A rendszergazdák szabadsága eléggé érdekes. 2008-tól 2013-Októberéig gyógypedagógiai asszisztensként voltam foglalkoztatva és nekünk sem járt a pótszabadság amit a pedagógusok is megkapnak. 2013.szeptember 1-től megjár ugyanaz a pótszabadság a pedagógiai asszisztenseknek és a gyógypedagógiai asszisztenseknek is. Igen ám, de én október 1-től rendszergazda státusba kerültem át (eddig ezt a feladatot gypasszisztensi munkakörben csináltam mert nem volt rá státusz.). Azoknak érdekes módon nem jár meg, ugyan is:
*12. A nevelő-oktató munkát végzők pótszabadságára való jogosultsága és a szabadság kiadásának szabályai* 30. § (1) Nevelési-oktatási intézményben az Nkt. 3. mellékletében felsorolt pedagógus, óvoda- és iskolapszichológus, valamint a pedagógiai asszisztens, szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus munkakörben foglalkoztatottak jogosultak az nevelő és oktató munkát végzőket megillető pótszabadságra. Mivel vagyunk alsóbbrendűek mi rendszergazdák, mikor a pedasszisztens is ugyan olyan oktatást követlenül segítő munkakör mint a rendszergazda? Ezen kívül elvették a gyógypedagógiai pótlékomat is így csak vesztettem az átsorolásommal. 2013. október 23. 12:00 írta, <[email protected]>: > Techinfo listára a leveleidet a következő címre küld > [email protected] > > Web-en keresztüli fel- vagy leiratkozáshoz látogass el ide > http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo > vagy, küldjél egy 'help' tartalmú levelet az alábbi címre > [email protected] > > A lista adminisztrátorát itt éred el > [email protected] > > Levél tárgyának a tartalmára utaló szöveget adj meg, válasz esetén is, > mert sokat nem lehet megtudni, ha a levél tárgya valami ilyen "Re: > Techinfo digest tartalma..." > > > Mai témák: > > 1. Re: Szolgáltató panasz (Kunci) > 2. Re: totalcmd helyett (Bakos Gabor) > 3. RE: totalcmd helyett (Sütő Péter) > 4. Re: totalcmd helyett (István Csóka) > 5. Re: Szolgáltató panasz (off) (Takacs Tibor) > 6. RE: Szolgáltató panasz (Farkas Gábor) > 7. Picit off: szabadság (Takacs Tibor) > 8. Re: Picit off: szabadság (Kunci) > 9. Re: Picit off: szabadság (Gondos Levente) > 10. RE: Picit off: szabadság (Sütő Péter) > 11. Re: Picit off: szabadság (Zoltán Kurucz) > 12. Re: totalcmd helyett (Kelemen Mihály) > > > ---------------------------------------------------------------------- > > Message: 1 > Date: Tue, 22 Oct 2013 12:00:35 +0200 > From: Kunci <[email protected]> > To: Techinfo <[email protected]> > Subject: Re: Szolgáltató panasz > Message-ID: <[email protected]> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8"; Format="flowed" > > Egyrészt az optika elérhető, hiszen a cím alapján ezt ajánlják fel (az > üvegszálas kábel bevezetéséhez eleve kellett a lakóközösség > hozzájárulása amit megkaptak és tavaly bekötötték, a lakás mellett a > lépcsőházban az egyik szekrényen ott van a dobozuk). Másrészt nem akarok > én semmilyen kötöttséget kikerülni egyszerűen csak azt, annyiért és > annyi hűségidővel szeretném igénybe venni mint amit a honlapjukon > megrendeltem. > > Utánaolvastam az ÁSZF-ben és tulajdonképpen ha az eredeti hűségidő > legalább 75%-a letelt akkor meghosszabított hűséggel akár díjcsomagban > lefelé is válthatok egy egyszeri bruttó 5.500 Ft-os díj megfizetésével. > Ezt most megírtam az ügyfélszolgálatnak. Kíváncsi vagyok mit reagálnak :) > > > 2013.10.22. 