Re: [Techinfo] Navking tablet reset

2016-11-15 bef zés Gyulai László

2016.11.15. 15:54 keltezéssel, Mészáros Zsolt írta:

Szia!

Kösz a részletes segítséget.

A nagy helyzet az az, hogy ebben a vacakban vagy le van tiltva az adb 
interface vagy valami nagyon nincs rendben vele.

Sima bekapcsolásnál, mikor a Navking logón áll a tablet nem jelenik 
meg usb eszköz. Ha Volume+ és Power kombóval indítom, akkor egy 
pillanatra megjelenik eszközkezelőben a Maxi nevű usb eszköz. De mivel 
rögtön újraindul a tablet, már el is tűnik. Erre kellene az adb 
drivert feltennem, de erre nincs esélyem sem. :(

Mivel így menteni nem tudom kb kuka, azaz lehetett kockáztatni.

Panelen lévő infók alapján túrtam pár romot hátha alapon. Flashmódba 
sikerült betenni. Livesuit-al feldobtam rá az első romot (amit a 
legtöbben ehhez a panelhez jónak véltek a fórumokon) és működik. :)

A kijeltő tájolása rendben, nincs elcsúszva, képernyő elforgatás jól 
működik. Wifi, hang megy. Aránylag elfogadhatóan muzsikál rajta a 
rendszer a kategóriához képest.

Szerencsém volt! (Főleg, hogy mandatory módban nem engedte fel a 
rom-ot csak formattal...)

Az ezen az oldalon található ROM lett jó ehhez az alaplap verzióhoz 
*INET-86VZ-REV03Zeng-gc2013-07-08*: 
http://firmwares2you.blogspot.hu/2015/03/board-id-inet-rev86vz-firmware-to.html

2016. 11. 15. 15:32 keltezéssel, Gyulai László írta:
ADB driverhez csak simán be kéne kapcsolni minden más gomb nélkül. 
Jön a navking logó, és ott "áll", na akkor kell megjelennie egy usb 
eszköznek, az az adb interface, oda kell telepíteni az adb drivert. 
Ha nem jelenik meg usb eszköz, az pech, akkor a boot-ban kikapcsolták 
az adb elérést, akkor nem nagyon lehet menteni az allwinnert, de 
csodálkoznék ha ez lenne a helyzet. A mentéseket úgy kell megcsinálni 
hogy ott áll a navking logónál. 
Igen, én is ezt javasoltam volna az elsők közt. Ha tényleg nincs adb, 
akkor minden mindegy alapon jöhet a próbálkozás. Örülök hogy megy 
minden, ezt a romot meg zárja el a tulaj jól egy széfbe, kelleni fog 
legközelebb. :) Sajnos ezek a kínai tabok nem a legstabilabbak, nem 
premium grade komponensek kerülnek beléjük, hanem amik a rendes 
gyártóknak szánt teszteléskor nem mentek át, ezért gyakori hogy időnként 
ledobják a láncot. És mindegy hogy allwinner, rockchip, 
spreadtrum,infotmic, wondermedia chipset, mind olyan.
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Navking tablet reset

2016-11-15 bef zés Mészáros Zsolt

Szia!

Kösz a részletes segítséget.

A nagy helyzet az az, hogy ebben a vacakban vagy le van tiltva az adb 
interface vagy valami nagyon nincs rendben vele.

Sima bekapcsolásnál, mikor a Navking logón áll a tablet nem jelenik meg 
usb eszköz. Ha Volume+ és Power kombóval indítom, akkor egy pillanatra 
megjelenik eszközkezelőben a Maxi nevű usb eszköz. De mivel rögtön 
újraindul a tablet, már el is tűnik. Erre kellene az adb drivert 
feltennem, de erre nincs esélyem sem. :(

Mivel így menteni nem tudom kb kuka, azaz lehetett kockáztatni.

Panelen lévő infók alapján túrtam pár romot hátha alapon. Flashmódba 
sikerült betenni. Livesuit-al feldobtam rá az első romot (amit a 
legtöbben ehhez a panelhez jónak véltek a fórumokon) és működik. :)

A kijeltő tájolása rendben, nincs elcsúszva, képernyő elforgatás jól 
működik. Wifi, hang megy. Aránylag elfogadhatóan muzsikál rajta a 
rendszer a kategóriához képest.

