Re: [Techinfo] dns vagy tűzfal kontra néhány honlap

2016-10-19 bef zés Attila Kovács
Van ugyan proxy, de az még nem szűri a forgalmat. Ettől függetlenül 
kikapcsoltam, de úgy sem jöttek be ezek az oldalak.

arp-t néztem, az jó, route-ot is néztem, az is jó.

2016-10-19 19:00 keltezéssel, Csaba Tiba írta:

Proxy is van rajta?

2016.10.19. 14:32 ezt írta ("Attila Kovács" >):

Sziasztok!

A címben összefoglaltam a lényeget.

A probléma:
A jelenség, hogy néhány honlap nem jön be. Konkrétan: jezsuita.hu
, manreza.hu , jmsz.hu
, eletrendezeshaza.hu 
Mármint hálózaton belülről. Külső hálózatból nincs gond. Ez már
csak azért is ciki, mert ezek pont a jezsuita rend által
üzemeltetett honlapok és pont nálunk nem érhetőek el.
Minden más oldal bejön. VPN simán megy. Belső hálóval nincs gond.
Szóval látszólag minden rendben, az elmúlt hetekben nem is volt
ilyen szinten változás. Múlt héten jelezték először a problémát.

Vizsgálatok:
A DNS szervert átnéztem, ami egy Debian 8.6-oson fut. De semmi
különös, szokatlan. Nem változtattam rajta. Tűzfalban sem volt
változás az elmúlt hetekben.
Két internetkapcsolatunk van, amiből leginkább csak az egyiket
használjuk, ez a sulinetes. Sulineteseket felhívtam, semmi
korlátozás. Direktbe rákötöttem egy laptopot a sulinetes routerre,
tökéletesen működik minden. A szerver mögül nem. Google-es DNS-el sem.
Áttereltem a forgalmat a másik kapcsolatra, ami az egyetemen
keresztül megy. Minden működik. A szerver mögül. Visszaterelem a
forgalmat a sulinetes hálóra, akkor megint nem jönnek be.
Beszéltem az illetékes rendszergazdával, nem tudott mondani semmit.
A honalpokat az ezit üzemelteti, őket is megkérdezték, semmi.

A traceroute alapján a sulinetes DNS szervernél akad el a dolog:
traceroute to jezsuita.hu  (87.229.70.26), 30
hops max, 60 byte packets
 1  gw.jezsu.lan (172.16.255.253)  0.512 ms  0.489 ms 0.474 ms
 2 gw.fenyi-miskolc.sulinet.hu
 (195.199.195.174)  4.386 ms 
4.499 ms  4.771 ms

 3  * * *
 4  * * *
 5  * * *
A többi mind csillag.

A dig kimenete már egy kicsit érdekesebb, vagy csak még én nem
találkoztam ezekkel a DNS kiszolgálókkal az authority section résznél:
;<<>> DiG 9.10.3-P4-Ubuntu <<>> jezsuita.hu 
;; global options: +cmd
;; Got answer:
;; ->>HEADER<<- opcode: QUERY, status: NOERROR, id: 27921
;; flags: qr rd ra; QUERY: 1, ANSWER: 1, AUTHORITY: 7, ADDITIONAL: 2

;; OPT PSEUDOSECTION:
; EDNS: version: 0, flags:; udp: 4096
;; QUESTION SECTION:
;jezsuita.hu .INA

;; ANSWER SECTION:
jezsuita.hu .1547IN A87.229.70.26

;; AUTHORITY SECTION:
hu.73095INNS ns2.nic.fr .
hu.73095INNS b.hu .
hu.73095INNS e.hu .
hu.73095INNS c.hu .
hu.73095INNS ns-com.nic.hu .
hu.73095INNS d.hu .
hu.73095INNS a.hu .

;; ADDITIONAL SECTION:
d.hu .78977IN A195.70.35.250

;; Query time: 0 msec
;; SERVER: 127.0.1.1#53(127.0.1.1)
;; WHEN: Wed Oct 19 14:18:36 CEST 2016
;; MSG SIZE  rcvd: 201

Ez az én gépemről van.
A DNS névre nincs találata a whois-nak, de az ip cím az
Interware-hez tartozik. Így gondolom hivatalos.

Ha a gateway-en futtatom ugyanezt, akkor ezt adja:

; <<>> DiG 9.9.5-9+deb8u7-Debian <<>> jezsuita.hu 
;; global options: +cmd
;; Got answer:
;; ->>HEADER<<- opcode: QUERY, status: NOERROR, id: 41527
;; flags: qr rd ra; QUERY: 1, ANSWER: 1, AUTHORITY: 0, ADDITIONAL: 1

;; OPT PSEUDOSECTION:
; EDNS: version: 0, flags:; udp: 4096
;; QUESTION SECTION:
;jezsuita.hu .INA

;; ANSWER SECTION:
jezsuita.hu .3600IN A87.229.70.26

;; Query time: 22 msec
;; SERVER: 195.199.255.4#53(195.199.255.4)
;; WHEN: Wed Oct 19 14:18:49 CEST 2016
;; MSG SIZE  rcvd: 56

Fizikailag is odamentem a gateway-hez (van grafikus felülete is),
ott is megpróbáltam, ott sem jönnek be az oldalak.

Kifogytam az ötletekből, hogy mit, hol nézzek még meg.

Remélem minden lényeges infót leírtam.
Ha valakinek van ötlete, ne fogja vissza magát. :)

Üdv:
Attila

-- 
Kovács Attila

sysadmin
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium
Miskolc

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu 
Fel- és 

[Techinfo] Win10 csak másodikra települ

2016-10-19 bef zés Zsolt Farkas
Sziasztok!

kb ötödször próbálkozok Win10 Enterprisex64-et telepíteni a tavaszi
 Fujitsu gépre.
Pendriveról nem UEFI.

Rendben elindul, fájlok másolása, aztán újraindul, de a telepítés indulna
az elejétől (újra feldobja a nyelvi beállításokat, majd végig kattintgatva
végigmegy a telepítés)

Ha hagyom a második kört, akkor rendben felmegy, elvileg használható.

Most gyártok még egy UEFI-s telepítőt kiváncsiságból, de érdekelne, hogy mi
okozhatja?

Zs
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Debian telepítési gond Intel Server Board S3200SHX alaplappal

2016-10-19 bef zés Neumayer Béla

OK. Az Ubuntu telepítőt leszedtem, holnap este megint próbálkozom.

2016-10-19 22:08 időpontban Fehér Sándor ezt írta:
mintha korábbi hardveres RAID maradványai voltak a lemezeken. Lehet, 
hogy az kavart be?

Attól kellene, hogy lássa a telepítő a "mezei" gépen.

Én ezt tenném: letöltöd az ubuntu 16 desktop iso-t, kiírod és
bootolod. Lesz olyan menüpont, hogy próba telepítés nélkül (live mod)
A  "mezei" gépen : dd if=/dev/zero of=/dev/sd(x) bs=512 count=1 (x a
hdd azonosítója)  Ezt kiirtja a particiós táblát.
A másik hdd-n is meg kell ezt tenni.
Ezt is lehet: dd if=/dev/zero of=/dev/sd(x)  Így pedig mindent töröl a
diszkről, az esetleges maradványokat is gyalulja a diszk teljes
méretén. Pár óra míg végez, ez lassabb mint az előző parancs.
Ja és ugye nem UEFI-ben próbálkozol a sima gépen és esetleg alaplapi 
raid-el? :)

Természetesen nem. Egy Intel Core 2 Duo E7500-as CPU, ASRock g41m-gs3 
lap 4GB RAM-mal van az itthoni tesz gépemben.

ui: olyat nem láttam még, hogy a win7 látja a hdd-t a debian meg nem. 
:)

Érdekel mi ez, írd meg kérlek, ha meglesz a megoldás. :)

Engem is, hidd el ;)

--
Üdvözlettel,
Neumayer Béla
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Debian telepítési gond Intel Server Board S3200SHX alaplappal

2016-10-19 bef zés Fehér Sándor
>mintha korábbi hardveres RAID maradványai voltak a lemezeken. Lehet, 
hogy az kavart be?

Attól kellene, hogy lássa a telepítő a "mezei" gépen.

Én ezt tenném: letöltöd az ubuntu 16 desktop iso-t, kiírod és bootolod. 
Lesz olyan menüpont, hogy próba telepítés nélkül (live mod)
A  "mezei" gépen : dd if=/dev/zero of=/dev/sd(x) bs=512 count=1 (x a hdd 
azonosítója)  Ezt kiirtja a particiós táblát.

A másik hdd-n is meg kell ezt tenni.
Ezt is lehet: dd if=/dev/zero of=/dev/sd(x)  Így pedig mindent töröl a 
diszkről, az esetleges maradványokat is gyalulja a diszk teljes méretén. 
Pár óra míg végez, ez lassabb mint az előző parancs.
Ja és ugye nem UEFI-ben próbálkozol a sima gépen és esetleg alaplapi 
raid-el? :)

ui: olyat nem láttam még, hogy a win7 látja a hdd-t a debian meg nem. :)
Érdekel mi ez, írd meg kérlek, ha meglesz a megoldás. :)

Üdv!

2016. 10. 19. 21:48 keltezéssel, Neumayer Béla írta:

2016-10-19 21:30 időpontban Fehér Sándor ezt írta:

2016. 10. 19. 21:04 keltezéssel, Neumayer Béla írta:
De, sajnos ez van. sima mezei gépbe tettem bele. BIOS látja mindkét 
HDD-t, debian telepítő nem

I. A windows 7 telepítő látja a hdd-ket a "mezei" pc-n?

Windows telepítő látja. Ahogy néztem, mintha korábbi hardveres RAID 
maradványai voltak a lemezeken. Lehet, hogy az kavart be?
Gyorsan felteszek rá egy Windowst, azután ismét megpróbálom a debian 
telepítést.

II.
http://cdimage.debian.org/debian-cd/8.6.0/amd64/iso-cd/debian-8.6.0-amd64-netinst.iso 

 Ezt használod?

Igen.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Debian telepítési gond Intel Server Board S3200SHX alaplappal

2016-10-19 bef zés Neumayer Béla

2016-10-19 21:30 időpontban Fehér Sándor ezt írta:

2016. 10. 19. 21:04 keltezéssel, Neumayer Béla írta:
De, sajnos ez van. sima mezei gépbe tettem bele. BIOS látja mindkét 
HDD-t, debian telepítő nem

I. A windows 7 telepítő látja a hdd-ket a "mezei" pc-n?

Windows telepítő látja. Ahogy néztem, mintha korábbi hardveres RAID 
maradványai voltak a lemezeken. Lehet, hogy az kavart be?
Gyorsan felteszek rá egy Windowst, azután ismét megpróbálom a debian 
telepítést.