11:46 keltezéssel, Verpeléti W. Ferenc írta: > > > > > > A szolgáltató esetleg azzal tudja kivédeni, hogy az adott címen nem > > érhető el optika, ezért ezt meg ezt ajánlja. > > > > Szintén a biztosra tartozik az az eset is, ha a lakásba új > > albérlő/tulajdonos költözik, > > > > bár szerintem ez asztalveréssel megoldható ? de itt nem ez a valós > > helyzet, csak kikerülni szeretnéd a kötöttséget. > > > > > > --------- következő rész --------- > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... > URL: < > http://lista.sulinet.hu/pipermail/techinfo/attachments/20131022/ab9020b0/attachment-0001.html > > > > ------------------------------ > > Message: 2 > Date: Tue, 22 Oct 2013 12:10:27 +0200 > From: Bakos Gabor <[email protected]> > To: Techinfo <[email protected]> > Subject: Re: totalcmd helyett > Message-ID: <[email protected]> > Content-Type: text/plain; charset=ISO-8859-2; format=flowed > > 2013.10.22. 9:10 keltezéssel, Vojcsek Csaba írta: > > Sziasztok! > > > > Valakinek van valami tapasztalata hogy total commander helyett mit > > érdemes használni? Nagyon sok alternatívát találtam, de ami a lényeg > > lenne az FTP kliens. > > Tehát olyan kétpaneles filekezelőt keresek, ami free és tartalmaz ftp > > klienst is. > > > > Javaslatok? > far manager > bg > > > > ------------------------------ > > Message: 3 > Date: Tue, 22 Oct 2013 12:20:20 +0200 > From: Sütő Péter <[email protected]> > To: "Techinfo" <[email protected]> > Subject: RE: totalcmd helyett > Message-ID: > < > 9afe6a118e5a2443a9d8024061171a12a...@bkgsrv.intra.batthyany-szmiklos.sulinet.hu > > > > Content-Type: text/plain; charset="iso-8859-2" > > FTP-re kifejezetten FileZilla? (tudom, nem fájlkezelő, de a lényeges ftp > kliens igen jól használható...) > > Sücy > > -----Original Message----- > From: [email protected] [mailto: > [email protected]] On Behalf Of Vojcsek Csaba > Sent: Tuesday, October 22, 2013 9:11 AM > To: Techinfo > Subject: totalcmd helyett > > Sziasztok! > > Valakinek van valami tapasztalata hogy total commander helyett mit > érdemes használni? Nagyon sok alternatívát találtam, de ami a lényeg > lenne az FTP kliens. > Tehát olyan kétpaneles filekezelőt keresek, ami free és tartalmaz ftp > klienst is. > > > ------------------------------ > > Message: 4 > Date: Tue, 22 Oct 2013 12:29:46 +0200 > From: István Csóka <[email protected]> > To: Techinfo <[email protected]> > Subject: Re: totalcmd helyett > Message-ID: > <CAHxFw5vAxN5+jBm4-gV_v78Yp79QndSA= > [email protected]> > Content-Type: text/plain; charset="iso-8859-2" > > Helló > Esetleg Unreal Commander ? > > az teljesen egy Tc klóne és van benne ftp kliens > > http://x-diesel.com/ > > Ez az oldala > > Ha ismerted akkor bocs. > > > 2013. október 22. 9:10 Vojcsek Csaba írta, <[email protected]>: > > > Sziasztok! > > > > Valakinek van valami tapasztalata hogy total commander helyett mit > érdemes > > használni? Nagyon sok alternatívát találtam, de ami a lényeg lenne az FTP > > kliens. > > Tehát olyan kétpaneles filekezelőt keresek, ami free és tartalmaz ftp > > klienst is. > > > > Javaslatok? > > > > VCS > > ______________________________**_________________ > > Techinfo mailing list > > [email protected] > > Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/**mailman/listinfo/techinfo > <http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo> > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.**html< > http://www.szag.hu/illemtan.html> > > Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ > > > > > > -- > *Csóka István* > *Budapest* > --------- következő rész --------- > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... > URL: < > http://lista.sulinet.hu/pipermail/techinfo/attachments/20131022/26fc96de/attachment-0001.html > > > > ------------------------------ > > Message: 5 > Date: Tue, 22 Oct 2013 13:39:52 +0200 > From: "Takacs Tibor" <[email protected]> > To: Techinfo <[email protected]> > Subject: Re: Szolgáltató panasz (off) > Message-ID: <[email