Asszem egy helyen voltunk J
Nekem egy újdonságot jelentett, amire kérdést is tettem fel, a válasz annyira nem győzött meg. Az újdonság, és nemtom ezt a többiek hogy csinálják, mi töröltünk. Szóval a tantárgyfelosztásban ha a kollega elmegy, vagy bármi miatt lekerül róla az óra, akkor nem ki kell törölni a sort, hanem nullázni kell az óraszámát, és marad nullán végig. Na mi eddig töröltük. Megkérdeztem, ebből lesz-e gond év végén esetleg. Azt mondta, ha engedte törölni nem! Ezek szerint szerintünk nem volt hozzá értékelés rögzítve. Már pedig én tudom hogy volt. De azért remélem nem lesz belőle gond, a jövőben már majd így csináljuk. De ha ez le lett volna írva valahol…. Zsolt From: techinfo-boun...@lista.sulinet.hu <techinfo-boun...@lista.sulinet.hu> On Behalf Of József Venczel Sent: Monday, May 7, 2018 4:13 PM To: Techinfo <techinfo@lista.sulinet.hu> Subject: Re: [Techinfo] KRETA tajekoztato Sziasztok! Most jöttem egy KRETA-s képzésről (bár inkább bemutatónak, promóciónak nevezném). Főként a felületről szólt, amihez nekem rendszergazdaként semmi közöm nem lesz, meg mondjuk máshoz se nagyon látom, de az elektronikus hitelesítésről a következőt tudom mondani: Ehhez jogszabály változtatás kell, amit szeptemberben indítottak, már tárgyalják és nyáron talán el is fogadják. Ha jól vettem ki, akkor nincs szükség elektronikus hitelesítésre/aláírásra, hanem arról van szó, hogy a nem szigorúan sorszámadás kötelezett dokumentumokat elég lesz lekönyvelni a rendszerben és az hivatalos iratnak számít majd. A többi nem volt szerintem annyira érdekes, mert mindazt tudja, mint más naplók kb. Illetve egy érdekes funkciója akadt, ami tetszene, ha tanítanék. Ha hozza a gyerek az igazolást, annak az ofő rögzíti a hatályosságát és onnan a rendszer automatikusan leigazolja azokat az óráit, ami az igazolás intervallumába esik. Bár én nem voltam ofő, de egyszer mintha néztem volna és a Mayor-ban pl. ez kényelmetlenebb módon van megoldva. Persze az is igaz, hogy ez megszokás kérdése is. Más érdekesebb dologról nem tudok beszámolni. Ja,de! Hamarosan lesz tanári appja is, ami offline is tud működni. Tehát pl. bemész a tanáriba, ahol van wi-fi, letöltöd a napi óráidat (gondolom ez automatikus) és utána órán wi-fi nélkül is ki tudod tölteni a naplót. Amikor meg ismét wi-fi közelébe érsz, automatikusan visszatöltődnek az adatok. Nah, mostmár tényleg ennyi! Üdv, Venczel József 2018. május 7. 11:09 Zsolt Farkas írta, <fazs...@gmail.com <mailto:fazs...@gmail.com> >: Feltettem a kérdéseimet: Kedves *****! Birtokomba jutott egy pdf állomány, egy ajánlat, melyben a KRÉTA rendszert fényezik. Ebben több dolog ütötte meg a szememet. 1. Iskolák 95%-a használja. Ebbe beleszámít az is, hogy kötelezően itt kell megadni a tantárgyfelosztást? Mert ettől nem használjuk, csak ami kötelező, azt megtesszük. 2. Elektronikusan hitelesíthető dokumentumok (e-napló) Ez valós, vagy csak tervezet? 3. A szoftver "ára". Más hasonló programot a Kréta 1 havi díjából 1 teljes évig üzemeltetnek. És az még működik is, nem úgy mint a Kréta. A válasz: Kérjük jelölje meg, hogy melyik oktatási intézmény nevében kér tájékoztatást! A KRÉTA program használatával kapcsolatban többféle kedvezményt tudunk biztosítani az egyes intézmények illetve fenntartók részére, a konkrét intézmény ismeretében tudjuk ajánlatunkat pontosítani! Ugye nemcsak én érzem úgy, hogy érdemben nem kaptam választ?! Zs 2018. május 4. 9:22 Szalayné Tahy Zsuzsa írta, <sz...@infokatedra.hu <mailto:sz...@infokatedra.hu> >: Sziasztok! 1. Megnézném, hogy konkrétan kitől kellene megvásárolni. Az is lehet, hogy illetéktelen továbbértékesítésről van szó. 2. Valószínűleg kötelező lesz egy idő után, de ehhez nem valószínű, hogy az iskolának kellene intézni a beszerzést. SzTZs 2018-05-04 1:31 GMT+02:00 Molnár Péter <moln...@petersoft.hu <mailto:moln...@petersoft.hu> >: >Nem mint exKréta fejlesztő, hanem mint gondolkodó ember > szeretném jelezni, hogy ha valaki vesz egy túrórudit, az 99 ft, >ha 10et vesz, az pedig 829 forint. >És van, aki kb 3000 túrórudit vesz. En kerek elnezest, igy sokkal jobban erzem magam. -- Udv: Molnar Peter http://www.petersoft.hu --- Az e-mailen az AVG vírusellenőrzést végzett. http://www.avg.com _______________________________________________ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ _______________________________________________ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu <mailto:Techinfo@lista.sulinet.hu> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ _______________________________________________ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu <mailto:Techinfo@lista.sulinet.hu> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/
_______________________________________________ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/