Re: [Techinfo] Digitális érettségi

2016-10-25 bef zés P.J.

vagyis  -  az összeg majdnem teljes egészében megmaradhat  :)

-> '/*már rendelkezik*/' OR 'megfelelő hálózattal bír'

első operandus: nyilván egy tanárok számára készített kompetencia 
teszttel lehetne ellenőrizni - és 'gondolom bemondásra

nem fogadják el a szükséges skilleket   :)
(a sávszélesség, stb. a másik operanduson könnyen ellenőrizhető)

- így is valamelyest felhasználható:

-> 'már rendelkezik' XOR 'megfelelő hálózattal bír'

persze kérdés a '/jelentős része/'  is - definíció(juk) szerint mit is 
takar (valószínűleg nem minősített többséget)

mert így (és még nem minősített többség esetén is - sőt már ha akárcsak 
1 is akadna (mint Ninivében) - _*és*_  ekkor
az operandus értéke =1) - és e ( 
http://www.e-nyelv.hu/2011-07-30/illetve-3/ ) szerint, akkor:

'a tanárok jelentős része már rendelkezik' AND 'megfelelő hálózattal bír'

~ de sehol sem látok eleve valami roppant meggyőző többséget - így 
nyilvánvaló, hogy /PreCo/g -okat kérdeztek meg

kis előre sejtetéssel: '/amely elsősorban azokat az intézményeket érinti/':

---

2016.10.25. 13:26 keltezéssel, Veres Sándor írta:
http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/2016/10/25/Nagy_valtozas_jon_2019tol_digitalis_erettse_DV4B9T 

Egy részlet a cikkből:
"Emellett hamarosan elindul egy első lépésben több mint 30 milliárd 
forint keretösszegű eszközbeszerzési program, amely elsősorban azokat 
az intézményeket érinti, ahol a tanárok jelentős része már rendelkezik 
a szükséges digitális írástudással, illetve az iskola megfelelő 
hálózattal bír."

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Sulinet

2016-10-21 bef zés P.J.

de a jobbak már hajnalban értesülhettek a 'dologról  :)

-->
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/hbone-ticket

:

Ticket Number : 82070  Ticket Status   : open
Ticket Type   : scheduled  Ticket Priority : urgent
Ticket Scope  : Router Ticket Site : NIIF Központ
Ticket Owner  : sz...@niif.hu Assigned: sz...@niif.hu
Problem Fixer : Hálózati Ügyeletes

Ticket Date and Time:
-
Problem started : 2016-10-20 23:00
Problem length  : 2 óra
Problem fixed   : 2016-10-21 01:00

-

|Update at 2016-10-21 10:09 by at...@niif.hu|
downgrade megtortent, kapcsolatok helyrealltak
=

|Update at 2016-10-21 09:22 by ti...@niif.hu|
Az új szoftverre való átállás óta a bras.dunaujvaros elérése 40%-os 
csomagvesztéssel járt, így elkezdtük a software-downgradet a routeren.

=

|Update at 2016-10-21 08:13 by 
szaboag...@niif.hu|

További problémák merültek fel, a hiba elhárítása folyamatban van.
=

|Update at 2016-10-21 01:31 by sz...@niif.hu|
A frissítés közben nem várt problémába ütköztünk. Emiatt a karbantartás 
kb. 3 óra felé fog véget érni.

=

Problem Description:
2016.10.20-én 23:00 és 10.21. 01:00 között szoftverfrissítés lesz az 
NIIF Program rtr1.vh központi routerén. A telepítés miatt 30 perces 
kiesés várható a routeren lévő kapcsolatokon

Affected:
A HBONE+ hálózat összes elsődleges kapcsolata. Belföldi és nemzetközi 
kijáratok. A forgalom szoftverfrissítés alatt részben a tartalék 
központi routeren fog menni.

Actions:

Time To Fix:
60

Fix:

-
Phone : +36-1-450-3095
Fax   : +36-1-350-6750
Email : net-ad...@niif.hu

___
Hbone-ticket mailing list
hbone-tic...@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/hbone-ticket

-

2016.10.21. 11:09 keltezéssel, ttrendszerga...@gmail.com írta:

Belépve a DASHBOARD felületre, egyből ezt dobja a szemünkbe. :)

2016. 10. 21. 11:05 keltezéssel, Lajos Tóth írta:

... és ezt a tájékoztatást honnan másoltad be?

2016. október 21. 9:46 ttrendszerga...@gmail.com 
 írta, >:

  Tájékoztatás szolgáltatás-helyreállításról

Tisztelt Felhasználóink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a mai napon
jelentkező központi hibát 09:29-kor javítottuk. Kérjük, hogy
amennyiben a végpontról továbbra sincs internet, úgy először
próbálják meg a végponti router és/vagy modem újraindításával
orvosolni az internetkapcsolatot. Ha ez nem oldaná meg a
problémát, akkor jelentsék felénk a hibát! Köszönjük türelmüket
és elnézést kérünk az okozott kellemetlenségekért.

2016. 10. 21. 8:28 keltezéssel, Kiss Gábor írta:

Sziasztok!

Nálatok is akadozik a Sulinet?

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu 
Fel- és leiratkozás:http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo

Illemtan:http://www.szag.hu/illemtan.html 
Ügyfélszolgálat FAQ:http://sulinet.niif.hu/

-- 
Tápai Tamás

   rendszergazda
  Rózsakerti Demjén István
Református Általános Iskola
  http://rozsakertiskola.hu/

___ Techinfo mailing
list Techinfo@lista.sulinet.hu 
Fel- és leiratkozás:
http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
 Illemtan:
http://www.szag.hu/illemtan.html
 Ügyfélszolgálat FAQ:
http://sulinet.niif.hu/ 

--
-- Üdvözlettel,
*Tóth Lajos*
Szent Gellért Kat. Isk. - Kiskunmajsa
Tel.: 06/30-55-44-574
E-mail:*tothlajos.isk...@gmail.com  *
Web:*www.szentgellertmajsa.hu  *

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás:http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan:http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ:http://sulinet.niif.hu/

--
Tápai Tamás
   rendszergazda
  Rózsakerti Demjén István
Református Általános Iskola
  http://rozsakertiskola.hu/

Re: [Techinfo] Rendszergazda('k) létszáma

2016-09-26 bef zés P.J.

sosem tudja majd a jövőben sem felfogni - hiszen a legtöbb 'döntéshoZOO 
digi.analfabéta és

alulképzett
(pl. egy cégnél udvarosnak sem tudnám használni a 'döntéshoZOO-t - max. 
csak Tesco polcfeltöltőnek

- és a 'döntéshoZOO-nál alapvető kontraszelekciós, kiválasztó elv a 
digi.analfabétizmus - e nélkül

nem lehet 'döntéshoZOO   :)

- olyan szánalmas maga a szó is: 'döntéshoZOO - pfujj   :)

~ és még ő papol, vagy tart(at) konferenciát az 'informatika' 
fontosságáról  :)

(és ezt már 10-15 éve teszi - mármint a - beszélünk róla, de nem teszünk 
semmit - elvet)

2016.09.26. 21:11 keltezéssel, Boldog Ferenc írta:

Hello!

Az iskolakban a legnagyobb ertekek az IKT eszkozok ertekei.
Ezt kellene megertetni a donteshozokkal.

--

Minden szavaddal egyetértve mondom, hogy soha nem fogják megérteni.
Túl messze van az iskola a döntéshozatal szintjétől.

Ráadásul nálunk már lassan értéket sem képviselnek az IKT eszközök, 
annyira elavultak.

Géptermi gépek 12 évesek. Fél giga RAM, Win XP.
Szerver NW4.11 16 éves PIII 384 MB RAM.
Sz@...k itt mindenki mindenre.

--

Üdv:
Boldog Ferenc

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Rendszergazda('k) létszáma

2016-09-25 bef zés P.J.

az orvos hiába 'dolgozna jól, ha a császár folyton vedel, vagy 
szivarozik, netán belövi magát

- ha a szivarozás, iszákosság, stb. meg van tiltva (~inf. szabályzat 
[~'orvos' hozza] - és be is van

tartva - akkor nyilván lehet így alkalmazni az 'orvost - egyébként nem

tehát azért a görög/római/kínai mitológiai/mondaköri elemek nem sokat 
nyomnak a latban,
bár érdemes lenne megszívlelni párat (~pl. vezetőség kijelölésekor ez 
buktató lehetne.. - a nem

ismerete  :)

- sajna Magyarországon csak drogos (és ráadásul digi.analfabéta) 
'császárok dolgoznak a legtöbb
helyen (~követelményről még sehol sem hallottam (pláne iskolában), hogy 
valakit úgy vesznek fel,
(akár tanári, akár irodai munkára) hogy kitölt egy ecédéell példasort 
(szinte mindenki digi.analfabétaként

érkezik - és a legtöbb esetben még neki áll 'feljebb

~ 'Nem azon mulik, hany eszkozre, vagy tanulora van hany informatikus.'

- nem azon bizony - hanem több és MÁS paraméteren
- mégiscsak van értelme megadni az ilyen összefüggéseket - hiszen mindenki más 
is így dolgozik,
csak nála 'normálisak az összefüggések - ha nála lehet - a rendszergazdánál 
miért nem?

- ha másképp nem megy - a legegyszerűbb Taylor -féle munkaszervezési 
alapelveket (~menedzsment)
kell bevetni - szerintem még abból a leghúzósabb (ami iránt a legtöbbet 
sztrájkoltak anno) is
kedvezőbb, mint a tanulói létszám alapján megállapított érték - melynek az ég 
világon semmi köze
sincs az elvégzendő munka mennyiségéhez és minőségéhez

-

2016.09.25. 13:39 keltezéssel, Adam írta:

Nem tudom, igaz-e a sztori, nekem a mentorom meselte 1998ban.  Volt egy kinai 
csaszar, akinek volt egy orvosa.  Kabe, mint az udvari bolond, csak ennek van 
ertelme.

Na a csaszar addig adott fizetest az orvosnak, amig egeszseges volt.  Amikor 
beteg, az orvos nem dolgozott jol, nincs fizetes.

Kabe egy normalis uzemeltetes is igy nez ki az informatikaban.

En/mi abban a helyzetben vagyunk, hogy kerekitve haromezer-egyszaz halozati 
eszkozre (nem, nem tplink vagy mikrotik) van 14 ember, aki uzemeltesse, 
hibaelharitsa.  Ebben a szerverek meg nincsenek benne.  Ha leosztom, atlagosan 
221 eszkozt felugyel egy ember.  Sok?  Nem.  Meg van szabad kapacitas.  Nem 
azon mulik, hany eszkozre, vagy tanulora van hany informatikus.  Rendesen 
megtervezett kornyezet, jo dokumentacio, jol kitalalt es szabalyozott 
folyamatok, folyamatosan kepzett emberek es maris mas szamok jonnek ki, mint 
otven diakra egy, vagy tiz szerverre egy.  Nem is nagyon latom ertelmet ilyen 
aranyok meghatarozasanak.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Rendszergazda('k) létszáma

2016-09-24 bef zés P.J.

és miért nem tudják összeadni e kettőt - vagy még bővítve pár 
paraméterrel a kört?

a tanulói létszámnak van minden komponens között a legkevesebb köze a 
munkához

- én pl. sosem találkozom tanulóval gépközelben - tök lényegtelen - 
mennyien vannak
(sőt ha senki sem lenne - a gépeket akkor is precízen a legfrisebb 
állapotban tartom ~hát-

ha valaki egyszer betéved..)

~ valaki biztos azt hiszi, hogy ez is egy irodai adminisztratív munka - 
és mennyiségileg/órabérre

viszem fel a tanulókat egy táblázatba  :)

~ komplett idióta volt aki anno ezt alapnak javasolta

- egy 8 órás Mancika nagyobb kárt tud okozni a gépben - mint 8 tanuló - 
óránként váltakozva- hiszen

Mancika ráér - amaz meg tanul.. és nem ér rá:)

--

2016.09.24. 16:49 keltezéssel, Szalayné Tahy Zsuzsa írta:

Ennek sincs több értelme.

A rendszergazda munkája nem csak a gépek számától függ, hanem annak 
korától is. Meg a hálózat állapotátol is. Egy értékálló fejlesztés 
mellett a rendszergazdának sokkal kevesebb munkája van, mint amikor az 
amortizációt neki kell kompenzálnia.

SzTZs

2016-09-24 16:30 GMT+02:00 Takács Tibor >:

Sziasztok!

Ez már sokszor volt vita, picit lerágott csont, kicsit
módosítottam rajta:

Jelenleg a "csudatudja milyen" törvény megadja, hogy hány tanuló
esetén kell 0,5 illetve 1 stb. rendszergazda. Ebben a legnagyobb
tévedés, hogy a rendszergazda sokkal inkább a gépszámtól, mint a
tanulólétszámtól függ. Szerintetek van értelme, hogy csinálnánk
egy javaslatot és az jó sokan aláírva (akár virtuálisan)
elküldenénk a jogalkotónak?

Az októberi statisztikában benne van a gépek száma is, nem csupán
a tanulólétszám, mi lenne, ha tennénk egy ilyen javaslatot:

100 gép alatt 0,5 rg

100-200 gép 1 rg

200-300 gép 1,5 rg

300-400 gép 2 rg ?

A szervergép 4-nek számít.

Ez világos egyszerű, rövid. (Sokat lehetne finomítani, de
szerintem sokkal jobb, mint a mostani, tanulólétszám alapú.)

Köszi, üdv:

   TT

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu 
Fel- és leiratkozás:
http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo

Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html

Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Fizetés kérdés

2016-09-24 bef zés P.J.

'Hat, ha szereti a rendszergazdasagot, s inkabb rendszergazda,
mint tanar, akkor nem jo otlet az infotanari, mert akkor siman
befoghato tanitasra is, ugyanis info tanarbol egyre kevesebb lesz/van. '

~ miért is lesz/van egyre kevesebb akár csak info tanárból is.. ?;-)

- és hogyan is függ ez össze az általános digitális analfabétizmussal - 
és így

AKÁR csak magával a rendszergazdák 'javadalmaztatásával is..?

:)

---

2016.09.24. 14:42 keltezéssel, Molnár Péter írta:

Hello!
>'Szerezz egy pedagogusi diplomat, lehet akarmilyen.'
>- azért már ne irodalom tanárit - ha lehet - hanem inf.tanárit :)
Hat, ha szereti a rendszergazdasagot, s inkabb rendszergazda,
mint tanar, akkor nem jo otlet az infotanari, mert akkor siman
befoghato tanitasra is, ugyanis info tanarbol egyre kevesebb lesz/van.

>ebben a foglalkozásban a pedagógusi végzettség egyébiránt irreleváns -
> és haszontalan időkidobás
>az elvégzése (ez alatt az idő alatt a saját vonalán is
> továbbképezhetné magát a műegyetemen)
A pedagogus vegzettseg megszerzesenek indokai:
- nem akar/tud elmenni mashova dolgozni, ott jol erzi magat, szereti a 
munkajat

- nem akar/tud elmenni mashova dolgozni, de szeretne tobb fizetest
-muegyetem valo tovabbkepzes eseten nem lenne tobb a fizetese.

Ennyi.