II.
http://cdimage.debian.org/debian-cd/8.6.0/amd64/iso-cd/debian-8.6.0-amd64-netinst.iso
 Ezt használod?

Igen.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

--
Üdvözlettel,
Neumayer Béla
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] win 10 wifi

2016-10-19 bef zés Csaba Tiba
live linux mit mond?
Csaba

2016. október 19. 19:40 MARKO Ferenc írta, :

> Szia!
>
> Titkosítás? WPA WPA2 TKIP AES?
>
> Üdvözlettel:
> ___
>
> Markó Ferenc
>
> Mobil: +36 30 348 1670
>
> 2016. október 19. 10:34 Bakos Gabor írta, :
>
>> Sziasztok!
>>
>> Az alábbival szenvedek, és nem találok megoldást.
>>
>> Adott egy wifi elérési pont (mikrotik). kb két éve beállítva tökéletesen
>> működik.
>>
>> Csatlakoztak rá a pc-k, laptopok, telefonok is rendben.
>>
>> A win 10 nagy frissítése (SP) óta ezek a laptopok hol csatlakoznak, hol
>> nem, teljesen kiszámíthatatlan módon. A win7-ek, telefonok továbbra is
>> normálisan csatlakoznak. Próbáltam más wifi-vel TP-Link, mindenki működik
>> kivéve a win10-ek.
>>
>> A gond tehát a win10-el van de hol? A (SP) frissítés előtt tökéletesen
>> működött mindenki. Ráadásul többfajta win10-es laptopról beszélünk, tehát a
>> hardver sem ugyanaz, a közös tehát a win10.
>>
>> Ötlet?
>>
>> Köszönöm!
>>
>> bg
>>
>>
>> Ja: távolítsam el a frissítő csomagot, és legyek "sebezhető"? Ezt azért
>> nem szeretném.
>>
>>
>>
>> ---
>> This email has been checked for viruses by Avast antivirus software.
>> https://www.avast.com/antivirus
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Wifi gubanc - SOS

2016-10-19 bef zés Szalayné Tahy Zsuzsa
>
> A dns beállitást nem értem.
> Cisco sulis router oszt ip-t?
>
Nem, egy win. server oszt IP-t.
Valószínűleg...
...Hyper-V szerver
...Két tartományban, két hálókártyán van a két alháló és van még egy
harmadik hálókártya is benne.  Az egyik megy, a másik és a 3. nem.
A konfigurációs adatok látszanak a képernyőn, ott az egyik hálózathoz
látszik a beállított DNS, a másikhoz és a lokálishoz "(none)"
A két alháló DNS beállítása: sorrendjében más, de utolsó a helyi (fejből,
az ami megy kb: 195.199.255.4, 195.199.255.57, 172.16.1.2. ami nem megy,
ott elöl a ...57, utána ...4 utána 192.168.64.1 a harmadik azt hiszem, csak
192.168.64.1)

A wifis eszközöknek nem kellett volna befolyásolni semmit.
>
Mi is így gondoltuk, de mégis...

"Egymás után raktuk" jelentése:
Megnéztük lokálisan, hogy működik, utána rádugtuk a hálóra. Ment. Hétfőn
reggel kezdtük, kedd délre volt kint 6 eszköz.
Kedden 3-kor már furcsa volt:
Az egyik PC-ről (192.168.64.x) elértem távoli asztallal a laptopomat, de
- a laptopomról nem értem el a Scan megosztást a 192.168.64.4 címen,
viszont elértem a megosztott mappákat a 192.168.64.1 címen
- a PC-ről pont fordítva, a megosztott 1-en lévő mappákat nem értem el,
de a Scan-t igen.

Van ott leírása a hálózatnak? Pontosan hol jön a net, szerver switch? Azok
a dns konfigurációk eredetileg is ilyenek vagy már ti csináltátok?

eredetileg is ez volt benne, de a sorrenden változtattunk, a belsőt tettük
utolsónak. (nem segített)

 Van a közelben rendszergazda hálózati ismeretekkel?
Van, de korlátozott gyakorlati tapasztalattal.

Van műszeretek amivel ki lehet méregetni hogy a kábelen a jelek eljutnak e
a routerig? (Kb 2000 Ft)
Nem tudom. Murphy nagy alakítása lenne, ha pont most csúszna ki egy kábel,
de holnap megnézem. Törés, szakadás nem valószínű.

Valóban hogy kötöttétek rá? Volt rá terv vagy ahogy adta?
Az egyes tantermekben van kábeles végpont, erre tettünk egy-egy eszközt.
Egymástól jó messzire.

Visszadugtak minden kábelt a helyére? Maradt eszköz valahol?
Nem dugtunk át kábelt, az eszközöket olyan helyre csatlakoztattunk, ahol
korábban laptop vagy ősi PC volt.

Ki adta a heterogén hálózat ötletét?
kb az élet... Folyton jönnek a kollégák ilyen ötletekkel, meg azzal, hogy
legyen egy osztálynak routere osztálypénzből (és legyen abban a teremben,
ahol az osztály van). Most kipróbáltuk. Azért van pozitív oldala is a
történetnek: Tanulunk.
Tudtam, hogy nem fog működni, mert gyengék az eszközök, mert lassú a helyi
háló, mert gyenge a szerver... de az nem volt benne a pakliban, hogy vissza
sem akar állni. :-(

Mi osztott ip címet?
Azt hiszem, volt olyan eszköz, amelyik címfordítást is végzett, de
mindegyiknek fix IP-címe volt és ha osztott, akkor megadott tartományban
osztotta DHCP-n a címet. Egyik sem volt 192.168.137.1-es, amit utána
láttunk a logban. Ezért gondoljuk, hogy partizán (segítő szándékú)
felhasználó is van a háttérben, de ahhoz túl nagy a terület, hogy
megtaláljuk, ha valamit feltett.
Ebből következően, lehet, hogy holnapra "magától" megjavul... (bárcsak)

Dokumentáció létezése:
Attól függ, hogy ki mondja. Másfélévenkénti rendszergazdaváltás mellett
folyamatos javítások közepette néhány "fontos dolog" le van írva, de
rengeteg "Magától értetődő" vagy "automatikus" nincs. + Van ami lehet, hogy
le van írva, csak azt nem tudjuk, hogy hova.

SzTZs
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Debian telepítési gond Intel Server Board S3200SHX alaplappal

2016-10-19 bef zés Fehér Sándor

2016. 10. 19. 21:04 keltezéssel, Neumayer Béla írta:
De, sajnos ez van. sima mezei gépbe tettem bele. BIOS látja mindkét 
HDD-t, debian telepítő nem

I. A windows 7 telepítő látja a hdd-ket a "mezei" pc-n?

II. 
http://cdimage.debian.org/debian-cd/8.6.0/amd64/iso-cd/debian-8.6.0-amd64-netinst.iso 
 Ezt használod?

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Debian telepítési gond Intel Server Board S3200SHX alaplappal

2016-10-19 bef zés Neumayer Béla
De, sajnos ez van. sima mezei gépbe tettem bele. BIOS látja mindkét 
HDD-t, debian telepítő nem, csak a pendrive-ot, amiről telepíteném.
Amikor beraktam egy másik pendrive-ot a hálókártya drivere miatt, akkor 
megnéztem a partícionálásnál a szoftveres RAID-et. OTT a két pendrive 
sdc és sdd néven szerepelt. Mintha ott lenne a két HDD-de valamiért 
mégsem tudja kezelni.

2016-10-19 20:51 időpontban Fehér Sándor ezt írta:

Egyszerű asztali gépbe rakd át a hdd-ket.
Nem hiszem, hogy úgy sem látja a telepítő.
Ha feltelepítetted, meg mehet vissza a szerverbe.

--
Üdvözlettel,
Neumayer Béla
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Debian telepítési gond Intel Server Board S3200SHX alaplappal

2016-10-19 bef zés Fehér Sándor

jaa: https://www.proxmox.com/en/downloads/item/proxmox-ve-4-3-iso-installer

2016. 10. 19. 20:36 keltezéssel, Neumayer Béla írta:

Sziasztok!
Kipróbáltam mind a 3 variációt, de sajnos egyik sem jött be. :(
Egyik esetben sem látta a telepítő a HDD-ket. Most már csak arra 
gyanakszom, hogy a HDD-kel lehet a gond. No nem fizikailag, hanem 
típusilag.
2 db Samsung HD502HJ típusú HDD-ről van szó. Tudom, hogy nem éppen 
szerverbe való eszközök, de szegény ember KLIK-ből főz.

Megpróbálom más HDD-vel, más tippem nincs.

2016-10-18 22:01 időpontban Fehér Sándor ezt írta:

Szia!

+1 a debiannak én is azért "rajongok" bár az ubuntu 1604LTS sem rossz 
választás.

Az alaplapi raid-et felejtsd el, hagyd AHCI-n!!!
Helyette használj szoftver raid1 -et, amit a telepítővel megtudsz
tenni a telepítés alatt. Előnye, hogy hdd hiba esetén  másik gépben is
működik a jó hdd és könnyen biztonságosan tudsz menteni majd cserélni
a hibás diszket. Sorolhatnám még  sok előnye van a szoftveres
raid-nek a hardveressel szemben.

A következőket szükséges tenned a probléma elhárítása érdekében:
I. leszeded a firmware csomagot és telepítés alatt betolod neki egy
pendrive-on.  link:
http://cdimage.debian.org/cdimage/unofficial/non-free/firmware/jessie/current/ 

 vagy
II. Letöltöd azt az install cd-t ami tartalmazza a non-free
firmwareket is. ( az ubi ilyen, és azért látja a hdd-ket) - Ezt a
módszert nem javaslom, mert unofficial a telepítő.
vagy

III. beteszed a két hdd-t egy akármilyen asztali gépbe, a lényeg, hogy
a standard telepítő "lássa" a hdd-ket . (alaplapi raid OFF itt is!!)
- Installálod az oprendszert szoftveres raid-el vagy nélküle ahogy 
akarod.

- Install végén /etc/apt/sources.list- be beírod a "non-free" szókat a
jelenlegi repo-k mellé
- apt-get update
- apt-get install firmware-linux firmware-linux-free 
firmware-linux-nonfree

- kiszereled a két hdd-t (ha nincs raid, akkor egy)
- beteszed az intel szerverbe és működni fog, de első indításkor azért
ez kell: update-grub; update-initramfs -k all -u

A III. módon raktam fel a debiant a poweredge T20 gépre szoftver
raid1-el és ebből csináltam proxmox-t. Kipróbált és működő megoldás.

Üdvözlettel!

2016. 10. 18. 21:06 keltezéssel, Neumayer Béla írta:

Sziasztok!

