Nagyon kétlem, hogy a pedagógus saját tulajdonába menne át a gép a projekt fenntartási ideje után, legföljebb már nem a pályázati iroda, sem a tanker nem tartja nyilván, hanem az intézmények hatáskörébe adják át. Ha a saját leltár "tulajdonnak" számít, akkor persze nem szóltam...
Azonban én megtoldanám a szálat egy eddig föl nem vetett kérdéssel: ha 2021 januárjától átadásra kerülnek a gépek, a rajta levő szoftver szemétdomb mitől is lesz, vagy marad "jogtiszta"? Mármint OEM upgrade alap nélkül? Tudomásom szerint, de javítsatok ki, ha tévedek, a jelenlegi állapot úgy jogtiszta, hogy a projekt a gépekhez "árukapcsolta" az intune előfizetési konstrukciót, ami a kifutási időre vetítve kb. a hardver árával összemérhető nagyságrendű money - állambácsinak. Ez biztosítja egyúttal az OS licencet. Ha a pályázatnak vége, valószínűtlen, hogy az intune-t tovább forszírozzák. Ki fog vásárolni a gépekhez dobozos windowst? Vagy nem jól látom a dolgot? (Csak zárójelben és halkan mesélném el, hogy volt egy kollégám, aki már a legelején kijelentette, hogy ezt ő így nem hajlandó használni, inkább saját maga áttelepíti és vállalja az esetleges felelősségrevonást. Én csak egy clonezillát adtam neki pendrájvon. A dolog pikantériája az lett, hogy fél év elteltével garos javításra kellett küldeni a gépet LCD hibával. A boot képernyő persze nem megy ki a VGA csatin, úgyhogy megnyertem a feladatot: azonos típusok közti m.2 ssd csereberével visszatölteni rá az eredeti mentést. Részemről ez még vállalható volt, szurkoltam neki és támogattam, mert egyrészt kíváncsi voltam, hogy meddig mennek majd el a beígért retorzióval, másrészt egyedül róla tudtam feltételezni azt, amit a többiekről nem, t. i., hogy nem azzal fog nyaggatni, hogy hogyan kell törölni a chrome local cache-t, meg cookie-kat, ha túl sok már a kéretlen popup ablak a böngészőben.) Azt azért ki lehet jelenteni, hogy ennek a pályázat kiírásnak volt egy nagyon finom csőbe húzás jellege, amit senki nem látott előre és nem is kötötték se a pályázók orrára, se a rendszergazdákéra, akiknek a furfangjával kívánták verni a csalánt. Csak miután oda került a delikvens, hogy írja alá az átvételi jegyzőkönyvet, akkor tolták elé a használati feltételek leírását, ami olyan arrogáns stílusjegyekkel fogalmazott förmedvény volt, mintha egy büntetőjogi paragrafus halmaz volna. Persze nem az, de mégis ezt a látszatot volt hivatott kelteni. Üdv, T.A. György Gál <george730...@gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. okt. 15., Cs, 14:45): > > Szia! > > Ilyenről én sem tudok és nincs leírva sehol, legalábbis én nem találkoztam > vele és nem is adtunk ilyen „tájékoztatást“ senkinek az eszközök átvételekor. > Viszont el tudom képzelni, hogy ez így lesz majd a project lejártakor. > > Üdv, > Gál György > > > On 2020. Oct 15., at 7:57, József Venczel <venczel...@gmail.com> wrote: > > > > Sziasztok! > > > > Nekem lenne még egy kérdésem. A kolléganő azt mondta, hogy amikor átvették > > a notikat, úgy tájékoztatták őket, hogy a projekt lejárta után ezek az > > eszközök saját tulajdonba kerülnek. Ezért is mertek bátrabban hozzányúlni. > > Én ilyet nem hallottam és leírva sem láttam sehol. Erről lehet tudni > > valamit? > > > > Üdv, > > Venczel József > > > > ui.: Eredetileg a szóbanforgó notebook is be volt léptetve tartományba, > > csak később omlott össze a rendszer és akkor telepítették újra. Egyébként > > borzasztóan túlgondoljátok a dolgot, a probléma sokkal egyszerűbb. > > > > A másik noti problémája is megoldódni látszik, mert leöntötték valamivel, > > így most üzemképtelen :-( > > > > _______________________________________________ > > Techinfo mailing list > > Techinfo@lista.sulinet.hu > > Fel- és leiratkozás: > > http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo > > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > > Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ > > _______________________________________________ > Techinfo mailing list > Techinfo@lista.sulinet.hu > Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html > Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ _______________________________________________ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/