>ennek alapján a portásnak, iskolatitkárnak és takarítónőnek is 
érdemes beruháznia egy
A jogszabaly szerint az iskolatitkar is tobbet keresne, ha lenne 
pedagogus vegezettsege.
Minden, az iskolai munkat kozvetlenul segitore vonatkozik a szabaly, 
nemcsak a rendszergazdara.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [Techinfo] Fizetés kérdés

2016-09-24 bef zés P.J.

'Szerezz egy pedagogusi diplomat, lehet akarmilyen.'

- azért már ne irodalom tanárit - ha lehet - hanem inf.tanárit :)

ebben a foglalkozásban a pedagógusi végzettség egyébiránt irreleváns - 
és haszontalan időkidobás
az elvégzése (ez alatt az idő alatt a saját vonalán is továbbképezhetné 
magát a műegyetemen)

- hisz kizárólag azért ajánljátok ti is: a kicsivel több fizetésért - de 
szakmailag semmit sem nyújt

(hisze eleve maga a szakma a diploma, vagy okj tanfolyan után indul..)

szakmai szempontból nulla a köze a dolgokhoz - sőt még ront is a 
helyzeten az elpocsékolt
idővel (~nyilván - ha eleve pedagógus szeretett volna lenni - oda 
jelentkezik)

ennek alapján a portásnak, iskolatitkárnak és takarítónőnek is érdemes 
beruháznia egy
kis pedagógiára (bár igaz - most még csak az (Inf.)tanár + rendszergazda 
kombo van potenciálisan

másképp javadalmazva - de hát ki tudja a későbbiekben mi történik..:)

"A nyelvvizsga benne az egyetlen buktató"

- ez így van - nagyon le lett már degradálva a tanári képzés - tényleg 
csak a nyelvvizsga a bökkenő a legtöbbeknek

az elvégzéséhez  :)

a nyelvvizsgát pedig letudja majd lovari-val  :)

-

2016.09.24. 11:39 keltezéssel, Csaba Tiba írta:

Péter ez tényleg jó ötlet és szerintem is könnyebben járható út 
mindenki számára. A nyelvizsga benne az egyetlen buktató, de ha 
komolyan veszi valaki akkor meg nem huktató hanem mégnagyobb előny!

Csaba

2016.09.24. 11:01 ezt írta ("Molnár Péter" >):

Hello!
Tobb fizetest akartok?
Egy lehetseges opcio, ami a rendszerben van, s a vezetoseg sem
tudja negligalni.
Igaz nem szakmai, illetve lehet az is.
Szerezz egy pedagogusi diplomat, lehet akarmilyen.
Maris PED I.-ben vagy, esetleg gyakornok, de mar az is joval tobb,
mint a mostani.
S gyakornok is csak 2 evig vagy, utanna biztos PED I.
Az 20 eves kategoriaban brutto 280-300, netto 200 korul.
Ha lehet, akkor ne olyan ped diplomat szerezz, amire varhatoan
szukseg lesz a suliban,
mert akkor tanart csinalhatnak beloled, persze ha szeretnel tanitani,
s nem rendszergazdaskodni, akkor az is opcio.
Az a helyi viszonoktol fugg, hogy mikeppen kommunikalod le.
Ha joban vagy az igazgatoval, akkor el is mondhatod neki mit tervezel.
Ha nem, akkor csak a diplomadat mutasd be, a
tankeruletnek/fenntartonak kotelezo atsorolni a kovetkezo honaptol.
Nem rughatnak ki, csak es kizarolag nem szabalyosan.
Ha megis, akkor tuti nyertes munkaugyi pered van.
Ennyi.

-- 
Udv:

Molnar Peter
http://www.petersoft.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu 
Fel- és leiratkozás:
http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo

Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html

Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: thunderbird levelek mentese egyekent

2016-06-19 bef zés P.J.

no igen

- de az addon pdf-be, eml-be, html-be is tudja

2016.06.19. 21:06 keltezéssel, Bakos Gabor írta:

2016.06.19. 20:24 keltezéssel, Hambuch Gabor írta:

A mappában jelöld ki a mentei kívánt leveleket, és ctrl-s. Tallózz ki 
egy mappát, ahova mentei szeretnél, és fájlnév megadása nélkül nyomj 
egy mentés gombot.

... basszuskulcs..., hogy erre nem gondoltam

köszönöm!

bg
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: thunderbird levelek mentese egyekent

2016-06-19 bef zés P.J.

https://addons.mozilla.org/hu/thunderbird/addon/importexporttools/

2016.06.19. 19:29 keltezéssel, Bakos Gabor írta:

Sziasztok!

Létezik olyan program, (esetleg a thundenbird tud-e ilyet) ami 
thunderbird-ben lévő leveleket elment külön-külön fájlokba (mintha 
egyenként mentenénk eml-ként). Sok levél több fiók.

Free, és akár portable?

köszönöm bg

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: KIRA :)

2016-06-13 bef zés P.J.

elég lassú reakcióidő (10 éves) - és úgy tálalja biztos, mintha ő vette 
volna észre

és sürgölődik 'magától, hogy a hibát javítsa

https://hu.wikipedia.org/wiki/Java_verzi%C3%B3t%C3%B6rt%C3%A9net

2016.06.13. 12:23 keltezéssel, Torma Sándor írta:

Sziasztok!

"Levelet kaptam lájf!"
Az 1.6-os JAVA sebezhetősége miatt 07.11-től csak az 1.8-as verzióval 
lesz elérhető.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: megszületett

2016-05-19 bef zés P.J.

miért ne sikerülne - rgazdaként próbáld - és IE nyilván

http://catalog.update.microsoft.com/v7/site/Search.aspx?q=3125574

2016.05.19. 12:59 keltezéssel, Takacs Tibor írta:

Sikerült valakinek letöltenie?

A Firefox elhajtott, hogy Internet Explorer-t használjak. Az IE meg azt mondja, 
kapcosljam be
a felhasználói adatok megőrzését (pedig be van kapcsolva...)

Üdv:
TT

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: megszületett

2016-05-19 bef zés P.J.

egyébiránt nem csak win7 sp2 '/akar lenni/' - hanem a hivatalos 
(microsoft) rollup package

win7 x86/x64, server2k8r2 -höz

2016.05.19. 11:15 keltezéssel, Veres Sándor írta:

Szia!

2016.05.18. 23:28 keltezéssel, P.J. írta:

https://blogs.technet.microsoft.com/windowsitpro/2016/05/17/simplifying-updates-for-windows-7-and-8-1/ 

Ha jól értelmezem, akkor ez egy Win7 SP2 akar lenni?!
És a telepítése előtt telepíteni kell a következő oldalon részletezett 
"programot"!?

https://support.microsoft.com/hu-hu/kb/3020369

Szerencsésebb lett volna egy beszédesebb tárgyat adni ennek a szálnak.

Veres Sándor
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: megszületett

2016-05-19 bef zés P.J.

így is nevezheted

3 msu állományt lehet letölteni (win7 x86/x64, server2k8r2)

szerencsésebbnek szerencsésebb lett volna - de így legalább látszik - ki 
veszi egyáltalán észre,

hogy miről van szó (~nem kellenek már órák a microsoft update -re)

2016.05.19. 11:15 keltezéssel, Veres Sándor írta:

Szia!

2016.05.18. 23:28 keltezéssel, P.J. írta:

https://blogs.technet.microsoft.com/windowsitpro/2016/05/17/simplifying-updates-for-windows-7-and-8-1/ 

Ha jól értelmezem, akkor ez egy Win7 SP2 akar lenni?!
És a telepítése előtt telepíteni kell a következő oldalon részletezett 
"programot"!?

https://support.microsoft.com/hu-hu/kb/3020369

Szerencsésebb lett volna egy beszédesebb tárgyat adni ennek a szálnak.

Veres Sándor
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

megszületett

2016-05-18 bef zés P.J.

https://blogs.technet.microsoft.com/windowsitpro/2016/05/17/simplifying-updates-for-windows-7-and-8-1/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Fwd: Re: [ADMIN]Re: Bérrendezés - www.noks.tk

2016-02-18 bef zés P.J.

és koczkás inget sem visel - mert 'kövérít

- bocs - ezt még nem tudtam kihagyni

:)

--

most ez a szál akkor be lett fejezve, vagy sem?

az enyém mellesleg 210 netto-t keres, mint pedagógus (igaz csak 3 
diplomával rásegítve)

és természetesen küldi az iskolába a gyereket - és nem ül fel marhaságoknak
http://index.hu/belfold/2016/02/17/februar_29._ne_menjen_a_gyerek_iskolaba/

2016.02.18. 7:17 keltezéssel, Zoltán Kurucz írta:

Péter!

Először is maximális respekt a higgadt fogalmazásodért, teljesen 
egyetértek.
Jómagam is hozzátehetnék a szálhoz, mivel feleségem 
fejlesztőpedagógus, diplomája mellett szakvizsgával sem keres az 
idézett origós cikkben írt nettót. PJ kollégát megnyugtatva: 
informatikai tudása kiemelkedő, de nem használ sok it eszközt a 
fejlesztős gyerekeknél, ugyanis többségük elég figyelemzavaros, így a 
gépes foglalkozásokon "szétesnek".
Persze láttam olyan kollégát is, aki a laptopot bedugta a 
hosszabbítóba a hosszabbítót meg önmagába és csodálkozott, hogy 
lemerült a noti. (pedig bedugtam...) Hozzáteszem kiváló nyelvtan tanár!

Mindenkibe teremtettek értéket, hiszem, hogy ezt kell keresni a másik 
emberben nem pedig a hiányát.

Másodszor: csak nálam nem látszódnak ékezetek a leveleid betűin?
...csak, hogy kicsit kizökkenjünk itt az egymás szapulásából. :)

2016. február 17. 21:51 Molnár Péter írta, >:

Hello!
Szoval meg lettem szolitva.
Mint oreg roka, latom, hogy mindenkinek igaza van.
A gond a kovetkezo:
- mindenki egy szuk szeletet latja a vilagnak, s ebbol von le
altalanos kovetkezteteseket.
Ertelmisegiek vagyunk, ne tegyuk!
Tehat ha a kornyezetunkben olyan szemelyek vannak, akik keptelenek
a fejlodesre, az nem jelenti azt, hogy egy egesz szakma minden
tagja az!
Foleg ezen lista tagjai, mar azzal, hogy itt vannak, egy bizonyos
kremje a szakmanak. Higyjetek el, a "szakma" 90%-a nincs itt.
Ebbol kovetkezik
- ha valaki kritikus hangot ut meg, altalanosit, akkor ne vegyuk
magunkra!
Mindenki tisztaban van a sajat ertekeivel, tudja, ismeri a
kornyezetet, ha az elhangzott kritikak nem vonatkoznak ra, akkor
felesleges ezen vitazni!

- azoknak akik kritikat fogalmaznak meg, annyit mondanek:
Legyunk kepesek elfogadni, hogy a kovetkezteteseink nem mindenki
vonatkoznak! Felesleges megbantani, lealacsonyitani,
altalanositani, csak azert mert nekunk rosszak a tapasztalataink!

Ez a kozosseg egy tamogato kozosseg.
Szemely szerint szivesen meghallgatom barkinek a panaszkodasat,
hogy milyen hulyek a korulotte levo kollegak, de
- ne egymast minositsuk
- probaljunk meg megoldasokat keresni
- segitsunk egymasnak
stb.
Ez a celja ennek a listanak.
Terjesszuk a jo gyakorlatot, ami mar bevalt...
Meg akkor is, ha az adott kornyezetben ez lehetetlennek tunik...

-- 
Udv:

Molnar Peter
http://www.petersoft.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu 
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

--
Kurucz Zoltán
*rendszergazda*
/constantinum.hu /

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás:http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan:http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ:http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: [ADMIN]Re: Bérrendezés - www.noks.tk

Re: Voltam: Re: Bérrendezés - www.noks.tk

2016-02-17 bef zés P.J.

nem halat kell adni, hanem halat fogni megmutatni

- még ezt sem tudod

2016.02.17. 21:55 keltezéssel, Somogyi László írta:

2016.02.17. 21:23 keltezéssel, P.J. írta:

- hanem, hogy 'könnyítésként - hogy ne kelljen CD-t/DVD-t betennie - 
így lemezképek
készítvén - annak módszertanát (ti. a 2 db kattintást a lemezkép 
csatolásához a virtual clonedrive-ban,

vagy daemon tools-ban) nem sikerült még 2 év alatt sem elsajátítania..

- azt hiszem kb. 71-szer kérdezte meg ezen idő alatt ugyanazt - de 
lehet, hogy lehagytam egy egyest a szám elejéről

Azért vagy nagyon együgyű, mert én is tudok neked olyat mondani, amit 
3241-szer mutatnak meg neked, mégsem tudod megcsinálni.
Igen, én is ismerek olyan körzeti ápolónőt például, aki alig képes 
számítógéppel dolgozni, állandóan fognom kell a kezét, mikor gép előtt 
ül, de tisztelem, mert le tud vezetni egy szülést, én nem, akár az 
árokparton is, több sikeres újraélesztésen van túl, be tud kötözni, 
össze tud varrni, én nem, alázattal és becsülettel végzi a munkáját, 
akkor is ha leköpik, akkor is ha nem fizetik meg a vasárnapját. 
Minimálbérért.
Igen ötezredjére is meg fogom neki mutatni, hogyan rendezze az 
emaileket a laborleletekkel időrendbe vagy név szerint. Alázattal 
megteszem neki ezt, pedig a pokolba kívánom sokszor.
Pontosan ezt teszem a bárkivel, aki végzi a munkáját, tanár vagy 
bármi, mert az a dolgom, hogy a munkáját segítsem rendszergazdaként. 
Noks.

sl
(elnézést: elhallgatok)

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Bérrendezés - www.noks.tk

2016-02-17 bef zés P.J.

marhaság

inkább fáj az igazság

- én korábban is ugyanezeket írtam - bérkommentelők hidegen hagynak 
(nézd vissza pár évre)
(~keress rá pl. egy 'fideszes DVD bemutatóra (Openoffice/Libreoffice) 
nyílt forráskód ügyén ügyén pl.  :)

~akkor talán szoci bértollnok voltam, most meg fideszes?

mert ha van rá bizonyíték, hogy a tanárok fele digianalfabéta - úgy 
akceptálnád a dolgokat?

2016.02.17. 21:25 keltezéssel, Somogyi László írta:

2016.02.17. 21:09 keltezéssel, P.J. írta:

sőt - olyan is van, aki az online napló működésének bemutatása elől 
inkább táppénzre vonul

ezzel mindjárt 2 embert rágalmaztál
1 tanárt és
1 orvost

remélem van bizonyítékod

Másik: nyilvánvalóan látszik ki vagy és mit akarsz itt.
Ugyanazt csinálod, mint a bérkommentelők ezekben a napokban minden 
hírpotálon.

Itt sincs rád vevő.
Szerintem a listagazdának lépnie kellene.

sl
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Bérrendezés - www.noks.tk

2016-02-17 bef zés P.J.

nálatok legfeljebb

- másutt nem a kőkorszakban tartanak ez ügyben (ill. ha igen - tanári 
tehetetlenség okán)

- én már akkor is rg voltam - amikor Beszédmester volt webkamerával

2016.02.17. 13:03 keltezéssel, Csaba Tiba írta:

Te aztán még soha sem láttál fejlesztő foglalkozást. Pont hogy a 
leghagyományosabb eszközöket haaználják.

