Most sikerült vissza hívniuk. Pont 1 hét. Még jó, hogy közben "magától" megoldódott a probléma. Jeleztem, hogy valami hibajegy számot, vagy online hiba bejelentő felület kellene, ahol lehetne látni, hol tart a problémám. Meg legalább valami nyoma lenne, hogy én márpedig bejelentettem, és nem véletlenül Telefonos Gizike keverte el valamit.


2013-01-10 09:42 időpontban Nyéki István ezt írta:
Lehet, hogy többen olvassák, azonban válaszolni, biztosan nem válaszolnak.
Legalábbis az én 6 napja írt levelemre mai napig nem jött válasz.
Szerencsére azóta (hogy hogynem) megoldódott a levelezéses probléma.

(Nálunk egy hete volt pont, hogy se ki, se be nem jött levél, a Cisco
utáni mikrotik "behülyült" stb.
A visszahívásra több mint egy napot vártam, én vagy 6szor
telefonáltam. Próbálkoztam a NIIF központi számán, ahol az
üzenetrögzítő felvette, hogy visszahívást kérek. Azóta is.)


2013-01-10 08:52 időpontban Bornemissza Zsigmond ezt írta:
 Kérjük azonban, hogy az átállást érintő ill. a
szolgáltatásokkal kapcsolatos észrevételeiket
a [email protected] [6] e-mail címre írják a továbbiakban,
mert azt többen is olvassák és minden esetben meg fogják
válaszolni.

Üdvözlettel
 Springer Ferenc
ügyfélkapcsolati ig. h.
NIIF Intézet"


--
-------------------------------------------------
Nyéki István
rendszergazda
Rosti Pál Gimnázium Általános és Szakképző Iskola
2400 Dunaújváros Bartók Béla tér 2-4.
+36/25/510-600
_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected]
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

válasz