Jaj, ne csináljátok már!
Nekem egyértelmű volt, hogy a Sulixervert ajánlotta, Verpeléti kolléga, nem pedig kérdezte.
Egyébként meg hajamat tépem, hogy min múlik az eredményes közoktatás.
Ugyan már! Ha éppen most nincs ott kéznél olyan gép, amire telepíthető lenne ez vagy akármilyen linux fájlszerver, (vagy bármilyen ftp megoldás) akkor is érdemes felvetni és elgondolkodni rajta.
Kicsit töketlenkedésnek érzem, hogy nincs gép erre a feladatra. (bocsánat)
Egyik alkalommal egy általános iskolában építettem géptermet. Egy, azaz egy darab alkalmas gépük volt 20 fős tanulócsoportokhoz! Körbenéztem ismeretségi körben: 24 gépet szereztem kvázi ingyen egy banki selejtezésből. Nekik már nem volt jó, iskolába bőven jó volt. A legerősebbnek tűnő "Bankos Jucika gépéből" lett a "szerver" windóz tartományvezérlő, fájl és nyomtatószerver, ennyi. Ha konkrétan a rendszergazdának nincs ismerőse, akkor higgyétek el, hogy a szülőnek van! Sőt, van olyan szülő, aki tenni akar a gyereke iskolájáért. (meg a jobb jegyért, de ezt nem tőlem hallottátok :) ) Itt ráadásul csak egyetlen nem túl élvonalbeli gépről lenne szó. Én felvetném tanulói és szülői fórumokon, hogy ki tudna odadobni egy selejtet, otthonról vagy cégtől. Nincs az iskolának alapítványa, amin keresztül tudná fogadni az ilyen adományokat??? Ha nincs, miért nincs?

Sulixerver hardver igénye, ha minden funkcióját ki akarjuk használni, de most persze nem(!): "Processzor: 32 vagy 64 bites, 1 GHz vagy jobb processzorral (a támogatott maximális processzorszám: 16) Rendszermemória: legalább 1 GB, javasolt 2-4 GB vagy több memória a használat és a felhasználószám függvényében Merevlemez: legalább 80 GB SATA/SAS. Több merevlemezből álló RAID tömb és különálló storage (NAS/DAS/SAN) is támogatott Monitorvezérlő: Bármilyen VESA-kompatibilis kártya, támogatott felbontás: 1024x768 és efölött Hálózat: egy vagy több hálózati Ethernet csatolókártya (konfigurációtól függően), 100Mb, Gb, 10Gb, IB támogatás is Egy vagy több internetkapcsolat (Közháló és független Internet-szolgáltatás egyaránt támogatott, max. 4 külső kapcsolatig)"

Egy 10 éves Pentium4-es elég lesz oda.

sl

2014.09.09. 9:06 keltezéssel, Molnár Péter írta:
Hello!
De igen, kapcsolódik a tárgyhoz.
50+2 gép, tanár-diák csoport…
Már miért ne lehetne megoldás a Sulix az eredeti problémára?
Akar lehetne is, ha az eredeti felveto nem mondta volna, hogy nincs erre kulon 
gepe.
Marpedig a sulix kulon gepet igenyel.


_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected]
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

válasz