Alig van komoly informatikai fejlesztés ezen a téren. Amit tesznek az 
igenis hasznos. Felelőségteljes a munkája és sokan hálásak nekik. A te 
munkád is felelőségteljes. Inkább kérdőjeleznéd meg azt, hogy lehet 
politikus valaki 8 általánossal is. Vagy miért kap ezért majd 1millát. 
De annyira jó hogy itt kun de Mó mondenhez ért. Lehet elvállalni a 
munkáját és majd rádirigykedünk.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Bérrendezés - www.noks.tk

2016-02-17 bef zés P.J.

nem a Minimanó metodikájával volt a baj, vagy hogy a 2X2=4 helyett pl. 5 
szerepelt  :)

- hanem, hogy 'könnyítésként - hogy ne kelljen CD-t/DVD-t betennie - így 
lemezképek
készítvén - annak módszertanát (ti. a 2 db kattintást a lemezkép 
csatolásához a virtual clonedrive-ban,

vagy daemon tools-ban) nem sikerült még 2 év alatt sem elsajátítania..

- azt hiszem kb. 71-szer kérdezte meg ezen idő alatt ugyanazt - de 
lehet, hogy lehagytam egy egyest a szám elejéről

---

2016.02.17. 13:15 keltezéssel, Somogyi László írta:

Most már tényleg befejezhetnéd!
Ha azt sem tudod, mi az, hogy fejlesztő pedagógus!
A legképzettebb és legelkötelezettebb pedagógusok.
Pontosan az egybites, csak kattintgatni bíró, félrenevelt és képesség 
hiányos gyerekeket vezetik a helyes útra, jellemzően hagyományos 
eszközökkel.

Lehet, hogy van olyan pedagógus, aki nem tudja kikapcsolni a gépet, te 
viszont teljesen hülye vagy a pedagógiához.

sl

2016.02.17. 12:42 keltezéssel, P.J. írta:

- ha ez a 'fejlesztő' - mi várható el a szimpla, mezei tanártól?

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Bérrendezés - www.noks.tk

2016-02-17 bef zés P.J.

sőt - olyan is van, aki az online napló működésének bemutatása elől 
inkább táppénzre vonul

:)

- de úgy látom - kis bónuszként - legalább minkét fél képviseli magát 
nálatok

http://apaczai7e.mindenkilapja.hu/html/21814738/render/az-iskolank

~ "Híres diákjai:"

felülről az ötödik és tizedik

:)

2016.02.17. 16:25 keltezéssel, Pirity Tamas Gabor írta:

On Wed, Feb 17, 2016 at 12:42:43PM +0100, P.J. wrote:

- el tudom képzelni - milyen flash-es, java-s, html4-es, látványos
kis matematikai/fizikai/stb. appleteket/pluginokat futtathat
fejlesztendő a gyereket..

http://www.origo.hu/gazdasag/20160212-pedagogusok-fizetes-tobbletterhek-portfolio-tuntetes.html

- mert egy ilyen semmiségre is képtelen, mert digianalfabéta - netto
230 ezerért a kis kacsójával a jobb egérgombra is kattinthatna
és hasonló nyalánkságokkal is fejleszthetné magát - pl. mi a
különbség a könyvtár, mappa és fájl között

- ha ez a 'fejlesztő' - mi várható el a szimpla, mezei tanártól?

(mindenki ismeri ezt a típusú 'fejlesztőt' - aki a 16 bites Minimanó
Ősz/Manócska Matek1 - és társai -féle fejlesztői szinten megragadt
15 éve)

Kérlek, mondd gyorsan, hogy nem gondoltad komolyan! Mielőtt valaki
véletlen elolvassa és levonja a következtetést, hogy a rendszergazdák
ilyen sztyupidok.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Bérrendezés - www.noks.tk

2016-02-17 bef zés P.J.

~ „Az iskolától semmilyen támogatást nem kaptam a portfóliókészítéshez. 
Ha a lányom nem segített volna, még most sem lenne feltöltve” – monda a 
fejlesztőpedagógus.

- el tudom képzelni - milyen flash-es, java-s, html4-es, látványos kis 
matematikai/fizikai/stb. appleteket/pluginokat futtathat fejlesztendő a 
gyereket..

http://www.origo.hu/gazdasag/20160212-pedagogusok-fizetes-tobbletterhek-portfolio-tuntetes.html

- mert egy ilyen semmiségre is képtelen, mert digianalfabéta - netto 230 
ezerért a kis kacsójával a jobb egérgombra is kattinthatna
és hasonló nyalánkságokkal is fejleszthetné magát - pl. mi a különbség a 
könyvtár, mappa és fájl között

- ha ez a 'fejlesztő' - mi várható el a szimpla, mezei tanártól?

(mindenki ismeri ezt a típusú 'fejlesztőt' - aki a 16 bites Minimanó 
Ősz/Manócska Matek1 - és társai -féle fejlesztői szinten megragadt

15 éve)

--

2016.02.17. 8:05 keltezéssel, Pirity Tamas Gabor írta:

On Tue, Feb 16, 2016 at 12:53:11PM +0100, Ne'meth Sa'ndor wrote:

:)

2016-02-16 11:41 GMT+01:00 Bornemissza Zsigmond <
bornemissza.zsigm...@gmail.com>:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Troll_(internet)

Hátha valaki nem ismeri:

Pistikét fura viselkedése miatt elküldik a pszichomókushoz.
Az mutat neki különböző rajzokat és kérdezi, mit lát benne rajzokat és
kérdezi, mit lát bennük. Mutat egy négyzetet.
- Ez egy nagy mellű nő.
Mutat egy háromszöget.
- Hú, ez egy nagy mellű nő.
Mutat egy kört.
- Hú, ez aztán az igazán nagy mellű nő!
A pszichológus megkérdezi:
- Pistike, nagyon furcsa vagy, hogy mindenről ugyanaz jut az eszedbe!
- Én vagyok furcsa?! Amikor a doktor úr csupa ilyen rajzot mutat?!

Vannak, akiknek mindenről ugyanaz jut az eszükbe -- kiknek a nagy mellű
nők, kiknek a gonosz, alkalmatlan, semmittevő tanárok.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Bérrendezés - www.noks.tk

2016-02-16 bef zés P.J.

majd a nigériai zűrhajósnak is küldjetek pézt - ha megkaptátok 
tüntetésügyileg - ő biztos jó ámbör

- csak ottragadt

http://pcworld.hu/kozelet/ettol-a-nigeriai-scamtol-biztos-hogy-elajulsz.html

---

2016.02.16. 15:39 keltezéssel, Csaba Tiba írta:

Csatlakozom Kelemen Mihály megjegyzéséhez. Ha csak rossz embereket 
látaz magad körül az azt jelenti hogy rossz helyen vagy. Tökéletesen 
mindenhez értő embereket pedig tárt karokkal várnak a multik fizetésed 
sokszorosáért. Nem értem én sem miért kell ebből ekkora perpatvart 
csinálni. Az admin törölhetné mostmár ezt a szálat. Mindenki nyugodjon 
le. Azt látom hogy a magyar átok nagyon mélyen gyökerezik. 
Összefogásról papol miközben széthúzást szít.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Bérrendezés - www.noks.tk

2016-02-16 bef zés P.J.

de hát kár volt ennyire is erőltetni - hisz elég 2 könyv is

(a probléma ezzel az, hogy valaki ezt el is hiszi, így téves 
absztrakciós izgatás,

vagy hamis asszociáció keltés - így büntetendő  :)

---

2016.02.16. 11:47 keltezéssel, Kunci írta:

2016.02.16. 9:24 keltezéssel, Molnar Peter írta:

Tenyek:
1. Lenyegeben barmilyen kozepfoku informatikai vegzettseggel lehet 
rendszergazda az iskolakban barki.
Egy időben előírás volt (ma már lehet, hogy nem) Nekem is ezért 
kellett már munka mellett elvégezni a felsőfokú OKJ-s tanfolyamot

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Bérrendezés - www.noks.tk

2016-02-16 bef zés P.J.

szépen lejáratta magát ezzel a 2 könyvvel  .)

- eleve egy rendszergazda tanfolyam 2 éves, mérnök info bsc 3,5; esetleg 
2 év msc
(most arról nem beszélve, hogy tényleges tudáshoz még hány év önképzés, 
stb. kell,

ha van eleve képzettsége e téren, ha alapból nincs)

- és ezekhez képest egy irodalomtanár tényleg csak pár év kényelmes 
'seggelés a padon;

- arról nem beszélve, hogy fele részben ugyanúgy emberekkel foglalkozik a
rendszergazda is - ennek minden vetületével

--

2016.02.16. 9:24 keltezéssel, Molnar Peter írta:

Hello!
>Nos, ezzel a ponttal messze nem értek egyet rendszergazdai oldalról,
> és szerintem nem vagyok vele egyedül.
>Azért attól senki sem lesz rendszergazda (sem) mert 2 könyvet 
elolvasott.

Megint olyanon vitatkoztok, amin nem tudtok valtoztatni.
Illetve ha valtoztatni szeretnetek rajta, akkor annak sulyos 
kovetkezmenyei lennenek.

Tenyek:
1. Lenyegeben barmilyen kozepfoku informatikai vegzettseggel lehet 
rendszergazda az iskolakban barki.
2. Lathatoan a jogalkoto semmilyen szakmai feltetelt sem szabott a 
rendszergazdai munkakor betoltesere.
Ha azt mondjuk, hogy ez rossz, marpedig mindenki egyetert a szakma 
becsulete miatt, hogy rossz, akkor kovetelhetnenk ennek a feltetelnek 
a megvaltoztatasat.

De mit kovetelnenk?
Rendszergazdai vegzettseg, mint olyan talan 2010 ota letezik.
Elotte mas neven folytak kepzesek... Ezeket felsorolnank?
Milyen szintu vegzettseget kovetelnenk meg? Kozepfoku? Felsofoku?
Tetelezzuk fel, hogy elfogadnak a minimum vegezettsegi koveteleseinket.
Kovetkezmenyek:
- olyan vegzettsegu szemelyek, akiknek a vegzettsege nem egyertelmuen 
azonosithatoan "rendszergazdai" kieesnenek a korbol.
Peldaul egy 20 eve vegzett programozo matematikus, aki az elmult 20 
evben rendszergazdaskodott eleg sok helyen.
- egyaltalan lenne annyi jelentkezo, amennyire szukseg lenne? Most a 
vegzettseg szukitese nelkul is lasszoval kell fogni az embereket.
- Nektek kell magyaraznom, hogy a rendszergazdai szakmaban a papir az 
nem minden?

Szoval van egy jelenlegi szabalyozas.
Ha az nem tetszik, akkor lehet rajta valtoztatni, de akkor legyen ra 
egy terv, ami szeles tamogatast kap.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Bérrendezés - www.noks.tk

2016-02-16 bef zés P.J.

továbbra is tartom a 'tétet - hogy ahogy a tüntetésről visszaért - már 
nem is úgy

viszonyul helyben a dolgokhoz

- a 'dolgokhoz való hozzáállásnak ugyanis nem csak pénzügyi vonatkozásai 
vannak
(azt pedig ne mondja senki, hogy ingyért ha valaki nem tud valamit 
megtenni, ami
egyébként semmibe sem kerül akár fizikálisan sem - akkor az pénzt harcol 
ki másnak)

- ti nagyobbrészt úgy vagytok rendszergazdák, hogy közben pedagógusok is 
vagytok

- így esélytelen számotokra a tényekre való valódi rálátás

- a gyerekemre pedig ne nagyon hivatkozzatok - és ne én pótoljam otthon 
egy jelentős rész pedagógus alkalmatlanságot

- képzeld el - mi lenne - ha ez ténylegesen is kiderülne?  :)

- én anno pénteken még du. fél 5-kor is iskolában voltam, és nem a 
fészbukot nyomogattam, stb.

(nincs nagyobb terhelés, csak más ingerküszöb és lehetőség másra)
a youtube-on pedig végignéztem több videót is ezzel kapcsolatban
- pl. a szülő szerintem ne panaszkodjon amiatt, hogy másodikos gyerek 
C-vitamint tanul

(a módszertani megfeleltetés persze más kérdés) - az enyém
már óvodában ismerte a googolplexet - inkább örüljön ennek

---

2016.02.16. 9:49 keltezéssel, Bagó István írta:

Kolléga!

Te hallottad a tüntetésen elhangzott beszédeket??? A youtube-on fent 
az egész, keress rá…
Én kint áztam az esőben, és tudom, hogy igenis a szakszervezet kiáll a 
nem pedagógusok béremelése mellett!

Bagó István

Inf. tanár, rendszergazda

Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola

Győr

*From:*techinfo-boun...@lista.sulinet.hu 
[mailto:techinfo-boun...@lista.sulinet.hu] *On Behalf Of *P.J.

*Sent:* Monday, February 15, 2016 11:38 PM
*To:* Techinfo
*Subject:* Re: Bérrendezés - www.noks.tk

a pedagógus az - aki legutoljára fog téged képviselni (ebben abszolút 
és örökös aranyérmes - megelőzve

még az iskolatitkárokat is :)

- vagy te nem láttál még pedagógust?

:)

gondolod, hogy még hálások is lehetünk nekik?

:)

ha engem kérdezel - se Gallóné, se pl. Balog 'nem tudja szabályosan 
kikapcsolni a gépet'  :)

(így aztán magasabb dolgokról nem is érdemes tovább vitázni)

~ mindkettő '1-es

2016.02.15. 23:07 keltezéssel, Horváth Attila írta:

Most vagy én nem látom a választ, vagy nem értelmeztem helyesen.

A kérdés szerintem csak annyi volt, van-e különleges oka annak,
hogy a szégyenletes javadalmazás témában

tökéletes összhangban lévő műszaki csapat nagy része miért nem
tartotta fontosnak jelezni ezt az erre szolgáló felületen.

A logikai gondolkodás nagyszerű dolog, viszont aki arra hivatkozva
hagyta a francba az egészet, annak csak gratulálni tudok.

A hétvégén pedagógusok tüntettek, hetek óta pedagógusok, sokszor
az állásukat veszélyeztetve állnak ki az igazukért, vállalják
sokszor nem csak a nevüket,

az arcukat is.

Ha jól figyeltetek, a Kossuth téren téma volt a NOKS is, a
követelések között szerepel ez a kör is.

Bőven lehet, hogy a kevés tényleges intézkedés egyike lesz a NOKS
bérek rendezése.

Aki most a logikára hivatkozik, akkor azt majd visszadobja, mint
logikai bukfenc?

Csak megérteni akarom, meggyőzni senkit...

Attila

(aki mellesleg nagyon nem NOKS körbéli, de a neve ott szerepel a
listán...)

