Re: [Techinfo] sulinet-edu átállás techinfo

2021-04-05 bef zés Kiss Zsolt
Én valamit nagyon benéztem, mert vagy elfelejtettem elküldeni a help-et
(akartam már régeben), vagy akkor rosszul csináltam valamit, mert most
szépen működött minden parancs. Én most egyenlőre kivárok, hátha még a webes
felület is megjavul. Végül is most szerencsére minden működik J Végül is a
fene tudja hogyan lesz ez a sulinet.hu lekapcsolás, de ha minden megszűnik,
akkor a listával is kezdeniük kell valamit. Szegény Péter elindult már
ebben, de így most nem tudom mi lesz a válasszal, neki már hiába küldik L

Minden esetre majd piszkálom ha majd rákényszerít az élet, most nincs kedvem
hozzá, mert a spamek miatt megbonyolítottam. Két címmel vagyok fent, az
egyikről küldöm, ez nem is fogad, a másikkal meg csak fogadom. Így a spamek
elkerülnek, mert le sem töltöm a küldős címem leveleit. Az csak egy auto
reply-t küld, értelmes ember így megtalál, a spammerek meg menjenek a
levesbe J

Zsolt

Van "megoldás"!

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] sulinet-edu átállás techinfo

2021-04-05 bef zés Veres Sándor

Sziasztok!

2021. 04. 02. 18:27 keltezéssel, Kiss Zsolt írta:

Akkor még egy ideig ki tudjuk bekkelni. Az lenne a jó ha megoldanák 
végre a listaszerver admin részének a leállását, amivel kapcsolatban 
Péter már elkezdett intézkedni. Akkor tudnánk módosítani a tagságunk 
címét. De addig csak marad a remény, hogy hamarább áll vissza a 
szerver, mint a totális lekapcsolás.

Van "megoldás"!

Bizonyos dolgokat csak a levelezőlista admin tud megtenni email 
parancsok segítségével.
De vannak parancsok, amelyeket a lista bármelyik tagja kiadhat egy 
egyszerű szöveges e-mailben (nagyon fontos, hogy nem formázott HTML 
levélben).

A parancsokat a techinfo-requ...@lista.sulinet.hu emailcímre kell küldeni.
Első körben az alábbi parancsokat javasolom elküldeni erre a címre:
info
help
set help
set show address=emailcímed-amelyikkel-fel-vagy-iratkozva-a-listára

Ezeket a parancsokat külön-külön "adjátok ki" egy-egy emailben.
A parancsokat a tárgy mezőbe, VAGY a levél törzsébe írjátok, de nagyon 
fontos, hogy ne legyen HTML formázott a levél.
A help parancsra kapott válasz levélben szépen le lesz írva, hogyan 
lehet feliratkozni a levelezőlistára egy új emailcímmel (nekem sikerült 
feliratkoznom az edu.hu-s címemmel, ezt a levelet már arról küldöm.)

Üdvözlettel:
Veres Sándor
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] sulinet-edu átállás techinfo

2021-04-02 bef zés Kiss Zsolt
Akkor még egy ideig ki tudjuk bekkelni. Az lenne a jó ha megoldanák végre a
listaszerver admin részének a leállását, amivel kapcsolatban Péter már
elkezdett intézkedni. Akkor tudnánk módosítani a tagságunk címét. De addig
csak marad a remény, hogy hamarább áll vissza a szerver, mint a totális
lekapcsolás.

Zsolt

From: techinfo-boun...@lista.sulinet.hu 
On Behalf Of Veres Sándor
Sent: Friday, April 2, 2021 6:01 PM
To: techinfo@lista.sulinet.hu
Subject: Re: [Techinfo] sulinet-edu átállás techinfo

Szia!

2021. 04. 01. 19:46 keltezéssel, Magyar Csaba írta:

Én a 2020-as augusztusi tesztelés óta már csak az "edu.hu" címemet használom
mindenütt, és működik!
 
Üdvözlettel:
Magyar Csaba
__
Sziasztok!
 
Tudja valaki, hogy a techinfo csak a tagoktól fogad el levelet? Ma
meglepődtem, hogy az edu átállás miatt a központilag átírt edu-s címemmel is
megérkezett a levelem. Valamit állíthattak benne, vagy akár a
kutyafule.hu-ról is küldhettem volna?

Ez érdekes, mert nekem nem működik. Most próbáltam egy levelet küldeni, úgy
hogy a Thunderburd-ben _IS_ átállítottam az emailcímemet az ...edu.hu-ra. A
levelet és a rá kapott választ bemásoltam, alább látható.

Ezt a levelet most a ...sulinet.hu végű címemről küldöm, de a sulinet
központi SMTP szervere lecseréli a sulinet.hu domaint edu.hu-ra így
elfogadja a levelezőlista szerver (de igazából még a ...sulinet.hu címemről
küldöm).
(A levelezőszerverünk helyileg üzemeltetett, levélküldéshez az smtp.edu.hu-t
(smtp.sulinet.hu) használja a szerverünk. Az edu.hu-ra és a sulinet.hu-ra
érkező leveleket is fogadja a szerverünk.)

Egy kicsit részletesebben:
Az előre beharangozott február 28-ai módosítás miatt én március 1-én még
semmilyen módosítást nem végeztem a helyben üzemeltetett
levelezőszerverünkön. 
Március 1-én reggel küldtem egy levelet a sulis emailcímemről a privát
gmailes címemre, megkaptam, ezért nem is aggódtam (a kézbesített levelet
tüzetesebben nem néztem meg); azt gondoltam, hogy el vannak havazva és nem
végezték el a beígért változtatást. 
Március 2-án azonban egy ügyfélszolgálat emailcímére írtam, amelyre
automatikus választ szoktam kapni, de nem kaptam meg; ez először fel sem
tűnt, csak egy nap elteltével. Akkor vettem észre, hogy  a gmailes privát
címemre küldött korábbi levél esetén is a "KIFU/NIIF" lecserélte a From:
mezőben az emailcím végződését sulinet.hu -ról edu.hu -ra. 
Azt gondoltam, hogy ez az automatikus domainnév végződés csere azt fogja
eredményezni, hogy ha valaki egy aka...@xyz.sulinet.hu
<mailto:aka...@xyz.sulinet.hu>  címmel van feliratkozva a techinfo
levelezőlistára, azoknak nem fogja elfogadni a levelezőlista a levelét,
ezért teszt jelleggel válaszoltam egy levélre, és csodálkoztam, hogy a
levelezőlista elfogadja a levelet. (De érdekes módon a Google Groups-os
levelezőlisták sem problémáznak amiatt, hogy az smtp.sulinet.hu szerver
módosítja a From: mezőben a sulinet.hu -t edu.hu -ra egy küldött levél
esetén.) 
Tehát addig nincs is probléma, amíg egy listatag a listára feliratkozott
aka...@xyz.sulinet.hu <mailto:aka...@xyz.sulinet.hu>  címéről küldi a
levelet a levelezőlistára, és az smtp.sulinet.hu szerver módosítja a From:
mezőben a sulinet.hu -t edu.hu -ra. 

De vajon elfogadja-e a levelezőlista azokat a leveleket, amelyeket egy olyan
szerverről küldenek, amely már az adu.hu-ra van konfigurálva? A tesztem
alapján nem.
Ha nem is olyan sok embert, de azért néhány listatagot kellemetlenül fog
érinteni, ha átáll az edu.hu címére, és nem fog tudni levelet küldeni a
listára. 

Veres Sándor

Nem engedélyezték, hogy erre a levelezőlistára levelet küldjél, ezért
a leveledet automatikusan elutasítottuk. Ha szerinted az elutasítás
jogtalan volt, akkor lépj kapcsolatba a levelezőlista tulajdonosával a
következő címen: techinfo-ow...@lista.sulinet.hu
<mailto:techinfo-ow...@lista.sulinet.hu> 
 
Re: [Techinfo] sulinet-edu átállás tech.eml 

Tárgy: 

Re: [Techinfo] sulinet-edu átállás techinfo

Feladó: 

Veres Sándor  <mailto:ver...@kossuthzs-szeged.edu.hu>

Dátum: 

2021. 04. 02. 17:31

Címzett: 

techinfo@lista.sulinet.hu <mailto:techinfo@lista.sulinet.hu> 

Sziasztok! 

2021. 04. 01. 19:46 keltezéssel, Magyar Csaba írta: 

Én a 2020-as augusztusi tesztelés óta már csak az "edu.hu" címemet használom

mindenütt, és működik! 

Ezt a levelet csak tesztelési céllal küldöm, hogy teszteljem, tudok-e
küldeni levelet az edu.hu-s címemről. 

Veres Sándor 

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] sulinet-edu átállás techinfo

2021-04-02 bef zés Veres Sándor

Szia!

2021. 04. 01. 19:46 keltezéssel, Magyar Csaba írta:

Én a 2020-as augusztusi tesztelés óta már csak az "edu.hu" címemet használom
mindenütt, és működik!

Üdvözlettel:
Magyar Csaba
__
Sziasztok!

Tudja valaki, hogy a techinfo csak a tagoktól fogad el levelet? Ma
meglepődtem, hogy az edu átállás miatt a központilag átírt edu-s címemmel is
megérkezett a levelem. Valamit állíthattak benne, vagy akár a
kutyafule.hu-ról is küldhettem volna?

Ez érdekes, mert nekem nem működik. Most próbáltam egy levelet küldeni, 
úgy hogy a Thunderburd-ben _IS_ átállítottam az emailcímemet az 
...edu.hu-ra. A levelet és a rá kapott választ bemásoltam, alább látható.

Ezt a levelet most a ...sulinet.hu végű címemről küldöm, de a sulinet 
központi SMTP szervere lecseréli a sulinet.hu domaint edu.hu-ra így 
elfogadja a levelezőlista szerver (de igazából még a ...sulinet.hu 
címemről küldöm).
(A levelezőszerverünk helyileg üzemeltetett, levélküldéshez az 
smtp.edu.hu-t (smtp.sulinet.hu) használja a szerverünk. Az edu.hu-ra és 
a sulinet.hu-ra érkező leveleket is fogadja a szerverünk.)

