Re: email-hiba fejlemenyek
Üdv! Én is felvettem a kapcsolatot az avpms.hu üzemeltetőjével. A story a következő: 1.) Ment egy emil a support{qqc}avpms.hu -nak ami visszapattant user doesnt exist-el. 2.) Kicsit jobban szétnéztem az oldalon és lent a copyright bejegyzésnél látszik, hogy az oldal a Digtal Loom-é, nosza levél az info{qqc}loom.hu -nak, ahol felhívtam a figyelmet a visszapattanó levelekre, illetve említettem, hogy további fejleményekért qqcs lista arhívumba bele. 3.) Meglepő módon tisztességes, részletes, emberi választ kaptam, mivel a levél hosszú így nem részletezem, de a visszapattanás szerintük a következő miatt történik: - Az MX rekordokból 2 van nekik. Az első (gyanítom szándékosan) egy fake IP nem is létezik, a másik a valódi. - Az RFC szerint ebben az esetben, ha az első MX nem található akkor a küldő a másodikkal próbálkozik, ami igaz az smtp szerverek többségére, de a chkuser plugin gyakran elhasal, mert nem tudja túltenni magát azon, hogy az első MX nem létezik, és nem próbálkozik a másodikkal. A probléma ott van, hogy tudtommal nálam nincs ilyen plugin postfix-ben. De mostmár engem is érdekel ez az ügy. Én értek félre valamit, vagy az avpms.hu -n felejtették el létrehozni a support fiókot? host mail.avpms.hu[85.90.160.100] said: 550 5.1.1 sorry, no mailbox here by that name (chkuser) (in reply to RCPT TO command) Szerintem náluk fut a chkuser és a support -ra mondja, hogy nincs. Cáfoljatok, vagy erősítsetek meg! Köszi! CsIP ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
RE: email-hiba fejlemenyek
Hello! A probléma ott van, hogy tudtommal nálam nincs ilyen plugin postfix-ben. De mostmár engem is érdekel ez az ügy. Én értek félre valamit, vagy az avpms.hu -n felejtették el létrehozni a support fiókot? Elkuldtem a segito kesz embernek a szerverem kerdeses logjat. Igy mar kiderult, hogy nem MX problema, mert termeszetesen probalkozik masik MX-el. Hanem nalam az a problema, hogy a SPF rekordomat nem tekinti helyesnek. Nalam ez van: v=spf1 a mx +all Ez valojaban mindent engedelyez. De ez a naluk beallitott szuronek nem tetszik. Nezd meg nalad mi van az SPF rekordban. Udv: Molnar Peter 36209149514 http://www.petersoft.hu ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
RE: email-hiba fejlemenyek
Hello! Szoljatok ha nincs igazam. Ha az openspf.org oldalon levo tesztelonek kuldott levelemre ezt a valaszt kapom: 550 5.7.1 spf-t...@openspf.org: Recipient address rejected: SPF Tests: Mail-From Result=pass: Mail From=moln...@afg.hu HELO name=afg.hu HELO Result=pass Remote IP=91.83.43.66 Ez nekem azt mutatja, hogy tokeletes az SPF beallitasom. Az adott szuron kell allitani, ami kidobja, hogy nem jo az SPF beallitasom, nem pedig nekem. Udv: Molnar Peter 36209149514 http://www.petersoft.hu ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
Re: email-hiba fejlemenyek
On 2010.10.02. 8:58, Molnár Péter wrote: 550 5.7.1spf-t...@openspf.org: Recipient address rejected: SPF Tests: Mail-From Result=pass: Mail From=moln...@afg.hu HELO name=afg.hu HELO Result=pass Remote IP=91.83.43.66 Ez nekem azt mutatja, hogy tokeletes az SPF beallitasom. Az adott szuron kell allitani, ami kidobja, hogy nem jo az SPF beallitasom, nem pedig nekem. szintaktikailag jo a beallitasod, csak ebben a formaban nem tul szerencses. mondjuk en ilyenre csereltetnem, ha nem lehet behatarolni a kuldok koret: v=spf1 a mx ?all hisz a +all-lal explicit kijelented, hogy mindenki jogosult kuldeni a domineddel, ami pozitiv ertekelest jelent normalis spamszuronel, es ez lehet h nem tetszik a cimzettnek, mert gyengul a pontozasi rendszere. a ?all meg elvileg pont azt mondja, h akar lehet legalis level is akar lehet spam is, birald el mas szempontok alapjan. -- シャーンドル ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
