2010.01.12. 10:27 keltezéssel, Molnar Peter írta:
2. Az erettsegi szoftvereket mar 1 eve ki kellett hirdetni.
Ha a tisztaszoftver teljesen megszunne, akkor az bizony oriasi
jogbizonytalansaggal jarna.
Ezert gondolom, hogy valamilyen formaban biztosan folytatodni fog a
tisztaszoftver.
Sajnos ez egy "ördögi kör". Függővé tettek minket ((az első adagot a diler is kedvezményesen adja, csak aztán nem tudunk szabadulni tőle)). Ebben az esetben soha nem fogunk tudni átállni a nyílt szabványokra, és nem fogunk OOo-t használni, pedig a világ erre tart, és mi megint lemaradunk, ebben is. Megjegyzem nálunk minden gépen fent van az OOo már harmadik éve, még ha nem is nagyon használják, én minden tőlem telhetőt megteszek. De az első akadályon mi már túl vagyunk Firefox az alapértelmezett böngésző, illetve Thunderbird-et használunk (egy kolléga kivételével), és a tanárok is ezt oktatják a tanulóknak.

A tiop eseteben megint egyszeru az indok, csak kicsit kemenyen fogalmaztak.
A palyazat celjainak eleresehez, mely 5 evig tart, szuksegesek a szoftverek.
A tisztaszoftver eddigi leghosszabb szerzodese 3 ev volt, tehat az 5 eves
idoszak tul hosszu.
A legtöbb pályázat 5 éves lefutású, így minden pályázat esetében jogosan odaírhatnák, hogy vegyük meg az Office csomagot, mivel a tisztaszoftver programon túl is használnunk kell, de eddig nem nagyon tették. Igaz egy másik pályázatban (nem szó szerint) az alábbi szöveg szerepel a támogatható eszközök között: Microsoft Office csomag beszerzése (miért nem az, hogy használjunk OOo-t?).

Amit én tapasztalok, az az, hogy nem is akarják egyelőre, hogy átálljunk, pedig mondhatnák azt, hogy az új számítógép beszerzések esetén használjunk OOo-t, mert az költséghatékony és támogatja a nyílt szabványokat is. A hidegzuhany akkor ér majd bennünket, amikor az EU törvényt alkot és kötelező érvényűvé teszi a tagállamoknak, és nekünk egyik napról a másikra kell átállni. Vagy majd kikönyörgünk két-három év halasztást, és még pénzt is kérünk a két-három évre meg az átállásra.

Elnézést kérek mindenkitől, akit felháborodott hangvételű levelemmel megsértettem.

Üdvözlettel,
Veres Sándor

--
Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola
Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye
6724 Szeged, Kodály tér 1.

munkah.tel.: 62-420-647 (109-es mellék)
e-mail: ver...@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

_______________________________________________
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx

válasz