Re: [Techinfo] Hangrendszert, de milyet?

2018-10-16 bef zés László Balázs
Szia!

Egy éve ez volt nekem is a feladatom!
Mivel én zenész is vagyok,18 éve zenélek egy party zenekarban, meg volt az
elképzelésem és tudtam,hogy profi cuccot szeretnék a suliba.
Volt régi jó kapcsolatom is (Tajti Music -Hangszerpláza).

2db aktív (beépített erősítős) hangfalat vettünk, melyek darabonként
1000wattosak, kicsik,akár egyedül elbírom a kettőt együtt, nagyot és szépen
szólnak.
Electro Voice  ZLX-12P

Vettünk egy kis Yamaha keverőt, mely minden feladat megoldására megfelel.
Yamaha MG10XU

Vettünk 3 mikrofonállványt,2 hangfalállványt és 3 db Shure SV100 mikrofont
(ez nem olyan csúcs,de a célnak megfelel).

És persze mindenféle kábeleket a cucchoz

A rendszer szuper jó,nagyon szeretem, kül- és beltéren is maximálisan
megfelel és az aktív hangfalakra közvetlenül lehet kötni egy vagy két
mikrofont,illetve egy jack bemenete is van (laptop,tablet,telefon...), ha
esetleg elég 1-2szer annyi is. Nem kell felpakolni az egész cuccot.
Egyetlen hátránya, hogy a hangfalakhoz is kell áramot vinni.
Ha jól emlékszem,akkor az egész cucc kb 360.00ft-ba került.

Szabó Lajos  ezt írta (időpont: 2018. okt. 16., K,
12:29):

> Üdv!
>
> Megkaptam a megtisztelő feladatot, hogy szerezzek be egy hangrendszert az
> iskolának.
> A paramétereink: kb. 500 gyermek, kül.-beltér, ballagás, évzáró, stb.
> Nem lenne baj, ha külső áramforrás nélkül is tudna működni, de erről
> lebeszélhető vagyok.
>
> Ha valakinek volt mostanában ilyen beszerzése, illetve próbálkozása, hálás
> lennék, ha megosztaná velem pozitív-negatív tapasztalatait a szettekkel,
> valamint a kereskedőkkel kapcsolatban.
>
> Köszönettel
> Szabó Lajos
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Dashboard halál

2018-10-16 bef zés László Balázs
Az a helyzet,hogy nekem nincs ilyen menüpontom...

József Venczel  ezt írta (időpont: 2018. okt. 16., K,
11:09):

> Szia!
>
> A "Felhasználók" menüpont (még) működik. Ott tudod a Sulinet webmail-es
> felhasználókat kezelni. Ez is valami :(
>
> Üdv,
> Venczel József
>
> Molnar Peter  ezt írta (időpont: 2018. okt. 16., K,
> 9:23):
>
>> Mindez normalis.
>>
>> :(
>>
>> 2018.10.16. 9:12 keltezéssel, László Balázs írta:
>>
>> Sziasztok!
>>
>> Kb .2 hete kaptam hozzáférést a dashboard felülethez,de azóta
>> egyfolytában csak hibaüzeneteket kapok belépéskor. Semmit nem tudok
>> csinálni és állítani a felületen. Azelőtt még soha nem használtam a
>> felületet...
>> Másnál is van ilyen probléma?
>> A hibák:
>>
>> - A folyamatban lévő hálózati változások miatt Edoroam szolgáltatásunk
>> jelenleg sok intézményben nem érhető el. ( ez még ok,nálunk is még friss ez
>> az eduroam).
>>
>> - A központi felügyeleten probléma lépett fel. Ezért a felügyelet
>> hibásan azt írhatja ki, hogy hiba van ,Router státusz: NEM OK  (hát nálunk
>> ez van,hiba).
>>
>> - Jelenleg a Dashboard felület nem éri el a Sulinet routert, így a
>> módosítások nem tudnak frissülni.  (nem is tudok semmit módosítani...)
>>  - stb.
>>
>> Köszönöm szépen!
>>
>> --
>> Üdvözlettel:
>> Balázs László
>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
>> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
>> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>> mobil: 0630/202-8914
>> web: www.hetenyisuli.hu
>>
>>
>> ___
>> Techinfo mailing listtechi...@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>>
>> --
>> Tisztelettel:
>> Molnar Peterhttp://www.petersoft.hu
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] hány rg

2018-10-16 bef zés László Balázs
Ja,lemaradt a 40 db tablet és az iskola weboldalának szerkesztése,
folyamatos karbantartása.
Szóval,van,hogy néha nem 2,hanem 3 kellene belőlem

László Balázs  ezt írta (időpont:
2018. okt. 16., K, 9:17):

> Azt hiszem mindenhol ez a helyzet, vagy legalábbis sok helyen.
> Én egyedül vagyok, igaz nem nagy az iskola: 300 gyerek, 110 pc és laptop,
> sulixerver, hálózati nyomtatók, saját wifi  (még nem él az eduroam, bár már
> kiépítették), amivel mindig kínlódás van, ez mellett iskolarádió,
> rendezvények hangosítása,események fényképezése, videók és zenék
> összevágása és a kollégák hatalmas problémái (hova kell bedugni a
> pendrive-ot,  a projektort, eddig nem így nézett ki a start menü, word és
> excel alaptudatlanságok, stb problémák).
>
> Attila Kovács  ezt írta (időpont: 2018. okt. 16., K,
> 9:10):
>
>> elhiszem...
>> nekem is több évbe került.
>> Bár ez nem vigasz.
>>
>>
>> 2018-10-16 09:08 keltezéssel, Zoltán Kurucz írta:
>>
>> tudod hányszor mondtam már a kollégáknak, egyik fülükön be másikon ki és
>> szajkózza tovább a saját problémáját
>> node próbálkozok tovább
>>
>> Attila Kovács  ezt írta (időpont: 2018. okt. 16., K,
>> 8:54):
>>
>>> Hát, akkor erősen javaslom a kollégákat segítségül hívni, akár
>>> célzottan, akár csak úgy elejtve a mondatot, hogy sajnos egyedül vagy, nem
>>> győzöd, nincs időd most erre, most arra, kellene még egy ember, stb.
>>> Tapasztalatom szerint, a tanároknál nincs hathatósabb lobbi.
>>>
>>>
>>>
>>> 2018-10-16 08:04 keltezéssel, Zoltán Kurucz írta:
>>>
>>> Köszönöm, hasonlóan látom a helyzetet, azaz próbálom hasonlóan felfogni,
>>> de engem nagyon zavar ha valami nem tökéletesen működik, vagy naponta
>>> szólnak újabbakért
>>> Lényeges infó, kihagytam, egyházi fenntartás vagyunk mi is (ez a
>>> legbosszantóbb, hogy keret is van minden hülyeségre, csak lényeges dolgokra
>>> nem...)
>>>
>>> Tiba Csaba  ezt írta (időpont: 2018. okt. 16., K,
>>> 7:29):
>>>
>>>> Most az a lehetőség, hogy te is felvállalod és utánzod a
>>>> hozzáállásukat. Mert hamarabb kapsz állást, mint ők rendszergazdát. Nem
>>>> érdemes szétszakadni.
>>>>
>>>> Zoltán Kurucz  ezt írta (időpont: 2018. okt.
>>>> 15., H 18:49):
>>>>
>>>>> a sulinetes "protokoll" megvan, sajnos így is tolom magam előtt a
>>>>> munkákat, vezetek egy listát és csinálom szép sorjában, de megfeszített
>>>>> tempóban is kevés az idő...+ a tévesztés és kapkodásból eredő hibák újabb
>>>>> munkát szülnek.
>>>>> már jeleztem többször, semmi hatása. Volt, hogy vezetőin minden
>>>>> igazgató és helyettes előtt is szóltam, kell még ember...
>>>>> "leszarják" ezt a hozzáállást szeretném máshonnan megközelíteni, mert,
>>>>> hogy mennyi gép van azt úgy sem értik meg...
>>>>>
>>>>> Czita Zoltán  ezt írta (időpont: 2018. okt.
>>>>> 15., H, 12:52):
>>>>>
>>>>>> Szia!
>>>>>> Szerintem ez a gépmennyiség+ telephelyek igazolják a 2 státuszt. Az
>>>>>> óvodát meg kell nézni.
>>>>>> Ha a főnök nem hajlandó rá, Ha a főnök nem hajlandó vegyél fel
>>>>>> sulinetes protokoll-t, egy napon belül visszahívjuk.
>>>>>> Esetleg kialkudni, legalább felet, vagy háromnegyed státuszt adjanak.
>>>>>>
>>>>>> Együütérzéssel: Czita Zoltán
>>>>>>
>>>>>> Zoltán Kurucz  ezt írta (időpont: 2018.
>>>>>> okt. 15., H, 12:33):
>>>>>>
>>>>>>> Sziasztok!
>>>>>>>
>>>>>>> Megerősítést és tanácsot kérnék. Ha jól tudom az állam még mindig
>>>>>>> diáklétszámhoz köti a rendszergazdák számát. 750 felett finanszíroz 2
>>>>>>> állást.
>>>>>>> Nálunk épp a határ alatt vagyunk. 735 diák (ált suli, gimi, szakgimi)
>>>>>>> illetve van egy óvodánk ~130 fővel, nem tudom ez utóbbi beleszámít-e.
>>>>>>>
>>>>>>> Viszont, van 4 telephelyünk, épülőben az ötödik.
>>>>>>> 4 fizikai szerver 200+ gép és laptop
>>>>>>> 100+ egyéb eszköz (hálózati nyomtatók, scannerek, routerek, stb)
>>>>>>> 30 teremben digitábla, +1 okosterem 25 tabbal
>>>>>>>
>>>>>>> Gépparkunk már öregedő és vegyesvágott típusokból jön össze.
>>>>

[Techinfo] Dashboard halál

2018-10-16 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Kb .2 hete kaptam hozzáférést a dashboard felülethez,de azóta egyfolytában
csak hibaüzeneteket kapok belépéskor. Semmit nem tudok csinálni és állítani
a felületen. Azelőtt még soha nem használtam a felületet...
Másnál is van ilyen probléma?
A hibák:

- A folyamatban lévő hálózati változások miatt Edoroam szolgáltatásunk
jelenleg sok intézményben nem érhető el. ( ez még ok,nálunk is még friss ez
az eduroam).

- A központi felügyeleten probléma lépett fel. Ezért a felügyelet  hibásan
azt írhatja ki, hogy hiba van ,Router státusz: NEM OK  (hát nálunk ez
van,hiba).

- Jelenleg a Dashboard felület nem éri el a Sulinet routert, így a
módosítások nem tudnak frissülni.  (nem is tudok semmit módosítani...)
 - stb.

Köszönöm szépen!

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] hány rg

2018-10-16 bef zés László Balázs
Azt hiszem mindenhol ez a helyzet, vagy legalábbis sok helyen.
Én egyedül vagyok, igaz nem nagy az iskola: 300 gyerek, 110 pc és laptop,
sulixerver, hálózati nyomtatók, saját wifi  (még nem él az eduroam, bár már
kiépítették), amivel mindig kínlódás van, ez mellett iskolarádió,
rendezvények hangosítása,események fényképezése, videók és zenék
összevágása és a kollégák hatalmas problémái (hova kell bedugni a
pendrive-ot,  a projektort, eddig nem így nézett ki a start menü, word és
excel alaptudatlanságok, stb problémák).

Attila Kovács  ezt írta (időpont: 2018. okt. 16., K,
9:10):

> elhiszem...
> nekem is több évbe került.
> Bár ez nem vigasz.
>
>
> 2018-10-16 09:08 keltezéssel, Zoltán Kurucz írta:
>
> tudod hányszor mondtam már a kollégáknak, egyik fülükön be másikon ki és
> szajkózza tovább a saját problémáját
> node próbálkozok tovább
>
> Attila Kovács  ezt írta (időpont: 2018. okt. 16., K,
> 8:54):
>
>> Hát, akkor erősen javaslom a kollégákat segítségül hívni, akár célzottan,
>> akár csak úgy elejtve a mondatot, hogy sajnos egyedül vagy, nem győzöd,
>> nincs időd most erre, most arra, kellene még egy ember, stb.
>> Tapasztalatom szerint, a tanároknál nincs hathatósabb lobbi.
>>
>>
>>
>> 2018-10-16 08:04 keltezéssel, Zoltán Kurucz írta:
>>
>> Köszönöm, hasonlóan látom a helyzetet, azaz próbálom hasonlóan felfogni,
>> de engem nagyon zavar ha valami nem tökéletesen működik, vagy naponta
>> szólnak újabbakért
>> Lényeges infó, kihagytam, egyházi fenntartás vagyunk mi is (ez a
>> legbosszantóbb, hogy keret is van minden hülyeségre, csak lényeges dolgokra
>> nem...)
>>
>> Tiba Csaba  ezt írta (időpont: 2018. okt. 16., K,
>> 7:29):
>>
>>> Most az a lehetőség, hogy te is felvállalod és utánzod a hozzáállásukat.
>>> Mert hamarabb kapsz állást, mint ők rendszergazdát. Nem érdemes
>>> szétszakadni.
>>>
>>> Zoltán Kurucz  ezt írta (időpont: 2018. okt.
>>> 15., H 18:49):
>>>
 a sulinetes "protokoll" megvan, sajnos így is tolom magam előtt a
 munkákat, vezetek egy listát és csinálom szép sorjában, de megfeszített
 tempóban is kevés az idő...+ a tévesztés és kapkodásból eredő hibák újabb
 munkát szülnek.
 már jeleztem többször, semmi hatása. Volt, hogy vezetőin minden
 igazgató és helyettes előtt is szóltam, kell még ember...
 "leszarják" ezt a hozzáállást szeretném máshonnan megközelíteni, mert,
 hogy mennyi gép van azt úgy sem értik meg...

 Czita Zoltán  ezt írta (időpont: 2018. okt.
 15., H, 12:52):

> Szia!
> Szerintem ez a gépmennyiség+ telephelyek igazolják a 2 státuszt. Az
> óvodát meg kell nézni.
> Ha a főnök nem hajlandó rá, Ha a főnök nem hajlandó vegyél fel
> sulinetes protokoll-t, egy napon belül visszahívjuk.
> Esetleg kialkudni, legalább felet, vagy háromnegyed státuszt adjanak.
>
> Együütérzéssel: Czita Zoltán
>
> Zoltán Kurucz  ezt írta (időpont: 2018. okt.
> 15., H, 12:33):
>
>> Sziasztok!
>>
>> Megerősítést és tanácsot kérnék. Ha jól tudom az állam még mindig
>> diáklétszámhoz köti a rendszergazdák számát. 750 felett finanszíroz 2
>> állást.
>> Nálunk épp a határ alatt vagyunk. 735 diák (ált suli, gimi, szakgimi)
>> illetve van egy óvodánk ~130 fővel, nem tudom ez utóbbi beleszámít-e.
>>
>> Viszont, van 4 telephelyünk, épülőben az ötödik.
>> 4 fizikai szerver 200+ gép és laptop
>> 100+ egyéb eszköz (hálózati nyomtatók, scannerek, routerek, stb)
>> 30 teremben digitábla, +1 okosterem 25 tabbal
>>
>> Gépparkunk már öregedő és vegyesvágott típusokból jön össze.
>> Lassacskán a munkaidőm egészét a karbantartások teszik ki. (ebből 30%
>> értelmetlen javítás, gyerek lehúzza a sulirádiós hangszóró vezetékét,
>> koleszokban kikapcsolják az apkat... és hasonló bosszantó hülyeségek)
>> Fejlesztésre és fontos feladatokra már igen szűkös az időkeret,
>> augusztustól eddig 58 túlórám jött össze, de most kezdek besokallni.
>> Mivel lehet rávenni a főnököket, hogy vegyenek fel +1 teljes állásos
>> rg-t? (hogy találunk-e az más kérdés...)
>> Kinél mi a helyzet létszám / eszközszám / rg státusz?
>>
>> --
>> Kurucz Zoltán
>> *bitmester.hu *
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

 --
 Kurucz Zoltán
 *bitmester.hu *
 ___
 Techinfo mailing list

Re: [Techinfo] Dashboard halál

2018-10-16 bef zés László Balázs
Akkor az klassz...jó,hogy van ez a rendszer! :-)

Molnar Peter  ezt írta (időpont: 2018. okt. 16., K,
9:39):

> Mindez normalis.
>
> :(
>
> 2018.10.16. 9:12 keltezéssel, László Balázs írta:
>
> Sziasztok!
>
> Kb .2 hete kaptam hozzáférést a dashboard felülethez,de azóta egyfolytában
> csak hibaüzeneteket kapok belépéskor. Semmit nem tudok csinálni és állítani
> a felületen. Azelőtt még soha nem használtam a felületet...
> Másnál is van ilyen probléma?
> A hibák:
>
> - A folyamatban lévő hálózati változások miatt Edoroam szolgáltatásunk
> jelenleg sok intézményben nem érhető el. ( ez még ok,nálunk is még friss ez
> az eduroam).
>
> - A központi felügyeleten probléma lépett fel. Ezért a felügyelet  hibásan
> azt írhatja ki, hogy hiba van ,Router státusz: NEM OK  (hát nálunk ez
> van,hiba).
>
> - Jelenleg a Dashboard felület nem éri el a Sulinet routert, így a
> módosítások nem tudnak frissülni.  (nem is tudok semmit módosítani...)
>  - stb.
>
> Köszönöm szépen!
>
> --
> Üdvözlettel:
> Balázs László
> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
> mobil: 0630/202-8914
> web: www.hetenyisuli.hu
>
>
> ___
> Techinfo mailing listtechi...@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
> --
> Tisztelettel:
> Molnar Peterhttp://www.petersoft.hu
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Dashboard 2.0 - felhasználók felvétele

2018-11-05 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Tudom,hogy elég döcögősen megy a Dashboard (2.0) és ráadásul én még nem is
nagyon használtam.
Szeretnék felhasználókat felvenni, de a menüpontban az jelenik meg, hogy "A
domain-hez nem tartozik felhasználói adatbázis". Iskolánk még nem használta
soha a Dashboard felületet,és senkinek nem is volt még sulinetes e-mail
címe.
Amiért most aktuális lenne,hogy felhasználókat vegyek fel, az az eduroam.
Már több,mint 2 hónapja kiépítették a rendszert nálunk, a szerződéskötés is
megvolt, de egyenlőre még semmi hasznát nem látjuk,mert nem tudjuk
használni.
Lehet hülyeség,amit kérdezek.Az említett ügy érdekében Dashboardban a
webszolgáltatás - adatbázis menüpontban kérvényeznem kell új adatbázist
(nincs jelenleg még adatbázisunk)?Illetve próbáltam a webhostingban új
webszolgáltatást kérni,de ott nem jelenik meg iskolánk domain-je (amit a
szerződésben kértünk,hogy mi legyen az).

A másik kérdésem az lenne,hogy a Dashboard 2.0 felületre belépve - rögtön a
főoldalon - vannak ablakok (intézményi adatok, sebességteszt, hálózat,
felhasználók).
Itt, a felhasználók ablakban van egy csomó felhasználó, de nem a
mieink,hanem teljesen idegenek. Ezeket én miért látom a mi Dashboard
felületünkön?

Köszönöm szépen,ha valaki jó tanácsokkal tud ellátni! :-)
Szép napot mindenkinek!

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] KRÉTA?

2018-10-01 bef zés László Balázs
Szia!
Nálunk is ez van és állítólag sok helyen/mindenhol.
Klassz a rendszer...  :-)

József Venczel  ezt írta (időpont: 2018. okt. 1., H,
12:09):

> Sziasztok!
>
> Azt tapasztaljuk reggel óta, hogy nem enged be a napló. Hiába írjuk be a
> felhasználónevet és jelszót, nem csinál semmit, illetve néha feldob egy
> hibaüzenetet, hogy "Hiba történt az oldalon!"
>
> Azt szeretném kérdezni, hogy ez másnál is tapasztalható-e, vagy csak
> nálunk van ilyen probléma?
>
> Köszönöm!
>
> Üdv,
> Venczel József
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Pécsi Tankerület -rendszergazda

2018-10-01 bef zés László Balázs
Ezt jó tudni! :-)
A probléma az,hogy mi állítólag valami szerződéskötésre várunk (Pécsi
Tankerület),illetve nem tudok belépni a Dashboard felületre sem, ahol
állítólag az eduroam felhasználókat tudom rögzíteni.

Szilárd Blum  ezt írta (időpont: 2018. okt. 1., H,
10:19):

> >i/kik azok,akik már használják az új wifi hálózatot (eduroam/eduID).
> -Nekem működik Nálatok az Eduroam a középiskolai jelszavammal.
>
> Üdv!: Szilárd
>
> László Balázs  írta, 2018. 10. 01.:
> > Sziasztok!
> >
> > Baj nincs,csak érdekelne,hogy a Pécsi Tankerülethez tartozó iskolák közül
> > van -e olyan, ahol megfelelően működik és hozzáférhető a Dashboard
> > felület,illetve ki/kik azok,akik már használják az új wifi hálózatot
> > (eduroam/eduID). Bár,információim szerint a tankerületnek még nincs
> > szerződése
> >
> > Köszönöm!
> >
> > Schveibert Robert  ezt írta (időpont: 2018.
> > szept. 29., Szo, 3:04):
> >
> >> Pszc...mi a baj?
> >>
> >> László Balázs  ezt írta (2018.
> >> szeptember 28., péntek):
> >>
> >>> Sziasztok!
> >>>
> >>> Csak egy gyors kérdésem lenne...
> >>> Van itt valaki, aki a Pécsi Tankerülethez tartozó iskolában
> >>> rendszergazda?
> >>> Köszönöm szépen!
> >>>
> >>> --
> >>> Üdvözlettel:
> >>> Balázs László
> >>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
> >>> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
> >>> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
> >>> mobil: 0630/202-8914
> >>> web: www.hetenyisuli.hu
> >>>
> >>
> >>
> >> --
> >> Üdvözlettel
> >> ––
> >>   Schveibert Róbert
> >>   Mérnök-Informatikus
> >> Okleveles Mérnöktanár
> >> ___
> >> Techinfo mailing list
> >> Techinfo@lista.sulinet.hu
> >> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> >> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> >> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
> >>
> >
> >
> > --
> > Üdvözlettel:
> > Balázs László
> > Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
> > e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
> > tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
> > mobil: 0630/202-8914
> > web: www.hetenyisuli.hu
> >
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Pécsi Tankerület -rendszergazda

2018-10-01 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Baj nincs,csak érdekelne,hogy a Pécsi Tankerülethez tartozó iskolák közül
van -e olyan, ahol megfelelően működik és hozzáférhető a Dashboard
felület,illetve ki/kik azok,akik már használják az új wifi hálózatot
(eduroam/eduID). Bár,információim szerint a tankerületnek még nincs
szerződése

Köszönöm!

