A gépeket a fenntartó és az iskola biztosítja, így legalább ellenőrizve is
van évente 2x, mert máshogy sose lesz

Tiba Csaba
Szentendrei Református Gimnázium
2000. Szentendre, Áprily tér 5


Horváth Rafael via Techinfo <[email protected]> (időpont: 2024. márc.
7., Cs, 22:22) ezt írta:

> A tanulók laptopjai nem ha  sználhatók fel a mérèshez! 3.3. Személyi és
> tárgyi feltételek
> a) Az intézménynek meg kell terveznie a digitális országos
> kompetenciamérés idejének tanítási rendjét, fel
> kell készítenie a tanulókat, tájékoztatnia kell a tanulók szüleit, a
> pedagógusokat, valamint fel kell mérnie és
> gondoskodnia kell a megfelelő műszaki feltételekről.
> b) A méréseket az iskolákban biztosított számítógépeken kell
> lebonyolítani. Az iskolákban rendelkezésre álló
> számítógépek korlátozott számát figyelembe véve a méréseket a megadott
> időtartamon belül kell
> lebonyolítani. Az iskolák feladata, hogy a helyi technikai,
> infrastrukturális feltételek, valamint a mérésben
> részt vevő tanulók számának figyelembevételével az iskola tanulói számára
> a mérés elvégzését biztosítsa.
> c) Az Eljárásrend a digitális országos kompetenciamérésre 3-4. fejezete
> részletes segítséget nyújt a mérésre
> való felkészüléshez.
> d) Mivel az országos mérések iskolai lebonyolításához szükséges megfelelő
> feltételek biztosítása az iskola
> fenntartójának és az intézmény igazgatójának a közös felelőssége, a
> technikai lehetőségek megfelelő,
> észszerű kihasználása érdekében javasoljuk, egyeztessenek az intézmény
> fenntartójával.
>
> Ez a hivatalos tájékoztatóban van. Nálunk 22 osztály x 6 tárgy a mérèsek
> száma. Ami azt jelenti márc4- május 13-ig délelőtt, délután 4-ig mérünk hol
> 36, hol 72 db oktatási célra rendelt laptoppal, egyéb esetben március 4-től
> az írásbeli érettségi végéig nem lenne egy informatika óra sem. Okos volt
> aki kitalálta a méréseket ebben a formában......
>
> <[email protected]> ezt írta (időpont: 2024. márc. 7., Csü
> 19:37):
>
>> Techinfo listára a leveleidet a következő címre küld
>>         [email protected]
>>
>> Web-en keresztüli fel- vagy leiratkozáshoz látogass el ide
>>         https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> vagy, küldjél egy 'help' tartalmú levelet az alábbi címre
>>         [email protected]
>>
>> A lista adminisztrátorát itt éred el
>>         [email protected]
>>
>> Levél tárgyának a tartalmára utaló szöveget adj meg, válasz esetén is,
>> mert sokat nem lehet megtudni, ha a levél tárgya valami ilyen "Re:
>> Techinfo digest tartalma..."
>>
>>
>> Mai témák:
>>
>>    1. Re:   Techinfo digest, 232 kötet, 7 szám (Csordás Ferenc)
>>    2. Re:  Mérés eduroam vs quest (Fehér Sándor)
>>
>>
>> ----------------------------------------------------------------------
>>
>> Message: 1
>> Date: Thu, 7 Mar 2024 15:07:08 +0100
>> From: Csordás Ferenc <[email protected]>
>> To: [email protected]
>> Subject: Re: [Techinfo]  Techinfo digest, 232 kötet, 7 szám
>> Message-ID:
>>         <CALkUAGyz3MSNpvLY3MX=JnWaiPxB4M==
>> [email protected]>
>> Content-Type: text/plain; charset="utf-8"
>>
>> A mérés így is egy évfolyamnak 3 nap x 4 órát igényel egy héten. 3
>> évfolyamnak ez összesen 9 nap (x 4 óra). Ha ezt még jobban szétszednék,
>> mondjuk feleznék akkor 18 nap alatt menne le
>> Ezeken a napokon a tanulóknak nem lehet tanórájuk. Ennyi óra maradna el
>> évfolyamonként. Ha mindezt a géptermekben rendeznénk, akkor 18 nap
>> elmaradna egy csomó informatika óra 18x 4 órányi.
>> És még megnyertünk ebben az évben egy PISA2025 tesztmérést is 50 gyerekre,
>> + 1 nap.
>>
>> Így megértem hogy a 18 napot nem vállalja be az igazgató.
>>
>> Nálunk alapvetően a tanárok vannak az eduroam-on, a diákok a quest-est
>> használják. Szünetekben van, hogy teljes osztályok lógnak rajta a
>> telefonjaikkal, néznek sok esetben videókat, panasz még nem volt.
>> Ennek alapján tippem szerint el kellene bírnia ennyi embert annak is, de
>> ez
>> persze nem volt pontosan kimérve.
>>
>> 2 évfolyam már kapott notebook-ot nálunk, szinte mindenki, a 11-edikesek
>> most nagyrészt az RRF notebookjaikat hozzák be, a többiek a sajátjukat.
>> Akinek nincs annak adunk, az iskolai készletből, de eddig csak 1 gyerek
>> kérte.
>>
>>
>> <[email protected]> ezt írta (időpont: 2024. márc. 7., Cs,
>> 11:49):
>>
>> > Techinfo listára a leveleidet a következő címre küld
>> >         [email protected]
>> >
>> > Web-en keresztüli fel- vagy leiratkozáshoz látogass el ide
>> >         https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> > vagy, küldjél egy 'help' tartalmú levelet az alábbi címre
>> >         [email protected]
>> >
>> > A lista adminisztrátorát itt éred el
>> >         [email protected]
>> >
>> > Levél tárgyának a tartalmára utaló szöveget adj meg, válasz esetén is,
>> > mert sokat nem lehet megtudni, ha a levél tárgya valami ilyen "Re:
>> > Techinfo digest tartalma..."
