2018.02.23. 18:26 keltezéssel, Szilárd Blum írta:
Sziasztok!

Az év elején vettük meg az új verziót 100e Ft feletti összegért. Előtte egy ősöreg verziónk volt, amit nem kellett 2 évente frissíteni, de mindent tudott, ami nekünk kellett. De az e-Kréta miatt kellett az XML-export, úgyhogy azt is megvettük. Az XML-exportképes változat dupla regisztrációs: a már regisztrált program képernyőképét beküldve jött egy újabb kód. Azzal a figyelmeztetéssel, hogy az alatt ne frissítsük a Windowst (?!...), mert elromolhat. Emiatt egy laptopra telepítettem, amit  utána betettem a páncélszekrénybe, szeptember óta ott volt.

Most személyi változások miatt változott az órarend, hétfőn élesedik az új, így elővettem a laptopot, hogy majd hétvégén frissítem az e-Krétát. De a laptopon egy nem regisztrált változat van. Tapasztalt vaki ilyent? Ha frissítés vagy valami miatt morcos lesz az ASC, akkor nem a korábbi (regisztrált, de nem XML-exportképes) állapotába esik vissza? Vagy nem panaszkodik, hogy nem érvényes a regisztráció, mert változást észlelt a szoftverkörnyezetben?

Régen volt már szeptember, de a levelezésemet (mint tevékenységnaplót) végigkutatva az az igen valószínű, hogy így történt.

-Már arra sem emlékszem, hogy a sok XML-export közül melyiket kell használni.
-Ha valaki kisegítene egy .roz -> .xml konverzióval, nagyon megköszönném.

Üdv!: Szilárd
Ezért az a legjobb megoldás, hogy egy virtuális gépbe kell tenni az asc-t. Mondjuk egy virtualbox alá raksz egy win-t, és azon telepíteni, aktiválni. Így nem következik be a virtuális rendszeren hardver változás, még akkor se ha másik gépre kell vinni.  Gépcsere esetén simán fel kell rakni a virtualboxot, elindítani alatta ugyanazt a virtuális gépet, és kész. Meg kell próbálni lebeszélni velük hogy frissítés miatt dobta el a regisztrációt, hátha nem kell fizetni hogy megint aktiválják. De minél régebben vettétek, szerintem annál kisebb az esély. Ha sikerül, akkor szerintem itt az idő hogy egy virtuális win7 alá bevidd, és örökre letudod a környezet változási gondokat. Mondjuk nekem kicsit fura ebben a mai világban az ilyen, a win10-nél elvi szinten nem is lehet letiltani a frissítéseket, nem is tudom hol élnek ezek.
_______________________________________________
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

válasz