egy helyen ezt olvasom: "nem kaphat de minimis tamogatast a szallitasi agazatban tevekenyseget vegzo.."
az apeh honlapjan ezt olvasom: "E szerint a nemzetközi áruszállítást végző adózó nem veheti igénybe a kedvezményt. Nem vehető igénybe továbbá a 69/2001 (EK) bizottsági rendelet 1. cikke a) pontjának megfelelően az EK Szerződés I. mellékletében felsoroltak szerint: - többek között - mezőgazdasági, erdőgazdasági, halászati termékek előállításához, feldolgozásához, vagy értékesítéséhez kapcsolódó tevékenységek végzése esetén sem." art-ban csak ennyi van: 30. csekély összegű (de minimis) támogatás: az EK Szerződés 87. és 88. cikkeiben foglaltaknak a de minimis támogatásra való alkalmazásáról szóló 2001. január 12-i 69/2001 (EK) bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatás. a 69/2001 (EK) bizottsagi rendelet pedig: Tekintetbe véve a mezőgazdasági, halászati, akvakultúra, valamint a közlekedési ágazatokra vonatkozó speciális szabályokat és azon kockázatot, hogy ezen ágazatokban még a kisösszegű támogatások is megfelelhetnek a Szerződés 87. cikkének (1) bekezdésében foglalt kritériumoknak, célszerű, hogy e rendelet ne vonatkozzon ezen ágazatokra. Tehat a kerdesem: a beruhazasi adoalap kedvezmenyt, es a beruhazasi hitel utani adokedvezmenyt (mindketto de minimis) igenybe veheti a belfoldi arufuvarozassal foglalkozo kft?! Séva ----- Original Message ----- From: "Selymes Éva" <[EMAIL PROTECTED]> To: "levelezolista legalabb merlegkepes akta openforum" <[email protected]> Sent: Wednesday, February 01, 2006 5:31 PM Subject: beruhazasi kedvezmeny > fizikai rosszullet kornyekez! > van egy belfoldi arufuvarozassal foglalkozo kft ugyfelem. > tavaly igenybe vettem beruhazasi adoalapkedvezmenyt a beszerezett > tehergepkocsikkal kapcsolatban, es hitelkamat kedvezmenyt is. > > nagyon fontos: jol tettem? tud valaki tilto rendelkezest ezzel kapcsolatban? > > Séva > > > _______________________________________________ > akta mailing list > [email protected] > https://openforum.hu/mailman/listinfo/akta > > > -- > No virus found in this incoming message. > Checked by AVG Free Edition. > Version: 7.1.375 / Virus Database: 267.14.25/247 - Release Date: 2006.01.31. > > _______________________________________________ akta mailing list [email protected] https://openforum.hu/mailman/listinfo/akta