Szerencsém volt! (Főleg, hogy mandatory módban nem engedte fel a rom-ot 
csak formattal...)

Az ezen az oldalon található ROM lett jó ehhez az alaplap verzióhoz 
*INET-86VZ-REV03Zeng-gc2013-07-08*: 
http://firmwares2you.blogspot.hu/2015/03/board-id-inet-rev86vz-firmware-to.html

2016. 11. 15. 15:32 keltezéssel, Gyulai László írta:
ADB driverhez csak simán be kéne kapcsolni minden más gomb nélkül. Jön 
a navking logó, és ott "áll", na akkor kell megjelennie egy usb 
eszköznek, az az adb interface, oda kell telepíteni az adb drivert. Ha 
nem jelenik meg usb eszköz, az pech, akkor a boot-ban kikapcsolták az 
adb elérést, akkor nem nagyon lehet menteni az allwinnert, de 
csodálkoznék ha ez lenne a helyzet. A mentéseket úgy kell megcsinálni 
hogy ott áll a navking logónál. 

--
Best regards,
Zsolt Meszaros
IT-Sysadmin

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Navking tablet reset

2016-11-15 bef zés Gyulai László

2016.11.15. 12:39 keltezéssel, Mészáros Zsolt írta:
A Power-t elengedtem, amint a robot megjelent :) Eléggé este volt már. 
Rosszul írtam le.

Szóval a helyzet a következő:

Tablet feltöltve. USB kábel kihúzva. Nyomom folyamatosan a Volume+ 
gombot, majd mellé a Power-t, míg be nem kapcsol a tablet. Aztán a 
Power-t elengedem és nyomom továbbra is a Volume+ gombot. Ezután 
sárgán kiírja a jobb alsó sarokba a Navking logóra, hogy Rebooting... 
és újraindul. Nyomom továbbra is a Volume+ gombot, megjelenik a robot, 
majd Navking logó és Rebooting. Tehát egy ideális loop.

Ha bedugom a USB kábelt a tabletbe és a gépbe a következő történik:

Tablet kikapcsolva, kábel bedug, Volume+ és Power fent leírt módon 
alkalmazva. Míg a Rebooting... felirat van a tableten az 
eszközkezelőben megjelenik egy Maxi nevű eszköz, de amint újraindul a 
tablet ez eltűnik és ez kb max 2 másodperc.
Akkor ezek szerint ebben nincs recovery menü (olyan is van, igazából az 
A13 tabok legnagyobb részén nincs menüs recovery, nem lehet "belépni", a 
gyári recovery csak a rendszer által kiadott belső parancsokat kezeli és 
hajtja végre.

Ha úgy indítom, hogy USB kábel bedugva, Volume+ és Power, elinduláskor 
Powert elengedem, a Volume+ nyomvatartom és mikor újraindul megnyomom 
(5-10-szer) a Power gombot, akkor eszközkezelőben tartósan megjelenik 
egy ismeretlen eszköz.
Na így kell betenni flash módba, ez kell a livesuit/phoenix suit 
flasheléshez.

ADB Driver nem megy fel fel. Nem talál eszközt. A PhoenixSuit_V1.1-ben 
lévő ADB Driver felmegy, ezután az ismeretlen eszköz USB 
Device(VID_1f3a_PID_efe8) lesz. De ez is sárga felkiáltójeles.
Ez nem adb driver hanem a flash driver, ez felkiáltójeles is szokott 
lenni, így van jól.
ADB driverhez csak simán be kéne kapcsolni minden más gomb nélkül. Jön a 
navking logó, és ott "áll", na akkor kell megjelennie egy usb eszköznek, 
az az adb interface, oda kell telepíteni az adb drivert. Ha nem jelenik 
meg usb eszköz, az pech, akkor a boot-ban kikapcsolták az adb elérést, 
akkor nem nagyon lehet menteni az allwinnert, de csodálkoznék ha ez 
lenne a helyzet. A mentéseket úgy kell megcsinálni hogy ott áll a 
navking logónál.

PhoenixSuit illetve a LiveSuit sem látja az eszközt.