2016. február 15. 22:46 P.J. írta, <j.p...@vnet.hu
<mailto:j.p...@vnet.hu>>:

pedig egyszerű

- 'igen kicsiny a valószínűsége', hogy a digianalfabéta
iskolatitkár, vagy más irodista tudja a legjobban képviselni a műszaki
'személyzet' érdekeit

~ valamint a logikai gondolkodás nem tételez fel hipotézisként sem
eredményt egy listára való feliratkozás okán

:)

~ műszaki 'személyzet esetén talán a közös egyidejű felmondás /
közalkalmazotti státusz és egyéb
hülyeségek felmondása - és az abból való kilépés és a piaci
bérekre való áttérés segítene talán
- ha szoci / ha fideszes is épp a 'döntéshoZOO'

--

2016.02.15. 19:07 keltezéssel, Istvan Nagel írta:

Megkérdezhetném, hogy hol került ez az egyébként
szégyenleninivalóan alacsony aláírottságú lista felhasználásra?
2900valahány aláírás, holott elvileg 50 000 körüli noks
státusú ember van...

Pl.: Rákerestem néhánysok, az itt a listán mérvadó ember
nevére, és nemsokukat találtam az aláírók között...
Megkérdezhetném ennek is az okát?

2016.02.01. 15:35 keltezéssel, Mészáros Róbert írta:

Sziasztok Kollégák!

Az iskolatitkárok facebook csoport régóta hallatja hangját a
pedagógiai
munkát közvetlenül segítők bérhelyzetének rendezése érdekében.
Ezzel kapcsolatban röviden megfogalmazták a bérrendezés
igényét (van
aprója a dolognak - KLIK-es pedagógus egyeztetés, Miskolci
Hermann Ottó
Gimi petíciója, stb.)!
Kérésükre készítettem egy honlapot: www.noks.tk
<http://www.noks.tk>, ahol

Re: Bérrendezés - www.noks.tk

2016-02-15 bef zés P.J.

te ilyen '2 könyv olvasása után lettél talán rendszergazda ?

szörnyen sajnálom

- tényleg nem tudok erre mit mondani

~ a kis zöld könyv, vagy legalább a Mao -féle kis vörös közte volt?

:)

--

2016.02.16. 1:26 keltezéssel, k...@mayten.sch.bme.hu írta:
Nem akartam hozzaszolni, vegulis mokas olvasni az 'okfejtest', de a 
targyi tevedesek a gyengeim.

On 2016-02-16 00:03, P.J. wrote:

~ miért nem a pedagógus van ilyen 'betanuláson kis bérért?

1) ahhoz, hogy valaki tanitson, diploma kell, valamint nehany eves 
kepzes.  ahhoz, hogy valaki rendszergazda legyen, elolvasol ket 
konyvet es kesz.

2) a pedagogus is van betanulason, meghozza fizetes nelkul, legalabbis 
fiatal koromban mikor egy tanarkepzo foiskolas lannyal jartam, neki 
kellett jarni hospitalni (asszem igy hivtak) amikor lenyegeben a 
tanitast tanulta be.  Ez a kepzes resze, nem jar erte fizetes, sot, ha 
koltsegteriteses kepzesben tanulsz, meg te fizetsz erte.  Ha ugy 
nezem, a rendszergazda meg jobban is jar, neki legalabb fizetnek amig 
betanul.

3) senki nem tiltja, hogy barmelyik pedagogus extra munkat vallaljon 
extra berert.  van, aki magantanar a szabadidejeben, van aki 
rendszergazda.  lehet epp betanul valahol, ki tudja.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Bérrendezés - www.noks.tk

2016-02-15 bef zés P.J.

pont erről beszélek

~ miért nem a pedagógus van ilyen 'betanuláson kis bérért?
[- vagy pl. egy igazgató - mert ő aztán tényleg betanul konkrétan (~hisz 
előtte nem volt még igazgató - logice - tehát van mit betanulnia) - 
mégsem kap ezért kevesebb fizetést  :) - pedig a lenti okfejtésedből ez 
következne]

~ aztán mehetne egy másik iskolába újra 'betanulni :)   - hisz ott 
szürke a házfal és nem rózsaszín,

mint a korábbi iskolában

- az ilyen 'betanulásosdit hogy hogy nem akceptálnád pl. baleseti 
ambulancián az orvos esetében? - de pl. rendszergazdánál igen?

- ill. miért nem szeretnéd ugyanezt ugyanígy magadnak, pedagógusnak is?

:)

nem érzed ezt a felfogást nevetségesnek?

2016.02.16. 0:47 keltezéssel, Szalayné Tahy Zsuzsa írta:
Hát, én pedagógus vagyok. Tüntettem is. És naponta hallgatom, hogy a 
pedagógusok "már megint a béremelésért kiabálnak". Pedig nem. Vagyis, 
igen. Az iskolatitkár, a rendszergazda, a takarító és a többi béréért. 
A technikus. dajka, gyógypedagógus és könyvtáros státuszokért és 
bérekért...

Az lehet, hogy nagyon sok tanár nem tud semmit informatikából, de azt 
tudja, hogy ha nincs rendszergazda, akkor az iskola leáll (ő sem tud 
dolgozni).

És ha már itt tartunk:
A Szent István Gimnáziumba (Budapest XIV. ker, Ajtósi Dürer sor) 
rendszergazdát keresünk, lényegében azonnali belépéssel.
December 4-én ment el az egyik rendszergazdánk, január elején 
találtunk helyette egy kezdőt. Pénteken megy el a másik 
rendszergazdánk. Most a helyére keresünk hardverhez, hálózathoz és 
Linux-hoz értő embert, a szokásos bérért. A másik új emberünk Windows 
szerverhez és adatbázisokhoz ért (állítólag, mert eddig csak 
ismerkedett a rendszerrel).
Az iskola kíváló ugródeszka, 2 év után 2-3-szoros fizetésért tudnak 
elhelyezkedni a rendszergazdáink. De én nagyon örülnék, ha az 
átállást, betanítást... nem kellene minden 2. évben túlélni.
Szóval, ha valaki tud egy tehetséges kezdőről, szóljon neki, hogy 
nálunk lehet igazán fejlődni... És hátha 1 év múlva már fizetést is 
kap érte alamizsna helyett.

SzTZs

2016-02-16 0:02 GMT+01:00 P.J. <j.p...@vnet.hu <mailto:j.p...@vnet.hu>>:

ettől nem fog változni a helyzet

- ha észrevetted volna - Szlovákiában egy szocdem kormány ellen
tiltakoznak ugyanezen okból

- de sorolhatnék chilei, argentín, stb. példát is - ha veszed a
fáradtságot, hogy utánanézz

ugyanis teljesen másról van szó globálisan mindezekkel
kapcsolatban - és nem a magyar ugar
az egyetlen érintett - legkevésbé pedig akár fidesz, vagy szoci
kormány - indifferens
- a paradigmaváltást pedig nem a pedagógus fogja meglépni

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Bérrendezés - www.noks.tk

2016-02-15 bef zés P.J.

és ebben milyen összefüggést véltél felfedezni?

nyilván ha tüntetnék (és ilyen típusú lennék) - én is mondanék 
mindenfélét - és támogatásomról biztosítanék mindenkit,

vagy legalábbis azokat sorolnám, akiket esetleg valamilyen hátrány ért
- ez a propaganda alapja

- csak furcsa lenne, hogy eddig ez nem jutott eszembe - csak épp most?

:)

-

2016.02.16. 0:15 keltezéssel, Farkas Gábor írta:

A szombati pedagógus tüntetésen ha jól tudom fizetésemelésről talán 
kétszer esett szó: az oktatást segítők és az egészségügyi dolgozók 
kapcsán.

FG

*From:*techinfo-boun...@lista.sulinet.hu 
[mailto:techinfo-boun...@lista.sulinet.hu] *On Behalf Of *P.J.

*Sent:* Monday, February 15, 2016 11:38 PM
*To:* Techinfo <techinfo@lista.sulinet.hu>
*Subject:* Re: Bérrendezés - www.noks.tk

a pedagógus az - aki legutoljára fog téged képviselni (ebben abszolút 
és örökös aranyérmes - megelőzve

még az iskolatitkárokat is :)

- vagy te nem láttál még pedagógust?

:)

gondolod, hogy még hálások is lehetünk nekik?

:)

ha engem kérdezel - se Gallóné, se pl. Balog 'nem tudja szabályosan 
kikapcsolni a gépet'  :)

(így aztán magasabb dolgokról nem is érdemes tovább vitázni)

~ mindkettő '1-es

2016.02.15. 23:07 keltezéssel, Horváth Attila írta:

Most vagy én nem látom a választ, vagy nem értelmeztem helyesen.

A kérdés szerintem csak annyi volt, van-e különleges oka annak,
hogy a szégyenletes javadalmazás témában

tökéletes összhangban lévő műszaki csapat nagy része miért nem
tartotta fontosnak jelezni ezt az erre szolgáló felületen.

A logikai gondolkodás nagyszerű dolog, viszont aki arra hivatkozva
hagyta a francba az egészet, annak csak gratulálni tudok.

A hétvégén pedagógusok tüntettek, hetek óta pedagógusok, sokszor
az állásukat veszélyeztetve állnak ki az igazukért, vállalják
sokszor nem csak a nevüket,

az arcukat is.

Ha jól figyeltetek, a Kossuth téren téma volt a NOKS is, a
követelések között szerepel ez a kör is.

Bőven lehet, hogy a kevés tényleges intézkedés egyike lesz a NOKS
bérek rendezése.

Aki most a logikára hivatkozik, akkor azt majd visszadobja, mint
logikai bukfenc?

Csak megérteni akarom, meggyőzni senkit...

Attila

(aki mellesleg nagyon nem NOKS körbéli, de a neve ott szerepel a
listán...)

2016. február 15. 22:46 P.J. írta, <j.p...@vnet.hu
<mailto:j.p...@vnet.hu>>:

pedig egyszerű

- 'igen kicsiny a valószínűsége', hogy a digianalfabéta
iskolatitkár, vagy más irodista tudja a legjobban képviselni a
műszaki
'személyzet' érdekeit

~ valamint a logikai gondolkodás nem tételez fel hipotézisként
sem eredményt egy listára való feliratkozás okán

:)

~ műszaki 'személyzet esetén talán a közös egyidejű felmondás
/ közalkalmazotti státusz és egyéb
hülyeségek felmondása - és az abból való kilépés és a piaci
bérekre való áttérés segítene talán
- ha szoci / ha fideszes is épp a 'döntéshoZOO'

--

2016.02.15. 19:07 keltezéssel, Istvan Nagel írta:

Megkérdezhetném, hogy hol került ez az egyébként
szégyenleninivalóan alacsony aláírottságú lista
felhasználásra?
2900valahány aláírás, holott elvileg 50 000 körüli noks
státusú ember van...

Pl.: Rákerestem néhánysok, az itt a listán mérvadó ember
nevére, és nemsokukat találtam az aláírók között...
Megkérdezhetném ennek is az okát?

2016.02.01. 15:35 keltezéssel, Mészáros Róbert írta:

Sziasztok Kollégák!

Az iskolatitkárok facebook csoport régóta hallatja
hangját a pedagógiai
munkát közvetlenül segítők bérhelyzetének rendezése
érdekében.
Ezzel kapcsolatban röviden megfogalmazták a
bérrendezés igényét (van
aprója a dolognak - KLIK-es pedagógus egyeztetés,
Miskolci Hermann Ottó
Gimi petíciója, stb.)!
Kérésükre készítettem egy honlapot: www.noks.tk
<http://www.noks.tk>, ahol ez le is van írva.
Kérlek titeket, írjátok alá, csatlakozzunk a
kezdeményezéshez minél
többen, hogy a probléma felszínre kerülhessen
döntéshozói körökben is.

Köszönöm!

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu <mailto:Techinfo@lista.sulinet.hu>
Fel- és leiratkozás:
http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
<http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo>
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyféls

Re: Bérrendezés - www.noks.tk

2016-02-15 bef zés P.J.

ettől nem fog változni a helyzet

- ha észrevetted volna - Szlovákiában egy szocdem kormány ellen 
tiltakoznak ugyanezen okból

- de sorolhatnék chilei, argentín, stb. példát is - ha veszed a 
fáradtságot, hogy utánanézz

ugyanis teljesen másról van szó globálisan mindezekkel kapcsolatban - és 
nem a magyar ugar
az egyetlen érintett - legkevésbé pedig akár fidesz, vagy szoci kormány 
- indifferens

- a paradigmaváltást pedig nem a pedagógus fogja meglépni

--

2016.02.15. 23:47 keltezéssel, Horváth Attila írta:

Ja, minden világos.

Pedagógus = ellenlábas
Ergo a paranoiámban  így magamra maradva  sem teszek semmit azért, 
hogy változzon a helyzetem.

Asszem ezt hívják magyar átoknak.
Hát sok sikert, azt azért javaslom kidolgozni, hogyan is szerezzen a 
világ tudomást minderről,
ha egymást sem becsülitek annyira, hogy közületek valaki 
képviselhessen Titeket.( - kivétel)

A

2016. február 15. 23:38 P.J. írta, <j.p...@vnet.hu 
<mailto:j.p...@vnet.hu>>:

a pedagógus az - aki legutoljára fog téged képviselni (ebben
abszolút és örökös aranyérmes - megelőzve
még az iskolatitkárokat is :)

- vagy te nem láttál még pedagógust?

:)

gondolod, hogy még hálások is lehetünk nekik?

:)

ha engem kérdezel - se Gallóné, se pl. Balog 'nem tudja
szabályosan kikapcsolni a gépet'  :)
(így aztán magasabb dolgokról nem is érdemes tovább vitázni)

~ mindkettő '1-es

2016.02.15. 23:07 keltezéssel, Horváth Attila írta:

Most vagy én nem látom a választ, vagy nem értelmeztem helyesen.
A kérdés szerintem csak annyi volt, van-e különleges oka annak,
hogy a szégyenletes javadalmazás témában
tökéletes összhangban lévő műszaki csapat nagy része miért nem
tartotta fontosnak jelezni ezt az erre szolgáló felületen.

A logikai gondolkodás nagyszerű dolog, viszont aki arra
hivatkozva hagyta a francba az egészet, annak csak gratulálni tudok.
A hétvégén pedagógusok tüntettek, hetek óta pedagógusok, sokszor
az állásukat veszélyeztetve állnak ki az igazukért, vállalják
sokszor nem csak a nevüket,
az arcukat is.
Ha jól figyeltetek, a Kossuth téren téma volt a NOKS is, a
követelések között szerepel ez a kör is.
Bőven lehet, hogy a kevés tényleges intézkedés egyike lesz a NOKS
bérek rendezése.
Aki most a logikára hivatkozik, akkor azt majd visszadobja, mint
logikai bukfenc?

Csak megérteni akarom, meggyőzni senkit...

Attila

(aki mellesleg nagyon nem NOKS körbéli, de a neve ott szerepel a
listán...)

2016. február 15. 22:46 P.J. írta, <j.p...@vnet.hu
<mailto:j.p...@vnet.hu>>:

pedig egyszerű

- 'igen kicsiny a valószínűsége', hogy a digianalfabéta
iskolatitkár, vagy más irodista tudja a legjobban képviselni
a műszaki
'személyzet' érdekeit

~ valamint a logikai gondolkodás nem tételez fel
hipotézisként sem eredményt egy listára való feliratkozás okán

:)

~ műszaki 'személyzet esetén talán a közös egyidejű felmondás
/ közalkalmazotti státusz és egyéb
hülyeségek felmondása - és az abból való kilépés és a piaci
bérekre való áttérés segítene talán
- ha szoci / ha fideszes is épp a 'döntéshoZOO'

--

2016.02.15. 19:07 keltezéssel, Istvan Nagel írta:

Megkérdezhetném, hogy hol került ez az egyébként
szégyenleninivalóan alacsony aláírottságú lista felhasználásra?
2900valahány aláírás, holott elvileg 50 000 körüli noks
státusú ember van...

