Úgy van, pont ezért ki is gyűjtöttem az ÁSZF ből és átadom.
/_*Kivonat az ÁSZF – ből:*_/
Amennyiben az *_átadás során_* a Pedagógus az IKT eszközön sérülést
tapasztal, azt az Eszközmenedzser részére köteles a helyszínen jelezni,
és az Eszközmenedzserrel közösen a sérülés tényéről fényképes
jegyzőkönyvet felvenni.
A Pedagógus jogának gyakorlásában a rendes gazdálkodás szabályai szerint
köteles eljárni. *_
_*
*_Viseli az IKT eszköz fenntartásával járó terheket, terhelik azok a
kötelezettségek, amelyek az IKT eszköz használatával kapcsolatosak._*
Az IKT eszközzel kapcsolatos minden információt (eltűnés, megrongálódás)
köteles haladéktalanul bejelenteni az Eszközmenedzsernek.
A Pedagógus köteles az IKT eszköz biztonságos megőrzéséről
gondoskodni.Köteles tartózkodni attól, hogy az IKT eszközt ő vagy
tudtával/beleegyezésével harmadik személy szándékosan megrongálja,
megsemmisítse, jogtalanul eltulajdonítsa. Jelen pontban foglaltak súlyos
szerződésszegésnek minősülnek, és a jogviszony azonnali hatályú
felmondását alapozzák meg. A jelen bekezdésben rögzített károkozásért a
Pedagógus kárfelelősséggel tartozik.
A Köznevelési Intézmény jogosult a – vonatkozó jogszabályi keretek
között – az IKT eszközök állapotát, illetve rendeltetésszerű használatát
ellenőrizni.
Amennyiben a Pedagógus az IKT eszközt a Köznevelési Intézmény
felszólítását követő 2 munkanapon belül nem mutatja be a Köznevelési
Intézményben, a Felek úgy tekintik, hogy az IKT eszköz kikerült a
Pedagógus birtokából.
*_A Pedagógus vállalja, hogy a Szállító által telepített WINDOWS10
szoftveren kívül kizárólag jogtiszta szoftvert/alkalmazást telepít az
IKT eszközre._*
Az IKT eszközök dokumentálását a IKT eszköz változáskövetését, az IKT
eszközök rendeltetésszerű használata során bekövetkező sérülés,
káresemény garanciális javításával kapcsolatos ügyintézést az
Eszközmenedzser végzi a TESZEK felületen keresztül.
Üdv,
Tamás
2023. 04. 24. 9:36 keltezéssel, Toldy rendszergazda via Techinfo írta:
Üdvözlet!
Az RRF laptopokkal tessék vigyázni mert a program célja nem az
iskoláknak való laptop osztás volt, ez nem olyan mint az efopos. A
tanár, szülő/diák kapott laptopot. A tanár/szülő által átvett, a nevén
lévő RRF laptophoz a rendszergazdának nincs köze, mert az a
tanár/szülő tulajdonába van adva és nem az intézményébe. A
rendszergazdák számára nem látható, csak az igénylő tanár/szülő
számára látható, csak rájuk vonatkozó jogi megállapodást, az általános
szerződési feltételek rögzítik (ez a tanárok elvileg ugye elolvasták
és tudomásul vették) hogy az op. rendszert nem lehet megváltoztatni,
ezen kívül más jogtiszta szoftver telepíthető rá, és idegen személynek
oda nem adhatják (rendszegazdinak se). A géphez nincs office licenszt
mert az M365 minden tanárnak alanyi jogon jár a
tisztaszoftverprogramban, és minden tanárnak egyénileg azt igényelnie
lehet. A gépeken ezért van előre telepítve az M365 és a tanárnak csak
be kell lépnie a saját m365 fiókjával. Ehhez megint semmi köze a
rendszergazdának. Persze elméletben segítek de nem csinálhatom meg
helyettük. Ezeket a laptopokat nem lehet közösen használni. Teljesen
kizárt hogy M365 fiókokat és a eszközmenedzser oldalon egy adott
személy használatába adott eszközöket összevissza adogassa a
rendszergazda vagy a tulajdonosa. Elvileg még akkor sem, ha nem vették
át és az igazgató nevére került, az más kérdés hogy ő úgy dönt hogy
használatra az iskolán belül kiadja kompetenciaméréshez például.
Egyébként ezek tartalékok is arra az esetre ha jön egy új tanár egy
másik tankerületből, mert akkor ezekből kapniuk kell egyet. Ezeket a
kiadás és beadások adminisztrációját a krétás felületen az
eszközmenedzser végzi, aki nem kötelezően a rendszergazda egyébként,
de az eszközmenedszer ezeket az RRF gépeket nem adogathatja oda
senkinek saját hatáskörében, ha az igénylő igényel a krétán egy gépet
akkor az eszközmenedszer végrehajtja a kötlezettségét, rögzíti a
dolgot és persze kiad neki egyet.
Az RRF-ről: https://www.palyazat.gov.hu/rrf-121-2021
--
Rendszergazda
Budapest XIV. Kerületi Németh Imre Általános Iskola
H-1148 Budapest, Lengyel utca 23.
Szervezeti egység kód: BR4201
OM azonosító: 035062
Tel.: +36-1-363-3422
e-mail:[email protected]
honlap:www.nemethi-bp.edu.hu,www.nemethi.hu
_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected]
Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/