Szeretnék megkövetni benneteket. Én egy nagy marha vagyok! Ez mondjuk nem újdonság, de az már igen (nekem), hogy természetesen a Hyper-V is át tudja adni a fizikai DVD-meghajtó kezelését a virtuális gépnek, csak nem a bővített munkamenetmód használatával. Egyszerűen csak a virtuális DVD meghajtónál be kell állítani, hogy melyik fizikai DVD-meghajtót akarom hozzárendelni és kész. Ehhez a kibővített munkamenetnek semmi köze. Ez az opció viszont csak első generációs virtuális gép esetében működik. Második generációsnál nincs ilyen opció, de ott IDE meghajtót sem lehet hozzáadni a hardverelemekhez. Lehet, hogy ezért. Ráadásul nekem is Win7-re sikerült feltelepítenem ezt a programot. Csont nélkül felment és működik. Win8.1 alól viszont nem sikerült. A CDCop nem akart továbbengedni. Reszelte a DVD-t egy ideig, de aztán felszólított, hogy tegyem be az eredeti DVD-t. Szóval nem ismerte fel. Elnézést mégegyszer a fals információért, de erre az opcióra még nem volt szükségem, a MS dokumentáció meg a bővített munkamenetmódot emlegeti bőszen,
Üdv, Venczel József 2018. február 19. 13:13 Horváth Péter írta, <[email protected]>: > Virtualbox alatti windows7-re lehet installálni, és működik is. > Most próbáltam. > De ha aktív táblán akarják használni, akkor az aktív tábla szoftverét is > erre kell installálni, és be kell állítani, > hogy lenyúlja az USB eszközt. > > > 2018.02.16. 15:10 keltezéssel, József Venczel írta: > > Szöget ütött a fejemben ez a virtualizált környezet, ezért kipróbáltam > Hyper-V -ben, Windows 8.1 x86 -tal. > Ennél korábbi Windows-zal esélytelen, mert nem támogatja a kibővített > munkamenet módot, amivel lehet használni a host gép helyi erőforrásait, > tehát pl. a DVD-meghajtót. > > "A Windows Installer nem használható távoli asztali kapcsolaton keresztül." > > Eddig jutottam, mert a Hyper-V megosztott mappaként biztosítja a > DVD-meghajtó elérését. ISO készítése és mountolása meg a CDCops miatt eleve > kizárt. > > VirtualBox, meg VMWare nincs a gépemen, mert a Hyper-V nem tűri a > konkurenciát. Azokkal lehet menne. Nem tudom hogyan lehet bennük használni > a DVD-meghajtót. A CDCops érzékeny a hardverhozzáférésre. > > Bár már nem érint a téma, de fúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy meg > lehet-e oldani... > > Annyi jutott eszembe, ha fel van telepítve valahová, ahol működik, meg > lehetne próbálni átmásolni a fájljait egy frissen telepített Win 10 alá. > Nem az exe és dll fájlokra gondolok, hanem minden egyébre. Mert a telepítő > hitelességét csak az első indításnál ellenőrzi. Akkor kéri az eredeti > telepítő médiát, de utána DVD nélkül is szépen megy. Tehát miután > ellenőrizte a hitelességet, lehet eltárolja ezt az állapotot valahol. Ha > ezt meg lehetne találni és átvinni a Win10-es gépre, talán elindulna. > Tavaly így oldottam meg egy német nyelvoktató használatát két teremben. A > tanár, aki megvette, felváltva, két terembe volt beosztva ugyanazzal a > csoporttal és nem lehetett termet cserélni. Megtaláltam a megfelelő > fájlokat, meg registry bejegyzéseket és megoldottam. > Tudom, hogy nem jogtiszta megoldás, de szükségmegoldásnak jó lehet. Ha meg > lesz hivatalos, majd használjuk azt. > > Üdv, > Venczel József > > 2018. február 16. 13:24 Horváth Péter írta, <[email protected]>: > >> Ezt még nem találtam eddig. >> Csak itools-hoz van a honlapon. >> Köszönöm, majd kipróbálom. >> >> >> >> 2018.02.16. 12:54 keltezéssel, Bagó István írta: >> >>> Szívás... >>> >>> Én ezt kaptam a Support-tól, gondolom, ezt próbáltad: >>> >>> Dear Sir/Madam, >>> REF: OXFORD___NEF_IPK_ELE230511--12342000 (Win 10 Creators) >>> You have contacted AutoSupport for an Oxford NEF iPack. >>> Your problem might be solved by an update. >>> There are two updates available for OUP: Single-user and Network. >>> Please download and run this patch utility to update your Single-user >>> iPacks: >>> http://www.linkdata.dk/support/Update_iPacks.EXE >>> Instead of downloading, you can also run it directly. >>> If the patch does not solve the problem, then please use autosupport >>> again. >>> You may also respond to this e-mail with a description of the error >>> symptoms. >>> >>> Please download and run this patch utility to update your Network >>> iPacks: >>> http://www.linkdata.dk/support/Update_iPacks_Net.EXE >>> Instead of downloading, you can also run it directly. >>> If the patch does not solve the problem, then please use autosupport >>> again. >>> You may also respond to this e-mail with a description of the error >>> symptoms. >>> Regards, >>> >>> Bagó István >>> Pálffy Miklós Kereskedelmi Középiskola >>> Győr >>> >>> -----Original Message----- >>> From: [email protected] [mailto:techinfo-bounces@lista >>> .sulinet.hu] On Behalf Of Horváth Péter >>> Sent: Friday, February 16, 2018 10:15 AM >>> To: Techinfo <[email protected]> >>> Subject: [Techinfo] Oxford University Press New English File iPack nem >>> fut win10 -en >>> >>> Sziasztok! >>> >>> A tárgybeli multimédiás CD, ami nyelvtanárok körében elterjedt, >>> win2000-XP időkből, nem hajlandó működni win10-en. >>> Elindul, de a bejelentkezés után nem jelenik a főmenű csak szürke lesz >>> az egész képernyő, és csak alt-F4 -el lehet bezárni. >>> Adobe Flash kulcsszerepet játszana a program működésében. De w10-ben ez >>> integrálva van. >>> Van frissítés a kiadó honlapján ami segít az egyéb kiadványokon viszont >>> ezen nem. >>> Érdekes, hogy win 7-en a kompatibilitási beállításokkal kell játszani >>> hogy működjön, de Win8.1 -en simán elindul. >>> Nem találkoztatok a problémával, és a megoldásával esetleg? >>> >>> Kösz, >>> Péter >>> _______________________________________________ >>> Techinfo mailing list >>> [email protected] >>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo >>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: >>> http://sulinet.niif.hu/ >>> _______________________________________________ >>> Techinfo mailing list >>> [email protected] >>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo >>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html >>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ >>> >>> >> _______________________________________________ >> Techinfo mailing list >> [email protected] >> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo >> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html >> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ >> > > > > _______________________________________________ > Techinfo mailing [email protected] > Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ > > > > _______________________________________________ > Techinfo mailing list > [email protected] > Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ > >
_______________________________________________ Techinfo mailing list [email protected] Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