>> >
>> >
>> > Mai témák:
>> >
>> >    1. Re:  eduroam... (Ferenc Bajan)
>> >    2. Re:  eduroam... (Ádám Lovász)
>> >    3. Re:  eduroam... (Attila Horváth)
>> >    4.  Mérés eduroam vs quest (Csordás Ferenc)
>> >    5. Re:  Mérés eduroam vs quest (Balázs László)
>> >    6. Re:  Mérés eduroam vs quest (Czita Zoltán)
>> >    7. Re:  Mérés eduroam vs quest (Verpeléti Ferenc)
>> >    8. Re:  Mérés eduroam vs quest (Kiss Zsolt)
>> >    9. Re:  Mérés eduroam vs quest (Verpeléti Ferenc)
>> >   10. Re:  Mérés eduroam vs quest (Rendszergazda)
>> >   11. Re:  Mérés eduroam vs quest (Alaksza Balázs)
>> >
>> >
>> > ----------------------------------------------------------------------
>> >
>> > Message: 1
>> > Date: Wed, 6 Mar 2024 12:09:18 +0100
>> > From: Ferenc Bajan <[email protected]>
>> > To: Techinfo <[email protected]>
>> > Subject: Re: [Techinfo] eduroam...
>> > Message-ID:
>> >         <CAAFbANKLBSUE=
>> > [email protected]>
>> > Content-Type: text/plain; charset="UTF-8"
>> >
>> > Win11 van rajta, de az is ezzel telepítődik, egyébként pont ezt
>> > tettem. A geteduroam is frissen letöltött. Most felraktam a windows
>> > frissítéseket, de a helyzet változatlan, mint nyugaton.
>> >
>> > Ádám Lovász via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont:
>> > 2024. márc. 6., Sze, 11:58):
>> > >
>> > > Szia!
>> > > Innét:
>> > >
>> >
>> https://kifu.gov.hu/iskolai-eduroam-hasznalata/altalanos-tajekoztato-az-eduroam-halozat-beallitasarol-felhasznaloi-nevek-jelszavak-2-pont/
>> > > Töltsd le a win10-hez (gondolom ez van a gépen) való telepítőt és
>> azzal
>> > telepítsd.
>> > > Üdv,
>> > > Ádám
>> > >
>> > > Ferenc Bajan via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont:
>> > 2024. márc. 6., Sze, 11:50):
>> > >>
>> > >> Helló!
>> > >> Itt egy Dell Latitude 5520, amivel nem akar menni a $subj.
>> > >> Elfelejtettem vele, újrakonfiguráltam az eduroam.cat és a geteduroam
>> > >> alkalmazással is, de mindig az az eredmény, hogy nem lehet
>> csatlakozni
>> > >> ehhez a hálózathoz. Közben egy 3510-es és a saját Samsunk telefonom
>> > >> gond nélkül kapcsolódik. Ami gyanús, hogy a tanúsítványt nem akarta
>> > >> egyik se újratelepíteni, lehet, hogy azt kellene valahonnan?
>> > >>
>> > >> --
>> > >> --
>> > >> ------------------------------------------
>> > >>                               Baján Ferenc
>> > >>
>> > >> _______________________________________________
>> > >> Techinfo mailing list
>> > >> [email protected]
>> > >> Fel- és leiratkozás:
>> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> > >> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> > >> Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>> > >
>> > > _______________________________________________
>> > > Techinfo mailing list
>> > > [email protected]
>> > > Fel- és leiratkozás:
>> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> > > Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>> >
>> >
>> >
>> > --
>> > --
>> > ------------------------------------------
>> >                               Baján Ferenc
>> >
>> >
>> >
>> > ------------------------------
>> >
>> > Message: 2
>> > Date: Wed, 6 Mar 2024 12:47:46 +0100
>> > From: Ádám Lovász <[email protected]>
>> > To: Techinfo <[email protected]>
>> > Subject: Re: [Techinfo] eduroam...
>> > Message-ID:
>> >         <CAPj7i+0kuU9iXuPytt7sO3GdZG29j0Vc2EEU=oL6njsh=
>> > [email protected]>
>> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8"
>> >
>> > Érdekes, nekem ezzel a programmal mindig csatlakozik. De ha megnyitod
>> > 7zip-ben a telepítőt ott lesz benne a tanusítvány is, azzal is
>> > megpróbálhatod.
>> >
>> > Ferenc Bajan via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont:
>> 2024.
>> > márc. 6., Sze, 12:09):
>> >
>> > > Win11 van rajta, de az is ezzel telepítődik, egyébként pont ezt
>> > > tettem. A geteduroam is frissen letöltött. Most felraktam a windows
>> > > frissítéseket, de a helyzet változatlan, mint nyugaton.
>> > >
>> > > Ádám Lovász via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont:
>> > > 2024. márc. 6., Sze, 11:58):
>> > > >
>> > > > Szia!
>> > > > Innét:
>> > > >
>> > >
>> >
>> https://kifu.gov.hu/iskolai-eduroam-hasznalata/altalanos-tajekoztato-az-eduroam-halozat-beallitasarol-felhasznaloi-nevek-jelszavak-2-pont/
>> > > > Töltsd le a win10-hez (gondolom ez van a gépen) való telepítőt és
>> azzal
>> > > telepítsd.
>> > > > Üdv,
>> > > > Ádám
>> > > >
>> > > > Ferenc Bajan via Techinfo <[email protected]> ezt írta
>> (időpont:
>> > > 2024. márc. 6., Sze, 11:50):
>> > > >>
>> > > >> Helló!
>> > > >> Itt egy Dell Latitude 5520, amivel nem akar menni a $subj.
