Szép jó estét!

Hogy hibás lennék azért, mert fölöttem államtitkári szinten pénzeket nyúlnak
le, vagy mert egy politikus olyan pozícióba teszi a feleségét, amilyenbe,
abszurd kijelentésnek tartom. Könyvelő vagyok, az a kötelességem, hogy a
dolgomat tegyem, azt, amivel megbíztak, és amiért fizetnek. A magasabb
gazdasági folyamatokkal a közgazdász szakembereknek kell törődni, nem nekem,
tudnom kell róluk, de ennyi, beleszólásom nincs. A pénzügyi számviteli
jogszabályokat nem én hozom, nekem "csak" jól kell értelmezni őket, azok
felelősek érte, akik hozzák, én legfeljebb aláírhatok egy tiltakozó ívet.
Hogy azért, mert a saját szakmámmal foglalkozom, és a dolgomat teszem,
dilettáns volnék, határozottan visszautasítom, a többiek nevében is.
(remélem, elfogadják)

Hogy mikor voltam utoljára színházban? A tavalyi évad végén a Szerelmi
bájitalon, egyébként a magam részéről rendszeresen járok a párommal operába,
koncertekre, színházba.

Ne minket minősíts azért, mert nem tetszenek a politikusok. Az ő
közgazdászaiknál reklamálj, mi könyvelők vagyunk, könyvvizsgálók illetve
adószakértők, nem pedig törvényhozók, illetve törvényhozók közgazdászai.
HVG? Olvasom, igen, klubtag vagyok, és ezzel biztosan nem vagyok egyedül.

Üdvözlettel:

Molly
----- Original Message -----



From: "BJoee" <[EMAIL PROTECTED]>
To: <[EMAIL PROTECTED]>
Sent: Thursday, September 18, 2003 9:03 AM
Subject: RE: mondomamagamet legeslegeslegutoljara


> Vegigolvastam leveledet - szemben a sok Moricka szintu kerdezz felelek
> levelekkel -, es gondolataid jelentos reszevel egyetertek. Ugyanakkor ugy
> velem, hogy a csalodottsag es a bolcsesseg eme kevereke ugyeben te joval
> tobbet tehetsz, mint azok, akik tobbsegeben olyan szintu kerdeseket
tesznek
> fel, ami arra utal, hogy adoujsagokat, illetve szamviteli torvenyt ritkan
> vesznek a kezukbe (egyeb konyvet innen nem lehet megitelni). Visszaterve a
> lenyegre: szerintem rossz helyen tartod a mecsest, hiszen az ero veled
van,
> te fogod a tollat. Boldog, bekes nyugdijas eveket... ;)
>
> -----Original Message-----
> From: [EMAIL PROTECTED] [mailto:[EMAIL PROTECTED] Behalf
> Of kincses balazs
> Sent: Thursday, September 18, 2003 12:07 AM
> To: [EMAIL PROTECTED]
> Subject: mondomamagamet legeslegeslegutoljara
>
>
> hmmm.. szoval, mi bajom is van?
> Azt mondhatnam, tulajdonkeppen semmi, elem vilagomat.
> Rohangaszok  egyik helyrol a masikra, csak azert, hogy osszesen
> tobb oras  informacioaradat es mellebeszeles, meg tobb szaz
> oldalas dokumentaciok, prospektusok es reklamanyagok
> halmazabol kivalasszam azt a par mondatot, aminek hirerteke
> van, raadasul
> annak veszelyevel, hogy ennek toredeke  jelenik csak meg.
> Mellekelve azzal a tudattal, hogy akikkel talalkozok, azok donto
> tobbsege lenez, megvet vagy a hatam mogott megjegyzeseket
> tesz, merthogy szerinte az ujsagirok a szukseges rossz
> kategoriaba
> tartoznak, akikre szukseg van, hogy a hirek terjedjenek, de
> akik
> valojaban hienak, akik csak a kajara mennek. Persze
> mondhatnam, hogy igen, van egy "evobrigad" neven
> nyilvantartott csurhe, akik
> valoban ezt csinaljak, de errol majd kesobb.
> Merthogy akik ezt mondjak, azok peldaul ti is lehetnetek, ha
> odaig
> eljutnatok, hogy a cegeteket megprobalnatok kivinni a
> nyilvanossag ele.
