A mérés így is egy évfolyamnak 3 nap x 4 órát igényel egy héten. 3 évfolyamnak ez összesen 9 nap (x 4 óra). Ha ezt még jobban szétszednék, mondjuk feleznék akkor 18 nap alatt menne le Ezeken a napokon a tanulóknak nem lehet tanórájuk. Ennyi óra maradna el évfolyamonként. Ha mindezt a géptermekben rendeznénk, akkor 18 nap elmaradna egy csomó informatika óra 18x 4 órányi. És még megnyertünk ebben az évben egy PISA2025 tesztmérést is 50 gyerekre, + 1 nap.
Így megértem hogy a 18 napot nem vállalja be az igazgató. Nálunk alapvetően a tanárok vannak az eduroam-on, a diákok a quest-est használják. Szünetekben van, hogy teljes osztályok lógnak rajta a telefonjaikkal, néznek sok esetben videókat, panasz még nem volt. Ennek alapján tippem szerint el kellene bírnia ennyi embert annak is, de ez persze nem volt pontosan kimérve. 2 évfolyam már kapott notebook-ot nálunk, szinte mindenki, a 11-edikesek most nagyrészt az RRF notebookjaikat hozzák be, a többiek a sajátjukat. Akinek nincs annak adunk, az iskolai készletből, de eddig csak 1 gyerek kérte. <[email protected]> ezt írta (időpont: 2024. márc. 7., Cs, 11:49): > Techinfo listára a leveleidet a következő címre küld > [email protected] > > Web-en keresztüli fel- vagy leiratkozáshoz látogass el ide > https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo > vagy, küldjél egy 'help' tartalmú levelet az alábbi címre > [email protected] > > A lista adminisztrátorát itt éred el > [email protected] > > Levél tárgyának a tartalmára utaló szöveget adj meg, válasz esetén is, > mert sokat nem lehet megtudni, ha a levél tárgya valami ilyen "Re: > Techinfo digest tartalma..." > > > Mai témák: > > 1. Re: eduroam... (Ferenc Bajan) > 2. Re: eduroam... (Ádám Lovász) > 3. Re: eduroam... (Attila Horváth) > 4. Mérés eduroam vs quest (Csordás Ferenc) > 5. Re: Mérés eduroam vs quest (Balázs László) > 6. Re: Mérés eduroam vs quest (Czita Zoltán) > 7. Re: Mérés eduroam vs quest (Verpeléti Ferenc) > 8. Re: Mérés eduroam vs quest (Kiss Zsolt) > 9. Re: Mérés eduroam vs quest (Verpeléti Ferenc) > 10. Re: Mérés eduroam vs quest (Rendszergazda) > 11. Re: Mérés eduroam vs quest (Alaksza Balázs) > > > ---------------------------------------------------------------------- > > Message: 1 > Date: Wed, 6 Mar 2024 12:09:18 +0100 > From: Ferenc Bajan <[email protected]> > To: Techinfo <[email protected]> > Subject: Re: [Techinfo] eduroam... > Message-ID: > <CAAFbANKLBSUE= > [email protected]> > Content-Type: text/plain; charset="UTF-8" > > Win11 van rajta, de az is ezzel telepítődik, egyébként pont ezt > tettem. A geteduroam is frissen letöltött. Most felraktam a windows > frissítéseket, de a helyzet változatlan, mint nyugaton. > > Ádám Lovász via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont: > 2024. márc. 6., Sze, 11:58): > > > > Szia! > > Innét: > > > https://kifu.gov.hu/iskolai-eduroam-hasznalata/altalanos-tajekoztato-az-eduroam-halozat-beallitasarol-felhasznaloi-nevek-jelszavak-2-pont/ > > Töltsd le a win10-hez (gondolom ez van a gépen) való telepítőt és azzal > telepítsd. > > Üdv, > > Ádám > > > > Ferenc Bajan via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont: > 2024. márc. 6., Sze, 11:50): > >> > >> Helló! > >> Itt egy Dell Latitude 5520, amivel nem akar menni a $subj. > >> Elfelejtettem vele, újrakonfiguráltam az eduroam.cat és a geteduroam > >> alkalmazással is, de mindig az az eredmény, hogy nem lehet csatlakozni > >> ehhez a hálózathoz. Közben egy 3510-es és a saját Samsunk telefonom > >> gond nélkül kapcsolódik. Ami gyanús, hogy a tanúsítványt nem akarta > >> egyik se újratelepíteni, lehet, hogy azt kellene valahonnan? > >> > >> -- > >> -- > >> ------------------------------------------ > >> Baján Ferenc > >> > >> _______________________________________________ > >> Techinfo mailing list > >> [email protected] > >> Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo > >> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > >> Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/ > > > > _______________________________________________ > > Techinfo mailing list > > [email protected] > > Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > > Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/ > > > > -- > -- > ------------------------------------------ > Baján Ferenc > > > > ------------------------------ > > Message: 2 > Date: Wed, 6 Mar 2024 12:47:46 +0100 > From: Ádám Lovász <[email protected]> > To: Techinfo <[email protected]> > Subject: Re: [Techinfo] eduroam... > Message-ID: > <CAPj7i+0kuU9iXuPytt7sO3GdZG29j0Vc2EEU=oL6njsh= > [email protected]> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8" > > Érdekes, nekem ezzel a programmal mindig csatlakozik. De ha megnyitod > 7zip-ben a telepítőt ott lesz benne a tanusítvány is, azzal is > megpróbálhatod. > > Ferenc Bajan via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont: 2024. > márc. 6., Sze, 12:09): > > > Win11 van rajta, de az is ezzel telepítődik, egyébként pont ezt > > tettem. A geteduroam is frissen letöltött. Most felraktam a windows > > frissítéseket, de a helyzet változatlan, mint nyugaton. > > > > Ádám Lovász via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont: > > 2024. márc. 6., Sze, 11:58): > > > > > > Szia! > > > Innét: > > > > > > https://kifu.gov.hu/iskolai-eduroam-hasznalata/altalanos-tajekoztato-az-eduroam-halozat-beallitasarol-felhasznaloi-nevek-jelszavak-2-pont/ > > > Töltsd le a win10-hez (gondolom ez van a gépen) való telepítőt és azzal > > telepítsd. > > > Üdv, > > > Ádám > > > > > > Ferenc Bajan via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont: > > 2024. márc. 6., Sze, 11:50): > > >> > > >> Helló! > > >> Itt egy Dell Latitude 5520, amivel nem akar menni a $subj. > > >> Elfelejtettem vele, újrakonfiguráltam az eduroam.cat és a geteduroam > > >> alkalmazással is, de mindig az az eredmény, hogy nem lehet csatlakozni > > >> ehhez a hálózathoz. Közben egy 3510-es és a saját Samsunk telefonom > > >> gond nélkül kapcsolódik. Ami gyanús, hogy a tanúsítványt nem akarta > > >> egyik se újratelepíteni, lehet, hogy azt kellene valahonnan? > > >> > > >> -- > > >> -- > > >> ------------------------------------------ > > >> Baján Ferenc > > >> > > >> _______________________________________________ > > >> Techinfo mailing list > > >> [email protected] > > >> Fel- és leiratkozás: > https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo > > >> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > > >> Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/ > > > > > > _______________________________________________ > > > Techinfo mailing list > > > [email protected] > > > Fel- és leiratkozás: > https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo > > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > > > Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/ > > > > > > > > -- > > -- > > ------------------------------------------ > > Baján Ferenc > > > > _______________________________________________ > > Techinfo mailing list > > [email protected] > > Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > > Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/ > > > --------- következő rész --------- > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... > URL: < > https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240306/f69d4d93/attachment-0001.htm > > > > ------------------------------ > > Message: 3 > Date: Wed, 6 Mar 2024 12:51:28 +0100 > From: Attila Horváth <[email protected]> > To: Techinfo <[email protected]> > Subject: Re: [Techinfo] eduroam... > Message-ID: > <CAHMQS4AbcVGM7ob7RkibbrDaEzwXKwC0B92J08zf= > [email protected]> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8" > > Szia! > > A vezérlőpult -> internetbeállításokban, Tartalom -> Tanúsítványok -> > Megbízható legfelső szintű hitelesítésszolgáltatók menü alatt töröld ki a > NIIF Radius CA-t és utána próbáld újra a csatlakozást. Nálunk ez mindig > megoldja :) > > Üdv, Attila. > > On Wed, Mar 6, 2024 at 12:09?PM Ferenc Bajan via Techinfo < > [email protected]> wrote: > > > Win11 van rajta, de az is ezzel telepítődik, egyébként pont ezt > > tettem. A geteduroam is frissen letöltött. Most felraktam a windows > > frissítéseket, de a helyzet változatlan, mint nyugaton. > > > > Ádám Lovász via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont: > > 2024. márc. 6., Sze, 11:58): > > > > > > Szia! > > > Innét: > > > > > > https://kifu.gov.hu/iskolai-eduroam-hasznalata/altalanos-tajekoztato-az-eduroam-halozat-beallitasarol-felhasznaloi-nevek-jelszavak-2-pont/ > > > Töltsd le a win10-hez (gondolom ez van a gépen) való telepítőt és azzal > > telepítsd. > > > Üdv, > > > Ádám > > > > > > Ferenc Bajan via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont: > > 2024. márc. 6., Sze, 11:50): > > >> > > >> Helló! > > >> Itt egy Dell Latitude 5520, amivel nem akar menni a $subj. > > >> Elfelejtettem vele, újrakonfiguráltam az eduroam.cat és a geteduroam > > >> alkalmazással is, de mindig az az eredmény, hogy nem lehet csatlakozni > > >> ehhez a hálózathoz. Közben egy 3510-es és a saját Samsunk telefonom > > >> gond nélkül kapcsolódik. Ami gyanús, hogy a tanúsítványt nem akarta > > >> egyik se újratelepíteni, lehet, hogy azt kellene valahonnan? > > >> > > >> -- > > >> -- > > >> ------------------------------------------ > > >> Baján Ferenc > > >> > > >> _______________________________________________ > > >> Techinfo mailing list > > >> [email protected] > > >> Fel- és leiratkozás: > https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo > > >> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > > >> Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/ > > > > > > _______________________________________________ > > > Techinfo mailing list > > > [email protected] > > > Fel- és leiratkozás: > https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo > > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > > > Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/ > > > > > > > > -- > > -- > > ------------------------------------------ > > Baján Ferenc > > > > _______________________________________________ > > Techinfo mailing list > > [email protected] > > Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > > Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/ > > > --------- következő rész --------- > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... > URL: < > https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240306/7d773bd2/attachment-0001.htm > > > > ------------------------------ > > Message: 4 > Date: Thu, 7 Mar 2024 09:37:18 +0100 > From: Csordás Ferenc <[email protected]> > To: [email protected] > Subject: [Techinfo] Mérés eduroam vs quest > Message-ID: > < > calkuagwti+yzhafxkbconfaxj-dik31wswyjm0jalheepm7...@mail.gmail.com> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8" > > Sziasztok! > > Mi még nem kezdtük el a mérést, nálunk notebook-okról menne wifi-n > egyszerre egy évfolyamnak, ami 120 körüli diák. > > Mi a meglátásotok, eduroam belépéssel, vagy quest-en keresztül (ezekre a > napokra a mérésbe részt nem vevő diákoknak nem lenne quest elérése, mert > egyébként az van) > lehet hatékonyabb, stabilabb a mérés (nem véve figyelembe amiről sokan > beszámoltak, hogy a tehetsegkapu mögötti szerverek nem bírták a terhelést > az első nap, de azóta úgy tűnik nem volt gond). > > Előre is köszönöm a meglátásokat! > > Üdv: > Csordás Ferenc > rendszergazda > Corvin Mátyás Gimnázium > 1165 Budapest, Mátyás király tér 4. > --------- következő rész --------- > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... > URL: < > https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240307/18b96e88/attachment-0001.htm > > > > ------------------------------ > > Message: 5 > Date: Thu, 7 Mar 2024 09:43:22 +0100 > From: Balázs László <[email protected]> > To: Techinfo <[email protected]> > Subject: Re: [Techinfo] Mérés eduroam vs quest > Message-ID: > < > ca+hrq+vhc25vontqtt6wuknysqqqrdojbdmvdebfva3pnds...