Így nehéz lesz menteni :(
Ezekkel menteni nem lehet, csak flashelni. Azt meg úgy kell csinálni, 
hogy be kell tallózni a frissítő imaget, de semmi gombot (upgrade / 
flash) nem kell megnyomni!! Tablet ki legyen kapcsolva, usb kihúzva. 
Ekkor nyomva kell tartani egy gombot ami nem a bekapcsoló, mondjuk a 
volume+. Így bedugni az usb kábelt, és utána rögtön a bekapcsoló gombot 
nyomkodni gyorsan (a volume gomb még mindig nyomva tartva van), 
bekolompolja az usb kapcsolatot, és a tool már kezdi is a flashelést. 
Nem kell a szoftverben semmit megnyomni, nem isértem miért van ott 
egyáltalán a gomb, nem volt még olyan eset hogy használni kellett, 
igazából ha megnyomjuk csak egy hibaüzenetet ad. Lehet hogy csak a 
laikusok megtévesztésére van.
Ha a mandatory format-ot kérdezi, akkor ott igen a válasz, pláne igen ha 
idegen romokkal próbálkozunk, mert olyankor tudja csak a rom img-ben 
levő partíció kiosztást jól létrehozni. Nem mindig egyformák a partíció 
méretek, a system, data, cache, userdata partíciókkal pl. szoktak 
variálni, attól függ melyikre akarnak több helyet. Ha már 1 blokkal 
eltér a kiosztás attól mint ami eleve a készüléken van, akkor flashelés 
közben elhasal, hibát ad. Ezt elkerüljük a mandatory format 
engedélyezésével. Különösen sérült szoftveres tabnál kell formázni, mert 
van mikor a sérülés miatt a saját gyári szoftvere se megy fel formázás 
nélkül, csak formázással.

De ez már csak az utolsó fázis, először az adb mentést kéne összehozni.

GyL
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Navking tablet reset

2016-11-15 bef zés Mészáros Zsolt
A Power-t elengedtem, amint a robot megjelent :) Eléggé este volt már. 
Rosszul írtam le.

Szóval a helyzet a következő:

Tablet feltöltve. USB kábel kihúzva. Nyomom folyamatosan a Volume+ 
gombot, majd mellé a Power-t, míg be nem kapcsol a tablet. Aztán a 
Power-t elengedem és nyomom továbbra is a Volume+ gombot. Ezután sárgán 
kiírja a jobb alsó sarokba a Navking logóra, hogy Rebooting... és 
újraindul. Nyomom továbbra is a Volume+ gombot, megjelenik a robot, majd 
Navking logó és Rebooting. Tehát egy ideális loop.

Ha bedugom a USB kábelt a tabletbe és a gépbe a következő történik:

Tablet kikapcsolva, kábel bedug, Volume+ és Power fent leírt módon 
alkalmazva. Míg a Rebooting... felirat van a tableten az eszközkezelőben 
megjelenik egy Maxi nevű eszköz, de amint újraindul a tablet ez eltűnik 
és ez kb max 2 másodperc.

Ha úgy indítom, hogy USB kábel bedugva, Volume+ és Power, elinduláskor 
Powert elengedem, a Volume+ nyomvatartom és mikor újraindul megnyomom 
(5-10-szer) a Power gombot, akkor eszközkezelőben tartósan megjelenik 
egy ismeretlen eszköz.

ADB Driver nem megy fel fel. Nem talál eszközt. A PhoenixSuit_V1.1-ben 
lévő ADB Driver felmegy, ezután az ismeretlen eszköz USB 
Device(VID_1f3a_PID_efe8) lesz. De ez is sárga felkiáltójeles.

PhoenixSuit illetve a LiveSuit sem látja az eszközt.

Így nehéz lesz menteni :(

2016. 11. 15. 11:16 keltezéssel, Gyulai László írta:
A bekapcsoló gombot nem kell nyomva tartani! Azt el kell engedni ha 
elindult, csak a hangerőt kell tartani. Ha a bekapcsolót nyomvatartod, 
persze hogy újraindul, az a funkciója, hogy hosszan tartva kikapcsol 
(~10 másodperc), még a jó tableten is.

--
Best regards,
Zsolt Meszaros
IT-Sysadmin

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Navking tablet reset

2016-11-15 bef zés Gyulai László

2016.11.15. 0:22 keltezéssel, Mészáros Zsolt írta:

Köszönöm a mindenre kiterjedő választ!