> Mert akkor kiderul, hogy mit is csinal a ceg es milyen
> emberek a vezetoi,
> mennyire tudnak kommunikalni, oltozkodni, viselkedni,
> szerepelni, hogyan viselik el azt a stresszt, amikor ugy
> kellemetlenkedik valaki, hogy nem tehet ellene semmit - mert
> az alkalmazottat barmikor ki lehet rugni, a vevot/szallitot
> elkuldheti mashova, de az ujsagirot nem, mert az
> visszaut, megpedig olykor nagyon.
>
> Merthogy a jo ujsagiro valojaban egy kem, akinek nagyon jo a
> szimata,
> jok a megerzesei, gyorsan atlatja a dolgokat, merthogy par
> het/honap
> alatt kenytelen megtanulni, hogy erre az egeszre van 3-5
> perce. Amint
> megerkezik, megkapja a sajtoanyagot, amibol megtudhatja,
> hogy mirol
> akarnak kommunikalni a szervezok, es a par oldal
> attanulmanyozasa
> alapjan rogton kepben kell lennie, hogy mi a hatso szandek a
> szervezok
> reszerol, mi a nyilt szandekuk, es ezeket o, mint ujsagiro
> mennyire
> vallalja fel - tamogassa, ellenezze, vagy csak lepjen tul
> rajta. Ekkor
> kell eldontenie, hogy ez hirerteku, vagy csak egy minuszos
> hir, vagy
> ellenkezoleg, lesz hatasa, most hir, vagy rogton cikk, vagy
> interju kell,
> es lehet-e tovabblepni. Ha igen, akkor most rogton rohanni
> kell tovabb,
> mielott masok felebrednek, vagy el kell tenni, es csendben
> felderiteni
> a kapcsolatokat.
> Mire gondolok? A klasszikus pelda a hires ujsagiro, aki ..
> fene egye meg,
> elfelejtettem a nevet!!! .. szoval 1940-es evekben Japanba
> kuldtek kemkedni. A szovjet hadsereg romokban, a nemetek
> Moszkva alatt, a masik szovjet hadsereg pedig a tavol-keleti
> hatarokhoz van kotve, hogyha a japanok megindulnak,
> megakadalyozzak a partraszallast. Az ujsagiro europai,
> kilometerekrol latszik, hogy ellenseg, senki sem all vele
> szoba, utcara nem mehet ki tucatni kisero nelkul. Mit
> csinalt? Interjukat. Elment a ruhagyarba, megkerdezte, mi a
> divat, es mellekesen, hogy bundakbol, sapkakbol mennyi lesz
> a termeles. Kozoltek vele, hogy ugyan annyi, mint tavaly.
> Nagy nehezen beszelhetett gepipari cegek vezetoivel, mert
> megtudta, hogy varrogepekbol kevesebbet gyartanak, elmondtak
> az okot, hogy nagy
> viztartalyokat gyartanak helyette. Mas forrasbol megtudta, hogy
> hutoszekrenybol sokkal tobbet gyartanak, mint tavaly. Elment
> a husraktarba, megkerdezte, mennyivel novelik a sozott
> huskeszletet, kozoltek, hogy semennyivel, ellenben megtudta,
> hogy hutohazakban gyumolcsot halmoznak fel.
> Alig par honap utan ilyen artatlan interju foszlanyokbol
> leadta a
> jelentest, a japanok nem az orosz tajga, hanem meleg egovi
> teruletek elleni harcra keszulnek. Az eredmeny ismert (bar a
> tankonyvek ezt a folyamatot nem kozlik.)
>
> Nos, mi a bajom veletek? A dilettantizmus. Nem latjatok a
> fatol az erdot.
> Anno valamikor - igen, az atkosban - az epitoiparban
> dolgoztam, ketkezikent kezdtem es iroasztalig vittem. En
> arra az idokre emlekszem, amikor egy titkarnot napok alatt
> kirugtak, mert az iktatokonyvben hamis bejegyzesek
> szerepeltek, vagy utkozben - egyik osztalyrol a masikra vive
> ! - eltunt egy level, vagy feljegyzes.
