Re: tab3

2016-06-28 bef zés Gyulai László
Ezeknél a taboknál általában a töltés vezérlés is szoftveres, a legtöbb 
éleszthető, ha beugrik flash módba és van hozzá onnan flashelhető teljes 
rom. Ilyenkor viszont törlődik a flash tartalma, azaz adat nem jön utána 
vissza róla.
Ha az adat kell, akkor az kiforrasztós-rekonstruálós dolog, gyanítom egy 
kisebb vagyon fejében.
Nincs pontos típus, tab3-ból volt többféle méret, és méreten belül is 
több féle chipset, habár ez igazából mindegy is az adatvisszanyerés 
szempontjából, a tab életre keltése szempontjából lehetne lényeges, de 
az ugye teljes adatvesztés árán kivitelezhető.
Nincs lehetetlen adatvisszanyerés szempontjából, amennyiben a 
megfelelően nagy mennyiségű pénzösszeg rendelkezésre áll rá.

Azt még érdemes lehet megnézni, hogy az akku kivezetésére rámérni, hogy 
a töltő rádugásakor van-e feszültség változás, akkor a töltés működhet.
Külső forrásból meg lehet próbálni feltölteni az akkut, hátha mégis 
beindul. 4.1 - 4.2 V kellene hogy legyen benne feltöltve (vagy ha 2 
cellás akkor 8.2 - 8.4), ha úgy sem indul akkor adatmentő 
vállalkozásoktól kell árakat kérni.

2016.06.27. 12:52 keltezéssel, Kun, Csaba írta:

Ha a szervízben szétkapták, akkor lehetne egy akármilyen akkut(vagy
tápfesz-t) rátenni a mentés idejére.
(vagy kint feltölteni az akksiját)
Ha már bekapcsol, akkor a mentéshez lehet akár wifi, vagy egyéb
kapcsolat is ami benne van a tab-ban.

Kun Csaba
rg.

adott a tab3. nem lehet tölteni, szervizben cserélték az aljzatot de a
helyzet változatlan.
le lehet vhogy szedni a rajta levő fotókat és videókat?
az sem baj ha azután a kukába kerül a tab.

Gondos Levente <gole...@gmail.com> írta (2016. június 27. 8:55):

kedves tagok!
tanácsot kérnék!

előre is köszönöm a válaszokat!
levente

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

2016-06-27 bef zés Kun, Csaba
Ha a szervízben szétkapták, akkor lehetne egy akármilyen akkut(vagy
tápfesz-t) rátenni a mentés idejére.
(vagy kint feltölteni az akksiját)
Ha már bekapcsol, akkor a mentéshez lehet akár wifi, vagy egyéb
kapcsolat is ami benne van a tab-ban.

Kun Csaba
rg.

> adott a tab3. nem lehet tölteni, szervizben cserélték az aljzatot de a
> helyzet változatlan.
> le lehet vhogy szedni a rajta levő fotókat és videókat?
> az sem baj ha azután a kukába kerül a tab.

Gondos Levente <gole...@gmail.com> írta (2016. június 27. 8:55):
> kedves tagok!
> tanácsot kérnék!
> adott a tab3. nem lehet tölteni, szervizben cserélték az aljzatot de a
> helyzet változatlan.
> le lehet vhogy szedni a rajta levő fotókat és videókat?
> az sem baj ha azután a kukába kerül a tab.
> előre is köszönöm a válaszokat!
> levente
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: tab3

2016-06-27 bef zés Fehér Sándor

Szia!

Szerintem a digitális harcsa kft. megoldja neked.

Próbáld meg felhívni őket, egy próbát megér.

Üdv!

2016.06.27. 8:55 keltezéssel, Gondos Levente írta:

kedves tagok!
tanácsot kérnék!
adott a tab3. nem lehet tölteni, szervizben cserélték az aljzatot de a 
helyzet változatlan.

le lehet vhogy szedni a rajta levő fotókat és videókat?
az sem baj ha azután a kukába kerül a tab.
előre is köszönöm a válaszokat!
levente

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

--
Üdvözlettel:
Fehér Sándor
Rendszergazda
Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium
3100 Salgótarján, Arany J. út 12.
Telefon: (32) 411-353 Telefax: (32) 411-104
e-mail: fehersan...@madach-starjan.sulinet.hu
Internet: http://www.madach-starjan.sulinet.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: tab3

2016-06-27 bef zés Csaba Tiba
Szerintwm nem tudod leszedni róla,  de ha volt google fiók akkor oda
szinkronizálja a képeket.
2016.06.27. 8:55 ezt írta ("Gondos Levente" <gole...@gmail.com>):

> kedves tagok!
> tanácsot kérnék!
> adott a tab3. nem lehet tölteni, szervizben cserélték az aljzatot de a
> helyzet változatlan.
> le lehet vhogy szedni a rajta levő fotókat és videókat?
> az sem baj ha azután a kukába kerül a tab.
> előre is köszönöm a válaszokat!
> levente
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

tab3

2016-06-27 bef zés Gondos Levente

kedves tagok!
tanácsot kérnék!
adott a tab3. nem lehet tölteni, szervizben cserélték az aljzatot de 
a helyzet változatlan. 