Hangerő + és bekapcsolást sajnos nyomhatom az örökkévalóságig, mert 
folyamatosan újraindul még nyomom. Kiírja sárgával a bal alsó 
sarokban, hogy rebooting, aztán Androidos robot, majd Navking logo, 
majd Rebooting... és ez ismétlődik :(
A bekapcsoló gombot nem kell nyomva tartani! Azt el kell engedni ha 
elindult, csak a hangerőt kell tartani. Ha a bekapcsolót nyomvatartod, 
persze hogy újraindul, az a funkciója, hogy hosszan tartva kikapcsol 
(~10 másodperc), még a jó tableten is.

Szétkaptam a tabot. Az alábbi chipek vannak benne:

SOC: Allwinner Tech A13 DB007CA 1BC1

ROM: Samsung 149K9GBG08U0MSCB0YDL750AZi

RAM: Kingston A46478.061342PT8CSAD2516EC4BXGGB 13A0247500

Wifi: Realtek RTL8188ETVD7016G1GD33

Töltésvezérléshez: AXP209DA001CB6AV1

Foto: 
https://tinodieger-my.sharepoint.com/personal/m_zsolt_tinodi-eger_hu/_layouts/15/guestaccess.aspx?guestaccesstoken=s0%2fGxoNan7Cg2uFyh1MebRO0yw8y5Gxq%2flwNhDVk0dw%3d=0fd715aee499f43ed9854bc9aa1d255b1=1

A lényeges paraméterek maradtak le, leginkább a g-sensor és touch 
controller számít, azok alapján szoktak romot keresni, aztán ha minden 
kötél szakad akkor a többit valahogy bekonfigurálni. G-sensor lehet pl. 
bma250, dmard06, mma7660, mma8452, kxtix, afa650, mxc622x, mma865x, 
lis35de, mc32x0, a touch lehet byd693x, ft5x, gsl1680 (elég gyakori), 
gt811, gt82x, px811, ssd253x (elég gyakori), st1536, zet622x, csak a 
gyakoribb konfig fájlokból, amik a gépemen vannak, ezeknek egyenként van 
4 - 10 konfigurációs paramétere, úgyhogy a lehetőségek száma a 
végtelenbe tart.
Ezért is lenne létfontosságú, hogy mentve legyen minimum az első 3 
partíció a tabletről, onnan a konfigurációk szinte teljesen 
visszahozhatók (van néhány a system partíción is ami sérült, de az nem 
akkora gond).
Van pár rom találatom amit érdemes lehet kipróbálni, de ahogy elkezdi az 
ember a próbálkozást, a tablet gyári információi megszűnnek létezni.

Ezért lenne _nagyon_ _fontos_ a MENTÉS!
A legutóbb megmentett navon tabot se tudtam volna visszahozni ha nem 
mentem le ezeket a beteg készülékről, egyszerűen képtelenség tökéletes 
romot találni ha nincs meg az eredeti kínai típus, annyi a lehetőség.

GyL
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Navking tablet reset

2016-11-14 bef zés Mészáros Zsolt

*Pontosítok:*

*INET-86VZ-REV03Zeng-gc2013-07-08*

*Rossz a szemem...*

2016.11.15. 0:38 keltezéssel, Mészáros Zsolt írta:

Illetve még a panelen van egy azonosító:

INET-*55V2*-REV03Zeng-gc2013-07-08

Az 55V2 át van satírozva fekete filccel...

--
Best regards,
Zsolt Meszaros
IT-Sysadmin

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Navking tablet reset

2016-11-14 bef zés Mészáros Zsolt

Illetve még a panelen van egy azonosító:

INET-*55V2*-REV03Zeng-gc2013-07-08

Az 55V2 át van satírozva fekete filccel...

2016.11.15. 0:22 keltezéssel, Mészáros Zsolt írta:

Köszönöm a mindenre kiterjedő választ!

