Re: [Techinfo] Console.ReadKey --> billentyűzet: Hol a hiba?
A kijelölés törléseknél én körbe szoktam párszor nyomkodni a shift, ctrl, alt, win, menü gombokat egyenként, van mikor helyreáll. Illetve lehet még, hogy az egér (touchpad) folyamatosan kattintgat. Ezeket mondjuk egy külső billentyűzet és egér rádugásával lehet kipróbálni, a beépített billentyűt-egeret biosban lekapcsolni (ha lehet), esetleg eszközkezelőben letiltani. Ha külső eszközökkel is csinálja, akkor esetleg még csinálnék egy windows to go pendrive-ot és azzal is kipróbálnám. Esetleg még a kisegítő lehetőségek között körülnéznék, hátha ott is van valami trükk. 2021.01.31. 17:27 keltezéssel, Szalayné Tahy Zsuzsa írta: Tisztelt Listatagok! Billentyűleütésre várakozás C#-ban: ConsoleKeyInfo k = Console.ReadKey(); Nem igazán figyeltem, hogy mikor, miért, de nekem nem igazán akar billentyűleütésre várni. Most elkezdtem elemezgetni, ciklusba tettem. Kiderült, hogy folyamatosan kapja a k a leütéseket (pedig hozzá sem nyúlok), amit a 255-ös kóddal jelez ki. Megnéztem, erről a billentyűről nem tudok semmit... Ugyanakkor C++-ban a getch() normálisan működik, várja, hogy lenyomjak egy billentyűt, nem érzékelte az extra billentyűmet. Ma (csak emiatt) megnéztem, mit csinál a programom egy másik gépen... Ott a Console.ReadKey() is képes megvárni, amíg leütök egy billentyűt. Ugyanazt az exe-t futtatva egyik és másik gépen, az egyiken várakozik, a másikon pörög a ciklus akkor is, ha nem nyúlok a géphez. (kb. 2/s frekvenciával) Ahol problémás a ReadKey() azon a gépen volt gondom a Teams-ben a szövegmezőkben a kijelöléssel. (Amint kijelöltem, már töröltem is, a beszúrt tartalmak felvillantak és törlődtek...) Ez a hiba mostanra megszűnt. A gép Lenovo YOGA 6 éves, egyszer volt komolyabban javítva(?), amikor az érintőpad kattintása kimúlt. Ez nem volt egyszerű, volt rövidzár, púposodott érzékelő... de végül jónak tűnt. Szerintetek hol a hiba? Ha a billentyűzet hibás, akkor mi indokolja, hogy csak bizonyos programokban jelentkezik a hiba? Mitől javult meg a Teams? Van-e valami beállítási lehetőség, hogy az érzékenységet javítsam? (Hardver vagy driver a hiba?) Vagy az operációs rendszerben keressem az eltérést? (64 bites win10) Láttatok már ilyet? Ötleteket előre is köszönöm... SzTZs ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
Re: [Techinfo] Console.ReadKey --> billentyűzet: Hol a hiba?
Nem angol a billentyűzetem. Az ékezetes betűket 0em6 0em7 és hasonló jelzésekkel írja ki. A CapsLock és az Fn gomb lenyomását nem jelzi, de együtt használva a Left Arrow-val Home-ot érez. Kipróbáltam C++-ban az #include és getch()-t Ez a kurzornyilakra 2 karaktert ír (pl ÓM), ami normális... De ez nem érzi, hogy lenne ott még valami, ami 255. Megvárja, amíg lenyomok egy billentyűt. Milyen az a beragadt billentyű, amit a C#-ban írt program megérez, a C++-ban írt viszont nem? (mindkettőt az exe-t futtatva is kipróbáltam) SzTZs On Sun, Jan 31, 2021 at 9:43 PM Tiba Csaba wrote: > Értem, tehát angol billentyűzeted van. > > Akkor is valahol ezt érzékeli, máshol meg nem. > Tiba Csaba > Szentendrei Református Gimnázium > 2000. Szentendre, Áprily tér 5 > > > Szalayné Tahy Zsuzsa ezt írta (időpont: 2021. jan. > 31., V, 18:41): > >> Ha valóban volt vele olyan gond amit írsz, akkor bizony hibás >>> billentyűzet én rádugnék egy usb-t a laposra és megnézném úgy is, de >>> ellenőrizd a laposon azt a bizonyos billenytűt is, lehet, hogy mégis csak >>> be van az ragadva. >>> >> >> Szerintem nincs 255-ös kódú billentyű: >> https://docs.microsoft.com/en-us/dotnet/api/system.consolekey?view=net-5.0 >> Se a gépemen, se az enum listájában. >> >> SzTZs >> ___ >> Techinfo mailing list >> Techinfo@lista.sulinet.hu >> Fel- és leiratkozás: >> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo >> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html >> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ >> > ___ > Techinfo mailing list > Techinfo@lista.sulinet.hu > Fel- és leiratkozás: > http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ > ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
Re: [Techinfo] Console.ReadKey --> billentyűzet: Hol a hiba?
Értem, tehát angol billentyűzeted van. Akkor is valahol ezt érzékeli, máshol meg nem. Tiba Csaba Szentendrei Református Gimnázium 2000. Szentendre, Áprily tér 5 Szalayné Tahy Zsuzsa ezt írta (időpont: 2021. jan. 31., V, 18:41): > Ha valóban volt vele olyan gond amit írsz, akkor bizony hibás billentyűzet >> én rádugnék egy usb-t a laposra és megnézném úgy is, de ellenőrizd a >> laposon azt a bizonyos billenytűt is, lehet, hogy mégis csak be van az >> ragadva. >> > > Szerintem nincs 255-ös kódú billentyű: > https://docs.microsoft.com/en-us/dotnet/api/system.consolekey?view=net-5.0 > Se a gépemen, se az enum listájában. > > SzTZs > ___ > Techinfo mailing list > Techinfo@lista.sulinet.hu > Fel- és leiratkozás: > http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ > ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
Re: [Techinfo] Console.ReadKey --> billentyűzet: Hol a hiba?