> Mi van ma? "Demokracia, kerem szepen" - mondana torgyan
> elvtars - amibe belefer az, hogy egy onkormanyzat
> alpolgarmestere a feleseget kinevezi jegyzonek, amire par
> heten belul megerkezik a valasz a felugyeleti szervtol, hogy
> ez a dontes ervenytelen, mert a nonek meg erettsegije sincs,
> nemhogy szakvizsgaja. Ez a level bekerul a fiokba, ettol
> kezdve 4, azaz negy teljes even keresztul egyetlen levelet
> sem iktattak es a feleseg latszolag szepen ellatta a jegyzoi
> teendoket, felvette a fizeteset, valojaban semmilyen
> hivatalos iratot sem tovabbitott es a kepviselo testulet
> semmit sem vett eszre. Olyan aprosagokat sem, hogy
> onkormanyzati telket az alpolgarmester megvett 50 forint/nm
> aron, amit masnap eladott a felesegenek
> 500 ft/nm aron, aki ket nap mulva tovabbadta egy cegnek 17
> eft/nm aron, es egeszen veletlenul ezen a telken epult fel a
> viztisztito, aminek tulajdonosa egeszen veletlenul a
> koltsegek ketszereset szamlazta az onkormanyzatnak es az
> alpolgarmester volt az FB elnoke.
> Azutan a valasztasok utan az egyik uj kepviselo bunteto
> feljelentest tett, mire meghivtak a helyi egyetemre, hogy
> tovabbi informaciokat kapjon. Apro hiba, hogy az informacio
> geppisztoly sorozat formajaban erte az egyetem egyik tanari
> szobajaban, es meg aprobb hiba, hogy tulelte, es masfel ev
> utan a komabol magahoz terve meg tudta nevezni a tettest is.
> Termeszetesen azota is nyomoz a rendorseg ismeretlen
> tettes utan, merthogy az illeto mindent tagad es ket ev utan
> alibije van.
> Belefer tovabba az is, hogy a Vizilabda Szovetseg eves
> kozgyulesen nyilvanosan kozlik, hogy az egyik ceg ugy ad 30
> millios tamogatast, hogy a teljes osszegrol azonnal megkapja
> az adolevonasra vonatkozo igazolast, egy heten belul pedig
> visszautaljak neki az osszeg felet, mert abbol fogja a ceg
> kifizetni a vizilabda valogatott kulfoldi felkeszuleset, es
> az ev vegen tovabbi 7 millioert tole rendelik meg a
> valogatott mezek es felszerelesek elkesziteset, a rajta
> szereplo reklamfeliratok bevetele a ceget illeti.
> Belefer, hogy amikor ezt az Apeh sajtotajekoztaton
> megkerdezem Vamosi Nagy Szabolcstol, akkor fulet-farkat
> behuzva bujik az asztal ala, mondvan, errol o nem tud es nem
> szerepel a sajtokozlemenyeikben, "kulonben sem ert a
> vizilabdahoz."
>
> Miert vagytok dilettansok? Kozelitsunk masik oldalrol a
> tortahoz. Adott ugye, ugy felmillio vallalkozas, ebbol ugy
> 100 ezer kepvisel gazdasagilag valamilyen erot, birtokol
> valami ertelmi kepesseget, ezen belul mintegy 24 ezer
> minosul kis- kozepes vallalkozasnak es par ezer nagyobbnak.
> Magyarul: 24 ezer cegnel _legalabb egy_ gazdasagi vezetonek
> kellene rendszeresen tajekozodnia a gazdasagi folyamatokrol.
> Mi a teny helyzet? Ket gazdasagi napilap van, a Napi
> Gazdasag es a Vilaggazdasag, osszes eladott peldanyszamuk 30
> ezer alatt van - ebbol 2-3 ezret a MOL, Matav, stb. talan 10
> ceg vesz meg, kb. 5-7 ezret nyugdijasok, diakok es tozsdezok
> jaratnak, azaz osszesen 15 ezer
> marad aktiv teruletre.
> Mi az eredmeny ezen ujsagok teren? Leepitik a letszamot,
> kozepiskolasokat, jo esetben foiskolasokat vesznek fel, akik
> persze par het/honap utan elmennek, mert allasvadaszatnak
> tekintik a poziciot, gyakran sajtotajekoztatora mar
> oneletrajzzal mennek, leegetik a gazdasagi igazgatot celzott
> kerdeseikkel, majd interju keres cimen odaadjak a cv-t "ez a
> szakteruletem" felkialtassal.
