2015. november 6. 8:09 Horváth Péter írta, <[email protected]>:
> > > Persze ha a házirend nem tér ki a különböző elektronikus kütyük iskolai > használatára, akkor nincs semmi jogalapja az > intézkedésnek, és marad a projektor IR vevőjének leragasztása... > Ennyire azért a jogalkotó sem lúzer. :-) Itt a köznevelési törvény (kiemelések és törlések tőlem). Persze nagyon érdemes a házirendben pontosítani, ahogy a törvény utal is rá, de ebben házirend nélkül is bőven benne van, hogy nem szabad kapcsolgatni a projektort. 46. § (1) A tanuló kötelessége, hogy b) eleget tegyen - rendszeres munkával és *fegyelmezett magatartással*, képességeinek megfelelően - tanulmányi kötelezettségének, c) életkorához és fejlettségéhez, továbbá iskolai és kollégiumi elfoglaltságához igazodva, pedagógus felügyelete, szükség esetén irányítása mellett - a házirendben meghatározottak szerint - közreműködjön saját környezetének és az általa alkalmazott eszközöknek a rendben tartásában, a tanítási órák, kollégiumi foglalkozások, rendezvények előkészítésében, lezárásában, d) megtartsa az iskolai tanórai és egyéb foglalkozások, a kollégiumi foglalkozások, az iskola és a kollégium helyiségei és az iskolához, kollégiumhoz tartozó területek használati rendjét, a gyakorlati képzés rendjét, az iskola, a kollégium szabályzatainak előírásait, f) *megőrizze, továbbá az előírásoknak megfelelően kezelje* a rábízott vagy *az oktatás során használt eszközöket*, óvja az iskola létesítményeit, felszereléseit, h) megtartsa az iskolai, kollégiumi SZMSZ-ben, továbbá a házirendben foglaltakat.
_______________________________________________ Techinfo mailing list [email protected] Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
