Szia.

Ahogyan mondod, csak dísz. Mivel a leírtak szerint, érintőképernyős és rejtve van a PC.

Szituáció:
-sok gyerek, akik miközben használják az eszközt, véletlenül elmegy az áram, s pillanatok múlva visszatér. Az eszköz leáll, s ujraindul, de a MSI recovery jön elő, ahol egy billentyű leütésére vár. Nincsen senki, aki ezt megcsinálná, mert csak a tanárok vannak, akiknek nem feladatuk az eszköz kezelése/szétszedése, billentyűzet rárakása. Tudom, vezessünk ki USB-nek helyet, de szigorúan tilos volt ennél az eszköznél bárminemű külső hozzáférési lehetőség. Egyedül a POWER gomb van kivezetve, ami nem oldotta meg a problémát.

A levél második részével teljesen egyetértek, de mivel bevételorientált cégnél dolgozom, nem tehetem meg, hogy az Ügyfélnek nem teljesítem "minden" kívánságát. Még akkor is, ha hülyeséget csinál,mivel akkor keres valaki mást.

Ismét felveszem a kapcsolatot az MSI külföldi érdekeltségeivel, hátha van a problémára megoldás.

Köszönet, hogy meghallgattatok.

Üdv.:
Kiss György

2010.01.12. 13:42 keltezéssel, Kunci írta:
Szia!
Akkor mire jó az USB port rajta? Csak dísz?

"Senki nem foglalkozik azzal, hogy figyeljen arra, hogy szabályosan legyen ki és bekapcsolva. Nincs állandó felügyelet, ha van, akkor nem azzal foglalkozik, hogy működjön az eszköz."

Ez számomra érdekes. Minden eszköznek van egy helyes használati módja. Ha nem úgy és arra használom ahogyan és amire kell akkor miért kellene bárkinek is törnie a fejét azon, hogy az én hülyeségeimet hogyan tudja kivédeni vagy helyre tudja-e hozni??? Pl. ha a benzines autómba dieselt tankolok akkor elvárom a kutastól vagy az autógyártól vagy egy autószerelőtől, hogy csinálja meg úgy az autómat, hogy mindegy legyen mit tankolok bele?

Egy (lehet, hülye) kérdés:
Nem lehetséges, hogy a Recovery CD vagy DVD benne maradt a meghajtóban és arról bootol?

Kiss György - Prakticomp Kft. írta:
Szia!

De ilyen, ahogyan a levelemben irtam, nem rakható külső eszköz hozzá. Beépítve vagyon a PC.

2010.01.12. 9:25 keltezéssel, Sütő Péter írta:
Szóval nem ilyen a hátulja?
http://www.hitechreview.com/uploads/2009/01/msi-nettop-d130.jpg

_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected]
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx

_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected]
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx

válasz