Szia!

Nálunk oktatástechnikus lett belőle.
A feladataimból a hangosítást és a tanárok igényeinek kielégítését vette át. De ez pont elég volt nekem. Így nekem maradt "csak" a teljes infós infrastruktúra, plusz a biztonságtechnikai rendszerek. Igaz mi egy telephelyen vagyunk, de 7 külön álló épületben, és most épül a nyolcadik, kb. 800 diákkal. Bár egyházi iskolaként nagyobb a mozgásterünk, de itt is az segített a belátásban, vagy inkább beláttatásban, hogy a tanárok nem igazán voltak elégedettek. Én meg mondtam, hogy ennyi mindent, egyedül, fizikai képtelenség megcsinálni. A túlóráról meg leszoktam, mivel nem fizetik ki, lecsúsztatni meg esélyem sincs. Engem a munka megvár, más úgyse csinálja meg helyettem. Mennyiségileg meg annyi van, hogy hónapokba telne csak a meglévőket befejezni úgy, hogy közbe nem jön új dolog. Már csak az a kérdés, hogy az állami iskolák irányítóit, ezek az érvek mennyire hatják meg...

Sok sikert az érveléshez! És legfőképpen törődj magaddal!

Üdv:
Attila



2018-10-15 12:33 keltezéssel, Zoltán Kurucz írta:
Sziasztok!

Megerősítést és tanácsot kérnék. Ha jól tudom az állam még mindig diáklétszámhoz köti a rendszergazdák számát. 750 felett finanszíroz 2 állást.
Nálunk épp a határ alatt vagyunk. 735 diák (ált suli, gimi, szakgimi)
illetve van egy óvodánk ~130 fővel, nem tudom ez utóbbi beleszámít-e.

Viszont, van 4 telephelyünk, épülőben az ötödik.
4 fizikai szerver 200+ gép és laptop
100+ egyéb eszköz (hálózati nyomtatók, scannerek, routerek, stb)
30 teremben digitábla, +1 okosterem 25 tabbal

Gépparkunk már öregedő és vegyesvágott típusokból jön össze.
Lassacskán a munkaidőm egészét a karbantartások teszik ki. (ebből 30% értelmetlen javítás, gyerek lehúzza a sulirádiós hangszóró vezetékét, koleszokban kikapcsolják az apkat... és hasonló bosszantó hülyeségek) Fejlesztésre és fontos feladatokra már igen szűkös az időkeret, augusztustól eddig 58 túlórám jött össze, de most kezdek besokallni. Mivel lehet rávenni a főnököket, hogy vegyenek fel +1 teljes állásos rg-t? (hogy találunk-e az más kérdés...)
Kinél mi a helyzet létszám / eszközszám / rg státusz?

--
Kurucz Zoltán
*bitmester.hu <http://bitmester.hu>*


_______________________________________________
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/


--
Kovács Attila
sysadmin
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium
Miskolc

_______________________________________________
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

válasz