Egy kicsit részletesebben:
Az előre beharangozott február 28-ai módosítás miatt én március 1-én még 
semmilyen módosítást nem végeztem a helyben üzemeltetett 
levelezőszerverünkön.
Március 1-én reggel küldtem egy levelet a sulis emailcímemről a privát 
gmailes címemre, megkaptam, ezért nem is aggódtam (a kézbesített levelet 
tüzetesebben nem néztem meg); azt gondoltam, hogy el vannak havazva és 
nem végezték el a beígért változtatást.
Március 2-án azonban egy ügyfélszolgálat emailcímére írtam, amelyre 
automatikus választ szoktam kapni, de nem kaptam meg; ez először fel sem 
tűnt, csak egy nap elteltével. Akkor vettem észre, hogy  a gmailes 
privát címemre küldött korábbi levél esetén is a "KIFU/NIIF" lecserélte 
a From: mezőben az emailcím végződését sulinet.hu -ról edu.hu -ra.
Azt gondoltam, hogy ez az automatikus domainnév végződés csere azt fogja 
eredményezni, hogy ha valaki egy aka...@xyz.sulinet.hu címmel van 
feliratkozva a techinfo levelezőlistára, azoknak nem fogja elfogadni a 
levelezőlista a levelét, ezért teszt jelleggel válaszoltam egy levélre, 
és csodálkoztam, hogy a levelezőlista elfogadja a levelet. (De érdekes 
módon a Google Groups-os levelezőlisták sem problémáznak amiatt, hogy az 
smtp.sulinet.hu szerver módosítja a From: mezőben a sulinet.hu -t edu.hu 
-ra egy küldött levél esetén.)
Tehát addig nincs is probléma, amíg egy listatag a listára feliratkozott 
aka...@xyz.sulinet.hu címéről küldi a levelet a levelezőlistára, és az 
smtp.sulinet.hu szerver módosítja a From: mezőben a sulinet.hu -t edu.hu 
-ra.

De vajon elfogadja-e a levelezőlista azokat a leveleket, amelyeket egy 
olyan szerverről küldenek, amely már az adu.hu-ra van konfigurálva? A 
tesztem alapján nem.
Ha nem is olyan sok embert, de azért néhány listatagot kellemetlenül fog 
érinteni, ha átáll az edu.hu címére, és nem fog tudni levelet küldeni a 
listára.

Veres Sándor

Nem engedélyezték, hogy erre a levelezőlistára levelet küldjél, ezért
a leveledet automatikusan elutasítottuk. Ha szerinted az elutasítás
jogtalan volt, akkor lépj kapcsolatba a levelezőlista tulajdonosával a
következő címen:techinfo-ow...@lista.sulinet.hu

Re: [Techinfo] sulinet-edu átállás tech.eml

Tárgy:
Re: [Techinfo] sulinet-edu átállás techinfo
Feladó:
Veres Sándor 
Dátum:
2021. 04. 02. 17:31

Címzett:
techinfo@lista.sulinet.hu

Sziasztok!

2021. 04. 01. 19:46 keltezéssel, Magyar Csaba írta:
Én a 2020-as augusztusi tesztelés óta már csak az "edu.hu" címemet 
használom

mindenütt, és működik!

Ezt a levelet csak tesztelési céllal küldöm, hogy teszteljem, tudok-e 
küldeni levelet az edu.hu-s címemről.

Veres Sándor

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] sulinet-edu átállás techinfo

2021-04-01 bef zés Magyar Csaba
Én a 2020-as augusztusi tesztelés óta már csak az "edu.hu" címemet használom
mindenütt, és működik!

Üdvözlettel:
Magyar Csaba
__
Sziasztok!

Tudja valaki, hogy a techinfo csak a tagoktól fogad el levelet? Ma
meglepődtem, hogy az edu átállás miatt a központilag átírt edu-s címemmel is
megérkezett a levelem. Valamit állíthattak benne, vagy akár a
kutyafule.hu-ról is küldhettem volna?

Zsolt

-- 
Az e-mailen az AVG vírusellenőrzést végzett.
http://www.avg.com

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] sulinet-edu átállás techinfo

2021-04-01 bef zés Kiss Zsolt
Sziasztok!

Tudja valaki, hogy a techinfo csak a tagoktól fogad el levelet? Ma
meglepődtem, hogy az edu átállás miatt a központilag átírt edu-s címemmel is
megérkezett a levelem. Valamit állíthattak benne, vagy akár a
kutyafule.hu-ról is küldhettem volna?

Zsolt

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] sulinet --> edu --> O365

2021-02-12 bef zés Khín István
Sziasztok!

Ezen az átálláson gondolkodom. Eredetileg (még Covid előtt) a dus.sulinet.hu 
tartománnyal regisztráltunk.
Azure AD Connect szinkronizál a helyi szerverrel. (W2012 R2)
Felveszem az O365-ben a dus.edu.hu tartományt (Beállítás/Tartományok/Tartomány 
hozzáadása)
Igazolom, hogy tudom szerkeszteni a DNS-t
Az új tartományt beállítom Alapértelmezettnek
Itt elakadtam.
Szerintem a Felhasználónév kezelése alatt kellene tartományt választani, de azt 
mondja, a helyi AD-val szinkronizál, ezért itt nem szerkeszthető.
A szerveren az Activ Directory-ban hogyan lesz dus.edu.hu tartomány? Létre kell 
hozni valahogyan, vagy ha az O365-ben már ott van, akkor a szinkron miatt az 
AD-ben is megjelenik?

De tfh., hogy sikerül. Befolyásolja-e az oktatási licenc-ünket, amit a 
dus.sulinet.hu domain miatt kaptunk meg?

Üdvözlettel: Khín István
Koch Valéria Iskolaközpont

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] kms sulinet

2021-01-14 bef zés Mondrák Vendel
Nem tudom, mikor próbáltad, de jelzem: kedden is gond nélkül működött
(Office aktiválást csinálta meg automatikusan).

Üdv
Vendel

Valent Zsolt  ezt írta (időpont: 2021. jan. 14., Cs,
22:01):

> Tegnap működött, HDD to SSD csere folytán kellett.
>
> Zsolt
>
> József Venczel  ezt írta (időpont: 2021. jan. 14.,
> Cs, 17:06):
>
>> Szia Sándor!
>>
>> Nálam működik.
>>
>> Üdv,
>> Venczel József
>>
>> Sándor Fehér  ezt írta (időpont: 2021. jan.
>> 14., Cs, 10:56):
>>
>>> Sziasztok!
>>>
>>> Bárkinek működik a kms sulinet aktiválás?
>>> Köszönöm a választ!
>>>
>>> Üdv!
>>> BUEK
>>> ___
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás:
>>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] kms sulinet

2021-01-14 bef zés Valent Zsolt
Tegnap működött, HDD to SSD csere folytán kellett.

Zsolt

József Venczel  ezt írta (időpont: 2021. jan. 14.,
Cs, 17:06):

> Szia Sándor!
>
> Nálam működik.
>
> Üdv,
> Venczel József
>
> Sándor Fehér  ezt írta (időpont: 2021. jan.
> 14., Cs, 10:56):
>
>> Sziasztok!
>>
>> Bárkinek működik a kms sulinet aktiválás?
>> Köszönöm a választ!
>>
>> Üdv!
>> BUEK
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] kms sulinet

2021-01-14 bef zés Zoltán Kovács
Működik.

Sándor Fehér  ezt írta (időpont: 2021. jan. 14.,
Cs 10:26):

> Sziasztok!
>
> Bárkinek működik a kms sulinet aktiválás?
> Köszönöm a választ!
>
> Üdv!
> BUEK
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] kms sulinet

2021-01-14 bef zés József Venczel
Szia Sándor!

Nálam működik.

Üdv,
Venczel József

Sándor Fehér  ezt írta (időpont: 2021. jan. 14.,
Cs, 10:56):

> Sziasztok!
>
> Bárkinek működik a kms sulinet aktiválás?
> Köszönöm a választ!
>
> Üdv!
> BUEK
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] kms sulinet

2021-01-14 bef zés Sándor Fehér

Sziasztok!

Bárkinek működik a kms sulinet aktiválás?
Köszönöm a választ!

Üdv!
BUEK
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet gond (eduroam)

2020-08-17 bef zés Valent Zsolt
Bp. 18. kerület. Néha leakadt délután, de többnyire ment.

László Balázs  ezt írta (időpont:
2020. aug. 17., H, 18:19):

> Sziasztok!
>
> Reggel óta vacakol a netünk,legtöbbször nincs.
> Másnál is van gond?
> Pécsi Tankerület, Hosszúhetény
>
> Köszönöm!
>
> Üdv. Balázs László
> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI
> Informatikus-rendszergazda, technikus
> tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
> 0630/2028914
> www.hetenyisuli.hu
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Sulinet gond (eduroam)

2020-08-17 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Reggel óta vacakol a netünk,legtöbbször nincs.
Másnál is van gond?
Pécsi Tankerület, Hosszúhetény

Köszönöm!

Üdv. Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI
Informatikus-rendszergazda, technikus
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
0630/2028914
www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2020-06-16 bef zés Sűrű László
most jött vissza

Mondrák Vendel  ezt írta (időpont: 2020. jún. 16.,
K, 12:02):

> Sziasztok!
> Nálatok van internet? Két iskolában nincs nálunk net, KIFÜt pedig nem
> tudom elérni.
> Üdv
> Vendel
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2020-06-16 bef zés Molnar Peter
Már van

Mondrák Vendel  ezt írta (időpont: 2020. jún. 16.,
K, 11:56):

> Sziasztok!
> Nálatok van internet? Két iskolában nincs nálunk net, KIFÜt pedig nem
> tudom elérni.
> Üdv
> Vendel
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Sulinet

2020-06-16 bef zés Mondrák Vendel
Sziasztok!
Nálatok van internet? Két iskolában nincs nálunk net, KIFÜt pedig nem tudom
elérni.
Üdv
Vendel
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet smtp

2020-02-26 bef zés Ferenc Bajan
Szentgotthárdról se ment, de már helyreállt.

Laci Aszti  ezt írta (időpont: 2020. febr. 26., Sze,
9:19):

> Sziasztok!
> Használja valaki a sulinetes smtp-t? Nekünk most elérhetetlen...
>
> Üdv:
> Aszti Laci
> rendszergazda
> Szegedi SzC Vedres
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
--
--
  Baján Ferenc
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet smtp

2020-02-26 bef zés Gyarmati László
Nálink sem megy. Pécs

Laci Aszti  ezt írta (időpont: 2020. febr. 26., Sze,
9:19):

> Sziasztok!
> Használja valaki a sulinetes smtp-t? Nekünk most elérhetetlen...
>
> Üdv:
> Aszti Laci
> rendszergazda
> Szegedi SzC Vedres
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet smtp

2020-02-26 bef zés Bakos Gabor

Reggel nem ment, de most már igen

bp 18

üdv

bg

2020. 02. 26. 9:02 keltezéssel, Laci Aszti írta:

Sziasztok!
Használja valaki a sulinetes smtp-t? Nekünk most elérhetetlen...

Üdv:
Aszti Laci
rendszergazda
Szegedi SzC Vedres

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Sulinet smtp

2020-02-26 bef zés Laci Aszti
Sziasztok!
Használja valaki a sulinetes smtp-t? Nekünk most elérhetetlen...