@mail.gmail.com> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8" > > Nálunk igaz,hogy csak 20 notebook-ról ment a mérés,de sima eduroam-al > zökkenőmentes volt. > Létrehoztam ezekre a napokra direkt pár új eduroam felhasználót,azzal > csatlakoztak a gyerekek. > > Csordás Ferenc via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont: > 2024. márc. 7., Cs, 9:39): > > > Sziasztok! > > > > Mi még nem kezdtük el a mérést, nálunk notebook-okról menne wifi-n > > egyszerre egy évfolyamnak, ami 120 körüli diák. > > > > Mi a meglátásotok, eduroam belépéssel, vagy quest-en keresztül (ezekre a > > napokra a mérésbe részt nem vevő diákoknak nem lenne quest elérése, mert > > egyébként az van) > > lehet hatékonyabb, stabilabb a mérés (nem véve figyelembe amiről sokan > > beszámoltak, hogy a tehetsegkapu mögötti szerverek nem bírták a terhelést > > az első nap, de azóta úgy tűnik nem volt gond). > > > > Előre is köszönöm a meglátásokat! > > > > Üdv: > > Csordás Ferenc > > rendszergazda > > Corvin Mátyás Gimnázium > > 1165 Budapest, Mátyás király tér 4. > > _______________________________________________ > > Techinfo mailing list > > [email protected] > > Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > > Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/ > > > > > -- > Üdvözlettel: > Balázs László > Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - informatikus rendszergazda és > technikus > e-mail: [email protected] < > [email protected]> > tel.: 0672/490-827 (26-os mellék) > mobil: 0630/202-8914 > web: www.hetenyisuli.hu > --------- következő rész --------- > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... > URL: < > https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240307/7ff001df/attachment-0001.htm > > > > ------------------------------ > > Message: 6 > Date: Thu, 7 Mar 2024 09:46:18 +0100 > From: Czita Zoltán <[email protected]> > To: Techinfo <[email protected]> > Subject: Re: [Techinfo] Mérés eduroam vs quest > Message-ID: > <CAAiEvjGU-DpGwb7u_K99afsOf_EFNadZU_0z0Bi7= > [email protected]> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8" > > A laptopoknál arra kellene figyelni, hogy a wifi bírja-e, ha azok nem > alkalmasak az nem az 5G-re akkor ez nem működik, mi ezért építettünk ki > kábelt Mindenképp az eduramot ajánlanám, a másik kérdés, hogy hány gép > csatlakozik egy wifire, a teljes osztályt nem biztos elbírja, elméletileg 1 > MBIt sávszélesség kell a méréshez. ???? > > Csordás Ferenc via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont: > 2024. márc. 7., Cs, 9:37): > > > Sziasztok! > > > > Mi még nem kezdtük el a mérést, nálunk notebook-okról menne wifi-n > > egyszerre egy évfolyamnak, ami 120 körüli diák. > > > > Mi a meglátásotok, eduroam belépéssel, vagy quest-en keresztül (ezekre a > > napokra a mérésbe részt nem vevő diákoknak nem lenne quest elérése, mert > > egyébként az van) > > lehet hatékonyabb, stabilabb a mérés (nem véve figyelembe amiről sokan > > beszámoltak, hogy a tehetsegkapu mögötti szerverek nem bírták a terhelést > > az első nap, de azóta úgy tűnik nem volt gond). > > > > Előre is köszönöm a meglátásokat! > > > > Üdv: > > Csordás Ferenc > > rendszergazda > > Corvin Mátyás Gimnázium > > 1165 Budapest, Mátyás király tér 4. > > _______________________________________________ > > Techinfo mailing list > > [email protected] > > Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > > Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/ > > > --------- következő rész --------- > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... > URL: < > https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240307/dd0c9d02/attachment-0001.htm > > > > ------------------------------ > > Message: 7 > Date: Thu, 7 Mar 2024 10:24:21 +0100 > From: Teleki: Verpeléti Ferenc > <[email protected]> > To: Techinfo <[email protected]> > Subject: Re: [Techinfo] Mérés eduroam vs quest > Message-ID: > <CADa_A7LB7uOQUtaWH21ESeg__xf+dsMk= > [email protected]> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8" > > Csak gratulálni