RE: email-hiba fejlemenyek
Hello! szintaktikailag jo a beallitasod, csak ebben a formaban nem tul szerencses. Ezt en ertem, de emiatt visszautasitani levelet, szerintem bodorsag. Udv: Molnar Peter 36209149514 http://www.petersoft.hu ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
Re: email-hiba fejlemenyek
2010.10.02. 9:31 keltezéssel, Molnár Péter írta: Hello! szintaktikailag jo a beallitasod, csak ebben a formaban nem tul szerencses. Ezt en ertem, de emiatt visszautasitani levelet, szerintem bodorsag. Legalábbis klinikai eset szintű paranoiára utal. Én pl. nem is használok spf-t. Csak SASL-auth után lehet kiküldeni levelet, azt is csak belülről. Akinek ez nem elég... azzal én nem is akarok levelezni. CsIP ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
Re: email-hiba fejlemenyek
Kicsit jobban belegondolva az SPF létjogosultságába... Adott a következő _valós_ szitu: XautoX autószalon főnöke úgy dönt, hogy megvásárolja az xautox.hu domént, és létrehoz rajta egy weboldalt. Van továbbá 2-3 postafiók is pl. szer...@xautox.hu, ertekesi...@xautox.hu stb. amit használni fog. Megtörténik a regisztráció, megvan a tárhely, email beállítások: Fogadás: szerver (imap/pop3) mail.xautox.hu, felhasználónév az emil cím, a jelszó XautoX123 Küldés: Használja az internet szolgáltató smtp szerverét! Nos ilyenkor mi a szitu az SPF-el? Mert a feladó e-mail címe pl. az ertekesi...@xautox.hu, de az smtp ami küldi az mondjuk a mail.t-online.hu Tovább bonyolítva a szitut: Mi van, ha a főnök elmegy a laptopjával és mobil-netről küld emailt egy harmadik szolgáltató szerveréről. Innentől kezdve nem sok értelmét látom ennek a dolognak. Fenti authentikációs adatok természetesen kitaláltak, de a szitu tényleg valós. CsIP 2010.10.02. 9:33 keltezéssel, Csökmei István Péter írta: 2010.10.02. 9:31 keltezéssel, Molnár Péter írta: Hello! szintaktikailag jo a beallitasod, csak ebben a formaban nem tul szerencses. Ezt en ertem, de emiatt visszautasitani levelet, szerintem bodorsag. Legalábbis klinikai eset szintű paranoiára utal. Én pl. nem is használok spf-t. Csak SASL-auth után lehet kiküldeni levelet, azt is csak belülről. Akinek ez nem elég... azzal én nem is akarok levelezni. CsIP ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/ ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
RE: email-hiba fejlemenyek
Hello! Kicsit jobban belegondolva az SPF létjogosultságába... Megtörténik a regisztráció, megvan a tárhely, email beállítások: Fogadás: szerver (imap/pop3) mail.xautox.hu, felhasználónév az emil cím, a jelszó XautoX123 Küldés: Használja az internet szolgáltató smtp szerverét! Nos ilyenkor mi a szitu az SPF-el? http://www.linuxvilag.hu/content/files/cikk/43/cikk_43_30_34.pdf 3.oldal az spf mukodeserol, elfogadasi folyamatarol. Udv: Molnar Peter 36209149514 http://www.petersoft.hu ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
email-hiba fejlemenyek
Hello! Ugy nez ki sikerult elerni egy kompetens szemelyt. A kovetkezoket irja: Received-SPF: fail (mx-one.avpms.hu: SPF record at afg.hu has an improper SPF record) Amikor megnéztem az afg.hu SPF rekordot, a +all dolot furcsáltam, de attól szerintem még rendben kellene lennie. Az openspf.org oldalán a következő áll az ALL-ról: v=spf1 mx -all Allow domain's MXes to send mail for the domain, prohibit all others. v=spf1 -all The domain sends no mail at all. v=spf1 +all The domain owner thinks that SPF is useless and/or doesn't care. Szerintem a domain SPF rekordját módosíttassátok: v=spf1 a mx +all legyen v=spf1 a mx -all (+ helyett -) Eddig jo volt, kb 4 evig. Kb 3 honapomba telt mire az invitelen atvittem, hogy ezt legalabb bejegyezzek. Most megint 3 honap. Francba... Udv: Molnar Peter 36209149514 http://www.petersoft.hu ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