Pl.: Rákerestem néhánysok, az itt a listán mérvadó ember
nevére, és nemsokukat találtam az aláírók között...
Megkérdezhetném ennek is az okát?

2016.02.01. 15:35 keltezéssel, Mészáros Róbert írta:

Sziasztok Kollégák!

Az iskolatitkárok facebook csoport régóta hallatja hangját
a pedagógiai
munkát közvetlenül segítők bérhelyzetének rendezése érdekében.
Ezzel kapcsolatban röviden megfogalmazták a bérrendezés
igényét (van
aprója a dolognak - KLIK-es pedagógus egyeztetés, Miskolci
Hermann Ottó
Gimi petíciója, stb.)!
Kérésükre készítettem egy honlapot: www.noks.tk
<http://www.noks.tk>, ahol ez le is van írva.
Kérlek titeket, írjátok alá, csatlakozzunk a
kezdeményezéshez minél
többen, hogy a probléma felszínre kerülhessen döntéshozói
körökben is.

Köszönöm!

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu <mailto:Techinfo@lista.sulinet.hu>
Fel- és leiratkozás:
http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyféls

Re: Bérrendezés - www.noks.tk

2016-02-15 bef zés P.J.

a pedagógus az - aki legutoljára fog téged képviselni (ebben abszolút és 
örökös aranyérmes - megelőzve

még az iskolatitkárokat is :)

- vagy te nem láttál még pedagógust?

:)

gondolod, hogy még hálások is lehetünk nekik?

:)

ha engem kérdezel - se Gallóné, se pl. Balog 'nem tudja szabályosan 
kikapcsolni a gépet'  :)

(így aztán magasabb dolgokról nem is érdemes tovább vitázni)

~ mindkettő '1-es

2016.02.15. 23:07 keltezéssel, Horváth Attila írta:

Most vagy én nem látom a választ, vagy nem értelmeztem helyesen.
A kérdés szerintem csak annyi volt, van-e különleges oka annak, hogy a 
szégyenletes javadalmazás témában
tökéletes összhangban lévő műszaki csapat nagy része miért nem 
tartotta fontosnak jelezni ezt az erre szolgáló felületen.

A logikai gondolkodás nagyszerű dolog, viszont aki arra hivatkozva 
hagyta a francba az egészet, annak csak gratulálni tudok.
A hétvégén pedagógusok tüntettek, hetek óta pedagógusok, sokszor az 
állásukat veszélyeztetve állnak ki az igazukért, vállalják sokszor nem 
csak a nevüket,

az arcukat is.
Ha jól figyeltetek, a Kossuth téren téma volt a NOKS is, a követelések 
között szerepel ez a kör is.
Bőven lehet, hogy a kevés tényleges intézkedés egyike lesz a NOKS 
bérek rendezése.
Aki most a logikára hivatkozik, akkor azt majd visszadobja, mint 
logikai bukfenc?

Csak megérteni akarom, meggyőzni senkit...

Attila

(aki mellesleg nagyon nem NOKS körbéli, de a neve ott szerepel a 
listán...)

2016. február 15. 22:46 P.J. írta, <j.p...@vnet.hu 
<mailto:j.p...@vnet.hu>>:

pedig egyszerű

- 'igen kicsiny a valószínűsége', hogy a digianalfabéta
iskolatitkár, vagy más irodista tudja a legjobban képviselni a műszaki
'személyzet' érdekeit

~ valamint a logikai gondolkodás nem tételez fel hipotézisként sem
eredményt egy listára való feliratkozás okán

:)

~ műszaki 'személyzet esetén talán a közös egyidejű felmondás /
közalkalmazotti státusz és egyéb
hülyeségek felmondása - és az abból való kilépés és a piaci
bérekre való áttérés segítene talán
- ha szoci / ha fideszes is épp a 'döntéshoZOO'

--

2016.02.15. 19:07 keltezéssel, Istvan Nagel írta:

Megkérdezhetném, hogy hol került ez az egyébként
szégyenleninivalóan alacsony aláírottságú lista felhasználásra?
2900valahány aláírás, holott elvileg 50 000 körüli noks státusú
ember van...

Pl.: Rákerestem néhánysok, az itt a listán mérvadó ember nevére,
és nemsokukat találtam az aláírók között...
Megkérdezhetném ennek is az okát?

2016.02.01. 15:35 keltezéssel, Mészáros Róbert írta:

Sziasztok Kollégák!

Az iskolatitkárok facebook csoport régóta hallatja hangját a
pedagógiai
munkát közvetlenül segítők bérhelyzetének rendezése érdekében.
Ezzel kapcsolatban röviden megfogalmazták a bérrendezés igényét
(van
aprója a dolognak - KLIK-es pedagógus egyeztetés, Miskolci
Hermann Ottó
Gimi petíciója, stb.)!
Kérésükre készítettem egy honlapot: www.noks.tk
<http://www.noks.tk>, ahol ez le is van írva.
Kérlek titeket, írjátok alá, csatlakozzunk a kezdeményezéshez minél
többen, hogy a probléma felszínre kerülhessen döntéshozói
körökben is.

Köszönöm!

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu <mailto:Techinfo@lista.sulinet.hu>
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Bérrendezés - www.noks.tk

2016-02-15 bef zés P.J.

pedig egyszerű

- 'igen kicsiny a valószínűsége', hogy a digianalfabéta iskolatitkár, 
vagy más irodista tudja a legjobban képviselni a műszaki

'személyzet' érdekeit

~ valamint a logikai gondolkodás nem tételez fel hipotézisként sem 
eredményt egy listára való feliratkozás okán

:)

~ műszaki 'személyzet esetén talán a közös egyidejű felmondás / 
közalkalmazotti státusz és egyéb
hülyeségek felmondása - és az abból való kilépés és a piaci bérekre való 
áttérés segítene talán

- ha szoci / ha fideszes is épp a 'döntéshoZOO'

--

2016.02.15. 19:07 keltezéssel, Istvan Nagel írta:
Megkérdezhetném, hogy hol került ez az egyébként szégyenleninivalóan 
alacsony aláírottságú lista felhasználásra?
2900valahány aláírás, holott elvileg 50 000 körüli noks státusú ember 
van...

Pl.: Rákerestem néhánysok, az itt a listán mérvadó ember nevére, és 
nemsokukat találtam az aláírók között...

Megkérdezhetném ennek is az okát?

2016.02.01. 15:35 keltezéssel, Mészáros Róbert írta:

Sziasztok Kollégák!

Az iskolatitkárok facebook csoport régóta hallatja hangját a pedagógiai
munkát közvetlenül segítők bérhelyzetének rendezése érdekében.
Ezzel kapcsolatban röviden megfogalmazták a bérrendezés igényét (van
aprója a dolognak - KLIK-es pedagógus egyeztetés, Miskolci Hermann Ottó
Gimi petíciója, stb.)!
Kérésükre készítettem egy honlapot: www.noks.tk, ahol ez le is van írva.
Kérlek titeket, írjátok alá, csatlakozzunk a kezdeményezéshez minél
többen, hogy a probléma felszínre kerülhessen döntéshozói körökben is.

Köszönöm!

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Fwd: OFF:Re: Bérrendezés - www.noks.tk

2016-02-03 bef zés P.J.

a 'tudásgyarapításra szavaZOOk én is - pl. hogyan kellene leállítani 
szabályosan egy gépet by

tanár - pl. most Mickolcon igazán be lehetne mondatni egy mikrofonba  :)
- akár sokan is lehetnek - hátha így lenne foganatja - és lenne valami 
kis értelme is a légyottnak

ez a valóság nyúlfarknyian és kontraszelekció ügyileg - és nem a lenti 
süket párbeszéd

kb. innen lehet a szintet megkezdeni

és csak ha ez megvan - akkor továbblépni magasabb síkokra - pl. switch 
konfigurálás  :)

2016.02.03. 13:36 keltezéssel, Somogyi László írta:

2016.02.03. 13:29 keltezéssel, Balázs Alaksza írta:

2016. február 3. 13:14 Somogyi László írta, 
>:

Ez szédületes butaság.
Jelenleg a költségvetésnél euro milliárdokkal többet költhet el a
kormány, amíg az EU csecsét szopjuk.
Ezt elvileg felzárkóztatásra kapjuk, ennek része lenne a
közoktatás és az eü átalakítása is. Helyette van belőle ami van.
Ez viszont véges forrás.
Utána kellene önfenntartóvá válnunk, mikor elzáródik a pénzcsap,
addig kellene lejátszani a fejlesztéseket.
Ez nem látszik kiscsávó.

Közoktatásban például béremelés, egyetemi képzés megerősítése,
kontraszelekció megszüntetése.

A béremelés pont nem ilyen fejlesztés amit ebből(eu-s) pénzből 
kellene, magad is megírtad, addig tart amíg el nem zárják a 
pénzcsapot, ha elzárták utána miből lesznek finanszírozva a magasabb 
bérek?
A fejlesztésnek eszközszinten és tudásgyarapítás formájában kellene 
megtörténnie(támogatott továbbképzések mondjuk).

Jaj, Balázs!
Talpra állított önfenntartó magyar gazdaság tudja finanszírozni a 
béreket a közoktatásban is. A mondatom eleje a lényeg.
Eszközszinten megy fejlesztés, látjátok a pályázatokat, oktatásban és 
eü-ben is mind-mind eszköz, ne írjam már le ide, hogy miért jó eszközt 
fejleszteni a politikusnak és miért nem jó bérre költeni.

A tudásgyarapítás: leépülő egyetemi oktatás. Valóság.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Bérrendezés - www.noks.tk

2016-02-02 bef zés P.J.

ez se rossz:

http://www.peticiok.com/rendri_vedelem_a_ni_futoknak_a_margitszigeten

vagy ez:

http://www.peticiok.com/mentsuk_meg_bajusz_urat

:)

-

2016.02.02. 17:18 keltezéssel, Istvan Nagel írta:

Ez pedig 2014 óta növekszik...
Mire mentünk vele?
http://www.peticiok.com/stats.php?id=89226

2016.02.02. 17:02 keltezéssel, Verpeléti Ferenc írta:

Azért ez a lista is növekszik.
Egy nap telt el, és most 684-nél tart.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: acrobat reader automatikus frissites

2016-02-02 bef zés P.J.

- igen

~ beállítások/frissítéskezelő

vagy:
http://trekker.net/archives/disable-adobe-reader-xi-updates-with-group-policy/
https://www.adobe.com/devnet-docs/acrobatetk/tools/AdminGuide/gpo.html

---

2016.02.02. 14:08 keltezéssel, Fodor Zsolt írta:

Üdv Mindenkinek!

Adott egy Acrobat Reader XI egy Win7-es gépen.
Elvileg be lehet állítani, hogyan történjék a program frissítése.

https://helpx.adobe.com/acrobat/kb/automatic-updates---acrobat-reader.html

Nos, nem találom a tényleges beállítási helyet... :(

Félreértettem valamit?

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Lokális gépeken egyéni Házirendek

2015-10-13 bef zés P.J.

http://www.frickelsoft.net/blog/?p=31

---

2015.10.11. 13:18 keltezéssel, Sütő Péter írta:

Hello!

Jóbarátunk ismét segítségünkre van:
http://superuser.com/questions/540783/how-to-copy-local-group-policy-objects-from-one-machine-to-another

Sücy

2015. október 11. 12:00 írta, >:

From: Gábor Sári >
Subject: Lokális gépeken egyéni Házirendek

15 egyéni gép, DC nélküli környezetben, Windows 7 Prof 64bit.

A User szintű Házirendbeállítások, hogyan másolhatóak át egyik
gépről a
másikra?

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: munkaidő-, feladat nyilvántartás

2015-10-01 bef zés P.J.

pl. supportosnak - ha már úgyis ott van - 'megfelelő lenne az 
informatika tanár is

(ő úgyis 'tud oktatni és 'ért hozzá...  :)

- azért a 2-4 kreditért beleférne a munkaidejébe a sok cseverészés helyett

:)

2015.10.01. 14:53 keltezéssel, Kunci írta:

2015.10.01. 13:39 keltezéssel, k...@mayten.sch.bme.hu írta:
Alapveto kulonbseg a felsorolt tevekenysegek es a rendszergazda 
tevekenysegei kozott, hogy mindenki mas munkajanak van eredmenye.
Igazából egy jól működő rendszer, rendesen karbantartott gépek és 
hozzáértő kollégák esetén nem is lenne szükség a napi 8 órában a 
rendszergazdára. Sőt! A kifejezetten rendszergazdai feladatokat inkább 
normál munkaidőn kívül lehet elvégezni. Nap közben főleg helpdesk 
tevékenységet kell folytatni. Azt viszont azonnal és van ami ráér 
rögtön is. :) Ezért lenne jó (jobb) ha a helyszínen munkaidőben lenne 
egy supportos kolléga. Délutános vagy éjszakai műszakban akár 
félállásban vagy megbízással pedig egy rendszergazda.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: játékok

2015-09-29 bef zés P.J.

akár multiplayer-ezhetne is a szomszédokkal helyi LAN-on is  :)
(persze singleplayer is lehet botokkal - vagy internetes multiplayer, 
szerverekkel)

ez mind (multiplayer és) elmegy az ő videokártyájánál gyengébben is - pl:
(ebből 14 ingyenes - így 'venni sem kell)

Alien Arena
Assaultcube
Critical Strike Portable
GTA San Andreas Multiplayer (MTA San Andreas)
GTA Vice City Multiplayer (Nice Vice)
Marble Arena 2
Nexuiz
Open Arena
Quake 3 Arena
Race - The WTCC Game
Sauerbraten
Serious Sam
Serious Sam 2
Serious Sam 2 HD - The Second Encounter
Star Wars JK II Jedi Outcast
TmNationsForever
Tremulous
Tribes 2
Unreal Tournament
Urban Terror
Wolfenstein
Wolfenstein - Enemy Territory
Return to Castle Wolfenstein
Warsow
WolfQuest

~ a battlefield heroes is action game

2015.09.29. 17:58 keltezéssel, MARKO Ferenc írta:

World of tanks ?

Zoltán Kurucz > ezt írta (2015. szeptember 29., kedd):

Sziasztok!

Nem túl szakmai. Egy ismerősöm kért meg, hogy vegyek pár játékot a
gépére (2x3Ghz; 4Gb ram; GeForce GT610) nem vagyok egy nagy gémer,
így segítségetek kérném. Elvárások:
egyszerű kezelhetőség, lehetőség szerint magyar, de angollal is
boldogul. Heroes 3-4 volt a kedvence... de bármi jöhet. Köszi
előre is.

-- 
Kurucz Zoltán

*rendszergazda*
/constantinum.hu /

--
A Gmail mobilalkalmazásból elküldve

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: cikk

2015-09-16 bef zés P.J.

nyilván ez a másik ok (~ahol ez a tényállás) - de ha ez pozitívra 
változna is - akkor is csak szükséges

- de nem elégséges feltétel lenne

- a legfőbb ok az ikt eszközök használatában a 'használók' 
képzetlensége, ellenállása, hozzá nem értése, stb.