> > Ha valóban volt vele olyan gond amit írsz, akkor bizony hibás billentyűzet > én rádugnék egy usb-t a laposra és megnézném úgy is, de ellenőrizd a > laposon azt a bizonyos billenytűt is, lehet, hogy mégis csak be van az > ragadva. > Szerintem nincs 255-ös kódú billentyű: https://docs.microsoft.com/en-us/dotnet/api/system.consolekey?view=net-5.0 Se a gépemen, se az enum listájában. SzTZs ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
Re: [Techinfo] Console.ReadKey --> billentyűzet: Hol a hiba?
Ha valóban volt vele olyan gond amit írsz, akkor bizony hibás billentyűzet én rádugnék egy usb-t a laposra és megnézném úgy is, de ellenőrizd a laposon azt a bizonyos billenytűt is, lehet, hogy mégis csak be van az ragadva. Tiba Csaba Szentendrei Református Gimnázium 2000. Szentendre, Áprily tér 5 Szalayné Tahy Zsuzsa ezt írta (időpont: 2021. jan. 31., V, 17:46): > Tisztelt Listatagok! > > Billentyűleütésre várakozás C#-ban: > ConsoleKeyInfo k = Console.ReadKey(); > > Nem igazán figyeltem, hogy mikor, miért, de nekem nem igazán akar > billentyűleütésre várni. Most elkezdtem elemezgetni, ciklusba tettem. > Kiderült, hogy folyamatosan kapja a k a leütéseket (pedig hozzá sem > nyúlok), amit a 255-ös kóddal jelez ki. Megnéztem, erről a billentyűről nem > tudok semmit... > Ugyanakkor C++-ban a getch() normálisan működik, várja, hogy lenyomjak > egy billentyűt, nem érzékelte az extra billentyűmet. > > Ma (csak emiatt) megnéztem, mit csinál a programom egy másik gépen... Ott > a Console.ReadKey() is képes megvárni, amíg leütök egy billentyűt. > Ugyanazt az exe-t futtatva egyik és másik gépen, az egyiken várakozik, a > másikon pörög a ciklus akkor is, ha nem nyúlok a géphez. (kb. 2/s > frekvenciával) > > Ahol problémás a ReadKey() azon a gépen volt gondom a Teams-ben a > szövegmezőkben a kijelöléssel. (Amint kijelöltem, már töröltem is, a > beszúrt tartalmak felvillantak és törlődtek...) Ez a hiba mostanra megszűnt. > > A gép Lenovo YOGA 6 éves, egyszer volt komolyabban javítva(?), amikor az > érintőpad kattintása kimúlt. Ez nem volt egyszerű, volt rövidzár, > púposodott érzékelő... de végül jónak tűnt. > > Szerintetek hol a hiba? > Ha a billentyűzet hibás, akkor mi indokolja, hogy csak bizonyos > programokban jelentkezik a hiba? Mitől javult meg a Teams? Van-e valami > beállítási lehetőség, hogy az érzékenységet javítsam? (Hardver vagy driver > a hiba?) > Vagy az operációs rendszerben keressem az eltérést? (64 bites win10) > > Láttatok már ilyet? > > Ötleteket előre is köszönöm... > > SzTZs > ___ > Techinfo mailing list > Techinfo@lista.sulinet.hu > Fel- és leiratkozás: > http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ > ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
[Techinfo] Console.ReadKey --> billentyűzet: Hol a hiba?
Tisztelt Listatagok! Billentyűleütésre várakozás C#-ban: ConsoleKeyInfo k = Console.ReadKey(); Nem igazán figyeltem, hogy mikor, miért, de nekem nem igazán akar billentyűleütésre várni. Most elkezdtem elemezgetni, ciklusba tettem. Kiderült, hogy folyamatosan kapja a k a leütéseket (pedig hozzá sem nyúlok), amit a 255-ös kóddal jelez ki. Megnéztem, erről a billentyűről nem tudok semmit... Ugyanakkor C++-ban a getch() normálisan működik, várja, hogy lenyomjak egy billentyűt, nem érzékelte az extra billentyűmet. Ma (csak emiatt) megnéztem, mit csinál a programom egy másik gépen... Ott a Console.ReadKey() is képes megvárni, amíg leütök egy billentyűt. Ugyanazt az exe-t futtatva egyik és másik gépen, az egyiken várakozik, a másikon pörög a ciklus akkor is, ha nem nyúlok a géphez. (kb. 2/s frekvenciával) Ahol problémás a ReadKey() azon a gépen volt gondom a Teams-ben a szövegmezőkben a kijelöléssel. (Amint kijelöltem, már töröltem is, a beszúrt tartalmak felvillantak és törlődtek...) Ez a hiba mostanra megszűnt. A gép Lenovo YOGA 6 éves, egyszer volt komolyabban javítva(?), amikor az érintőpad kattintása kimúlt. Ez nem volt egyszerű, volt rövidzár, púposodott érzékelő... de végül jónak tűnt. Szerintetek hol a hiba? Ha a billentyűzet hibás, akkor mi indokolja, hogy csak bizonyos programokban jelentkezik a hiba? Mitől javult meg a Teams? Van-e valami beállítási lehetőség, hogy az érzékenységet javítsam? (Hardver vagy driver a hiba?) Vagy az operációs rendszerben keressem az eltérést? (64 bites win10) Láttatok már ilyet? Ötleteket előre is köszönöm... SzTZs ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/