Tisztelt listatagság! Egy hosszabb levél következik, de kérlek, ha iskolai rendszergazda vagy, és fontos számodra a közösségünk, olvasd végig.
1997-98-ban, az első Sulinet program idejében indult el a magyarországi iskolai rendszergazdák, informatika tanárok közösségeként a Sulinet Techinfo lista. Fontos volt számunkra, mert egyrészt szakmai támogatást jelentett, segítséget kaptunk egymástól informatikai kérdésekben, vagy közösen oldottunk meg problémákat. Másrészt valóban közösségnek éreztük, megtárgyalhattunk minden olyan más problémát, ami a munkánk során felmerült, ötleteltünk, javaslatokat tettünk a Sulinet hálózat üzemeltetői felé. Napjainkban a lista aktívan működik, kissé átalakulva, nagyobb létszámú közösségként, szakmai fórumként. 1999-ben jó néhány lelkes listatag közös elhatározással egyesületet hozott létre, hogy a helyi, iskolai problémák összegyűjtése, javaslatok kidolgozása, segítői tevékenység szervezett keretek között mehessen tovább. Az elmúlt közel tíz évben a Közoktatási Rendszergazda Egylet és annak vezetői, tagjai több területen segítették eredményesen az iskolai rendszergazdákat. Tárgyaltunk, egyezkedtünk, javasoltunk, küzdöttünk, kiálltunk, táborokat szerveztünk, oktattunk. Az utóbbi időszakban ritkábban hallottatok az egyesületről. A Techinfo közössége főként iskolai rendszergazdákból áll, így hozzátok fordulunk a következőkkel: Mivel az 1LET tisztségviselőinek, így az Elnökségnek lejárt a mandátuma, tisztújításra van szükség. A jelenlegi Elnökség legutóbbi ülésén egyöntetű módon kinyilatkoztatta, hogy jelen formában nem vállalja, nem tudja vállalni tovább a feladatát. Természetesen az új Elnökségnek átad minden szükséges információt. Tudjuk, hogy a listán sok olyan kolléga van, aki elkötelezett híve az iskolák hatékony üzemeltetésének, ma is feladatának érzi a többi kolléga segítését, és ehhez szakmai tudása, képessége is megvan. Ezért várjuk azon jelentkezőket, akik vállalják, hogy tesznek a közoktatási rendszergazda közösségért, képesnek érzik magukat az 1LET feladatainak folytatására, céljainak további megvalósítására. Az Elnökség álláspontja (és az egyesület alapszabálya) alapján a változásokhoz a következő lépések szükségesek: 1. új Elnökség tagjainak jelölése (elnök+3 fő, határidő: július 1., szerda éjfél) 2. az új Felügyelő Bizottság és az Etikai Bizottság tagjainak jelölése (határidő: a Közgyűlésig) 3. a jelenlegi Elnökség kiírja a Közgyűlést (július 15. utáni időpontban), ahol az új Elnökséget és a bizottságokat a Közgyűlés megválasztja Amennyiben az Elnökség megválasztása akármelyik pont kudarca miatt sikertelen, akkor - nézetünk szerint - az Egyesület megszűnése sajnos elkerülhetetlen következmény. Fontos számunkra az, hogy ha megfelelő emberek vállalni tudják az 1LET szellemiségének folytatását, céljainkért tovább tudnak dolgozni, ne vesszen el az az eszme, amiért tíz éve olyan sokan kiálltunk. A fentiekkel kapcsolatban itt a listán vagy magánlevélben szívesen fogadjuk javaslataitokat is. Üdvözlettel, Terjék Balázs, elnök Béres László, Gál Tamás, Molnár Péter, elnökségi tagok Közoktatási Rendszergazda Egylet, 1LET _______________________________________________ Techinfo mailing list [email protected] Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx
