Tisztelt Kollégák!

Mi a véleményetek?


Iskolánk a szakképzésben vesz részt, így július 1-től egy új szakképzési
centrumba került.
(én már nem, de segítem az átállást).


Már augusztus közepén jött a felszólítás:
"A . Agrárszakképzési Centrum egységes működése érdekében szükséges, hogy
minden iskola ugyan azt a szoftveres ökoszisztémát használja, mely a
digitális stratégiánk középpontjában áll.

A . Agrárszakképzési Centrum egyértelműen a Microsoft 365 programcsomag
mellett tette le a szavazatát, így minden iskolától a Microsoft 365
programcsomag használatát várjuk el."



(az "ugyan azt" és a "szoftveres ökoszisztéma" már megérne egy-egy misét, de
ezt most hagyjuk.)

Két kérdésem lenne hozzátok:


1. Iskolánkat regisztráltuk 2020. márciusában az MS365-be, így a
távoktatásban sok hasznos programot alkalmaztunk, pl. Teams, Forms.
Úgy emlékszem, hogy akkor fél éves használati limit volt megadva, ez
hamarosan lejár
(már meg is jött a felszólítás a hosszabbításra, bankkártyás fizetési
lehetőséggel együtt, ezt nem is értem!).
Hogyan lehetne ezt hosszabbítani ingyenesen?

2. A jelenlegi szoftverlista szerint az O365 NEM használható az érettségin,
egyébként is az O2016-ot hirdettük meg 2021-re, és eddig is azon tanultak
diákjaink.
Jogosan védem-e az álláspontomat, miszerint az érettségi szempontjából én
nem szeretném az O365-öt?



Üdvözlettel:

Magyar Csaba





--
Az e-mailen az AVG vírusellenőrzést végzett.
http://www.avg.com
_______________________________________________
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

válasz