Sziasztok! Sajnos hasonló cipőben járunk. Annyi a különbség, hogy nekünk 5 évvel ezelőtt lett az intézményi regisztráció létrehozva tankerület által. Én is kaptam korlátozott jogkört (felhasználók, csoportok létrehozása). Ez eddig elég volt, másra nem igazán volt igény. De ugye jött ez a szituáció és mindjárt más lett a helyzet. Ezzel a jogkörrel per pillanat megy az iskolai Classroom (minden pedagógusnak és tanulónak saját fiók), de ha valamibe bele kellene nyúlnunk, az már nem menne. A tankerület akkori rendszergazdája volt az admin, aki már évek óta nem ott dolgozik és azóta már többen is voltak ebben a posztban. A mostani rg sajnos erről nem kapott semmit. Azon kívül, hogy ezt jeleztem a tankerület felé én is elkezdtem keresgélni az admin jogkör megszerzésének mivoltát. Egyszer lenne olyan, hogy a Felügyeleti konzolon lehet kérni támogatást, de én nem tudok mert nem elegendő a jogosultságom hozzá, forduljak a magasabb szintű adminhoz. Megróbáltam a szokásos elfelejtett jelszós folyamatot (a tankerületi admin fióknevével), de nem jártam sikerrel. Végül elirányított egy olyan oldalra, ahol felvehetem a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal. Egy angolos kollegától még kérek segítséget a probléma megfogalmazásában és itt elküldöm. Ha van fejlemény, írok.
*>Sziasztok! > >A Segítségeteket szeretném kérni. iskolaneve.bp.sulinet.hu <http://iskolaneve.bp.sulinet.hu> levelezésünk >van amit előző rendszergazda összekötött a g suite-al. És ő admin benne. >engem elvileg fel vett. nem is törődtem vele mert senki sem használta. Most >viszont eltelt egy félév elkezdett leveleket írogatni kollégáknak a suli >emailröl persze hülyeségeket. Sajnos megszüntetni nem tudom mert a >weboldal >azon keresztül megy. Többször megkértem és nem hajlandó kilépni a >rendszerből mondván az övé. Csak ö az admin . Nem tudtok abban segiteni >hogy engem is adminnak tenni és őt kitiltani!! * Tarlósi Pál *rendszergazda* *Taszári Körzeti Általános Iskola* *20/436-92-10*
_______________________________________________ Techinfo mailing list [email protected] Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