-

2015.09.16. 12:51 keltezéssel, Kunci írta:

Sziasztok!

Evidens, hogy a technikai fejlesztéstől az oktatás minősége még nem 
lesz jobb. Viszont elavult, működésképtelen vagy alig-alig működő 
eszközökkel és infrastruktúrával még az alapokat sem lehet 
megtanítani, nemhogy minőségibbé tenni az oktatást.

Kunci
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: FW: Re: cikk

2015-09-16 bef zés P.J.

jó - hát persze halmazelmélettel, vagy valószínűség-számítással lehet 
jönni, igazolni
ezen állítást - de ugyanígy a rendszergazda dolga sem az, főleg nem az 
inf. tanár oktatása

  :)

---

2015.09.16. 12:32 keltezéssel, Nagy Gábor írta:

- Nem minden infó tanár ilyen.
- Valóban nem dolga az alkalmazottak oktatása.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: cikk

2015-09-16 bef zés P.J.

nem tudom - mi köze ehhez az informatika tanári listának
(hiszen - lásd lent - az inf.tanár magát az okot sem meri megnevezni,
mert ugye kolléga, meg miegymás  :)

a különféle 'ikt' eszközöket többségében különféle végzettségű tanárok 
használnák

és nem inf. tanárok, vagy mérnökök

- ami a közös bennük, hogy gyakorlatilag alap szinten sem értenek ezek
kezeléséhez (persze úgy általánosan egy 30 órás inf. gyorstalpaló anyagától
is többségében elhasalnának). Elvárás, ezzel kapcsolatos ellenőrzés, felvé-
telkor informatikai jártasság ellenőrzése, gyakorlati próba, teszt, stb. 
stb. az

elmúlt 2 évtizedben ezzel kapcsolatban sehol sem realizálódott, képzésükre
utólag (~jóhiszeműleg) sem történt tényleges előremozdulás

- nyilván ha pl. egy digitáblát csak egy film vetítésére fogják 
használni (amire a teremben
egyébként ott lévő televízió+dvd-lejátszó páros is megfelelne - viszont 
'előnyként így hamarabb
romlik el a digitáblához tartoZOO hangfalpár - ahogy jól felhangosítják 
pl. diszkóhoz :), akkor
képzettség, képesség és motiváltság hiányában az ikt eszközöket így 
'használó' előadó annak elő-
nyeiből semmit sem tud kihasználni, sőt hozzá nem értésével, 
járatlanságával, de az eszköz
rossz hatásfokú használatával valójában időt von el a tényleges oktatási 
tevékenységtől - és
tényleg: még táblán, krétával is jobb eredményt ért volna el - ha az ikt 
eszközt egyáltalán
nem használta volna - emígy viszont az eredmény rosszabb a blackboard + 
kréta pároshoz
képest (az egyen ppt -k és egyéb összefüggések tömkelegét most nem is 
említve)

---

2015.09.15. 23:11 keltezéssel, Szilárd Blum írta:

Sziasztok!

Ez kicsit elkanyarodott az eredeti száltól, a 
rendszergazda-fizetéstől, pedig megérdemelne egy külön szálat. Nyitok 
is egyet az informatikatanárin, mert ez inkább oda való. Röviden 
szerintem is annyi, hogy-a jelenség létezik

-de egyelőre sajnos nem a mi problémánk, sok képesség-listán vagyunk a 
fejlett országok közül tökutolsók

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

FW: Re: cikk

2015-09-16 bef zés P.J.

ja bocs - rosszul írtam egy bekezdést - a javítás:

(hiszen - lásd lent - az inf.tanár magát az okot sem meri megnevezni,
mert ugye kolléga.., együtt emelik nekik a fizut, a tényleges 
hozzáértőnek pedig nem,
hadd szenvedjen ő a digianalfabéta tanárokkal, vagy oda nem való 
irodista dolgoZOOkkal;
én, mint inf.tanár ugyan mi közöm van az alkalmazottak képzettségi 
szintjéhez - pedig nem
hogy nekem kellene tanfolyamon oktatni őket, vagy legalább közölni a 
lenti összefüggéseket?
-  'jajj csak észre ne vegyék, hogy hát bezony legalább az utóbbi az én 
feladatom lett volna

1-2 évtized óta, meg miegymás  :))

-

2015.09.16. 12:05 keltezéssel, P.J. írta:

nem tudom - mi köze ehhez az informatika tanári listának
(hiszen - lásd lent - az inf.tanár magát az okot sem meri megnevezni,
mert ugye kolléga, meg miegymás  :)

a különféle 'ikt' eszközöket többségében különféle végzettségű tanárok 
használnák

és nem inf. tanárok, vagy mérnökök

- ami a közös bennük, hogy gyakorlatilag alap szinten sem értenek ezek
kezeléséhez (persze úgy általánosan egy 30 órás inf. gyorstalpaló 
anyagától
is többségében elhasalnának). Elvárás, ezzel kapcsolatos ellenőrzés, 
felvé-
telkor informatikai jártasság ellenőrzése, gyakorlati próba, teszt, 
stb. stb. az

elmúlt 2 évtizedben ezzel kapcsolatban sehol sem realizálódott, képzésükre
utólag (~jóhiszeműleg) sem történt tényleges előremozdulás

- nyilván ha pl. egy digitáblát csak egy film vetítésére fogják 
használni (amire a teremben
egyébként ott lévő televízió+dvd-lejátszó páros is megfelelne - 
viszont 'előnyként így hamarabb
romlik el a digitáblához tartoZOO hangfalpár - ahogy jól 
felhangosítják pl. diszkóhoz :), akkor
képzettség, képesség és motiváltság hiányában az ikt eszközöket így 
'használó' előadó annak elő-
nyeiből semmit sem tud kihasználni, sőt hozzá nem értésével, 
járatlanságával, de az eszköz
rossz hatásfokú használatával valójában időt von el a tényleges 
oktatási tevékenységtől - és
tényleg: még táblán, krétával is jobb eredményt ért volna el - ha az 
ikt eszközt egyáltalán
nem használta volna - emígy viszont az eredmény rosszabb a blackboard 
+ kréta pároshoz
képest (az egyen ppt -k és egyéb összefüggések tömkelegét most nem is 
említve)

---

2015.09.15. 23:11 keltezéssel, Szilárd Blum írta:

Sziasztok!

Ez kicsit elkanyarodott az eredeti száltól, a 
rendszergazda-fizetéstől, pedig megérdemelne egy külön szálat. Nyitok 
is egyet az informatikatanárin, mert ez inkább oda való. Röviden 
szerintem is annyi, hogy-a jelenség létezik

-de egyelőre sajnos nem a mi problémánk, sok képesség-listán vagyunk 
a fejlett országok közül tökutolsók

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: outlok adatfájl mérete

2015-09-16 bef zés P.J.

mit rontottál el: semmit

nagyon leegyszerűsítve: törléssel nem törlődik egy 'adatbázisból 'rekord 
- csak a "törölve/nem törölve" attribútuma (a rekordnak)
pl. 'true-ra változik ~tehát 'törölt állapotú lesz - de ettől még az 
adatbázisból fizikailag nem fog eliminálódni - és akármennyi törlés után 
is kb. ugyanannyi marad a mérete

~törléssel nem csökken az adatbázis mérete

- szép is lenne ha minden törlés után minden táblát újra kellene 
tömöríteni, indexálni, stb. az összes erőforrás
akkor ennek állna folyamatosan rendelkezésre - más műveletet nem is igen 
lehetne implementálni

- amit te szeretnél - azt a tábla/adatbázis 'karbantartásnak nevezik 
(~tömörítés)

ekkor a memóriában (de akár a lemezen persze - memória és kód 
függvényében) létrejön egy ugyanolyan tábla; ebbe átmásolódnak a nem 
törölt rekordok, majd a régi tábla törlődik, ill. az új a régi nevére 
átneveződik, indexálódik, stb.
- ekkor a törölt rekordok nyilván már nem lesznek benne az új táblában - 
ezért annak mérete csökken

.pst vonatkozásában:

fiókbeállítások/adatfájlok/ami kell .pst innen/

---> "azonnali tömörítés"

erre kell kattintani

(ja.. ha sosem volt tömörítve akár egy óráig is eltarthat cpu és memória 
függvényében..  :)

- persze üres időben parancssorból is kivitelezhető és ha gyakran teszed 
(az adatfájl javítást

is futtatva plusz nüansznak) - nyilván sokkal rövidebb ideig tart..

-

2015.09.16. 23:56 keltezéssel, Czeczei József írta:

Kedves Lista!

Az outlook pst fálj mérete elég nagy lett, gondoltam áthelyezek néhány
mappát másik pst fájlba a
https://support.office.com/hu-hu/article/Outlook-adatf%C3%A1jlok-pst-%C3%A9s
-ost-m%C3%A9ret%C3%A9nek-cs%C3%B6kkent%C3%A9se-e4c6a4f1-d39c-47dc-a4fa-abe96
dc8c7ef leírás szerint.
Nos az történt hogy az új pst fájl létrejött és szép nagy lett de az eredeti
mérete semmit nem változott.
Gondoltam visszateszem, ekkor az új mérete nem változott és a régié
növekedett újra.
Mit rontottam el, mit lehet tenni, hogy csökkenjenek a fájlok méretei?

Köszönettel:
Czeczei József
06302095781
Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium

---
Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
https://www.avast.com/antivirus

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: application blocked by java security

2015-09-14 bef zés P.J.

persze 'kézzel is lehet:
https://www.java.com/en/download/faq/exception_sitelist.xml

- de nyilván pl. '100 fő ráérő irodista - ha játszani akar munkaidőben 
valamely java-s
online játékkal - akkor külön embert kellene felvenni a feladatra, hogy 
végigjárja őket
és beállítsa helyettük, vagy elsajátítsa velük a kivétel felvételének 
fortélyait..
(ráadásul 8.x jre-től kezdődően pl. közepes biztonsági szint sincs, 
stb.)  :)

- így ez nem megoldás - viszont - ha megadják, hogy mely site-okat 
szeretnék látogatni..
akkor GPO-val is beállítható központilag  - hasonló módon, ahogy ebben a 
leírásban is

szerepel:
http://ijustdoit.eu/centralized-management-of-java-exception-site-list-simple-version/

--

2015.09.14. 10:59 keltezéssel, k...@mayten.sch.bme.hu írta:

On 2015-09-14 09:34, Horváth Péter wrote:
Szerintetek ezt a böngészőben kellene állítani, vagy a java 
vezérlőpulton ?

utobbiban van egy security ful ahova kezzel veheted fel a kiveteleket.
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: cikk

2015-09-08 bef zés P.J.

fontos, kimaradt összefüggés (persze több is van) egynek:

remélhetőleg a rendszergazdákat '/képviselő/'.., de egyébként '/tanár/ 
szub-kultúrkörben'
brown-mozgó entitások most már szembesülhetnek azzal az összefüggéssel, 
hogy ténylegesen:

'/lehet egy nővér a világ legkiválóbb kórházi dolgozója, attól még nem 
fog tudni egy szívműtétet elvégezni/'

~ kedves nővérek / kedvesnővérek - rajta!

:)

-

2015.09.08. 12:56 keltezéssel, Dorozsmai Károly írta:

http://hvg.hu/tudomany/20150908_iskolai_rendszergazda_fizetese

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: cikk

2015-09-08 bef zés P.J.

~ pártállástól függetlenül mondhatom, hogy ez a megelőző bármilyen 
kormányok idején

is ugyanígy volt

~ ugyanis az informatikai (alul)műveltség régóta pártállástól független 
és univerzális

:)

2015.09.08. 16:23 keltezéssel, Liska Zsolt írta:
2015. szeptember 8. 16:14 Nagy Gábor írta, >:

Ne haragudjatok, de az egészről cikkről ordít, hogy nem komolyan
gondolják, csak egy újabb elégedetlenkedő/nyomásgyakorló valaminek
szánják. Az egész súlytalan, ha valaki elolvassa ezt, maximum
legyint egyet és pártállástól függően egyetért vagy újabb
bizonyítékát látja az ellenzék hülyeségének.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Outlook 2003 fiók visszaállítása

2015-08-30 bef zés P.J.

igen - így van

a kulcs amúgy:

HKEY_CURRENT_USER\Software\Microsoft\Windows NT\CurrentVersion\Windows 
Messaging Subsystem\Profiles\Outlook

ha ezt a kulcsot exportálja valaki - majd egy új gépen ugyanúgy 
telepítve a júzert (tehát fizikai hely - pl: 'D:\Dokumen-
tumok\Outlook fájlok' , a régi .pst -t odamásolja, stb.); valamint 
értelem szerűen ugyanazt a felh.nevet adva neki - a kulcsot beimportálja 
- minden beállítás ugyanúgy fog állni, mint a korábbi rendszeren - a 
nélkül, hogy kézzel bármit is beállítana (pl. akár a szűrők, pop3 imap 
fiókok, stb.) - és így egy reg. kulcs importálásával fél másodpercen belül
megvan egy esetleges 10 perces állítgatás (már ha korábban mentette egy 
nem tartományi fióknál helyileg)

...
[HKEY_CURRENT_USER\Software\Microsoft\Windows NT\CurrentVersion\Windows 
Messaging Subsystem\Profiles\Outlook\...

clsid=...
Mini UID=dword:...
Account Name=hex:...
  SMTP Use Auth=dword:...
SMTP Auth Method=dword:...
SMTP User=hex:...
*SMTP Password=hex...*
...

itt egy részlet a lementett reg. kulcs tartalmából - látszik, hogy benne 
van a jelszó - de az is lehetséges, hogy azt
az üzenetek letöltésére kattintva ettől függetlenül még egyszer azért be 
kell írni

(erre már nem emléxem pontosan)

mailpass és társai is nyilván innen olvassák ki és dekódolják

-

Legjobb tudomásom szerint az outlook a registryben tárolja a fiók 
beállításait, nem a pst-ben. Így ha a régi registryről nincs mentés, 
akkor ezt a jelszó örökre az enyészeté lesz. :(

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: SharePoint Designer

2015-07-18 bef zés P.J.

tudja azt helyileg is kezelni - persze nem olyan, mint a dreamweaver :)

1: létrehoz egy könyvtárat - ahol akar, majd idemásolja a szerkesztendő 
dolgait

2: menüsor/webhely/webhely beállításai:
' a webhely kezelése rejtett metafájlokkal' - itt kiveszi a pipát - ha van
(rejtett könyvtárként hozná létre)

3: majd fájl-menü/webhely megnyitása (a könyvtár kijelölése) és ok

2015.07.18. 11:12 keltezéssel, Bíró László írta:

Köszönöm a gyors válaszokat, továbbadom.

További szép nyarat.

Szalayné Tahy Zsuzsa sz...@infokatedra.hu írta:

A 2010 v. 2013 verziókhoz ragaszkodásnak mi az alapja?Ha érettségire kell, 
akkor a SharePoint Designer 2007 az, amit tovább lehet / érdemes használni.Ha 
profi webszerkesztőt keres, akkor viszont a Microsoft Expression a megfelelő kb 
1 GB-os telepítővel rendelkező alkalmazás, ami használható.A SharePoint 2010 és 
2013 nem Designer, hanem Workspace alkalmazás, azaz, ha van egy Sharepoint 
webhelyed, akkor azt tudod vele kezelni.SzTZs
2015-07-18 10:00 GMT+02:00 Bíró László techin...@freemail.hu:Üdv!

