Én már erre vonatkozóan írtam a Lengyel Tíbornak egy emilt, hogy jó lenne minél hamarabb kidolgozni egy közös álláspontot, de még nem válaszolt. Erika
Idézet FairConto Home <[EMAIL PROTECTED]> leveléből >Tisztelt Zara László úr! > > > Való igaz, hogy a 2001. évi LXXIV. törvényt, abból is a 130.§ > > módosította a Szv. tv 151.§ (1) bek-et és az azt hatályba > > léptette ezen törvény 173. §-a és (nem a 154.§-a). > > DE: Az eredeti törvény 174. § (4) bekezdése is változatlanul > > hatályban van!! > > Konzultáltam a KJK-Kerszöv főszerkesztőjével és a véleménye az, > hogy a hatálybaléptető rendelkezések között nincs meg a megfelelő > koherencia, illetve a kellő logikai rend. Innentől kezdve nagy > bátorság a jogszabályt fenntartások nélkül értelmezni. > Részemről továbbra is azon az állásponton vagyok, hogy > a jogszabályt gondozó es azt előterjesztő Pénzügyminisztérium > vállán óriási felelősség van, hogy a helyzetnek megfelelő döntéseket > hozzon, akár a jogszabály újabb módosítását kezdeményezze. > > Márpedig a kellő lépések megtételéhez lehetőség szerint > nyomást kell gyakorolni rájuk. Ehhez egységes fellépés > szükséges. Ha a MAOE erre partner, akkor részemről is > minden követ megmozgatok, hogy hatása is legyen > a kezdeményezésnek. > > Üdvözlettel > > ___________________________________ > Ruszin Zsolt > FairConto > > > > _______________________________________________ > Akta maillist - [EMAIL PROTECTED] > http://www.irisz.hu/mailman/listinfo/akta > > > --------------------------------------- -------------------------------------------------- http://www.mailbox.hu - Mert levelezni kell... _______________________________________________ Akta maillist - [EMAIL PROTECTED] http://www.irisz.hu/mailman/listinfo/akta
