2023. 02. 08. 13:27 keltezéssel, Gyulai László via Techinfo írta:

Ha azt gyanítod, hogy nálatok is sok az illegális edurom csatlakozó, akkor jelentsed ezt a KIFÜ-nek, és kérd meg őket, hogy adott időintervallumban (pl. 8-13 óra között) ellenőrizzék, hogy a ti intézményetekből hány eduroam hitelesítés történik NEM a TI domainetekkel.

Az eduroam egy intézmények, diákjaik, oktatóik részére létrehozott egységes nemzetközi hálózat. Kimondott célja, hogy bárhol be tudjak jelentkezni, ne csak a saját intézményemben.

Az ilyen miatti kattogás konkrétan az eduroam szabályzat megszegése. Elég sajnálatos, hogy a hazai oktatásban teljesen ki van facsarva a célja, és intézményi saját hálózatként kívánják üzemeltetni. Én csak arra leszek kíváncsi, hogy mikor int be a Géant, és zárja ki az országot a rendszerből.

Még egy dolog eszembe jutott.
Az eduroam WiFi-t kiszolgáló Cisco AP-k lehetőséget biztosítanának arra, hogy az eduroam-tól teljesen függetlenül legyen kezelve, el legyen szeparálva pl. egy GUEST_xyz, OKOS_ESZKOZOK, <egy_rendszergazda_altal_megadott_SSID>, (amelyek helyi hatáskörűek), és amelyet az iskolai rendszergazdák szükség esetén használhatnának, és így ugyanazon AP-k az eduroam-tól függetlenül, csak iskolai célokra használandó Wi-Fi-t is biztosítanának.
(megjegyzem ez részben megoldott, de tovább kellene fejleszteni)
Veres Sándor




_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected]
Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/

válasz