Schveibert Robert  ezt írta (időpont: 2018.
szept. 29., Szo, 3:04):

> Pszc...mi a baj?
>
> László Balázs  ezt írta (2018.
> szeptember 28., péntek):
>
>> Sziasztok!
>>
>> Csak egy gyors kérdésem lenne...
>> Van itt valaki, aki a Pécsi Tankerülethez tartozó iskolában rendszergazda?
>> Köszönöm szépen!
>>
>> --
>> Üdvözlettel:
>> Balázs László
>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
>> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
>> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>> mobil: 0630/202-8914
>> web: www.hetenyisuli.hu
>>
>
>
> --
> Üdvözlettel
> ––
>   Schveibert Róbert
>   Mérnök-Informatikus
> Okleveles Mérnöktanár
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Pécsi Tankerület -rendszergazda

2018-09-28 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Csak egy gyors kérdésem lenne...
Van itt valaki, aki a Pécsi Tankerülethez tartozó iskolában rendszergazda?
Köszönöm szépen!

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] EFPO hibás laptop

2018-10-02 bef zés László Balázs
Nálunk rögtön az elején, mikor megkaptuk ezeket a gépeket, az egyik Dell
laptop hibás volt.
Jeleztük, kitöltöttem a bejelentő lapot. Aztán elkerült a gép a
tankerületbe és kb 1,5 hónapot vártunk rá.
Szóval,nem ment gyorsan a dolog...

Molnar Peter  ezt írta (időpont: 2018. okt. 2., K,
10:54):

> Hello!
> >Másutt, hogy működik az efopos gépek garanciális javítása?
> >Nálunk több hete áll két gép a polcon és nem történik semmi?
> >A hiba bejelentőt a helpd...@edumail.hu ra illetve a tankernek is
> elküldtök, de nem történik semmi.
> Nalunk jobb a helyzet. A tankerulet elvitte, de ott szinten megallt a
> javitas.
> Majdcsak kimennek az 1 eves garanciabol.
>
> --
> Tisztelettel:
> Molnar Peterhttp://www.petersoft.hu
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Sulixerver - tartalomszűrés

2018-09-21 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Volt már egy kérdésem a napokban,amelyben leírtam,hogy elég új vagyok a
szakmában,egyenlőre kevés tapasztalattal és rutinnal.De,ami késik :-)
Szóval, Sulixervert használunk és az érdekelne,hogy hogyan tudok
tartalomszűrést csinálni ( Szűrt internet-elérés - negatív listák szűrése)?
Proxy, squid beállítás,stb...

Nagyon szépen köszönöm!

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Sulinet - Dashboard, NIIF

2018-09-20 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Új vagyok itt és a a szakmában is, ez a második tanévem.
Remélem nem gond, röviden vázolnám a helyzetet,melyből adódnak a kérdéseim
is.

Mikor átvettem a helyet az előző rendszergazdától (aki lelépett külföldre
és szinte semmi iránymutatót nem hagyott itt nekem) úgy nézett ki a
helyzet, hogy bejött a net egy UPC modembe, onnan ment a Sulixerverünkbe és
ezen keresztül szét a suliba. A sulixerver intézi a teljes belső
hálózatunkat a nettel együtt.
Aztán tavaly ősszel hoztak egy sulinetes routert a UPC modem és a
sulixerver közé. Készült egy átadási jegyzőkönyv és ennyi.
Az első gondom, hogy még sosem léptem be a Dashboard felületre és nem is
tudok. Ugyanis semmi információm nincs a belépési adatokról. Aztán nagy
nehezen kiderítettem,hogy iskolánknak van adminisztrátori e-mail címe, de
nem tudom hozzá a jelszót.
Kaptam egy linket,ahol a sulinetes router VPID azonosítóját és
sorozatszámát beírva elvileg lehet új jelszót kérni/generálni, de mindig a
"A megadott adatok alapján a jelszó megjelenítése nem lehetséges" üzenet
fogad.
Így jelenleg nem tudok belépni a SulinetAdmin Dashboard-ra,hogy aztán
rendszergazdát (magamat) felkérjem a router menedszelésére.
Nyár végén kiépült az új wifi hálózat is nálunk,és ugye már csak ez miatt
is jó lenne,ha elérném a felületet.
Írtam már jó pár e-mailt ez ügyben ide-oda,de konkrét megoldást nem kaptam.

Javaslat,ötlet?

Nagyon szépen köszönöm!

Írtam már jó pár e-mailt ez ügyben a

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulixerver - tartalomszűrés

2018-09-21 bef zés László Balázs
Na,ezt nem tudtam!
1803 vanráadásul nem csak az én gépemen,hanem egy csomón...

Zsolt Farkas  ezt írta (időpont: 2018. szept. 21., P,
12:14):

> Milyen Windowsod van? Mert 1803-nál nem működik a tartalomszűrés
> "A 2018. áprilisi Windows frissítés (1803) telepítését követően a SuliX
> Agent nem fut megfelelően a netlogon scriptből, mert a frissítés biztonsági
> beállításai ezt megakadályozzák."
>
> László Balázs  ezt írta (időpont:
> 2018. szept. 21., P, 10:49):
>
>> Szia!
>> Igen,eljutottam idáig én is,és gondolom még be kell állítani az internet
>> elérésnél, hogy Szűrt internet-elérés (negatív listák szűrése).
>> De nem működik,mert nem csak azok a weboldalak nem jönnek be,amiket
>> beírtam a teremszintű negatív listára,hanem semmi nem jön...Azért
>> gondoltam,hogy még valamit kell valahol állítani (proxy)?
>>
>> Köszönöm szépen!
>>
>> pavaistvan  ezt írta (időpont: 2018. szept. 21.,
>> P, 10:16):
>>
>>> Szia!
>>>
>>>
>>>
>>> Így: sulixerver>adminisztráció>biztonság>teremhozzáféréseknél
>>> kiválasztod a szűrni kívánt termet> lap alján webtartalmak szűrése
>>> domainek/kulcsszavak alapján . Kiválogatod milyen taartalmakat szeretnél
>>> szűrni bal oldalon és aztán mentés. Kész is vagy.
>>>
>>>
>>>
>>> Üdv: István
>>>
>>>
>>>
>>> *From:* techinfo-boun...@lista.sulinet.hu <
>>> techinfo-boun...@lista.sulinet.hu> *On Behalf Of *László Balázs
>>> *Sent:* Friday, September 21, 2018 9:33 AM
>>> *To:* techinfo@lista.sulinet.hu
>>> *Subject:* [Techinfo] Sulixerver - tartalomszűrés
>>>
>>>
>>>
>>> Sziasztok!
>>>
>>>
>>>
>>> Volt már egy kérdésem a napokban,amelyben leírtam,hogy elég új vagyok a
>>> szakmában,egyenlőre kevés tapasztalattal és rutinnal.De,ami késik :-)
>>>
>>> Szóval, Sulixervert használunk és az érdekelne,hogy hogyan tudok
>>> tartalomszűrést csinálni ( Szűrt internet-elérés - negatív listák szűrése)?
>>>
>>> Proxy, squid beállítás,stb...
>>>
>>>
>>>
>>> Nagyon szépen köszönöm!
>>>
>>>
>>>
>>>
>>> --
>>>
>>> Üdvözlettel:
>>> Balázs László
>>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
>>>
>>> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
>>>
>>> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>>>
>>> mobil: 0630/202-8914
>>>
>>> web: www.hetenyisuli.hu
>>> ___
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>>
>>
>> --
>> Üdvözlettel:
>> Balázs László
>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
>> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
>> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>> mobil: 0630/202-8914
>> web: www.hetenyisuli.hu
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulixerver - tartalomszűrés

2018-09-21 bef zés László Balázs
Szia!
Igen,eljutottam idáig én is,és gondolom még be kell állítani az internet
elérésnél, hogy Szűrt internet-elérés (negatív listák szűrése).
De nem működik,mert nem csak azok a weboldalak nem jönnek be,amiket beírtam
a teremszintű negatív listára,hanem semmi nem jön...Azért gondoltam,hogy
még valamit kell valahol állítani (proxy)?

Köszönöm szépen!

pavaistvan  ezt írta (időpont: 2018. szept. 21., P,
10:16):

> Szia!
>
>
>
> Így: sulixerver>adminisztráció>biztonság>teremhozzáféréseknél kiválasztod
> a szűrni kívánt termet> lap alján webtartalmak szűrése domainek/kulcsszavak
> alapján . Kiválogatod milyen taartalmakat szeretnél szűrni bal oldalon és
> aztán mentés. Kész is vagy.
>
>
>
> Üdv: István
>
>
>
> *From:* techinfo-boun...@lista.sulinet.hu <
> techinfo-boun...@lista.sulinet.hu> *On Behalf Of *László Balázs
> *Sent:* Friday, September 21, 2018 9:33 AM
> *To:* techinfo@lista.sulinet.hu
> *Subject:* [Techinfo] Sulixerver - tartalomszűrés
>
>
>
> Sziasztok!
>
>
>
> Volt már egy kérdésem a napokban,amelyben leírtam,hogy elég új vagyok a
> szakmában,egyenlőre kevés tapasztalattal és rutinnal.De,ami késik :-)
>
> Szóval, Sulixervert használunk és az érdekelne,hogy hogyan tudok
> tartalomszűrést csinálni ( Szűrt internet-elérés - negatív listák szűrése)?
>
> Proxy, squid beállítás,stb...
>
>
>
> Nagyon szépen köszönöm!
>
>
>
>
> --
>
> Üdvözlettel:
> Balázs László
> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
>
> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
>
> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>
> mobil: 0630/202-8914
>
> web: www.hetenyisuli.hu
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulixerver - tartalomszűrés

2018-09-21 bef zés László Balázs
Köszi mindenkinek a segítséget, hétfőn próbálkozom.
Jó hétvégét mindenkinek!

Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - rendszergazda
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
mobil :06302028914
Huawei P9 Lite telefonról küldve

Gyulai László  ezt írta (időpont: 2018. szept.
21., P 14:19):

> Letöltöd az admin felületről a sulixagent telepítőt, feltelepíted, és
> működni fog.
>
> 2018.09.21. 12:18 keltezéssel, László Balázs írta:
>
> Na,ezt nem tudtam!
> 1803 vanráadásul nem csak az én gépemen,hanem egy csomón...
>
> Zsolt Farkas  ezt írta (időpont: 2018. szept. 21., P,
> 12:14):
>
>> Milyen Windowsod van? Mert 1803-nál nem működik a tartalomszűrés
>> "A 2018. áprilisi Windows frissítés (1803) telepítését követően a SuliX
>> Agent nem fut megfelelően a netlogon scriptből, mert a frissítés biztonsági
>> beállításai ezt megakadályozzák."
>>
>> László Balázs  ezt írta (időpont:
>> 2018. szept. 21., P, 10:49):
>>
>>> Szia!
>>> Igen,eljutottam idáig én is,és gondolom még be kell állítani az internet
>>> elérésnél, hogy Szűrt internet-elérés (negatív listák szűrése).
>>> De nem működik,mert nem csak azok a weboldalak nem jönnek be,amiket
>>> beírtam a teremszintű negatív listára,hanem semmi nem jön...Azért
>>> gondoltam,hogy még valamit kell valahol állítani (proxy)?
>>>
>>> Köszönöm szépen!
>>>
>>> pavaistvan  ezt írta (időpont: 2018. szept. 21.,
>>> P, 10:16):
>>>
>>>> Szia!
>>>>
>>>>
>>>>
>>>> Így: sulixerver>adminisztráció>biztonság>teremhozzáféréseknél
>>>> kiválasztod a szűrni kívánt termet> lap alján webtartalmak szűrése
>>>> domainek/kulcsszavak alapján . Kiválogatod milyen taartalmakat szeretnél
>>>> szűrni bal oldalon és aztán mentés. Kész is vagy.
>>>>
>>>>
>>>>
>>>> Üdv: István
>>>>
>>>>
>>>>
>>>> *From:* techinfo-boun...@lista.sulinet.hu <
>>>> techinfo-boun...@lista.sulinet.hu> *On Behalf Of *László Balázs
>>>> *Sent:* Friday, September 21, 2018 9:33 AM
>>>> *To:* techinfo@lista.sulinet.hu
>>>> *Subject:* [Techinfo] Sulixerver - tartalomszűrés
>>>>
>>>>
>>>>
>>>> Sziasztok!
>>>>
>>>>
>>>>
>>>> Volt már egy kérdésem a napokban,amelyben leírtam,hogy elég új vagyok a
>>>> szakmában,egyenlőre kevés tapasztalattal és rutinnal.De,ami késik :-)
>>>>
>>>> Szóval, Sulixervert használunk és az érdekelne,hogy hogyan tudok
>>>> tartalomszűrést csinálni ( Szűrt internet-elérés - negatív listák szűrése)?
>>>>
>>>> Proxy, squid beállítás,stb...
>>>>
>>>>
>>>>
>>>> Nagyon szépen köszönöm!
>>>>
>>>>
>>>>
>>>>
>>>> --
>>>>
>>>> Üdvözlettel:
>>>> Balázs László
>>>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
>>>>
>>>> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
>>>>
>>>> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>>>>
>>>> mobil: 0630/202-8914
>>>>
>>>> web: www.hetenyisuli.hu
>>>> ___
>>>> Techinfo mailing list
>>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>>
>>>
>>>
>>> --
>>> Üdvözlettel:
>>> Balázs László
>>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
>>> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
>>> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>>> mobil: 0630/202-8914
>>> web: www.hetenyisuli.hu
>>> ___
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>
>
> --
> Üdvözlettel:
> Balázs László
> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
> mobil: 0630/202-8914
> web: www.hetenyisuli.hu
>
>
> ___
> Techinfo mailing listtechi...@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulixerver - tartalomszűrés

2018-09-24 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Köszönöm szépen mindenki hozzászólását, úgy néz ki,hogy működik a dolog!
Sulixagent telepítés, böngészőben Proxybeállítások automatikus felismerése
a hálózatban, majd Sulixervernér adott teremnél teremszintű negatív
listához adott oldal nem jön be. Az én gépemen próbáltam ki, jó.
Na most, a feladat, hogy az informatika teremben lévő gépeken is
megcsináljam, ahol is a gépek Sulixerver tartományban vannak, minden
gyereknek külön felhasználónév - jelszó párosa van.
Elég admin-al belépni és ott átállítani a böngészőben a proxy-t és akkor
vajon az összes felhasználónál ez lesz beállítva? Vagy hogyan működik ez a
dolog...Őszinte leszek,még nem csináltam ilyesmit...

Köszönöm szépen!

Zsolt Farkas  ezt írta (időpont: 2018. szept. 22., Szo,
6:59):

> Nyáron még nem ment. Akkor azt ígérték, hogy majd lesz...
>
> Gyulai László  ezt írta (időpont: 2018. szept.
> 21., P 23:39):
>
>> Letöltöd az admin felületről a sulixagent telepítőt, feltelepíted, és
>> működni fog.
>>
>> 2018.09.21. 12:18 keltezéssel, László Balázs írta:
>>
>> Na,ezt nem tudtam!
>> 1803 vanráadásul nem csak az én gépemen,hanem egy csomón...
>>
>> Zsolt Farkas  ezt írta (időpont: 2018. szept. 21., P,
>> 12:14):
>>
>>> Milyen Windowsod van? Mert 1803-nál nem működik a tartalomszűrés
>>> "A 2018. áprilisi Windows frissítés (1803) telepítését követően a SuliX
>>> Agent nem fut megfelelően a netlogon scriptből, mert a frissítés biztonsági
>>> beállításai ezt megakadályozzák."
>>>
>>> László Balázs  ezt írta
>>> (időpont: 2018. szept. 21., P, 10:49):
>>>
>>>> Szia!
>>>> Igen,eljutottam idáig én is,és gondolom még be kell állítani az
>>>> internet elérésnél, hogy Szűrt internet-elérés (negatív listák szűrése).
>>>> De nem működik,mert nem csak azok a weboldalak nem jönnek be,amiket
>>>> beírtam a teremszintű negatív listára,hanem semmi nem jön...Azért
>>>> gondoltam,hogy még valamit kell valahol állítani (proxy)?
>>>>
>>>> Köszönöm szépen!
>>>>
>>>> pavaistvan  ezt írta (időpont: 2018. szept. 21.,
>>>> P, 10:16):
>>>>
>>>>> Szia!
>>>>>
>>>>>
>>>>>
>>>>> Így: sulixerver>adminisztráció>biztonság>teremhozzáféréseknél
>>>>> kiválasztod a szűrni kívánt termet> lap alján webtartalmak szűrése
>>>>> domainek/kulcsszavak alapján . Kiválogatod milyen taartalmakat szeretnél
>>>>> szűrni bal oldalon és aztán mentés. Kész is vagy.
>>>>>
>>>>>
>>>>>
>>>>> Üdv: István
>>>>>
>>>>>
>>>>>
>>>>> *From:* techinfo-boun...@lista.sulinet.hu <
>>>>> techinfo-boun...@lista.sulinet.hu> *On Behalf Of *László Balázs
>>>>> *Sent:* Friday, September 21, 2018 9:33 AM
>>>>> *To:* techinfo@lista.sulinet.hu
>>>>> *Subject:* [Techinfo] Sulixerver - tartalomszűrés
>>>>>
>>>>>
>>>>>
>>>>> Sziasztok!
>>>>>
>>>>>
>>>>>
>>>>> Volt már egy kérdésem a napokban,amelyben leírtam,hogy elég új vagyok
>>>>> a szakmában,egyenlőre kevés tapasztalattal és rutinnal.De,ami késik 
>>>>> :-)
>>>>>
>>>>> Szóval, Sulixervert használunk és az érdekelne,hogy hogyan tudok
>>>>> tartalomszűrést csinálni ( Szűrt internet-elérés - negatív listák 
>>>>> szűrése)?
>>>>>
>>>>> Proxy, squid beállítás,stb...
>>>>>
>>>>>
>>>>>
>>>>> Nagyon szépen köszönöm!
>>>>>
>>>>>
>>>>>
>>>>>
>>>>> --
>>>>>
>>>>> Üdvözlettel:
>>>>> Balázs László
>>>>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
>>>>>
>>>>> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
>>>>>
>>>>> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>>>>>
>>>>> mobil: 0630/202-8914
>>>>>
>>>>> web: www.hetenyisuli.hu
>>>>> ___
>>>>> Techinfo mailing list
>>>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

Re: [Techinfo] Sulixerver - tartalomszűrés

2018-09-24 bef zés László Balázs
1803-al próbáltam.

Zsolt Farkas  ezt írta (időpont: 2018. szept. 24., H,
10:29):

> Ez az alapbeallitas, így nem kell vele foglalkozni.
> Milyen Windows verzióval próbáltad? 1803 vagy régebbi?
>
> László Balázs  ezt írta (időpont:
> 2018. szept. 24., H 8:54):
>
>> Sziasztok!
>>
>> Köszönöm szépen mindenki hozzászólását, úgy néz ki,hogy működik a dolog!
>> Sulixagent telepítés, böngészőben Proxybeállítások automatikus
>> felismerése a hálózatban, majd Sulixervernér adott teremnél teremszintű
>> negatív listához adott oldal nem jön be. Az én gépemen próbáltam ki, jó.
>> Na most, a feladat, hogy az informatika teremben lévő gépeken is
>> megcsináljam, ahol is a gépek Sulixerver tartományban vannak, minden
>> gyereknek külön felhasználónév - jelszó párosa van.
>> Elég admin-al belépni és ott átállítani a böngészőben a proxy-t és akkor
>> vajon az összes felhasználónál ez lesz beállítva? Vagy hogyan működik ez a
>> dolog...Őszinte leszek,még nem csináltam ilyesmit...
>>
>> Köszönöm szépen!
>>
>> Zsolt Farkas  ezt írta (időpont: 2018. szept. 22.,
>> Szo, 6:59):
>>
>>> Nyáron még nem ment. Akkor azt ígérték, hogy majd lesz...
>>>
>>> Gyulai László  ezt írta (időpont: 2018. szept.
>>> 21., P 23:39):
>>>
>>>> Letöltöd az admin felületről a sulixagent telepítőt, feltelepíted, és
>>>> működni fog.
>>>>
>>>> 2018.09.21. 12:18 keltezéssel, László Balázs írta:
>>>>
>>>> Na,ezt nem tudtam!
>>>> 1803 vanráadásul nem csak az én gépemen,hanem egy csomón...
>>>>
>>>> Zsolt Farkas  ezt írta (időpont: 2018. szept. 21.,
>>>> P, 12:14):
>>>>
>>>>> Milyen Windowsod van? Mert 1803-nál nem működik a tartalomszűrés
>>>>> "A 2018. áprilisi Windows frissítés (1803) telepítését követően a
>>>>> SuliX Agent nem fut megfelelően a netlogon scriptből, mert a frissítés
>>>>> biztonsági beállításai ezt megakadályozzák."
>>>>>
>>>>> László Balázs  ezt írta
>>>>> (időpont: 2018. szept. 21., P, 10:49):
>>>>>
>>>>>> Szia!
>>>>>> Igen,eljutottam idáig én is,és gondolom még be kell állítani az
>>>>>> internet elérésnél, hogy Szűrt internet-elérés (negatív listák szűrése).
>>>>>> De nem működik,mert nem csak azok a weboldalak nem jönnek be,amiket
>>>>>> beírtam a teremszintű negatív listára,hanem semmi nem jön...Azért
>>>>>> gondoltam,hogy még valamit kell valahol állítani (proxy)?
>>>>>>
>>>>>> Köszönöm szépen!
>>>>>>
>>>>>> pavaistvan  ezt írta (időpont: 2018. szept.
>>>>>> 21., P, 10:16):
>>>>>>
>>>>>>> Szia!
>>>>>>>
>>>>>>>
>>>>>>>
>>>>>>> Így: sulixerver>adminisztráció>biztonság>teremhozzáféréseknél
>>>>>>> kiválasztod a szűrni kívánt termet> lap alján webtartalmak szűrése
>>>>>>> domainek/kulcsszavak alapján . Kiválogatod milyen taartalmakat szeretnél
>>>>>>> szűrni bal oldalon és aztán mentés. Kész is vagy.
>>>>>>>
>>>>>>>
>>>>>>>
>>>>>>> Üdv: István
>>>>>>>
>>>>>>>
>>>>>>>
>>>>>>> *From:* techinfo-boun...@lista.sulinet.hu <
>>>>>>> techinfo-boun...@lista.sulinet.hu> *On Behalf Of *László Balázs
>>>>>>> *Sent:* Friday, September 21, 2018 9:33 AM
>>>>>>> *To:* techinfo@lista.sulinet.hu
>>>>>>> *Subject:* [Techinfo] Sulixerver - tartalomszűrés
>>>>>>>
>>>>>>>
>>>>>>>
>>>>>>> Sziasztok!
>>>>>>>
>>>>>>>
>>>>>>>
>>>>>>> Volt már egy kérdésem a napokban,amelyben leírtam,hogy elég új
>>>>>>> vagyok a szakmában,egyenlőre kevés tapasztalattal és rutinnal.De,ami
>>>>>>> késik :-)
>>>>>>>
>>>>>>> Szóval, Sulixervert használunk és az érdekelne,hogy hogyan tudok
>>>>>>> tartalomszűrést csinálni ( Szűrt internet-elérés - negatív listák 
>>>>>>> szűrése)?
>>>>>>>
>>>>>>> Proxy, squid beállítás,stb...
>>>>>>>
>>

Re: [Techinfo] Sulixerver - tartalomszűrés

2018-09-24 bef zés László Balázs
Rendben,nagyon szépen köszönöm!

