Sziasztok!

A Krétában központi nyilvántartás alapján dől el, ki jogosult igény
benyújtására. Ha tavaly nem volt osztás, akkor hogy lehet, hogy a diák
mégis tudott regisztrálni?
Ha tavaly regisztrált, és nem kapott, akkor szerintem nem kerülhet rosszabb
helyzetbe, mint ha nem regisztrált volna. Mivel szerepel a benyújtott
igénye a többi (frissen regisztrált) 10.-esé között, miért ne kapna
ugyanúgy, mit a többiek? A TESZEK felületen így ugyanúgy hozzá lehet majd
rendelni gépet, mint a többiekhez. (A Kréta ügyfélszolgálat talán azzal
keveri, hogy regisztrált, de nem vette át?)

Lutter András

Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium


Pál Péter via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont: 2023.
okt. 10., K, 14:39):

> Szerintem meg nem, hiszen akkor nem végül nem kapták meg az eszközt amire
> regisztráltak. Sőt semmiféle visszajelzést nem kaptak (kaptunk), csak
> hitegetést. Ezek a tavalyi 9-sek (mostani 10.), akik már tavaly kapniuk
> kellett volna.
> 2023. 10. 10. 14:28 keltezéssel, Máté Fehérvári via Techinfo írta:
>
> Szerintem megválaszolta:
> >>A mostani regisztrációban a jelenleg újonnan regisztrált tanulóknak
> osztható majd és ők jelennek meg a Benyújtott regisztrációk felületen is.
> Ez alapján, aki korábban regisztrált, annak nem jár.
> Innentől told feljebb, magasabb szintre a problémát, intézze az igazgató,
> nem technikai feladat.
>
> Pál Péter via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont: 2023.
> okt. 10., K, 14:23):
>
>> Annyi látszik, amit írtam. "A tanulónak már van benyújtott
>> regisztrációja!"
>>
>> Közben jött egy válasz. Nem tudom, hogy szándékosan nem tudja értelmezni
>> a kérdést, a problémát vagy...
>> A tavalyi tanévben ugyanis elmaradt az "osztás" .
>>
>> "Ha a tanulók a korábbi osztásnál regisztráltak, abban az esetben
>> jelennek meg az Eszközkiosztás igény alapján menüpontban. Újabb
>> regisztrációt nem tudnak benyújtani. Ebben az esetben az alábbit vegyék
>> figyelembe:
>>
>> Ha maradt gép az előző osztásból, akkor osztható neki. Amennyiben nem
>> maradt az intézményben, akkor fenntartójukkal vegyék fel a kapcsolatot.
>> Fenntartójuk tud eszközt áthelyezni egyik intézményből a másikba,
>> amennyiben szükséges és van rendelkezésre álló.
>>
>> A mostani regisztrációban a jelenleg újonnan regisztrált tanulóknak
>> osztható majd és ők jelennek meg a Benyújtott regisztrációk felületen is.
>>
>> További segítséget kaphat a KRÉTA rendszer Tudásbázisában a
>> https://tudasbazis.ekreta.hu címen, ahol a KRÉTA rendszer különböző
>> funkcióiról és moduljairól részletes leírás olvasható. Reméljük
>> válaszunkkal tudtuk segíteni munkáját. Ha további kérdése, észrevétele
>> merülne fel, forduljon hozzánk bizalommal!
>>
>> Üdvözlettel, KRÉTA Ügyfélszolgálat"
>>
>>
>> 2023. 10. 10. 14:16 keltezéssel, Tiba Csaba via Techinfo írta:
>>
>> És mi látszik a benyújtott igénylésen?
>>
>> Pál Péter via Techinfo <[email protected]> (időpont: 2023. okt. 10.,
>> K, 13:04) ezt írta:
>>
>>> Sziasztok!
>>>
>>> Belefutottunk egy olyan problémába, hogy sok jelenlegi 10-es tavaly
>>> regisztrált eszközre, amit nem kaptak meg, mert végül nem volt
>>> kiszállítás.
>>> De a rendszer most nem engedi őket regisztrálni, mert a "A tanulónak már
>>> van benyújtott regisztrációja!" üzenet jelenik meg az Eszköz
>>> ügyintézésnél.
>>>
>>> Az rrf kapcsolattartó nem tudott segíteni, mert ez Kréta probléma.
>>> Jeleztem feléjük, de hátha valakinek már van megoldása.
>>>
>>> Köszönöm.
>>> Péter
>>>
>>> --
>>> Ezt az e-mailt átvizsgálta az AVG AntiVirus szoftver.
>>> www.avg.com
>>>
>>> _______________________________________________
>>> Techinfo mailing list
>>> [email protected]
>>> Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>>>
>>
>> _______________________________________________
>> Techinfo mailing [email protected]
>> Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>>
>>
>>
>>
>> <http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient>
>> Vírusmentes.www.avg.com
>> <http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient>
>> <#m_-8402846310841090412_m_2513475935117598069_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
>> _______________________________________________
>> Techinfo mailing list
>> [email protected]
>> Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>>
>
> _______________________________________________
> Techinfo mailing [email protected]
> Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>
> --
>
>
> *Üdvözlettel: Pál Péter*
> PS:
> Kérlek, hogy erre a levélre csak ezzel a témával kapcsolatban írj választ.
> Más probléma jelzésére használd a Hibabejelentő <https://help.janospal.hu>
> oldalt.
> Ha mégis emailt írsz, a tárgy mezőbe a kérés/bejelentés lényegét írd be
> (nagyban segíti a későbbiek a visszakeresést).
> Köszönöm!
> _______________________________________________
> Techinfo mailing list
> [email protected]
> Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>
_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected]
Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/

válasz