Adott egy gép a tárgybéli alaplappal. Debian 8.6-ot szeretnék rá 
telepíteni, de nem sikerül. A lemezek partícionálása résznél nem lát 
merevlemezt, csak a telepítő médiát (USB).
A merevlemezek AHCI módban vannak, de ha átállítom RAID módra, akkor 
sem látja a telepítő. A RAID tömböt az alaplap menüjében simán tudom 
kezelni (2 db 500 GB HDD).
Érdekes, hogy Ubuntu server telepítője látja a lemezeket. Azt azért 
még sem szeretném telepíteni, egy meglévő debian szerver gép 
leváltására kellene és félek a kompatibilitási problémáktól. Szóval 
mindenképpen szeretném, ha debian menne fel.

Mit kellene tennem, hogy sikerüljön a telepítés?
debian-8.6.0-amd64-netinst.iso ezzel próbálkoztam.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Debian telepítési gond Intel Server Board S3200SHX alaplappal

2016-10-19 bef zés Fehér Sándor

Egyszerű asztali gépbe rakd át a hdd-ket.
Nem hiszem, hogy úgy sem látja a telepítő.
Ha feltelepítetted, meg mehet vissza a szerverbe.

>Tudom, hogy nem éppen szerverbe való eszközök, de szegény ember 
KLIK-ből főz.
Akár így is jó lehet, habár desktop hdd-k. Ez esetben mindenképp kell 
RAID, bár szerverbe való hdd-nél is csinálok mindig.

Ajánlom figyelmedbe a proxmox-t, ha van sok ram a gépben.(min 8, de jobb 
ha 16GB)
Ez egy debian alapú rendszer, amivel virtuális oprendszereket 
(win,linux) tudsz futtatni egy fizikai vason.
Az összes firmware-t támogatja a proxmox ve telepítő és biztosan 
felismerné a hdd-ket a vezérlővel együtt.
Tud zfs-t ami a mai legmenőbb, legjobb filerendszer, véleményem szerint 
a btrfs-től is jobb.

További fs amiket tud: ext4, ext3, xfs és ZFS :)
Csak egy példa: A zfs-nél kihúzhatod a szervert áram alól, NEM SÉRÜL a 
rendszer a COW miatt.
COW: copy on write előbb ír majd ellenőriz, ha minden OK, CSAK akkor 
törli a régi adatot a hdd-ről.

Ha van még kérdésed, írj nyugodtan.

2016. 10. 19. 20:36 keltezéssel, Neumayer Béla írta:

Sziasztok!
Kipróbáltam mind a 3 variációt, de sajnos egyik sem jött be. :(
Egyik esetben sem látta a telepítő a HDD-ket. Most már csak arra 
gyanakszom, hogy a HDD-kel lehet a gond. No nem fizikailag, hanem 
típusilag.
2 db Samsung HD502HJ típusú HDD-ről van szó. Tudom, hogy nem éppen 
szerverbe való eszközök, de szegény ember KLIK-ből főz.

Megpróbálom más HDD-vel, más tippem nincs.

2016-10-18 22:01 időpontban Fehér Sándor ezt írta:

Szia!

+1 a debiannak én is azért "rajongok" bár az ubuntu 1604LTS sem rossz 
választás.

Az alaplapi raid-et felejtsd el, hagyd AHCI-n!!!
Helyette használj szoftver raid1 -et, amit a telepítővel megtudsz
tenni a telepítés alatt. Előnye, hogy hdd hiba esetén  másik gépben is
működik a jó hdd és könnyen biztonságosan tudsz menteni majd cserélni
a hibás diszket. Sorolhatnám még  sok előnye van a szoftveres
raid-nek a hardveressel szemben.

A következőket szükséges tenned a probléma elhárítása érdekében:
I. leszeded a firmware csomagot és telepítés alatt betolod neki egy
pendrive-on.  link:
http://cdimage.debian.org/cdimage/unofficial/non-free/firmware/jessie/current/ 

 vagy
II. Letöltöd azt az install cd-t ami tartalmazza a non-free
firmwareket is. ( az ubi ilyen, és azért látja a hdd-ket) - Ezt a
módszert nem javaslom, mert unofficial a telepítő.
vagy

III. beteszed a két hdd-t egy akármilyen asztali gépbe, a lényeg, hogy
a standard telepítő "lássa" a hdd-ket . (alaplapi raid OFF itt is!!)
- Installálod az oprendszert szoftveres raid-el vagy nélküle ahogy 
akarod.

- Install végén /etc/apt/sources.list- be beírod a "non-free" szókat a
jelenlegi repo-k mellé
- apt-get update
- apt-get install firmware-linux firmware-linux-free 
firmware-linux-nonfree

- kiszereled a két hdd-t (ha nincs raid, akkor egy)
- beteszed az intel szerverbe és működni fog, de első indításkor azért
ez kell: update-grub; update-initramfs -k all -u

A III. módon raktam fel a debiant a poweredge T20 gépre szoftver
raid1-el és ebből csináltam proxmox-t. Kipróbált és működő megoldás.

Üdvözlettel!

2016. 10. 18. 21:06 keltezéssel, Neumayer Béla írta:

Sziasztok!

Adott egy gép a tárgybéli alaplappal. Debian 8.6-ot szeretnék rá 
telepíteni, de nem sikerül. A lemezek partícionálása résznél nem lát 
merevlemezt, csak a telepítő médiát (USB).
A merevlemezek AHCI módban vannak, de ha átállítom RAID módra, akkor 
sem látja a telepítő. A RAID tömböt az alaplap menüjében simán tudom 
kezelni (2 db 500 GB HDD).
Érdekes, hogy Ubuntu server telepítője látja a lemezeket. Azt azért 
még sem szeretném telepíteni, egy meglévő debian szerver gép 
leváltására kellene és félek a kompatibilitási problémáktól. Szóval 
mindenképpen szeretném, ha debian menne fel.

Mit kellene tennem, hogy sikerüljön a telepítés?
debian-8.6.0-amd64-netinst.iso ezzel próbálkoztam.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Debian telepítési gond Intel Server Board S3200SHX alaplappal

2016-10-19 bef zés Neumayer Béla

Sziasztok!
Kipróbáltam mind a 3 variációt, de sajnos egyik sem jött be. :(
Egyik esetben sem látta a telepítő a HDD-ket. Most már csak arra 
gyanakszom, hogy a HDD-kel lehet a gond. No nem fizikailag, hanem 
típusilag.
2 db Samsung HD502HJ típusú HDD-ről van szó. Tudom, hogy nem éppen 
szerverbe való eszközök, de szegény ember KLIK-ből főz.

Megpróbálom más HDD-vel, más tippem nincs.

2016-10-18 22:01 időpontban Fehér Sándor ezt írta:

Szia!

+1 a debiannak én is azért "rajongok" bár az ubuntu 1604LTS sem rossz 
választás.

Az alaplapi raid-et felejtsd el, hagyd AHCI-n!!!
Helyette használj szoftver raid1 -et, amit a telepítővel megtudsz
tenni a telepítés alatt. Előnye, hogy hdd hiba esetén  másik gépben is
működik a jó hdd és könnyen biztonságosan tudsz menteni majd cserélni
a hibás diszket. Sorolhatnám még  sok előnye van a szoftveres
raid-nek a hardveressel szemben.

A következőket szükséges tenned a probléma elhárítása érdekében:
I. leszeded a firmware csomagot és telepítés alatt betolod neki egy
pendrive-on.  link:
http://cdimage.debian.org/cdimage/unofficial/non-free/firmware/jessie/current/
 vagy
II. Letöltöd azt az install cd-t ami tartalmazza a non-free
firmwareket is. ( az ubi ilyen, és azért látja a hdd-ket) - Ezt a
módszert nem javaslom, mert unofficial a telepítő.
vagy

III. beteszed a két hdd-t egy akármilyen asztali gépbe, a lényeg, hogy
a standard telepítő "lássa" a hdd-ket . (alaplapi raid OFF itt is!!)
- Installálod az oprendszert szoftveres raid-el vagy nélküle ahogy 
akarod.

- Install végén /etc/apt/sources.list- be beírod a "non-free" szókat a
jelenlegi repo-k mellé
- apt-get update
- apt-get install firmware-linux firmware-linux-free 
firmware-linux-nonfree

- kiszereled a két hdd-t (ha nincs raid, akkor egy)
- beteszed az intel szerverbe és működni fog, de első indításkor azért
ez kell: update-grub; update-initramfs -k all -u

A III. módon raktam fel a debiant a poweredge T20 gépre szoftver
raid1-el és ebből csináltam proxmox-t. Kipróbált és működő megoldás.

Üdvözlettel!

2016. 10. 18. 21:06 keltezéssel, Neumayer Béla írta:

Sziasztok!

Adott egy gép a tárgybéli alaplappal. Debian 8.6-ot szeretnék rá 
telepíteni, de nem sikerül. A lemezek partícionálása résznél nem lát 
merevlemezt, csak a telepítő médiát (USB).
A merevlemezek AHCI módban vannak, de ha átállítom RAID módra, akkor 
sem látja a telepítő. A RAID tömböt az alaplap menüjében simán tudom 
kezelni (2 db 500 GB HDD).
Érdekes, hogy Ubuntu server telepítője látja a lemezeket. Azt azért 
még sem szeretném telepíteni, egy meglévő debian szerver gép 
leváltására kellene és félek a kompatibilitási problémáktól. Szóval 
mindenképpen szeretném, ha debian menne fel.

Mit kellene tennem, hogy sikerüljön a telepítés?
debian-8.6.0-amd64-netinst.iso ezzel próbálkoztam.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

--
Üdvözlettel,
Neumayer Béla
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] win 10 wifi

2016-10-19 bef zés MARKO Ferenc
Szia!

Titkosítás? WPA WPA2 TKIP AES?