Elnézést a lámakérdésért, de már megőrülök! Sohasem használtam semmilyen 
Microsoft terméket webszerkesztésre, de most az egyik volt tanítványom 
megkeresett, s neki ez kell minden áron SharePoint Designer 2010 v 2013. Eleve 
felháborítonak tartom, hogy egy weblapszerkesztő 1 Gb, a Kopozer 10Mb, de erről 
nem akarok vitát nyitni.
Probléma: feltelepítem WIN7 alá elindítom, s sehogy sem tudok új webhelyet létrehozni, 
állandóan a rendszergazdához küld. Ez egy normál 4 éves gép  a srácé, már a sajátomra 
is feltettem, de ott is csak idáig jutok. Nem tudok vele HTML oldalt sem megnyitni, nem 
engedi, csak állandóan új webhelyet akar létrehozni, amit nem tudok sehogy sem :(. Mit 
csinálok rosszul, hogyan tudnám működésre bírni sürgősen ezt a 
quot;fantasztikusquot; programot, valaki egy bugyuta gyerek magyarázatot, 
megoldási javaslatot adjon már nekem, mert én már szenvedtem eleget tegnap majdnem 
kivágtam éjfélkor a gépet az ablakon.

Remélem érthető voltam, köszönöm a segítséget!
Laci

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Szöveges értékelés

2015-06-03 bef zés P.J.

a tanuló adatainál (az értékelésnél) van egy olyan menüpont, hogy 
'Visszavéglegesítés'

a 'Nyomtatási műveletek' alatt

---

2015.06.03. 10:03 keltezéssel, Zsolt Farkas írta:

Ez jó ötlet, köszönöm,megteszem.

2015. június 3. 8:55 Bakos Gabor írta, bakos...@gmail.com 
mailto:bakos...@gmail.com:

2015.06.03. 8 tel:2015.06.03.%208:31 keltezéssel, Zsolt Farkas írta:

Mi a helyzet akkor, ha egy gyerek bizonyítványa véglegesítve
lett, de rájöttem, hogy elrontottam. Nem enged már javítani.
Azt mondták a tanítónénik, hogy állítólag vissza lehet
csinálni valahogyan és lehet új értékelést megadni.
Adminként belépve van egy olyan rész, hogy zárolt értékelések
feloldása, de ott nincs gyerek...

Rendszeres mentés!
pl
időszak váltás (év vége) után
adatok feltöltése (értékelések) után, nyomtatás (véglegesítés előtt)

most nincs előttem a program, most év végén még nem kezdtük el a
munkát, én vszeg azt csinálnám, hogy elmentem az aktuális
állapotot, létrehoznék egy új év vége időszakot más névvel mint a
jelenlegi!!!, azt az egy gyereket megcsinálnám újra, persze majd
ezt is menteném, majd visszaállítanám az előzőleg elmentett állapotot.
Így egy tanuló kivételével egyben van az értékelés.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Szöveges értékelés

2015-06-03 bef zés P.J.

ez egy szinttel lejjebb van

aki már értékelésre került az a 'Kész' attribútumot kapta - aki nem - 
annál 'Készül' -t kap a sorban

a 'Kész' -es tanuló során kell kettőt kattintanod bal egérgombbal - és 
ott lesz:

- keltezés megadása
- nyomtatási műveletek
- visszavéglegesítés

- te a 'nyomtatási műveletek' menüpont lehetőségeit soroltad

az adminnak (~Igazgató) semmi köze a bizonyítvány elkészítéséhez - az csak
adminisztrációs account

2015.06.03. 12:31 keltezéssel, Zsolt Farkas írta:

Szeretném a nyomtatót beállítani
Nyomtatási nézet megtekintése
Véglegesítem, kinyomtatom a bizonyítványt
Ablak bezárása

ez a 4 választási lehetőségem van az adott helyen, mint ofő, adminként 
ennyi sincs.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Pendrive paranormal

2015-06-01 bef zés P.J.

nem

pendrive-nál alapértelmezett az kijelölős leválasztás nélküli 
eltávolítás lehetősége

(~ win7)

számítógép/cserélhető lemez('X')/tulajdonságok/readboost

vagy

számítógép/cserélhető 
lemez('X')/tulajdonságok/hardver/'flashdisk'/tulajdonságok/

/házirendek : *gyors eltávolítás (alapértelmezett)*

- ha csak át nem állította

- egyébként nem célszerű rántani - csak húzni   :)

---

2015.06.01. 11:22 keltezéssel, Zsolt Farkas írta:

nem tudjuk, hogy mi történt előtte.
Ha kirántja, akkor sem szabadna ennek történnie. Vagy igen?

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Sulinetes postafiók átirányítása

2015-05-23 bef zés P.J.

üzenetek / érkezett üzenetek / további műveletek (~fogaskerék) / szűrő 
létrehozása / következő lépés /

/minden levélre illeszkedjen / a következő műveletek végrehajtása /

-

üzenet küldése 'ide' vagy továbbítása 'ide'

--

2015.05.23. 5:52 keltezéssel, Válas Péter írta:

Jó reggelt!

Van egy régi sulinetes címem a volt iskolámból, ami már csak 
átirányításként él, hogy megtaláljanak. Mivel megszűnt az eddigi 
címem, átállítanám az átirányítást, de a https://httpmail.sulinet.hu/ 
felületén sehol sem találom a lehetőséget, hol van?

VP

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Excel kérdés

2015-05-19 bef zés P.J.

HOL.VAN()   -itt van:  - Adatok/Szűrő ikontól ~*délkeletre*: 
'Speciális' menüpont

nem kell sem fkeres, se hol.van, se semmi, se true, se false. stb.

Munka2-őt Munka1 alá másolja, majd:

listatartomány: Munka1 2 oszlopa
szűrőtartomány: volt Munka2 1 oszlopa  (ami alá lett másolva)
- és értelem szerűen tovább

ha nem akar scriptet írni a felesleges szóvégi, szóeleji, szóközi plusz 
szóköz keresésére, akkor pedig csak a
keresés menüpontban beírja ezt - idézőjel nélkül  - és végigzongorázik 
(next, next): '? '
a kettőshöz pedig értelem szerűen ezt: '  '  (lehet, hogy egy elírás sem 
lesz)

a szóeleji pedig az oszlopon rátekintésre is látszik

az Yvette/Ivett problémákra nyilván nincs ilyen megoldás - az csak 
hamisan szolgáltatott adat - persze a gépnek nyilván jó :)

a kihagyott 'kereszt' / 'mohamedán' -nevek esetén remélhetőleg a brunei 
szultán, vagy hasonlók nincsenek felvéve a listára:
Sultan Haji Hassanal Bolkiah Mu'izzaddin Waddaulah ibni Al-Marhum Sultan 
Haji Omar Ali Saifuddien Sa'adul Khairi Waddien - mert úgy húzósabb 
lenne a dolog

-

2015.05.19. 21:32 keltezéssel, Szalayné Tahy Zsuzsa írta:

Ha lehet, ne bonyolítsátok túl a kérdést.
1. Az FKERES() felesleges, mert csak azt kell tudnunk, hogy van-e, nem 
kell másik oszlop. Ezért írtam, hogy elég a HOL.VAN().
2. Ha már mindenképp csak az FKERES()-t akarja valaki használni, akkor 
FKERES(A2;munka2!A2:A2;1;HAMIS) - azaz úgy is lehet keresni, hogy a 1. 
oszlopból adja vissza saját magát, ha létezik.
3. A HOL.VAN és az FKERES is rendezésálló, ha az utolsó paramétere 0, 
illetve HAMIS.
4. Mindenféle rendezgetés helyett ott a autoszűrő. Aki nem ismeri, 
feltétlenül próbálja ki, meg fog változni a világképe. :-)

5. Ha az egyezést több oszlopra együtt kell biztosítani, akkor érdemes 
új oszlopokat felvenni, ebben =A2B2 képlettel összefűzni az azonosító 
adatokat és ezek között végezni a keresést.

Végül, a feladat megfordítása is lehetséges: A rövidebb adatsorhoz 
FKERES()-el átvesszük a másik táblázatból az adatokat, az egészet 
ctrl+C, majd irányított beillesztés-értékbeillesztés egy új 
munkalapra. Ezután a hosszú adatsor egésze törölhető.

SzTZs

SzTZs

2015-05-19 17:56 GMT+02:00 Gyulai László gyul...@turr.sulinet.hu 
mailto:gyul...@turr.sulinet.hu:

2015.05.19. 12:20 keltezéssel, Zoltán Takács írta:

Csinálnék a Munka 1-re egy új oszlopot...
ebbe az új oszlopban az Fkeres függvénnyel megnézetném, hogy
az itteni név szerepel-e a Munka2 neve közt... (ehhez a Munka
2-höz a B oszlopot veltölteném mondjuk van-van-van szöveggel -
ez ez lenne a visszatérési értéke az fkeresnek...)
Így kapnék a Munka1-en egy van vagy hibaüzenetes oszlopot...
Sorba rendezem a munka 1-et B-re és törlöm a felesleges sorokat.

Ha sorbarendezed akkor már nem fog megfeleni a sorrend a
munka2-nek, szétesik a szinkron a két munkalap között. Vagy lehet
úgy sorbarendezni hogy a munka2-n is ugyanúgy csinálja meg a
helycseréket?

GyL

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: fejlesztes kapcsan

2015-05-07 bef zés P.J.

~ főiskolán, vagy egyetemen vannak általában vizsgán hasonló kérdések 
tesztben

(erre emlékezhetett a néni)

- nyilván ismerős - reláció analízisnek hívják:

~ van egy (több/sok) mondat - 2 mondatrészből - el kell dönteni az egyes 
mondatrészek igazak, vagy hamisak;
ill. van-e a 2 mondatrész között kapcsolat (tehát például 2 mondatrészes 
állítás esetén: Igaz/Hamis //Van)

az övé több mondatrészes (vagyis valami innovációt azért belevitt, 
felsorolást, ill. egy kis csavart is)

(hogy ezt tudatosan tette - arról nem vagyok meggyőződve)

/Ezeket tehát okosan kell beszerezni, *éppen ezért* a módszertant és a 
tartalomtudást kell fejleszteni, és _nem_ leamortizálni a meglévő 
eszközöket, *mert ami* jól használható, azt nem szabad kidobni./

megoldási kulcs (nyilván most a logikai grammatika és a 
predikátumkalkulus igénye nélkül):

'éppen ezért' (1) és 'mert ami' (2) a két választó pont

első mondatrész (/Ezeket tehát okosan kell beszerezni/) - 'igaz'
a második rész felsorolásból áll (2 darab, ebből a második negált) - 'igaz'
kapcsolat az első részmondat és a második között: 'hamis'
harmadik mondatrész (a másodikra 'hivatkozva) : (önmagában) 'igaz'
kapcsolat a második és harmadik rész között: 'hamis'

~ vagyis önmagában csupa 'igaz' állítás, de a kapcsolat közöttük: 
'hamis' - ennek a

definíciója a: szófosás (~értelmes közlemény közlése keltésének a látszata)

a 'mert ami/** /jól használható/, /azt nem szabad kidobni/' - /ez 
önmagában egy szinte kedves/- /'mély igazság', (de azért nem Platon 
barlanghasonlat -szintű persze), esetleg együgyű axióma-szerűségre való 
törekvés, trivialitás képzetének bevitele

- szerencsére paradoxont nem sikerült alkotnia

---

2015.05.07. 9:37 keltezéssel, Fodor Zsolt írta:

Üdv Mindenkinek!

http://nol.hu/belfold/nem-lesz-eszkozfejlesztesi-keret-1532499

Vajon ki mondta?
Újra mondom: az, amit 2008-ban az uniós fejlesztéssel beszereztek az iskolák,
mára elavult. A digitális világ eszközei eleve nem olyan maradandók, mint a
tábla, amelyet megvettünk, és húsz évig tudtunk rá írni. Ezeket tehát okosan
kell beszerezni, éppen ezért a módszertant és a tartalomtudást kell
fejleszteni, és nem leamortizálni a meglévő eszközöket, mert ami jól
használható, azt nem szabad kidobni.

Üdv: Fodor Zsolt

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: offtopic KT

2015-04-01 bef zés P.J.

viszont már csak 1 óra 56 perc van hátra az április elsejéből az ilyesmi
'KT -kat illetően - mint érdekképviseletről

--

2015.04.01. 19:26 keltezéssel, Schüller Attila írta:

Sziasztok!

k...@mayten.sch.bme.hu írta:
ilyenkor
mindig az a level jut eszembe amit valaki ide a listara kuldott, hogy a
takker nenik is tovabb kepzik magukat, mert rajottek, hogy ugy tobb
penzt kapnak es jobb munkat.  ennyi.
Ennek az adott szálban annyi értelme volt, mint most annak a valótlanságot 
sejtető mellékszálnak, hogy csak pedagógusok lehetnek KT tagok.

Üdv.:
Attila

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: offtopic KT

2015-03-31 bef zés P.J.

:= értsd már meg - rendszergazdákat, mérnököket és egyéb szakembereket itt
a plusz 2-2 pedagógia és módszertan -kredites inf.tanárok 'képviselik' - és
iskolatitkár, vagy portás szintre degradálnák

:)

- nincs képviselet - tanártól absztrakcióilag nem elvárható - de amúgy 
sem lennének

képesek rá

--

2015.03.31. 19:53 keltezéssel, Nagy János írta:

Tisztelt Lista!
Létezik még közalkalmazotti tanács vagy már megszűnt? Mi van helyette?
Úgy értem igazi érdekképviselet.
J.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: A jó q-a anyjukat! - 2

2015-03-30 bef zés P.J.

~ mert 'segíteni csak annak lehet ugyanis, aki már tud is valamit..

:)

- annak persze lehet közvetetten, vagy közvetlenül is

Szoval miert is ne lennel oktato munkat kozvetlenul segito?

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: A jó q-a anyjukat!

2015-03-26 bef zés P.J.

Toblerone-t, vagy marczipán gyümölcsöt kérnék - ha lehet választani

- Boci Aero-t semmiképp sem - mert mint tudod az csak 'fele annyi 
anyagért drágább ár' trükk,

vagy trick  tips - ahogy neked jólesik

virágot semmiképp sem - talán egy nyugdíj előtt álló néni bedől az 
ilyesminek - ami amúgy csak
azt jelzi, hogy a 'hím erőforrást tud kidobni egy felesleges dologra - 
tehát 'potens - de remélhe-

tőleg nem akarod a rencergazdákat feleségül venni
(most a virágok antibakteriális hatásairól - lásd neander-völgyi 
temetkezés - eltekintve)

amiből idéztem  - az egész 'anyagot' - a magad fejéből merítetted - vagy 
segítettek amúgy neked?

