Szerintem nagyon hasznos, ha érdeklődést mutatunk a hazánkban hatályos
jogszabályok iránt.
Azaz természetes, hogy részt veszünk a társadalmilag nagyon is fontos
közügyek megbeszélésében.

Ugyanakkor nem nagyon értem, hogy iskolai rendszergazdák miért pörögnek
ennyire a
245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet a nevelési-oktatási intézményekben a
tiltott és a használatában
korlátozott tárgyak köréről, valamint a tárgyakra vonatkozó eljárásrend
részletes szabályairól témában.

Persze, egy pont vagyunk a rendszerben, aki majd szavazhat az iskola
házirendjének módosításáról.
Amúgy pedig legyen már a többi az igazgatók dolga.
Egyébként a rendeletben nem szerepel, hogy szigorú beléptetés kell,
motozással, stb.
A gyereknek (és a szülőknek) kell ezt a rendelet betartani.
Az iskola (a tanár) pedig a következő mozgási szabadsággal rendelkezik:
...-het, ...-hat,
azaz elvehet, értesíthet, stb.
Én, mint rendszergazda semmilyen feladatot nem fogok elvállalni, megbízást
teljesíteni a rendelettel kapcsolatban,
mert semmi, de semmi közöm az egészhez - ez nem szakmai ügy.
De annyit azért majd megteszek, hogy figyelem, mit lép majd a tankerület.
És ha bármennyi költséget is költ erre a rendeletre, akkor valaki
ismeretlen tettest próbaként fel fogok jelenteni,
valamilyen jogszabályra való hivatkozással,
mert legutóbb 20 db billentyűzet vásárlását utasította el a gazdasági
vezető,
így azokat a szülők segítségével szerezte be az iskola.

ÜDVF

Szalayné Tahy Zsuzsa via Techinfo <[email protected]> ezt írta
(időpont: 2024. aug. 10., Szo, 18:48):