Gyulai László  ezt írta (időpont: 2018. szept.
24., H, 9:56):

> Ezt elvileg a sulixagent elintézi.
>
> A szűrés nem felhasználóra megy, hanemk termenként állítható. Nyilván
> termekbe vannak szervezve a gépeid, és ahogy István írta, kiválasztod a
> termet, beállítod a szűrést és kész.
> Esetleg hasznos lehet átolvasni az adminisztrátori kézikönyvet, sok
> választ megtalálsz benne. https://pdc/doc/sulixerver/sulixerver_admin.pdf
>
> 2018.09.24. 8:45 keltezéssel, László Balázs írta:
>
> Sziasztok!
>
> Köszönöm szépen mindenki hozzászólását, úgy néz ki,hogy működik a dolog!
> Sulixagent telepítés, böngészőben Proxybeállítások automatikus felismerése
> a hálózatban, majd Sulixervernér adott teremnél teremszintű negatív
> listához adott oldal nem jön be. Az én gépemen próbáltam ki, jó.
> Na most, a feladat, hogy az informatika teremben lévő gépeken is
> megcsináljam, ahol is a gépek Sulixerver tartományban vannak, minden
> gyereknek külön felhasználónév - jelszó párosa van.
> Elég admin-al belépni és ott átállítani a böngészőben a proxy-t és akkor
> vajon az összes felhasználónál ez lesz beállítva? Vagy hogyan működik ez a
> dolog...Őszinte leszek,még nem csináltam ilyesmit...
>
> Köszönöm szépen!
>
> Zsolt Farkas  ezt írta (időpont: 2018. szept. 22.,
> Szo, 6:59):
>
>> Nyáron még nem ment. Akkor azt ígérték, hogy majd lesz...
>>
>> Gyulai László  ezt írta (időpont: 2018. szept.
>> 21., P 23:39):
>>
>>> Letöltöd az admin felületről a sulixagent telepítőt, feltelepíted, és
>>> működni fog.
>>>
>>> 2018.09.21. 12:18 keltezéssel, László Balázs írta:
>>>
>>> Na,ezt nem tudtam!
>>> 1803 vanráadásul nem csak az én gépemen,hanem egy csomón...
>>>
>>> Zsolt Farkas  ezt írta (időpont: 2018. szept. 21.,
>>> P, 12:14):
>>>
>>>> Milyen Windowsod van? Mert 1803-nál nem működik a tartalomszűrés
>>>> "A 2018. áprilisi Windows frissítés (1803) telepítését követően a
>>>> SuliX Agent nem fut megfelelően a netlogon scriptből, mert a frissítés
>>>> biztonsági beállításai ezt megakadályozzák."
>>>>
>>>> László Balázs  ezt írta
>>>> (időpont: 2018. szept. 21., P, 10:49):
>>>>
>>>>> Szia!
>>>>> Igen,eljutottam idáig én is,és gondolom még be kell állítani az
>>>>> internet elérésnél, hogy Szűrt internet-elérés (negatív listák szűrése).
>>>>> De nem működik,mert nem csak azok a weboldalak nem jönnek be,amiket
>>>>> beírtam a teremszintű negatív listára,hanem semmi nem jön...Azért
>>>>> gondoltam,hogy még valamit kell valahol állítani (proxy)?
>>>>>
>>>>> Köszönöm szépen!
>>>>>
>>>>> pavaistvan  ezt írta (időpont: 2018. szept.
>>>>> 21., P, 10:16):
>>>>>
>>>>>> Szia!
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Így: sulixerver>adminisztráció>biztonság>teremhozzáféréseknél
>>>>>> kiválasztod a szűrni kívánt termet> lap alján webtartalmak szűrése
>>>>>> domainek/kulcsszavak alapján . Kiválogatod milyen taartalmakat szeretnél
>>>>>> szűrni bal oldalon és aztán mentés. Kész is vagy.
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Üdv: István
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> *From:* techinfo-boun...@lista.sulinet.hu <
>>>>>> techinfo-boun...@lista.sulinet.hu> *On Behalf Of *László Balázs
>>>>>> *Sent:* Friday, September 21, 2018 9:33 AM
>>>>>> *To:* techinfo@lista.sulinet.hu
>>>>>> *Subject:* [Techinfo] Sulixerver - tartalomszűrés
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Sziasztok!
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Volt már egy kérdésem a napokban,amelyben leírtam,hogy elég új vagyok
>>>>>> a szakmában,egyenlőre kevés tapasztalattal és rutinnal.De,ami késik 
>>>>>> :-)
>>>>>>
>>>>>> Szóval, Sulixervert használunk és az érdekelne,hogy hogyan tudok
>>>>>> tartalomszűrést csinálni ( Szűrt internet-elérés - negatív listák 
>>>>>> szűrése)?
>>>>>>
>>>>>> Proxy, squid beállítás,stb...
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>&

Re: [Techinfo] Sulinet - Dashboard, NIIF

2018-09-27 bef zés László Balázs
Mivel nem nagyon válaszoltak a leveleimre,végül felhívtam őket. A hölgy
nagyon kedves volt,felvette az adataimat és pár órán belül hívott is vissza
egy, az ügyben kompetensebb személy.
Na, Ő már nem volt olyan kedves,elég unott volt (kb. miért zavarom ilyen
hülyeségekkel).
Elmondtam neki,hogy nem tudunk belépni a dashboard-ra mert nincs semmink
hozzá, csak egy @adminmail.sulinet.hu e-mail címünk.
Azt mondta,hogy újra kell regisztrálnunk, a webmail.sulinet.hu oldalon,
aztán elköszöntünk.
Na most,ez az oldal felhasználónév-jelszó párost kér,regisztrációs
lehetőség nincs, így ugrott ez a buli...
Az elfelejtett jelszó igénylésnél (ahol a végponti azonosítót és
sorozatszámot kell megadni) továbbra is a "A megadott adatok alapján a
jelszó megjelenítése nem lehetséges." üzenet vár.
Végképp nem tudom, lehetséges olyan, hogy mi még nem vagyunk jogosultak a
dashboard belépésre?
Vagy van olyan oldal,ahol tudok egy teljesen új regisztrációt kezdeményezni
(esetleg a végponti azonosítóval és sorozatszámmal, vagy bármivel...)?

Köszi szépen!

Mészáros Zsolt  ezt írta (időpont: 2018. szept.
20., Cs, 9:45):

> Szia!
>
> Üdv köztünk!
>
> Most eléggé elvannak havazva a wifi fejlesztések, új router configok, és a
> dashboard miatt, így lehet, hogy hosszabb időbe telik mire válaszolnak.
>
> Szerintem hívd fel őket: (06-1) 450-3080
>
> Végponti azonosítódat, intézmény nevét, címét, a Te nevedet,
> telefonszámodat és e-mail címedet fogják kérni. Felveszi a hölgy a
> hibajegyet és vissza fognak hívni telefonon.
>
> 2018. 09. 20. 8:24 keltezéssel, László Balázs írta:
>
> Írtam már jó pár e-mailt ez ügyben ide-oda,de konkrét megoldást nem kaptam.
>
> Javaslat,ötlet?
>
>
> --
> Best regards,
> Zsolt Meszaros
> IT-Sysadmin
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulixerver - tartalomszűrés

2018-09-25 bef zés László Balázs
Hát, azért annyira nem szuper a dolog...Tegnap egy gépen ment. De ma
kipróbáltam több gépen (egy terembe vannak rendezve)és elég össze-vissza
ment a dolog. Van ahol beadta a STOP oldalt,van ahol nem,csak egyszerűen
nem jött be az oldal és van ,ahol semmi nem jött be. Lehet én rontottam el
valamit,ha lesz időm jobban belemászok,de most sok a más dolog...

Zsolt Farkas  ezt írta (időpont: 2018. szept. 25., K,
4:44):

> Oo, örülök, akkor én is visszakapcsolhatom.
>
>
> László Balázs  ezt írta (időpont:
> 2018. szept. 24., H 10:39):
>
>> 1803-al próbáltam.
>>
>> Zsolt Farkas  ezt írta (időpont: 2018. szept. 24., H,
>> 10:29):
>>
>>> Ez az alapbeallitas, így nem kell vele foglalkozni.
>>> Milyen Windows verzióval próbáltad? 1803 vagy régebbi?
>>>
>>> László Balázs  ezt írta
>>> (időpont: 2018. szept. 24., H 8:54):
>>>
>>>> Sziasztok!
>>>>
>>>> Köszönöm szépen mindenki hozzászólását, úgy néz ki,hogy működik a dolog!
>>>> Sulixagent telepítés, böngészőben Proxybeállítások automatikus
>>>> felismerése a hálózatban, majd Sulixervernér adott teremnél teremszintű
>>>> negatív listához adott oldal nem jön be. Az én gépemen próbáltam ki, jó.
>>>> Na most, a feladat, hogy az informatika teremben lévő gépeken is
>>>> megcsináljam, ahol is a gépek Sulixerver tartományban vannak, minden
>>>> gyereknek külön felhasználónév - jelszó párosa van.
>>>> Elég admin-al belépni és ott átállítani a böngészőben a proxy-t és
>>>> akkor vajon az összes felhasználónál ez lesz beállítva? Vagy hogyan működik
>>>> ez a dolog...Őszinte leszek,még nem csináltam ilyesmit...
>>>>
>>>> Köszönöm szépen!
>>>>
>>>> Zsolt Farkas  ezt írta (időpont: 2018. szept. 22.,
>>>> Szo, 6:59):
>>>>
>>>>> Nyáron még nem ment. Akkor azt ígérték, hogy majd lesz...
>>>>>
>>>>> Gyulai László  ezt írta (időpont: 2018.
>>>>> szept. 21., P 23:39):
>>>>>
>>>>>> Letöltöd az admin felületről a sulixagent telepítőt, feltelepíted, és
>>>>>> működni fog.
>>>>>>
>>>>>> 2018.09.21. 12:18 keltezéssel, László Balázs írta:
>>>>>>
>>>>>> Na,ezt nem tudtam!
>>>>>> 1803 vanráadásul nem csak az én gépemen,hanem egy csomón...
>>>>>>
>>>>>> Zsolt Farkas  ezt írta (időpont: 2018. szept.
>>>>>> 21., P, 12:14):
>>>>>>
>>>>>>> Milyen Windowsod van? Mert 1803-nál nem működik a tartalomszűrés
>>>>>>> "A 2018. áprilisi Windows frissítés (1803) telepítését követően a
>>>>>>> SuliX Agent nem fut megfelelően a netlogon scriptből, mert a frissítés
>>>>>>> biztonsági beállításai ezt megakadályozzák."
>>>>>>>
>>>>>>> László Balázs  ezt írta
>>>>>>> (időpont: 2018. szept. 21., P, 10:49):
>>>>>>>
>>>>>>>> Szia!
>>>>>>>> Igen,eljutottam idáig én is,és gondolom még be kell állítani az
>>>>>>>> internet elérésnél, hogy Szűrt internet-elérés (negatív listák 
>>>>>>>> szűrése).
>>>>>>>> De nem működik,mert nem csak azok a weboldalak nem jönnek be,amiket
>>>>>>>> beírtam a teremszintű negatív listára,hanem semmi nem jön...Azért
>>>>>>>> gondoltam,hogy még valamit kell valahol állítani (proxy)?
>>>>>>>>
>>>>>>>> Köszönöm szépen!
>>>>>>>>
>>>>>>>> pavaistvan  ezt írta (időpont: 2018. szept.
>>>>>>>> 21., P, 10:16):
>>>>>>>>
>>>>>>>>> Szia!
>>>>>>>>>
>>>>>>>>>
>>>>>>>>>
>>>>>>>>> Így: sulixerver>adminisztráció>biztonság>teremhozzáféréseknél
>>>>>>>>> kiválasztod a szűrni kívánt termet> lap alján webtartalmak szűrése
>>>>>>>>> domainek/kulcsszavak alapján . Kiválogatod milyen taartalmakat 
>>>>>>>>> szeretnél
>>>>>>>>> szűrni bal oldalon és aztán mentés. Kész is vagy.
>>>>>>>>>
>>>>>>>>>
>>>>>>>>>
>>>>>>>>> Üdv: István
>>>>>>>>>
>>>>>&

Re: [Techinfo] KMS

2018-09-25 bef zés László Balázs
Én éppen most egy Office 2016-ot csinálok és nem aktiválódik... Eddig nem
volt gondom vele, telepítés végén nyitott egy Explorert és kész, de most
semmi...

Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - rendszergazda
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
mobil :06302028914
Huawei P9 Lite telefonról küldve

Fehér Sándor  ezt írta (időpont:
2018. szept. 25., K 10:09):

> Sziasztok!
>
> Két gépet szeretnék aktiválni. Másnál sem megy a kms? (w10pro és w732
> enterprise)
> pingelni tudom a kms.sulinet.hu -t
>
> Volt akinek most működött?
> Köszi a választ!
>
> Üdv!
>
>
>
> 2018. 08. 29. 11:40 keltezéssel, Fehér Sándor írta:
> > Saját routernél nézd meg van e dnat szabály a kms ip-re. /bár ha eddig
> > ment és nem módosítottál semmi olyat ami kihatással lehet rá, akkor
> > hívd az üszit/
> >
> >
> > 2018. 08. 29. 11:36 keltezéssel, Papp Bence írta:
> >> Köszi az infot.
> >>
> >>
> >> Pingre, telnetre válaszol, idő jó, lassan már mindent kipróbáltam.
> >>
> >>
> >> Üdv.
> >>
> >>
> >> 2018. 08. 29. 10:57 keltezéssel, Fehér Sándor írta:
> >>> Most is működik!
> >>>
> >>> Próbáld meg pingelni a kms szerver ip jét.
> >>>
> >>>
> >>>
> >>> 2018. 08. 29. 10:23 keltezéssel, Papp Bence írta:
>  Sziasztok!
> 
>  Nektek sikerül a KMS aktiválás vagy jelenleg nem megy?
> 
>  Köszi,
>  Papp Bence
>  ___
>  Techinfo mailing list
>  Techinfo@lista.sulinet.hu
>  Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>  Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>  Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
> 
> >>>
> >>>
> >>> ___
> >>> Techinfo mailing list
> >>> Techinfo@lista.sulinet.hu
> >>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> >>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> >>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
> >>
> >> ___
> >> Techinfo mailing list
> >> Techinfo@lista.sulinet.hu
> >> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> >> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> >> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
> >>
> >
> >
> > ___
> > Techinfo mailing list
> > Techinfo@lista.sulinet.hu
> > Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> > Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
> >
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet - Dashboard, NIIF

2018-09-27 bef zés László Balázs
Igen, közvetlenül a a cisco routerre csatlakoztam és nem ment a dolog.
De ezt leírtam nekik levélben is, és mikor tegnap beszéltem  az
illetékessel,képben volt,hogy küldtem nekik levelet,mert tudta azt is,hogy
küldtek ki nekem egy dashboard tájékoztatót. Amivel persze nem mentem
semmire,mert azokat már mind olvastam a mindenféle oldalon meg
dokumentációkban.
Akkor lehet újra telefonálás lesz...

Kiss Zsolt  ezt írta (időpont: 2018. szept. 27., Cs,
10:39):

> A jelszó lekérést közvetlenül a NIIF-es cisco routerre csatlakozva
> próbáltad intézni? Azt írják csak onnan megy, igaz nemtom switcheken
> keresztül is működnie kellene-e, a fene tudja a cisco mit figyel. Illetve
> nincs alternatív vonalad, és véletlenül azon megy  a kérés? Én anno
> próbáltam NIIF vonal mögül lekérni (lusta voltam kimenni a telephelyre), de
> kiszúrta, hogy másik router jelszavát kérném és elküldött melegebb
> éghajlatra.
>
>
>
> Ha a NIIF routerről közvetlenül nem megy, akkor rosszul kérdeztél, mert
> ezt kellett volna elmondani. Asszem jártam én is így, rögtön villám csapta
> ki az új végpont routerét, így mire lekértem volna a jelszót (mert újaknál
> is így lehet, nem küldik ki), addigra kiderült az új nincs benne valami
> db-ben, így ezt korrigálták és utána működött.
>
>
>
> Zsolt
>
>
>
> *From:* techinfo-boun...@lista.sulinet.hu <
> techinfo-boun...@lista.sulinet.hu> *On Behalf Of *László Balázs
> *Sent:* Thursday, September 27, 2018 9:12 AM
> *To:* Techinfo 
> *Subject:* Re: [Techinfo] Sulinet - Dashboard, NIIF
>
>
>
> Mivel nem nagyon válaszoltak a leveleimre,végül felhívtam őket. A hölgy
> nagyon kedves volt,felvette az adataimat és pár órán belül hívott is vissza
> egy, az ügyben kompetensebb személy.
>
> Na, Ő már nem volt olyan kedves,elég unott volt (kb. miért zavarom ilyen
> hülyeségekkel).
>
> Elmondtam neki,hogy nem tudunk belépni a dashboard-ra mert nincs semmink
> hozzá, csak egy @adminmail.sulinet.hu e-mail címünk.
>
> Azt mondta,hogy újra kell regisztrálnunk, a webmail.sulinet.hu oldalon,
> aztán elköszöntünk.
>
> Na most,ez az oldal felhasználónév-jelszó párost kér,regisztrációs
> lehetőség nincs, így ugrott ez a buli...
>
> Az elfelejtett jelszó igénylésnél (ahol a végponti azonosítót és
> sorozatszámot kell megadni) továbbra is a "A megadott adatok alapján a
> jelszó megjelenítése nem lehetséges." üzenet vár.
>
> Végképp nem tudom, lehetséges olyan, hogy mi még nem vagyunk jogosultak a
> dashboard belépésre?
>
> Vagy van olyan oldal,ahol tudok egy teljesen új regisztrációt
> kezdeményezni (esetleg a végponti azonosítóval és sorozatszámmal, vagy
> bármivel...)?
>
>
>
> Köszi szépen!
>
>
>
> Mészáros Zsolt  ezt írta (időpont: 2018. szept.
> 20., Cs, 9:45):
>
> Szia!
>
> Üdv köztünk!
>
> Most eléggé elvannak havazva a wifi fejlesztések, új router configok, és a
> dashboard miatt, így lehet, hogy hosszabb időbe telik mire válaszolnak.
>
> Szerintem hívd fel őket: (06-1) 450-3080
>
> Végponti azonosítódat, intézmény nevét, címét, a Te nevedet,
> telefonszámodat és e-mail címedet fogják kérni. Felveszi a hölgy a
> hibajegyet és vissza fognak hívni telefonon.
>
>
>
> 2018. 09. 20. 8:24 keltezéssel, László Balázs írta:
>
> Írtam már jó pár e-mailt ez ügyben ide-oda,de konkrét megoldást nem kaptam.
>
>
>
> Javaslat,ötlet?
>
>
>
>
>
> --
>
> Best regards,
>
> Zsolt Meszaros
>
> IT-Sysadmin
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
>
> --
>
> Üdvözlettel:
> Balázs László
> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
>
> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
>
> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>
> mobil: 0630/202-8914
>
> web: www.hetenyisuli.hu
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] tiszta szoftver igénylő lap

2018-12-05 bef zés László Balázs
Üdv!

Igen, lehet!
Én ősz elején igényeltem több mindent is.
Nekünk az igénylő postázása után 3-4 napon belül jött az e-mail az aktiváló
kódokkal és az ISO képfájlok letöltő oldal belépési adataival.

Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - rendszergazda
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
mobil :06302028914
Huawei P9 Lite telefonról küldve

Sándor Fehér  ezt írta (időpont:
2018. dec. 5., Sze 22:26):

> Sziasztok!
>
> Ezzel a nyomtatvánnyal lehet még igényelni telepítő kulcsokat és cd-ket? :
> http://www.tisztaszoftver.hu/download/S2.pdf
> Win szervert igényelnék, amiatt kellene.
> Igényelt valaki ilyet közülünk?
>
> Mennyi idő alatt küldik email-ben a licenszt? (az online nekünk megfelelő)
>
> Üdv!
>
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Digitális témahét - Darts Maths

2019-04-02 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Lehet félreérthető voltam,bocsi!

A szóban forgó gép nem tablet, hanem egy notebook, win10-el. Arra kéne
telepíteni ezt a programot.
Az általam belinkelt oldalon ott van,hogy PC-re elérhető elvileg,de ugye
most nem.

