Ez esetben nálunk volt a bibi, a KIR-el ma nem egyezett. Hogy mikor hogyan 
változott az adat örök rejtély marad.

 

AZ a baj, az EESZT lehet befogadja, szerintem az TAJ alapon tuti mindent 
befogad, csak utána a továbbítás funkciónál akad el, a kréta nem tudja fogadni. 
És ez az amit nem tudtunk meg, hogy hányszor próbálja meg, vagy visszadobja, 
oszt csa és ennyi? Erre nem akar a kréta ügyfélszolgálat válaszolni…

 

Jól értem amit másoltam hibalista havonta jön le a dokinak? Szerintem az orvosi 
ellátás jó lehet, igaz ki tudja mit néz, ha beveszi az eeszt jónak kellene 
lennie. Sőt mivel most nálunk volt a hiba, tuti jó az orvosi oldala.

 

De az adategyezésről érdekes még amit írtál. A mi gyerekorvosunk szerint ő a 
taj kártya alapján vihet be adatot, és ha a szülő nem cserélteti ki, akkor ő 
nem módosíthat személyi alapján. Már pedig kissebségi oldalon pláne tojnak az 
okmányokra. Többféle születési előkerül, mert elapásítják, de nem szedik vissza 
a régit, mert nincs meg, majd mégis előkerül…

 

Amit a jogsi kapcsán írtál lakcím kártya az érdekes. A személyes adatok elvileg 
egyeznek a SZIG-el is. Lakcím is kell ehhez? Na az szerintem tuti nem jó, 
legalábbis a beutalón nemigen jól szokta hozni. EZ a lépcsőház-szint-ajtó kombó 
nem igazán működik sok helyen. Össze-vissza írják, de általában sehol sem a 
lakcím kártyának megfelelően. Sőt ahol nincs lph rovat… Van még két évem a 
jogsiból, majd kiderül J De a dokinak amúgy kiderül, hogy nem jó valami, vagy 
majd én várhatom sohanapján az új jogsimat? Mi volt akkor amikor rossz volt 
valami? Igaz nem igazolás, de ez is érdekes téma J

 

Zsolt

 

From: Techinfo <[email protected]> On Behalf Of Somogyi László via 
Techinfo
Sent: Tuesday, October 15, 2024 9:00 PM
To: [email protected]
Cc: Somogyi László <[email protected]>
Subject: Re: [Techinfo] Orvosi igazolás Kréta és EESZT

 

Ezen a ponton lehet eltérés az orvosi adatbázisban is a praxisban. Nem állítom, 
de lehet. Az orvos ugyanis küldi a nevet, Taj-t, születési dátumot.

Mellékes: Csak az a furcsa, hogy a háziorvosnak havonta kell visszakapnia 
hibalistát, ha a havi jelentésében ilyen adateltérés mutatkozik, hiszen az 
orvosi ellátást se jól dolgozza akkor fel. Sajnos vannak ilyen trehány 
praxisok, orvosok, én ezt nem tagadom. Simán lehet a rendelőben az elírás. De 
láttam már rossz születési anyakönyvi kivonatot is, megegyeztünk a szülővel, 
hogy máskor született a gyerek, egyszerűbb családon belül lerendezni, mint 
megmozgatni a hivatalokat. Különben majd eltemetni se lehet, pár évtized múlva 
szív a család, az örökösök, ha nem egyezik a születési anyakönyvi kivonattal az 
adat.

Köszönöm mindenkinek az eddigi válaszokat. Kérlek benneteket, hogy tartsuk 
melegen a témát. Írjatok, én egyre okosabb leszek tőle. :) Én is beszámolok, 
mit látok háziorvosi oldalon.
Valahogy működésre bírjuk.

Annyit tudok mondani, egyelőre, hogy minden igazolást befogad innen az EESZT, 
visszafelé is lekérdezhető. Ugyanakkor iskolában, óvodában nem mind látszik. 
Sőt az oviban egy sem.

Csak azzal, hogy minden igazolást befogad, logikailag nem vagyok előrébb.

Mellékes: A jogosítványok feltöltésénél például megtaláltuk az aranykulcsot. A 
helyi orvosi szoftver adatbázisban a páciens lakcímkártyájával karakter 
pontosan egyező adatnak kell szerepelnie. Akkor befogadja az EESZT, és ezzel 
akár otthonról igényelhető a jogsi Ügyfélkapuval, egyébként visszadobja a 
dokumentumot. Értsd, szóköz is. Karakter tűpontosan, nem vicc. A házszám és a 
pont között van egy szóköz...

Születési dátumnál nincs esetleg valami formátum megkötés?

Ma például egy erkölcsi bizonyítványt igényeltem, valakinek segítettem. A 
rencer nem fogadta el a lakcímet (postázási címet) ha pontot tettem a házszám 
után. Csak pont nélkül. A pontot ő tette hozzá. De erről egy kib...tt leírás 
sehol nincs.

somogyilaci

2024. 10. 15. 19:33 keltezéssel, Kiss Zsolt via Techinfo írta:



 

Ma nyomtak a kezembe egy ilyen doksit (csak részlet). Ezek szerint mégis néz 
születést is nem csak a TAJ. Mondjuk ez egy elsős, akinek az adatait megkaptuk 
SZL-ből. Sőt én egyeztettem ezt is a taj mellett KIR-el függvényekkel és 
mindenki jó volt akkor. Valaki átírhatta a krétánkban, de ez asszem örök 
rejtély marad.

 

Zsolt

 

 

 

From: Techinfo  <mailto:[email protected]> 
<[email protected]> On Behalf Of Heitzmann Ildikó via Techinfo
Sent: Monday, October 14, 2024 12:00 PM
To: Techinfo  <mailto:[email protected]> <[email protected]>
Cc: Heitzmann Ildikó  <mailto:[email protected]> 
<[email protected]>
Subject: Re: [Techinfo] Orvosi igazolás Kréta és EESZT

 

Szia, 

Egyedül a TAJ számot figyeli a Kréta az EESZT-ből. Az legyen rendben a két 
oldalon. Azaz minden diáknak legyen bent a krétában a jó TAJ száma.

 





_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected] <mailto:[email protected]> 
Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/

_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected]
Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/

válasz