lehet a vezetőségnek, hogy 120 gyereket regisztrált azonos > időszakra. > A Guest_vendég felejtős. > Ha eddig ez volt a gyerekeknek, akkor hogyan lesz 120 eduroam user, és az > 120 notebookra telepítve? > Amúgy kié a notebook, a gyerekeké vagy a sulié? > > Nálunk szerencsére csak 30 fő a maximum egy nap - van is ennyi szabad > notebook. > Ezeket a KIFÜ-vel regisztráltuk az Oktatasi_eszkozok WiFi használatához. > Működnek, egy teremben vannak - szerintem egy AP-ra kapcsolódnak. > > ÜDVF > > Csordás Ferenc via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont: > 2024. márc. 7., Cs, 9:39): > > > Sziasztok! > > > > Mi még nem kezdtük el a mérést, nálunk notebook-okról menne wifi-n > > egyszerre egy évfolyamnak, ami 120 körüli diák. > > > > Mi a meglátásotok, eduroam belépéssel, vagy quest-en keresztül (ezekre a > > napokra a mérésbe részt nem vevő diákoknak nem lenne quest elérése, mert > > egyébként az van) > > lehet hatékonyabb, stabilabb a mérés (nem véve figyelembe amiről sokan > > beszámoltak, hogy a tehetsegkapu mögötti szerverek nem bírták a terhelést > > az első nap, de azóta úgy tűnik nem volt gond). > > > > Előre is köszönöm a meglátásokat! > > > > Üdv: > > Csordás Ferenc > > rendszergazda > > Corvin Mátyás Gimnázium > > 1165 Budapest, Mátyás király tér 4. > > _______________________________________________ > > Techinfo mailing list > > [email protected] > > Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > > Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/ > > > --------- következő rész --------- > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... > URL: < > https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240307/55a89824/attachment-0001.htm > > > > ------------------------------ > > Message: 8 > Date: Thu, 7 Mar 2024 10:58:52 +0100 > From: "Kiss Zsolt" <[email protected]> > To: "'Techinfo'" <[email protected]> > Subject: Re: [Techinfo] Mérés eduroam vs quest > Message-ID: <[email protected]> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8" > > Ezt nem csak a két okostáblához lehet / engedik használni? > > > > Mert akkor ezzel megoldódna az eduroamra kényszerített nem személyhez > kapcsolható gépek problémája. > > > > Zsolt > > > > > > Nálunk szerencsére csak 30 fő a maximum egy nap - van is ennyi szabad > notebook. > > Ezeket a KIFÜ-vel regisztráltuk az Oktatasi_eszkozok WiFi használatához. > > Működnek, egy teremben vannak - szerintem egy AP-ra kapcsolódnak. > > > > --------- következő rész --------- > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... > URL: < > https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240307/7eea6c35/attachment-0001.htm > > > > ------------------------------ > > Message: 9 > Date: Thu, 7 Mar 2024 11:11:35 +0100 > From: Teleki: Verpeléti Ferenc > <[email protected]> > To: Techinfo <[email protected]> > Subject: Re: [Techinfo] Mérés eduroam vs quest > Message-ID: > < > cada_a7kb8czkh-48u7e5d9xets4rons4ps1ewswj_bnzvw2...@mail.gmail.com> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8" > > Írtam hibajegyet, hogy így szeretném használni a notebook-okat. > Erre hívtak, hogy adjam meg a MAC address listát. > Pár nap volt az átfutási idő. > > ÜDVF > > Kiss Zsolt via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont: 2024. > márc. 7., Cs, 11:01): > > > Ezt nem csak a két okostáblához lehet / engedik használni? > > > > > > > > Mert akkor ezzel megoldódna az eduroamra kényszerített nem személyhez > > kapcsolható gépek problémája. > > > > > > > > Zsolt > > > > > > > > > > > > Nálunk szerencsére csak 30 fő a maximum egy nap - van is ennyi szabad > > notebook. > > > > Ezeket a KIFÜ-vel regisztráltuk az Oktatasi_eszkozok WiFi használatához. > > > > Működnek, egy teremben vannak - szerintem egy AP-ra kapcsolódnak. > > > > > > _______________________________________________ > > Techinfo mailing list > > [email protected] > > Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > > Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/ > > > --------- következő