Fazekas Gergely  ezt írta (időpont: 2019. ápr. 1., H,
22:54):

>
> Az eredeti 'kér(d)és ez volt:
>
> "Jövő héten lesz a Digitális Témahét és iskolánk is benne van a buliban.
> Persze utolsó pillanatban rohangálnak hozzám, hogy akkor ez  meg az
> kellene a laptopokra *meg a 40 db tabletre*, stb."
>
> - én a tabletekre és a stb-ra  tettem javaslatot - nem a Microsoft Store
> -ra
>
>
> ---
>
>
>
>  Eredeti levél 
>
> Feladó: Gyulai László 
> Dátum: 2019 április 1 21:33:25
> Tárgy: Re: [Techinfo] Digitális témahét - Darts Maths
> Címzett: techinfo@lista.sulinet.hu
>
>
> Én nem értem ez hogy jön ide. Az eredeti kérdés lent látszik is:
> "Jött egy kolléga,hogy le kellene tölteni a gépére a Darts Maths
> programot."
> ...
> "Tulajdonképpen a lényeg az lenne,hogy ezt a Darts Maths programot
> valamilyen módon telepíteni tudjuk egy gépre."
> És a link a win áruházban levő csempés app-ra mutat.
> Hogy kerül ide a Lenovo?? :)
>
> 2019.04.01. 21:25 keltezéssel, Fazekas Gergely írta:
>
>
> ~ 40 tabletre
>
> - azt nem tudtam, hogy Microsoft Surface Pro -kkal szórtak másokat tele -
> és nem
> csak androidos lenovo tabletek kerültek kiosztásra
>
> :)
>
>
>
>
>
>  Eredeti levél 
>
> Feladó: Gyulai László 
> Dátum: 2019 április 1 15:24:34
> Tárgy: Re: [Techinfo] Digitális témahét - Darts Maths
> Címzett: techinfo@lista.sulinet.hu
>
>
> Ez egy androidos szoftver, nem hiszem hogy sok köze lenne a windows store
> csempés alkalmazáshoz. Az láthatólag nem elérhető más a store-ból, aki
> régebben megvette az tudja még talán letölteni.
> Esetleg érdemes lehet írni nekik, hátha tudnak még adni letöltő promóciós
> kódot.
> https://www.dartsmatek.hu/
>
> 2019.04.01. 13:41 keltezéssel, Fazekas Gergely írta:
>
>
> offline telepíted - letöltöd valahonnan
>
> nem ez az:  ?
>
>
> https://www.apkmonk.com/download-app/appinventor.ai_sjh0673.Darts_math/4_appinventor.ai_sjh0673.Darts_math_2015-12-17.apk/
>
>
>
>
>
>  Eredeti levél 
>
> Feladó: László Balázs 
> Dátum: 2019 április 1 13:07:07
> Tárgy: [Techinfo] Digitális témahét - Darts Maths
> Címzett: Techinfo 
>
> Sziasztok!
>
> Jövő héten lesz a Digitális Témahét és iskolánk is benne van a buliban.
> Persze utolsó pillanatban rohangálnak hozzám,hogy akkor ez  meg az kellene
> a laptopokra meg a 40 db tabletre,stb.
> Jött egy kolléga,hogy le kellene tölteni a gépére a Darts Maths programot.
>
> https://www.microsoft.com/hu-hu/p/darts-maths/9wzdncrdp9p7?activetab=pivot:overviewtab
>
> De az oldal azt írja ki,hogy jelenleg nem érhető el és van egy olyan,hogy
> "Kód beváltása".
> Mivel fogalmam sincs,hogy mi lehet ez a kód,honnan lehet ilyet
> szerezni/kapni/venni vagy akármi,egyenlőre tanácstalan vagyok az ügyben és
> ehhez kérnék segítséget.
> Tulajdonképpen a lényeg az lenne,hogy ezt a Darts Maths programot
> valamilyen módon telepíteni tudjuk egy gépre.
>
> Nagyon szépen köszönöm!
>
> --
> Üdvözlettel:
> Balázs László
> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
> mobil: 0630/202-8914
> web: www.hetenyisuli.hu
>
>
>
> ___ Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo Illemtan:
> http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ:
> http://sulinet.niif.hu/
>
>
> ___ Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo Illemtan:
> http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ:
> http://sulinet.niif.hu/
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Digitális témahét - Darts Maths

2019-04-02 bef zés László Balázs
Gyulai László, köszönöm a segítséget,sikerült telepíteni a javaslatod
szerint!

Fazekas Gergely  ezt írta (időpont: 2019. ápr. 2., K,
11:54):

>
> Hello
>
> Ettől még a konkrét alkalmazást simán tudod máskor Windos10-en is
> használni - ha van a programnak Androidos változata is - és pl. a Windowsos
> már nincs, nem elérhető - vagy másképp nem megy vagy pl. Windowsra nincs
> is(Áruház), de Androidra van.
>
> Play áruházból és helyi fájlból (amit letöltöttél fizikailag valahonnan)
> is tudsz rá telepíteni:
> (az egyik legjobb Android emulátor)
>
> https://www.memuplay.com/
>
> (
> https://www.google.com/search?q=memu+play=com.microsoft:hu-HU:IE-Address=lnms=isch=X=0ahUKEwj70YG5jLHhAhWDp4sKHdugDuwQ_AUIDigB=1440=731#imgrc=mpdS7E6tex78yM:=1554197389154
> )
>
>
> --
>
>
>  Eredeti levél 
>
> Feladó: László Balázs 
> Dátum: 2019 április 2 08:26:39
> Tárgy: Re: [Techinfo] Digitális témahét - Darts Maths
> Címzett: Techinfo 
>
> Sziasztok!
>
> Lehet félreérthető voltam,bocsi!
>
> A szóban forgó gép nem tablet, hanem egy notebook, win10-el. Arra kéne
> telepíteni ezt a programot.
> Az általam belinkelt oldalon ott van,hogy PC-re elérhető elvileg,de ugye
> most nem.
>
> Fazekas Gergely  ezt írta (időpont: 2019. ápr. 1., H,
> 22:54):
>
>>
>> Az eredeti 'kér(d)és ez volt:
>>
>> "Jövő héten lesz a Digitális Témahét és iskolánk is benne van a buliban.
>> Persze utolsó pillanatban rohangálnak hozzám, hogy akkor ez  meg az
>> kellene a laptopokra *meg a 40 db tabletre*, stb."
>>
>> - én a tabletekre és a stb-ra  tettem javaslatot - nem a Microsoft Store
>> -ra
>>
>>
>> ---
>>
>>
>>
>>  Eredeti levél 
>>
>> Feladó: Gyulai László 
>> Dátum: 2019 április 1 21:33:25
>> Tárgy: Re: [Techinfo] Digitális témahét - Darts Maths
>> Címzett: techinfo@lista.sulinet.hu
>>
>>
>> Én nem értem ez hogy jön ide. Az eredeti kérdés lent látszik is:
>> "Jött egy kolléga,hogy le kellene tölteni a gépére a Darts Maths
>> programot."
>> ...
>> "Tulajdonképpen a lényeg az lenne,hogy ezt a Darts Maths programot
>> valamilyen módon telepíteni tudjuk egy gépre."
>> És a link a win áruházban levő csempés app-ra mutat.
>> Hogy kerül ide a Lenovo?? :)
>>
>> 2019.04.01. 21:25 keltezéssel, Fazekas Gergely írta:
>>
>>
>> ~ 40 tabletre
>>
>> - azt nem tudtam, hogy Microsoft Surface Pro -kkal szórtak másokat tele -
>> és nem
>> csak androidos lenovo tabletek kerültek kiosztásra
>>
>> :)
>>
>>
>>
>>
>>
>>  Eredeti levél 
>>
>> Feladó: Gyulai László 
>> Dátum: 2019 április 1 15:24:34
>> Tárgy: Re: [Techinfo] Digitális témahét - Darts Maths
>> Címzett: techinfo@lista.sulinet.hu
>>
>>
>> Ez egy androidos szoftver, nem hiszem hogy sok köze lenne a windows store
>> csempés alkalmazáshoz. Az láthatólag nem elérhető más a store-ból, aki
>> régebben megvette az tudja még talán letölteni.
>> Esetleg érdemes lehet írni nekik, hátha tudnak még adni letöltő promóciós
>> kódot.
>> https://www.dartsmatek.hu/
>>
>> 2019.04.01. 13:41 keltezéssel, Fazekas Gergely írta:
>>
>>
>> offline telepíted - letöltöd valahonnan
>>
>> nem ez az:  ?
>>
>>
>> https://www.apkmonk.com/download-app/appinventor.ai_sjh0673.Darts_math/4_appinventor.ai_sjh0673.Darts_math_2015-12-17.apk/
>>
>>
>>
>>
>>
>>  Eredeti levél 
>>
>> Feladó: László Balázs 
>> Dátum: 2019 április 1 13:07:07
>> Tárgy: [Techinfo] Digitális témahét - Darts Maths
>> Címzett: Techinfo 
>>
>> Sziasztok!
>>
>> Jövő héten lesz a Digitális Témahét és iskolánk is benne van a buliban.
>> Persze utolsó pillanatban rohangálnak hozzám,hogy akkor ez  meg az
>> kellene a laptopokra meg a 40 db tabletre,stb.
>> Jött egy kolléga,hogy le kellene tölteni a gépére a Darts Maths programot.
>>
>> https://www.microsoft.com/hu-hu/p/darts-maths/9wzdncrdp9p7?activetab=pivot:overviewtab
>>
>> De az oldal azt írja ki,hogy jelenleg nem érhető el és van egy olyan,hogy
>> "Kód beváltása".
>> Mivel fogalmam sincs,hogy mi lehet ez a kód,honnan lehet ilyet
>> szerezni/kapni/venni vagy akármi,egyenlőre tanácstalan vagyok az ügyben és
>> ehhez kérnék segítséget.
>> Tulajdonképpen a lényeg az lenne,hogy ezt a Darts Maths programot
>> valamilyen módon telepíteni tudjuk egy gépre.
>>
>> Nagyon szépen köszönöm!
>>
>> --

Re: [Techinfo] EFOP-os laptop ISO-k

2019-03-24 bef zés László Balázs
Szia!

Ha ráér holnap is, akkor szívesen felteszem valahova és küldöm a linket.

Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - rendszergazda
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
mobil :06302028914
Huawei P9 Lite telefonról küldve

Pintér Sándor  ezt írta (időpont: 2019.
márc. 24., V 8:06):

> Sziasztok!
>
> Tudnátok elérhetőséget adni az EFOP-os laptopok ISO fájljaihoz? Mintha már
> letöltöttem volna korábban, de úgy tűnik mégsem, mert nem találom.
> Az egyik DELL-t kellene újrahúznom.
>
> Köszönöm!
>
> Pintér Sándor
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Digitális témahét - Darts Maths

2019-04-01 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Jövő héten lesz a Digitális Témahét és iskolánk is benne van a buliban.
Persze utolsó pillanatban rohangálnak hozzám,hogy akkor ez  meg az kellene
a laptopokra meg a 40 db tabletre,stb.
Jött egy kolléga,hogy le kellene tölteni a gépére a Darts Maths programot.
https://www.microsoft.com/hu-hu/p/darts-maths/9wzdncrdp9p7?activetab=pivot:overviewtab

De az oldal azt írja ki,hogy jelenleg nem érhető el és van egy olyan,hogy
"Kód beváltása".
Mivel fogalmam sincs,hogy mi lehet ez a kód,honnan lehet ilyet
szerezni/kapni/venni vagy akármi,egyenlőre tanácstalan vagyok az ügyben és
ehhez kérnék segítséget.
Tulajdonképpen a lényeg az lenne,hogy ezt a Darts Maths programot
valamilyen módon telepíteni tudjuk egy gépre.

Nagyon szépen köszönöm!

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Eduroam iskolai tableteken

2019-02-20 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Mivel nálunk a saját wifi hálózatunk elég gyengén muzsikált és nem volt
100%-os lefedettség sem,örültem neki, mikor végre használatba tudtuk venni
az eduroam-ot.
Mivel nálunk van 40 tablet és 16 tanulói laptop is,valamit ki kellett
találnom,hogy ezek is simán csatlakozni tudjanak az eduroam-hoz, ezért én
nem foglalkoztam azzal,hogy természetes személy vagy sem, 2 eszközként
létrehoztam felhasználókat (pl.: tablet12@sulinév.sulinet.hu,
laptop12@sulinév.sulinet.hu). Mivel nem kaptam konkrét választ arra,hogy
egy felhasználónévvel hány eszközt lehet üzembiztosan használni,ezért
gondoltam a kettőt, hogy az tutira jó lesz,hiszen a tanárok is legalább a
laptopjukon és telefonjukon használják.
Mi kb 1,5 hónapja használjuk az eduroam-ot,és szerencsére atom biztosan
megy a dolog, van,hogy egyszerre 30db tabletet visznek el órára és megy
mindegyiken frankón a wifi.
Szóval szerintem, nyugodtan lehet ilyen nem természetes felhasználókat
létrehozni.

Fehér Sándor  ezt írta (időpont:
2019. febr. 20., Sze, 12:53):

> Ezt jól leírtad, teljesen egyetértek veled.
> Akik kitalálják a "szabályokat" azok ahhoz sem értenek amit csinálnak
> (és amihez kellene érteniük), nem hogy ehhez a témához. :D
>
> 2019. 02. 20. 12:50 keltezéssel, Zsolt Farkas írta:
> > Egy dolog, amit mondanak, egy másik, hogy mi a megvalósítható és logikus.
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Eduroam halála

2019-03-14 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Másnál is behalt az eduroam wifi?
A dashboard felület sem elérhető...
Klik iskola vagyunk, Pécsi Tankerület.

Köszönöm!

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Eduroam halála

2019-03-14 bef zés László Balázs
Közben helyrejött! :-)
Köszönöm!

László Balázs  ezt írta (időpont:
2019. márc. 14., Cs, 9:45):

> Sziasztok!
>
> Másnál is behalt az eduroam wifi?
> A dashboard felület sem elérhető...
> Klik iskola vagyunk, Pécsi Tankerület.
>
> Köszönöm!
>
>
> --
> Üdvözlettel:
> Balázs László
> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
> mobil: 0630/202-8914
> web: www.hetenyisuli.hu
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Tisztaszoftver - Dashboard

2019-01-29 bef zés László Balázs
Zsolt, köszönöm szépen!

Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - rendszergazda
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
mobil :06302028914
Huawei P9 Lite telefonról küldve

Zsolt Farkas  ezt írta (időpont: 2019. jan. 29., K
16:20):

> Szokásos igénylési mód a
> http://tisztaszoftver.hu/igenylolap_kozoktatas.html oldalon, csak nem
> e-mailben küldik a kódot és a linket, hanem előbb jött a hivatalos e-mail
> címre egy Tisztaszoftver intézményi letöltő felkérés, amit elfogadva, majd
> belépve a Dashboardra, ott van az új menü
>
> László Balázs  ezt írta (időpont:
> 2019. jan. 29., K, 15:20):
>
>> Nem hangzik rosszul ez az opció.
>> Mi a menete a dolognak?
>> Köszönöm szépen!
>>
>> Zsolt Farkas  ezt írta (időpont: 2019. jan. 29., K,
>> 11:40):
>>
>>> 2.0, de előtte papíron kérni kellett
>>>
>>> Veres Sándor  ezt írta (időpont:
>>> 2019. jan. 29., K, 8:20):
>>>
>>>> 2019. 01. 29. 6:19 keltezéssel, Zsolt Farkas írta:
>>>> > igényeltetek mostanában tisztaszoftveres telepítőkészletet?
>>>> > Nekem tetszik, hogy a linkek a Dashboardon jelenik meg.
>>>>
>>>> Melyik Dashboardon jelennek meg a linkek?
>>>>
>>>> ___
>>>> Techinfo mailing list
>>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>>
>>> ___
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>>
>>
>> --
>> Üdvözlettel:
>> Balázs László
>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
>> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
>> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>> mobil: 0630/202-8914
>> web: www.hetenyisuli.hu
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulixerver vs. OpenLab

2019-01-25 bef zés László Balázs
Akkor szolgáltatásokban ugyanazt tudja,mint a Sulixerver és a felülete is
hasonló?

Mondrák Vendel  ezt írta (időpont: 2019. jan. 25.,
P, 3:15):

> Nekem speciel most kezd elegem lenni a Sulixerverből. Kora délután még
> kiosztottam onnan a feladatokat, most pedig már nem tudok benne dolgozni.
> Kiépül a kapcsolat (persze kiabál a nem megbízhatóság miatt), majd a
> bejelentkezés után bármely menüpontot választok, némi tekerés után kidob,
> és nem hajlandó csinálni semmit.
>
> László Balázs  ezt írta (időpont:
> 2019. jan. 24., Cs, 14:45):
>
>> Sziasztok!
>>
>> Nem rég kaptunk egy e-mailt,mely egy meghívó a HUEDU OpenLAB
>> alkalmazáscsomag bemutató rendezvényére (Az OpenLab egy szerver oldali és
>> egy munkaállomás oldali programcsomagból áll).
>> Nálunk évek óta Sulixerver van,ezt örököltem az előző rg-tól. Viszont
>> nyitott vagyok az új dolgokra. :-)
>> Van valakinek esetleg tapasztalata,hogy miben jobb vagy rosszabb,stb az
>> OpenLab?Érdemes-e átállni?
>>
>>
>> Köszönöm szépen!
>>
>> --
>> Üdvözlettel:
>> Balázs László
>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
>> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
>> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>> mobil: 0630/202-8914
>> web: www.hetenyisuli.hu
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulixerver vs. OpenLab

2019-01-25 bef zés László Balázs
Értem! :-)
Használ valaki élesben ilyet (OpenLab)?

Molnar Peter  ezt írta (időpont: 2019. jan. 25., P,
9:50):

> Hello!
> >Akkor szolgáltatásokban ugyanazt tudja,mint a Sulixerver és a felülete is
> hasonló?
> Mint az Audio es a BMW.
> Ugyanaz a funkciojuk, hasonlo vezerlesuk, de megsem ua.
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulixerver vs. OpenLab

2019-01-25 bef zés László Balázs
Köszönöm szépen!
Mindenesetre elmegyek az előadásra, aztán meglátom. 

Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - rendszergazda
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
mobil :06302028914
Huawei P9 Lite telefonról küldve

La'szlo' Drubina  ezt írta (időpont: 2019. jan. 25., P
15:30):

> Szia,
> nálam fut. Csak részfunkcióit használom (DNS; DHCP; Ilias). Probléma
> mentes. Ahogy én látom a Sulix mindenhatóbb szeretne lenni, az OpenLAB meg
> az együttműködésre épít jobban. Anno feltelepítettem mindkettőt, ez utóbbi
> volt a szimpatikusabb. A döntésem inkább érzelmi alapú volt, de bejött.
> Üdv:
> DLaci
>
> 2019. jan. 25., P 11:35 dátummal László Balázs <
> heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com> ezt írta:
>
>> Értem! :-)
>> Használ valaki élesben ilyet (OpenLab)?
>>
>> Molnar Peter  ezt írta (időpont: 2019. jan. 25.,
>> P, 9:50):
>>
>>> Hello!
>>> >Akkor szolgáltatásokban ugyanazt tudja,mint a Sulixerver és a felülete
>>> is hasonló?
>>> Mint az Audio es a BMW.
>>> Ugyanaz a funkciojuk, hasonlo vezerlesuk, de megsem ua.
>>>
>>>
>>> ___
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>>
>>
>> --
>> Üdvözlettel:
>> Balázs László
>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
>> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
>> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>> mobil: 0630/202-8914
>> web: www.hetenyisuli.hu
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulixerver vs. OpenLab

2019-01-25 bef zés László Balázs
Persze,
HUEDU OpenLAB alkalmazáscsomag bemutató rendezvénye, január 30-án a Pécsi
Tankerületi Központban 10:30-tól (mi hozzájuk tartozunk).

Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - rendszergazda
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
mobil :06302028914
Huawei P9 Lite telefonról küldve

La'szlo' Drubina  ezt írta (időpont: 2019. jan. 25., P
17:00):

> Szia,
> arról a bizonyos előadásról lehet többet tudni? Érdekelne, mert
> upgrade-elni szeretnék.
> Üdv:
> DLaci
>
> 2019. jan. 25., P 15:55 dátummal László Balázs <
> heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com> ezt írta:
>
>> Köszönöm szépen!
>> Mindenesetre elmegyek az előadásra, aztán meglátom. 
>>
>> Balázs László
>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - rendszergazda
>> tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
>> mobil :06302028914
>> Huawei P9 Lite telefonról küldve
>>
>> La'szlo' Drubina  ezt írta (időpont: 2019. jan. 25.,
>> P 15:30):
>>
>>> Szia,
>>> nálam fut. Csak részfunkcióit használom (DNS; DHCP; Ilias). Probléma
>>> mentes. Ahogy én látom a Sulix mindenhatóbb szeretne lenni, az OpenLAB meg
>>> az együttműködésre épít jobban. Anno feltelepítettem mindkettőt, ez utóbbi
>>> volt a szimpatikusabb. A döntésem inkább érzelmi alapú volt, de bejött.
>>> Üdv:
>>> DLaci
>>>
>>> 2019. jan. 25., P 11:35 dátummal László Balázs <
>>> heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com> ezt írta:
>>>
>>>> Értem! :-)
>>>> Használ valaki élesben ilyet (OpenLab)?
>>>>
>>>> Molnar Peter  ezt írta (időpont: 2019. jan. 25.,
>>>> P, 9:50):
>>>>
>>>>> Hello!
>>>>> >Akkor szolgáltatásokban ugyanazt tudja,mint a Sulixerver és a
>>>>> felülete is hasonló?
>>>>> Mint az Audio es a BMW.
>>>>> Ugyanaz a funkciojuk, hasonlo vezerlesuk, de megsem ua.
>>>>>
>>>>>
>>>>> ___
>>>>> Techinfo mailing list
>>>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>>>
>>>>
>>>>
>>>> --
>>>> Üdvözlettel:
>>>> Balázs László
>>>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
>>>> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
>>>> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>>>> mobil: 0630/202-8914
>>>> web: www.hetenyisuli.hu
>>>> ___
>>>> Techinfo mailing list
>>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>>
>>> ___
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Sulixerver vs. OpenLab

2019-01-24 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Nem rég kaptunk egy e-mailt,mely egy meghívó a HUEDU OpenLAB
alkalmazáscsomag bemutató rendezvényére (Az OpenLab egy szerver oldali és
egy munkaállomás oldali programcsomagból áll).
Nálunk évek óta Sulixerver van,ezt örököltem az előző rg-tól. Viszont
nyitott vagyok az új dolgokra. :-)
Van valakinek esetleg tapasztalata,hogy miben jobb vagy rosszabb,stb az
OpenLab?Érdemes-e átállni?

