Jelen állapotában felejtsük már el a fent lévő szöveg mazsolázását. Ahogyan mások, de én is írtam ez már jelentősen módosult.
Természetesen nem frissítették a neten lévő szöveget, tehát nem tudjuk az ígéretek hogyan valósulnak meg. Akkor térjünk vissza ha majd a parlament.hu-n fent lesz a törvénytervezet. Amit még utána is lehet módosítani, de támpontnak jó. A végleges pedig majd a Magyar Közlöny! A jún. 1 dátum az nem lesz már valós tuti, mert még be sincs nyújtva a parlamentbe. Tudom gyorsan át lehet ezt nyomni, de ha már ennyit egyeztettek nem fogják a végén elrontani, mert az EU tuti nem nézné jó szemmel… Szóval egy szó mint száz, aki a felmondását akarja már megírni ráér vele, mert júni közepe körül tuti nem fog még papírt kapni és nem indul az 5 nap J Zsolt From: Techinfo <[email protected]> On Behalf Of Mondrák Vendel via Techinfo Sent: Friday, May 26, 2023 5:19 PM To: Techinfo <[email protected]> Cc: Mondrák Vendel <[email protected]> Subject: Re: [Techinfo] Közalkalmazottból munkavállaló Hábel György által belinkelt dokumentumban olvasható: 148. § [Átmeneti rendelkezés a jogviszonyok átalakulásához] (1) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a köznevelési intézményben a) pedagógus, dajka, könyvtáros, pedagógiai asszisztens, gyógypedagógiai asszisztens, gyermek- és ifjúságvédelmi támogató, gyógytornász, intézményi titkár óvodában, iskolában, kollégiumban vagy pedagógiai szakszolgálati intézményben, ápoló munkakörben foglalkoztatott közalkalmazotti jogviszonya vagy munkaviszonya köznevelési foglalkoztatotti jogviszonnyá, b) rendszergazda, laboráns, gondozónő és takarító, szakorvos, úszómester, műszaki vezető, továbbá gazdasági, ügyviteli, műszaki, kisegítő munkakörben foglalkoztatott közalkalmazotti jogviszonya munkaviszonnyá, alakul át. (2) Az (1) bekezdéstől eltérően az érintett jogviszonya nem alakul át az (1) bekezdés a)-b) pontja szerinti jogviszonnyá, ha 2023. július 1-je előtt kötött megállapodás, illetve valamelyik fél e törvény hatálybalépése előtt közölt egyoldalú jognyilatkozata alapján e törvény hatálybalépését követően szűnik meg a jogviszony. Lehet, hogy rosszul értelmezem, de számomra a 2-e pont azt mondja, hogy az a rendszergazda, aki eddig közalkalmazott volt, és július 1-je után szűnik meg a jogviszonya (a határozatlan szerintem ilyen), az marad közalkalmazott (vagy köznevelési foglalkoztatott) továbbra is. Üdv Vendel Teleki: Verpeléti Ferenc via Techinfo <[email protected] <mailto:[email protected]> > ezt írta (időpont: 2023. máj. 26., P, 15:51): Van valami ilyen mondás: "A hídon akkor kell átmenni, ha odaértünk!" Ennél a kormányzatnál nincs mire felkészülni, egyik napról a másikra történhetnek jogszabályváltozások. Várjuk meg a kihirdetést! Egyébként a NPK elnöke sok kedvezményt harcolt már ki a rendszergazdáknak is 😀 ÜDVF Veres Gergely via Techinfo <[email protected] <mailto:[email protected]> > ezt írta (időpont: 2023. máj. 26., P, 10:07): Sziasztok. Újra felmerült a tárgyban említett téma. Juniustól már tolják is elém(nk) az új szerződést? Nem szeretném aláírni az tuti de nem teljesen tiszta miért is olyan rossz ez a jogviszony módosulat. Én csak egy egyszerű Rendszergazda vagyok, nem tanítok, nem vagyok pedagógus csak egy mezei garázda. Engem mennyiben érintene ez az egész? Se az internet se a kollégák nem nagyon tudnak konkrétumot mondani. esetleg valaki aki már ezen túl van vagy jobban tisztában van ezekkel a dolgokkal, kicsit felvilágosítana? Esetleg 1-2 jó-rossz dolgot ezzel kapcsolatban tudnátok mondani? Köszi előre is! _______________________________________________ Techinfo mailing list [email protected] <mailto:[email protected]> Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/ _______________________________________________ Techinfo mailing list [email protected] <mailto:[email protected]> Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
_______________________________________________ Techinfo mailing list [email protected] Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