Üdvözlettel:
___

Markó Ferenc

Mobil: +36 30 348 1670

2016. október 19. 10:34 Bakos Gabor írta, :

> Sziasztok!
>
> Az alábbival szenvedek, és nem találok megoldást.
>
> Adott egy wifi elérési pont (mikrotik). kb két éve beállítva tökéletesen
> működik.
>
> Csatlakoztak rá a pc-k, laptopok, telefonok is rendben.
>
> A win 10 nagy frissítése (SP) óta ezek a laptopok hol csatlakoznak, hol
> nem, teljesen kiszámíthatatlan módon. A win7-ek, telefonok továbbra is
> normálisan csatlakoznak. Próbáltam más wifi-vel TP-Link, mindenki működik
> kivéve a win10-ek.
>
> A gond tehát a win10-el van de hol? A (SP) frissítés előtt tökéletesen
> működött mindenki. Ráadásul többfajta win10-es laptopról beszélünk, tehát a
> hardver sem ugyanaz, a közös tehát a win10.
>
> Ötlet?
>
> Köszönöm!
>
> bg
>
>
> Ja: távolítsam el a frissítő csomagot, és legyek "sebezhető"? Ezt azért
> nem szeretném.
>
>
>
> ---
> This email has been checked for viruses by Avast antivirus software.
> https://www.avast.com/antivirus
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Wifi gubanc - SOS

2016-10-19 bef zés Csaba Tiba
Van ott leírása a hálózatnak? Pontosan hol jön a net, szerver switch? Azok
a dns konfigurációk eredetileg is ilyenek vagy már ti csináltátok? Van a
közelben rendszergazda hálózati ismeretekkel? Van műszeretek amivel ki
lehet méregetni hogy a kábelen a jelek eljutnak e a routerig? (Kb 2000 Ft)
Valóban hogy kötöttétek rá? Volt rá terv vagy ahogy adta?
Visszadugtak minden kábelt a helyére? Maradt eszköz valahol?
Ki adta a heterogén hálózat ötletét?
Mi osztott ip címet?
Csaba

2016.10.19. 15:17 ezt írta ("MARKO Ferenc" ):

> Szia
>
> Mit jelent hogy egymás után raktátok?
>
> Csaba Tiba  ezt írta (2016. október 19., szerda):
>
>> Arp -a , netstat, route parancsok jól jönnek.
>>
>> A dns beállitást nem értem.
>> Cisco sulis router oszt ip-t?
>> A wifis eszközöknek nem kellett volna befolyásolni semmit.
>> Szóval mi az eredeti felállás?
>>
>> Csaba
>>
>> 2016.10.19. 12:25 ezt írta ("Szalayné Tahy Zsuzsa" > >):
>>
>>> Sziasztok!
>>>
>>> Megpróbáltuk a heterogén hálózatot (mert 2 ubi, 1 mikrotik és 6 másik
>>> típusú eszközt kaptunk). Egymás után tettük be őket a rendszerbe, egy idő
>>> után megszűnt a helyi háló és a net... Most levettünk mindent, de nem állt
>>> vissza a "rend".
>>> Pontosabban:
>>> 2 alháló van. Az egyik a diákoké (3 terem), 172 IP címen, ez
>>> működik, de ezen MAC-address alapján lehet a netet ki/be kapcsolni, amelyik
>>> gép nincs a listában, az nem kap netet. A másik a minden más, 192.168.64.x
>>> Ez nem megy.
>>> A DNS-sel van a fő probléma. A hálózatoknál a DNS-Server beállítások
>>> 195.199.255.4, 195.199.255.57 és 192.168.64.1 (A két hálónál felcserélve
>>> a 4 és 57-es végű)
>>>
>>> Ami feltűnő, hogy egy 192.168.137.1-es címet keres a gép.
>>>
>>> Gyanítjuk, hogy egy rákötött eszköz az, de tudtunkkal ilyen eszköz nem
>>> került a hálózatra.
>>>
>>> - Lehet, hogy nem figyeltünk eléggé? Ha már levettük, akkor
>>> megmaradhat-e a hibajelzés? Hogyan lehet tőle megszabadulni?
>>> - Hogyan tudjuk kiiktatni, ha még mindig a hálózaton van? (Lehet, hogy
>>> egy szorgalmas felhasználó behozta otthonról és "segítségképpen" bedugta.)
>>>
>>> Egyéb ötlet?
>>>
>>> SzTZs
>>>
>>> Ui: Kevesen hitték el, hogy a sok kicsi nem megy sokra. Tapasztalatnak
>>> nem rossz ez, csak jó lenne már helyreállítani. Nagyon gyorsan...
>>>
>>> ___
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>>>
>
> --
> Üdvözlettel:
> ___
>
> Markó Ferenc
>
> Mobil: +36 30 348 1670
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] dns vagy tűzfal kontra néhány honlap

2016-10-19 bef zés Csaba Tiba
Proxy is van rajta?

2016.10.19. 14:32 ezt írta ("Attila Kovács" ):

> Sziasztok!
>
> A címben összefoglaltam a lényeget.
>
> A probléma:
> A jelenség, hogy néhány honlap nem jön be. Konkrétan: jezsuita.hu,
> manreza.hu, jmsz.hu, eletrendezeshaza.hu
> Mármint hálózaton belülről. Külső hálózatból nincs gond. Ez már csak azért
> is ciki, mert ezek pont a jezsuita rend által üzemeltetett honlapok és pont
> nálunk nem érhetőek el.
> Minden más oldal bejön. VPN simán megy. Belső hálóval nincs gond. Szóval
> látszólag minden rendben, az elmúlt hetekben nem is volt ilyen szinten
> változás. Múlt héten jelezték először a problémát.
>
> Vizsgálatok:
> A DNS szervert átnéztem, ami egy Debian 8.6-oson fut. De semmi különös,
> szokatlan. Nem változtattam rajta. Tűzfalban sem volt változás az elmúlt
> hetekben.
> Két internetkapcsolatunk van, amiből leginkább csak az egyiket használjuk,
> ez a sulinetes. Sulineteseket felhívtam, semmi korlátozás. Direktbe
> rákötöttem egy laptopot a sulinetes routerre, tökéletesen működik minden. A
> szerver mögül nem. Google-es DNS-el sem.
> Áttereltem a forgalmat a másik kapcsolatra, ami az egyetemen keresztül
> megy. Minden működik. A szerver mögül. Visszaterelem a forgalmat a
> sulinetes hálóra, akkor megint nem jönnek be.
> Beszéltem az illetékes rendszergazdával, nem tudott mondani semmit.
> A honalpokat az ezit üzemelteti, őket is megkérdezték, semmi.
>
> A traceroute alapján a sulinetes DNS szervernél akad el a dolog:
> traceroute to jezsuita.hu (87.229.70.26), 30 hops max, 60 byte packets
>  1  gw.jezsu.lan (172.16.255.253)  0.512 ms  0.489 ms  0.474 ms
>  2  gw.fenyi-miskolc.sulinet.hu (195.199.195.174)  4.386 ms  4.499 ms
> 4.771 ms
>  3  * * *
>  4  * * *
>  5  * * *
> A többi mind csillag.
>
> A dig kimenete már egy kicsit érdekesebb, vagy csak még én nem találkoztam
> ezekkel a DNS kiszolgálókkal az authority section résznél:
> ; <<>> DiG 9.10.3-P4-Ubuntu <<>> jezsuita.hu
> ;; global options: +cmd
> ;; Got answer:
> ;; ->>HEADER<<- opcode: QUERY, status: NOERROR, id: 27921
> ;; flags: qr rd ra; QUERY: 1, ANSWER: 1, AUTHORITY: 7, ADDITIONAL: 2
>
> ;; OPT PSEUDOSECTION:
> ; EDNS: version: 0, flags:; udp: 4096
> ;; QUESTION SECTION:
> ;jezsuita.hu.INA
>
> ;; ANSWER SECTION:
> jezsuita.hu.1547INA87.229.70.26
>
> ;; AUTHORITY SECTION:
> hu.73095INNSns2.nic.fr.
> hu.73095INNSb.hu.
> hu.73095INNSe.hu.
> hu.73095INNSc.hu.
> hu.73095INNSns-com.nic.hu.
> hu.73095INNSd.hu.
> hu.73095INNSa.hu.
>
> ;; ADDITIONAL SECTION:
> d.hu.78977INA195.70.35.250
>
> ;; Query time: 0 msec
> ;; SERVER: 127.0.1.1#53(127.0.1.1)
> ;; WHEN: Wed Oct 19 14:18:36 CEST 2016
> ;; MSG SIZE  rcvd: 201
>
> Ez az én gépemről van.
> A DNS névre nincs találata a whois-nak, de az ip cím az Interware-hez
> tartozik. Így gondolom hivatalos.
>
> Ha a gateway-en futtatom ugyanezt, akkor ezt adja:
>
> ; <<>> DiG 9.9.5-9+deb8u7-Debian <<>> jezsuita.hu
> ;; global options: +cmd
> ;; Got answer:
> ;; ->>HEADER<<- opcode: QUERY, status: NOERROR, id: 41527
> ;; flags: qr rd ra; QUERY: 1, ANSWER: 1, AUTHORITY: 0, ADDITIONAL: 1
>
> ;; OPT PSEUDOSECTION:
> ; EDNS: version: 0, flags:; udp: 4096
> ;; QUESTION SECTION:
> ;jezsuita.hu.INA
>
> ;; ANSWER SECTION:
> jezsuita.hu.3600INA87.229.70.26
>
> ;; Query time: 22 msec
> ;; SERVER: 195.199.255.4#53(195.199.255.4)
> ;; WHEN: Wed Oct 19 14:18:49 CEST 2016
> ;; MSG SIZE  rcvd: 56
>
> Fizikailag is odamentem a gateway-hez (van grafikus felülete is), ott is
> megpróbáltam, ott sem jönnek be az oldalak.
>
> Kifogytam az ötletekből, hogy mit, hol nézzek még meg.
>
> Remélem minden lényeges infót leírtam.
> Ha valakinek van ötlete, ne fogja vissza magát. :)
>
> Üdv:
> Attila
>
>
> --
> Kovács Attila
> sysadmin
> Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium
> Miskolc
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] OFF: Android nem ébreszt

2016-10-19 bef zés Gyulai László
A miui-nál alapvetően 2 ág van, a developer az 1 vagy 2 hetente frissül 
(készüléktípustól függ), hibajavítások és új feature-k is kerülnek bele. 
Van egy stabil ág, az kb 1-1.5 havonta frissül. Szerintem ez megint egy 
jó magyar betegség hogy semmi se jó, ha nincs frissítés akkor azabaj, ha 
van frissítés azabaj... :)
Szerintem az nem baj ha valamihez jönnek a frissítések, akinek nem 
tetszik az fogja és kikapcsolja a beállításokban a frissítések 
automatikus keresését. Amúgy is sok gyártó példát vehetne a xiaomi-tól, 
pl. a MI2-re, ami egy 2012-es telefon, még júniusban jött friss 
szoftver. Csak összehasonlításként, abból az évből van a HTC One X és a 
Galaxy S3 is, a HTC android 4.1-ről 4.2-re frissült, az S3 4.3-ig, de 
évek óta tesz rájuk a gyártó.
Nem csak apróságok, de nagyobb, komolyabb dolgok is kerülnek be a 
fejlesztések közé. Teljes körű engedélykezelés már generációk óta van, 
tán 3-as miui-ban már benne volt (android 2.2 2.3 időszaka!, most a 8-as 
miui-nál tartunk), az alkalmazás hozzáférési engedélyeket (amit a 
play-en meg tudsz nézni az engedély részletei alatt) egyenként lehet 
állítani, hogy engedje, tiltsa vagy kérdezzen. Minden alkalmazás 
értesítéseit ugyanígy lehet szabályozni, pl. egy olyan ingyenes app ami 
az értesítések közé kitesz üzenetet hogy vedd meg vagy valami reklámot, 
időnként feldob a képernyőre fullscreenes reklámot, képernyőzárra rak 
dolgokat, felugró ablakot nyit, buborékos rendszerüzenetet ad, ezeket 
mind meg lehet vonni tőle kapcsolókkal. Külön indítópult beállítás is 
van, ahol szintén apponként lehet kapcsolni hogy ne indulhasson 
automatikusan. Alkalmazásonként állíthatók az akku kímélési beállítások, 
háttérben futás illetve hogy közben mit érhet el (egyébként a friss 
rendszeren itt az alkalmazás akkumulátor kímélő beállításai alatt az 
óránál beállítjuk hogy ne legyen korlátozás, ellenőrizzük hogy ne legyen 
letiltva az autostartja, és a task váltóban lockoljuk a memóriában, 
akkor biztos hogy nem fog bezáródni és ébreszteni fog - csakhogy az 
eredeti felvetéshez is legyen köze). A beállítások menü alatt el is 
lehet rejteni alkalmazásokat, arra se kell segédprogram. És app lock is 
van benne gyárilag.
Ennyire komplexen szabályozható, kézbentartható rendszer még a 7-es 
droidban sincs, a közelébe se szagol.