Üdv:
Aszti Laci
rendszergazda
Szegedi SzC Vedres
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet nyomtató szkennelés emailbe nem megy

2020-02-19 bef zés Molnar Peter
Hello!
Az uj konfiggal jott ez az uj szabaly, hogy csak az forgalmazhat, aki a
dhcp-tol kap cimet
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet nyomtató szkennelés emailbe nem megy

2020-02-19 bef zés Zsolt Valent
Köszönöm a válaszokat, a mac cím megoldotta. De továbbra is rejtély
számomra, hogy miért volt eddig jó és az IP cím változtatással meg nem?

Tiba Csaba  ezt írta (időpont: 2020. febr. 18., K,
19:54):

> Én kipróbáltam de nem ment, support is azt írta erre nem lesz jó. Azt a
> régi leírást követtem.
>
> Gyulai László  ezt írta (időpont: 2020. febr.
> 18., K 18:04):
>
>> Én csináltam a gépnek a sulinet dashboard-on mail fiókot. Sulinet
>> beállításokkal remekül küld.
>>
>> 2020.02.18. 15:18 keltezéssel, Tiba Csaba írta:
>>
>> Hiába vettem fel a dashboardon nekem az autentikációnál elbukik ha gmail
>> a fiók ami küldi. A másik suliban helyi levelezőszerver simán viszi.
>>
>> Zsolt Valent  ezt írta (időpont: 2020. febr. 18., K
>> 12:49):
>>
>>> Köszönöm. Akkor két kérdés. Hol találom a MAC címét a nyomtatónak? A
>>> dashboardon hol kell beállítanom? Bocs a láma kérdésért.
>>>
>>> András Cseh  ezt írta (időpont: 2020. febr.
>>> 18., K, 12:23):
>>>
>>>> A Péter által elmondottak alapján biztosan mennie kell,  nálunk így
>>>> lett beállítva a  fénymásoló scanje, (MAC cím nélkül bukta a dolog)
>>>>
>>>>
>>>>
>>>> Molnar Peter  ezt írta (időpont: 2020. febr.
>>>> 18., K, 11:39):
>>>>
>>>>> Ha a sulinetes IP alatt a 10.x.y.z-s cimet ertesz, s a gepet fix ip
>>>>> cimre allitottad, akkor nem fog kilatni a NET-re.
>>>>> A dashboard-on fel kell venni a konica mac cimet, ip cimet, talan ugy
>>>>> menni fog.
>>>>>
>>>>> --
>>>>> Tisztelettel:
>>>>> Molnar Peter
>>>>> http://www.petersoft.hu
>>>>>
>>>>>
>>>>> ___
>>>>> Techinfo mailing list
>>>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>>>> Fel- és leiratkozás:
>>>>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>>>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>>>
>>>> ___
>>>> Techinfo mailing list
>>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>>> Fel- és leiratkozás:
>>>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>>
>>> ___
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás:
>>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>>
>>
>> ___
>> Techinfo mailing listtechi...@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: 
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet nyomtató szkennelés emailbe nem megy

2020-02-18 bef zés Tiba Csaba
Én kipróbáltam de nem ment, support is azt írta erre nem lesz jó. Azt a
régi leírást követtem.

Gyulai László  ezt írta (időpont: 2020. febr. 18.,
K 18:04):

> Én csináltam a gépnek a sulinet dashboard-on mail fiókot. Sulinet
> beállításokkal remekül küld.
>
> 2020.02.18. 15:18 keltezéssel, Tiba Csaba írta:
>
> Hiába vettem fel a dashboardon nekem az autentikációnál elbukik ha gmail a
> fiók ami küldi. A másik suliban helyi levelezőszerver simán viszi.
>
> Zsolt Valent  ezt írta (időpont: 2020. febr. 18., K
> 12:49):
>
>> Köszönöm. Akkor két kérdés. Hol találom a MAC címét a nyomtatónak? A
>> dashboardon hol kell beállítanom? Bocs a láma kérdésért.
>>
>> András Cseh  ezt írta (időpont: 2020. febr. 18.,
>> K, 12:23):
>>
>>> A Péter által elmondottak alapján biztosan mennie kell,  nálunk így lett
>>> beállítva a  fénymásoló scanje, (MAC cím nélkül bukta a dolog)
>>>
>>>
>>>
>>> Molnar Peter  ezt írta (időpont: 2020. febr. 18.,
>>> K, 11:39):
>>>
>>>> Ha a sulinetes IP alatt a 10.x.y.z-s cimet ertesz, s a gepet fix ip
>>>> cimre allitottad, akkor nem fog kilatni a NET-re.
>>>> A dashboard-on fel kell venni a konica mac cimet, ip cimet, talan ugy
>>>> menni fog.
>>>>
>>>> --
>>>> Tisztelettel:
>>>> Molnar Peter
>>>> http://www.petersoft.hu
>>>>
>>>>
>>>> ___
>>>> Techinfo mailing list
>>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>>> Fel- és leiratkozás:
>>>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>>
>>> ___
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás:
>>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>
>
> ___
> Techinfo mailing listtechi...@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet nyomtató szkennelés emailbe nem megy

2020-02-18 bef zés Gyulai László
Én csináltam a gépnek a sulinet dashboard-on mail fiókot. Sulinet 
beállításokkal remekül küld.

2020.02.18. 15:18 keltezéssel, Tiba Csaba írta:
Hiába vettem fel a dashboardon nekem az autentikációnál elbukik ha 
gmail a fiók ami küldi. A másik suliban helyi levelezőszerver simán viszi.

Zsolt Valent mailto:zsval...@gmail.com>> ezt írta 
(időpont: 2020. febr. 18., K 12:49):

Köszönöm. Akkor két kérdés. Hol találom a MAC címét a nyomtatónak?
A dashboardon hol kell beállítanom? Bocs a láma kérdésért.

András Cseh mailto:csehandra...@gmail.com>> ezt írta (időpont: 2020. febr.
18., K, 12:23):

A Péter által elmondottak alapján biztosan mennie kell, 
nálunk így lett beállítva a  fénymásoló scanje, (MAC cím
nélkül bukta a dolog)

Molnar Peter mailto:moln...@petersoft.hu>> ezt írta (időpont: 2020. febr.
18., K, 11:39):

Ha a sulinetes IP alatt a 10.x.y.z-s cimet ertesz, s a
gepet fix ip
cimre allitottad, akkor nem fog kilatni a NET-re.
A dashboard-on fel kell venni a konica mac cimet, ip
cimet, talan ugy
menni fog.

-- 
Tisztelettel:

Molnar Peter
http://www.petersoft.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu <mailto:Techinfo@lista.sulinet.hu>
Fel- és leiratkozás:
http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu <mailto:Techinfo@lista.sulinet.hu>
Fel- és leiratkozás:
http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu <mailto:Techinfo@lista.sulinet.hu>
Fel- és leiratkozás:
http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet nyomtató szkennelés emailbe nem megy

2020-02-18 bef zés Fehér Sándor

Nálam is saját levelezőszerverrel kiválóan megy(zimbra ose 8.8.11)

2020. 02. 18. 15:18 keltezéssel, Tiba Csaba írta:

Hiába vettem fel a dashboardon nekem az autentikációnál elbukik ha gmail a
fiók ami küldi. A másik suliban helyi levelezőszerver simán viszi.

Zsolt Valent  ezt írta (időpont: 2020. febr. 18., K
12:49):

> Köszönöm. Akkor két kérdés. Hol találom a MAC címét a nyomtatónak? A
> dashboardon hol kell beállítanom? Bocs a láma kérdésért.
>
> András Cseh  ezt írta (időpont: 2020. febr. 18.,
> K, 12:23):
>
>> A Péter által elmondottak alapján biztosan mennie kell,  nálunk így lett
>> beállítva a  fénymásoló scanje, (MAC cím nélkül bukta a dolog)
>>
>>
>>
>> Molnar Peter  ezt írta (időpont: 2020. febr. 18.,
>> K, 11:39):
>>
>>> Ha a sulinetes IP alatt a 10.x.y.z-s cimet ertesz, s a gepet fix ip
>>> cimre allitottad, akkor nem fog kilatni a NET-re.
>>> A dashboard-on fel kell venni a konica mac cimet, ip cimet, talan ugy
>>> menni fog.
>>>
>>> --
>>> Tisztelettel:
>>> Molnar Peter
>>> http://www.petersoft.hu
>>>
>>>
>>> ___
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás:
>>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet nyomtató szkennelés emailbe nem megy

2020-02-18 bef zés Molnar Peter

>Köszönőmön. Ok, a mac cím megvan. Dashboardon hol kell engedélyezni?

Meglepo modon:

Halozat->Helyi halozat

DHCP-bol valo kizaras alatt

--
Tisztelettel:
Molnar Peter
http://www.petersoft.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet nyomtató szkennelés emailbe nem megy

2020-02-18 bef zés Zsolt Valent
Köszönőmön. Ok, a mac cím megvan. Dashboardon hol kell engedélyezni?

Molnar Peter  ezt írta (időpont: 2020. febr. 18., Ke
12:54):

>  >Köszönöm. Akkor két kérdés. Hol találom a MAC címét a nyomtatónak?
>
> ping nyomtato_ip_cime
>
> arp -a
>
>
> --
> Tisztelettel:
> Molnar Peter
> http://www.petersoft.hu
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet nyomtató szkennelés emailbe nem megy

2020-02-18 bef zés Molnar Peter

>Köszönöm. Akkor két kérdés. Hol találom a MAC címét a nyomtatónak?

ping nyomtato_ip_cime

arp -a

--
Tisztelettel:
Molnar Peter
http://www.petersoft.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet nyomtató szkennelés emailbe nem megy

2020-02-18 bef zés Zsolt Valent
Köszönöm. Akkor két kérdés. Hol találom a MAC címét a nyomtatónak? A
dashboardon hol kell beállítanom? Bocs a láma kérdésért.

András Cseh  ezt írta (időpont: 2020. febr. 18., K,
12:23):

> A Péter által elmondottak alapján biztosan mennie kell,  nálunk így lett
> beállítva a  fénymásoló scanje, (MAC cím nélkül bukta a dolog)
>
>
>
> Molnar Peter  ezt írta (időpont: 2020. febr. 18.,
> K, 11:39):
>
>> Ha a sulinetes IP alatt a 10.x.y.z-s cimet ertesz, s a gepet fix ip
>> cimre allitottad, akkor nem fog kilatni a NET-re.
>> A dashboard-on fel kell venni a konica mac cimet, ip cimet, talan ugy
>> menni fog.
>>
>> --
>> Tisztelettel:
>> Molnar Peter
>> http://www.petersoft.hu
>>
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet nyomtató szkennelés emailbe nem megy

2020-02-18 bef zés András Cseh
A Péter által elmondottak alapján biztosan mennie kell,  nálunk így lett
beállítva a  fénymásoló scanje, (MAC cím nélkül bukta a dolog)

Molnar Peter  ezt írta (időpont: 2020. febr. 18., K,
11:39):

> Ha a sulinetes IP alatt a 10.x.y.z-s cimet ertesz, s a gepet fix ip
> cimre allitottad, akkor nem fog kilatni a NET-re.
> A dashboard-on fel kell venni a konica mac cimet, ip cimet, talan ugy
> menni fog.
>
> --
> Tisztelettel:
> Molnar Peter
> http://www.petersoft.hu
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet nyomtató szkennelés emailbe nem megy

2020-02-18 bef zés Molnar Peter
Ha a sulinetes IP alatt a 10.x.y.z-s cimet ertesz, s a gepet fix ip 
cimre allitottad, akkor nem fog kilatni a NET-re.
A dashboard-on fel kell venni a konica mac cimet, ip cimet, talan ugy 
menni fog.

