Sziasztok! Ismerős hozott egy laptopot (Win7x86), hogy Movie Makerrel dolgozott, de az leállt, majd nem indult el. Leszedte a programot, majd vissza, de akkor meg valamilyen fájlt keresett. Én is megpróbáltam telepíteni, de a telepítő azt írta ki, hogy a teljes Essentials program telepítve van. Természetesen se a Start menüben, se a Program Files mappába, de a Programok eltávolítása között sincs az Essentials és egy eleme sem.
Comodo-val megnéztem, azt írja rendben, AdwCleaner talált pár kellemetlenséget, de ezek eltávolítása sem oldott meg semmit. Megpróbáltam még a CCleanert, bár ha jól tudom ő is csak a saját uninstallal dolgozik. Találtam MS-nél egy FixIt-et ilyen estekre. Elindítva látja is, hogy ott van a program, ráadásul 2 példányban. Hibajavítót lefuttatva, mindkettőt leszedve, majd újra próbálkozva a telepítéssel, annyi eredmény van, hogy már Frissíteni próbál. Végig is megy, de sehol semmi program. Megpróbáltam még, másik profillal, ott annyi a változás, hogy a OneDrive-ot telepíthetem, de a többinél ugyanúgy frissítés. Most a gépet már elvitték, mert kell nekik, de valamikor jön vissza. Addig esetleg valakinek ötlete? Vagy egyszerűbb, ha újratelepítem? Zs
_______________________________________________ Techinfo mailing list [email protected] Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
