamint a
földhivataloktól is. A földhivataloknak egyébként a lakásvásárlásokról
automatikusan tájékoztatni kell az APEH-et. Az adatvédelmi biztos és a
Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesületének elnöke
ugyanakkor jogtalannak tartja az APEH eljárását, emellett az adótanácsadó
hozzátette: a magánszemélyeknek lehetőségük van a szerződésben kikötni, hogy
az utazási iroda törölje személyes adatait az utazás után. Az utazási irodák
is megtalálták a kiskaput az APEH ellen: katalógusaikat már eleve úgy
késztik el, hogy véletlenül se szerepeljen benne 300 ezer forint feletti út,
a repülőjegy árát például külön fizettetik be.

Az adózás rendjéről szóló törvény felhatalmazza az adóhatóságot, hogy az
adózót nyilatkozattételre kötelezze a nyilvántartásában szereplő adatról,
tényről, körülményről - indokolta az utazási irodáknál indított
vizsgálatokat a Magyar Hírlapnak az APEH főosztályvezetője, Hajdú Miklósné.
A revizorok a közelmúltban több utazási irodától kérték a 300, illetve 500
ezer forintnál drágább utak résztvevőinek személyi adatait.

A főosztályvezető elmondta: az 1999. január 1-jétől hatályos, az adózás
rendjéről szóló törvény módosítása alapján korábban is kértek hasonló listát
az adózókkal szerződéses kapcsolatban álló személyekről, illetve
társaságoktól. Azt megelőzően csak egy-egy konkrét ügyben, a vizsgálat
megindítása után léphetett fel hasonlóan az APEH. 1999 óta azonban minden
adózó nyilatkoztatható a vele szerződéses kapcsolatban álló más adózóról -
mondta Hajdú Miklósné. Hozzátette: ezúttal a jövőbeni
vagyonosodás-vizsgálatok elindításához folyik az adatgyűjtés, amely az
adóellenőrzésre kiválasztást segítheti elő. A Magyar Adótanácsadók és
Könyvviteli Szolgáltatók Egyesületének elnöke szerint azonban jogtalanságról
van szó, mert az a jogszabály, amire az APEH hivatkozik, azt mondja ki, hogy
az ellenőrzés érdekében kérheti a hivatal az adatokat, és nem az
ellenőrzésre kiválasztáshoz. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint
sem értelmezhető úgy a törvény, hogy a magánszemélyek adatait kiadhatják az
utazási irodák. Mindketten egyetértenek abban, hogy a magánszemélyek
személyes adatai csak akkor adhatók ki, ha azt a törvény meghatározott
célból elrendeli, itt pedig nincs meghatározva a cél. Ha meglenne, akkor is
tájékoztatni kellene az érintetteket mégpedig a szerződéskötéskor, hogy a
jövőben átadhatják az APEH-nak az adatokat.

Az APEH azonban másként értelmezi a törvényt, szerintük nem szükséges
indokolni az adatgyűjtést. A revizorok azt nézik meg, hogy az utazóknak
volt-e annyi bevallott, legális jövedelmük, amelyből utazásra is futotta.

[origo]"



Szabo Gabor


_______________________________________________
Akta mailing list
[EMAIL PROTECTED]
http://openforum.hu/mailman/listinfo/akta

Antwort per Email an