Szia!
Írjátok be, amit ténylegesen csinálnak (pályaválasztási kirándulás,
részvétel előadáson, stb.)
Szerintem.
Az ellenőrök (nálunk) nem azt vizsgálják, hogy tantárgyi tanítási
rájuk volt, hanem azt, hiányoztak -e az iskolából vagy sem.
Ha iskolai programon voltak (és ebédre visszaérnek!), akkor
sziasztok, az a kérdése az igh-nak, hogy mit tegyünk az alábbi
helyzetben:
A 11-12-esek közül 36-an (több osztályból) ma reggel (kb 8kor)
elindultak valahova (Szeged v Kecskemét ??? ) nyílt napra 1-2 tanár
kíséretében. kb délre - egyre vissza fognak érni.
mivel nem lesznek órán a tanárok beí
> Ami elérhető áron van én csak egyfélét láttam/használtam az a TP-Link
> MR-3220 USB-n kezeli a mobilnetet(honlapon fennt vannak a támogatott
> modemek) mint 2. wan-t, nem rossz amúgy, mindenféle módot
Ez nem is tűnik rossznak, már csak egy kompatibilis sticket kellene vadászni
hozzá és akár műkö
Szia!
2015. január 28. 14:34 Szűts Ferenc írta, :
> Nekem úgy romlott el USB3-as pendrive-om, hogy csak az USB3-as helyen
> nem üzemel. USB2-es aljzatban remekül dolgozik.:)
>
Ezt rögtön kiderült volna, ugyanis a suliban nincs USB3-as porttal
rendelkező PC, notebook :-)
Különben pedig ez egy US
2015. január 29. 16:50 Válas Péter írta, :
> Nem derül ki a leveledből, hogy magát a pendrive-ot akarod javítani vagy
> adatokat visszanyerni, de nekem az a tapasztalatom, hogy az ilyen flash
> eszközökről elég jó hatásfokkal lehet adatokat menteni SmartRecovery-féle
> letölthető programokal.
> P
Egy ma kapott levélből idézek. Szakmai jellegű véleményeket várok.
Simon Gábor, ha itt vagy, a tiédet különösen.
"Vírus és tartalomszűrés lehetősége az intézményekben
A szerveren futtatott operációs rendszer: SuliXerver 3.4-es verziója
A kliensek számítógépeken futtatott operációs rendszerek:
W
A leveled elso felet nem minositem, mert nem tartalmaz erdemi
informaciot.
On 2015-01-29 16:35, Somogyi László wrote:
előfizetek valamire-van szerződés-tartsák be
ebbe az sem fér bele, amit a kérdező először írt: akaratlanul lett a
Vidanet ügyfele, adják-veszik az előfizetőt, mint a rabszolg
2015.01.29. 17:15 keltezéssel, k...@mayten.sch.bme.hu írta:
elég. Arról nem is beszélve, hogy mobilnet előfizetése sincs
mindenkinek...
Ezzel sincs semmi baj, akkor ok kimaradnak a jobol. Lemehetnek az
utcara egy fulkebe telefonalni vagy egy internetkavezoba megnezni a
hibaelharitas allapot
Szia,
On 2015-01-29 15:25, Kunci wrote:
Akkor legyen egy másik szolgáltatónál is előfizetésed hiba esetére :)
Lehet, mokanak szantad, de nalunk szoktunk ugyelni ra, hogy az
asszonnyal kulonbozo mobilszolgaltatonal legyunk. Nekem a rendelkezesre
allas fontos, de nyilvan nem annyira, hogy ez
Nem derül ki a leveledből, hogy magát a pendrive-ot akarod javítani vagy
adatokat visszanyerni, de nekem az a tapasztalatom, hogy az ilyen flash
eszközökről elég jó hatásfokkal lehet adatokat menteni SmartRecovery-féle
letölthető programokal.