Idei nagyobb fejlesztés pl a második asztal (second space), 
gyakorlatilag mintha két külön telefon lenne. Lehet kapcsolgatni, hogy 
az alkalmazások közül melyik jelenjen meg a második asztalon is, ott 
teljesen külön beállításokkal dolgozik, a két asztalon történő 
tevékenységek nemtudnak egymásról, nem is látják egymást. Természetesen 
jelszavazható, illetve pl. ha feloldómintát sajátot állítok be neki, 
akkor a zárképernyőn amelyik mintával feloldom, arra az asztalra lép be. 
Akár teljesen külön életet lehet élni a másik asztalon, külön fiókokkal, 
mail, fb, snapchat, akármi, és laikus számára még az sem derül ki hogy 
egyáltalán létezik ilyen.
Kezdetektől van témázási lehetőség, ikonok, hátterek, hangok, 
betűtípusok, animációk, értesítések, de már bekerült a mi space 
lehetőség is, ami egy freestyle home screen amire egy kétujjas húzással 
lehet átváltani. Van pl. xp asztal működő start menüvel, win10, de van 
aki egy íróasztalt csinált meg: http://en.miui.com/thread-237124-1-1.html
Ezeket annyira nem vágom mert nem érdekelnek a témák, de a gyerekek 
nagyon jól elszórakoznak vele, ez szintén nincs az alap androidban.

Én nagyon kedvelem a miui testreszabhatóságát, mégha egy kicsit több 
erőforrást is igényel. Annak idején az iphone felület másolásaként 
született, de most már nagyságrendekkel felülmúlta az IOS-t, vettek is 
át bőven a miui-ban megjelent dolgokat IOS-be és különféle androidos 
romokba is.

2016.10.19. 13:14 keltezéssel, Mészáros Zsolt írta:

Szia!

Bár egy biztonsági frissítés és egy komplett új ROM azért némileg más 
szerintem.

Linux-ból és Windows-ból sem jön ki hetente új build :)

Ez a sűrű kiadási ciklus engem inkább egy béta teszt fázisra 
emlékeztet, mint kész ROM-ra.

2016. 10. 19. 13:01 keltezéssel, Molnar Peter írta:

>Ha valamihez 1-2 hetente jön ki új ROM az atom stabil megoldás lehet...

Melyik linux distrib-hez nem jonnek naponta frissitesek?

A windows-hoz is csak azert jonnek havonta, mert igy dontottek.

Azert mert egy programhoz nem jon frissites, egyaltalan nem jelenti 
azt, hogy atombiztos.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Wifi gubanc - SOS

2016-10-19 bef zés MARKO Ferenc
Szia

Mit jelent hogy egymás után raktátok?

Csaba Tiba  ezt írta (2016. október 19., szerda):

> Arp -a , netstat, route parancsok jól jönnek.
>
> A dns beállitást nem értem.
> Cisco sulis router oszt ip-t?
> A wifis eszközöknek nem kellett volna befolyásolni semmit.
> Szóval mi az eredeti felállás?
>
> Csaba
>
> 2016.10.19. 12:25 ezt írta ("Szalayné Tahy Zsuzsa"  >):
>
>> Sziasztok!
>>
>> Megpróbáltuk a heterogén hálózatot (mert 2 ubi, 1 mikrotik és 6 másik
>> típusú eszközt kaptunk). Egymás után tettük be őket a rendszerbe, egy idő
>> után megszűnt a helyi háló és a net... Most levettünk mindent, de nem állt
>> vissza a "rend".
>> Pontosabban:
>> 2 alháló van. Az egyik a diákoké (3 terem), 172 IP címen, ez működik,
>> de ezen MAC-address alapján lehet a netet ki/be kapcsolni, amelyik gép
>> nincs a listában, az nem kap netet. A másik a minden más, 192.168.64.x Ez
>> nem megy.
>> A DNS-sel van a fő probléma. A hálózatoknál a DNS-Server beállítások
>> 195.199.255.4, 195.199.255.57 és 192.168.64.1 (A két hálónál felcserélve
>> a 4 és 57-es végű)
>>
>> Ami feltűnő, hogy egy 192.168.137.1-es címet keres a gép.
>>
>> Gyanítjuk, hogy egy rákötött eszköz az, de tudtunkkal ilyen eszköz nem
>> került a hálózatra.
>>
>> - Lehet, hogy nem figyeltünk eléggé? Ha már levettük, akkor megmaradhat-e
>> a hibajelzés? Hogyan lehet tőle megszabadulni?
>> - Hogyan tudjuk kiiktatni, ha még mindig a hálózaton van? (Lehet, hogy
>> egy szorgalmas felhasználó behozta otthonról és "segítségképpen" bedugta.)
>>
>> Egyéb ötlet?
>>
>> SzTZs
>>
>> Ui: Kevesen hitték el, hogy a sok kicsi nem megy sokra. Tapasztalatnak
>> nem rossz ez, csak jó lenne már helyreállítani. Nagyon gyorsan...
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> 
>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>>

-- 
Üdvözlettel:
___

Markó Ferenc

Mobil: +36 30 348 1670
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] OFF: Android nem ébreszt

2016-10-19 bef zés Ágoston József

Helló.

Xperia Tipomon is előfordul hasonló probléma, 100 százalékosan 
reprodukálható a bug: Miután beállítod az ébresztőt, lépj vissza a 
főmenübe, ne nyomd meg a bekapcsológombot az óra appban. Ha csak 
beállítod a csörgőt és kikapcsolod, csak akkor fog ébreszteni ha 
megnyomod reggel a bekapcsológombot. Remélem nagyjából érthetően 
fogalmaztam.. :)

On 2016.10.19. 10:31, Kovács Marietta wrote:

Engem a telefonom szokott általában ébreszteni. Azért általában, mert 
ma pl. csak azért nem késtem el, mert 10 perccel a beállított időpont 
után szerencsére megébredtem magamtól, ui. a Xiaomi Redmi 2 
hallgatott, mint a sír...

Ilyenkor, ha bekapcsolom a telót, egy pillanatra látom, hogy a 
kezdőképernyőn vált az óra a helyes időre (mintha alvó állapotba nem 
menne az órája) utána lelkesen elkezd ébreszteni, de már késő...

A rendszer a sajátjuk (MiuiHU 5.9).

Nem ismerem annyira az Androidot, a telefonommal meg általában 
telefonálni szoktam és nem a lelkét ápolgatni, úgyhogy nem tudom mi 
lehet a baj. Régebben is elő-elő fordult, aztán hónapokig nem, most 
megint. Fórumokon nem találtam sok segítséget, többnyire olyan 
menüpontokra hivatkoznak, amik az én telefonomban nincsenek.

Valaki találkozott már a jelenséggel?

Köszönöm a tippeket

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Orange PI

2016-10-19 bef zés Gyulai László

2016.10.19. 12:46 keltezéssel, Horváth Péter írta:
Nem 100% -ig zsákbamacska. Opeelec-nek van hozzáigazított, grafikus 
gyorsítást is kihasználó változata.
Akkor jó, csak a buktatókat kérdezted, erre írtam hogy nem 1:1 rpi 
helyettesítő. Ha ez a célod vele akkor viszont simán jó a célra.

Most nézem, drágább de nem vészesen a PC változat, 1 giga rammal, 1+1 
helyett 3+1 usb, infra port

https://www.aliexpress.com/item/Orange-Pi-PC-linux-and-android-mini-PC-Beyond-Raspberry-Pi-2/32448079125.html?scm=1007.13482.37805.0=6cea486a-35e6-4844-b164-51a0d2a74f69=1

Tudom, hogy mindennél lehet nem sokkal többért jobbat találni, végtelen 
spirál, de talán ennyit ez a plusz megér.
Ráadásul megtaláltad a legjobb forrást, maga az orange pi 
kifejlesztőjének a boltja az ali-n. Ezek az eredeti kínaiak lesznek, nem 
utángyártás, bár az oldalukról le lehet tölteni az eredeti kapcsolási 
rajzokat és panelterveket.

http://www.orangepi.org/orangepipc/
"Orange Pi™ is a trademark of the Shenzhen Xunlong Software CO., Limited"

Betetted a bogarat a fülembe, lehet hogy én is rendelek egy Pi PC-t.
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] dns vagy tűzfal kontra néhány honlap

2016-10-19 bef zés Attila Kovács

Sziasztok!

A címben összefoglaltam a lényeget.

A probléma:
A jelenség, hogy néhány honlap nem jön be. Konkrétan: jezsuita.hu, 
manreza.hu, jmsz.hu, eletrendezeshaza.hu
Mármint hálózaton belülről. Külső hálózatból nincs gond. Ez már csak 
azért is ciki, mert ezek pont a jezsuita rend által üzemeltetett 
honlapok és pont nálunk nem érhetőek el.
Minden más oldal bejön. VPN simán megy. Belső hálóval nincs gond. Szóval 
látszólag minden rendben, az elmúlt hetekben nem is volt ilyen szinten 
változás. Múlt héten jelezték először a problémát.

Vizsgálatok:
A DNS szervert átnéztem, ami egy Debian 8.6-oson fut. De semmi különös, 
szokatlan. Nem változtattam rajta. Tűzfalban sem volt változás az elmúlt 
hetekben.
Két internetkapcsolatunk van, amiből leginkább csak az egyiket 
használjuk, ez a sulinetes. Sulineteseket felhívtam, semmi korlátozás. 
Direktbe rákötöttem egy laptopot a sulinetes routerre, tökéletesen 
működik minden. A szerver mögül nem. Google-es DNS-el sem.
Áttereltem a forgalmat a másik kapcsolatra, ami az egyetemen keresztül 
megy. Minden működik. A szerver mögül. Visszaterelem a forgalmat a 
sulinetes hálóra, akkor megint nem jönnek be.

Beszéltem az illetékes rendszergazdával, nem tudott mondani semmit.
A honalpokat az ezit üzemelteti, őket is megkérdezték, semmi.