Hangerő + és bekapcsolást sajnos nyomhatom az örökkévalóságig, mert 
folyamatosan újraindul még nyomom. Kiírja sárgával a bal alsó 
sarokban, hogy rebooting, aztán Androidos robot, majd Navking logo, 
majd Rebooting... és ez ismétlődik :(

Szétkaptam a tabot. Az alábbi chipek vannak benne:

SOC: Allwinner Tech A13 DB007CA 1BC1

ROM: Samsung 149K9GBG08U0MSCB0YDL750AZi

RAM: Kingston A46478.061342PT8CSAD2516EC4BXGGB 13A0247500

Wifi: Realtek RTL8188ETVD7016G1GD33

Töltésvezérléshez: AXP209DA001CB6AV1

Foto: 
https://tinodieger-my.sharepoint.com/personal/m_zsolt_tinodi-eger_hu/_layouts/15/guestaccess.aspx?guestaccesstoken=s0%2fGxoNan7Cg2uFyh1MebRO0yw8y5Gxq%2flwNhDVk0dw%3d=0fd715aee499f43ed9854bc9aa1d255b1=1

--
Best regards,
Zsolt Meszaros
IT-Sysadmin

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Navking tablet reset

2016-11-14 bef zés Mészáros Zsolt

Köszönöm a mindenre kiterjedő választ!

Hangerő + és bekapcsolást sajnos nyomhatom az örökkévalóságig, mert 
folyamatosan újraindul még nyomom. Kiírja sárgával a bal alsó sarokban, 
hogy rebooting, aztán Androidos robot, majd Navking logo, majd 
Rebooting... és ez ismétlődik :(

Szétkaptam a tabot. Az alábbi chipek vannak benne:

SOC: Allwinner Tech A13 DB007CA 1BC1

ROM: Samsung 149K9GBG08U0MSCB0YDL750AZi

RAM: Kingston A46478.061342PT8CSAD2516EC4BXGGB 13A0247500

Wifi: Realtek RTL8188ETVD7016G1GD33

Töltésvezérléshez: AXP209DA001CB6AV1

Foto: 
https://tinodieger-my.sharepoint.com/personal/m_zsolt_tinodi-eger_hu/_layouts/15/guestaccess.aspx?guestaccesstoken=s0%2fGxoNan7Cg2uFyh1MebRO0yw8y5Gxq%2flwNhDVk0dw%3d=0fd715aee499f43ed9854bc9aa1d255b1=1

2016.11.14. 11:22 keltezéssel, Gyulai László írta:
Kikapcsolt állapotban kell nyomni a hangerő + gombot, és úgy kell 
bekapcsolni. Addig kell nyomva tartani a vol + gombot amíg be nem jön 
a recovery. Akkor lehet factory resetet csinálni. Bár az allwinner a13 
tabokon nem szokott lenni menüs recovery, de némelyiknél előfordul 
hogy lehet resetelni:
http://tablethardresetformatromyukleme.blogspot.com/2016/04/navkng-maxi-tab-fly-hard-reset-format.html 

Ha sikerül, akkor se biztos hogy ez a gond, tapasztalatom szerint 
sokkal gyakoribb hogy a system partíció sérül, ledobja a gyári 
rendszert. Ekkor újra kell flashelni a gyári romot. Na ez nem nagyon 
szokott letölthető lenni, a navking oldalán sincs meg. Pedig ez 
szokott segíteni, ha nem lett hibás a flash chip. Néha fórumokon lehet 
találni hozzá megfelelő romot, lehet hogy itt is van hozzá, de nem 
beszélni törökül, és be is kéne regisztrálni hogy lássam hogy milyen 
linkek vannak feltéve:

http://www.tabletpiri.com/konu-navking-maxi-tab-fly-rom-acilmiyor.html

Az allwinner tabok gyakorlatilag téglázhatatlanok, flash módba akkor 
is be lehet ugrasztani ha tök üres a flash chip. Livesuite vagy az 
újabb phoenix tool kell a flasheléshez. Ha nincs hozzá megfelelő gyári 
rom, akkor kezdődik a buli, de nem lehetetlen megoldani.
Le kell pattintani a hátát, megnézni a panelen a feliratot (a fenti 
török fórumon levő képen INET-86VS-REV01 2013-05-14 zeng-gc vagy 
valami hasonló, nem látszik jól). Többféle revízió és dátum lehet, 
mindig az adott tabon levő számít.

--
Best regards,
Zsolt Meszaros
IT-Sysadmin

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Navking tablet reset

2016-11-14 bef zés Takács Tibor

Sziasztok!

2016.11.14. 11:22 keltezéssel, Gyulai László írta:
Az allwinner tabok gyakorlatilag téglázhatatlanok, flash módba akkor 
is be lehet ugrasztani ha tök üres a flash chip. Livesuite vagy az 
újabb phoenix tool kell a flasheléshez. Ha nincs hozzá megfelelő gyári 
rom, akkor kezdődik a buli, de nem lehetetlen megoldani.
Én is jártam hasonló cipőben (Concorde TAB). Az említett tool olyat is 
tud, hogy egy SD kártyát megformáz úgy, hogy arról bootol a TAB. Tetű 
lassú lesz lehet, de ki lehet próbálni több ROM-ot is, és amelyiknél 
működik minden hardver (touch, WiFI, stb.), azt rátolni. (Olyat is tud, 
hogy úgy csinálja meg az SD-t, hogy arról elindul a flash-elés.)

UI: Jó sokat el lehet vele szütykölni, valószínű olcsóbb újat venni, de 
így nem lesz fölösleges szemét, meg hát a sikerélményért dolgozunk, nem 
a pénzért...

Üdv:
TT
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Navking tablet reset

2016-11-14 bef zés Gyulai László
Kikapcsolt állapotban kell nyomni a hangerő + gombot, és úgy kell 
bekapcsolni. Addig kell nyomva tartani a vol + gombot amíg be nem jön a 
recovery. Akkor lehet factory resetet csinálni. Bár az allwinner a13 
tabokon nem szokott lenni menüs recovery, de némelyiknél előfordul hogy 
lehet resetelni:

http://tablethardresetformatromyukleme.blogspot.com/2016/04/navkng-maxi-tab-fly-hard-reset-format.html

Ha sikerül, akkor se biztos hogy ez a gond, tapasztalatom szerint sokkal 
gyakoribb hogy a system partíció sérül, ledobja a gyári rendszert. Ekkor 
újra kell flashelni a gyári romot. Na ez nem nagyon szokott letölthető 
lenni, a navking oldalán sincs meg. Pedig ez szokott segíteni, ha nem 
lett hibás a flash chip. Néha fórumokon lehet találni hozzá megfelelő 
romot, lehet hogy itt is van hozzá, de nem beszélni törökül, és be is 
kéne regisztrálni hogy lássam hogy milyen linkek vannak feltéve:

http://www.tabletpiri.com/konu-navking-maxi-tab-fly-rom-acilmiyor.html

Az allwinner tabok gyakorlatilag téglázhatatlanok, flash módba akkor is 
be lehet ugrasztani ha tök üres a flash chip. Livesuite vagy az újabb 
phoenix tool kell a flasheléshez. Ha nincs hozzá megfelelő gyári rom, 
akkor kezdődik a buli, de nem lehetetlen megoldani.
Le kell pattintani a hátát, megnézni a panelen a feliratot (a fenti 
török fórumon levő képen INET-86VS-REV01 2013-05-14 zeng-gc vagy valami 
hasonló, nem látszik jól). Többféle revízió és dátum lehet, mindig az 
adott tabon levő számít. Ez alapján össze kell gyűjteni minél több 
romot, és kipróbálgatni hogy megy-e valamelyikkel minden (kép van-e, 
nincs-e elcsúszva, töredezve, érintő, g-szenzor, wifi, hang, 
kamera/kamerák megy-e, gombok működnek-e). Nem nagyon szokott, valami 
mindig hibádzik. Az előbb felsorolt vezérlő chipekből egyenként van vagy 
3 - 10 féle, és ezek tetszőleges kombinációja előfordulhat, attól függ 
azon a héten miket sikerült a kínainak olcsón beszerezni. A rom legózó 
szoftverében bepipálgatja, hogy épp melyik chipek vannak benne, feltolja 
az adagra azt a romot, aztán jöhet a következő szállítmány. Aztán még 
egyező chipeknél is lehet gond, mert még konfigurációk is lehetnek 
eltérők, pl. a kép el van tolódva 1 centit vagy tükrözött vagy fejtetőn 
áll, az érintő eltolódott, tükrözött 1 vagy 2 tengely mentén, a 
képforgatás nem jó irányba megy, nem jó irányba fordul a kép, stb., bár 
ezeket konfigurálással még meg lehet oldani. Illetve ha sikerül olyan 
romot találni aminél csak néhány dolog nem jó, akkor kernel modul 
cserékkel és némi konfigurálással akár sikerülhet is rendbehozni.
De a legfontosabb, a jelenlegi állapotot menteni kellene ha lehet. Az 
usb hibakeresés szerencsére általában be van kapcsolva gyárilag, ha a 
navking logónál adb driver telepítése után van egy működő adb kapcsolat, 
az főnyeremény. A shell nem fog menni a sérült system partíció miatt, de 
pl. far manager+fardroid plugin segítségével lehet partíciókat menteni 
róla. A 10 partíciós tabon a nanda - nandc partíciókat mindenképp, a 
nandd a system partíció, abba ha belenézünk akkor látszik hogy nem jó, 
az elején szokott lenni törlődött/megváltozott rész. Illetve a nandg-t 
is lehet menteni, az a recovery. A többi annyira nem érdekes, ezekből 
már jó esély van helyreállítani. De van még 9 és 11 partíciós is, akkor 
utána kell nézni hogy melyik melyik, de az első három az mindegyiknél 
ugyanott van, és kell. A nanda-n van pl. a script.bin, ebben van a 
hardverek konfigurációja, az óriási segítség ha megvan. Ebben vannak a 
kijelző, érintő, szenzorok, kamera, stb. paraméterek. Ha ez megvan, 
akkor egy úgyahogy működő idegen romot helyre lehet tenni vele. A nandb 
partíció az env, nem teljesen tisztázott a szerepe, ha megvan akkor ezt 
is vissza szoktam állítani. A nandc a boot, ebben van a kernel-ramdisk, 
az init scriptekkel, konfigurációkkal.
De első körben azt próbálnám, hogy valahogy be kéne regisztrálni arra a 
török fórumra, hátha van letölthető rom img, akkor azt csak fel kell 
tolni a tool-al, és kész is vagyunk.
Ha nem, akkor kezdődik a buli, én ezeket kimondottan élvezem, most pl. 
egy navon platinum 10-et raktam helyre hasonló problémával... :)