Köszönöm szépen!

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Eduroam csatornába másik vezeték

2019-02-04 bef zés László Balázs
Nálunk is nyáron csinálták az új wifi (eduroam) kiépítést.
Itt 2 fiatal és egy idősebb hapsi csinálta, gondolom csomó alvállalkozó
dolgozott a KIFÜ-nek az egész országban.
Szabadságon voltam, amikor hívtak,hogy az irodámban találtak egy csomó
kábelcsatornát (rágről maradt,nem kellettek sehova),használhatják-e,mert
nekik már nincs...
Egyébként ezekben a csatornákban húzattam velük én is vezetéket (rendesek
voltak),saját részre. Igaz, csak sima LAN meg telefon vezetékeket.

Veres Sándor  ezt írta (időpont: 2019.
febr. 4., H, 10:25):

> 2019. 02. 04. 9:43 keltezéssel, Zsolt Farkas írta:
> > van erre valami elérhetőség, amire hivatkozva jelezhetem ezt nekik?
> > Mármint a mostani szerelőknek
>
> Kérj egy állásfoglalást a KIFÜ-től. A levél tartalma alapján, szerintem
> hamar fognak válaszolni, mert ők sem akarják majd, hogy a csatornájukba
> most törpefeszültség, majd erősáram, stb kerüljön.
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Tisztaszoftver - Dashboard

2019-01-29 bef zés László Balázs
Nem hangzik rosszul ez az opció.
Mi a menete a dolognak?
Köszönöm szépen!

Zsolt Farkas  ezt írta (időpont: 2019. jan. 29., K,
11:40):

> 2.0, de előtte papíron kérni kellett
>
> Veres Sándor  ezt írta (időpont:
> 2019. jan. 29., K, 8:20):
>
>> 2019. 01. 29. 6:19 keltezéssel, Zsolt Farkas írta:
>> > igényeltetek mostanában tisztaszoftveres telepítőkészletet?
>> > Nekem tetszik, hogy a linkek a Dashboardon jelenik meg.
>>
>> Melyik Dashboardon jelennek meg a linkek?
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Portnyitás - dashboard 2.0 - probléma

2019-02-04 bef zés László Balázs
Nálam is ez volt, nem volt publikus szegmensem.
Kértem tőlük és pár nap alatt beállították az 1-2-es portra és megadták az
IP tortományt hozzá.

Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - rendszergazda
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
mobil :06302028914
Huawei P9 Lite telefonról küldve

Zsolt Farkas  ezt írta (időpont: 2019. febr. 4., H
15:30):

> Akinél azt látták, hogy nem használja, annak megszüntették
>
> Molnár Péter  ezt írta (időpont: 2019. febr. 4., H,
> 14:26):
>
>> Hello!
>> Nálunk Privát (vl12) nem volt.
>> Telefonáltam, csináltak.
>>
>> --
>> Udv:
>> Molnar Peter
>> http://www.petersoft.hu
>>
>>
>> ---
>> Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
>> https://www.avast.com/antivirus
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet gond?

2019-04-10 bef zés László Balázs
Nálunk is gázos,pont a digitális hét közepén!

rendszergazda  ezt írta (időpont: 2019.
ápr. 10., Sze, 13:40):

> igen itt is.
>
>
>
> Tápai Tamás
> rendszergazda
> Rózsakerti Demjén István
> Református Általános Iskola
> és Gimnázium
> Budapest, 1223 Rákóczi út 16.
> 06306009169
> Ekkor Zsolt Farkas , 2019. ápr. 10. de. 11:57 írta:
>
> Szaisztok!
>
> Másnál is visszaesett a sávszélesség? Gyakorlatilag haldoklunk, a
> feltöltési sebesség nem akar 2Mb-nél feljebb kúszni-
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Eduroam - GUEST_VENDEG wifi

2019-04-09 bef zés László Balázs
Klassz,tulajdonképpen aki kicsit keresgél,az rögtön megtudja a mindig
aktuális csatlakozási adatokat.
Nálunk most teljesen behalt az eduroam...A digitális hét miatt sokkal több
eszköz csatlakozik hozzá,mint egyébként és sajnos nem nagyon bírja a
rendszer...Nem jönnek be oldalak,lassú,stb.
Pedig a mért értékek nem rosszak. Pedig mi csak 300 fős suli vagyunk,plusz
a 35 tanár.

József Venczel  ezt írta (időpont: 2019. ápr. 9., K,
11:06):

> Azért csak van egy hely, ahol meg tudja nézni... Na bumm, nem a suliban...
> Egyébként meg már erre is találtak megoldást "ügyes" emberek!
>
> https://sulinet.site/
>
> Jó lenne rendbe tenni ezeket a dolgokat, mert ez nekünk már így nem buli :(
> Ez így szélmalomharcnak tűnik.
>
> De legalább valamiféle forgalmi adatokat jó lenne látni az EDUROAM-ról,
> hogy tudjam mennyit kap le a sávszélességből.
>
> Nálunk is bővítették: UPC 512000 / 30720 Kbps
> Nem panaszként írom! De 800 fős iskola vagyunk, tehát 1 Gbps-ot kellene
> kapnunk, de az az érzésem, ennél nem lesz több. Mindegy, ennek is örülünk!
> A feltöltési sebesség azóta 10 Mbps fölé nem megy, a letöltés viszont
> teljesen elfogadható, néha majdnem hozza a névleges értéket.
> A gondom az, hogy azóta megbízhatatlanabbnak tűnik a hálózat. Néha nem
> jönnek be oldalak, többszöri próbálgatásra sem, OneDrive nem szinkronizál
> mindig rendesen, Devops-os, Netacademia-s oktatóvideók akadoznak, leállnak.
> Ez korábban mindig stabil volt.
> És nem tudom megfogni, mert akárhogy mérem, jónak kéne lennie.
>
> Egyébként lehet UPC a ludas, mert év elején otthon is bővíttettem a
> sávszélességet és azóta otthon is tapasztalok ilyesmit.
>
> Üdv,
> Venczel József
>
>
> Fehér Sándor  ezt írta (időpont: 2019. ápr.
> 9., K, 10:44):
>
>> Az fb többek közt már nem működik a guest-en ettől a hónaptól kezdve!
>>
>> 2019. 04. 09. 10:04 keltezéssel, József Venczel írta:
>>
>> Szia!
>>
>> Sajna nem csak a FB-ra teszik ki :(
>>
>> Ha rákeresel a jelenlegi jelszóra, a google ezt dobja első helyen:
>>
>> https://guest-vendeg.limecraft.net/
>>
>> Szép kis archívum :(
>>
>> Ez ellen ugyan mit lehetne tenni!?
>> Hát valahogy így kell egész országot lefedő, jó minőségű, ingyenes wi-fi
>> hálózatot csinálni...
>>
>> Üdv,
>> Venczel József
>>
>> László Balázs  ezt írta (időpont:
>> 2019. ápr. 9., K, 8:42):
>>
>>> Sziasztok!
>>>
>>> Érdeklődni szeretnék,hogy tud-e valaki esetleg arról,hogy az eduroam-os
>>> guest wifi  központilag kiosztott felh.neve és jelszava valamikor
>>> változik-e már végre olyan irányba,hogy a helyi rendszergazda tudja
>>> állítani vagy legalább iskolánként mást adjanak,ne az egész országban
>>> ugyanazt.
>>> Nálunk digitális témahét van és most derült ki,hogy a gyerekek tudják a
>>> guest felh.nevet és jelszót,ugyanis valamelyik iskola már a változtatás
>>> napján kiteszi mindig a facebook oldalára.
>>> Hiába van kint a dashboard-on ez: "... továbbá kérjük a nyílt
>>> interneten való megosztás mellőzését!" És most így,hogy ki tudja hány
>>> eszköz van csatlakoztatva,elég döcögős a dolog...
>>> Egyébként nálunk a gyerekeknek nincs megadva,azért,mert van egy nagy
>>> infó termünk, 20 hordozható laptopunk és 40 tabletünk, nincs szükség
>>> arra,hogy még mindenki a saját telefonján nyomuljon.
>>>
>>> Köszönöm!
>>>
>>>
>>>
>>> --
>>> Üdvözlettel:
>>> Balázs László
>>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
>>> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
>>> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>>> mobil: 0630/202-8914
>>> web: www.hetenyisuli.hu
>>> ___
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás:
>>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>>
>> ___
>> Techinfo mailing listtechi...@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás: 
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag

[Techinfo] Eduroam - GUEST_VENDEG wifi

2019-04-09 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Érdeklődni szeretnék,hogy tud-e valaki esetleg arról,hogy az eduroam-os
guest wifi  központilag kiosztott felh.neve és jelszava valamikor
változik-e már végre olyan irányba,hogy a helyi rendszergazda tudja
állítani vagy legalább iskolánként mást adjanak,ne az egész országban
ugyanazt.
Nálunk digitális témahét van és most derült ki,hogy a gyerekek tudják a
guest felh.nevet és jelszót,ugyanis valamelyik iskola már a változtatás
napján kiteszi mindig a facebook oldalára.
Hiába van kint a dashboard-on ez: "... továbbá kérjük a nyílt interneten
való megosztás mellőzését!" És most így,hogy ki tudja hány eszköz van
csatlakoztatva,elég döcögős a dolog...
Egyébként nálunk a gyerekeknek nincs megadva,azért,mert van egy nagy infó
termünk, 20 hordozható laptopunk és 40 tabletünk, nincs szükség arra,hogy
még mindenki a saját telefonján nyomuljon.

Köszönöm!

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Dashboard 2.0 - eduroam

2019-04-16 bef zés László Balázs
Már tárgytalan,helyreállt a dolog!
Köszönöm!

László Balázs  ezt írta (időpont:
2019. ápr. 16., K, 11:47):

> Sziasztok!
>
> Teljesen behalt nálunk az eduroam és a dashboard 2.0 felület is nagyon
> belassult,van,hogy nem is elérhető.
> KLIK iskola vagyunk ,Pécsi Tankerület.
>
> Tapasztalt más is ilyet?
>
> Köszönöm!
>
> --
> Üdvözlettel:
> Balázs László
> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
> mobil: 0630/202-8914
> web: www.hetenyisuli.hu
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Kréta tanúsítványa lejárt

2019-06-04 bef zés László Balázs
Szia!

Itt nálunk jó (Baranya, Klik).

Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - rendszergazda
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
mobil :06302028914
www.hetenyisuli.hu
Huawei P9 Lite telefonról küldve

Szilárd Blum  ezt írta (időpont: 2019. jún. 4., K
14:54):

> Sziasztok!
>
> Nálunk (nem KLIK hanem SZC; Baranya) a Kréta nem jön be, mert "az Ön
> kapcsolata nem privát", konkrétan az van, hogy ma 13:03:17-kor lejárt az
> eKréta Netlock-tanúsítványa.
>
> Máshol működik?
>
> Üdv!: Szilárd
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] EFOP 3.2.4 wifi fejlesztés

2019-05-22 bef zés László Balázs
Valóban, nekünk is kellett beküldeni alaprajzokat és az alvállalkozó annak
alapján csinált egy tervet majd engedélyeztette. Nálunk minden terembe
tervezett AP-t (ahogy írtam is) és valóban így is lett.

György Gál  ezt írta (időpont: 2019. máj. 22., Sze,
8:49):

> Szia!
>
> Nem tudom jól emlékszem-e, de mintha alaprajzot is be kellett volna
> küldeni. Az alvállalkozó ez alapján csinálta meg a terveket, amiket be
> kellett küldenie a kifü-höz jóváhagyásra, utána lehetett megkezdeni a
> kiépítést.
> És igen, az egész iskolát lefedik, de ez nem azt jelenti, hogy minden
> terembe tesznek AP-t.
>
> Üdv,
> Gál György
>
> > On 2019. May 22., at 7:58, Kun, Csaba  wrote:
> >
> > Sziasztok!
> > Azoktól kérdezném, akiknél már megvalósult a wifi kiépítés, hogy
> > alapból a teljes iskola lefedésre került, vagy megkérdezték, hogy
> > melyik termeket (területeket) szeretnétek lefedni?
> > Mi van egyáltalán a pályázati kiírásban?
> >
> > Köszi
> > Kun Csaba
> > rg.
> > ___
> > Techinfo mailing list
> > Techinfo@lista.sulinet.hu
> > Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> > Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] EFOP 3.2.4 wifi fejlesztés

2019-05-22 bef zés László Balázs
Szia!

Nálunk kiépítették már tavaly. Az egész iskola lefedésre került és
lényegesen több routert szereltek fel,mint szükséges lett volna.
Minden terem kapott egyet, a tornaterem kettőt, az aula is kettőt, a
könyvtár hármat plusz egyebek (tanári,igazgatói,titkárság,stb.). Mi egy
nagyközségi iskola vagyunk 300 tanulóval és 32 db (!!!) aruba routert
tettek fel. :-)

Kun, Csaba  ezt írta (időpont: 2019. máj. 22., Sze,
8:09):

> Sziasztok!
> Azoktól kérdezném, akiknél már megvalósult a wifi kiépítés, hogy
> alapból a teljes iskola lefedésre került, vagy megkérdezték, hogy
> melyik termeket (területeket) szeretnétek lefedni?
> Mi van egyáltalán a pályázati kiírásban?
>
> Köszi
> Kun Csaba
> rg.
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] SuliNet rendszergazdák Facebook

2019-07-07 bef zés László Balázs
Én sem találtam...

Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - rendszergazda
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
mobil :06302028914
www.hetenyisuli.hu
Huawei P9 Lite telefonról küldve

Tiba Csaba  ezt írta (időpont: 2019. júl. 7., V 20:03):

> Valami linket tudnál adni? Néztem, de nem találtam meg.
>
> Csaba
>
> Mátrai László  ezt írta (időpont: 2019.
> júl. 7., V 19:39):
>
>> Sziasztok!
>>
>> Van a Facebookon egy most formálódó csoport SuliNet Rendszergazdák akit
>> érdekel kukkantson be.
>>
>> --
>> Mátrai László
>> rendszergazda
>>
>> Budapesti Komplex Szakképzési Centrum
>> Kézművesipari Szakgimnáziuma
>> 1082 Budapest Práter utca 31.
>> Tel: +36-1-333-1762/8713
>> Email: matrailas...@kezmuveskepzo.hu
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Eduroam - GUEST_VENDEG wifi

2019-04-09 bef zés László Balázs
Csak az eduroam-on volt gond...
De valami történt,mert a 4-5.órában mindenhol rendben ment minden! :-)

József Venczel  ezt írta (időpont: 2019. ápr. 9., K,
12:44):

> Szia!
>
> Csak az EDUROAM-on nem jönnek be a tartalmak, vagy ez kihatással van a
> Sulinetes forgalomatokra is?
>
> Üdv,
> Venczel József
>
> László Balázs  ezt írta (időpont:
> 2019. ápr. 9., K, 12:29):
>
>> Klassz,tulajdonképpen aki kicsit keresgél,az rögtön megtudja a mindig
>> aktuális csatlakozási adatokat.
>> Nálunk most teljesen behalt az eduroam...A digitális hét miatt sokkal
>> több eszköz csatlakozik hozzá,mint egyébként és sajnos nem nagyon bírja a
>> rendszer...Nem jönnek be oldalak,lassú,stb.
>> Pedig a mért értékek nem rosszak. Pedig mi csak 300 fős suli
>> vagyunk,plusz a 35 tanár.
>>
>> József Venczel  ezt írta (időpont: 2019. ápr. 9.,
>> K, 11:06):
>>
>>> Azért csak van egy hely, ahol meg tudja nézni... Na bumm, nem a
>>> suliban...
>>> Egyébként meg már erre is találtak megoldást "ügyes" emberek!
>>>
>>> https://sulinet.site/
>>>
>>> Jó lenne rendbe tenni ezeket a dolgokat, mert ez nekünk már így nem buli
>>> :(
>>> Ez így szélmalomharcnak tűnik.
>>>
>>> De legalább valamiféle forgalmi adatokat jó lenne látni az EDUROAM-ról,
>>> hogy tudjam mennyit kap le a sávszélességből.
>>>
>>> Nálunk is bővítették: UPC 512000 / 30720 Kbps
>>> Nem panaszként írom! De 800 fős iskola vagyunk, tehát 1 Gbps-ot kellene
>>> kapnunk, de az az érzésem, ennél nem lesz több. Mindegy, ennek is örülünk!
>>> A feltöltési sebesség azóta 10 Mbps fölé nem megy, a letöltés viszont
>>> teljesen elfogadható, néha majdnem hozza a névleges értéket.
>>> A gondom az, hogy azóta megbízhatatlanabbnak tűnik a hálózat. Néha nem
>>> jönnek be oldalak, többszöri próbálgatásra sem, OneDrive nem szinkronizál
>>> mindig rendesen, Devops-os, Netacademia-s oktatóvideók akadoznak, leállnak.
>>> Ez korábban mindig stabil volt.
>>> És nem tudom megfogni, mert akárhogy mérem, jónak kéne lennie.
>>>
>>> Egyébként lehet UPC a ludas, mert év elején otthon is bővíttettem a
>>> sávszélességet és azóta otthon is tapasztalok ilyesmit.
>>>
>>> Üdv,
>>> Venczel József
>>>
>>>
>>> Fehér Sándor  ezt írta (időpont: 2019.
>>> ápr. 9., K, 10:44):
>>>
>>>> Az fb többek közt már nem működik a guest-en ettől a hónaptól kezdve!
>>>>
>>>> 2019. 04. 09. 10:04 keltezéssel, József Venczel írta:
>>>>
>>>> Szia!
>>>>
>>>> Sajna nem csak a FB-ra teszik ki :(
>>>>
>>>> Ha rákeresel a jelenlegi jelszóra, a google ezt dobja első helyen:
>>>>
>>>> https://guest-vendeg.limecraft.net/
>>>>
>>>> Szép kis archívum :(
>>>>
>>>> Ez ellen ugyan mit lehetne tenni!?
>>>> Hát valahogy így kell egész országot lefedő, jó minőségű, ingyenes
>>>> wi-fi hálózatot csinálni...
>>>>
>>>> Üdv,
>>>> Venczel József
>>>>
>>>> László Balázs  ezt írta
>>>> (időpont: 2019. ápr. 9., K, 8:42):
>>>>
>>>>> Sziasztok!
>>>>>
>>>>> Érdeklődni szeretnék,hogy tud-e valaki esetleg arról,hogy az
>>>>> eduroam-os guest wifi  központilag kiosztott felh.neve és jelszava
>>>>> valamikor változik-e már végre olyan irányba,hogy a helyi rendszergazda
>>>>> tudja állítani vagy legalább iskolánként mást adjanak,ne az egész 
>>>>> országban
>>>>> ugyanazt.
>>>>> Nálunk digitális témahét van és most derült ki,hogy a gyerekek tudják
>>>>> a guest felh.nevet és jelszót,ugyanis valamelyik iskola már a változtatás
>>>>> napján kiteszi mindig a facebook oldalára.
>>>>> Hiába van kint a dashboard-on ez: "... továbbá kérjük a nyílt
>>>>> interneten való megosztás mellőzését!" És most így,hogy ki tudja hány
>>>>> eszköz van csatlakoztatva,elég döcögős a dolog...
>>>>> Egyébként nálunk a gyerekeknek nincs megadva,azért,mert van egy nagy
>>>>> infó termünk, 20 hordozható laptopunk és 40 tabletünk, nincs szükség
>>>>> arra,hogy még mindenki a saját telefonján nyomuljon.
>>>>>
>>>>> Köszönöm!
>>>>>
>>>>>
>>>>>
>>>>> --
>>>>> Üdvözlettel:
>>>>> Balázs László
>>>>>

[Techinfo] Dashboard 2.0 - eduroam

2019-04-16 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Teljesen behalt nálunk az eduroam és a dashboard 2.0 felület is nagyon
belassult,van,hogy nem is elérhető.
KLIK iskola vagyunk ,Pécsi Tankerület.

Tapasztalt más is ilyet?

Köszönöm!

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Nincs netünk

2019-06-27 bef zés László Balázs
Nálunk sincs net. Szabin vagyok, úgy szóltak a suliból Tök jó!

Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - rendszergazda
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
mobil :06302028914
www.hetenyisuli.hu
Huawei P9 Lite telefonról küldve

golebri .  ezt írta (időpont: 2019. jún. 27., Cs 11:43):

> Sziasztok!
> Nincs net a sulinkba, az eddigi telefonszám ki sem csöng!
> Tudtok írni egy telefonszámot ahol bejelenthetjük a hibát!
> Köszi előre!
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Segítség kérés!

2019-08-27 bef zés László Balázs
Szia!

Először is kérdés, hogy van-e dashboard - od? 
Ezt azért kérdezem, mert pont egy éve, amikor nálunk is elkészültek az
eduroam wifivel, nekem még fogalmam sem volt a dashboard-ról. Írtam a
Sulinetnek(vagy KIFÜ) levelet, hogy mi a problémám, ugyanis én sem tudtam
felvenni felhasználókat.
Aztán mikor elérhető lett általam is a felület, már simán ment.
Ha van dashboard - od, akkor a fenti sorokat felejtsd el! 
Dashboard - felhasználók menüpontban tudod megtenni.
Valóban ajánlották, hogy az
eszközökre(laptopok,telefonok,tabletek)telepíteni kell az eduroam cat-et,
de nálunk minden probléma nélkül megy nélküle is. 

Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - rendszergazda
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
mobil :06302028914
www.hetenyisuli.hu
Huawei P9 Lite telefonról küldve

techinfo kalmar  ezt írta (időpont: 2019. aug.
27., K 22:00):

> Üdv! Azt Dashboardon neked kell bevinni. Regisztrálsz felhasználókat,
> jelszóval.
>
> De ugye majd az eszközökre is telepítened kell programot. (Eduroam Cat)
>
> József Barczi  ezt írta (időpont: 2019. aug.
> 27., Ke 21:30):
>
>> Kedves Lista Tagok!
>> Az új sulinetes WIFI-t szeretném használni...
>> Az EDUROAM SSID-re hol tudok kérni jelszót?
>> Köszönettel:
>> B. J.
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Sulixerver - tartomány/belépési gondok

2019-08-28 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Olyan problémám van,hogy újra telepítettem egy gépet (win10
enterprise),elvileg sikeresen beléptettem a sulixerver tartományba ,de
mégsem tudok bejelentkezni semmilyen felhasználóval, a következőt  írja ki:
Ezzel a hitelesítő adattal nem lehet bejelentkezni,mert a tartomány nem
érhető el

A másik problémám,hogy ezzel egyidőben a többi gépre (windows 10
education)sem tudok semmilyen felhasználóval belépni,csak egyel,ami egy
általános felhasználói azoknak,akiknek nincs sajátjuk.
Ebben az esetben a következő az üzenet:
Pillanatnyilag nincsenek olyan beléptető kiszolgálók,amelyek teljesíthetnék
a belépési kérelmet.