> Mellettuk megjelentek a nyugdijasok es a slepp, aki anno az
> "olvasoi levelek" kategoriajaba tartozott, azaz amikor a
> szerkesztoseg nem mert kommentalni egy hirt, akkor odaadtak
> egy ilyen bertollnoknak, hogy irjon egy levelet egy olvaso
> neveben, amit roviditve lekozoltek.
> Mi az eredmeny altalaban a sajtoban?
> Nezzetek meg a "nagy" napilapokat. Egyetlen ertelmes oldalt
> nem talaltok se gazdasag, se informatika, se tudomany, se
> jog, se kornyezetvedelem teruleten. Csak a napi politikai
> esemenyeket hajhasszak, piti ugyeket fujnak fel vagy
> hallgatnak el, amelyek egy-egy szemely erdekeit szolgaljak.
>
> Konkluzio? Talan csak annyi, hogy ideje lenne tenni valamit.
> Persze, "nagyon jo" az, ha meg lehet irni, hogy hany evig
> lehet jegyzo valaki ellenorzes nelkul, es a felettes szerv
> hogyan mosakszik rendszeresen.
> Az en velemenyem az, hogy mar nagyon regen hianyzik az
> ertelem ebbol a rendszerbol, direkt joghezagokra epulve
> mukodik, hogy ne lehessen senkit sem felelossegre vonni.
> Ehhez pedig a szakmai szervezetek maximalisan asszisztalnak,
> ezzel sokkal nagyobb a bunuk, mint a politikusoknak, akiknek
> van alibijuk.
>
> A ti bunotok is, hogy olyan alak lehet az
> igazsagugyminiszter, aki legyint a legnagyobb panamakra is,
> aki az Ugyvedi Kamara elnokekent allandoan azt hangoztatta,
> hogy az ugyvedek elleni fellepest rajuk kell bizni, majd
> lerendezik, de valojaban az "ejnye-bejnye" is csak akkor
> hangzott el, amikor mar rendorsegi eljaras indult az ugyved
> ellen, kizaras pedig szinte csak az eliteleset kovetoen tortent.
>
> A ti bunotok, hogy elvesztek a betuhalmazban, belementek
> piti egyezkedesbe egyes mondatok ertelmerol, mikozben
> _alapveto_ jogszabalyok es _betartasuk_ hianyzik, amikor az
> egesz rendszer ugy van felepitve, hogy a reszletekben
> elsikkadjon minden, a zavarosban halaszoknak es a
> Gyurcsanyhoz hasonlok ervenyesuljenek a haveri es egyeb
> kapcsolataik reven.
>
> A ti bunotok, hogy szakmai jogszabalyok hianyosan, hibasan
> kerulnek
> elfogadasra, mert a partok reszerol nem latnak benne politikai
> szereplesi teruletet, igy meg csak hozzaszolas vagy erdemi
> vita sincs
> rola, az eloterjesztest szinte elolvasas nelkul fogadjak el.
> _Ebbol_ kellene balhet csinalni, _erre_ szolgalnanak a
> szakmai lapok,
> mert ezekben meg lehet jelentetni, hogy pl. az adosavok,
> ertekcsokkenesi leirasok, egyeb szabalyok melyik erdekcsoportnak
> kedveznek, es innen mar csak egy lepes az, hogy amig nalunk a
> "demokraciaban szokasos lobby tevekenyseg" cimszo moge bujnak,
> addig a valodi demokraciakban ez valojaban korrupcio.
>
> Itt van nalam hetfo ota az Economist osszefoglaloja,
> (csutortokon lesz a nagy konferencia, en mar megszereztem az
> elozetes anyagot;) olyan aprosagok vannak benne, hogy amig
> 1997-ben a kulfoldi befektetok 25%-a Magyarorszagot es
> Csehorszagot igeretes es nagy uzleti lehetosegekkel
> kecsegteto celorszagnak tekintette, addig 2003 aprilisban
> 67% szerint ebben az orszagban az uzleti lehetosegek
> minimalisak es nagyon kockazatosak.
> Beszeltem az egyik ceg kepviselojevel, aki elmondta, hogy a
> kockazat
> naluk azt jelenti, hogy megirni sem erdemes a palyazatot,
> mert mar
> eleve el van dontve, hogy melyik allamtitkar helyettes
> kedveltje nyer.