>> > > >> Elfelejtettem vele, újrakonfiguráltam az eduroam.cat és a
>> geteduroam
>> > > >> alkalmazással is, de mindig az az eredmény, hogy nem lehet
>> csatlakozni
>> > > >> ehhez a hálózathoz. Közben egy 3510-es és a saját Samsunk telefonom
>> > > >> gond nélkül kapcsolódik. Ami gyanús, hogy a tanúsítványt nem akarta
>> > > >> egyik se újratelepíteni, lehet, hogy azt kellene valahonnan?
>> > > >>
>> > > >> --
>> > > >> --
>> > > >> ------------------------------------------
>> > > >>                               Baján Ferenc
>> > > >>
>> > > >> _______________________________________________
>> > > >> Techinfo mailing list
>> > > >> [email protected]
>> > > >> Fel- és leiratkozás:
>> > https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> > > >> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> > > >> Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>> > > >
>> > > > _______________________________________________
>> > > > Techinfo mailing list
>> > > > [email protected]
>> > > > Fel- és leiratkozás:
>> > https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> > > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> > > > Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>> > >
>> > >
>> > >
>> > > --
>> > > --
>> > > ------------------------------------------
>> > >                               Baján Ferenc
>> > >
>> > > _______________________________________________
>> > > Techinfo mailing list
>> > > [email protected]
>> > > Fel- és leiratkozás:
>> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> > > Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>> > >
>> > --------- következő rész ---------
>> > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
>> > URL: <
>> >
>> https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240306/f69d4d93/attachment-0001.htm
>> > >
>> >
>> > ------------------------------
>> >
>> > Message: 3
>> > Date: Wed, 6 Mar 2024 12:51:28 +0100
>> > From: Attila Horváth <[email protected]>
>> > To: Techinfo <[email protected]>
>> > Subject: Re: [Techinfo] eduroam...
>> > Message-ID:
>> >         <CAHMQS4AbcVGM7ob7RkibbrDaEzwXKwC0B92J08zf=
>> > [email protected]>
>> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8"
>> >
>> > Szia!
>> >
>> > A vezérlőpult -> internetbeállításokban, Tartalom -> Tanúsítványok ->
>> > Megbízható legfelső szintű hitelesítésszolgáltatók menü alatt töröld ki
>> a
>> > NIIF Radius CA-t és utána próbáld újra a csatlakozást. Nálunk ez mindig
>> > megoldja :)
>> >
>> > Üdv, Attila.
>> >
>> > On Wed, Mar 6, 2024 at 12:09?PM Ferenc Bajan via Techinfo <
>> > [email protected]> wrote:
>> >
>> > > Win11 van rajta, de az is ezzel telepítődik, egyébként pont ezt
>> > > tettem. A geteduroam is frissen letöltött. Most felraktam a windows
>> > > frissítéseket, de a helyzet változatlan, mint nyugaton.
>> > >
>> > > Ádám Lovász via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont:
>> > > 2024. márc. 6., Sze, 11:58):
>> > > >
>> > > > Szia!
>> > > > Innét:
>> > > >
>> > >
>> >
>> https://kifu.gov.hu/iskolai-eduroam-hasznalata/altalanos-tajekoztato-az-eduroam-halozat-beallitasarol-felhasznaloi-nevek-jelszavak-2-pont/
>> > > > Töltsd le a win10-hez (gondolom ez van a gépen) való telepítőt és
>> azzal
>> > > telepítsd.
>> > > > Üdv,
>> > > > Ádám
>> > > >
>> > > > Ferenc Bajan via Techinfo <[email protected]> ezt írta
>> (időpont:
>> > > 2024. márc. 6., Sze, 11:50):
>> > > >>
>> > > >> Helló!
>> > > >> Itt egy Dell Latitude 5520, amivel nem akar menni a $subj.
>> > > >> Elfelejtettem vele, újrakonfiguráltam az eduroam.cat és a
>> geteduroam
>> > > >> alkalmazással is, de mindig az az eredmény, hogy nem lehet
>> csatlakozni
>> > > >> ehhez a hálózathoz. Közben egy 3510-es és a saját Samsunk telefonom
>> > > >> gond nélkül kapcsolódik. Ami gyanús, hogy a tanúsítványt nem akarta
>> > > >> egyik se újratelepíteni, lehet, hogy azt kellene valahonnan?
>> > > >>
>> > > >> --
>> > > >> --
>> > > >> ------------------------------------------
>> > > >>                               Baján Ferenc
>> > > >>
>> > > >> _______________________________________________
>> > > >> Techinfo mailing list
>> > > >> [email protected]
>> > > >> Fel- és leiratkozás:
>> > https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> > > >> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> > > >> Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>> > > >
>> > > > _______________________________________________
>> > > > Techinfo mailing list
>> > > > [email protected]
>> > > > Fel- és leiratkozás:
>> > https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> > > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> > > > Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>> > >
>> > >
>> > >
>> > > --
>> > > --
>> > > ------------------------------------------
>> > >                               Baján Ferenc
>> > >
>> > > _______________________________________________
>> > > Techinfo mailing list
>> > > [email protected]
>> > > Fel- és leiratkozás:
>> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> > > Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>> > >
>> > --------- következő rész ---------
>> > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
>> > URL: <
>> >
>> https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240306/7d773bd2/attachment-0001.htm
>> > >
>> >
>> > ------------------------------
>> >
>> > Message: 4
>> > Date: Thu, 7 Mar 2024 09:37:18 +0100
>> > From: Csordás Ferenc <[email protected]>
>> > To: [email protected]
>> > Subject: [Techinfo] Mérés eduroam vs quest
>> > Message-ID:
>> >         <
>> > calkuagwti+yzhafxkbconfaxj-dik31wswyjm0jalheepm7...@mail.gmail.com>
>> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8"
>> >
>> >  Sziasztok!
>> >
>> > Mi még nem kezdtük el a mérést, nálunk notebook-okról menne wifi-n
>> > egyszerre egy évfolyamnak, ami 120 körüli diák.