Kérdésem,hogy mi lehet a gond?Esetleg valami elkerülte a figyelmemet?

Köszönöm szépen!

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulixerver - tartomány/belépési gondok

2019-08-28 bef zés László Balázs
Köszönöm mindenkinek!
Sulixos fiúk segítettek megoldani a problémát!

Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - rendszergazda
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
mobil :06302028914
www.hetenyisuli.hu
Huawei P9 Lite telefonról küldve

Tiba Csaba  ezt írta (időpont: 2019. aug. 28., Sze
17:20):

> A legelső, nincs e hasonló gépnév vagy Ip cím ütközés, a második, a dátum,
> idő mindig elcsúszik.
> Harmadik: a logokban milyen üzenet van.
>
> Tiba Csaba  ezt írta (időpont: 2019. aug. 28., Sze
> 14:16):
>
>> Ha máshogy nem a Support tud segíteni. de telepítették minden registry
>> patcht ami szükséges és egyebek? Valamint nincs valami ütközés nézd meg a
>> szerver logokat.
>>
>> Alaksza Balázs  ezt írta (időpont: 2019. aug. 28.,
>> Sze 13:30):
>>
>>> 2019.08.28. 13:00 keltezéssel, László Balázs írta:
>>> > Sziasztok!
>>> >
>>> > Olyan problémám van,hogy újra telepítettem egy gépet (win10
>>> > enterprise),elvileg sikeresen beléptettem a sulixerver tartományba ,de
>>> > mégsem tudok bejelentkezni semmilyen felhasználóval, a következőt
>>> > írja ki:
>>> > Ezzel a hitelesítő adattal nem lehet bejelentkezni,mert a tartomány
>>> > nem érhető el
>>> >
>>> > A másik problémám,hogy ezzel egyidőben a többi gépre (windows 10
>>> > education)sem tudok semmilyen felhasználóval belépni,csak egyel,ami
>>> > egy általános felhasználói azoknak,akiknek nincs sajátjuk.
>>> > Ebben az esetben a következő az üzenet:
>>> > Pillanatnyilag nincsenek olyan beléptető kiszolgálók,amelyek
>>> > teljesíthetnék a belépési kérelmet.
>>> >
>>> > Kérdésem,hogy mi lehet a gond?Esetleg valami elkerülte a figyelmemet?
>>>
>>> DNS jó? fel tudja oldani a szerver nevét? proxy esetleg?
>>>
>>>
>>> --
>>> Alaksza Balázs
>>>
>>> ___
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás:
>>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulixerver - tartomány/belépési gondok

2019-08-29 bef zés László Balázs
Egyszerű volt a megoldás! :-)
A sulixerver webes adminisztrációs felületén át kellett állítani a
tartományvezérlőt AD típúsura.
Adminisztráció - gépház - Sulix Cloud - tartományvezérlő.

Mivel eddig semmi komolyabb gondom nem volt a sulixerverrel, ezért ebben a
menüpontban talán még soha nem jártam. De,most már ezt is tudom! :-)
Benne volt a pakliban,hogy elvesznek a felhasználók. Azt mondták,hogy eddig
2-3 iskolában előfordult,de nem jellemző. Persze,lehet exportálni a
felhasználókat, de nem akartam azzal is időzni,meg nálunk kb. 150 diák van
csak,mint felhasználó.
Szóval minimálisat kockáztattam,de szerencsére, miután a szerver átállt pár
óra alatt, nem vesztek el a felhasználók.

Üdv!

Veres Sándor  ezt írta (időpont: 2019.
aug. 29., Cs, 15:05):

> Szia!
>
> 2019. 08. 28. 17:21 keltezéssel, László Balázs írta:
> > Köszönöm mindenkinek!
> > Sulixos fiúk segítettek megoldani a problémát!
>
> Az archívum kedvéért, ha tudod, hogyan oldották meg, akkor megírnád?!
>
> Veres Sándor
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulixerver - tartomány/belépési gondok

2019-08-29 bef zés László Balázs
Át kellett állítani a tartományvezérlőt! :-)

Hábel György  ezt írta (időpont: 2019. aug. 29., Cs, 2:35):

> reg hozzáadás megvolt? Mind az 5?
>
> Gy
>
> 2019. 08. 28. 13:14 keltezéssel, Alaksza Balázs írta:
> > 2019.08.28. 13:00 keltezéssel, László Balázs írta:
> >> Sziasztok!
> >>
> >> Olyan problémám van,hogy újra telepítettem egy gépet (win10
> >> enterprise),elvileg sikeresen beléptettem a sulixerver tartományba
> >> ,de mégsem tudok bejelentkezni semmilyen felhasználóval, a
> >> következőt  írja ki:
> >> Ezzel a hitelesítő adattal nem lehet bejelentkezni,mert a tartomány
> >> nem érhető el
> >>
> >> A másik problémám,hogy ezzel egyidőben a többi gépre (windows 10
> >> education)sem tudok semmilyen felhasználóval belépni,csak egyel,ami
> >> egy általános felhasználói azoknak,akiknek nincs sajátjuk.
> >> Ebben az esetben a következő az üzenet:
> >> Pillanatnyilag nincsenek olyan beléptető kiszolgálók,amelyek
> >> teljesíthetnék a belépési kérelmet.
> >>
> >> Kérdésem,hogy mi lehet a gond?Esetleg valami elkerülte a figyelmemet?
> >
> > DNS jó? fel tudja oldani a szerver nevét? proxy esetleg?
> >
> >
> --
> ***
> Hábel György
> rendszergazda
> Szerb Antal Gimnázium, Budapest
> ***
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] tablet képernyő megosztása több tableten

2019-09-12 bef zés László Balázs
Szia Balázs!

A VNC-re nem is gondoltam...pedig PC környezetben szoktam használni...
Kérdés,hogy van-e olyan app,ami van android és IOS platformon és server meg
viewer funkció is van benne. Most hirtelen nem találtam még...

Köszi a javaslatot!

Alaksza Balázs  ezt írta (időpont: 2019. szept. 12.,
Cs, 10:35):

> Fő gépre VNC szerver, a többire meg kliens? Windows 95-től iOS-ig minden
> elképzelhető platformra van szerver és kliens is.
> Persze csak akkor megy ha azonos alhálón lógnak.
>
> 2019.09.08. 22:46 keltezéssel, László Balázs írta:
> > Sziasztok!
> >
> > Lenne egy érdekes feladatom és még nem nagyon foglalkoztam ilyennel.
> > Van egy zenekar,ahol mindenki tabletet használ kottának.
> > A következő a kérdés:
> > Meglehet-e csinálni azt,hogy legyen egy "fő"tablet és ami annak a
> > képernyőjén van,azt lássák a többiek is?Ennek a lényege,hogy elég
> > lenne csak a fő tableten kikeresni az aktuális kottát és a többieknek
> > nem kellene vele foglalkozni,rögtön látnák Ők is.
> > Ami még bonyolíthatja a dolgot,hogy 2db androidos tablet van (ASUS,
> > SAMSUNG) és 2 db IOS, Ipad Air. Ha
> > Első körben gondolom kellene valami jó kis app,ami mindkét platformon
> > elérhető (azt mondták,ha csak azon múlik,akkor beruháznak még 2db ipad
> > air-re,hogy azonos legyen), meg valami közös hálózat féle is...
> >
> > Szóval szívesen fogadok minden ötletet! :-)
> >
> > Nagyon szépen köszönöm!
> >
>
> --
> Alaksza Balázs
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Samsung interaktív tábla/tv - EFOP-os HP laptop

2019-09-13 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Gondolom - akik rendelkeznek a tárgyban megjelölt eszközökkel - már
mindenki rájött,hogy az EFOP-os HP laptopokon nincs HDMI kimenet.
Arra lennék kíváncsi,hogy ki hogy oldotta meg?
Mi 2 db Samsung táblát kaptunk és szerencsére volt elfekvőben 2 db VGA-HDMI
átalakítóm.
Ugye egyik oldalán HDMI kimenet másik oldalon VGA kábel, kis jack kábel a
hangnak és egy USB az 5 V-nak.
A héten használta először egy kolléga HP laptopon,egy tanórát és mikor
mentem az óra után,hogy megkérdezzem minden rendben volt-e (egyébként
igen), azt tapasztaltam,hogy ez a bizonyos átalakító iszonyatosan forró
volt.Mivel még nem volt dolgom ilyennel,normális,hogy ennyire forró lett az
átalakító?Vagy valami gond lehet (pl.: gagyi)...
Approx a márkája és természetesen made in China

Köszönöm szépen!

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Samsung interaktív tábla/tv - EFOP-os HP laptop

2019-09-13 bef zés László Balázs
Valóban, display-el megoldható, de vga-hdmi átalakító kéznél volt. 

Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - rendszergazda
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
mobil :06302028914
www.hetenyisuli.hu
Huawei P9 Lite telefonról küldve

techinfo kalmar  ezt írta (időpont: 2019. szept.
13., P 14:35):

> De az EFOP-os HP laptopokon van DISPLAY port és a Samsung tévéken is van
> DISPLAY port bemenet. ;) Így csak egy kábelt kell venned.
>
>
> <http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email_source=link_campaign=sig-email_content=webmail>
>  Mentes
> a vírusoktól. www.avg.com
> <http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email_source=link_campaign=sig-email_content=webmail>
> <#m_3919678585790906096_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
>
> Tiba Csaba  ezt írta (időpont: 2019. szept. 13., P,
> 12:35):
>
>> Használtam, de nem kellene melegednie.
>>
>> Csaba
>>
>> László Balázs  ezt írta (időpont:
>> 2019. szept. 13., P 11:45):
>>
>>> Sziasztok!
>>>
>>> Gondolom - akik rendelkeznek a tárgyban megjelölt eszközökkel - már
>>> mindenki rájött,hogy az EFOP-os HP laptopokon nincs HDMI kimenet.
>>> Arra lennék kíváncsi,hogy ki hogy oldotta meg?
>>> Mi 2 db Samsung táblát kaptunk és szerencsére volt elfekvőben 2 db
>>> VGA-HDMI átalakítóm.
>>> Ugye egyik oldalán HDMI kimenet másik oldalon VGA kábel, kis jack kábel
>>> a hangnak és egy USB az 5 V-nak.
>>> A héten használta először egy kolléga HP laptopon,egy tanórát és mikor
>>> mentem az óra után,hogy megkérdezzem minden rendben volt-e (egyébként
>>> igen), azt tapasztaltam,hogy ez a bizonyos átalakító iszonyatosan forró
>>> volt.Mivel még nem volt dolgom ilyennel,normális,hogy ennyire forró lett az
>>> átalakító?Vagy valami gond lehet (pl.: gagyi)...
>>> Approx a márkája és természetesen made in China
>>>
>>> Köszönöm szépen!
>>>
>>> --
>>> Üdvözlettel:
>>> Balázs László
>>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
>>> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
>>> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>>> mobil: 0630/202-8914
>>> web: www.hetenyisuli.hu
>>> ___
>>> Techinfo mailing list
>>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>>> Fel- és leiratkozás:
>>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] tablet képernyő megosztása több tableten

2019-09-09 bef zés László Balázs
Szia Csaba!

Megnéztem,amit linkeltél.
Egyenlőre az a bajom vele,hogy csak windows-os gép lehet a master gép
.illetve,hogy csak egy tabletre tükröz, a többin képernyő kiterjesztést
csinál. Még nem találtam semmi lehetőséget,hogy ezt lehet-e állítani.

Köszönöm!

Tiba Csaba  ezt írta (időpont: 2019. szept. 9., H,
9:45):

> Szoftveresen találtam nemrég spacedesk.net
>
> Csaba
>
> László Balázs  ezt írta (időpont:
> 2019. szept. 9., H 2:25):
>
>> Sziasztok!
>>
>> Lenne egy érdekes feladatom és még nem nagyon foglalkoztam ilyennel.
>> Van egy zenekar,ahol mindenki tabletet használ kottának.
>> A következő a kérdés:
>> Meglehet-e csinálni azt,hogy legyen egy "fő"tablet és ami annak a
>> képernyőjén van,azt lássák a többiek is?Ennek a lényege,hogy elég lenne
>> csak a fő tableten kikeresni az aktuális kottát és a többieknek nem kellene
>> vele foglalkozni,rögtön látnák Ők is.
>> Ami még bonyolíthatja a dolgot,hogy 2db androidos tablet van (ASUS,
>> SAMSUNG) és 2 db IOS, Ipad Air. Ha
>> Első körben gondolom kellene valami jó kis app,ami mindkét platformon
>> elérhető (azt mondták,ha csak azon múlik,akkor beruháznak még 2db ipad
>> air-re,hogy azonos legyen), meg valami közös hálózat féle is...
>>
>> Szóval szívesen fogadok minden ötletet! :-)
>>
>> Nagyon szépen köszönöm!
>>
>> --
>> Üdvözlettel:
>> Balázs László
>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
>> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
>> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>> mobil: 0630/202-8914
>> web: www.hetenyisuli.hu
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] eduroam?

2019-09-09 bef zés László Balázs
Szia!

Nálunk most minden rendben,megy!
Itt is szokott lenni ilyesmi,hogy egyszerűen eltűnik, bár ritkán.
Eszközök újraindítása szokott segíteni.

Pintér Sándor  ezt írta (időpont: 2019.
szept. 9., H, 14:10):

> Sziasztok!
>
> Nálatok megy az eduroam? Eszköz újraindításokon túl vagyok, de meg sem
> jelenik választható hálózatként.
> Lehet, hogy semmi köze hozzá, de volt ma reggel kétszer villanásnyi
> áramkimaradás.
>
> Pintér Sándor
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] tablet képernyő megosztása több tableten

2019-09-10 bef zés László Balázs
Szia Tibor!

A képek jpg formátumban vannak, kb 550- 600db.
Nyíiván a legegyszerűbb az lett volna,ha valahogy meg lehet osztani az
egyik tablet képernyőjét a többi hárommal valamilyen app-al.
Őszintén szólva ,nem akarok nagyon belebonyolódni... :-)

Takacs Tibor  ezt írta (időpont: 2019. szept. 9., H,
19:55):

> Szia!
> A két IPad árából ezt bárki megcsinálja szerintem...
> Kérdés, milyen formában van meg a kotta
> Ha HTMLesíthető, akkor:
> Egyik gép lenne a master, azon lenne egy webszerver, websockettel
> szerintem simán
> menne...
>
> Üdv:
> TT
> >
> > Szia Csaba!
> >
> > Megnéztem,amit linkeltél.
> > Egyenlőre az a bajom vele,hogy csak windows-os gép lehet a master gép
> .illetve,hogy csak egy
> > tabletre tükröz, a többin képernyő kiterjesztést csinál. Még nem
> találtam semmi lehetőséget,hogy
> > ezt lehet-e állítani.
> >
> > Köszönöm!
> >
> >
> > Tiba Csaba  ezt írta (időpont: 2019. szept. 9., H,
> 9:45):
> > Szoftveresen találtam nemrég spacedesk.net
> >
> > Csaba
> >
> > László Balázs  ezt írta
> (időpont: 2019. szept. 9.,
> > H 2:25):
> > Sziasztok!
> >
> > Lenne egy érdekes feladatom és még nem nagyon foglalkoztam ilyennel.
> > Van egy zenekar,ahol mindenki tabletet használ kottának.
> > A következő a kérdés:
> > Meglehet-e csinálni azt,hogy legyen egy "fő"tablet és ami annak a
> képernyőjén van,azt
> > lássák a többiek is?Ennek a lényege,hogy elég lenne csak a fő
> tableten kikeresni az
> > aktuális kottát és a többieknek nem kellene vele foglalkozni,rögtön
> látnák Ők is.
> > Ami még bonyolíthatja a dolgot,hogy 2db androidos tablet van (ASUS,
> SAMSUNG) és
> > 2 db IOS, Ipad Air. Ha
> > Első körben gondolom kellene valami jó kis app,ami mindkét
> platformon elérhető (azt
> > mondták,ha csak azon múlik,akkor beruháznak még 2db ipad air-re,hogy
> azonos
> > legyen), meg valami közös hálózat féle is...
> >
> > Szóval szívesen fogadok minden ötletet! :-)
> >
> > Nagyon szépen köszönöm!
> >
> > --
> > Üdvözlettel:
> > Balázs László
> > Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - rendszergazda
> > e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
> > tel.: 0672/490-827 (26-os mellék)
> > mobil: 0630/202-8914
> > web: www.hetenyisuli.hu
> > ___
> > Techinfo mailing list
> > Techinfo@lista.sulinet.hu
> > Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> > Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
> > ___
> > Techinfo mailing list
> > Techinfo@lista.sulinet.hu
> > Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> > Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
> >
> > --
> > Üdvözlettel:
> > Balázs László
> > Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - rendszergazda
> > e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
> > tel.: 0672/490-827 (26-os mellék)
> > mobil: 0630/202-8914
> > web: www.hetenyisuli.hu
>
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] tablet képernyő megosztása több tableten

2019-09-08 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Lenne egy érdekes feladatom és még nem nagyon foglalkoztam ilyennel.
Van egy zenekar,ahol mindenki tabletet használ kottának.
A következő a kérdés:
Meglehet-e csinálni azt,hogy legyen egy "fő"tablet és ami annak a
képernyőjén van,azt lássák a többiek is?Ennek a lényege,hogy elég lenne
csak a fő tableten kikeresni az aktuális kottát és a többieknek nem kellene
vele foglalkozni,rögtön látnák Ők is.
Ami még bonyolíthatja a dolgot,hogy 2db androidos tablet van (ASUS,
SAMSUNG) és 2 db IOS, Ipad Air. Ha
Első körben gondolom kellene valami jó kis app,ami mindkét platformon
elérhető (azt mondták,ha csak azon múlik,akkor beruháznak még 2db ipad
air-re,hogy azonos legyen), meg valami közös hálózat féle is...

Szóval szívesen fogadok minden ötletet! :-)

Nagyon szépen köszönöm!

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Active Directory problem

2019-09-19 bef zés László Balázs
Szerver?
Win, sulix, OpenLAB, valami Linux?

Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - rendszergazda
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
mobil :06302028914
www.hetenyisuli.hu
Huawei P9 Lite telefonról küldve

Takács Tibor  ezt írta (időpont: 2019. szept. 19., Cs
20:22):

> Sziasztok!
>
> Listán tanultam:
>
> Az AD problémák 99%-a DNS gond! Azt ellenőrizted?
>
> Én korábban jártam úgy, hogy valami hiányzott a DNS-ben, Win7-tel semmi
> gondja nem volt, a Win 10 viszont elakadt vele...
>
> Nem lehet, hogy felment valami Win frissítés, és most derült ki a hiba?
>
> Üdv:
>
> TT
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] EFOP Hp notebook - billentyűzet hiba

2019-12-04 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Pedagógus kolléga hozta ma hozzám az EFOP-os Hp notebook-ot,hogy nem jó a
billentyűzet,semmit nem tud írni rajta.
Bekapcsoltam a gépet és mikor a jelszót kellett volna beírni,valóban nem
reagált semmit. Így hát kötöttem rá egy USB-s klaviatúrát,szerencsére azzal
simán ment.
Mikor már bent voltam, a rákötött klaviatúrát leszedtem és rögtön néztem az
eszközkezelőt. Láss csodát, nyoma sem volt billentyűzetnek és a hardver
változások keresése sem volt eredményes.
Próbáltam leszedni netről drivert  ( a HP supporton nem találtam
kifejezetten klaviatúra drivert),de nem jártam sikerrel. Vagy rossz helyen
tapogatózom?
Igaz,siettem,nem volt időm,így sokat nem tudtam szöszmötölni a
problémával,majd holnap.
Esetleg valaki járt már így, vagy tudja a megoldást?

Nagyon szépen köszönöm!