rész --------- > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... > URL: < > https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240307/f4a9362a/attachment-0001.htm > > > > ------------------------------ > > Message: 10 > Date: Thu, 7 Mar 2024 11:42:18 +0100 > From: Rendszergazda <[email protected]> > To: [email protected] > Subject: Re: [Techinfo] Mérés eduroam vs quest > Message-ID: <[email protected]> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8"; Format="flowed" > > Úgy hallottam van ahol a Guest_vendeg nem aktív régóta és fele annyi > probléma sincs :) > > Meg hogy egy saját routerekből álló wifi hálózat elég jól managelhető és > felügyelhető és akcióban 15 k körül elfogadható wifi6 routerek > kaphatóak már alapszinten. > > És akkor regisztrálhatsz magadnak amit akarsz és az lép fel és úgy és > akkor ahogy a legoptimálisabb és üzembiztosabb, ahogy az szakmailag > indokolt lokális feladat esetén. > > Hagyjuk már a könyörgést,meg az infók találgatását,kuncsorgást. > > > > 2024. 03. 07. 10:24 keltezéssel, Teleki: Verpeléti Ferenc via Techinfo > írta: > > Csak gratulálni lehet a vezetőségnek, hogy 120 gyereket regisztrált > > azonos időszakra. > > A Guest_vendég felejtős. > > Ha eddig ez volt a gyerekeknek, akkor hogyan lesz 120 eduroam user, és > > az 120 notebookra telepítve? > > Amúgy kié a notebook, a gyerekeké vagy a sulié? > > > > Nálunk szerencsére csak 30 fő a maximum egy nap - van is ennyi szabad > > notebook. > > Ezeket a KIFÜ-vel regisztráltuk az Oktatasi_eszkozok WiFi használatához. > > Működnek, egy teremben vannak - szerintem egy AP-ra kapcsolódnak. > > > > ÜDVF > > > > Csordás Ferenc via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont: > > 2024. márc. 7., Cs, 9:39): > > > > Sziasztok! > > > > Mi még nem kezdtük el a mérést, nálunk notebook-okról menne wifi-n > > egyszerre egy évfolyamnak, ami 120 körüli diák. > > > > Mi a meglátásotok, eduroam belépéssel, vagy quest-en keresztül > > (ezekre a napokra a mérésbe részt nem vevő diákoknak nem lenne > > quest elérése, mert egyébként az van) > > lehet hatékonyabb, stabilabb a mérés (nem véve figyelembe amiről > > sokan beszámoltak, hogy a tehetsegkapu mögötti szerverek nem > > bírták a terhelést az első nap, de azóta úgy tűnik nem volt gond). > > > > Előre is köszönöm a meglátásokat! > > > > Üdv: > > Csordás Ferenc > > rendszergazda > > Corvin Mátyás Gimnázium > > 1165 Budapest, Mátyás király tér 4. > > _______________________________________________ > > Techinfo mailing list > > [email protected] > > Fel- és leiratkozás: > > https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > > Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/ > > > > > > _______________________________________________ > > Techinfo mailing list > > [email protected] > > Fel- és leiratkozás:https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo > > Illemtan:http://www.szag.hu/illemtan.html > > Szertár:http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/ > > -- > Rendszergazda > > Budapest XIV. Kerületi Németh Imre Általános Iskola > H-1148 Budapest, Lengyel utca 23. > Szervezeti egység kód: BR4201 > OM azonosító: 035062 > > Tel.: +36-1-363-3422 > e-mail:[email protected] > honlap:www.nemethi-bp.edu.hu,www.nemethi.hu > --------- következő rész --------- > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... > URL: < > https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240307/743d7306/attachment-0001.htm > > > > ------------------------------ > > Message: 11 > Date: Thu, 7 Mar 2024 11:49:47 +0100 > From: Alaksza Balázs <[email protected]> > To: [email protected] > Subject: Re: [Techinfo] Mérés eduroam vs quest > Message-ID: <[email protected]> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8"; Format="flowed" > > +10000 > > (Csak halkan zárójelbe merem mondani, hogy az Eduroam nem is éppen erre > van ám kitalálva, hogy intézményi wifi helyett használjuk) > > 2024. 03. 07. 