A traceroute alapján a sulinetes DNS szervernél akad el a dolog:
traceroute to jezsuita.hu (87.229.70.26), 30 hops max, 60 byte packets
 1  gw.jezsu.lan (172.16.255.253)  0.512 ms  0.489 ms  0.474 ms
 2  gw.fenyi-miskolc.sulinet.hu (195.199.195.174)  4.386 ms  4.499 ms  
4.771 ms

 3  * * *
 4  * * *
 5  * * *
A többi mind csillag.

A dig kimenete már egy kicsit érdekesebb, vagy csak még én nem 
találkoztam ezekkel a DNS kiszolgálókkal az authority section résznél:

;<<>> DiG 9.10.3-P4-Ubuntu <<>> jezsuita.hu
;; global options: +cmd
;; Got answer:
;; ->>HEADER<<- opcode: QUERY, status: NOERROR, id: 27921
;; flags: qr rd ra; QUERY: 1, ANSWER: 1, AUTHORITY: 7, ADDITIONAL: 2

;; OPT PSEUDOSECTION:
; EDNS: version: 0, flags:; udp: 4096
;; QUESTION SECTION:
;jezsuita.hu.INA

;; ANSWER SECTION:
jezsuita.hu.1547INA87.229.70.26

;; AUTHORITY SECTION:
hu.73095INNSns2.nic.fr.
hu.73095INNSb.hu.
hu.73095INNSe.hu.
hu.73095INNSc.hu.
hu.73095INNSns-com.nic.hu.
hu.73095INNSd.hu.
hu.73095INNSa.hu.

;; ADDITIONAL SECTION:
d.hu.78977INA195.70.35.250

;; Query time: 0 msec
;; SERVER: 127.0.1.1#53(127.0.1.1)
;; WHEN: Wed Oct 19 14:18:36 CEST 2016
;; MSG SIZE  rcvd: 201

Ez az én gépemről van.
A DNS névre nincs találata a whois-nak, de az ip cím az Interware-hez 
tartozik. Így gondolom hivatalos.

Ha a gateway-en futtatom ugyanezt, akkor ezt adja:

; <<>> DiG 9.9.5-9+deb8u7-Debian <<>> jezsuita.hu
;; global options: +cmd
;; Got answer:
;; ->>HEADER<<- opcode: QUERY, status: NOERROR, id: 41527
;; flags: qr rd ra; QUERY: 1, ANSWER: 1, AUTHORITY: 0, ADDITIONAL: 1

;; OPT PSEUDOSECTION:
; EDNS: version: 0, flags:; udp: 4096
;; QUESTION SECTION:
;jezsuita.hu.INA

;; ANSWER SECTION:
jezsuita.hu.3600INA87.229.70.26

;; Query time: 22 msec
;; SERVER: 195.199.255.4#53(195.199.255.4)
;; WHEN: Wed Oct 19 14:18:49 CEST 2016
;; MSG SIZE  rcvd: 56

Fizikailag is odamentem a gateway-hez (van grafikus felülete is), ott is 
megpróbáltam, ott sem jönnek be az oldalak.

Kifogytam az ötletekből, hogy mit, hol nézzek még meg.

Remélem minden lényeges infót leírtam.
Ha valakinek van ötlete, ne fogja vissza magát. :)

Üdv:
Attila

--
Kovács Attila
sysadmin
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium
Miskolc

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] OFF: Android nem ébreszt

2016-10-19 bef zés ka

On 2016-10-19 13:01, Molnar Peter wrote:

Melyik linux distrib-hez nem jonnek naponta frissitesek?

A windows-hoz is csak azert jonnek havonta, mert igy dontottek.

ket dolog keveredik itt.  egy dolog, amikor valamihez biztonsagi 
frissiteseket adnak ki.  Te a fentiekben errol beszelsz, patchekerol, 
biztonsagi problemakrol.  Ezek nem uj funkcionalitast adnak, hanem 
hibakat javitanak.

ellenben a hetente-ket hetente kiadott romban boven vannak uj funkciok 
is.  normalis cegek kulon tartanak feature release-t es security 
release-t, egymastol szeparalva.

en az "if it ain't broken, don't fix it" filozofiat kovetem.  folytatva 
az analogiat, neha-neha kiadnak uj kerneleket uj funkciokkal, de ha 
megnezed, peldaul linux eseten a fo verzioszam ugras nem hetente vagy 
havonta, sokkal inkabb evente tortenik.  ezzel erdemes osszehasonlitani 
a hetente kiadott uj romokat telefonokra.

udv
adam

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Wifi gubanc - SOS

2016-10-19 bef zés Csaba Tiba
Arp -a , netstat, route parancsok jól jönnek.

A dns beállitást nem értem.
Cisco sulis router oszt ip-t?
A wifis eszközöknek nem kellett volna befolyásolni semmit.
Szóval mi az eredeti felállás?

Csaba

2016.10.19. 12:25 ezt írta ("Szalayné Tahy Zsuzsa" ):

> Sziasztok!
>
> Megpróbáltuk a heterogén hálózatot (mert 2 ubi, 1 mikrotik és 6 másik
> típusú eszközt kaptunk). Egymás után tettük be őket a rendszerbe, egy idő
> után megszűnt a helyi háló és a net... Most levettünk mindent, de nem állt
> vissza a "rend".
> Pontosabban:
> 2 alháló van. Az egyik a diákoké (3 terem), 172 IP címen, ez működik,
> de ezen MAC-address alapján lehet a netet ki/be kapcsolni, amelyik gép
> nincs a listában, az nem kap netet. A másik a minden más, 192.168.64.x Ez
> nem megy.
> A DNS-sel van a fő probléma. A hálózatoknál a DNS-Server beállítások
> 195.199.255.4, 195.199.255.57 és 192.168.64.1 (A két hálónál felcserélve a
> 4 és 57-es végű)
>
> Ami feltűnő, hogy egy 192.168.137.1-es címet keres a gép.
>
> Gyanítjuk, hogy egy rákötött eszköz az, de tudtunkkal ilyen eszköz nem
> került a hálózatra.
>
> - Lehet, hogy nem figyeltünk eléggé? Ha már levettük, akkor megmaradhat-e
> a hibajelzés? Hogyan lehet tőle megszabadulni?
> - Hogyan tudjuk kiiktatni, ha még mindig a hálózaton van? (Lehet, hogy egy
> szorgalmas felhasználó behozta otthonról és "segítségképpen" bedugta.)
>
> Egyéb ötlet?
>
> SzTZs
>
> Ui: Kevesen hitték el, hogy a sok kicsi nem megy sokra. Tapasztalatnak nem
> rossz ez, csak jó lenne már helyreállítani. Nagyon gyorsan...
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] OFF: Android nem ébreszt

2016-10-19 bef zés Zsolt Farkas
Na azért a Win10 kedveskedik mostanában több apróval... mindegyikhez
kötelező újraindulással, sokszor konfigurálással... :(

2016. október 19. 13:01 Molnar Peter írta, :

> Hello!
>
> >Ha valamihez 1-2 hetente jön ki új ROM az atom stabil megoldás lehet...
>
> Melyik linux distrib-hez nem jonnek naponta frissitesek?
>
> A windows-hoz is csak azert jonnek havonta, mert igy dontottek.
>
> Azert mert egy programhoz nem jon frissites, egyaltalan nem jelenti azt,
> hogy atombiztos.
>
>
> --
> Tisztelettel:
> Molnar Peter
> http://www.petersoft.hu
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] OFF: Android nem ébreszt

2016-10-19 bef zés Mészáros Zsolt

Szia!

Bár egy biztonsági frissítés és egy komplett új ROM azért némileg más 
szerintem.

Linux-ból és Windows-ból sem jön ki hetente új build :)

Ez a sűrű kiadási ciklus engem inkább egy béta teszt fázisra emlékeztet, 
mint kész ROM-ra.

2016. 10. 19. 13:01 keltezéssel, Molnar Peter írta:

>Ha valamihez 1-2 hetente jön ki új ROM az atom stabil megoldás lehet...

Melyik linux distrib-hez nem jonnek naponta frissitesek?

A windows-hoz is csak azert jonnek havonta, mert igy dontottek.

Azert mert egy programhoz nem jon frissites, egyaltalan nem jelenti 
azt, hogy atombiztos.

--
Best regards,
Zsolt Meszaros
IT-Sysadmin

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] OFF: Android nem ébreszt

2016-10-19 bef zés Molnar Peter

Hello!

>Ha valamihez 1-2 hetente jön ki új ROM az atom stabil megoldás lehet...

Melyik linux distrib-hez nem jonnek naponta frissitesek?

A windows-hoz is csak azert jonnek havonta, mert igy dontottek.

Azert mert egy programhoz nem jon frissites, egyaltalan nem jelenti azt, 
hogy atombiztos.

--
Tisztelettel:
Molnar Peter
http://www.petersoft.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] OFF: Android nem ébreszt

2016-10-19 bef zés Mészáros Zsolt

Nem kötekedés képen, de megfogalmazódott a kérdés bennem, hogy

2016. 10. 19. 12:29 keltezéssel, Gyulai László írta:
Egyrészt a MiuiHU az nem a sajátjuk, hanem az eredeti kínai fejlesztői 
rombol főzött magyar változat. Ráadásul elég régi, egy 1 éves rom egy 
olyan telefonon amihez 1-2 hetente jön a frissítés.
Ha valamihez 1-2 hetente jön ki új ROM az atom stabil megoldás lehet... 
Gondolom nem csupa új funkciókkal gazdagodik, hanem foltozgatják a hibákat?
Mostanában már nem nagyon hallani ébresztési gondokról, szerintem 
megcsinálták hogy már nem lövi ki az órát a háttérben ha kevés a 
szabad ram, azon a régi romon még lehet hogy előfordult, bár inkább 
csak az 1 gigáson.

Ez egyáltalán hogy fordulhat elő 2016-ban? Mennyi RAM kell egy órának? :)

--
Best regards,
Zsolt Meszaros
IT-Sysadmin

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Orange PI

2016-10-19 bef zés Horváth Péter

2016.10.19. 12:01 keltezéssel, Gyulai László írta:

2016.10.19. 8:31 keltezéssel, Horváth Péter írta:

Sziasztok!

13,63 $ áron ez picit olcsóbb mint az Raspberry PI:

https://www.aliexpress.com/item/Orange-Pi-One-ubuntu-linux-and-android-mini-PC-Beyond-and-Compatible-with-Raspberry-Pi-2/32603308880.html?spm=2114.01010208.3.211.shLuUe_ab_test=searchweb0_0,searchweb201602_3_10065_10068_10069_10017_10080_10082_10081_10060_10061_10062_10056_10055_10037_10054_10033_10059_10032_10078_10079_10077_10073_10070_421_420_10052_10053_10050_10051,searchweb201603_4=4b914e14-1acc-4174-a4f0-e7b1315397c0 

Azt írják, kompatibilis vele. Van valami ismert buktatója a 
dolognak(függetlenül a kimenetek számától) ?