>> >
>> > Mi a meglátásotok, eduroam belépéssel, vagy quest-en keresztül (ezekre a
>> > napokra a mérésbe részt nem vevő diákoknak nem lenne quest elérése, mert
>> > egyébként az van)
>> > lehet hatékonyabb, stabilabb a mérés (nem véve figyelembe amiről sokan
>> > beszámoltak, hogy a tehetsegkapu mögötti szerverek nem bírták a
>> terhelést
>> > az első nap, de azóta úgy tűnik nem volt gond).
>> >
>> > Előre is köszönöm a meglátásokat!
>> >
>> > Üdv:
>> > Csordás Ferenc
>> > rendszergazda
>> > Corvin Mátyás Gimnázium
>> > 1165 Budapest, Mátyás király tér 4
>> <https://www.google.com/maps/search/1165+Budapest,+M%C3%A1ty%C3%A1s+kir%C3%A1ly+t%C3%A9r+4?entry=gmail&source=g>
>> .
>> > --------- következő rész ---------
>> > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
>> > URL: <
>> >
>> https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240307/18b96e88/attachment-0001.htm
>> > >
>> >
>> > ------------------------------
>> >
>> > Message: 5
>> > Date: Thu, 7 Mar 2024 09:43:22 +0100
>> > From: Balázs László <[email protected]>
>> > To: Techinfo <[email protected]>
>> > Subject: Re: [Techinfo] Mérés eduroam vs quest
>> > Message-ID:
>> >         <
>> > ca+hrq+vhc25vontqtt6wuknysqqqrdojbdmvdebfva3pnds...@mail.gmail.com>
>> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8"
>> >
>> > Nálunk igaz,hogy csak 20 notebook-ról ment a mérés,de sima eduroam-al
>> > zökkenőmentes volt.
>> > Létrehoztam ezekre a napokra direkt pár új eduroam felhasználót,azzal
>> > csatlakoztak a gyerekek.
>> >
>> > Csordás Ferenc via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont:
>> > 2024. márc. 7., Cs, 9:39):
>> >
>> > > Sziasztok!
>> > >
>> > > Mi még nem kezdtük el a mérést, nálunk notebook-okról menne wifi-n
>> > > egyszerre egy évfolyamnak, ami 120 körüli diák.
>> > >
>> > > Mi a meglátásotok, eduroam belépéssel, vagy quest-en keresztül
>> (ezekre a
>> > > napokra a mérésbe részt nem vevő diákoknak nem lenne quest elérése,
>> mert
>> > > egyébként az van)
>> > > lehet hatékonyabb, stabilabb a mérés (nem véve figyelembe amiről sokan
>> > > beszámoltak, hogy a tehetsegkapu mögötti szerverek nem bírták a
>> terhelést
>> > > az első nap, de azóta úgy tűnik nem volt gond).
>> > >
>> > > Előre is köszönöm a meglátásokat!
>> > >
>> > > Üdv:
>> > > Csordás Ferenc
>> > > rendszergazda
>> > > Corvin Mátyás Gimnázium
>> > > 1165 Budapest, Mátyás király tér 4
>> <https://www.google.com/maps/search/1165+Budapest,+M%C3%A1ty%C3%A1s+kir%C3%A1ly+t%C3%A9r+4?entry=gmail&source=g>
>> .
>> > > _______________________________________________
>> > > Techinfo mailing list
>> > > [email protected]
>> > > Fel- és leiratkozás:
>> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> > > Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>> > >
>> >
>> >
>> > --
>> > Üdvözlettel:
>> > Balázs László
>> > Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  informatikus rendszergazda és
>> > technikus
>> > e-mail: [email protected] <
>> > [email protected]>
>> > tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>> > mobil: 0630/202-8914
>> > web: www.hetenyisuli.hu
>> > --------- következő rész ---------
>> > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
>> > URL: <
>> >
>> https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240307/7ff001df/attachment-0001.htm
>> > >
>> >
>> > ------------------------------
>> >
>> > Message: 6
>> > Date: Thu, 7 Mar 2024 09:46:18 +0100
>> > From: Czita Zoltán <[email protected]>
>> > To: Techinfo <[email protected]>
>> > Subject: Re: [Techinfo] Mérés eduroam vs quest
>> > Message-ID:
>> >         <CAAiEvjGU-DpGwb7u_K99afsOf_EFNadZU_0z0Bi7=
>> > [email protected]>
>> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8"
>> >
>> > A laptopoknál arra kellene figyelni, hogy a wifi bírja-e, ha azok nem
>> > alkalmasak az  nem az 5G-re akkor ez nem működik, mi ezért építettünk ki
>> > kábelt  Mindenképp az eduramot ajánlanám, a másik kérdés, hogy hány gép
>> > csatlakozik egy wifire, a teljes osztályt nem biztos elbírja,
>> elméletileg 1
>> > MBIt sávszélesség kell a méréshez. ????
>> >
>> > Csordás Ferenc via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont:
>> > 2024. márc. 7., Cs, 9:37):
>> >
>> > > Sziasztok!
>> > >
>> > > Mi még nem kezdtük el a mérést, nálunk notebook-okról menne wifi-n
>> > > egyszerre egy évfolyamnak, ami 120 körüli diák.
>> > >
>> > > Mi a meglátásotok, eduroam belépéssel, vagy quest-en keresztül
>> (ezekre a
>> > > napokra a mérésbe részt nem vevő diákoknak nem lenne quest elérése,
>> mert
>> > > egyébként az van)
>> > > lehet hatékonyabb, stabilabb a mérés (nem véve figyelembe amiről sokan
>> > > beszámoltak, hogy a tehetsegkapu mögötti szerverek nem bírták a
>> terhelést
>> > > az első nap, de azóta úgy tűnik nem volt gond).
>> > >
>> > > Előre is köszönöm a meglátásokat!
