2024. 12. 23. 15:59 keltezéssel, tamaasr írta:
Szia,

Az új mikró átjatszók már elég gyorsak és stabilak.
Nálunk ideális körülmények között hozzák a 1000/1000 MB tot kb 3 éve.
Kicsit érzékenyek a melegre, hidegre, vízpárára, ködre, de nem annyira. Nagy melegben érezni, hogy lassul és csúcsterheléseknél is, de nem halálos.

Kb 3 x kellett kijönniük micro hiba miatt, az elején, talán egyszer cserélték is a tetőn a vevőt, de azóta semmi.

Elég jól kiépítették, lekábelezték, bár egyszer azt hiszem lekapta a szél. Poe - n kapja a tápot. Hoztak egy külön új routert is, tök feleslegesen, amiből egy porton, egy szál kábel ad internetet a kifüs routernek. Lesz két routered, amikhez hozzá sem férsz.

Azt hiszem érthetővé akkor válik a dolog, ha elárulom, hogy az MVM egyik ága, boga ilyen üzleti internet üzemeltetésekkel foglalkozik, legalábbis amióta megvette tudjukki. Szóval isteni lesz kitalálni, hogy éppen az eredeti internet szolgáltató lassul, akihez semmi közöd, nem szolgáltat vagy/és a micrós kapcsolaton nem jön át rendesen vagy/és a kifünél volt karbantartás, meg ez az és még az eduroam  ís elkezd csesztetni, hogy miért nem megy.

Mindezt, úgy, hogy közben az iskola elött az aknában ott feszül az optika, igény esetén 6 Gb ot tudnának adni, telefonnal.

Szóval legyél ott a telepítésnél végig, mi merre megy, hogyan stb. Ha lehet árnyékba és védve tegyék fel. Tudd meg, hogy akik telepítik azok tartják e karban üzemeltetik, hibaelhárítják és kérd el a csoportvezető számát. Kell egy MVM végponti azonosító szám és hibabejelentési szám is, jól tedd el.

Bocs de tényleg 50/5 az internetetek ?
igen!
Ha jól tudom annyi nem is lehetne már.
hát pedig, de van
A 100/50 sem jó, elég semminek hangzik itt pesten.
Talán nézz utána.
ez a bővítés egy éves "harc" eredménye

RT



_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected]
Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/

válasz