protected]> > Content-Type: text/plain; charset=ISO-8859-2 > > > > > OFF: én a UPC-re vagyok kiakadva, hogy >10 év előfizetés után több ezer > Ft-tal > > drágábban kapom ugyanazt a szolgáltatást, mint az új előfizetők. > > Sajnos ez az általános. > Konkrét példa: > Casco évfordulóm volt, a biztosító megküldte az új díjat ami MAGASABB volt > a korábbinál, > annak ellenére, hogy nem volt balesetem... Különfélre ivarszervek > emlegetése után, > elkezdtem neten nézni biztosítást. Találtam jóval kedvezőbbet. Mentem a > biztosítóhoz más > miatt, és az (egyébként határozottan kedves aranyos) ügyintézőnek mondtam, > hogy átkötöm > a biztosítást. "Hadd adjak én is egy új ajánlatot!" Nem akartam bunkó > lenni, jó számolja ki. > Erre kijött egy olyan összeg, ami a korábban még a fele se volt!!! Ha nem > megyek utána, > éves szinten bukok kb. 50 ezer forintot! Szóval igenis működik az > ügyféltartás, de azért > sorozatosan bepróbálkozik mindenki... > > Más... > > Családi csomagot szerettem volna, de egy másik szolgáltatónál olcsóbb volt > 200 Ft-tal. > Kértem egy "számhordozási engedélyt". Hívtak a szolgáltatótól, hogy x éve > náluk vagyok, > ugyanmár, miért váltok. Mondom havi 200 Ft-tal olcsóbb. "És ha nálunk > ingyen lenne?" Azóta > is náluk van a számom... > > Üdv: > TT > > > > > ------------------------------ > > Message: 6 > Date: Tue, 22 Oct 2013 11:44:35 +0000 > From: Farkas Gábor <[email protected]> > To: Techinfo <[email protected]> > Subject: RE: Szolgáltató panasz > Message-ID: > < > e2378c750f541348bb6f7e915d71b85e09692...@viktoria.ipari.sulinet.hu> > Content-Type: text/plain; charset="utf-8" > > ?Szintén a biztosra tartozik az az eset is, ha a lakásba új > albérlő/tulajdonos költözik, bár szerintem ez asztalveréssel megoldható ? > de itt nem ez a valós helyzet, csak kikerülni szeretnéd a kötöttséget.? > > Ezek szerint az internet szolgáltató cég vizsgálhatja, hogy az új > szerződéskötő ügyfél milyen viszonyban van a régi szerződővel? > Azaz, ha egyik nap bontom a szerződésemet, majd beküldöm a feleségemet, > aki nem viseli a nevemet, de ugyanarra a címre akarja megkötni az új > szerződést, akkor az ügyfélszolgálatos megkérdezheti, hogy van-e bármilyen > rokoni/baráti kapcsolat köztünk? > > Másként fogalmazva: az internet szolgáltató mi alapján dönt(het)i el, hogy > az új szerződő ügyfél az nem az ingatlan új tulajdonosa, hanem "csak" egy > olyan személy, aki szeretné kikerülni a kötöttségeket? > > > "Biztos, hogy abszolút törvényes. Gyakorlatilag mindenki ezt csinálja, és > szarrá perelték volna őket, ha nem lenne törvényes. Arról nem beszélve, > hogy nem hinném, hogy logikus lenne megtiltani, hogy egy > szolgáltató/kereskedő bizonyos feltételek teljesülése esetén árengedményt > adjon..." > > Arra, hogy eddig senki nem perelt, nem építenék. A fenti példából nekem a > hátrányos megkülönböztetés jut eszembe. > > Az engedményekkel nincs baj, azzal van a baj, hogy a régi ügyfelek nem > érzik a megbecsülést. > Mert ha bemegyek egy utolsó étterembe 3-szor, és ugyanoda ülök, akkor > megkérdezik, hogy foglalják-e legközelebbre a helyet, mint régi vendégnek... > Helyette ez: http://i.imgur.com/zcq6Izb.jpg > > FG > > > ------------------------------ > > Message: 7 > Date: Tue, 22 Oct 2013 14:46:30 +0200 > From: "Takacs Tibor" <[email protected]> > To: techinfo <[email protected]> > Subject: Picit off: szabadság > Message-ID: <[email protected]> > Content-Type: text/plain; charset=ISO-8859-2 > > Sziasztok! > > Most keresett meg igazgatónk a szabadság problémájával, hogy azt ki kell > írni, szabadságos > tömbben vezetni, stb... > Az éves szinten hány nap kérdésnél megakadtunk... > Aki szintén 50% tanár-50% rendszergazda