Plusz a Kürt díjmentesen bevizsgálja!
http://adatmentes
Akkor legyen egy másik szolgáltatónál is előfizetésed hiba esetére :)
Otthoni előfizetőként nem azt várja az ember, hogy ripsz-ropsz oldjanak
meg minden problémát de azért az elvárható, hogy be lehessen jelenteni
és azonnal felvegyék a hibajegyet majd mielőbb kezdjék meg a hiba
felderítését, el
Ez nagyon így van.
A Telekom azt se tudja mihez kapjon, mikor üzleti, jó régi üzleti
ügyfélként hibát jelentek.
Múltkor még a szomszéd utcában is vezetéket cseréltek miattam, mert nem
volt meg a lehetséges (és előfizetett) sávszél.
sl
Ui.: "Vidanet" :
2015.01.29. 15:58 keltezéssel, k...@
On 2015-01-29 15:01, Kunci wrote:
Végül is 2015-ben akár már azt is mondhatnák, hogy jelentsd be online
ha nem működik az Internet kapcsolat :)
Azert 2015-ben, 100% feletti mobiltelefon ellatottsagi adatok mellett
azert ez nem egy teljesen elrugaszkodott dolog. En peldaul a legutobbi
otthon
Végül is 2015-ben akár már azt is mondhatnák, hogy jelentsd be online ha
nem működik az Internet kapcsolat :)
2015.01.29. 15:58 keltezéssel, k...@mayten.sch.bme.hu írta:
Ha a te oradon 2015 van, az nagyszeru, batran menekulj masik
szolgaltatohoz, ott is csak annyival lesz jobb, hogy ejjel is fe
Szia,
Elmeséltem neki, hogy az én órámon 2015 van, és most azon gondolkodom,
hogy
pánikszerűen meneküljek-e másik szolgáltatóhoz, mielőtt tényleg lesz
valami
hiba.
ertem en az ironiat, de szerintem hasonlits ossze egy ceges es egy
lakossagi ASZF-et. ha gondolod kiemelem a mienkbol es az o
Sziasztok!
Aki használja az Education ENYIR rendszerét, annak működik?
Mert engem folyamatosan kiléptet, ha egy menüpontra kattintok.
Ti is tapasztaljátok ezt?
Veres Sándor
---
A levél vírus, és rosszindulatú kód mentes, mert az avast! Antivirus védelme
ellenőrizte azt.
http://www.avast.com
Köszönöm a segítséget. :)
---
Szűts
Ferenc
sz...@vfmk.hu
VFKKI
On 29.01.2015 14:51, FL wrote:
> Helo!
>
> about:config
>
> browser.newtab.url értékét töröld.
>
> FL
>
>
2015. január 29. 14:01 Gajai Attila írta, :
>
>> FF esetében volt
egyszer egy ilyen esetem. Akkor a FF alaphelyzetb
A Telekomnál is 72 óra van az ÁSZF-ben, ha telefonálsz meg annyit kell
várni egy emberre, hogy lehet jobb lenne egy üzenetrögzítő:)
Alaksza Balázs
2015. január 29. 15:38 Válas Péter írta, :
> Nemrég volt szó erről a cégről a Btel - Business Telecom szálban, én is az
> ő ügyfelük lettem akaratom
Nemrég volt szó erről a cégről a Btel - Business Telecom szálban, én is az
ő ügyfelük lettem akaratomon kívül.
Tegnap éjjel 11-kor megszakadt a netkapcsolat, ez volt az első alkalom,
amióta átvették az ügyfélkört a Bteltől.
Azonnal telefonáltam, egy kedves üzenetrögzítő közölte velem, hogy 22
órát
Helo!
about:config
browser.newtab.url értékét töröld.
FL
2015. január 29. 14:01 Gajai Attila írta, :
> FF esetében volt egyszer egy ilyen esetem. Akkor a FF alaphelyzetbe
> állítása megoldotta a problémát.
>
>
> https://support.mozilla.org/en-US/kb/refresh-firefox-reset-add-ons-and-settings
>
FF esetében volt egyszer egy ilyen esetem. Akkor a FF alaphelyzetbe állítása
megoldotta a problémát.
https://support.mozilla.org/en-US/kb/refresh-firefox-reset-add-ons-and-settings
Üdvözlettel:
Gajai Attila
-Original Message-
From: techinfo-boun...@lista.sulinet.hu
[mailto:techinfo-b
Hellótok!