11:42 keltezéssel, Rendszergazda via Techinfo írta: > > > > Úgy hallottam van ahol a Guest_vendeg nem aktív régóta és fele annyi > > probléma sincs :) > > > > Meg hogy egy saját routerekből álló wifi hálózat elég jól managelhető > > és felügyelhető és akcióban 15 k körül elfogadható wifi6 routerek > > kaphatóak már alapszinten. > > > > És akkor regisztrálhatsz magadnak amit akarsz és az lép fel és úgy és > > akkor ahogy a legoptimálisabb és üzembiztosabb, ahogy az szakmailag > > indokolt lokális feladat esetén. > > > > Hagyjuk már a könyörgést,meg az infók találgatását,kuncsorgást. > > > > > > > > 2024. 03. 07. 10:24 keltezéssel, Teleki: Verpeléti Ferenc via Techinfo > > írta: > >> Csak gratulálni lehet a vezetőségnek, hogy 120 gyereket regisztrált > >> azonos időszakra. > >> A Guest_vendég felejtős. > >> Ha eddig ez volt a gyerekeknek, akkor hogyan lesz 120 eduroam user, > >> és az 120 notebookra telepítve? > >> Amúgy kié a notebook, a gyerekeké vagy a sulié? > >> > >> Nálunk szerencsére csak 30 fő a maximum egy nap - van is ennyi szabad > >> notebook. > >> Ezeket a KIFÜ-vel regisztráltuk az Oktatasi_eszkozok WiFi használatához. > >> Működnek, egy teremben vannak - szerintem egy AP-ra kapcsolódnak. > >> > >> ÜDVF > >> > >> Csordás Ferenc via Techinfo <[email protected]> ezt írta > >> (időpont: 2024. márc. 7., Cs, 9:39): > >> > >> Sziasztok! > >> > >> Mi még nem kezdtük el a mérést, nálunk notebook-okról menne > >> wifi-n egyszerre egy évfolyamnak, ami 120 körüli diák. > >> > >> Mi a meglátásotok, eduroam belépéssel, vagy quest-en keresztül > >> (ezekre a napokra a mérésbe részt nem vevő diákoknak nem lenne > >> quest elérése, mert egyébként az van) > >> lehet hatékonyabb, stabilabb a mérés (nem véve figyelembe amiről > >> sokan beszámoltak, hogy a tehetsegkapu mögötti szerverek nem > >> bírták a terhelést az első nap, de azóta úgy tűnik nem volt gond). > >> > >> Előre is köszönöm a meglátásokat! > >> > >> Üdv: > >> Csordás Ferenc > >> rendszergazda > >> Corvin Mátyás Gimnázium > >> 1165 Budapest, Mátyás király tér 4. > >> _______________________________________________ > >> Techinfo mailing list > >> [email protected] > >> Fel- és leiratkozás: > >> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo > >> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > >> Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/ > >> > >> > >> _______________________________________________ > >> Techinfo mailing list > >> [email protected] > >> Fel- és leiratkozás:https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo > >> Illemtan:http://www.szag.hu/illemtan.html > >> Szertár:http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/ > > -- > > Rendszergazda > > > > Budapest XIV. Kerületi Németh Imre Általános Iskola > > H-1148 Budapest, Lengyel utca 23. > > Szervezeti egység kód: BR4201 > > OM azonosító: 035062 > > > > Tel.: +36-1-363-3422 > > e-mail:[email protected] > > honlap:www.nemethi-bp.edu.hu,www.nemethi.hu > > > > _______________________________________________ > > Techinfo mailing list > > [email protected] > > Fel- és leiratkozás:https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo > > Illemtan:http://www.szag.hu/illemtan.html > > Szertár:http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/ > > -- > Alaksza Balázs > --------- következő rész --------- > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... > URL: < > https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240307/74a9b7ed/attachment.htm > > > > ------------------------------ > > Subject: Digest lábléc > > _______________________________________________ > Techinfo mailing list > [email protected] > https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo > > > ------------------------------ > > Vége: Techinfo digest, 232 kötet, 7 szám > **************************************** > -- Csordás Ferenc rendszergazda Corvin Mátyás Gimnázium 1165 Budapest, Mátyás király tér 4.
_______________________________________________ Techinfo mailing list [email protected] Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