cipőben jár, nála hogy van? > Ha főállású tanár lennék, járna 46 nap. Ha főállású rendszergazda, járna > 27 nap. Szerintem > ebből logikus, hogy 23+13,5=36,5 nap. De állítólag ez nem ilyen egyszerű. > Sajnos konkrét > jogszabályhelyeket egyikünk se tud hirtelen, csak "mintha láttam volna > valahol"-ok vannak. > > Segítségetek köszi előre is, üdv: > TT > > > > ------------------------------ > > Message: 8 > Date: Tue, 22 Oct 2013 14:48:15 +0200 > From: Kunci <[email protected]> > To: Techinfo <[email protected]> > Subject: Re: Picit off: szabadság > Message-ID: <[email protected]> > Content-Type: text/plain; charset=UTF-8; format=flowed > > Szerintem a KJT lesz a mérvadó > > > ------------------------------ > > Message: 9 > Date: Tue, 22 Oct 2013 15:53:33 +0200 > From: "Gondos Levente" <[email protected]> > To: Techinfo <[email protected]> > Subject: Re: Picit off: szabadság > Message-ID: <[email protected]> > Content-Type: text/plain; charset=utf-8; format=flowed; delsp=yes > > szia! > én csak admin vagyok és nekem azt mondták csak 20 nap jár évente! > lehet azért mert nem vagyok tanár és felsőfokú szakmai végzettségem van és > nem diploma! > > > 2013.10.22. 14:46:30 dátumon Takacs Tibor <[email protected]> írta: > > > Sziasztok! > > > > Most keresett meg igazgatónk a szabadság problémájával, hogy azt ki kell > > írni, szabadságos > > tömbben vezetni, stb... > > Az éves szinten hány nap kérdésnél megakadtunk... > > Aki szintén 50% tanár-50% rendszergazda cipőben jár, nála hogy van? > > Ha főállású tanár lennék, járna 46 nap. Ha főállású rendszergazda, járna > > 27 nap. Szerintem > > ebből logikus, hogy 23+13,5=36,5 nap. De állítólag ez nem ilyen > > egyszerű. Sajnos konkrét > > jogszabályhelyeket egyikünk se tud hirtelen, csak "mintha láttam volna > > valahol"-ok vannak. > > > > Segítségetek köszi előre is, üdv: > > TT > > > > _______________________________________________ > > Techinfo mailing list > > [email protected] > > Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > > Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ > > > -- > Az Opera levelezőjét használva: http://www.opera.com/mail/ > > > ------------------------------ > > Message: 10 > Date: Tue, 22 Oct 2013 16:05:18 +0200 > From: Sütő Péter <[email protected]> > To: "Techinfo" <[email protected]> > Subject: RE: Picit off: szabadság > Message-ID: > < > 9afe6a118e5a2443a9d8024061171a12a...@bkgsrv.intra.batthyany-szmiklos.sulinet.hu > > > > Content-Type: text/plain; charset="iso-8859-2" > > A 20 nap az az alapszabadság közalkalmazottéknál, azaz nullás fizetési > fokozatban vagy. (A 20 napra jön rá a fizetési fokozatnak megfelelő plusz > szabi. Ez nem függ a kategóriától.) > A pedagógusok pótszabija szerintem nem beosztás-arányos, jobban meg kell > nézni a vonatkozó jogszabályt, amely leírja, hogy a pedagógus pótszabi > mekkora része van azért, mert hivatalos távolléten van, és mekkora azért, > mert csak úgy. > > Sücy > > -----Original Message----- > From: [email protected] [mailto: > [email protected]] On Behalf Of Gondos Levente > Sent: Tuesday, October 22, 2013 3:54 PM > To: Techinfo > Subject: Re: Picit off: szabadság > > szia! > én csak admin vagyok és nekem azt mondták csak 20 nap jár évente! > lehet azért mert nem vagyok tanár és felsőfokú szakmai végzettségem van és > nem diploma! > > > > ------------------------------ > > Message: 11 > Date: Tue, 22 Oct 2013 16:06:01 +0200 > From: Zoltán Kurucz <[email protected]> > To: Techinfo <[email protected]> > Subject: Re: Picit off: szabadság > Message-ID: > <CANVxvieQuYquNst0RTurf7ZCXzormUy0neSc94Ld= > [email protected]> > Content-Type: text/plain; charset="iso-8859-2" > > ha jól tudom alapból 21-et kell adni ha sima technikai dolgozó vagy. én is > ebbe a kasztba tartozok, illetve 3 évente +1 nappal emelkedik. és már van > is 24 napom, ami semmire nem elég :) > > > 2013. október 22. 