2016.11.12. 21:10 keltezéssel, Mészáros Zsolt írta:

Sziasztok!

Kollégám hozott egy Navking gyártmányú Maxi Tab Fly típusú tabletet. 
(Egy kínai vacak finoman fogalmazva)

A tabletet elindítva megjelenik az androidos robot, majd pár másodperc 
múlva a Navking logo és innentől se tőled - se hozzád.

Ki/be kapcsolni tudom a power gombbal. Ha bedugom töltőre jelzi, hogy 
tölti az akkut.

Amit próbáltam:

Volume + és Power gomb.

Volume - és Power gomb

Volume 3 és Volume - és Power gomb

--

Bármelyik kombináció hatására sárgán kiírja a Navkinges háttérre, hogy 
rebooting, majd rögtön újra is indul, de nem lép be a szervizmenübe.

A tablet hátán van egy lyuk, amin bedugva egy tűt érezni, hogy 
kapcsoló van alatta. Ezzel és a Power gombbal is próbáltam indítani, 
de semmi. Ha bekapcsolt állapotban megnyomom a vélhetően reset gombot 

[Techinfo] Navking tablet reset

2016-11-12 bef zés Mészáros Zsolt

Sziasztok!

Kollégám hozott egy Navking gyártmányú Maxi Tab Fly típusú tabletet. 
(Egy kínai vacak finoman fogalmazva)

A tabletet elindítva megjelenik az androidos robot, majd pár másodperc 
múlva a Navking logo és innentől se tőled - se hozzád.

Ki/be kapcsolni tudom a power gombbal. Ha bedugom töltőre jelzi, hogy 
tölti az akkut.

Amit próbáltam:

Volume + és Power gomb.

Volume - és Power gomb

Volume 3 és Volume - és Power gomb

--

Bármelyik kombináció hatására sárgán kiírja a Navkinges háttérre, hogy 
rebooting, majd rögtön újra is indul, de nem lép be a szervizmenübe.

A tablet hátán van egy lyuk, amin bedugva egy tűt érezni, hogy kapcsoló 
van alatta. Ezzel és a Power gombbal is próbáltam indítani, de semmi. Ha 
bekapcsolt állapotban megnyomom a vélhetően reset gombot a készülék 
újraindul azonnal.

Mit tudnék kezdeni vele, hogy resetelni tudjam?

Szívem szerint kivágnám a szemétbe, de a kolléga nagyon ragaszkodik hozzá!

Válaszokat előre is köszönöm!