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] EFOP Hp notebook - billentyűzet hiba

2019-12-11 bef zés László Balázs
Valóban nem volt jó a billentyűzet, minden lehetőséget kipróbáltam.
Tegnap itt volt a HP szervizes, Ő is tesztelte és ugyanarra jutott,így
kicserélte.

hmgadmin  ezt írta (időpont: 2019. dec.
9., H, 4:54):

> Hasonló gonddal küldtem vissza HP gépet, nem reagált néhány gomb, biosba
> sem, külsővel rendben volt. Billentyűzetet kicserélték garanciába.
>
> Üdv;
> Zsolt
>
> 2019-12-04 22:33 időpontban László Balázs ezt írta:
> > Sziasztok!
> >
> > Pedagógus kolléga hozta ma hozzám az EFOP-os Hp notebook-ot,hogy
> > nem jó a billentyűzet,semmit nem tud írni rajta.
> > Bekapcsoltam a gépet és mikor a jelszót kellett volna
> > beírni,valóban nem reagált semmit. Így hát kötöttem rá egy
> > USB-s klaviatúrát,szerencsére azzal simán ment.
> >
> > Mikor már bent voltam, a rákötött klaviatúrát leszedtem és
> > rögtön néztem az eszközkezelőt. Láss csodát, nyoma sem volt
> > billentyűzetnek és a hardver változások keresése sem volt
> > eredményes.
> >
> > Próbáltam leszedni netről drivert  ( a HP supporton nem találtam
> > kifejezetten klaviatúra drivert),de nem jártam sikerrel. Vagy rossz
> > helyen tapogatózom?
> >  Igaz,siettem,nem volt időm,így sokat nem tudtam szöszmötölni a
> > problémával,majd holnap.
> > Esetleg valaki járt már így, vagy tudja a megoldást?
> >
> > Nagyon szépen köszönöm!
> >
> > --
> >
> > Üdvözlettel:
> > Balázs László
> > Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
> >
> > e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
> >
> > tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
> >
> > mobil: 0630/202-8914
> > web: www.hetenyisuli.hu [1]
> >
> > Links:
> > --
> > [1] http://www.hetenyisuli.hu
> >
> > ___
> > Techinfo mailing list
> > Techinfo@lista.sulinet.hu
> > Fel- és leiratkozás:
> > http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> > Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Eszköz nyilvántartás egyeztető

2019-12-12 bef zés László Balázs
Mi is kaptunk ma egy ilyet.
Hogy pontosan mit akarnak nem tudom,melléklet nincs.
Wifi hálózat megvan,minden eszközével együtt,így én vissza írok,hogy OK
minden! :-)

Tiba Csaba  ezt írta (időpont: 2019. dec. 12., Cs,
20:29):

> Még papírt sem kaptunk a kiépítésről, 1 hete kész de nincs még
> átadás-átvétel sem.
>
> A Birkas  ezt írta (időpont: 2019. dec. 12., Cs
> 14:31):
>
>> Üdv!
>>
>> Ti kaptatok ilyet a wifi-fel kapcsolatban?
>>
>> Igazából az emailben az adatokon kívül 1 mondat van hogy:
>>
>> "A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség 2019. évi költségvetési
>> beszámoló elkészítése, alátámasztása céljából kérem, az alábbiakban
>> felsorolt eszközök meglétét 2020. január 15-ig visszaigazolni szíveskedjen."
>>
>> a KIFÜ kéri.
>>
>> Csak lemaradt nekem a melléklet?
>>
>> Vagy csak visszaír az intézményvezető, hogy minden ok, minden megvan?
>>
>> Vagy mit akarhatnak, tuja valaki?
>>
>> Pecsétes, aláírt papírt várnak?
>>
>> Köszi!
>>
>> Birkás Attila
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] EFOP Hp notebook - billentyűzet hiba

2019-12-05 bef zés László Balázs
Hát,az a helyzet,hogy nem tudok belépni a BIOS-ba. Saját billentyűzet ugye
nem jó, az USB-s meg csak sípol,ha nyomogatom,egészen a windows
elindulásáig.
Ezt a beleöntött-e valamit azért megkérdezem majd a kollégától! :-)

Tiba Csaba  ezt írta (időpont: 2019. dec. 5., Cs,
15:28):

> Bios-t nézd meg. Ha nem verte földhöz, akkor ilyen gond nincs.
>
> Gyulai László  ezt írta (időpont: 2019. dec. 5.,
> Cs 11:14):
>
>> Akkor már csak az a kérdés, hogy kóla, víz, kávé, tea vagy sör került
>> bele (utóbbiért nagy kár).
>>
>>
>> 2019.12.05. 8:41 keltezéssel, László Balázs írta:
>> > Közben valahogy visszakerült az eszközkezelőbe a billentyűzet,amikor
>> > ma reggel bekapcsoltam a gépet.
>> > Viszont csak pár billentyű működik, a legtöbbre nem reagál semmit.
>> > Frissítettem drivert,nem lett jó. Aztán az eszközkezelőben
>> > eltávolítottam,újraindítottam, windows visszarakta, de nem jó.
>> > Elképzelhető,hogy hardveres a gond?
>> >
>> > Köszönöm!
>> >
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] EFOP Hp notebook - billentyűzet hiba

2019-12-04 bef zés László Balázs
Közben valahogy visszakerült az eszközkezelőbe a billentyűzet,amikor ma
reggel bekapcsoltam a gépet.
Viszont csak pár billentyű működik, a legtöbbre nem reagál semmit.
Frissítettem drivert,nem lett jó. Aztán az eszközkezelőben
eltávolítottam,újraindítottam, windows visszarakta, de nem jó.
Elképzelhető,hogy hardveres a gond?

Köszönöm!

László Balázs  ezt írta (időpont:
2019. dec. 4., Sze, 22:33):

> Sziasztok!
>
> Pedagógus kolléga hozta ma hozzám az EFOP-os Hp notebook-ot,hogy nem jó a
> billentyűzet,semmit nem tud írni rajta.
> Bekapcsoltam a gépet és mikor a jelszót kellett volna beírni,valóban nem
> reagált semmit. Így hát kötöttem rá egy USB-s klaviatúrát,szerencsére azzal
> simán ment.
> Mikor már bent voltam, a rákötött klaviatúrát leszedtem és rögtön néztem
> az eszközkezelőt. Láss csodát, nyoma sem volt billentyűzetnek és a hardver
> változások keresése sem volt eredményes.
> Próbáltam leszedni netről drivert  ( a HP supporton nem találtam
> kifejezetten klaviatúra drivert),de nem jártam sikerrel. Vagy rossz helyen
> tapogatózom?
> Igaz,siettem,nem volt időm,így sokat nem tudtam szöszmötölni a
> problémával,majd holnap.
> Esetleg valaki járt már így, vagy tudja a megoldást?
>
> Nagyon szépen köszönöm!
>
> --
> Üdvözlettel:
> Balázs László
> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
> mobil: 0630/202-8914
> web: www.hetenyisuli.hu
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Eszköz nyilvántartás egyeztető

2019-12-15 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Valaki jutott előrébb,hogy akkor mit is akarnak a tárgyban említett témában?
Mi is csak átadás-átvétel jegyzőkönyvvel rendelkezünk és amit küldtek
e-mailt, benne leírva eszközazonosítóval és vonalkóddal, azt sem tudom,
hogy mi az  :-)

Pál Tarlósi  ezt írta (időpont: 2019. dec.
13., P, 12:24):

> Sziasztok!
>
> Mi is megkaptuk az említett levelet. Én azért kértem egy pontosítást. Nem
> akartam mindjárt azt írni, hogy ilyenünk nincs :-)
>
> *>Node... Az átadási listában csak gyári szám és MAC address párosok
> szerepelnek*
>
> Ti kaptatok ilyet? Nekünk csak átadás-átvételink van, amit a kivitelező és
> az iskola vezetője írt alá és csak eszköz darabszám szerepel rajta.
>
> Tarlósi Pál
> *rendszergazda*
> *Taszári Körzeti Általános Iskola*
> *20/436-92-10*
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] DNS?

2019-11-27 bef zés László Balázs
Nálunk is halál van

Veres Sándor  ezt írta (időpont: 2019.
nov. 27., Sze, 10:56):

> Szia!
>
> 2019. 11. 27. 10:54 keltezéssel, József Venczel írta:
> > Mindenkinél működik a sulinetes DNS névfeloldás?
> > Nálunk mindent tudok IP cím alapján pingelni, de a névfeloldás nem
> > működik, csak az Eduroam-on.
>
> Ez nem DNS probléma lesz.
> Ma már legalább kétszer volt probléma a Sulinet nettel, és ilyenkor én a
> 8.8.8.8 IP-címet sem tudtam pingelni.
>
> Veres Sándor
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Net probléma

2020-02-26 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Valami matek online felmérést írnak tanulóink és persze, hogy most ment el
a net... Elvileg nem nálunk van baj.
Máshol nincs gond?
Pécsi Tankerület-Hosszúhetény

Köszönöm!

Üdv. Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI
Informatikus-rendszergazda, technikus
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
0630/2028914
www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Net probléma

2020-02-26 bef zés László Balázs
Elment a net, és ki is derült, hogy a faluban sok helyen is elment.

Üdv. Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI
Informatikus-rendszergazda, technikus
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
0630/2028914
www.hetenyisuli.hu

Liska Zsolt  ezt írta (időpont: 2020. febr. 26., Sze
15:57):

> Az internet ment el vagy csak nem bírjátok elérni az oldalt?
>
> László Balázs  ezt írta (időpont:
> 2020. febr. 26., Sze, 13:34):
>
>> Sziasztok!
>>
>> Valami matek online felmérést írnak tanulóink és persze, hogy most ment
>> el a net... Elvileg nem nálunk van baj.
>> Máshol nincs gond?
>> Pécsi Tankerület-Hosszúhetény
>>
>> Köszönöm!
>>
>> Üdv. Balázs László
>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI
>> Informatikus-rendszergazda, technikus
>> tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
>> 0630/2028914
>> www.hetenyisuli.hu
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] enyir leltár kérdés

2020-01-09 bef zés László Balázs
Szia!

Nem jó még mindig,és semmi visszajelzést nem kaptunk még. A határidő
betartása az Ő hibájukból nem fog menni,gondolom nem lesz gond ebből...

Komódi István  ezt írta (időpont: 2020. jan. 9., Cs,
10:57):

> Üdv!
>
>
>
> Valaki kapott már visszajelzést, hogy megcsinálták a dolgot? Holnapi a
> határidő, már késni fogunk. Vagy lehet csak nálam nem megy?
>
>
>
> Hali
>
>
>
>
>
> Komódi István
>
> rendszergazda
>
> BSZC Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgináziuma és Szakközépiskolája
>
> Püspökladány
>
>
>
>
>
> Küldték az értesítőt, hogy nem jó a modul, dolgoznak az ügyön... :)
>
>
>
> László Balázs  ezt írta (időpont:
> 2020. jan. 6., H, 11:45):
>
> Szia!
>
>
>
> Nem működik nekem sem. Jeleztem a megfelelő e-mail címen és írtak
> vissza,hogy náluk van a gond,dolgoznak rajta és majd egy kör email-ben
> értesítenek ,ha megcsinálták!
>
>
>
> Sándor Pintér  ezt írta (időpont: 2020.
> jan. 6., H, 11:34):
>
> Sziasztok!
>
> Először is boldog új évet mindenkinek!
>
>
>
> A kérdésem, hogy nektek működik az ENYIR leltár nyomtatás?
> Itt a PDF generálásakor böngészőtől függetlenül hibát jelez.
>
>
>
> Köszönöm!
>
>
>
> Pintér Sándor
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
>
> --
>
> Üdvözlettel:
> Balázs László
> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
>
> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
>
> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>
> mobil: 0630/202-8914
>
> web: www.hetenyisuli.hu
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
>
>
> --
>
> Kurucz Zoltán
> *bitmester.hu <http://bitmester.hu>*
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] enyir leltár kérdés

2020-01-12 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Van valakinek infója arról,hogy mi a helyzet?
Nálam még mindig nem nyomtatható a leltárív (gondolom máshol is ez a
helyzet) és a pénteken küldött levelemre sem válaszoltak,amiben kértem egy
állásfoglalást a helyzetről.

Köszönöm!

László Balázs  ezt írta (időpont:
2020. jan. 9., Cs, 11:04):

> Szia!
>
> Nem jó még mindig,és semmi visszajelzést nem kaptunk még. A határidő
> betartása az Ő hibájukból nem fog menni,gondolom nem lesz gond ebből...
>
> Komódi István  ezt írta (időpont: 2020. jan. 9.,
> Cs, 10:57):
>
>> Üdv!
>>
>>
>>
>> Valaki kapott már visszajelzést, hogy megcsinálták a dolgot? Holnapi a
>> határidő, már késni fogunk. Vagy lehet csak nálam nem megy?
>>
>>
>>
>> Hali
>>
>>
>>
>>
>>
>> Komódi István
>>
>> rendszergazda
>>
>> BSZC Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgináziuma és Szakközépiskolája
>>
>> Püspökladány
>>
>>
>>
>>
>>
>> Küldték az értesítőt, hogy nem jó a modul, dolgoznak az ügyön... :)
>>
>>
>>
>> László Balázs  ezt írta (időpont:
>> 2020. jan. 6., H, 11:45):
>>
>> Szia!
>>
>>
>>
>> Nem működik nekem sem. Jeleztem a megfelelő e-mail címen és írtak
>> vissza,hogy náluk van a gond,dolgoznak rajta és majd egy kör email-ben
>> értesítenek ,ha megcsinálták!
>>
>>
>>
>> Sándor Pintér  ezt írta (időpont: 2020.
>> jan. 6., H, 11:34):
>>
>> Sziasztok!
>>
>> Először is boldog új évet mindenkinek!
>>
>>
>>
>> A kérdésem, hogy nektek működik az ENYIR leltár nyomtatás?
>> Itt a PDF generálásakor böngészőtől függetlenül hibát jelez.
>>
>>
>>
>> Köszönöm!
>>
>>
>>
>> Pintér Sándor
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>>
>>
>> --
>>
>> Üdvözlettel:
>> Balázs László
>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
>>
>> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
>>
>> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>>
>> mobil: 0630/202-8914
>>
>> web: www.hetenyisuli.hu
>>
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>>
>>
>>
>> --
>>
>> Kurucz Zoltán
>> *bitmester.hu <http://bitmester.hu>*
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>
>
> --
> Üdvözlettel:
> Balázs László
> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
> mobil: 0630/202-8914
> web: www.hetenyisuli.hu
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] enyir leltár kérdés

2020-01-06 bef zés László Balázs
Szia!

Nem működik nekem sem. Jeleztem a megfelelő e-mail címen és írtak
vissza,hogy náluk van a gond,dolgoznak rajta és majd egy kör email-ben
értesítenek ,ha megcsinálták!

Sándor Pintér  ezt írta (időpont: 2020. jan.
6., H, 11:34):

> Sziasztok!
>
> Először is boldog új évet mindenkinek!
>
> A kérdésem, hogy nektek működik az ENYIR leltár nyomtatás?
> Itt a PDF generálásakor böngészőtől függetlenül hibát jelez.
>
> Köszönöm!
>
> Pintér Sándor
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] home office iskolai rg-k

2020-03-25 bef zés László Balázs
Az alsósok elég vegyesen nyomják.
Kréta,e-mail és facebook főleg.
De 1 - 8-ig jellemző,hogy használnak  Redmantát, Learningapps-t,
okosdobozt,stb. Illetve,akiknek meg van a tudásuk (sajnos csak a kis
százaléka),videókat készítenek otthon és feltöltik a YouTube-ra nem
nyilvánosan és küldik a linkeket. Páran használják a Zoom-ot is,hogy online
videóban tudjanak beszélgetni a gyerekekkel,de nálunk nincs közvetlen olyan
online videó óra,hogy minden gyereknek kötelező ott ülni. Esélytelen,mert
sok gyereknek nincs megfelelő technikai háttere otthon. Lassú a net, egy
eszköz jut több gyerekre, a nagyobb vigyáz a kisebbekre, nincs otthon a
szülő,mert dolgoznak,stb. És szerintem nem is lehet elvárni a mostani
helyzetben, hogy bejelentett online videó órán ott üljön a gyerek. Nálunk
szerencsére megértették a pedagógusok.
Elég sok szülői visszajelzés jött már, nagy százalékban meg vannak elégedve
a nálunk folyó digitális távoktatással,és nekünk ez az,ami számít!

József Venczel  ezt írta (időpont: 2020. márc. 25.,
Sze, 7:19):

> Szia!
>
> "Iskolánk végül a Google Classroom-al nyomja,4. osztálytól felfelé."
>
> Alsósoknál mit használtok?
>
> Üdv,
> Venczel József
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  rendszergazda
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] G Suite for Education - admin felület

2020-09-11 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Látom,hogy mostanában nagy levelezés megy a G Suite-val kapcsolatban,de ami
engem érdekelne,arról nem láttam mostanában semmit.

Új vagyok a dologban, a napokban kezdtem építeni a rendszerünket (az
ingyenes verzión vagyunk már,szerencsére gyorsan és zökkenőmentesen ment a
regisztrálás).

Kész vannak a felhasználók, szervezeti egységek és nagyjából a csoportok is.
Iskolánkban ez teljesen új, nem nagyon használtuk ilyen szinten még ezt a
teljes szolgáltatást.
Az érdekelne,hogy az admin felületen - felügyeleti konzolon -  van -e olyan
lehetőség, menüpont,beállítás,hogy én lássam a teljes rendszert,mint
admin.  Tehát, a tanárok által a classroom-ban létrehozott kurzusokat, a
felhasználók drive-ain lévő mappákat,fájlokat,stb.
Azért kérdezem,mert azt olvastam - mivel ez egy iskolai rendszer,nem pedig
személyes - ,hogy az admin rálát minden ilyenre.

Köszönöm szépen!

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  informatikus rendszergazda és
technikus
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] G Suite for Education - admin felület

2020-09-11 bef zés László Balázs
Szia Szilárd!

Köszönöm szépen a tippeket! 

Szilárd Blum  ezt írta (időpont: 2020. szept. 11.,
P, 14:55):

> Szia!
> Csak vészhelyzetben lát rá. Pl. törölsz egy felhasználót, akkor meg tudsz
> adni egy "örököst", aki aztán majd látja a korábbi leveleit, meg ilyesmit
> (még nem próbáltam)
> Ha beindul a Classroom használata, érdemes csinálni egy
> "HelyettesTanár nevű felhasználót, ami a Te aliasod. Őt minden tanár
> meghívja a kurzusaiba, a "tanárok meghívása" gombbal. Ő nem fogadja el a
> meghívást, tehát a pedagógusnak nincs az az érzése, hogy megfigyelik. De ha
> bármi történne a tanárral, akkor is el tudod fogadni a meghívást a
> csoportba, majd tovább meghívod az igazgató által kijelölt tanárt.
> Ennél többnek szerintem nincs értelme - a tárhely sem korlátos, hogy
> felügyelni kellene.
>
> Üdv!: Szilárd
>
>
> László Balázs  ezt írta (időpont:
> 2020. szept. 11., P, 14:00):
>
>> Sziasztok!
>>
>> Látom,hogy mostanában nagy levelezés megy a G Suite-val kapcsolatban,de
>> ami engem érdekelne,arról nem láttam mostanában semmit.
>>
>> Új vagyok a dologban, a napokban kezdtem építeni a rendszerünket (az
>> ingyenes verzión vagyunk már,szerencsére gyorsan és zökkenőmentesen ment a
>> regisztrálás).
>>
>> Kész vannak a felhasználók, szervezeti egységek és nagyjából a csoportok
>> is.
>> Iskolánkban ez teljesen új, nem nagyon használtuk ilyen szinten még ezt a
>> teljes szolgáltatást.
>> Az érdekelne,hogy az admin felületen - felügyeleti konzolon -  van -e
>> olyan lehetőség, menüpont,beállítás,hogy én lássam a teljes rendszert,mint
>> admin.  Tehát, a tanárok által a classroom-ban létrehozott kurzusokat, a
>> felhasználók drive-ain lévő mappákat,fájlokat,stb.
>> Azért kérdezem,mert azt olvastam - mivel ez egy iskolai rendszer,nem
>> pedig személyes - ,hogy az admin rálát minden ilyenre.
>>
>> Köszönöm szépen!
>>
>> --
>> Üdvözlettel:
>> Balázs László
>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  informatikus rendszergazda és
>> technikus
>> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
>> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>> mobil: 0630/202-8914
>> web: www.hetenyisuli.hu
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  informatikus rendszergazda és
technikus
e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] G Suite for Education - admin felület

2020-09-11 bef zés László Balázs
Értem és köszönöm a segítséget!

Üdv. Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI
Informatikus-rendszergazda, technikus
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
0630/2028914
www.hetenyisuli.hu

József Venczel  ezt írta (időpont: 2020. szept. 11.,
P 14:50):

> Szia!
>
> Nincs ilyen felület, de Apps Script segítségével a kurzusokat ki tudod
> listázni.
> https://developers.google.com/classroom/guides/manage-courses#apps-script
>
> Hogy mi az a Google Apps Script?
> https://developers.google.com/apps-script/quickstart/fundamentals-codelabs
> Én innen indultam. Néhány óra alat végig lehet rajta menni.
>
> Kezdésnek ez talán jobb:
> https://spreadsheet.dev/learn-coding-google-sheets-apps-script
> De ezt már nem olvastam át, csak keresgélés közben találtam.
>
> A felhasználók fájljait szerintem nem tudod így ellenőrízni, szerintem az
> már biztonsági és etikai kérdés is.
>
> Üdv,
> Venczel József
>
>
> László Balázs  ezt írta (időpont:
> 2020. szept. 11., P, 14:30):
>
>> Sziasztok!
>>
>> Látom,hogy mostanában nagy levelezés megy a G Suite-val kapcsolatban,de
>> ami engem érdekelne,arról nem láttam mostanában semmit.
>>
>> Új vagyok a dologban, a napokban kezdtem építeni a rendszerünket (az
>> ingyenes verzión vagyunk már,szerencsére gyorsan és zökkenőmentesen ment a
>> regisztrálás).
>>
>> Kész vannak a felhasználók, szervezeti egységek és nagyjából a csoportok
>> is.
>> Iskolánkban ez teljesen új, nem nagyon használtuk ilyen szinten még ezt a
>> teljes szolgáltatást.
>> Az érdekelne,hogy az admin felületen - felügyeleti konzolon -  van -e
>> olyan lehetőség, menüpont,beállítás,hogy én lássam a teljes rendszert,mint
>> admin.  Tehát, a tanárok által a classroom-ban létrehozott kurzusokat, a
>> felhasználók drive-ain lévő mappákat,fájlokat,stb.
>> Azért kérdezem,mert azt olvastam - mivel ez egy iskolai rendszer,nem
>> pedig személyes - ,hogy az admin rálát minden ilyenre.
>>
>> Köszönöm szépen!
>>
>> --
>> Üdvözlettel:
>> Balázs László
>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  informatikus rendszergazda és
>> technikus
>> e-mail: heteny.iskola.rendszerga...@gmail.com
>> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>> mobil: 0630/202-8914
>> web: www.hetenyisuli.hu
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Sulinet gond (eduroam)

2020-08-17 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Reggel óta vacakol a netünk,legtöbbször nincs.
Másnál is van gond?
Pécsi Tankerület, Hosszúhetény

Köszönöm!

Üdv. Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI
Informatikus-rendszergazda, technikus
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
0630/2028914
www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Nincs sulinetes internet

2020-09-29 bef zés László Balázs
Fél országban megdöglött...

Üdv. Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI
Informatikus-rendszergazda, technikus
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
0630/2028914
www.hetenyisuli.hu

Csaba V.  ezt írta (időpont: 2020. szept. 29., K 11:15):

> Sziasztok!
>
> Másnál sincs internet a sulinetes hálózaton vagy csak nálunk lehet hiba?
>
> Üdv: V. Csaba
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Nincs net

2020-09-29 bef zés László Balázs
Itt is megdöglött...