>> > >
>> > > Üdv:
>> > > Csordás Ferenc
>> > > rendszergazda
>> > > Corvin Mátyás Gimnázium
>> > > 1165 Budapest, Mátyás király tér 4
>> <https://www.google.com/maps/search/1165+Budapest,+M%C3%A1ty%C3%A1s+kir%C3%A1ly+t%C3%A9r+4?entry=gmail&source=g>
>> .
>> > > _______________________________________________
>> > > Techinfo mailing list
>> > > [email protected]
>> > > Fel- és leiratkozás:
>> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> > > Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>> > >
>> > --------- következő rész ---------
>> > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
>> > URL: <
>> >
>> https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240307/dd0c9d02/attachment-0001.htm
>> > >
>> >
>> > ------------------------------
>> >
>> > Message: 7
>> > Date: Thu, 7 Mar 2024 10:24:21 +0100
>> > From: Teleki: Verpeléti Ferenc
>> >         <[email protected]>
>> > To: Techinfo <[email protected]>
>> > Subject: Re: [Techinfo] Mérés eduroam vs quest
>> > Message-ID:
>> >         <CADa_A7LB7uOQUtaWH21ESeg__xf+dsMk=
>> > [email protected]>
>> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8"
>> >
>> > Csak gratulálni lehet a vezetőségnek, hogy 120 gyereket regisztrált
>> azonos
>> > időszakra.
>> > A Guest_vendég felejtős.
>> > Ha eddig ez volt a gyerekeknek, akkor hogyan lesz 120 eduroam user, és
>> az
>> > 120 notebookra telepítve?
>> > Amúgy kié a notebook, a gyerekeké vagy a sulié?
>> >
>> > Nálunk szerencsére csak 30 fő a maximum egy nap - van is ennyi szabad
>> > notebook.
>> > Ezeket a KIFÜ-vel regisztráltuk az Oktatasi_eszkozok WiFi használatához.
>> > Működnek, egy teremben vannak - szerintem egy AP-ra kapcsolódnak.
>> >
>> > ÜDVF
>> >
>> > Csordás Ferenc via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont:
>> > 2024. márc. 7., Cs, 9:39):
>> >
>> > > Sziasztok!
>> > >
>> > > Mi még nem kezdtük el a mérést, nálunk notebook-okról menne wifi-n
>> > > egyszerre egy évfolyamnak, ami 120 körüli diák.
>> > >
>> > > Mi a meglátásotok, eduroam belépéssel, vagy quest-en keresztül
>> (ezekre a
>> > > napokra a mérésbe részt nem vevő diákoknak nem lenne quest elérése,
>> mert
>> > > egyébként az van)
>> > > lehet hatékonyabb, stabilabb a mérés (nem véve figyelembe amiről sokan
>> > > beszámoltak, hogy a tehetsegkapu mögötti szerverek nem bírták a
>> terhelést
>> > > az első nap, de azóta úgy tűnik nem volt gond).
>> > >
>> > > Előre is köszönöm a meglátásokat!
>> > >
>> > > Üdv:
>> > > Csordás Ferenc
>> > > rendszergazda
>> > > Corvin Mátyás Gimnázium
>> > > 1165 Budapest, Mátyás király tér 4
>> <https://www.google.com/maps/search/1165+Budapest,+M%C3%A1ty%C3%A1s+kir%C3%A1ly+t%C3%A9r+4?entry=gmail&source=g>
>> .
>> > > _______________________________________________
>> > > Techinfo mailing list
>> > > [email protected]
>> > > Fel- és leiratkozás:
>> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> > > Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>> > >
>> > --------- következő rész ---------
>> > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
>> > URL: <
>> >
>> https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240307/55a89824/attachment-0001.htm
>> > >
>> >
>> > ------------------------------
>> >
>> > Message: 8
>> > Date: Thu, 7 Mar 2024 10:58:52 +0100
>> > From: "Kiss Zsolt" <[email protected]>
>> > To: "'Techinfo'" <[email protected]>
>> > Subject: Re: [Techinfo] Mérés eduroam vs quest
>> > Message-ID: <[email protected]>
>> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8"
>> >
>> > Ezt nem csak a két okostáblához lehet / engedik használni?
>> >
>> >
>> >
>> > Mert akkor ezzel megoldódna az eduroamra kényszerített nem személyhez
>> > kapcsolható gépek problémája.
>> >
>> >
>> >
>> > Zsolt
>> >
>> >
>> >
>> >
>> >
>> > Nálunk szerencsére csak 30 fő a maximum egy nap - van is ennyi szabad
>> > notebook.
>> >
>> > Ezeket a KIFÜ-vel regisztráltuk az Oktatasi_eszkozok WiFi használatához.
>> >
>> > Működnek, egy teremben vannak - szerintem egy AP-ra kapcsolódnak.
>> >
>> >
>> >
>> > --------- következő rész ---------
>> > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
>> > URL: <
>> >
>> https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240307/7eea6c35/attachment-0001.htm
>> > >
>> >
>> > ------------------------------
>> >
>> > Message: 9
>> > Date: Thu, 7 Mar 2024 11:11:35 +0100
>> > From: Teleki: Verpeléti Ferenc
>> >         <[email protected]>
>> > To: Techinfo <[email protected]>
>> > Subject: Re: [Techinfo] Mérés eduroam vs quest
>> > Message-ID:
>> >         <
>> > cada_a7kb8czkh-48u7e5d9xets4rons4ps1ewswj_bnzvw2...@mail.gmail.com>
>> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8"
>> >
>> > Írtam hibajegyet, hogy így szeretném használni a notebook-okat.
>> > Erre hívtak, hogy adjam meg a MAC address listát.
>> > Pár nap volt az átfutási idő.
>> >
>> > ÜDVF
>> >
>> > Kiss Zsolt via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont:
>> 2024.
>> > márc. 7., Cs, 11:01):
>> >
>> > > Ezt nem csak a két okostáblához lehet / engedik használni?
>> > >
>> > >
>> > >
>> > > Mert akkor ezzel megoldódna az eduroamra kényszerített nem személyhez
>> > > kapcsolható gépek problémája.