15:53 Gondos Levente írta, <[email protected]>: > > > szia! > > én csak admin vagyok és nekem azt mondták csak 20 nap jár évente! > > lehet azért mert nem vagyok tanár és felsőfokú szakmai végzettségem van > és > > nem diploma! > > > > > > 2013.10.22. 14:46:30 dátumon Takacs Tibor <[email protected]> írta: > > > > > > Sziasztok! > >> > >> Most keresett meg igazgatónk a szabadság problémájával, hogy azt ki kell > >> írni, szabadságos > >> tömbben vezetni, stb... > >> Az éves szinten hány nap kérdésnél megakadtunk... > >> Aki szintén 50% tanár-50% rendszergazda cipőben jár, nála hogy van? > >> Ha főállású tanár lennék, járna 46 nap. Ha főállású rendszergazda, járna > >> 27 nap. Szerintem > >> ebből logikus, hogy 23+13,5=36,5 nap. De állítólag ez nem ilyen > egyszerű. > >> Sajnos konkrét > >> jogszabályhelyeket egyikünk se tud hirtelen, csak "mintha láttam volna > >> valahol"-ok vannak. > >> > >> Segítségetek köszi előre is, üdv: > >> TT > >> > >> ______________________________**_________________ > >> Techinfo mailing list > >> [email protected] > >> Fel- és leiratkozás: > http://lista.sulinet.hu/**mailman/listinfo/techinfo< > http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo> > >> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.**html< > http://www.szag.hu/illemtan.html> > >> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ > >> > > > > > > -- > > Az Opera levelezőjét használva: http://www.opera.com/mail/ > > > > ______________________________**_________________ > > Techinfo mailing list > > [email protected] > > Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/**mailman/listinfo/techinfo > <http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo> > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.**html< > http://www.szag.hu/illemtan.html> > > Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ > > > > > > -- > Kurucz Zoltán > *rendszergazda* > *constantinum.hu* <http://constantinum.hu> > --------- következő rész --------- > Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... > URL: < > http://lista.sulinet.hu/pipermail/techinfo/attachments/20131022/15ad6200/attachment-0001.html > > > > ------------------------------ > > Message: 12 > Date: Tue, 22 Oct 2013 16:54:54 +0200 > From: Kelemen Mihály <[email protected]> > To: Techinfo <[email protected]> > Subject: Re: totalcmd helyett > Message-ID: <[email protected]> > Content-Type: text/plain; charset=ISO-8859-2; format=flowed > > 2013.10.22. 9:10 keltezéssel, Vojcsek Csaba írta: > > Valakinek van valami tapasztalata hogy total commander helyett mit > érdemes használni? > > Nagyon sok alternatívát találtam, de ami a lényeg lenne az FTP kliens. > > Tehát olyan kétpaneles filekezelőt keresek, ami free és tartalmaz ftp > klienst is. > + Évek óta használom FTP-hez a Firefox FireFtp kiegészítőjét. > Kicsi és nem kell rendszergazda a telepítéshez. > Ha nem akarod a két funkciót egy szoftverbe ötvözni, akkor érdemes ezt is > kipróbálni. > > -- > Üdvözlettel: Kelemen Mihály > > > > > ------------------------------ > > _______________________________________________ > Techinfo mailing list > [email protected] > http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo > > > Vége: Techinfo digest, 107 kötet, 44 szám > ***************************************** > -- Cooper
_______________________________________________ Techinfo mailing list [email protected] Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