Üdv. Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI
Informatikus-rendszergazda, technikus
tel. : 0672/490-827 (26-os mellék)
0630/2028914
www.hetenyisuli.hu

György Gál  ezt írta (időpont: 2020. szept. 29., K
10:57):

> Igen. Nálunk is haldoklik...
>
> > On 2020. Sep 29., at 10:47, József Venczel  wrote:
> >
> > Sziasztok!
> >
> > Csak érdeklődni dzeretnék, hogy van-e máshol is probléma az internetes
> kapcsolatta?
> >
> > Üdv,
> > Venczel József
> > ___
> > Techinfo mailing list
> > Techinfo@lista.sulinet.hu
> > Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> > Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> > Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] EFOP-3.2.4-16 -Középhaladó szintű továbbképzés

2020-11-24 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Gondolom nem csak nálunk indult el a tárgyban említett agyrém...Az EFOP-os
laptopok 2. körös továbbképzése,online.
Kíváncsi lennék,hogy hol milyen fogadtatásban részesült ez a dolog??

Amit akarnak:
Részvevői szándéknyilatkozat szkennelve és postán is visszaküldve,több
példányban.
Szerződés postázása több példányban
Szakmai önéletrajz elküldése

Megint a sok papír gyártása,nyomtatásaÉs akkor magáról a
továbbképzésről még nem esett szó.

5 modul,minden modul végén 15 kérdéses teszt, majd a legvégén egy záróteszt
(ezzel nincs is baj és elég lenne ennyi)
De,akkor még kell kell egy záródolgozat és egy modulfeladat is...

Téboly az egész,főleg a mostani helyzetben,amikor mindenki megszakad a
munkábanlegalábbis nálunk.

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  informatikus rendszergazda és
technikus
e-mail: rendszerga...@hetenyisuli.hu 
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] G Suite (Workscape) classroomhoz való csatlakozás kérdés

2020-11-28 bef zés László Balázs
Sziasztok!
Kis segítségre lenne szükségem!
Iskolánk pedagógusainak elindult az EFOP-os laptopos továbbképzés 2. köre
és jelentkezett a hölgy kolléga,aki online segíteni fog a folyamatban.

Megadott egy classroom kurzuskódot,amihez majd csatlakozni kell mindenkinek.

Nálunk már működik a G Suite (Workspace),minden pedagógusnak van saját
sulis felhasználóneve/email címe.
Viszont, ezzel a saját sulis címmel nem tudok csatlakozni a megadott
kurzushoz, a következőt írja ki:

"A kód helyesnek látszik, de az Ön fiókja nem férhet hozzá ehhez a
kurzushoz.

Váltson a Tanteremben használt fiókjára, vagy forduljon a tanárához."

Mit és hol kellene állítanom az admin felületen,hogy tudjunk csatlakozni
egy a nem a saját domain-ünkben indított classroom-hoz?

Mert azt látom,hogy be lehet állítani,hogy domain-en kívüli is tudjon
csatlakozni egy belsős classroom-hoz,de fordítva nincs ilyen lehetőség...

Úgy látom,hogy a hölgy sima gmail-os címet használ a tanteremhez...

Köszönöm!

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  informatikus rendszergazda és
technikus
e-mail: rendszerga...@hetenyisuli.hu 
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] EFOP-3.2.4-16 -Középhaladó szintű továbbképzés

2020-11-25 bef zés László Balázs
Nálunk elég nagy haragot váltott ki ez az egész,tantestületi szinten.
Többen azon vannak,hogy köszönik,de inkább visszaadják a laptopokat.

narancsmag  ezt írta (időpont: 2020. nov. 25., Sze,
9:56):

> Sziasztok!
>
> Azt kifelejtetted, hogy kérnek még:
> Diplomamásolatokat
> Az előző képzésről szóló tanúsítványt
> és még egy egyéb nyilatkozatot is.
>
> Én nagyon kiakadtam!
> Mi a francért kérik ezeket? A tanúsítványt ők adták (még ha egy másik
> szervezte is, de egy kutya), és mi köze az önéletrajzomnak ehhez, illetve
> minek a diplomamásolat??? Abszolút nem releváns dolgok.
> Ja és mintha tajszámot is láttam volna valahol!!???
>
> Üdv: Szabolcs
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  informatikus rendszergazda és
technikus
e-mail: rendszerga...@hetenyisuli.hu 
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Eduroam

2020-11-19 bef zés László Balázs
Szia!

Nálunk kb 25 percet nem ment, most jelenleg jó, visszajött!

Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - informatikus rendszergazda és
technikus
e-mail: rendszerga...@hetenyisuli.hu
tel.: 0672/490-827 (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: hetenyisuli. hu

Redmi telefonról küldve

Csaba V.  ezt írta (időpont: 2020. nov. 20., P 8:48):

> Sziasztok!
>
> Nálatok sem működik a sima Eduroam? A Vendégen megy az internet, a rendes
> viszont nem.
>
> Üdv: V. Csaba
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Eduroam halál

2020-11-19 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Máshol is lehalt az eduroam vagy nálunk van valami gáz?
Köszönöm!

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  informatikus rendszergazda és
technikus
e-mail: rendszerga...@hetenyisuli.hu 
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Win10 telepítő SSD gond

2021-01-20 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Azt nem mondom,hogy naponta telepítek windows 10-et gépekre,de azért már
van jó néhány a hátam mögött és most egy olyan problémába ütköztem,amibe
eddig nem (lehet tök egyszerű a megoldás,nem tudom...).
Adott egy PC,amit újra kellene telepíteni.
A jelenleg rajta lévő win10 látja benne az SSD-t (960Gb) a HDD (500Gb)
mellett, a BIOS is látja,de a win10 telepítője már nem.
Próbáltam kábeleket cserélgetni,BIOS-ban állítgatni,de nem született
megoldás.
Az SSD-re szeretnám tenni a rendszert,de így elég nehéz! :-)
Lenne valakinek ötlete/javaslata?

Nagyon szépen köszönöm!

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  informatikus rendszergazda és
technikus
e-mail: rendszerga...@hetenyisuli.hu 
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Win10 telepítő SSD gond

2021-01-20 bef zés László Balázs
Ez egy összerakott gép (ASRock alaplap , i3 proci, 8Gb ram ,SSD és HDD).
Ismerősé,szívességből csinálom,gondoltam hamar kész lesz,nem számítottam
rá,hogy kicsit bonyolultabb a dolog...
SATA SSD van benne.
Próbálkozom azokkal ,amiket írtatok,köszönöm!

Horváth Péter  ezt írta (időpont: 2021. jan. 20.,
Sze, 20:38):

> Gondolom nem SATA SSD van benne, hanem M.2 nvme.
>
> A 2 legújabb windows telepítőnek ezzel sem szokott gondja lenni (pl a 20H2
> -nek).
>
> De lehet hogy a BIOS-ban át lehet állítani, hogy minek lássa (pl ACER
> gépeknél van ilyen)
>
> Az is egy megoldás hogy HDD re telepíted, és amikor már látja az SSD-t
> akkor átklónozod clonezillával.
>
>
>
> 2021.01.20. 18:50 keltezéssel, László Balázs írta:
>
> Sziasztok!
>
> Azt nem mondom,hogy naponta telepítek windows 10-et gépekre,de azért már
> van jó néhány a hátam mögött és most egy olyan problémába ütköztem,amibe
> eddig nem (lehet tök egyszerű a megoldás,nem tudom...).
> Adott egy PC,amit újra kellene telepíteni.
> A jelenleg rajta lévő win10 látja benne az SSD-t (960Gb) a HDD (500Gb)
> mellett, a BIOS is látja,de a win10 telepítője már nem.
> Próbáltam kábeleket cserélgetni,BIOS-ban állítgatni,de nem született
> megoldás.
> Az SSD-re szeretnám tenni a rendszert,de így elég nehéz! :-)
> Lenne valakinek ötlete/javaslata?
>
> Nagyon szépen köszönöm!
>
> --
> Üdvözlettel:
> Balázs László
> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  informatikus rendszergazda és
> technikus
> e-mail: rendszerga...@hetenyisuli.hu
> 
> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
> mobil: 0630/202-8914
> web: www.hetenyisuli.hu
>
> ___
> Techinfo mailing listtechi...@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  informatikus rendszergazda és
technikus
e-mail: rendszerga...@hetenyisuli.hu 
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] projektorok

2021-01-26 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Mi is kaptunk minden bejelentés nélkül 2db Acer laptopot és 4 db asztali
gépet monitorokkal. Senki nem szólt,hogy mi ez és,hogy jönni fognak.
Aztán kiderült,hogy volt még valami EFOP-os pénz és abból kaptuk
ezeket,tanulói gépek.
Ez december végén és január elején volt.

Kiss Zsolt  ezt írta (időpont: 2021. jan. 26., K, 9:16):

> DTK „értelmes” pénzmaradvány elköltése. Te legalább már megkaptad és 4-et,
> ide 1 fog jönni, de még nem ért ide.
>
>
>
> Zsolt
>
>
>
> *From:* techinfo-boun...@lista.sulinet.hu <
> techinfo-boun...@lista.sulinet.hu> *On Behalf Of *István Tar
> *Sent:* Tuesday, January 26, 2021 8:40 AM
> *To:* Techinfo 
> *Subject:* [Techinfo] projektorok
>
>
>
> Tisztelt Listatagok!
>
>
>
> Hátha tud valaki valamit arról, hogy ma reggel miért kaptunk 4 db
> tárgyalótermi projektort (konzollal együtt) és egy hordozható projektort
> állvánnyal?
>
> Senki nem küldött semmit, hogy pályázat, eszközbeszerzés...stb.
>
> Gondoltam, hogy felteszem ide a kérdést, hátha tud esetleg valaki több
> infót erről.
>
> Előre is köszönöm szépen!
>
>
>
> Helyszín:
>
> Debrecen
>
> Vénkerti Általános Iskola és AMI
>
>
>
> Tisztelettel:
>
> Tar István
>
> rendszergazda
>
>
>
>
> 
>
> Mentes a vírusoktól. www.avg.com
> 
>
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  informatikus rendszergazda és
technikus
e-mail: rendszerga...@hetenyisuli.hu 
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] ENYIR leltár

2021-01-04 bef zés László Balázs
Nálunk az volt a gond,hogy az elmúlt években az előző igazgató belépési
adatait tudtam használni,de most január elejétől kikerült a rendszerből,nem
tudtam ezt és azzal próbálkoztam.
Aztán rájöttem,hogy ez lehetett a gond,így a mostani igazgató belépett a
KIR rendszerbe és kaptam saját jogosultságot az ENYIR rendszerhez,így már
simán be tudtam lépni.

Kun, Csaba  ezt írta (időpont: 2021. jan. 4., H, 10:47):

> Nálunk szintén ez a helyzet, egyenlőre nem tudok megoldást.
>
> Kun Csaba
> rg.
>
> Szilárd Blum  ezt írta (időpont: 2021. jan.
> 4., H, 10:27):
> >
> > Engem meg arról tájékoztatott a Helpdesk, hogy az új "technikai"
> OM-azonosítónkhoz tették át, azzal lépjek be. Csak a mesterjelszó-kezelőben
> nem lehet engedélyezni a Tiop 1.1.1 eszköznyilvántartóhoz a hozzáférést,
> ezért nem tudok belépni... Gondolom az összes SZ-tagiskolában ez van.
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  informatikus rendszergazda és
technikus
e-mail: rendszerga...@hetenyisuli.hu 
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] ENYIR leltár

2021-01-03 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Először is BUÉK mindenkinek!
Gondolom vagyunk többen,akiknek az ENYIR-ben ki kell nyomtatni a leltárt.
Ma reggel próbáltam belépni,de nem engedte a rendszer,hibát írt ki.
Más is tapasztalt ilyet?

Köszönöm!

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  informatikus rendszergazda és
technikus
e-mail: rendszerga...@hetenyisuli.hu 
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] ENYIR leltár

2021-01-04 bef zés László Balázs
Köszi!

Közben rájöttem mi volt a gond és orvosoltam is!

Puskás Tivadar  ezt írta (időpont: 2021. jan. 4., H,
8:48):

> Szia!
>
> Nekem nem volt gond.
> Most nyomtattam ki a jegyzőkönyvet.
>
> Puskás Tivadar
> Nyíregyháza
>  KFG
>
> László Balázs  ezt írta (időpont: 2021.
> jan. 4., H, 8:47):
>
>> Sziasztok!
>>
>> Először is BUÉK mindenkinek!
>> Gondolom vagyunk többen,akiknek az ENYIR-ben ki kell nyomtatni a leltárt.
>> Ma reggel próbáltam belépni,de nem engedte a rendszer,hibát írt ki.
>> Más is tapasztalt ilyet?
>>
>> Köszönöm!
>>
>> --
>> Üdvözlettel:
>> Balázs László
>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  informatikus rendszergazda és
>> technikus
>> e-mail: rendszerga...@hetenyisuli.hu
>> 
>> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>> mobil: 0630/202-8914
>> web: www.hetenyisuli.hu
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>
>
> --
> Tisztelettel:
> Puskás Tivadar
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  informatikus rendszergazda és
technikus
e-mail: rendszerga...@hetenyisuli.hu 
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Webkamera

2021-06-09 bef zés László Balázs
Tavaly, a ballagás előtti héten kitalálták, hogy élőben kellene közvetíteni
az eseményt, mert hogy csak korlátozott létszámban lehettek jelen a
szülők/vendégek.
Természetesen forrást nem kaptam rá, így nekem kellett kitalálnom, hogy
hogyan is.
Kis kutatás után találtam egy appot (CameraFi Live),amivel sikerült
megoldanom a közvetítést, a saját telefonommal.
Az alkalmazással lehet Facebookon és YouTube-on (én akkor ezt választottam)
is élőben közvetíteni, HD minőségben. Tűrhető volt, élőben kb 120-an
nézték. Egy Xiaomi Note 8T telefonom van, a hang sem volt rossz,
természetesen nem kapott a keverőből hangot, nem akartam ezzel is
szórakozni. Egy kamera állványra tettem rá, nem mozogtam vele, fix helyen
volt.
Idén ismét közölték, ha esetleg bent lesz a ballagási műsor, mert rossz
lesz az idő, akkor ismét kellene élőben közvetíteni, maradok a tavalyi
megoldásnál.

Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - informatikus rendszergazda és
technikus
e-mail: rendszerga...@hetenyisuli.hu
tel.: 0672/490-827 (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: hetenyisuli. hu

Redmi telefonról küldve

Tiba Csaba  ezt írta (időpont: 2021. jún. 9., Sze
20:33):

> Ne mozogjon a kamera, inkább több kamera legyen. Bármilyen ip alapú szóba
> jöhet ami minöség, de van e rá büdzsé?
>
> Kámán Tibor  ezt írta (időpont: 2021. jún. 9., Sze
> 19:47):
>
>> Sziasztok!
>>
>> Kisebb-nagyobb iskolai rendezvények élő (pl. twitches) közvetítéséhez
>> milyen webkamerát ajánlanátok, ami már bevált? Pl. műsor a
>> tornateremből/udvarról, nem lehet ott minden osztály, a termükből néznék.
>> Vagy úgy egyáltalán ilyesmit mivel csinál(ná)tok?
>> Most csinálom először, OBS a tanári laptopomon+egy Xiaomi(?) FHD
>> kamera+Twitch, a hang meg a keverőről, ha összejön (ezt még nem próbáltam
>> ki).
>> Ha maradnak, vagy netán újra lesznek korlátozások, (vagy csak zuhog az
>> eső és nem tudunk az udvarra lemenni) akkor jó lenne, ha már valami jól
>> működő összehozni, persze minél költséghatékonyabban.
>> Esetleg arra valami ötlet, hogy ha a kamera mozogna az épületben, akkor
>> is élvezhető legyen, mert elégéé akadozik,  ha másik AP-re vált a laptop...
>>
>> Köszönöm:
>> K.Tibor
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Iskolai YouTube Premium?

2021-04-29 bef zés László Balázs
Szia!

A Firefox és Chrome is rendelkezik olyan telepíthető bővítménnyel, ami
letiltja a reklámokat. Mi így használjuk.

Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI - informatikus rendszergazda és
technikus
e-mail: rendszerga...@hetenyisuli.hu
tel.: 0672/490-827 (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: hetenyisuli. hu

Redmi telefonról küldve

Helfrich Zoltán  ezt írta (időpont: 2021. ápr. 29., Cs
15:34):

> Sziasztok,
>
> A tanáraink órákon szeretnének YouTube videókat használni, de nagyon
> zavarják őket az egyre gyakoribb hirdetések. Ha jól értelmezzük, akkor a
> You Tube Premium személyes Google fiókhoz kötött előfizetés. Ha iskolai
> használatra szeretnénk reklámmentessé tenni a youtubozást, akkor nincs
> okosabb legális megoldás, mint minden érintett tanár fiókjára előfizetni
> a szolgáltatást? Működnek esetleg máshol bevált "jó gyakorlatok"?
>
> Köszönöm
> Z
>
> --
> Helfrich Zoltán
> +36 20 823 2840
> Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium (100565)
>
>
> --
> Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
> https://www.avast.com/antivirus
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

[Techinfo] Dashboard gond

2021-03-23 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Ma csak én nem tudok belépni a Sulinet Dashboard felületre vagy máshol is
gond van?
Köszönöm!

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  informatikus rendszergazda és
technikus
e-mail: rendszerga...@hetenyisuli.hu 
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Dashboard gond

2021-03-23 bef zés László Balázs
Köszönöm Sándor a segítséget,működik!

Veres Sándor  ezt írta (időpont: 2021.
márc. 23., K, 8:34):

> Szia!
>
> A https://sulinet.niif.hu oldalon a Dashboard link még a
> https://dashboard.niif.hu/signin oldalra mutat, ha erre kattintva a
> https://dashboard.kifu.husignin/ *hibás* linkre irányít át. A link
> javítása után betöltődik az oldal:
> https://dashboard.kifu.hu/signin
>
> Veres Sándor
>
> 2021. 03. 23. 8:29 keltezéssel, Attila Horváth írta:
>
> Szia!
> Én sem érem el, DNS errot dob egyfolytában.
>
> On Tue, Mar 23, 2021 at 8:26 AM László Balázs <
> rendszerga...@hetenyisuli.hu> wrote:
>
>> Sziasztok!
>>
>> Ma csak én nem tudok belépni a Sulinet Dashboard felületre vagy máshol is
>> gond van?
>> Köszönöm!
>>
>> --
>> Üdvözlettel:
>> Balázs László
>> Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  informatikus rendszergazda és
>> technikus
>> e-mail: rendszerga...@hetenyisuli.hu
>> 
>> tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
>> mobil: 0630/202-8914
>> web: www.hetenyisuli.hu
>> ___
>> Techinfo mailing list
>> Techinfo@lista.sulinet.hu
>> Fel- és leiratkozás:
>> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>>
>
> ___
> Techinfo mailing listtechi...@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>
>
>
> --
> Veres Sándor
> rendszergazda
>
> Szegedi Tudományegyetem
> Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola
> 6724 Szeged, Kodály tér 1.
> munkah.tel.: 62-550-486 (109-es mellék)
> e-mail: ver...@kossuthzs-szeged.edu.hu
>
> ___
> Techinfo mailing list
> Techinfo@lista.sulinet.hu
> Fel- és leiratkozás:
> http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
>

-- 
Üdvözlettel:
Balázs László
Hosszúhetényi Általános Iskola és AMI -  informatikus rendszergazda és
technikus
e-mail: rendszerga...@hetenyisuli.hu 
tel.: 0672/490-827  (26-os mellék)
mobil: 0630/202-8914
web: www.hetenyisuli.hu
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] minősítés

2021-03-29 bef zés László Balázs
Sziasztok!

Én éppen múlt héten jelentkeztem a minősítésre! :-)
Főállású rendszergazda vagyok 5. éve. 2006-2016-ig tanítottam ebben az
iskolában,ahol most is dolgozom. Tehát van pedagógus diplomám és elég
gyakorlatom is.
Ezek feltételek a ped II. .be való minősítésnek.
A főnökség azt mondta,hogy nekünk (NOKS) teljesen más lesz a minősítés
(helyben lesz,nem lesznek külsős elnökök, lehet portfólió sem kell) és a
múlt héten kértek ez ügyben állásfoglalást az oktatási hivataltól,ide
másolom a válaszuk lényegét:

Tájékoztatom továbbá, hogy a 2022. évi Pedagógus II. célfokozatú minősítési
eljárásra azok a pedagógusok vagy *pedagógus szakképzettséggel rendelkező
NOKS munkakörben foglalkoztatottak* jelentkezhetnek, akik *a jelentkezési
határidőig* (2021. március 31-ig) *legalább nyolc év szakmai gyakorlati
idővel rendelkeznek*.

A NOKS munkakörben foglalkoztatottak Pedagógus II. célfokozatra irányuló
minősítési eljárásának részletei jelenleg kidolgozás alatt állnak, ezért
erről bővebb információt még nem tudunk nyújtani.

Ennyit tudok jelenleg.

Puskás Tivadar  ezt írta (időpont: 2021. márc. 29.,
H, 9:15):

> Szia!
>
> *Tudtommal*, de ha nem jól mondom biztosan lesz aki kijavít.
> Tanári végzettség kell a minősítéshez.
> NOKS munkakörben eddig is lehetett minősítő eljárásban részt venni, ahol
> meg lehetett szerezni a ped I fokozatot.
> Az alábbi linken megnézheted a besorolás szerinti bruttó béreket.
> https://officina.hu/belfoeld/239-pedagogus-bertabla
>
> Az újítás most az, hogy akinek van ped I fokozata és NOKS munkakörben
> dolgozik azok számára lehet ped II. fokozatot is elérni.
> Ennek feltétele az, hogy a jelentkezés pillanatában de legkésőbb 03.31-ig
> legyen meg a 8 munkában eltöltött éved. Csak iskolában ledolgozott
> munkaéveket számítanak bele.
> Mind főiskolai mind egyetemi végzettséggel lehet jelentkezni minősítésre,
> de abban a besorolásban fog a fizetés is ugrani. Általában ez bruttó 30
> eFt, és mindig következő év januárjától lesz átsorolás.
>
>
>
>
> Zoltán Kurucz  ezt írta (időpont: 2021. márc.
> 29., H, 8:53):
>
>> Sziasztok!
>> Feleségem szól, hogy lehet jelentkezni noksosoknak is minősítésre.
>> Jelentkezési lap:
>> https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/pem/NOKS_jelentkezesi_lap_2022.pdf
>> Tudtok esetleg valami kézzelfoghatót a fizuról? Főállásu rg, nem tanári.
>> Párezer forint alamizsnáért nem görcsölnék, megéri? Mi a dolog menete? Van
>> már aki csinálta?
>> Tiezenpár éve már a pályán vagyok, így gondolom a szakmáról
>> beszélgetnénk...

  1   2   >