Nem tudok ilyen központilag kiadott időpontról, DE azt tudom, hogy a
fiatalok ezen az egy munkanapon tekinthetik meg a dolgozataikat (előtte és
utána se), ekkor kérhet róla másolatot a saját költségén és nyújthatja be
észrevételeit az alábbiak szerint:
26. §(2) Az írásbeli vizsgakérdések megoldására adott szaktanári értékelést
a szóbeli vizsga előtt nyilvánosságra kell hozni. A vizsgadolgozatot és az
útmutatót a vizsgázó, a vizsgabizottság elnökéhez történő megküldés előtt,
az iskola képviselőjének jelenlétében, az igazgató által meghatározott
helyen és időben megtekintheti, azokról kézzel vagy elektronikus úton
másolatot készíthet, és az értékelésre észrevételt tehet. Ha az iskolában a
feltételek rendelkezésre állnak, a vizsgázó kérésére a saját
vizsgadolgozatáról másolatot kell készíteni. A másolat elkészítésével
kapcsolatos költségeket - az igazgató rendelkezése szerint - meg kell
téríteni. A megtekintésre, a másolat készítésére egy munkanapot - nyolc
órát - kell biztosítani. A vizsgázó észrevételeit a megtekintést követő első
munkanap végéig - tizenhat óráig - adhatja le. Az észrevétel benyújtására
nyitva álló határidő elmulasztása esetén egy napon belül lehet igazolási
kérelmet előterjeszteni. Az igazolási kérelem benyújtási határideje
jogvesztő. Észrevétel kizárólag az útmutatóban foglaltaktól eltérő javítás
vagy az értékelés számszaki hibája esetében tehető. A vizsgázókat az
írásbeli vizsga megkezdése előtt tájékoztatni kell arról, hogy hol és mikor
tekinthetik meg az általuk elkészített vizsgadolgozatokat, és tehetnek
észrevételt a szaktanár értékelésére.
tehát az a valaki, aki a megtekintés előtt bármit kiad (bármilyen humánus
elvek vezérlik) hibát követ el, -főleg akkor, ha utána kijön egy javítási
útmútató "javítás".
Az emeltszintű dolgozatokat máshol és máskor tekinthetik meg?
bendeimre
----- Original Message -----
From: "Pirity Tamas Gabor" <p...@apaczai.elte.hu>
To: "Techinfo" <techinfo@lista.sulinet.hu>
Sent: Friday, May 18, 2012 12:05 PM
Subject: Re: Diák megoldások!
Amikor megtekinti az érettségi dolgozatait (jún 5.) akkor kérhet
másolatot a fájljairól (ha hozott adathordozót) és a dolgozatáról (ha
kifizeti a fénymásolatot).
Addig viszont még a pontszámát sem tudhatja (titoktartási kötelezettség).
Ezt honnan veszed?
Lehet, hogy szabálytalan, de nálunk a megtekintés azzal kezdődik, hogy a
tanár, amikor kijavította az összes dolgozatot, elküldi e-mailben a
gyereknek a megoldásait, a pontszámait és a megjegyzéseit.
Más tárgyaknál nyilván nem lehet így csinálni, de szerintem inkább csak
takarékosságból, mert ott sokba lenne feleslegesen mindent fénymásolni,
itt a másolás semmibe se kerül...
Azonkívül a megtekintéssel se kell középszinten ötödikéig várni...
On Fri, May 18, 2012 at 11:56:32AM +0200, bendei wrote:
Szabálytalan!
Ráadásul a javítások alapján estleg kiadott pontozási útmútató központi
korrigálása miatt "hülyeség" is!
bendeimre
Tudsz mutatni olyan linket, ahol leírják, hogy jún. 5 előtt nem lehet a
megtekintés? Mert nálunk a főnökség azt mondta, hogy a diákokkal kell
egyeztetni, csak ne akkor legyen, amikor az emelt szintű.
--
PTG
In this world there are only two tragedies. One is not getting what one
wants, and the other is getting it.
-- Oscar Wilde
Debian Lenny
_______________________________________________
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
_______________________________________________
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/