--
Tisztelettel:
Molnar Peter
http://www.petersoft.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Sulinet nyomtató szkennelés emailbe nem megy

2020-02-18 bef zés Zsolt Valent
 Sziasztok! Sulinetes IP címeket megváltoztatták. A nyomtatókban (Konica
bizhub c280-asok) is átírtam és mennek is, de valamiért a nyomtató
szkennelés e-mailbe funkció nem megy azóta. A hibaüzenet csak annyi, hogy a
hálózati szerver nem érhető el, ezért az email küldés megszakadt. (Vagy
valami hasonló szövegű  hibaüzenet, kód nincs.) A DNS szerverek nem
változtak. Mást nem állítottam át. Elvileg a nyomtatót bérbe adó cég
smtp-je lenne használva, gépről pingelve OK. Hívtam őket, tanácstalanok.
Azt mondták, hogy a 465-ös portot kellene engedélyezni. De ha eddig ment,
akkor most miért nem megy? A levelezés megy. Ötlet?

Üdv: Valent Zsolt
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet Internet akadozás

2019-11-27 bef zés Kunci

Üdv!
Ugyanez ma délelőtt többször is. (Pest megye)

Kunci

2019. 11. 27. 11:36 keltezéssel, Detvai Péter írta:

Másnál is jelentkezik internet kimaradás?
Nálunk 5-10 percre megszakad, majd automatikusan megjavult.
A belső hálózatból tudom pingelni a Sulinetes Cisco rotuer GW címét, de
tovább semmi.
De Eduroam wifi-n van net.
<>___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet Internet akadozás

2019-11-27 bef zés Molnar Peter
Detto
>Másnál is jelentkezik internet kimaradás?
>Szeged, Magyar Telekom, Koax
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet Internet akadozás

2019-11-27 bef zés Detvai Péter
Szai!

Nálunk tegnap 15:30h -tól csak fél megán jön (a 100/100 helyett).
Már hívtam őket, de semmi
Nagyon lassú... dolgozni sem lehet!

Pécs- Baranya

Veres Sándor  ezt írta (időpont: 2019.
nov. 27., Sze, 11:34):

> Sziasztok!
>
> Másnál is jelentkezik internet kimaradás?
> Nálunk 5-10 percre megszakad, majd automatikusan megjavult.
> A belső hálózatból tudom pingelni a Sulinetes Cisco rotuer GW címét, de
> tovább semmi.
> De Eduroam wifi-n van net.
>
> Szeged, Magyar Telekom, Koax
>
> Üdv:
> Veres Sándor
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel: Detvai Péter
E-mail: detp...@gmail.com
Tel.: +36 30 811 7366
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet Internet akadozás

2019-11-27 bef zés rendszergazda
Nálunk is ez a helyzet.
Rózsakerti Iskola Budapest

Tápai Tamás
rendszergazda
Rózsakerti Demjén István 
Református Általános Iskola 
és Gimnázium
Budapest, 1223 Rákóczi út 16.
06306009169Ekkor Veres Sándor , 2019. nov. 27. de. 10:54 írta:Sziasztok!

Másnál is jelentkezik internet kimaradás?
Nálunk 5-10 percre megszakad, majd automatikusan megjavult.
A belső hálózatból tudom pingelni a Sulinetes Cisco rotuer GW címét, de 
tovább semmi.
De Eduroam wifi-n van net.

Szeged, Magyar Telekom, Koax

Üdv:
Veres Sándor
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Sulinet Internet akadozás

2019-11-27 bef zés Veres Sándor

Sziasztok!

Másnál is jelentkezik internet kimaradás?
Nálunk 5-10 percre megszakad, majd automatikusan megjavult.
A belső hálózatból tudom pingelni a Sulinetes Cisco rotuer GW címét, de 
tovább semmi.

De Eduroam wifi-n van net.

Szeged, Magyar Telekom, Koax

Üdv:
Veres Sándor
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] KIFÜ SULINET levelezés

2019-11-19 bef zés Alaksza Balázs

2019.11.19. 13:36 keltezéssel, Balázs Szijártó írta:

Sziasztok Kollégák!

Mi van a Sulinet levelezésével?

Ezt a hibaüzenetet dobja fel:
Hiba történt a levél küldése közben. A levelezőkiszolgáló válasza:
4.1.8 <@valami. sulinet.hu 
<http://sulinet.hu>>: Sender address rejected: Domain not found.
Ellenőrizze az üzenet címzettjeit („..@valami.sulinet.hu 
<http://valami.sulinet.hu>”), majd próbálja újra.

Nálatok is történt ilyen?

A sulinet háló felén haldoklik a névfeloldás, azért nem ment a levél sem.

--
Alaksza Balázs

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] KIFÜ SULINET levelezés

2019-11-19 bef zés Balázs Szijártó
Sziasztok Kollégák!

Mi van a Sulinet levelezésével?

Ezt a hibaüzenetet dobja fel:
Hiba történt a levél küldése közben. A levelezőkiszolgáló válasza:
4.1.8 <@valami. sulinet.hu>: Sender address
rejected: Domain not found.
Ellenőrizze az üzenet címzettjeit („..@valami.sulinet.hu”), majd
próbálja újra.

Nálatok is történt ilyen?

Üdv:
Balázs
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] sulinet dns

2019-11-19 bef zés Fehér Sándor

Sziasztok!

Másnál is leállt a sulinet dns szervere?
ns.sulinet.hu
ns1.sulinet.hu

Ezek nem pingelhetőek és külső lekérésből sem elérhető a teljes zóna, pl 
webszerver stb. mintha nem lennének rekordok felvéve.

Gondolom másnál is fennáll a dolog?

Üdv!

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Sulinet

2019-11-18 bef zés mechmatth

Üdv!

Másnál is döglődik a sulinet?

Nagy Mátyás

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] sulinet szakadás ismét

2019-11-04 bef zés hmgadmin
Ismételten volt Sulinetes internetes akadás délelőtt folyamán, gondolom 
megint nem vagyok egyedül... telefon is voip nálunk így azt is bontja 
ilyenkor. :(

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] sulinet levelezés webmail és POP3/IMAP

2019-10-26 bef zés Felgimi A
Én az MSO365-tel hasaltam el... valahogy nem állt össze az egész.

József Venczel  ezt írta (időpont: 2019. okt. 23.,
Sze, 16:51):

> Szia!
>
> Erről tudnál néhány szót mondani hogyan csináltad, vagy valami szájbarágós
> tutorialra linket dobni. A DNS kezelésben sajnos nem vagyok járatos, ezért
> nyilván nem fogok nekiesni, de megnézném, hogy barátkozzak a gondolattal.
> Én MS O365-öt regisztráltam a sulinak, oda szeretném átirányítani
> előbb-utóbb. Jelenleg a Dashboardos átirányítást használom
> felhasználónként, de szeretném profibb módon megoldani.
> Hálás köszönet érte előre is!
>
> Üdv,
> Venczel József
>
> Felgimi A  ezt írta (időpont: 2019. okt. 21., H,
> 20:15):
>
>> Mi a google oktatási fiókját regisztráltuk be és oda irányítottuk az MX
>> rekordokat...  maradhatnak az eredeti e-mail címek de szinte korlátlan a
>> tárhely...
>>
>> Fehér Sándor  ezt írta (időpont: 2019.
>> okt. 21., H, 18:06):
>>
>>> Felejtős kategória ez!
>>>
>>> 2019. 10. 21. 15:11 keltezéssel, Horváth Péter írta:
>>> > Sziasztok!
>>> >
>>> > Valaki használja a tárgybelit? Ez alapból jár a sulinet végpontoknak
>>> > (ha nem klikk) vagy külön kell igényelni?
>>> >
>>> > A neten talált leírások szerintem nem annyira aktuálisak...
>>> >
>>> > Az email címek "u...@iskola.sulinet.hu" kinézetűek lehetnek?
>>> >
>>> > Eddig saját mail szervert használok (sulinet relay be és kimenő
>>> > irányba is), de ezt lenne érdemes módosítani, hogy teljesen a sulinet
>>> > intézze, ha már van ilyen szolgáltatás.
>>> >
>>> > Kösz,
>>> >
>>> > Péter
>>> >
>>> >
>>> > ___
>>> > Techinfo mailing list
>>> > Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> > Fel- és leiratkozás:
>>> > http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>>> > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> > Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>> >
>>> >
>>>
>>>
>>> ___
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás:
>>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] sulinet internet akadozás

2019-10-25 bef zés Szűts Ferenc
Helló! 

Nálunk is szakadozott ma. :(

---
Szűts Ferenc 
VFK 
Szolnok, Kossuth tér 2. 

2019.10.25 15:08 időpontban József Venczel ezt írta:

Én nem vettem észre és nem is szólt senki, hogy gond lenne. 

Üdv, 
Venczel József 

hmgadmin  ezt írta (időpont: 2019. okt. 25., P, 13:52): 

Másnál is volt a mai napon sulinetes akadozás?

Üdv.:
Zsolt
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] sulinet internet akadozás

2019-10-25 bef zés József Venczel
Én nem vettem észre és nem is szólt senki, hogy gond lenne.

Üdv,
Venczel József

hmgadmin  ezt írta (időpont: 2019. okt.
25., P, 13:52):

> Másnál is volt a mai napon sulinetes akadozás?
>
>
> Üdv.:
> Zsolt
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] sulinet internet akadozás

2019-10-25 bef zés Fehér Sándor

igen

2019. 10. 25. 13:52 keltezéssel, hmgadmin írta:

Másnál is volt a mai napon sulinetes akadozás?

Üdv.:
Zsolt
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: 
http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo

Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] sulinet internet akadozás

2019-10-25 bef zés hmgadmin

Másnál is volt a mai napon sulinetes akadozás?

Üdv.:
Zsolt
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] sulinet levelezés webmail és POP3/IMAP

2019-10-22 bef zés József Venczel
Szia!