Kösz,

Péter 
Nem tudom mit értesz azon hogy kompatibilis. A Rpi2-n BCM2836 vagy 
BCM2837 (v1.2 board) van, ezen az orange-n meg allwinner H3, ez itt 
már bukta, a többi hardverről nem is beszélve. Még az se biztos, hogy 
egy Raspbian bebootolna rajta ,bár még az is lehet, hogy valahogy 
igen, de nem biztos hogy teljes értékűen megy minden. Akkor tartanám 
kompatibilisnek, ha bármilyen projektben bármelyik Rpi2 helyébe 
bepattintva minden menne ugyanúgy.
Amennyiben arra gondolsz, hogy lehet olyan ARMv7 linuxot 
összekonfigurálni ami ezen meg Rpi2-n is megy, az elképzelhető, de az 
én értelmezésemben az nem kompatibilitás.
Ha spéci pi-re gyártott szoftverrel akarod hajtani, akkor valószínű 
szopás lesz belőle, ha csak valami általános ARMv7 disztribet akarsz 
ráhúzni és felépíteni magadnak, akkor sikerülhet is, neked kell 
eldönteni hogy rászánod-e a tanulópénzt. De ez nem egy Rpi klón, hanem 
egy hasonló architektúrájú SOc-el szerelt másik számítógép aminek a 
formája hasonlít a pi-re. 
Nem 100% -ig zsákbamacska. Opeelec-nek van hozzáigazított, grafikus 
gyorsítást is kihasználó változata.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] OFF: Android nem ébreszt

2016-10-19 bef zés Gyulai László

2016.10.19. 10:31 keltezéssel, Kovács Marietta írta:

Engem a telefonom szokott általában ébreszteni. Azért általában, mert 
ma pl. csak azért nem késtem el, mert 10 perccel a beállított időpont 
után szerencsére megébredtem magamtól, ui. a Xiaomi Redmi 2 
hallgatott, mint a sír...

Ilyenkor, ha bekapcsolom a telót, egy pillanatra látom, hogy a 
kezdőképernyőn vált az óra a helyes időre (mintha alvó állapotba nem 
menne az órája) utána lelkesen elkezd ébreszteni, de már késő...

A rendszer a sajátjuk (MiuiHU 5.9).

Nem ismerem annyira az Androidot, a telefonommal meg általában 
telefonálni szoktam és nem a lelkét ápolgatni, úgyhogy nem tudom mi 
lehet a baj. Régebben is elő-elő fordult, aztán hónapokig nem, most 
megint. Fórumokon nem találtam sok segítséget, többnyire olyan 
menüpontokra hivatkoznak, amik az én telefonomban nincsenek.

Valaki találkozott már a jelenséggel?

Köszönöm a tippeket

Egyrészt a MiuiHU az nem a sajátjuk, hanem az eredeti kínai fejlesztői 
rombol főzött magyar változat. Ráadásul elég régi, egy 1 éves rom egy 
olyan telefonon amihez 1-2 hetente jön a frissítés. Fel kéne rakni egy 
frisset, nekem 6.9.29 van fent.
A redmi2 ráadásul trükkös, 2 féle került az országba, 811-es és 813-as 
változat, és mindegyikből létezik 1G ram/8G flash és 2G ram/16G flash 
változat. Legbiztosabb módszer ha kiveszed az akkut, és jobb alul írja, 
hogy 2014811 vagy 2014813.

Elmész a miui.hu letöltési oldalra: http://miui.hu/index.php?page=letoltes
Ha a készüléked 2014811, akkor a Redmi2 1/8-at választod
ha 2014813, akkor a Redmi2 2/16 a tiéd. Mindegy, hogy mennyi ram és 
tárhely van benne! Már többször jeleztük Vagyuláéknak, de nem írják át.
Letöltöd az ott található MIUIHU romot, aztán bemásolod a telefonra a 
belső tárhelyre valahova (NEM az sd kártyára), vagy telefonról is le 
lehet tölteni.
Utána bemész a beállításokba, A telefonról - rendszerfrissítések, 
megvárod amíg jobb felül megjelenik a ... menü, azon belül Rom telepítés 
kiválasztása. Ha kérdezi hogy mivel hajtsa végre akkor jó akár a gyári 
fájlkezelő is, ha nem kérdezi akkor valószínű úgyis azt nyitotta meg. 
Ott ki kell keresni a bemásolt zip-et, leokézni, és meg fogja csinálni a 
frissítést.
Mostanában már nem nagyon hallani ébresztési gondokról, szerintem 
megcsinálták hogy már nem lövi ki az órát a háttérben ha kevés a szabad 
ram, azon a régi romon még lehet hogy előfordult, bár inkább csak az 1 
gigáson.
Van egyébként redmi2-re igen jól működő és stabil CM13 is, ez egy 
android 6 alapú rendszer ami inkább a csupasz androidra/google nexus 
telefonokra hasonlít mint a miui rendszerre. Nem olyan csili-vili, de 
megnövekedett akkuidőre és kicsit gyorsabb működésre lehet számítani, 
bár ott már nem csak 2 kattintás a telepítés, jobban bele kell mászni a 
rendszerbe.

Nekem 2/16-os 813-as van, meglepően jó készülék, nem is nagyon érzem 
hogy le kéne cserélni. Majd ha a lányomnak cseréljük a redmi3-at 
újabbra, akkor majd megöröklöm azt, ez is tőle van.

GyL
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Wifi gubanc - SOS

2016-10-19 bef zés Szalayné Tahy Zsuzsa
Sziasztok!

Megpróbáltuk a heterogén hálózatot (mert 2 ubi, 1 mikrotik és 6 másik
típusú eszközt kaptunk). Egymás után tettük be őket a rendszerbe, egy idő
után megszűnt a helyi háló és a net... Most levettünk mindent, de nem állt
vissza a "rend".
Pontosabban:
2 alháló van. Az egyik a diákoké (3 terem), 172 IP címen, ez működik,
de ezen MAC-address alapján lehet a netet ki/be kapcsolni, amelyik gép
nincs a listában, az nem kap netet. A másik a minden más, 192.168.64.x Ez
nem megy.
A DNS-sel van a fő probléma. A hálózatoknál a DNS-Server beállítások
195.199.255.4, 195.199.255.57 és 192.168.64.1 (A két hálónál felcserélve a
4 és 57-es végű)

Ami feltűnő, hogy egy 192.168.137.1-es címet keres a gép.

Gyanítjuk, hogy egy rákötött eszköz az, de tudtunkkal ilyen eszköz nem
került a hálózatra.

- Lehet, hogy nem figyeltünk eléggé? Ha már levettük, akkor megmaradhat-e a
hibajelzés? Hogyan lehet tőle megszabadulni?
- Hogyan tudjuk kiiktatni, ha még mindig a hálózaton van? (Lehet, hogy egy
szorgalmas felhasználó behozta otthonról és "segítségképpen" bedugta.)

Egyéb ötlet?

SzTZs

Ui: Kevesen hitték el, hogy a sok kicsi nem megy sokra. Tapasztalatnak nem
rossz ez, csak jó lenne már helyreállítani. Nagyon gyorsan...
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Orange PI

2016-10-19 bef zés Gyulai László

2016.10.19. 8:31 keltezéssel, Horváth Péter írta:

Sziasztok!

13,63 $ áron ez picit olcsóbb mint az Raspberry PI:

https://www.aliexpress.com/item/Orange-Pi-One-ubuntu-linux-and-android-mini-PC-Beyond-and-Compatible-with-Raspberry-Pi-2/32603308880.html?spm=2114.01010208.3.211.shLuUe_ab_test=searchweb0_0,searchweb201602_3_10065_10068_10069_10017_10080_10082_10081_10060_10061_10062_10056_10055_10037_10054_10033_10059_10032_10078_10079_10077_10073_10070_421_420_10052_10053_10050_10051,searchweb201603_4=4b914e14-1acc-4174-a4f0-e7b1315397c0 

Azt írják, kompatibilis vele. Van valami ismert buktatója a 
dolognak(függetlenül a kimenetek számától) ?

Kösz,

Péter 
Nem tudom mit értesz azon hogy kompatibilis. A Rpi2-n BCM2836 vagy 
BCM2837 (v1.2 board) van, ezen az orange-n meg allwinner H3, ez itt már 
bukta, a többi hardverről nem is beszélve. Még az se biztos, hogy egy 
Raspbian bebootolna rajta ,bár még az is lehet, hogy valahogy igen, de 
nem biztos hogy teljes értékűen megy minden. Akkor tartanám 
kompatibilisnek, ha bármilyen projektben bármelyik Rpi2 helyébe 
bepattintva minden menne ugyanúgy.
Amennyiben arra gondolsz, hogy lehet olyan ARMv7 linuxot 
összekonfigurálni ami ezen meg Rpi2-n is megy, az elképzelhető, de az én 
értelmezésemben az nem kompatibilitás.
Ha spéci pi-re gyártott szoftverrel akarod hajtani, akkor valószínű 
szopás lesz belőle, ha csak valami általános ARMv7 disztribet akarsz 
ráhúzni és felépíteni magadnak, akkor sikerülhet is, neked kell 
eldönteni hogy rászánod-e a tanulópénzt. De ez nem egy Rpi klón, hanem 
egy hasonló architektúrájú SOc-el szerelt másik számítógép aminek a 
formája hasonlít a pi-re.

GyL
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Orange PI

2016-10-19 bef zés Horváth Péter

2016.10.19. 10:22 keltezéssel, Torma Sándor írta:

On 2016. 10. 19. 8:31, Horváth Péter wrote:

Sziasztok!

13,63 $ áron ez picit olcsóbb mint az Raspberry PI:

https://www.aliexpress.com/item/Orange-Pi-One-ubuntu-linux-and-android-mini-PC-Beyond-and-Compatible-with-Raspberry-Pi-2/32603308880.html?spm=2114.01010208.3.211.shLuUe_ab_test=searchweb0_0,searchweb201602_3_10065_10068_10069_10017_10080_10082_10081_10060_10061_10062_10056_10055_10037_10054_10033_10059_10032_10078_10079_10077_10073_10070_421_420_10052_10053_10050_10051,searchweb201603_4=4b914e14-1acc-4174-a4f0-e7b1315397c0 

Azt írják, kompatibilis vele. Van valami ismert buktatója a 
dolognak(függetlenül a kimenetek számától) ?

Kösz,

Péter

Szia!

Mire használnád? Ha tanulásra, ismerkedésre, akkor "bármi" jó, amiben 
mikrovezérlő van.
Igen. Most tettem a kosaramba az Ali-n egy RPi 3-at. Majdnem 
háromszorosáért.
Van Arduino-m is PIC fejlesztő környezetem is. A PI-nél a 
"számítógép-fíling" és multimédiás képességek jelentik a másságot.

