2010.05.21. 9:58 keltezéssel, Bíró Tamás írta:
Megkaptam az ukászt, hogy a normatívából beszerzendőket írjam össze.
(Ukázzal kapcsolatban lenne egy kérdésem)
A főigazgató helyettesünknek jeleztem, hogy most június 4-e a határidő,
erre ő azt mondta, hogy nekünk azzal most még nem kell foglalkoznunk,
mert ez a határidő a fenntartónak szól (én olvastam a rendeletet, ő még
nem). Addig ok, hogy a fenntartónak június 4-ig be kell nyújtani a
pályázatot, de ha jól értelmezem a rendeletet, akkor tételesen fel kell
sorolni, hogy melyik intézményének milyen eszközre pályázik árral
együtt. Jól gondolom, hogy az iskolákat még június 4 előtt meg kellene
kérdezzék, milyen eszközöket szeretnének?
Bocsánat az értetlenkedő kérdésért, de az a tapasztalat, ilyen esetekben
pár nappal a határidő előtt szólnak, hogy holnapra (eszközlistát
csak-csak tudok egy nap alatt produkálni, de árajánlattal együtt ...).
Ezért szeretnék egy kicsit előttük járni.
DE elvileg nyertünk TIOP ban pl gépeket. Mit lehet tudni lesz abból
valami?
Pesszimista hozzáállás szerint egy-két év múlva kiderül ;-) (igaz a
kormányváltás kapcsán - úgy általánosságban - mintha kezdenének
felpörögni az események, csak az a kérdés, hogy erről nem feledkeznek-e
meg?)
_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected]
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/