Gondolom rájöttek hogy a hardver nem bírja pl. a memória időzítéseket,
aztán úgy módosították,
a chipset paramétereket, hogy biztonságosabb (és lassabb legyen).
De lehet gond a memóriamodulokkal is, hogy a chipek nem igazán
teljesítik az SPD paramétereket amik be vannak égetve.
És egyszerűbb a BIOS-t hozzáigazítani a problémához, mint az összes
gépben cserélni a memóriát:)
2017.01.20. 8:50 keltezéssel, Venczel József írta:
Szép jó reggelt ezen a fagyos reggelen!
Illetve most úgy néz ki, hogy nálam már nem fagyos.
BIOS frissítés oldotta meg a problémát.
Két gép pedig azért viselkedett máshogy (többször kiakadtak, mint a
többi), mert 40 gépben 2.05-ös verziójú BIOS volt, abban a kettőben
pedig 2.10-es. Most mindegyikben 2.17-es van és stabilan működnek.
Legalábbis egy gépet 3 napja nyúzok azok közül, amik gyakran
elszálltak, a többit meg tegnap reggel, órák előtt frissítettem.
Tudom, elég nagy szegénységi bizonyítványt állítottam ki magamról,
hogy 3 hónap alatt jöttem rá, pedig közületek is többen ajánlották ezt
a lehetőséget, de én akkor frissítettem utoljára BIOS-t, amikor még
csak dos-os, parancssorik programokkal lehetett. Akkor is csak azért,
mert az adott alaplap nem ismerte fel az új procit, memóriamodult,
vagy nem jól kezelte a nagyobb winchestert. Ilyennel még nem
találkoztam, hogy emiatt fagyjon egy gép.
A legutóbbi jelentkezésem óta megpróbálkoztam egy win8.1 telepítéssel,
de az jobban fagyott, mint a 10-es. Friss telepítés után még a
hálókártya driverét sem tudtam telepíteni, mert bootolás után 1-2
perccel fagyott.
Kipróbáltam még az Intel Driver Updaterét. Érdekes, hogy friss
telepítés után (csak a hálókártya driverét tettem fel), csak a
grafikus drivert telepítette. Tudomást sem vett róla, hogy Intel
chipsetes alaplappal van dolga. Az eszközkezelőben ott virított a sok
eszköz, amihez nem telepített meghajtóprogramot.
Próbálkoztam hasonló környezetben (tehát friss telepítés + hálókártya
driver) a HP Support Assistan programjával. Az meg épp fordítva.
Mindenhez feltette a legújabb drivereket, csak a grafikus chipet nem
bántotta. Neki teljesen megfelelt a Microsoft standard drivere.
Viszont ez legalább javaslatot tett a BIOS frissítésére.
Az is csak most jutott eszembe, hogy ne a Win10 összeomlására
keresgessek a neten, hanem a géptípussal kapcsolatos problémákra
keresgessek. Szinte azonnal találtam is egy fórumot, ahol szóról szóra
ugyanazt a hibát írják le, amit én is tapasztaltam:
http://h30434.www3.hp.com/t5/Desktop-Operating-Systems-and-Recovery/ProDesk-600-G2-keeps-freezing-daily-at-random-times/td-p/5534396
ProDesk 600 G2 keeps freezing daily, at random times. - HP ...
<http://h30434.www3.hp.com/t5/Desktop-Operating-Systems-and-Recovery/ProDesk-600-G2-keeps-freezing-daily-at-random-times/td-p/5534396>
h30434.www3.hp.com
Hi Everyone, I have a new ProDesk 600 G2 that I have been using for
about a week. Almost every day, the system freezes, at random times,
and the - 5534396
Itt mondjuk több megoldás is született, mert volt akinek a driver
frissítés megoldotta a problémát, másnak proci+memória+tápcsere oldota
meg, de volt olyan is, ahol az alaplapcsere sem segített.
Sőt még a BIOS update sem, de ez még márciusi hozzászólás volt, azóta
lehet frissítették a BIOS-t is.
No mindegy, a lényeg, hogy megoldódott.
Köszönöm a sok hasznos ötletet! Legközelebb talán már okosabb leszek
(vagy nem :/).
További szép napot Mindenkinek!
Üdvözlettel,
Venczel József
------------------------------------------------------------------------
*Feladó:* [email protected]
<[email protected]>, meghatalmazó: Gyulai László
<[email protected]>
*Elküldve:* 2017. január 11. 15:18:04
*Címzett:* Techinfo
*Tárgy:* Re: [Techinfo] Új HP ProDesk 600 G1 SFF PC fagyás
2017.01.11. 11:19 keltezéssel, Venczel József írta:
Köszönöm a tippet, ezt én is így szoktam, csak ezek a gépek még
garanciálisak, meg úgy érzem, nem zártam még ki minden szoftveres
lehetőséget.
Üdv,
Venczel József
------------------------------------------------------------------------
Ha nincs rajta zárócímke akkor nem lehet megállítani hogy belenyúltál.
Gondolom ezek is szerszám nélkül szerelhető bepattintós gépek. A ram
cserét meg aztán pláne nem mondják meg ha utána visszarakod az
eredetit. A végén meg biosban törlöd a logokat, akkor még a fedél
nyitás se lesz benne, bár amiatt nem hiszem hogy védhető a garancia
megvonás amennyiben nincs fizikai károkozás jele a hardverben. Ha ki
akarod fújni sürített levegővel akkor is ki kell nyitni, ha plusz
ramot, hdd-t tennél bele akkor is, és ezek nem szoktak garvesztő
dolgok lenni. Ha nem akarták volna hogy kinyisd akkor lenne rajta záró
szalag vagy plomba vagy hasonló.
A szoftveres lehetőséget meg nem olyan könnyű kizárni, én inkább talán
fordítva közelítenék, ha kizártam a hardver hibát, akkor marad a
szoftver. Kezdeném a ram cserével 2 gép között, aztán pár napon belül
úgyis kiderül hogy a jó gépben emezzel a rammal jeleznek-e a
felhasználók hibát. Esetleg néznék még egy hd sentinelt a hdd-re. Ha a
ram jónak bizonyul akkor mondjuk táp csere.
Vagy mondok meredekebbet, kicserélni a 2 gép között a hdd-ket, ha a
másik gépben kezdi el dobni a hibát, akkor szoftver (vagy hdd),
illetve a rossz géped a biztos jó hdd-vel és szoftverrel ha hibázik,
akkor tuti hardver hiba. Win10-nél már nem gond a hdd csere mert csak
az alaplaphoz köti az aktiválást, ha meg tisztaszoftveres akkor simán
marad aktivált.
GyL
_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected]
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected]
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/