Erről tudnál néhány szót mondani hogyan csináltad, vagy valami szájbarágós
tutorialra linket dobni. A DNS kezelésben sajnos nem vagyok járatos, ezért
nyilván nem fogok nekiesni, de megnézném, hogy barátkozzak a gondolattal.
Én MS O365-öt regisztráltam a sulinak, oda szeretném átirányítani
előbb-utóbb. Jelenleg a Dashboardos átirányítást használom
felhasználónként, de szeretném profibb módon megoldani.
Hálás köszönet érte előre is!

Üdv,
Venczel József

Felgimi A  ezt írta (időpont: 2019. okt. 21., H,
20:15):

> Mi a google oktatási fiókját regisztráltuk be és oda irányítottuk az MX
> rekordokat...  maradhatnak az eredeti e-mail címek de szinte korlátlan a
> tárhely...
>
> Fehér Sándor  ezt írta (időpont: 2019. okt.
> 21., H, 18:06):
>
>> Felejtős kategória ez!
>>
>> 2019. 10. 21. 15:11 keltezéssel, Horváth Péter írta:
>> > Sziasztok!
>> >
>> > Valaki használja a tárgybelit? Ez alapból jár a sulinet végpontoknak
>> > (ha nem klikk) vagy külön kell igényelni?
>> >
>> > A neten talált leírások szerintem nem annyira aktuálisak...
>> >
>> > Az email címek "u...@iskola.sulinet.hu" kinézetűek lehetnek?
>> >
>> > Eddig saját mail szervert használok (sulinet relay be és kimenő
>> > irányba is), de ezt lenne érdemes módosítani, hogy teljesen a sulinet
>> > intézze, ha már van ilyen szolgáltatás.
>> >
>> > Kösz,
>> >
>> > Péter
>> >
>> >
>> > ___
>> > Techinfo mailing list
>> > Techinfo@lista.sulinet.hu
>> > Fel- és leiratkozás:
>> > http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> > Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>> >
>> >
>>
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] sulinet levelezés webmail és POP3/IMAP

2019-10-21 bef zés Felgimi A
Mi a google oktatási fiókját regisztráltuk be és oda irányítottuk az MX
rekordokat...  maradhatnak az eredeti e-mail címek de szinte korlátlan a
tárhely...

Fehér Sándor  ezt írta (időpont: 2019. okt.
21., H, 18:06):

> Felejtős kategória ez!
>
> 2019. 10. 21. 15:11 keltezéssel, Horváth Péter írta:
> > Sziasztok!
> >
> > Valaki használja a tárgybelit? Ez alapból jár a sulinet végpontoknak
> > (ha nem klikk) vagy külön kell igényelni?
> >
> > A neten talált leírások szerintem nem annyira aktuálisak...
> >
> > Az email címek "u...@iskola.sulinet.hu" kinézetűek lehetnek?
> >
> > Eddig saját mail szervert használok (sulinet relay be és kimenő
> > irányba is), de ezt lenne érdemes módosítani, hogy teljesen a sulinet
> > intézze, ha már van ilyen szolgáltatás.
> >
> > Kösz,
> >
> > Péter
> >
> >
> > ___
> > Techinfo mailing list
> > Techinfo@lista.sulinet.hu
> > Fel- és leiratkozás:
> > http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> > Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
> >
> >
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] sulinet levelezés webmail és POP3/IMAP

2019-10-21 bef zés Fehér Sándor

Felejtős kategória ez!

2019. 10. 21. 15:11 keltezéssel, Horváth Péter írta:

Sziasztok!

Valaki használja a tárgybelit? Ez alapból jár a sulinet végpontoknak 
(ha nem klikk) vagy külön kell igényelni?

A neten talált leírások szerintem nem annyira aktuálisak...

Az email címek "u...@iskola.sulinet.hu" kinézetűek lehetnek?

Eddig saját mail szervert használok (sulinet relay be és kimenő 
irányba is), de ezt lenne érdemes módosítani, hogy teljesen a sulinet 
intézze, ha már van ilyen szolgáltatás.

Kösz,

Péter

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: 
http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo

Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] sulinet levelezés webmail és POP3/IMAP

2019-10-21 bef zés József Venczel
Szia!

Mi használjuk. Nagyon kevés tárhelyet biztosít. Most nem emlékszem, de
talán 100MB-ot!? Persze be lehet állítani akármennyit, de akkor is csak
100MB lesz.
A Dashboardon tudod felvenni a usereket. Lényegében, ha EDUROAM-hoz vettél
fel felhasználót, akkor van neki u...@iskola.sulinet.hu e-mail címe. Van
egy szörnyűséges webes felülete is: webmail.sulinet.hu
Szerintem ha találtál korabeli leírásokat, az még mindig él.
Én úgy használom, hogy átirányítottam az O365 fiókra.

Üdv,
Venczel József

Horváth Péter  ezt írta (időpont: 2019. okt.
21., H, 15:51):

> Sziasztok!
>
> Valaki használja a tárgybelit? Ez alapból jár a sulinet végpontoknak (ha
> nem klikk) vagy külön kell igényelni?
>
> A neten talált leírások szerintem nem annyira aktuálisak...
>
> Az email címek "u...@iskola.sulinet.hu" kinézetűek lehetnek?
>
> Eddig saját mail szervert használok (sulinet relay be és kimenő irányba
> is), de ezt lenne érdemes módosítani, hogy teljesen a sulinet intézze,
> ha már van ilyen szolgáltatás.
>
> Kösz,
>
> Péter
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] sulinet levelezés webmail és POP3/IMAP

2019-10-21 bef zés Horváth Péter

Sziasztok!

Valaki használja a tárgybelit? Ez alapból jár a sulinet végpontoknak (ha 
nem klikk) vagy külön kell igényelni?

A neten talált leírások szerintem nem annyira aktuálisak...

Az email címek "u...@iskola.sulinet.hu" kinézetűek lehetnek?

Eddig saját mail szervert használok (sulinet relay be és kimenő irányba 
is), de ezt lenne érdemes módosítani, hogy teljesen a sulinet intézze, 
ha már van ilyen szolgáltatás.

Kösz,

Péter

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2019-10-17 bef zés István Tar
Üdv!

Nálunk is szakadozik a net, reggeltől.
Ugyanez a probléma előfordult az elmúlt pár hétben, ez a 3. alkalom,
hogy fél napig nem lehet dolgozni, UPC szolgáltatói hiba volt eddig a hiba
oka.
Elég bosszantó. Modem újraindítás egy ideig-óráig megoldotta a problémát,
de kb. fél óra múlva visszaállt a szakadozás...

Tisztelettel:
Tar István
Debrecen

Veres Sándor  ezt írta (időpont: 2019.
okt. 17., Cs, 13:56):

> 2019. 10. 17. 10:58 keltezéssel, Szűts Ferenc írta:
>
> Bejelentettem a hibát. Most hívott vissza egy hölgy, azt mondta, hogy ő
> nem lát semmilyen problémát.
>
> Erre megnyugodtam. :)
>
>
> Ha lég sokan jelentjük, hogy márpedig valami probléma van, akkor hátha ők
> is észreveszik ;-)
> A Sulinet folyamatosan akadozik ma.
>
> Veres Sándor
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2019-10-17 bef zés Fehér Sándor

Nálunk is ez van.
Akadozik a sulinet
Lassan fel sem tűnik... valami központi  mindig van

2019. 10. 17. 11:28 keltezéssel, Veres Sándor írta:

2019. 10. 17. 10:58 keltezéssel, Szűts Ferenc írta:

Bejelentettem a hibát. Most hívott vissza egy hölgy, azt mondta, hogy 
ő nem lát semmilyen problémát.

Erre megnyugodtam. :)

Ha lég sokan jelentjük, hogy márpedig valami probléma van, akkor hátha 
ők is észreveszik ;-)

A Sulinet folyamatosan akadozik ma.

Veres Sándor

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2019-10-17 bef zés Veres Sándor

2019-10-17 bef zés Szűts Ferenc
Hellótok! 

Bejelentettem a hibát. Most hívott vissza egy hölgy, azt mondta, hogy ő
nem lát semmilyen problémát.  

Erre megnyugodtam. :)

---
Szűts Ferenc 
VFK 
Szolnok, Kossuth tér 2. 

2019.10.17 10:57 időpontban Zoltán Gerendás ezt írta:

Szia! 

Innen elérhető a weboldalatok. 
Nálunk semmi gond. 

Aszti Laci  ezt írta (időpont: 2019. okt. 17., Cs, 9:56): 

Sziasztok! 

Van valakinél sulinet probléma? Mi konkrétan nem tudjuk elérni a weboldalunkat. (vedres.sulinet.hu [1]) 

FTP-zni sem tudok... 

Üdv: 

Aszti Laci 

rgd 

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

--
Üdvözlettel:
Gerendás Zoltán 

Links:
--
[1] http://vedres.sulinet.hu___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2019-10-17 bef zés Zoltán Gerendás
Szia!

Innen elérhető a weboldalatok.
Nálunk semmi gond.

Aszti Laci  ezt írta (időpont: 2019. okt. 17., Cs,
9:56):

> Sziasztok!
>
> Van valakinél sulinet probléma? Mi konkrétan nem tudjuk elérni a
> weboldalunkat. (vedres.sulinet.hu)
>
> FTP-zni sem tudok…
>
>
>
> Üdv:
>
> Aszti Laci
>
> rgd
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
 Gerendás Zoltán
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet internet akadozás, kimaradás

2019-10-17 bef zés György Gál
Nálunk is volt valami kihagyás reggel még 8 óra előtt.

Sellye, Telekom, optikai kábel

> On 2019. Oct 17., at 8:19, Veres Sándor  
> wrote:
> 
> Sziasztok!
> 
> Ma reggel már kétszer fordult elő, hogy pár percre "megszűnt" a Sulinetes 
> internetkapcsolatunk.
> A Cisco rotuer gw IP-címét tudom pingelni a belső hálózatunkból, a válaszidő 
> ~1ms, azonban pl. a Sulinet DNS szerverét (195.199.255.4) pingetve 75%-os 
> csomagvesztés tapasztalható és ~2500ms-es válaszidő.
> Amikor ez jelentkezik, akkor eduroam wifi-n van net, tehát vonali 
> (szolgáltatói, Telekom) hiba kizárható.
> 
> Szeged, Telekom, koax
> 
> Más is tapasztalt esetleg ilyet, vagy házon belül keressem a hibát?
> 
> Veres Sándor
> 
> 
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Sulinet

2019-10-17 bef zés Aszti Laci
Sziasztok!

Van valakinél sulinet probléma? Mi konkrétan nem tudjuk elérni a
weboldalunkat. (vedres.sulinet.hu)

FTP-zni sem tudok.

Üdv:

Aszti Laci

rgd

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet internet akadozás, kimaradás

2019-10-17 bef zés Szűts Ferenc

Helló!

Nálunk is szóltak a lányok, hogy szakadozott az internet. De most megy 
rendesen.

