(4) Az (1) bekezdés 3–5., 7. és 8. pontja szerinti nyomtatványt a szakképző intézmény a regisztrációs és tanulmányi alaprendszerben a (3) bekezdés d) pontja szerinti nyomtatványként állítja elő. (5) Az (1) és (2) bekezdés szerinti nyomtatvány – a személyiségi, adatvédelmi és biztonságvédelmi követelmények megtartásával – a regisztrációs és tanulmányi alaprendszer alkalmazásával elektronikus aláírás alkalmazásával
elektronikus iratként is elkészíthető és elektronikusan tárolható.
Ezért írtam, hogy a 25. § (4) és (5) pontjairól érdemes lehet beszélni, mert nekem sem volt egyértelmű. De én egy kicsit másként értelmezem az 25. § (5) pontját. Az én értelmezésem szerint a 25. § (5) pontjában foglaltak nem helyettesítik a (4) pontban leírtakat. Tehát, ami a (4) pontban leírtak szerint nyomtatandó, azt nyomtatott formában kell odaadni a tanulónak, de emellett az (5) pontban foglaltaknak megfelelően elektronikus iratként *is* elkészíthető és elektronikusan tárolható (az *iskolában*).
Valóban, jogos az észrevétel, lehet így is, úgy is hangsúlyozni a mondatot.
Viszont ha a tiéd szerint értelmezzük, akkor az jelentheti azt is, hogy év kezdéskor nem kell kinyomtatni a fejlécet, hanem csak elektronikusan tárolom, aztán év végén nyomtatom ki?
Mert az évenkéntit nem lehet megúszni ha jól gondolom, a 28.§ (7) b) miatt.
28. §
(7) A törzslap külíve tartalmazza
a) az osztály megjelölését,
b) az osztály egyéni törzslapjainak a naplóval és bizonyítvánnyal
való összeolvasásának tényét igazoló összesítés évenkénti
hitelesítését,
_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected]
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

válasz