Sziasztok!

Én is ezen gondolkodtam, hogy az igazgató, vagy a pedagógus engedélyezheti,
de azért az rettenetesen nehézkesnek tűnik, hogy minden ilyen esetben
rögzíteni kell a birtoklás és a használat célját, a tárgyat és az
időtartamot (várhatóan a Krétába). Ez egy 400 fős iskolánál k. sok eszközt
jelenthet, főleg, hogy ha a gyerekeknél van tanulói laptop is....
Szóval azért ez a kiskapu rettenetesen kicsi.

Nekem a nagy kérdésem az, hogy mi van akkor, ha az iskola "elfelejti"
begyűjteni ezeket egy adott napon, ilyenkor az igazgatót felelősségre
lehet/kell vonni?

Visszatérve az átadás átvétel procedúrájára. Én a diákok helyében biztosan
szabályos átadás-átvételi dokumentumot kérnék minden egyes ilyen
eszközömről. Ez ugye jelenti az átvevő adatait (aki az én olvasatomban
onnantól kezdve felelős bárminemű kárért), továbbá
- telefon, laptop esetén minimum modellt, sorozatszámot, és állapotot jelent
- okosóra, hagyományos fényképezőgép, diktafon esetén modellt és állapotot
jelent.
Szeretném látni azt az iskolát, ahol ezt reggel 8 előtt minden gyerek
minden eszközével meg tudnak csinálni.

Egyébként a rendelet ezen részéből derül számomra ki, hogy a jogalkotó
célja nem az volt, hogy védje a gyerekeket bárminemű dologtól, hanem az,
hogy ne készülhessen felvétel bármiről is az iskolában.

Üdv:
Előd


Lutter, András via Techinfo <[email protected]> ezt írta (időpont:
2024. aug. 11., V, 10:53):

> Második konstruktív javaslat. (hiszen a listát megoldáskeresésre is
> használjuk, nem csak ventillálásra)
>
> Az 5. § szerint az igazgató engedélyezheti a tárgyak birtoklását.
> Engedélyezze mindenkinek az egész tanévre, majd a használatot a saját
> házirendben szabályozza.
>
> [ Megjegyzem, a korlátozást amúgy támogatom, de azt az iskolák eddig is
> megtehették a saját házirendben, az életszerűtlen és végrehajthatatlan
> rendelet erre alkalmatlan. ]
>
> Lutter András
>
> Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
>
>
> Pirity Tamás Gábor via Techinfo <[email protected]> ezt írta
> (időpont: 2024. aug. 11., V, 9:41):
>
>> Hello!
>>
>> Én írtam, hogy ez teljes képtelenség. Lehet választani, h mobil tilos! --
>> ezt se könnyű betarta(t)ni, ráadásul ez inkább a középkor fele vezet -- de
>> amit itt most terveznek, ill. amiről rendeletet hoztak, az teljes
>> képtelenség.
>>
>> Ha már szóba hoztad:
>>
>> A mindennapos tesi kritikajaval pedig mélységesen egyetértek: a fiam
>> hetente 2x2 órát jár(t)
>> úszni; ha jól értem, akkor az erről szóló igazolast jövőre már nem lehet
>> elfogadni, helyette ülhet órákat a kispadon, mert a tornateremben csak pár
>> perc jut rá.
>>
>> Én anno vidékről bejáró voltam egy belvárosi gimibe, és szerencsések
>> voltunk hogy a tesi óránk majdnem mindig első óra volt, és sokunk -- köztük
>> négy hozzám hasonló vidéki -- reggel ötkor kelt, h hétre beérjen, és
>> kifociztuk magunkat, mire kezdődött a tesi óra.
>>
>> Akinek az Úr hivatalt adott, adjon hozzá észt is.
>>
>> Akarom mondani: akinek az Úr rengeteg tesiórát adott, annak adjon
>> tornatermeket meg uszodákat is, és akinek az Úr plusz informatika (akarom
>> mondani: digitális kultúra) órákat adott, az adjon hozzá
>> szamitógep-laborokat és tanárokat is!
>>
>> Uff.
>>
>> Tamas
>>
>>
>> Androidos Outlookból <https://aka.ms/AAb9ysg> küldve
>> ------------------------------
>> *From:* Techinfo <[email protected]> on behalf of Bacsó
>> Márton Károly via Techinfo <[email protected]>
>> *Sent:* Saturday, August 10, 2024 11:58:57 PM
>> *To:* Techinfo <[email protected]>
>> *Cc:* Bacsó Márton Károly <[email protected]>
>> *Subject:* Re: [Techinfo] Tiltott eszközök
>>
>> Sziasztok!
>>
>> Az elmúlt évek tapasztalatai alapján furcsálltam is, hogy visszavonulót
>> fújt a minisztérium, de a végére csak bebizonyosodott, hogy továbbra is
>> mindig van lejjebb.
>>
>> Számomra az egész nagyban hasonlít a mindennapos testnevelésre és annak a
>> kezelésére. Az elgondolás, hogy a fiatalok egészségesebben éljenek
>> támogatandó, mint ahogyan az is, hogy a diákok óra alatti telefonhasználata
>> legyen valamennyire egységesen szabályozva. Ahogyan aztán a testnevelés
>> óráknál láthattuk, itt is csak az ötletig jutottak, a gyakorlati
>> megvalósítást úgy ahogyan van rátestálják most is az iskolákra, hogy oldják
>> meg ahogyan tudják (mondjuk a telefonok mehetnének majd a meg nem épült
>> tornatermek / úszodák raktáraiba). Ahogyan Ti is írtátok ez nyilván nem fog
>> zökkenőmentesen menni. Se ember, se egyértelmű szabályzat, se eszközök nem
>> állnak majd a rendelkezésünkre és így ahány iskola annyi féle megoldás lesz
>> a problémára.
>>
>> A mi esetünkben is 900+ gyerek telefonját kellene napi szinten
>> összeszedni majd kiosztani. Lehetetlenség betű szerint betartani a
>> jogszabályt, még akkor is, ha rendelkezésre állna minden anyagi forrás.
>> Véleményem szerint a sikerhez ehhez először azokat a szülőket kellene
>> meggyőzni ennek a szükségességéről, akik óra alatt hívogatják a csemetéket
>> olyan ügyekkel, amik simán várhatnának a szünetig.
>>
>> Amiben még reménykedhetünk az a társadalmi nyomás. A múlt héten a
>> gólyatáborban már téma volt a tervezet és az új osztályom tagjai
>> kérdezgettek, hogy hogyan lesz az iskolában szabályozva. Utoljára a netadó
>> belengetésekor láttam olyat, hogy tiniket ennyire "lázba" hozott volna egy
>> politikai téma, annak pedig hátraarc lett a vége.
>>
>> _______________________________________________
>> Techinfo mailing list
>> [email protected]
>> Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>>
> _______________________________________________
> Techinfo mailing list
> [email protected]
> Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>
_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected]
Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/

válasz