>
> Idoben most allunk a forduloponton, most megy tovabb a forro
> toke, most derul ki, hogy ki a valodi befekteto es ki a
> penzmoso, most kellene rendet tenni az al-off-shore cegek
> kozott, amelyek donto resze ma mar az ingatlanpiacban
> utazik, es most derul ki, hogy jovore melyik magyar ceg
> marad versenyben a belfoldi piacon.
>
> Itt az ideje, hogy vegre ertelmes es szakszeru fellepes
> induljon meg, ami azt jelenti, hogy nem paragrafusok meg
> bekezdesek ertelmezesebe kell az energiat fektetni, hanem
> vilagos elvek mellett nyiltan es kovetkezetesen kiallni.
> Ki kell mondani, hogy teljesen mindegy, hogy egy no 5 vagy
> 500 ezerert megy el, ugyan az a minositese - az igazi
> valasztovonal ott van, amikor nem megy el semmi penzert.
>
> Ezeket az embereket kell megtalalni es szakmai szervezetek
> elere valasztani, es nekik kell kiallni. A jelenegi korrupt
> es dilettans csurhe kozott nagyon nehez dolguk lesz, de
> egyszer el kell kezdeni. A hogyanban tudok segiteni, de a
> megfelelo embert nektek kell pozicioba juttatni.
>
> A magam reszerol hamarosan nyugdijba megyek, igy szembesulni
> fogok a kovetkezo demagog lepesekkel, hogy a TB-nek halvany
> fogalma sincs arrol, hogy mennyit fizettem eddig
> nyugdijjarulek cimen, ezert majd a nyilvantartasuk alapjan
> fogjak kitalalni, hogy mennyi legyen a nyugdijam. Azaz a
> jovom azon mulik, hogy azok az ominozus kis kartonok
> hianytalanul megvannak-e, melyeken az szerepel, hogymelyik
> ceg fizette utanam a jarulekokat. Ha ez nincs meg, akkor nem
> erdekli oket se a sarga konyv, se mas igazolas, kozlik, hogy
> "a ceg eltunt"
> azaz nyilvantartasi hiba tortent - mint ahogy ezt jo par eve
> folyamatosan megcsinaljak, aki nem hiszi, nezze vegig a
> parlamenti jegyzokonyveket, egyszer Csehak Judit akkori
> miniszterig jutott az ugy, szettarta a karjat, ja, hatha
> nincs meg a karton, akkor nem lehet mit tenni, a dolgozo
> kezeben levo papirok semmit sem szamitanak.
>
> Mar csak arra leszek kivancsi, hogy egy ev mulva, amikor a torok
> vendegmunkasok jo reszenek csaladja ugy dont, hogy nem megy
> vissza a ferjevel nemet meg osztrak teruletre, hanem itt
> marad, mert
> ez is EU tagja, es bemegy pl. a mohacsi onkormanyzathoz es a
> torokokre jellemzo ekes nemetseggel keri, hogy 30 napon belul
> erre es erre a cimre folyositsak szamara a csaladi potlekot,
> nos,
> akkor leszek kivancsi a "nagytudasuak" kepere.
> Mert az ujsagok nem irtak meg - illetve csak egy-ket becsuletes
> cikk volt belole, de nem ment at a koztudatba - hogy az
> osztrakoknal
> a Schroder jelenseg pontosan ezert alakult ki, ezzel
> szembeseultek,
> es az EU azt mondta, hogy "nem vettetek bele a csatlakozasi
> szerzodesbe ezeket a koltsegeket, teremtsetek elo magatok."
> Magyarorszag se vette ezt bele, a kulugyesek - tobbsegenek
> halvany fingja sincs a kulugyhoz, parttitkarok sleppje es
> rokonsaga
> lett belapatolva - meg most sem ismerik fel ezt a problemat sem.