---
Szűts Ferenc
VFK
Szolnok, Kossuth tér 2.

2019.10.17 8:19 időpontban Veres Sándor ezt írta:

Sziasztok!

Ma reggel már kétszer fordult elő, hogy pár percre "megszűnt" a
Sulinetes internetkapcsolatunk.
A Cisco rotuer gw IP-címét tudom pingelni a belső hálózatunkból, a
válaszidő ~1ms, azonban pl. a Sulinet DNS szerverét (195.199.255.4)
pingetve 75%-os csomagvesztés tapasztalható és ~2500ms-es válaszidő.
Amikor ez jelentkezik, akkor eduroam wifi-n van net, tehát vonali
(szolgáltatói, Telekom) hiba kizárható.

Szeged, Telekom, koax

Más is tapasztalt esetleg ilyet, vagy házon belül keressem a hibát?

Veres Sándor

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: 
http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo

Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet internet akadozás, kimaradás

2019-10-17 bef zés hmgadmin

Helló!

Nálam is ez a helyzet, szolgáltatói vonal optikán jön, vidékháló.

Üdv.:
Zsolt

2019-10-17 08:19 időpontban Veres Sándor ezt írta:

Sziasztok!

Ma reggel már kétszer fordult elő, hogy pár percre "megszűnt" a
Sulinetes internetkapcsolatunk.
A Cisco rotuer gw IP-címét tudom pingelni a belső hálózatunkból, a
válaszidő ~1ms, azonban pl. a Sulinet DNS szerverét (195.199.255.4)
pingetve 75%-os csomagvesztés tapasztalható és ~2500ms-es válaszidő.
Amikor ez jelentkezik, akkor eduroam wifi-n van net, tehát vonali
(szolgáltatói, Telekom) hiba kizárható.

Szeged, Telekom, koax

Más is tapasztalt esetleg ilyet, vagy házon belül keressem a hibát?

Veres Sándor

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: 
http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo

Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Sulinet internet akadozás, kimaradás

[Techinfo] dkim sulinet domain

2019-09-24 bef zés Fehér Sándor

Sziasztok!

Saját levelező szerverem (zimbra + proxmox mail gw) van és sulinetes a 
dns és a hálózat is amin keresztül csatlakozik kintre a levelező.
Az a kérdésem, hogy a sulinetes domain kompatibilis a dkim rekorddal, 
lehet azt használni?

Van olyan suli köztünk, akinek van dkim hitelesítés a leveleken és az 
működik a sulinetes domainnel?

Előzmény: caa rekordot pl nem támogatja és az is jó lenneA kérdés 
ezért adódott

--
Szluka Pálné Igazgató asszony megbízásából
Fehér Sándor
Rendszergazda

Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium
3100 Salgótarján, Arany J. út 12.
Telefon: (32) 411-353 Telefax: (32) 411-104
e-mail:f...@madach-starjan.sulinet.hu
Internet: http://www.madach-starjan.sulinet.hu/
--

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] SuliNet rendszergazdák Facebook

2019-07-10 bef zés Hábel György

2019. 07. 09. 17:59 keltezéssel, Boldog Ferenc írta:

Hello!

> >Él még ilyen ember a földön és főleg, hogy még rendszergazda is? :D
bizony él, és hogy milyen jól :)

Itt is van egy. :-)
Azt nem mondom, hogy soha nem fogok regisztrálni, de csak akkor ha már 
kötelező lesz.

Akkor inkább megyek árkot ásni... :-P

Gy

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] SuliNet rendszergazdák Facebook

2019-07-09 bef zés Boldog Ferenc
Hello!

> >Él még ilyen ember a földön és főleg, hogy még rendszergazda is? :D
> bizony él, és hogy milyen jól :)
>

Itt is van egy. :-)
Azt nem mondom, hogy soha nem fogok regisztrálni, de csak akkor ha már
kötelező lesz.

-- 

Üdv:
Boldog Ferenc
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] SuliNet rendszergazdák Facebook

2019-07-09 bef zés Gyulai László
Ingyen lehet csinálni. Nekem sincs rajta kb. semmi, csak az ilyesmikre 
használom, gimis osztály csoport, autós csoport, stb., gyerekekkel 
kapcsolat tartás messengeren. Amióta a G+ megszűnt a G groups-al együtt 
(sajnos), azokból is pár FB csoportos lett.
Falamra nem irkálok, beírásokat nem olvasgatok, csak a csoportokat nézem 
olykor. Semmilyen facebook app sehol nincs fent, csak a telón van egy 
messenger lite és kész.
Szerintem nem nagyobb áldozat minthogy regisztrálok egy webshopra 
ahonnan rendelek valamit.

2019.07.08. 17:50 keltezéssel, Hábel György írta:

És akinek nincs facebookja?

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] SuliNet rendszergazdák Facebook

2019-07-08 bef zés Bakos Gábor

2019. 07. 08. 19:03 keltezéssel, Molnár Péter írta:

Hello!
>>És akinek nincs facebookja?
>Él még ilyen ember a földön és főleg, hogy még rendszergazda is? :D

bizony él, és hogy milyen jól :)

Érdekesebb kérdés, hogy szükség van-e rá?
Van már egy fb csoport iskolai rendszergazdáknak 131 taggal.
https://www.facebook.com/groups/iskolairendszergazdak
A techinfon jelenleg 691 tag van.
:)
Kár lenne széttagolódni.

+1

üdv

bg

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] SuliNet rendszergazdák Facebook

2019-07-08 bef zés Molnár Péter

Hello!
>>És akinek nincs facebookja?
>Él még ilyen ember a földön és főleg, hogy még rendszergazda is? :D
Érdekesebb kérdés, hogy szükség van-e rá?
Van már egy fb csoport iskolai rendszergazdáknak 131 taggal.
https://www.facebook.com/groups/iskolairendszergazdak
A techinfon jelenleg 691 tag van.
:)
Kár lenne széttagolódni.

--
Udv:
Molnar Peter
http://www.petersoft.hu

---
Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
https://www.avast.com/antivirus

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] SuliNet rendszergazdák Facebook

2019-07-08 bef zés Fehér Sándor

>És akinek nincs facebookja?
Él még ilyen ember a földön és főleg, hogy még rendszergazda is? :D

2019. 07. 08. 17:50 keltezéssel, Hábel György írta:

És akinek nincs facebookja?

2019. 07. 08. 17:23 keltezéssel, Zsolt Farkas írta:
Csak halkan kérdezem, hogy és miért? Itt van a levelezőlista rengeteg 
taggal. Aztán ott van: 
https://www.facebook.com/groups/iskolairendszergazdak/
Ez kifejezetten általános és középiskolai rendszergazdák csoportja, 
jelenleg 130 taggal. Szerintem felesleges szétaprózni a dolgokat, de 
győzzön a jobb :)

Mátrai László <mailto:matrailas...@kezmuveskepzo.hu>> ezt írta (időpont: 2019. júl. 
7., V, 20:56):

Sziasztok!

Van a Facebookon egy most formálódó csoport SuliNet
Rendszergazdák akit
érdekel kukkantson be.

-- 
Mátrai László

rendszergazda

Budapesti Komplex Szakképzési Centrum
Kézművesipari Szakgimnáziuma
1082 Budapest Práter utca 31.
Tel: +36-1-333-1762/8713
Email: matrailas...@kezmuveskepzo.hu
<mailto:matrailas...@kezmuveskepzo.hu>

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu <mailto:Techinfo@lista.sulinet.hu>
Fel- és leiratkozás:
http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás:http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan:http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ:http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] SuliNet rendszergazdák Facebook

2019-07-08 bef zés Hábel György

És akinek nincs facebookja?

2019. 07. 08. 17:23 keltezéssel, Zsolt Farkas írta:
Csak halkan kérdezem, hogy és miért? Itt van a levelezőlista rengeteg 
taggal. Aztán ott van: 
https://www.facebook.com/groups/iskolairendszergazdak/
Ez kifejezetten általános és középiskolai rendszergazdák csoportja, 
jelenleg 130 taggal. Szerintem felesleges szétaprózni a dolgokat, de 
győzzön a jobb :)

Mátrai László <mailto:matrailas...@kezmuveskepzo.hu>> ezt írta (időpont: 2019. júl. 
7., V, 20:56):

Sziasztok!

Van a Facebookon egy most formálódó csoport SuliNet Rendszergazdák
akit
érdekel kukkantson be.

-- 
Mátrai László

rendszergazda

Budapesti Komplex Szakképzési Centrum
Kézművesipari Szakgimnáziuma
1082 Budapest Práter utca 31.
Tel: +36-1-333-1762/8713
Email: matrailas...@kezmuveskepzo.hu
<mailto:matrailas...@kezmuveskepzo.hu>

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu <mailto:Techinfo@lista.sulinet.hu>
Fel- és leiratkozás:
http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] SuliNet rendszergazdák Facebook

2019-07-08 bef zés Zsolt Farkas
Csak halkan kérdezem, hogy és miért? Itt van a levelezőlista rengeteg
taggal. Aztán ott van:
https://www.facebook.com/groups/iskolairendszergazdak/
Ez kifejezetten általános és középiskolai rendszergazdák csoportja,
jelenleg 130 taggal. Szerintem felesleges szétaprózni a dolgokat, de
győzzön a jobb :)

Mátrai László  ezt írta (időpont: 2019. júl.
7., V, 20:56):

> Sziasztok!
>
> Van a Facebookon egy most formálódó csoport SuliNet Rendszergazdák akit
> érdekel kukkantson be.
>
> --
> Mátrai László
> rendszergazda
>
> Budapesti Komplex Szakképzési Centrum
> Kézművesipari Szakgimnáziuma
> 1082 Budapest Práter utca 31.
> Tel: +36-1-333-1762/8713
> Email: matrailas...@kezmuveskepzo.hu
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] SuliNet rendszergazdák Facebook

2019-07-08 bef zés Torma Sándor

https://www.facebook.com/groups/602259320265035/

2019. 07. 07. 19:39 keltezéssel, Mátrai László írta:

Sziasztok!

Van a Facebookon egy most formálódó csoport SuliNet Rendszergazdák 
akit érdekel kukkantson be.

