"Az evát választók 30 százaléka több adót fizet idén
 Budapest, 2003. február 4. (MTI)

Az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) választók 30 százaléka már biztosan
több adót fizet 2003-ban, mint azt megelőzően bevételei után.

 Király László György, az adóhivatal elnöke kedden Budapesten
sajtótájékoztatón elmondta, hogy az eva hatálya alá jelentkezők 21 százaléka
veszteséges volt, míg 9 százaléka nulla körüli eredményt ért el.

 Az adóhivatal összesen 59.792 jelentkezést fogadott el, amelyből az egyéni
vállalkozók 35.913-an, míg a társasvállalkozások 23.879-en voltak.

  A jelentkezők közel 50 százaléka Budapestről és Pest megyéből lépett be az
eva hatálya alá.

  Az adóhivatal közel 5 ezer jelentkezőt utasított el. A leggyakoribb ok a
köztartozás volt, amely 52,7 százalékban szolgált az elutasítás indokául.

A gazdálkodási formákat figyelembe véve a legtöbb eva alany, 77,7
százalékkal a betéti társaság, míg a kft.-k 16,3 százalékot tesznek ki. A
fennmaradó részen ügyvédi jogtanácsosi irodák, a közkereseti társaságok,
illetve szövetkezetek, munkaközösségek osztoznak.

Az egyéni vállalakozók közül az ügyvédi szolgáltatást végzők 6,2 százalékot,
a könyvelők 5,1 százalékot, a biztonsági tevékenységet végzők 4,6
százalékot, míg a műszaki tervezéssel, és tanácsadással foglalkozók 4,1
százalékot tesznek ki."


Szabo Gabor


_______________________________________________
Akta mailing list
[EMAIL PROTECTED]
http://openforum.hu/mailman/listinfo/akta

Antwort per Email an