> Sziasztok!
>
> Nézzük a hasznos oldalát:
> Eddig a tanárnak nem volt joga elvenni a telefont. Ha a gyerek nem akarta
> odaadni, akkor nem volt joga elvenni tőle és kitenni az asztalra... Most a
> tanárnak joga van rendőrt hívni, ha a 80 kg 17 éves kamasz úgy dönt, hogy
> órán játszik a mobilján.
> A tanár továbbra is megengedheti... Szerintem a házirendek minimális
> mértékben fognak módosulni. Nálunk eddig is a "táskádban kikapcsolva órán"
> volt az alapállapot. Más kérdés, hogy szünetben engedjük-e bekapcsolni...
> Megfontolandó, ahogy az is, hogy beengedek-e diákot szünetben az
> infoterembe...
>
> Az iskolai laptopot azért kapta a gyerek, hogy használja. Azt beviheti a
> suliba. Nem fogják tőle elvenni... Ha nem használhatja a mobil telefont és
> a tananyagot laptopon könnyebben lehet olvasni, akkor majd használni fogja
> a laptopot. Órán is, szünetben is, játékra is...
> Sőt, szerintem sokan fejlődni fognak hálózat ismeretekből, megtanulják
> megosztani a mobil internetet és nem kikapcsolt állapotban adják le a
> telefont (igaz, hogy merül, de ki veszi észre...). Emellett összekapcsolják
> a telefonjukat az órájukkal és a laptopjukkal - és máris minden a helyére
> kerül, nagyobb képernyőn játszhatnak, többet láthatnak a
> közösségi portálokból...
>
> Összességében: Ha van laptop, akkor nincs szükség mobiltelefonra, csak
> annak, aki hagyományos módon szeretné felhívni az anyukáját, hogy fáj a
> hasa. (Ebből viszont már voltak problémák, pl. mert a gyerek a tanároknak
> nem szólt, csak a szülőknek. A szülő frászt kapott, rohant a suliba, a
> tanár nem értette, hogy mi van, a gyereknek pedig a következő órai dolgozat
> miatt fájt a hasa...)
>
> Az is látszik, hogy nagyon sokan nem veszik át az "ingyen laptopot", mert
> minek... figyelni kell rá, felelősséggel jár... így viszont tényleg csak
> pénzkidobás.
>
> Egyszer volt, hol nem volt, az internet hajnalán meg akartuk védeni a
> gyerekeket a felnőtt tartalmaktól, ezért hosszú listák voltak tiltott
> oldalakról. Pl. minden s e x szöveget tartalmazó oldalt is tiltottak a
> rendszergazdák. Emiatt Essex-et is. Szerintem emiatt Essex városát minden
> akkori fiatal ismeri és további trükköket is megtanult a tiltások
> kijátszására.
>
> A tiltott gyümölcsért ácsingózás, a bűnbeesés az emberi természet
> velejárója. Ami tiltott, az sokkal kívánatosabb lesz. A tiltás a
> kreativitás fejlesztésének egyik eszköze.
>
> (De azért legyen mindenki nagyon felháborodva, mert energia - akár
> haragból merítve - kell az új helyzethez alkalmazkodáshoz, az akadályok
> leküzdéséhez.)
>
> SzTZs
>
>
>
> On Sat, Aug 10, 2024 at 10:20 AM Pirity Tamás Gábor via Techinfo <
> [email protected]> wrote:
>
>> Sziasztok!
>>
>> Teljesen elképesztő, ami itt zajlik.
>>
>> El tudja valaki képzelni, hogy 600-800-1000 gyerektől a
>> portás/iskolaőr/tanár(?) beszedjen ugyanennyi telefont reggel 8-kor, és
>> hogy ha egy tanórára a tanár kéri, akkor az óra előtt elkérje, az óra után
>> visszavigye?
>>
>> Ha jól értem – és szerintem jól értem – a szabályt, akkor reggel be kell
>> gyűjteni a tiltott (illetve "korlátozottan használható") okoseszközöket,
>> ami legalábbis védhetetlen azt figyelembevéve, hogy (párt)államunk
>> laptopokat vesz a tanulóknak a digitális átállás jegyében.
>> Jó, utóbbi valószínűleg nagyon jó üzlet – persze nem nekem/nekünk.
>>
>> Fiaim (16 és 18 évesek) nem hiszik el, hogy a tanároknak joguk (lehet,
>> hogy kötelességük?) lesz a tanulók cókmókjait átvizsgálni, esetleg őket
>> megmotozni, hogy nincs-e náluk tiltott vagy "korlátozottan használható"
>> tárgy. Ha a motozás is élni fog, akkor az legalább a pedofilok körében
>> vonzóbbá teszi a tanári pályát. 🙂
>>
>> Ha TELJESEN kitiltanák a telefonokat (és persze akkor minden iskolakapuba
>> telepítenének érzékelőt, ami jelzi a "veszélyes" tárgyakat), az is jó üzlet
>> lenne. De ez, hogy tilos is meg nem is, lehet hozni és bizonyos órákon
>> lehet használni a tanár kérésére oktatási céllal, hát ez orbitálisan
>> betarthatatlan szerintem.
>>
>> Hogy Winnetou örökbecsű szavait idézzem: Uff, beszéltem.
>>
>> Tamás
>> ------------------------------
>> *Feladó:* Techinfo <[email protected]>, meghatalmazó:
>> Szalayné Tahy Zsuzsa via Techinfo <[email protected]>
>> *Elküldve:* 2024. augusztus 9., péntek 14:41
>> *Címzett:* Techinfo <[email protected]>
>> *Másolatot kap:* Szalayné Tahy Zsuzsa <[email protected]>
>> *Tárgy:* Re: [Techinfo] KIFÜ megszűnik
>>
>> Szerintem főleg a NISZ és a Pro-M veszi át a közoktatással kapcsolatos
>> feladatokat.
>>
>> A Digitális Jólét programot, a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ
>> egy részét átvette a KIFÜ másik részét más...
>> A KIFÜ-nél volt már minden is... Felfúvódott, szétrobban.
>> Újraelosztás folyamatban. Csókosok előre, kegyvesztettek hátra,
>> ejtőernyősöknek pozíció biztosítás.
>>
>> De ugyanez megy már évek óta az összes minisztérium és
>> háttérintézményeiknél. Ha a KIFÜ maradna, akkor sem tudnád, hogy mit hoz a
>> holnap a szolgáltatások tekintetében.
>>
>> SzTZs
>>
>>
>> On Fri, Aug 9, 2024 at 1:17 PM Lutter, András via Techinfo <
>> [email protected]> wrote:
>>
>> Sziasztok!
>>
>> Nézzétek csak, mit ír  Magyar Közlöny
>> <https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/e27ac09e3bd68cb0393ddd8e5b3271256b67d235/megtekintes>!
>> (rögtön az elején)
>> Hogy ez számunkra mit jelent, azt nem tudom.
>> (A mobilhasználat szabályozása is benne van, de erre nem számítottam.)
>>
>> Lutter András
>>
>> Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium
>> _______________________________________________
>> Techinfo mailing list
>> [email protected]
>> Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>>
>> _______________________________________________
>> Techinfo mailing list
>> [email protected]
>> Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
>> Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>>
> _______________________________________________
> Techinfo mailing list
> [email protected]
> Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
> Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/
>
_______________________________________________
Techinfo mailing list
[email protected]
Fel- és leiratkozás: https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Szertár: http://www.szag.hu/weboldal/techinfo/

válasz