>
> Szoval, amig nem indul el egy radikalis valtas, addig marad
> a primitivseg, a dilettantizmus, es ennek reven idonkent en
> is lenezhetem azokat, akik engem neznek le. Persze, piszokul
> rosszul esik nekem, hogy amikor egy nagy ceg ad egy estet,
> amire meghiv pl. engem is, hogy megmutassa, hogy a kulturat
> tamogatja, ami nala azt jelenti, hogy a Pesti Vigadoban
> csinalnak egy fel orast "show-t", bemutatjak a
> legeredmenyesebb dolgozoikat es sorsolnak a fiatal alkalmazottak
> kozul - vajon honnan ismeros ez a szituacio ? - majd kozlik,
> hogy itt a kultura ideje. Erre megjelenik a szinpadon
> Szakcsi es Pegenini, csodalatos improvizacioba kezdenek, de
> a kutya sem hallgatja oket - rajtam kivul - mert a
> nagytudasu es nagypofaju ceg emberei egy emberkent kimennek
> a folyosora zabalni. Merthogy kajat csak allva lehet
> fogyasztani, es kozben uvoltozni kell, a dzsessz ugyis tavol
> all toluk, mint ahogy az ertelem is.
> Igen, en vagyok a primitiv, akit rogton lebunkoznak, ha nem
> tudom, hogy a kovetkezo sajtotajekoztaton egy konyvbemutato
> kereteben megjeleno konyvkiado melyik szerzokkel dolgoztat,
> es gyakran egy-egy sztori azon mulik, hogy egy rosszul
> vilagitott rendezvenyen levo tomegben felismerek-e egy olyan
> szemelyt, aki valamiert fontos, es akkor, az adott
> pillanatban azonnal tudok-e olyat kerdezni tole, amire
> pozitivan reagal. Mert a pillanat elmulik, es az illeto
> tobbet nem all kotelnek. Hiaba ismerem fel, hogy "je, ez egy
> allamtitkar", ha
> nem ugrik be, hogy o volt az, aki par honappal ezelott egy
> cegnek adokedvezmenyt adott, amit mas cegek nehezmenyeztek,
> es ezt nem tudom ugy aposztrofalni, hogy ne elzarkozassal
> reagaljon, akkor megette a fene az egeszet.
>
> ui: Nemreg talalkoztam egy volt kollegammal, egy multinal
> lett konyvvizsgalo, buszken mutatta a fenykepeket -
> termeszetesen az osszeset maganak hordja - arrol, hogy
> milyen luxushelyeken jart Amerikaban, meg volt Afrikaban, es
> amikor  megkerdeztem, hogy mi volt a legnagyobb elmenye,
> akkor kozolte, hogy ket teljes hetre elutazott a felesegevel
> egy olyan helyre, ahol luxus szallodaban laktak,
> de korulotte csak pusztasag volt, es enm volt terero, mert
> ugyan bekapcsolva hagyta a mobil telefonjat (!!) de senki
> sem tudta hivni, es azt elvezte, hogy vegre senki sem
> zaklatja, csak napozhat es csond van.
>
> Nos, en a magam reszerol lehet, hogy nyugdijat sem kapok, es
> lehet, hogy en is par ev mulva a "bufeujsagirok" kozott
> leszek, aki igy jut kajahoz, de jelenleg havonta tobbszor
> mehetek szinhazba, konyvbemutatora, irodalmi estre,
> koncertre, tancestre, nemcsak kulonbozo cegek marketing meg
> egyeb bemutatoira, sajtobeszelgetesekre.
>
> Ti mikor vettetek utoljara konyvet a kezetekbe? Mikor
> voltatok utoljara szinhazban?  Koncerten? Tancolni? (na jo,
> ezt meg sem kerdeztem, tiz eve nem lattam senkit tancolni
> ceges rendezvenyen, a nok csak arra kellenek, hogy az uzleti
> partner/munkatars rajta legeltesse a szemet, mikozben a
> ferje/baratja mondja a marhasagait. A nok szamara pedig a fo
> temak: szeretok, ruhak, autok, ekszerek, nyaralas, esetleg
> bizalmasabb viszony eseten gyerekek, varrono, gyerekek
> oktatasa, nyelvtanulas, stb.)
>
> Tudjatok mit?
>
> Uff.
>
> Kincses Balazs
>
> _______________________________________________
> Akta mailing list
> [EMAIL PROTECTED]
> http://openforum.hu/mailman/listinfo/akta
>
>
>
>
>
> _______________________________________________
> Akta mailing list
> [EMAIL PROTECTED]
> http://openforum.hu/mailman/listinfo/akta
>


_______________________________________________
Akta mailing list
[EMAIL PROTECTED]
http://openforum.hu/mailman/listinfo/akta

Antwort per Email an