>> > >
>> > >
>> > >
>> > > Zsolt
>> > >
>> > >
>> > >
>> > >
>> > >
>> > > Nálunk szerencsére csak 30 fő a maximum egy nap - van is ennyi szabad
>> > > notebook.
>> > >
>> > > Ezeket a KIFÜ-vel regisztráltuk az Oktatasi_eszkozok WiFi
>> használatához.
>> > >
>> > > Működnek, egy teremben vannak - szerintem egy AP-ra kapcsolódnak.
>> > >
>> > >
>> > > _______________________________________________
>> > > Techinfo mailing list
>> > > [email protected]
>> > > Fel- és leiratkozás:
>> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> > > Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>> > >
>> > --------- következő rész ---------
>> > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
>> > URL: <
>> >
>> https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240307/f4a9362a/attachment-0001.htm
>> > >
>> >
>> > ------------------------------
>> >
>> > Message: 10
>> > Date: Thu, 7 Mar 2024 11:42:18 +0100
>> > From: Rendszergazda <[email protected]>
>> > To: [email protected]
>> > Subject: Re: [Techinfo] Mérés eduroam vs quest
>> > Message-ID: <[email protected]>
>> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8"; Format="flowed"
>> >
>> > Úgy hallottam van ahol a Guest_vendeg nem aktív régóta és fele annyi
>> > probléma sincs :)
>> >
>> > Meg hogy egy saját routerekből álló wifi hálózat elég jól managelhető és
>> > felügyelhető és akcióban 15 k körül  elfogadható wifi6 routerek
>> > kaphatóak már alapszinten.
>> >
>> > És akkor regisztrálhatsz magadnak amit akarsz és az lép fel és úgy és
>> > akkor ahogy a legoptimálisabb és üzembiztosabb, ahogy az szakmailag
>> > indokolt lokális feladat esetén.
>> >
>> > Hagyjuk már a könyörgést,meg az infók találgatását,kuncsorgást.
>> >
>> >
>> >
>> > 2024. 03. 07. 10:24 keltezéssel, Teleki: Verpeléti Ferenc via Techinfo
>> > írta:
>> > > Csak gratulálni lehet a vezetőségnek, hogy 120 gyereket regisztrált
>> > > azonos időszakra.
>> > > A Guest_vendég felejtős.
>> > > Ha eddig ez volt a gyerekeknek, akkor hogyan lesz 120 eduroam user, és
>> > > az 120 notebookra telepítve?
>> > > Amúgy kié a notebook, a gyerekeké vagy a sulié?
>> > >
>> > > Nálunk szerencsére csak 30 fő a maximum egy nap - van is ennyi szabad
>> > > notebook.
>> > > Ezeket a KIFÜ-vel regisztráltuk az Oktatasi_eszkozok WiFi
>> használatához.
>> > > Működnek, egy teremben vannak - szerintem egy AP-ra kapcsolódnak.
>> > >
>> > > ÜDVF
>> > >
>> > > Csordás Ferenc via Techinfo <[email protected]> ezt írta
>> (időpont:
>> > > 2024. márc. 7., Cs, 9:39):
>> > >
>> > >     Sziasztok!
>> > >
>> > >     Mi még nem kezdtük el a mérést, nálunk notebook-okról menne wifi-n
>> > >     egyszerre egy évfolyamnak, ami 120 körüli diák.
>> > >
>> > >     Mi a meglátásotok, eduroam belépéssel, vagy quest-en keresztül
>> > >     (ezekre a napokra a mérésbe részt nem vevő diákoknak nem lenne
>> > >     quest elérése, mert egyébként az van)
>> > >     lehet hatékonyabb, stabilabb a mérés (nem véve figyelembe amiről
>> > >     sokan beszámoltak, hogy a tehetsegkapu mögötti szerverek nem
>> > >     bírták a terhelést az első nap, de azóta úgy tűnik nem volt gond).
>> > >
>> > >     Előre is köszönöm a meglátásokat!
>> > >
>> > >     Üdv:
>> > >     Csordás Ferenc
>> > >     rendszergazda
>> > >     Corvin Mátyás Gimnázium
>> > >     1165 Budapest, Mátyás király tér 4
>> <https://www.google.com/maps/search/1165+Budapest,+M%C3%A1ty%C3%A1s+kir%C3%A1ly+t%C3%A9r+4?entry=gmail&source=g>
>> .
>> > >     _______________________________________________
>> > >     Techinfo mailing list
>> > >     [email protected]
>> > >     Fel- és leiratkozás:
>> > >     https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> > >     Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> > >     Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>> > >
>> > >
>> > > _______________________________________________
>> > > Techinfo mailing list
>> > > [email protected]
>> > > Fel- és leiratkozás:
>> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> > > Illemtan:http://www.szag.hu/illemtan.html
>> > > Szertár:http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>> >
>> > --
>> > Rendszergazda
>> >
>> > Budapest XIV. Kerületi Németh Imre Általános Iskola
>> > H-1148 Budapest, Lengyel utca 23
>> <https://www.google.com/maps/search/Lengyel+utca+23?entry=gmail&source=g>
>> .
>> > Szervezeti egység kód: BR4201
>> > OM azonosító: 035062
>> >
>> > Tel.: +36-1-363-3422
>> > e-mail:[email protected]
>> > honlap:www.nemethi-bp.edu.hu,www.nemethi.hu
>> > --------- következő rész ---------
>> > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
>> > URL: <
>> >
>> https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240307/743d7306/attachment-0001.htm
>> > >
>> >
>> > ------------------------------
>> >
>> > Message: 11
>> > Date: Thu, 7 Mar 2024 11:49:47 +0100
>> > From: Alaksza Balázs <[email protected]>
>> > To: [email protected]
>> > Subject: Re: [Techinfo] Mérés eduroam vs quest
>> > Message-ID: <[email protected]>
>> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8"; Format="flowed"
>> >
>> > +10000
>> >
>> > (Csak halkan zárójelbe merem mondani, hogy az Eduroam nem is éppen erre
>> > van ám kitalálva, hogy intézményi wifi helyett használjuk)
>> >
>> > 2024. 03. 07. 11:42 keltezéssel, Rendszergazda via Techinfo írta:
>> > >
>> > > Úgy hallottam van ahol a Guest_vendeg nem aktív régóta és fele annyi
>> > > probléma sincs :)
>> > >
>> > > Meg hogy egy saját routerekből álló wifi hálózat elég jól managelhető
>> > > és felügyelhető és akcióban 15 k körül  elfogadható wifi6 routerek
>> > > kaphatóak már alapszinten.