--
*Torma Sándor rg.*

Ózdi Szakképzési Centrum Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma
http://www.brody-ozd.sulinet.hu

/"Próbáltad újraindítani?" "Have You tried turning it off and on again?" /

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] SuliNet rendszergazdák Facebook

2019-07-08 bef zés Zsolt Szabó
Sziasztok!

https://www.facebook.com/groups/602259320265035/

Megleltem! :)

György Gál  ezt írta (időpont: 2019. júl. 8., H,
10:26):

> Sziasztok!
>
> Hát nem találom… ezek szerint nem vagyok valami jó hacker…
>
>
> On 2019. Jul 8., at 8:23, Veres Sándor 
> wrote:
>
> 2019. 07. 07. 20:36 keltezéssel, László Balázs írta:
>
> Én sem találtam...
>
> Tiba Csaba  ezt írta (időpont: 2019. júl. 7., V
> 20:03):
>
>> Valami linket tudnál adni? Néztem, de nem találtam meg.
>>
>> Mátrai László  ezt írta (időpont: 2019.
>> júl. 7., V 19:39):
>>
>>> Van a Facebookon egy most formálódó csoport SuliNet Rendszergazdák akit
>>> érdekel kukkantson be.
>>>
>>
> Ez a beugró, ha megtalálod, akkor jó hacker vagy, csatlakozhatsz ;-)
>
> Lászlótól szeretném kérdezni, hogy publikus lesz a csoport? Publikus alatt
> értem azt, hogy FB fiók nélkül is olvasható lesz?
>
> Veres Sándor
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] SuliNet rendszergazdák Facebook

2019-07-08 bef zés György Gál
Sziasztok!

Hát nem találom… ezek szerint nem vagyok valami jó hacker…

> On 2019. Jul 8., at 8:23, Veres Sándor  
> wrote:
> 
> 2019. 07. 07. 20:36 keltezéssel, László Balázs írta:
>> Én sem találtam... 
>> 
>> Tiba Csaba mailto:tibacs...@gmail.com>> ezt írta 
>> (időpont: 2019. júl. 7., V 20:03):
>> Valami linket tudnál adni? Néztem, de nem találtam meg.
>> 
>> Mátrai László > <mailto:matrailas...@kezmuveskepzo.hu>> ezt írta (időpont: 2019. júl. 7., V 
>> 19:39):
>> Van a Facebookon egy most formálódó csoport SuliNet Rendszergazdák akit 
>> érdekel kukkantson be.
> 
> Ez a beugró, ha megtalálod, akkor jó hacker vagy, csatlakozhatsz ;-)
> 
> Lászlótól szeretném kérdezni, hogy publikus lesz a csoport? Publikus alatt 
> értem azt, hogy FB fiók nélkül is olvasható lesz?
> 
> Veres Sándor
> 
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] SuliNet rendszergazdák Facebook

2019-07-08 bef zés Molnár Péter

Hello!
En ezt ismerem, masikrol nem tudok, de ez zart:
https://www.facebook.com/groups/iskolairendszergazdak/

--
Udv:
Molnar Peter
http://www.petersoft.hu

---
Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
https://www.avast.com/antivirus

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] SuliNet rendszergazdák Facebook

2019-07-08 bef zés Veres Sándor

2019. 07. 07. 20:36 keltezéssel, László Balázs írta:

Én sem találtam...

Tiba Csaba mailto:tibacs...@gmail.com>> ezt írta 
(időpont: 2019. júl. 7., V 20:03):

Valami linket tudnál adni? Néztem, de nem találtam meg.

Mátrai László mailto:matrailas...@kezmuveskepzo.hu>> ezt írta (időpont: 2019.
júl. 7., V 19:39):

Van a Facebookon egy most formálódó csoport SuliNet
Rendszergazdák akit
érdekel kukkantson be.

Ez a beugró, ha megtalálod, akkor jó hacker vagy, csatlakozhatsz ;-)

Lászlótól szeretném kérdezni, hogy publikus lesz a csoport? Publikus 
alatt értem azt, hogy FB fiók nélkül is olvasható lesz?

Veres Sándor

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] SuliNet rendszergazdák Facebook

2019-07-07 bef zés László Balázs
Én sem találtam...

Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - rendszergazda
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
mobil :06302028914
www.hetenyisuli.hu
Huawei P9 Lite telefonról küldve

Tiba Csaba  ezt írta (időpont: 2019. júl. 7., V 20:03):

> Valami linket tudnál adni? Néztem, de nem találtam meg.
>
> Csaba
>
> Mátrai László  ezt írta (időpont: 2019.
> júl. 7., V 19:39):
>
>> Sziasztok!
>>
>> Van a Facebookon egy most formálódó csoport SuliNet Rendszergazdák akit
>> érdekel kukkantson be.
>>
>> --
>> Mátrai László
>> rendszergazda
>>
>> Budapesti Komplex Szakképzési Centrum
>> Kézművesipari Szakgimnáziuma
>> 1082 Budapest Práter utca 31.
>> Tel: +36-1-333-1762/8713
>> Email: matrailas...@kezmuveskepzo.hu
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] SuliNet rendszergazdák Facebook

2019-07-07 bef zés Puskás Tivadar
Melyik az?  Én nem találok ilyet.

Mátrai László  (időpont: 2019. júl. 7., V,
19:39) ezt írta:

> Sziasztok!
>
> Van a Facebookon egy most formálódó csoport SuliNet Rendszergazdák akit
> érdekel kukkantson be.
>
> --
> Mátrai László
> rendszergazda
>
> Budapesti Komplex Szakképzési Centrum
> Kézművesipari Szakgimnáziuma
> 1082 Budapest Práter utca 31
> <https://www.google.com/maps/search/1082+Budapest+Pr%C3%A1ter+utca+31?entry=gmail=g>
> .
> Tel: +36-1-333-1762/8713
> Email: matrailas...@kezmuveskepzo.hu
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
-- 
Tisztelettel:
Puskás Tivadar
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] SuliNet rendszergazdák Facebook

2019-07-07 bef zés Tiba Csaba
Valami linket tudnál adni? Néztem, de nem találtam meg.

Csaba

Mátrai László  ezt írta (időpont: 2019. júl.
7., V 19:39):

> Sziasztok!
>
> Van a Facebookon egy most formálódó csoport SuliNet Rendszergazdák akit
> érdekel kukkantson be.
>
> --
> Mátrai László
> rendszergazda
>
> Budapesti Komplex Szakképzési Centrum
> Kézművesipari Szakgimnáziuma
> 1082 Budapest Práter utca 31.
> Tel: +36-1-333-1762/8713
> Email: matrailas...@kezmuveskepzo.hu
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] SuliNet rendszergazdák Facebook

2019-07-07 bef zés Mátrai László

Sziasztok!

Van a Facebookon egy most formálódó csoport SuliNet Rendszergazdák akit 
érdekel kukkantson be.

--
Mátrai László
rendszergazda

Budapesti Komplex Szakképzési Centrum
Kézművesipari Szakgimnáziuma
1082 Budapest Práter utca 31.
Tel: +36-1-333-1762/8713
Email: matrailas...@kezmuveskepzo.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2019-06-27 bef zés Fehér Sándor

Ez volt ma a sulinet probléma:

Problem Description:
KIFÜ Victor Hugo géptermében több eszközünk áramellátási hibája miatt 
kiesések történtek a megjelölt időszakokban. A betáp kiesés és 
átkapcsolási probléma okai vizsgálat alatt.

Jelenleg is aggregátoros betáplálás alatt van a gépterem.

Szolgáltatáskiesési időszakok: 2019.06.27 10:23 - 10:43 , 11:06 - 11:54

Affected:
rtr1.vh
rtr2.vh
sw1.vh
sw2.vh
Diákháló Wifi/tűzfal core
nat.vh
radius szerverek
Centrex szerverek
DWDM node-ok

Gyakorlatilag a teljes sulinet központ megállt, ráadásul érettségi 
időszakban a legjobbkor...

2019. 06. 27. 18:58 keltezéssel, Tiba Csaba írta:

Nálunk Szentendrén minden rendben volt.

Csaba

András Cseh mailto:csehandra...@gmail.com>> 
ezt írta (időpont: 2019. jún. 27., Cs 16:28):

Sziasztok!

Cegléden vezetékes net visszajött,

Üdv.: András
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu <mailto:Techinfo@lista.sulinet.hu>
Fel- és leiratkozás:
http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2019-06-27 bef zés Tiba Csaba
Nálunk Szentendrén minden rendben volt.

Csaba

András Cseh  ezt írta (időpont: 2019. jún. 27., Cs
16:28):

> Sziasztok!
>
> Cegléden vezetékes net visszajött,
>
> Üdv.: András
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2019-06-27 bef zés András Cseh
Sziasztok!

Cegléden vezetékes net visszajött,

Üdv.: András
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2019-06-27 bef zés József Venczel
Nálunk is van már net, a ketszintu.hu működik, most ez a lényeg.

Üdv,
Venczel József

Róbert Vámos  ezt írta (időpont: 2019. jún. 27.,
Cs, 13:23):

> Balmazújvároson már működik. Dashboard mondjuk még nem elérhető.
>
> La'szlo' Drubina  ezt írta (időpont: 2019. jún. 27.,
> Cs, 12:53):
>
>> Á, elment...
>>
>> Detvai Péter  ezt írta (időpont: 2019. jún. 27., Cs
>> 11:23):
>>
>>> Ugyan ez nálunk is! 
>>>
>>> András Cseh  (időpont: 2019. jún. 27., Cs,
>>> 10:53) ezt írta:
>>>
>>>> Sziasztok!
>>>>
>>>> Valakinél van most sulinet? Nálunk nincs + ügyfélszolgálat
>>>> ellérhetetlen.
>>>>
>>>>
>>>> Üdv: András
>>>>
>>>>
>>>> --
>>>> Üdvözlettel:
>>>> Cseh András
>>>> Rendszergazda
>>>> Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti  Iskola
>>>> telefon: 70/ 385 3730,
>>>> csehandra...@gmail.com
>>>> csehand...@erkel-cegled.sulinet.hu
>>>>
>>>>
>>>> ___
>>>> Techinfo mailing list
>>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>>> Fel- és leiratkozás:
>>>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>>
>>> --
>>> Üdvözlettel: Detvai Péter
>>> E-mail: detp...@gmail.com
>>> Tel.: +36 30 811 7366
>>>
>>> ___
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás:
>>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet kimaradásra: Miért nincs KIFÜ reagálás

2019-06-27 bef zés Fehér Sándor

Hol élsz te, ez nem így működik náluk., :(
Konfig változásnál sem szólnak és nem érdekli őket, hogy esetleg a suli 
összes szolgáltatása kiesik stb..

Csak ezek miatt van nálunk szinte teljesen független rendszer.
Csak a dns-t használom a domain miatt, mert azt muszáj, ha nem akarunk 
email címeket változtatni.

2019. 06. 27. 14:23 keltezéssel, Mátrai László írta:

Sziasztok!

 Nem az lenne ilyenkor az európai megoldás akár ide akár a regisztrált 
emailcímünkre kapnánk egy levelet, hogy ez és ez történt?

Már csak a tisztánlátás végett?

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Sulinet kimaradásra: Miért nincs KIFÜ reagálás

2019-06-27 bef zés Mátrai László

Sziasztok!

 Nem az lenne ilyenkor az európai megoldás akár ide akár a regisztrált 
emailcímünkre kapnánk egy levelet, hogy ez és ez történt?