Re: email-hiba
2010/9/28 Pinter Tamas pinter.tamas.pub...@hotmail.com http://www.avpms.hu/gyik.htm A SPAM olyan emailok összefoglaló neve, melyeket kérés nélkül juttatnak el a postaládánkba. Ezek szerint mindenféle edényeket tömködnek a postaládájukba, mondjuk Oscar Schindler gyárából? Bocs, nem tudtam kihagyni. :) Én sem. VP ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
RE: email-hiba
Udv! A SPAM olyan emailok összefoglaló neve, melyeket kérés nélkül juttatnak el a postaládánkba. Ezek szerint mindenféle edényeket tömködnek a postaládájukba, mondjuk Oscar Schindler gyárából? Bocs, nem tudtam kihagyni. :) Én sem. Lehet, és ezért nem engedi be az amúgy fontosabb maileket. :) Üdv: Pintér Tamás E-mail/MSN-WLM: pinter.tamas.public[kukac]hotmail[pont]com ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
email-hiba
Hello! Mit szoltok egy olyan ceghez, aki email-szuressel foglalkozik, s a megkereso levelekre ezek jonnek vissza (a cimeket tobbsegeben a sajat weblapjukrol szedtem le, kapcsolat menupontbol): postmas...@avpms.hu: user is over quota *** supp...@avpms.hu 550 5.1.1 sorry, no mailbox here by that name (chkuser) *** webmas...@avpms.hu 550 5.1.1 sorry, no mailbox here by that name (chkuser) *** ad...@avpms.hu 550 5.1.1 sorry, no mailbox here by that name (chkuser) *** r...@avpms.hu 550 5.1.1 sorry, no mailbox here by that name (chkuser) --- Tisztelettel: Molnar Peter, http://www.petersoft.hu, Tel:36209149514 moln...@afg.hu, TKIKI Arpad Fejedelem Gimnazium, Gazdasagi es Informatikai Szakkozepiskola http://www.afg.hu ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
Re: email-hiba
Helló! On Tue, 28 Sep 2010, Molnar Peter wrote: Mit szoltok egy olyan ceghez, aki email-szuressel foglalkozik, s a megkereso levelekre ezek jonnek vissza (a cimeket tobbsegeben a sajat weblapjukrol szedtem le, kapcsolat menupontbol): postmas...@avpms.hu: user is over quota *** supp...@avpms.hu 550 5.1.1 sorry, no mailbox here by that name (chkuser) nyissz Mit szóljunk: email szűréssel foglalkoznak és náluk jól működik 8-) Minden hozzájuk érkező levelet kiszűrnek. -- -- Baján Ferenc___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
RE: email-hiba
Udv! Mit szoltok egy olyan ceghez, aki email-szuressel foglalkozik, s a megkereso levelekre ezek jonnek vissza (a cimeket tobbsegeben a sajat weblapjukrol szedtem le, kapcsolat menupontbol):Szerintem egyszeru a valasz, ott van a honlapjukon is. :) http://www.avpms.hu/gyik.htm A SPAM olyan emailok összefoglaló neve, melyeket kérés nélkül juttatnak el a postaládánkba. Na most ok ezt ugy ertelmezik, hogy nem kertek, h irjal nekik. :) Nem lehet, h ennyi a gond? :) Bocs, nem tudtam kihagyni. :) Üdv: Pintér Tamás E-mail/MSN-WLM: pinter.tamas.public[kukac]hotmail[pont]com ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
Re: email-hiba
2010/9/28 Molnar Peter moln...@afg.hu: Mit szoltok egy olyan ceghez, aki email-szuressel foglalkozik, s a megkereso levelekre ezek jonnek vissza (a cimeket tobbsegeben a sajat weblapjukrol szedtem le, kapcsolat menupontbol): Sulyos, az en erdeklodesemet biztosan nem keltenek fel. -- László Béres Unix system engineer http://www.google.com/profiles/beres.laszlo ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
Re: email-hiba
hello On 2010.09.28. 12:19, Molnar Peter wrote: Hello! Mit szoltok egy olyan ceghez, aki email-szuressel foglalkozik, s a megkereso levelekre ezek jonnek vissza (a cimeket tobbsegeben a sajat weblapjukrol szedtem le, kapcsolat menupontbol): postmas...@avpms.hu: user is over quota en bejelentenem ide http://rfc-ignorant.org/ abuse miatt tuti, postmastert is, ha megfelel a felteteleknek (5 nap alatt egyszer sem megy vagy vmi hasonlo) amugy a www nelkuli cimen van egy szekeres peter @ loom email cim is, hatha -- シャーンドル ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