Az a gondom, hogy feltelepítettem a Firefoxot, Chrome-ot egy újonnan
installált gépre több mindenféle programmal. Az egyiknél figyelmetlenül
bent hagytam egy pipát, ahol nem kellett volna. Észbe kaptam, és
leszedtem a nem kívánatos programot, de csak belebarmolt a böngészőimbe:
Azóta
Hello,
Tudtok nekem ajánlani olyan dual wan-os routert ami tud olyat, hogy az
egyik
WAN esetleg SIM kártyáról, vagy mobilnetes USB-s Stickről megy? A másik
az
sulinet volna. Valami olcsó megoldásként szeretnénk összehozni, de
félek
ettől a mobilnettől, hogy egyáltalán megoldható-e ill. nem tú
Sajnos reménytelen.
Jelenleg úgy néz ki, hetente jön egy újabb hullám (tegnap indult egy el
megint, az előtt múlt hét elején volt egy hullám).
És a leírások alapján aki vissza akarja kapni a fájlokat, annak fizetni
kell, de egy hét után már az se lehet, mert a régi verzióval kódolt
fájlokhoz már
On Thu, Jan 29, 2015 at 10:18:06AM +0100, László Halász wrote:
> Sziasztok!
>
> Mi bekaptuk, sajnos olyan fájlokat érintett, amiről a dolgozó nem készített
> mentést, és persze nagyon fontos (elszámolások, igazolások, stb...)
> Találkozott vele valaki? Van megoldás már?
Nincs megoldás és nem is l
2015.01.29. 10:23 keltezéssel, Kiss Zsolt írta:
Sziasztok!
Tudtok nekem ajánlani olyan dual wan-os routert ami tud olyat, hogy az egyik
WAN esetleg SIM kártyáról, vagy mobilnetes USB-s Stickről megy? A másik az
sulinet volna. Valami olcsó megoldásként szeretnénk összehozni, de félek
ettől a mobi
Sziasztok!
Tudtok nekem ajánlani olyan dual wan-os routert ami tud olyat, hogy az egyik
WAN esetleg SIM kártyáról, vagy mobilnetes USB-s Stickről megy? A másik az
sulinet volna. Valami olcsó megoldásként szeretnénk összehozni, de félek
ettől a mobilnettől, hogy egyáltalán megoldható-e ill. nem túl
Sziasztok!
Mi bekaptuk, sajnos olyan fájlokat érintett, amiről a dolgozó nem készített
mentést, és persze nagyon fontos (elszámolások, igazolások, stb...)
Találkozott vele valaki? Van megoldás már?
http://mno.hu/digitalis/egyre-tobb-magyar-aldozat-a-ctb-locker-virus-pusztitasaban-1269260
Köszi!
H
Két dologra tippelek:
- ez egyik a szoftver. Nálunk ugyanez volt, frissítés megoldotta a dolgot,
azóta nincs ujraindulás
- a másik hűtés jellegű tipp. Nincs melege? Próbakép levenni a fedőlemezt,
ritkul-e az ujraindulás
A
2015. január 28. 14:36 Szűts Ferenc írta, :
> Helló!
>
>
>
> Tápegység k
+1
1. Eleve nem szerencsés összekeverni a hivatali levelezést a priváttal.
2. A helyből, helyi szerverre küldött levél nagyobb valószínűséggel és
hamarabb megérkezik. Ha valaki arra hivatkozik, hogy nem kapta meg
(vagy, hogy ő elküldte csak a címzetthez nem érkezett meg) hamarabb
kideríthető va
Szia,
a forwardolas eseteben egy lenyeges kivetelt azert meg kell emliteni: a sajat
levelezoszerver hasznalatakor, ha a szerver a beerkezo level külso cimre
kuldendo masolatat meg a spam szures elott kikuldi, akkor a fogado (g-, free-,
citromail, stb) a suli ip cimet teszi tiltolistara, leallit
31 matches
Mail list logo