A RPI B+ szépen működik Openelec KODI -val meglepően hatékony 512 MB 
RAM-al.

Nem akadozik a HD film online lejátszása, minden kiegészítővel kompatibilis.

Ez is hasonló dologra kellene, az RPI B+ kiváltására, hogy azt másra 
tudjam használni.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] OFF: fejlesztő képzés

2016-10-19 bef zés Venczel József
Bocs, azt megkérdezhetem, hol lehet ilyeneket találni? Bár gondolom, ezek 
főként budapesti cégek és nem távképzéssel dolgoznak [☹]

Üdv,

Venczel József

Feladó: techinfo-boun...@lista.sulinet.hu , 
meghatalmazó: Csaba Tiba 
Elküldve: 2016. október 19. 8:16:54
Címzett: Techinfo
Tárgy: Re: [Techinfo] OFF: fejlesztő képzés

Van egy pár hasonló, ott is ígérnek mindent valakinek bejön biztos a cégeknek 
biztosan mivel kell a programozó és vonzó a későbbi magas fizetés.

Csaba

2016.10.19. 7:10 ezt írta ("Zsolt Farkas" 
>):
Sziasztok!

Ismeritek az alábbi céget?
http://yellowroad.hu/

Elvileg ingyenes képzést ígérnek 120+áfa helyett+munkahelyet.

Zs

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] OFF: Android nem ébreszt

2016-10-19 bef zés ka

On 2016-10-19 09:31, Kovács Marietta wrote:

Valaki találkozott már a jelenséggel?

igen, tok mas telefonon, mint a tied, mas android verzioval (mivel nekem 
kb egy eve is csinalta).  en nagy android hivo voltam, de mara ugy 
gondolom ez hiba volt, meggyozodesem, hogy az android egy felkesz selejt 
aminek nem lett volna meg szabad termekkent megjelennie.  ugy tudom 40% 
korul van az androidrol iphone-ra valtok aranya es egyre novekszik, meg 
egy honap es en is beallok a sorba, mert konkretan elegem van, hogy egy 
hasznalhatatlan roncs, frissites nincs, ha valami nem megy, a szoftveres 
mutogat a gyartora, a gyarto meg a szoftveresre.  raadasul en szivesen 
vennek uj telefont is, de nem vagyok hajlando egy tepsit hordani 
magamnal, igy aztan jelenleg nincs a piacon olyan androidos telefon, ami 
az en igenyeimnek megfelel.  technikailag kurrens iphone meg van, 
relative kis meretben (SE), ugyhogy reszemrol az egesz android vilag 
bekaphatja a nem mukodo ebresztojukkel egyutt.

udv
adam

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Orange PI

2016-10-19 bef zés ka

On 2016-10-19 07:31, Horváth Péter wrote:

Azt írják, kompatibilis vele. Van valami ismert buktatója a
dolognak(függetlenül a kimenetek számától) ?

nem az orange pi az elso, ami egy mukodo, X osszegbe kerulo dolog kinai 
verzioja, X minusz epszilon penzert.  Barmirol legyen is szo, en meg nem 
lattam ezek kozul a dolgok kozul olyat, ami jobb is lett volna, nem csak 
olcsobb.

Egy gyors google kereses nehany panaszkodo jutub videot es forumokat 
dobott, ahol tobben sirankoznak, hogy nem mukodik egy usb port, 
instabil, csak egy bizonyos szoftverrel bootol be, android nem fut rajta 
stb.

Namost ezekkel a panaszkodos forumokkal nekem ket bajom van.  Az egyik, 
hogy akinek semmi baja, nyilvan nem keres forumokat, hogy leirja, minden 
fasza, tehat csak a panaszkodoktol hallani feedbacket.  A masik, hogy 
amiota minden foldonfuto hozzafer az internethez es panaszkodhat rajta, 
a velemenyek minosege is megerne egy miset.  Szoval engem konkretan nem 
erdekel olyanok velemenye, akik mondjuk nem kepesek egy usb portot 
megkulonboztetni egy hdmi-tol, marpedig altalaban ok posztolnak 10 
kulonbozo forumba, hogy az orange pi milyen rossz.  Ez azonnal feltunt 
csak abbol, hogy az elso ket talalatot atfutottam, amellett, hogy nehany 
valodinak tuno panaszkodas is olvashato.

Tekintettel arra, hogy egy raspberry pi kerul mondjuk, nemtom 10k hufba, 
az orange pi meg 3.5k hufba, a kulonbseg arban nem ert meg tobb, mint 10 
percet, hogy foglalkozzak a kerdessel de engem ez alatt a 10 perc alatt 
nem tudott meggyozni, hogy ezentul orange-ot kellene rendeljek.

udv
adam

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] win 10 wifi

2016-10-19 bef zés Bakos Gabor

Sziasztok!

Az alábbival szenvedek, és nem találok megoldást.

Adott egy wifi elérési pont (mikrotik). kb két éve beállítva tökéletesen 
működik.

Csatlakoztak rá a pc-k, laptopok, telefonok is rendben.

A win 10 nagy frissítése (SP) óta ezek a laptopok hol csatlakoznak, hol 
nem, teljesen kiszámíthatatlan módon. A win7-ek, telefonok továbbra is 
normálisan csatlakoznak. Próbáltam más wifi-vel TP-Link, mindenki 
működik kivéve a win10-ek.

A gond tehát a win10-el van de hol? A (SP) frissítés előtt tökéletesen 
működött mindenki. Ráadásul többfajta win10-es laptopról beszélünk, 
tehát a hardver sem ugyanaz, a közös tehát a win10.

Ötlet?

Köszönöm!

bg

Ja: távolítsam el a frissítő csomagot, és legyek "sebezhető"? Ezt azért 
nem szeretném.

---
This email has been checked for viruses by Avast antivirus software.
https://www.avast.com/antivirus

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] OFF: Android nem ébreszt

2016-10-19 bef zés Kovács Marietta
Engem a telefonom szokott általában ébreszteni. Azért általában, mert ma pl. 
csak azért nem késtem el, mert 10 perccel a beállított időpont után szerencsére 
megébredtem magamtól, ui. a Xiaomi Redmi 2 hallgatott, mint a sír...

Ilyenkor, ha bekapcsolom a telót, egy pillanatra látom, hogy a kezdőképernyőn 
vált az óra a helyes időre (mintha alvó állapotba nem menne az órája) utána 
lelkesen elkezd ébreszteni, de már késő...

A rendszer a sajátjuk (MiuiHU 5.9).

Nem ismerem annyira az Androidot, a telefonommal meg általában telefonálni 
szoktam és nem a lelkét ápolgatni, úgyhogy nem tudom mi lehet a baj. Régebben 
is elő-elő fordult, aztán hónapokig nem, most megint. Fórumokon nem találtam 
sok segítséget, többnyire olyan menüpontokra hivatkoznak, amik az én 
telefonomban nincsenek.

Valaki találkozott már a jelenséggel?

Köszönöm a tippeket
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Orange PI

2016-10-19 bef zés Torma Sándor

On 2016. 10. 19. 8:31, Horváth Péter wrote:

Sziasztok!

13,63 $ áron ez picit olcsóbb mint az Raspberry PI:

https://www.aliexpress.com/item/Orange-Pi-One-ubuntu-linux-and-android-mini-PC-Beyond-and-Compatible-with-Raspberry-Pi-2/32603308880.html?spm=2114.01010208.3.211.shLuUe_ab_test=searchweb0_0,searchweb201602_3_10065_10068_10069_10017_10080_10082_10081_10060_10061_10062_10056_10055_10037_10054_10033_10059_10032_10078_10079_10077_10073_10070_421_420_10052_10053_10050_10051,searchweb201603_4=4b914e14-1acc-4174-a4f0-e7b1315397c0 

Azt írják, kompatibilis vele. Van valami ismert buktatója a 
dolognak(függetlenül a kimenetek számától) ?

Kösz,

Péter

Szia!

Mire használnád? Ha tanulásra, ismerkedésre, akkor "bármi" jó, amiben 
mikrovezérlő van.
Igen. Most tettem a kosaramba az Ali-n egy RPi 3-at. Majdnem 
háromszorosáért.
Van Arduino-m is PIC fejlesztő környezetem is. A PI-nél a 
"számítógép-fíling" és multimédiás képességek jelentik a másságot.

--
Torma Sándor rg.
Ózdi Szakképzési Centrum
Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma
http://www.brody-ozd.sulinet.hu

---
Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
https://www.avast.com/antivirus

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] OFF: fejlesztő képzés

2016-10-19 bef zés Kovács Marietta
Mivel a tanulmányi szerződés nincs fent a weblapon, nehéz megmondani. Az ördög 
mindig az apróbetűben van. Pl. követelhetik-e mégis a tandíjat, ha a 
munkaszerződés ideje alatt kirúgják a dolgozót valamiért. Mi van ha valamilyen 
okból félbe kell hagyni a képzést? Kérhetik a tandíjat stb.

Én mindenképpen megnézetném ügyvéddel. (Ha nem adják oda előre a szerződést, 
akkor felejtős, kivéve ha van 1.5 milliód.)

Tárgy: Re: [Techinfo] OFF: fejlesztő képzés

Van egy pár hasonló, ott is ígérnek mindent valakinek bejön biztos a cégeknek 
biztosan mivel kell a programozó és vonzó a későbbi magas fizetés.

Csaba
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Orange PI

2016-10-19 bef zés Horváth Péter

Sziasztok!

13,63 $ áron ez picit olcsóbb mint az Raspberry PI:

https://www.aliexpress.com/item/Orange-Pi-One-ubuntu-linux-and-android-mini-PC-Beyond-and-Compatible-with-Raspberry-Pi-2/32603308880.html?spm=2114.01010208.3.211.shLuUe_ab_test=searchweb0_0,searchweb201602_3_10065_10068_10069_10017_10080_10082_10081_10060_10061_10062_10056_10055_10037_10054_10033_10059_10032_10078_10079_10077_10073_10070_421_420_10052_10053_10050_10051,searchweb201603_4=4b914e14-1acc-4174-a4f0-e7b1315397c0

Azt írják, kompatibilis vele. Van valami ismert buktatója a 
dolognak(függetlenül a kimenetek számától) ?

Kösz,

Péter

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] OFF: fejlesztő képzés

2016-10-19 bef zés Csaba Tiba
Van egy pár hasonló, ott is ígérnek mindent valakinek bejön biztos a
cégeknek biztosan mivel kell a programozó és vonzó a későbbi magas fizetés.

Csaba

2016.10.19. 7:10 ezt írta ("Zsolt Farkas" ):

> Sziasztok!
>
> Ismeritek az alábbi céget?
> http://yellowroad.hu/
>
> Elvileg ingyenes képzést ígérnek 120+áfa helyett+munkahelyet.
>
> Zs