>> > >
>> > > És akkor regisztrálhatsz magadnak amit akarsz és az lép fel és úgy és
>> > > akkor ahogy a legoptimálisabb és üzembiztosabb, ahogy az szakmailag
>> > > indokolt lokális feladat esetén.
>> > >
>> > > Hagyjuk már a könyörgést,meg az infók találgatását,kuncsorgást.
>> > >
>> > >
>> > >
>> > > 2024. 03. 07. 10:24 keltezéssel, Teleki: Verpeléti Ferenc via Techinfo
>> > > írta:
>> > >> Csak gratulálni lehet a vezetőségnek, hogy 120 gyereket regisztrált
>> > >> azonos időszakra.
>> > >> A Guest_vendég felejtős.
>> > >> Ha eddig ez volt a gyerekeknek, akkor hogyan lesz 120 eduroam user,
>> > >> és az 120 notebookra telepítve?
>> > >> Amúgy kié a notebook, a gyerekeké vagy a sulié?
>> > >>
>> > >> Nálunk szerencsére csak 30 fő a maximum egy nap - van is ennyi szabad
>> > >> notebook.
>> > >> Ezeket a KIFÜ-vel regisztráltuk az Oktatasi_eszkozok WiFi
>> használatához.
>> > >> Működnek, egy teremben vannak - szerintem egy AP-ra kapcsolódnak.
>> > >>
>> > >> ÜDVF
>> > >>
>> > >> Csordás Ferenc via Techinfo <[email protected]> ezt írta
>> > >> (időpont: 2024. márc. 7., Cs, 9:39):
>> > >>
>> > >>     Sziasztok!
>> > >>
>> > >>     Mi még nem kezdtük el a mérést, nálunk notebook-okról menne
>> > >>     wifi-n egyszerre egy évfolyamnak, ami 120 körüli diák.
>> > >>
>> > >>     Mi a meglátásotok, eduroam belépéssel, vagy quest-en keresztül
>> > >>     (ezekre a napokra a mérésbe részt nem vevő diákoknak nem lenne
>> > >>     quest elérése, mert egyébként az van)
>> > >>     lehet hatékonyabb, stabilabb a mérés (nem véve figyelembe amiről
>> > >>     sokan beszámoltak, hogy a tehetsegkapu mögötti szerverek nem
>> > >>     bírták a terhelést az első nap, de azóta úgy tűnik nem volt
>> gond).
>> > >>
>> > >>     Előre is köszönöm a meglátásokat!
>> > >>
>> > >>     Üdv:
>> > >>     Csordás Ferenc
>> > >>     rendszergazda
>> > >>     Corvin Mátyás Gimnázium
>> > >>     1165 Budapest, Mátyás király tér 4
>> <https://www.google.com/maps/search/1165+Budapest,+M%C3%A1ty%C3%A1s+kir%C3%A1ly+t%C3%A9r+4?entry=gmail&source=g>
>> .
>> > >>     _______________________________________________
>> > >>     Techinfo mailing list
>> > >>     [email protected]
>> > >>     Fel- és leiratkozás:
>> > >>     https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> > >>     Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> > >>     Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>> > >>
>> > >>
>> > >> _______________________________________________
>> > >> Techinfo mailing list
>> > >> [email protected]
>> > >> Fel- és leiratkozás:
>> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> > >> Illemtan:http://www.szag.hu/illemtan.html
>> > >> Szertár:http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>> > > --
>> > > Rendszergazda
>> > >
>> > > Budapest XIV. Kerületi Németh Imre Általános Iskola
>> > > H-1148 Budapest, Lengyel utca 23
>> <https://www.google.com/maps/search/Lengyel+utca+23?entry=gmail&source=g>
>> .
>> > > Szervezeti egység kód: BR4201
>> > > OM azonosító: 035062
>> > >
>> > > Tel.: +36-1-363-3422
>> > > e-mail:[email protected]
>> > > honlap:www.nemethi-bp.edu.hu,www.nemethi.hu
>> > >
>> > > _______________________________________________
>> > > Techinfo mailing list
>> > > [email protected]
>> > > Fel- és leiratkozás:
>> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> > > Illemtan:http://www.szag.hu/illemtan.html
>> > > Szertár:http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>> >
>> > --
>> > Alaksza Balázs
>> > --------- következő rész ---------
>> > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
>> > URL: <
>> >
>> https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240307/74a9b7ed/attachment.htm
>> > >
>> >
>> > ------------------------------
>> >
>> > Subject: Digest lábléc
>> >
>> > _______________________________________________
>> > Techinfo mailing list
>> > [email protected]
>> > https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> >
>> >
>> > ------------------------------
>> >
>> > Vége: Techinfo digest, 232 kötet, 7 szám
>> > ****************************************
>> >
>>
>>
>> --
>> Csordás Ferenc
>> rendszergazda
>> Corvin Mátyás Gimnázium
>> 1165 Budapest, Mátyás király tér 4
>> <https://www.google.com/maps/search/1165+Budapest,+M%C3%A1ty%C3%A1s+kir%C3%A1ly+t%C3%A9r+4?entry=gmail&source=g>
>> .