Email hiba
Sziasztok! Van egy Linux szerverem, amin exim4 fut. A mail.ntszki.hu-ra érkező leveleket szépen relay-ezi. A linux.ntszki.hu-ra érkezőket nem fogadja! http://www.verifyemailaddress.org/ a taka...@linux.ntszki.hu-ra connecting failed-et ír. Ellenőriztem a tűzfalat és az exim-et is, elvileg mennie kellene... Mit nézzek még meg? Mitől lehet, hogy conn. failed-et kapok, pedig az exim log totál üres? Köszi, üdv: TT ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
Re: Email hiba
Üdv! A linux.ntszki.hu -ra nem mutat MX rekord, szerintem ez lehet a baja. Tóth László On 09/14/2010 10:43 AM, Takacs Tibor wrote: Sziasztok! Van egy Linux szerverem, amin exim4 fut. A mail.ntszki.hu-ra érkező leveleket szépen relay-ezi. A linux.ntszki.hu-ra érkezőket nem fogadja! http://www.verifyemailaddress.org/ a taka...@linux.ntszki.hu-ra connecting failed-et ír. Ellenőriztem a tűzfalat és az exim-et is, elvileg mennie kellene... Mit nézzek még meg? Mitől lehet, hogy conn. failed-et kapok, pedig az exim log totál üres? Köszi, üdv: TT ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/ ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
Re: Email hiba
Sziasztok! Köszönöm, úgy tűnik ez lesz a megoldás, erre nem is gondoltam, úgy emlékeztem, be van jegyezve Üdv: TT Üdv! A linux.ntszki.hu -ra nem mutat MX rekord, szerintem ez lehet a baja. Tóth László On 09/14/2010 10:43 AM, Takacs Tibor wrote: Sziasztok! Van egy Linux szerverem, amin exim4 fut. A mail.ntszki.hu-ra érkező leveleket szépen relay-ezi. A linux.ntszki.hu-ra érkezőket nem fogadja! http://www.verifyemailaddress.org/ a taka...@linux.ntszki.hu-ra connecting failed-et ír. Ellenőriztem a tűzfalat és az exim-et is, elvileg mennie kellene... Mit nézzek még meg? Mitől lehet, hogy conn. failed-et kapok, pedig az exim log totál üres? Köszi, üdv: TT ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/ ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/ ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
Re: Email hiba
On Tue, 14 Sep 2010, Takacs Tibor wrote: Sziasztok! Köszönöm, úgy tűnik ez lesz a megoldás, erre nem is gondoltam, úgy emlékeztem, be van jegyezve A linux.ntszki.hu -ra nem mutat MX rekord, szerintem ez lehet a baja. Tóth László Kipróbáltam. Én ez alapján nem igazán bízok ebben a szolgáltatóban, ui. ezt a címet próbáltam ki, amire jönnek a levelek (mellesleg a te címedre is sikerült küldeni). Nekem is azt jelezte ki, hogy a cím helyes, de a csatlakozás sikertelen és a postfix logban se volt semmi, ami akárcsak próbálkozásra utalt volna. -- -- Baján Ferenc ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
Re: Email hiba
A legtöbbször ha nincs MX a küldő szerver figyelembe veszi az A rekordot is, az van a lenti esetben, gondolom ezért tudtál levelet küldeni a címre. Tóth László On 09/14/2010 11:56 AM, Bajan Ferenc wrote: On Tue, 14 Sep 2010, Takacs Tibor wrote: Sziasztok! Köszönöm, úgy tűnik ez lesz a megoldás, erre nem is gondoltam, úgy emlékeztem, be van jegyezve A linux.ntszki.hu -ra nem mutat MX rekord, szerintem ez lehet a baja. Tóth László Kipróbáltam. Én ez alapján nem igazán bízok ebben a szolgáltatóban, ui. ezt a címet próbáltam ki, amire jönnek a levelek (mellesleg a te címedre is sikerült küldeni). Nekem is azt jelezte ki, hogy a cím helyes, de a csatlakozás sikertelen és a postfix logban se volt semmi, ami akárcsak próbálkozásra utalt volna. ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/