Már csak a tisztánlátás végett?

--
Üdvözlettel

Mátrai László
rendszergazda

Budapesti Komplex SZC
Kézművesipari Szakgimnáziuma
1082 Budapest Práter utca 31.
Tel: +36-1-333-1762/8713
Email: matrailas...@kezmuveskepzo.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2019-06-27 bef zés Róbert Vámos
Balmazújvároson már működik. Dashboard mondjuk még nem elérhető.

La'szlo' Drubina  ezt írta (időpont: 2019. jún. 27., Cs,
12:53):

> Á, elment...
>
> Detvai Péter  ezt írta (időpont: 2019. jún. 27., Cs
> 11:23):
>
>> Ugyan ez nálunk is! 
>>
>> András Cseh  (időpont: 2019. jún. 27., Cs,
>> 10:53) ezt írta:
>>
>>> Sziasztok!
>>>
>>> Valakinél van most sulinet? Nálunk nincs + ügyfélszolgálat ellérhetetlen.
>>>
>>>
>>> Üdv: András
>>>
>>>
>>> --
>>> Üdvözlettel:
>>> Cseh András
>>> Rendszergazda
>>> Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti  Iskola
>>> telefon: 70/ 385 3730,
>>> csehandra...@gmail.com
>>> csehand...@erkel-cegled.sulinet.hu
>>>
>>>
>>> ___
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás:
>>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>> --
>> Üdvözlettel: Detvai Péter
>> E-mail: detp...@gmail.com
>> Tel.: +36 30 811 7366
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2019-06-27 bef zés Szilárd Blum
Nálam a vonal megy (a kollégiumból, ami másik végpont, jeleztek éppen
gondot, azért nézem be ide), de a Dashboard innen is elérhetetlen (a
webhely nem válaszol).
-Kolléga most telefonált, hogy töltötte az önértékelési felületen a
kérdőívet, de "a szerver nem érhető el" üzenetet kap mentéskor - de amúgy
net van.

Szóval vannak gondok...

Üdv!: Szilárd

András Cseh  ezt írta (időpont: 2019. jún. 27., Cs,
10:53):

> Sziasztok!
>
> Valakinél van most sulinet? Nálunk nincs + ügyfélszolgálat ellérhetetlen.
>
>
> Üdv: András
>
>
> --
> Üdvözlettel:
> Cseh András
> Rendszergazda
> Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti  Iskola
> telefon: 70/ 385 3730,
> csehandra...@gmail.com
> csehand...@erkel-cegled.sulinet.hu
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2019-06-27 bef zés József Venczel
Gondolom máshil is megakadt az érettségi adminisztráció...
Nálunk két bizottságban is zárnának.
Nagy a hőség és mindenki ideges.

Detvai Péter  ezt írta (időpont: 2019. jún. 27., Csü
11:28):

> Ugyan ez nálunk is! 
>
> András Cseh  (időpont: 2019. jún. 27., Cs, 10:53)
> ezt írta:
>
>> Sziasztok!
>>
>> Valakinél van most sulinet? Nálunk nincs + ügyfélszolgálat ellérhetetlen.
>>
>>
>> Üdv: András
>>
>>
>> --
>> Üdvözlettel:
>> Cseh András
>> Rendszergazda
>> Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti  Iskola
>> telefon: 70/ 385 3730,
>> csehandra...@gmail.com
>> csehand...@erkel-cegled.sulinet.hu
>>
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> --
> Üdvözlettel: Detvai Péter
> E-mail: detp...@gmail.com
> Tel.: +36 30 811 7366
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2019-06-27 bef zés Kovács Zoltán

Ugyanez a helyzet.

Üdv.
KZ

2019.06.27. 10:47 keltezéssel, András Cseh írta:

Sziasztok!

Valakinél van most sulinet? Nálunk nincs + ügyfélszolgálat ellérhetetlen.

Üdv: András

--
Üdvözlettel:
Cseh András
Rendszergazda
Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti  Iskola
telefon: 70/ 385 3730,
csehandra...@gmail.com <mailto:csehandra...@gmail.com>
csehand...@erkel-cegled.sulinet.hu 
<mailto:csehand...@erkel-cegled.sulinet.hu>

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2019-06-27 bef zés Szilárd Blum
Update: már a közhálós vonalunk is elment - de itt a suliban van tartalék.

Szilárd Blum  ezt írta (időpont: 2019. jún. 27.,
Cs, 11:09):

> Nálam a vonal megy (a kollégiumból, ami másik végpont, jeleztek éppen
> gondot, azért nézem be ide), de a Dashboard innen is elérhetetlen (a
> webhely nem válaszol).
> -Kolléga most telefonált, hogy töltötte az önértékelési felületen a
> kérdőívet, de "a szerver nem érhető el" üzenetet kap mentéskor - de amúgy
> net van.
>
> Szóval vannak gondok...
>
> Üdv!: Szilárd
>
> András Cseh  ezt írta (időpont: 2019. jún. 27.,
> Cs, 10:53):
>
>> Sziasztok!
>>
>> Valakinél van most sulinet? Nálunk nincs + ügyfélszolgálat ellérhetetlen.
>>
>>
>> Üdv: András
>>
>>
>> --
>> Üdvözlettel:
>> Cseh András
>> Rendszergazda
>> Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti  Iskola
>> telefon: 70/ 385 3730,
>> csehandra...@gmail.com
>> csehand...@erkel-cegled.sulinet.hu
>>
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2019-06-27 bef zés Fodor Zsolt
On Thu, 27 Jun 2019 11:34:20 +0200, Zsolt Farkas wrote
> Szombathely szintén

Teljesen más hálózat, az egyetemen azt mondták, hogy
a HBONE mag-ban előállt hiba az oka a problémának.

Üdv: Fodor Zsolt

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2019-06-27 bef zés Zsolt Farkas
Szombathely szintén

András Cseh  ezt írta (időpont: 2019. jún. 27., Cs,
10:53):

> Sziasztok!
>
> Valakinél van most sulinet? Nálunk nincs + ügyfélszolgálat ellérhetetlen.
>
>
> Üdv: András
>
>
> --
> Üdvözlettel:
> Cseh András
> Rendszergazda
> Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti  Iskola
> telefon: 70/ 385 3730,
> csehandra...@gmail.com
> csehand...@erkel-cegled.sulinet.hu
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2019-06-27 bef zés La'szlo' Drubina
Á, elment...

Detvai Péter  ezt írta (időpont: 2019. jún. 27., Cs
11:23):

> Ugyan ez nálunk is! 
>
> András Cseh  (időpont: 2019. jún. 27., Cs, 10:53)
> ezt írta:
>
>> Sziasztok!
>>
>> Valakinél van most sulinet? Nálunk nincs + ügyfélszolgálat ellérhetetlen.
>>
>>
>> Üdv: András
>>
>>
>> --
>> Üdvözlettel:
>> Cseh András
>> Rendszergazda
>> Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti  Iskola
>> telefon: 70/ 385 3730,
>> csehandra...@gmail.com
>> csehand...@erkel-cegled.sulinet.hu
>>
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> --
> Üdvözlettel: Detvai Péter
> E-mail: detp...@gmail.com
> Tel.: +36 30 811 7366
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2019-06-27 bef zés Admin NyhVPG
Sziasztok!
Komoly leállás után Nyíregyháza VPG vezetékes internet van. Eduroam-ra nem
lehet felcsatlakozni. A dashboard elérhetetlen.
Üdv.: mj

La'szlo' Drubina  ezt írta (időpont: 2019. jún. 27., Cs,
10:54):

> Dettó. Szeged.
>
> András Cseh  ezt írta (időpont: 2019. jún. 27.,
> Cs 10:53):
>
>> Sziasztok!
>>
>> Valakinél van most sulinet? Nálunk nincs + ügyfélszolgálat ellérhetetlen.
>>
>>
>> Üdv: András
>>
>>
>> --
>> Üdvözlettel:
>> Cseh András
>> Rendszergazda
>> Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti  Iskola
>> telefon: 70/ 385 3730,
>> csehandra...@gmail.com
>> csehand...@erkel-cegled.sulinet.hu
>>
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2019-06-27 bef zés József Venczel
Nálunk is ez a helyzet. Debrecen.

Üdv.
Venczel József

La'szlo' Drubina  ezt írta (időpont: 2019. jún. 27., Csü
10:54):

> Dettó. Szeged.
>
> András Cseh  ezt írta (időpont: 2019. jún. 27.,
> Cs 10:53):
>
>> Sziasztok!
>>
>> Valakinél van most sulinet? Nálunk nincs + ügyfélszolgálat ellérhetetlen.
>>
>>
>> Üdv: András
>>
>>
>> --
>> Üdvözlettel:
>> Cseh András
>> Rendszergazda
>> Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti  Iskola
>> telefon: 70/ 385 3730,
>> csehandra...@gmail.com
>> csehand...@erkel-cegled.sulinet.hu
>>
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2019-06-27 bef zés Helfrich Zoltán

A ketszintu.hu megint nem elérhető.

hz

2019.06.27. 11:04 keltezéssel, La'szlo' Drubina írta:

Visszatért ... wifi még nincs.

La'szlo' Drubina mailto:drub...@gmail.com>> ezt 
írta (időpont: 2019. jún. 27., Cs 10:54):

Dettó. Szeged.

András Cseh mailto:csehandra...@gmail.com>> ezt írta (időpont: 2019. jún.
27., Cs 10:53):

Sziasztok!

Valakinél van most sulinet? Nálunk nincs + ügyfélszolgálat
ellérhetetlen.

Üdv: András

-- 
Üdvözlettel:

Cseh András
Rendszergazda
Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti  Iskola
telefon: 70/ 385 3730,
csehandra...@gmail.com <mailto:csehandra...@gmail.com>
csehand...@erkel-cegled.sulinet.hu
<mailto:csehand...@erkel-cegled.sulinet.hu>

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu <mailto:Techinfo@lista.sulinet.hu>
Fel- és leiratkozás:
http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

--
Helfrich Zoltán
+36 20 823 2840
Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium (100565)

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2019-06-27 bef zés La'szlo' Drubina
Visszatért ... wifi még nincs.

La'szlo' Drubina  ezt írta (időpont: 2019. jún. 27., Cs
10:54):

> Dettó. Szeged.
>
> András Cseh  ezt írta (időpont: 2019. jún. 27.,
> Cs 10:53):
>
>> Sziasztok!
>>
>> Valakinél van most sulinet? Nálunk nincs + ügyfélszolgálat ellérhetetlen.
>>
>>
>> Üdv: András
>>
>>
>> --
>> Üdvözlettel:
>> Cseh András
>> Rendszergazda
>> Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti  Iskola
>> telefon: 70/ 385 3730,
>> csehandra...@gmail.com
>> csehand...@erkel-cegled.sulinet.hu
>>
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

  1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   >