>> --------- következő rész ---------
>> Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
>> URL: <
>> https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240307/e99bb09a/attachment-0001.htm
>> >
>>
>> ------------------------------
>>
>> Message: 2
>> Date: Thu, 7 Mar 2024 19:37:40 +0100
>> From: Fehér Sándor <[email protected]>
>> To: [email protected]
>> Subject: Re: [Techinfo] Mérés eduroam vs quest
>> Message-ID: <[email protected]>
>> Content-Type: text/plain; charset="utf-8"; Format="flowed"
>>
>> Ebben teljesen igazad van.!
>>
>> Én is így tettem, mikrotik hap ac lite routereket vettem és központi
>> capsman managerrel üzemeltetem.
>>
>> Ma 90 gép 3 teremben probléma nélkül vitte a mérést.
>>
>> Az eduroam egy kalap szr .... Álllandóan gond van vele a kezdetektől.
>> Elegem van már a bejelentgetésekből meg a többiből.....
>>
>>
>>
>> 2024.03.07. 11:42 keltezéssel, Rendszergazda via Techinfo írta:
>> >
>> > Úgy hallottam van ahol a Guest_vendeg nem aktív régóta és fele annyi
>> > probléma sincs :)
>> >
>> > Meg hogy egy saját routerekből álló wifi hálózat elég jól managelhető
>> > és felügyelhető és akcióban 15 k körül  elfogadható wifi6 routerek
>> > kaphatóak már alapszinten.
>> >
>> > És akkor regisztrálhatsz magadnak amit akarsz és az lép fel és úgy és
>> > akkor ahogy a legoptimálisabb és üzembiztosabb, ahogy az szakmailag
>> > indokolt lokális feladat esetén.
>> >
>> > Hagyjuk már a könyörgést,meg az infók találgatását,kuncsorgást.
>> >
>> >
>> >
>> > 2024. 03. 07. 10:24 keltezéssel, Teleki: Verpeléti Ferenc via Techinfo
>> > írta:
>> >> Csak gratulálni lehet a vezetőségnek, hogy 120 gyereket regisztrált
>> >> azonos időszakra.
>> >> A Guest_vendég felejtős.
>> >> Ha eddig ez volt a gyerekeknek, akkor hogyan lesz 120 eduroam user,
>> >> és az 120 notebookra telepítve?
>> >> Amúgy kié a notebook, a gyerekeké vagy a sulié?
>> >>
>> >> Nálunk szerencsére csak 30 fő a maximum egy nap - van is ennyi szabad
>> >> notebook.
>> >> Ezeket a KIFÜ-vel regisztráltuk az Oktatasi_eszkozok WiFi
>> használatához.
>> >> Működnek, egy teremben vannak - szerintem egy AP-ra kapcsolódnak.
>> >>
>> >> ÜDVF
>> >>
>> >> Csordás Ferenc via Techinfo <[email protected]> ezt írta
>> >> (időpont: 2024. márc. 7., Cs, 9:39):
>> >>
>> >>     Sziasztok!
>> >>
>> >>     Mi még nem kezdtük el a mérést, nálunk notebook-okról menne
>> >>     wifi-n egyszerre egy évfolyamnak, ami 120 körüli diák.
>> >>
>> >>     Mi a meglátásotok, eduroam belépéssel, vagy quest-en keresztül
>> >>     (ezekre a napokra a mérésbe részt nem vevő diákoknak nem lenne
>> >>     quest elérése, mert egyébként az van)
>> >>     lehet hatékonyabb, stabilabb a mérés (nem véve figyelembe amiről
>> >>     sokan beszámoltak, hogy a tehetsegkapu mögötti szerverek nem
>> >>     bírták a terhelést az első nap, de azóta úgy tűnik nem volt gond).
>> >>
>> >>     Előre is köszönöm a meglátásokat!
>> >>
>> >>     Üdv:
>> >>     Csordás Ferenc
>> >>     rendszergazda
>> >>     Corvin Mátyás Gimnázium
>> >>     1165 Budapest, Mátyás király tér 4
>> <https://www.google.com/maps/search/1165+Budapest,+M%C3%A1ty%C3%A1s+kir%C3%A1ly+t%C3%A9r+4?entry=gmail&source=g>
>> .
>> >>     _______________________________________________
>> >>     Techinfo mailing list
>> >>     [email protected]
>> >>     Fel- és leiratkozás:
>> >>     https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> >>     Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> >>     Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>> >>
>> >>
>> >> _______________________________________________
>> >> Techinfo mailing list
>> >> [email protected]
>> >> Fel- és leiratkozás:https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> >> Illemtan:http://www.szag.hu/illemtan.html
>> >> Szertár:http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>> > --
>> > Rendszergazda
>> >
>> > Budapest XIV. Kerületi Németh Imre Általános Iskola
>> > H-1148 Budapest, Lengyel utca 23
>> <https://www.google.com/maps/search/Lengyel+utca+23?entry=gmail&source=g>
>> .
>> > Szervezeti egység kód: BR4201
>> > OM azonosító: 035062
>> >
>> > Tel.: +36-1-363-3422
>> > e-mail:[email protected]
>> > honlap:www.nemethi-bp.edu.hu,www.nemethi.hu
>> >
>> > _______________________________________________
>> > Techinfo mailing list
>> > [email protected]
>> > Fel- és leiratkozás:https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> > Illemtan:http://www.szag.hu/illemtan.html
>> > Szertár:http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>> --------- következő rész ---------
>> Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
>> URL: <
>> https://listserv.niif.hu/pipermail/techinfo/attachments/20240307/e620f392/attachment.htm
>> >
>>
>> ------------------------------
>>
>> Subject: Digest lábléc
>>
>> _______________________________________________
>> Techinfo mailing list
>> [email protected]
>> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>
>>
>> ------------------------------
>>
>> Vége: Techinfo digest, 232 kötet, 8 szám
>> ****************************************
>>
> _______________________________________________
> Techinfo mailing list
> [email protected]
> Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>
_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected]
Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/

válasz