(~ a pszichiátriáról) (persze a 'betegek; nem az orvosok)

:)

---

2015.03.26. 13:06 keltezéssel, k...@mayten.sch.bme.hu írta:
ert ugye mibol allna mondjuk 20 tanarnak egyenkent otszaz forintot 
bedobni es abbol venni neked egy viragot meg 10 tabla csokit.  Vagy 
egy kanna bort, vagy egy kocka sort, ki tudja mi jon be neked.  
Semmibe nem kerulne megsem teszik, de ez nem a munkahely, hanem a 
kollegaid jellemzoje. 

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Vírus??

2015-02-11 bef zés P.J.

~ CTB-Locker

Az e héten 4.7.205.0 -re frissült Microsoft Security Essentials (Win7) 
és Win 8.1 Defender

a legfrissebb def. fájlokkal már karanténba teszi az eddigi variánsokat

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Az NIIF a Sulinet halozat uzemeltetesre munkatarsakat keres

2015-02-04 bef zés P.J.

de pl. hexadecimálisan viszont már csak 5 számjegyű lenne akkor

bár az is lehet, hogy a karakterisztikára gondolt '10-es 
lebegőpontosban' amúgy
('hat számjegyű'-ként) így a mantissza értéke a hunyó - csak úgy meg túl 
soknak

tűnne első nézésre  :)

és Ft persze a pénznem

--

2015.02.04. 14:36 keltezéssel, Kunci írta:

De mit is jelent mindez anyagiakban?
Hatszámjegyű havi fizetést.

Bruttó 100.000 már hatszámjegyű. :)

Lehet én látom rosszul de inkább fejlesztői, mérnöki mintsem 
üzemeltetői munkakörökről lenne szó. Mint ilyen ha a bértábla szerinti 
bér kétszeresét adják se mondható, hogy tisztességes megélhetést tesz 
lehetővé hacsak az nem számít annak, hogy esetleg hó végéig minden 
számlát be tud fizetni az ember és ehhez a boltban nem a legolcsóbb 
párizsit kell megvennie hanem belefér a minőségibb, drágább szalámi is 
és nem csak a kínaiból meg az angol használtból tud öltözködni :)

2015.02.04. 14:30 keltezéssel, P.J. írta:

a részletesebb leírásban azért megtalálható - hogy nem a 
közalkalmazotti bértábla

az irányadó - csak nem tudom - miért?:)

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

hidd el, hogy nem hiszi el  :)

fogalma sincs semmiről - csak a 2 kreditjéről   :)

- nálam Moldova György térden állva sírt az iskolatitkári/pedagógusi 
forgatókönyvekért

'informatika témában

-

2015.01.14. 20:24 keltezéssel, pjanos írta:

Kedves Pirity Tamas Gabor!

2015. január 14., 14:41:38, írtad:

On Wed, Jan 14, 2015 at 02:00:09PM +0100, P.J. wrote:

nyilván arra gondolsz, hogy pszichésen a pedagógus a saját
nem-tudását próbálja
a rendszergazdára terhelni/rávetíteni, ill. azt ezért hibáztatni,
vagy felelősségre vonni?

Egy pedagógusnak esetleg fogalma sincs, hogy mit csinál egy rendszergazda.
Látja, hogy ülsz egy számítógépnél, esetleg ő is azt hiszi, hogy biztos
játszol a munkaidőd nagy részében -- ahogy Te hiszed az iskolatitkárok
többségéről.

Csakhogy én tartom karban az iskolatitkár és az összes iskolai
számítógépet. Teljes képem van róla, hogy ki, mikor, mit csinál a
gépén. Hidd el! Nem hinnéd el, ha mesélni kezdenék. De nem teszem.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

játszik

- már írtam

a korábbi 8 órájából 4 órát - és most hogy 4 órás lett - még így is 
átlagosan

1-et, másfelet

a nyári időszak kivétel - akkor 8-ból 8-at, vagy 4-ből 4-rt tudnak játszani

- csak azért bejön korábban, hogy reggel nyolcig játsszon - és ahogy 
hazamehet így

korábban - otthon onnan tudja folytatni

mit nem értesz?

:)

-

2015.01.14. 14:43 keltezéssel, Pirity Tamas Gabor írta:

On Wed, Jan 14, 2015 at 11:45:35AM +0100, P.J. wrote:

egy igazgató csak reprezentatív dolog - tényleges munkája nincs - nélküle
is mennek a dolgok - ez így van (hiába is mondana ő mást  :)

az iskolatitkár feladatát (ami kb. az ő szintjén előre elkészített
táblázatokba
pár szám beírását jelenti) pedig nyilván el tudja végezni addig más is - ha
hiányzik) (az más kérdés - ha összeadni sem tud - vagy a  zexelben a végére
számológéppel írja be az oszlopösszeget)

Na jó, itt én abbahagytam. Fogalmad nincs róla, mi mindent csinál egy
iskolatitkár...

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: OFF Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

no igen - de ő a 'játékával elrontva a gépet - esetleg munkát okoz nekem 
- míg fordítva

ez nem történik meg

:)

---

2015.01.14. 14:42 keltezéssel, Kunci írta:

2015.01.14. 14:41 keltezéssel, Pirity Tamas Gabor írta:

ő is azt hiszi, hogy biztos
játszol a munkaidőd nagy részében -- ahogy Te hiszed az iskolatitkárok
többségéről.
A legszebb, ha mindkettőtök jól hiszi a másikról mégis mindkettőtöket 
zavar, hogy a másik csak játszik :)

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

én nem hiszem - hanem tudom

de a pedagógus valóban csak 'hiszi, sőt azt is hogy én képzem majd őt és
ráérek 7végén is (ráadásul nem is csinos)

:)

---

2015.01.14. 14:41 keltezéssel, Pirity Tamas Gabor írta:

On Wed, Jan 14, 2015 at 02:00:09PM +0100, P.J. wrote:

nyilván arra gondolsz, hogy pszichésen a pedagógus a saját
nem-tudását próbálja
a rendszergazdára terhelni/rávetíteni, ill. azt ezért hibáztatni,
vagy felelősségre vonni?

Egy pedagógusnak esetleg fogalma sincs, hogy mit csinál egy rendszergazda.
Látja, hogy ülsz egy számítógépnél, esetleg ő is azt hiszi, hogy biztos
játszol a munkaidőd nagy részében -- ahogy Te hiszed az iskolatitkárok
többségéről.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

hú de szép idők voltak!:)

+ Sulinet tábor  :)

az otthoni 300 perces (havi) betárcsázós  internet okán benn maradtam 
mindig plusszban órákat
- és ott töltöttem le a dolgokat (v. be volt állítva a szerveren.. :)   
- és otthonról radmin-nal néztem - lejöttek-e
már a 'dolgok..  (akkor még nem volt tiltva a 4899-es port - ami után 
RealVNC-re váltottam, stb.)

és csak 3 tanár tudta eleve használni a számítógépet - és csak 2 tudta - 
mi a   zinternyet!  (~ami a falból folyik)

2015.01.14. 21:23 keltezéssel, Somogyi László írta:

Megelőztél Péter!
Pontosan azt kezdtem fogalmazni, hogy csak akkor érthetjük meg a 
mostani helyzetet, ha látjuk mi történt 1997 óta.

Engedelmeddel.
0. 1997-ben kiszórtak egy csomó gépet, helyi hálózatban, 64 kilobites 
Internet kapcsolattal. Windows NT 4.0 és Exchange 5.0 és IIS 2.0 
szerverekkel. Win95 munkaállomásokkal. /ahol kérték ott Netware-t 
kaptak, kevesen./ Sok iskolában csak néztek, hogy most mi legyen. 
Nálunk is.

teljesen nyugodt vagyok - csak eddig nem tudtam írni (talán csak ezért 
lehetek egzaltált)
- ugyanis a részmunkaidőbeli iskolai rendszergazda elfoglaltságommal 
voltam elfoglalva délután

(és akkor nem tudok írni sajna a sok dolog okán   :)

- de délelőtt (amikor a 'nem iskolai' elfoglaltságot űzöm a másik 
munkahelyen

akkor
a magasabb pénzért még ide is tudok írogatni korlátlanul - de fordítva 
nem  :)

érted..?

vagy nem?

---

2015.01.14. 22:11 keltezéssel, Somogyi László írta:

2015.01.14. 22:01 keltezéssel, P.J. írta:

remélhetőleg főiskolai/egyetemi tanulmányaid során találkoztál
a valószínűségszámítás/matematikai statisztika tantárggyal

így kiszámolhatod, hogy ha pl. 4 helyen dolgoztál (~mintavétel),
(és itt mindegyik helyen Babocsai néni volt a színvonal - persze 
igazad van - nem vélet-
lenszerűen választott helyek) az iskolák (összes eset) száma pedig 
pl. 5000 -  akkor mi a valószínűsége annak,

hogy az összes termék/iskolatitkár 'hibás

nagyon egyszerű ember vagy te
tipikus műszaki értelmiségi
mintha tipikus társadalmi környezet, típus foglalkozásokkal és típus 
emberekkel nem is létezne

tudod, ha esetleg annyit foglalkoztál volna emberekkel, mint egy 
tanár: gyerekkel, szülővel, annyiszor próbáltad volna már rájuk húzni 
a jogszabályi környezetet

bár kétlem, hogy alkalmas lennél rá
a tanár foglalkozása és gondolatainak tárgya az ember
az embert nem lehet kihúzni a konnektorból, mint ahogy rakoncátlan 
gépekkel szoktam ;)

az emberek másként működnek, mint az elemi statisztika

miért nem nyugszol bele abba, amiben vagy?

sl
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

no visszaértem - folytathatjuk..  :)

remélhetőleg főiskolai/egyetemi tanulmányaid során találkoztál
a valószínűségszámítás/matematikai statisztika tantárggyal

így kiszámolhatod, hogy ha pl. 4 helyen dolgoztál (~mintavétel),
(és itt mindegyik helyen Babocsai néni volt a színvonal - persze igazad 
van - nem vélet-
lenszerűen választott helyek) az iskolák (összes eset) száma pedig pl. 
5000 -  akkor mi a valószínűsége annak,

hogy az összes termék/iskolatitkár 'hibás

:)

--

2015.01.14. 14:39 keltezéssel, Pirity Tamas Gabor írta:

On Wed, Jan 14, 2015 at 01:31:53PM +0100, P.J. wrote:

nem a te megfelelő ismeretű feleségedről volt eddig szó - hanem a
nagy átlagról

:)

Vannak reprezentatív adataid arról, hogy milyenek az iskolatitkárok?
Olyan határozottan közlöd ezt tényként, mintha tényleg igaz lenne...

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

már mondtam, hogy ha veszed a fáradtságot - és kiszűrve a pedagógus 
végzettségű
rendszergazdákat - felmérést készítesz a témában - kapod az egzakt 
összefüggéseket

- de nyilván a te módszered is elfogadható - ha van egyáltalán ilyen

nekem nem fáj, ha neked fordított a véleményed - és nem is vagyok 
sértődős ('irodistákon
és pedagógusokon edződtem - nejem is pedagógus - és nem is ilyen 
sértődős - mint te  :)

- de téged nyilván a mundér becsülete kötelez

-

2015.01.14. 22:41 keltezéssel, Somogyi László írta:

2015.01.14. 22:31 keltezéssel, P.J. írta:

hú de szép idők voltak!:)

Azt hiszem én itt fejeztem be (veled).
sl
Egy pár ember nevében mondom, akik hallgatnak vagy már szóltak egyet: 
-dal szórakozz. Nem mi vagyunk az ellenségeid vagy ellenfeleid. 
Felesleges neked bármit viccelődve vagy komolyan írni. Vitára pedig 
teljesen alkalmatlan vagy. Azt hiszem a mit szívsz? kérdés jogos.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Fwd: Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

- azt kifelejtettem, hogy anno akkor az Egylet ajánlásában (~munkaköri 
leírás - rendszergazda)
benne volt, hogy az 'oktatás - nem a rendszergazda kötelessége (csak a 
szoftver bemutatása)

- csak ez úgy látszik azóta valahogy kisumákolódott belőle - ill. ezt 
nem sikerült valahogy elintézni
a 'fejlődéssel  :)   - így szépen leamortizálódott a szakma pl. védett 
nyugdíjasok allűrjeinek tűrésére,

stb.

:)

...

hú de szép idők voltak!:)

+ Sulinet tábor  :)

az otthoni 300 perces (havi) betárcsázós  internet okán benn maradtam 
mindig plusszban órákat
- és ott töltöttem le a dolgokat (v. be volt állítva a szerveren.. :)   
- és otthonról radmin-nal néztem - lejöttek-e
már a 'dolgok..  (akkor még nem volt tiltva a 4899-es port - ami után 
RealVNC-re váltottam, stb.)

és csak 3 tanár tudta eleve használni a számítógépet - és csak 2 tudta - 
mi a   zinternyet!  (~ami a falból folyik)

2015.01.14. 21:23 keltezéssel, Somogyi László írta:

Megelőztél Péter!
Pontosan azt kezdtem fogalmazni, hogy csak akkor érthetjük meg a 
mostani helyzetet, ha látjuk mi történt 1997 óta.

Engedelmeddel.
0. 1997-ben kiszórtak egy csomó gépet, helyi hálózatban, 64 kilobites 
Internet kapcsolattal. Windows NT 4.0 és Exchange 5.0 és IIS 2.0 
szerverekkel. Win95 munkaállomásokkal. /ahol kérték ott Netware-t 
kaptak, kevesen./ Sok iskolában csak néztek, hogy most mi legyen. 
Nálunk is.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

hidd el - csak a pszichiátriai gyakorlatért teszem - hobbiból

:)

-

2015.01.14. 23:04 keltezéssel, Nagy János írta:

+1
Kedves P.J. Nyugodtan válts át teljes munkaidőre a nem iskolai 
munkahelyedre. Így mindenkinek jobb lesz.

J.

2015. január 14. 22:41 Somogyi László írta, 
somo...@drgall.t-online.hu mailto:somo...@drgall.t-online.hu:

2015.01.14. 22 tel:2015.01.14.%2022:31 keltezéssel, P.J. írta:

hú de szép idők voltak!:)

Azt hiszem én itt fejeztem be (veled).
sl
Egy pár ember nevében mondom, akik hallgatnak vagy már szóltak
egyet: -dal szórakozz. Nem mi vagyunk az ellenségeid vagy
ellenfeleid. Felesleges neked bármit viccelődve vagy komolyan
írni. Vitára pedig teljesen alkalmatlan vagy. Azt hiszem a mit
szívsz? kérdés jogos.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu mailto:Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

vagy inkább te - a lentebbi szösszeneteddel

a sértő szándékot ne keverd a valóság ismertetésével

- egyébként is még csak a felszínt kapirgáltam

 - sírva fakadnál - ha a tényekkel valóban szembesülnél

-

2015.01.14. 23:13 keltezéssel, Somogyi László írta:

2015.01.14. 23:01 keltezéssel, P.J. írta:

tökéletesen mindegy mit...

a sértő szándékodat konkrétan lesz@rom
a témát te vitted ilyen mélyre
olyan egyszerű vagy, hogy hozzád képest egy faék ipari robot
most tetszelegjél saját magad előtt, hogy te milyen f@sza gyerek vagy, 
bravo

röhejes vagy

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

A munkakört beárazza a piac vagy jelen esetben a kormány.

a 'piac is magasabbra árazza be ennél

- ha viszont a kormány 'árazza be - akkor méltóztasson a saját maga által
kreált mérnöki órabér ajánlásokra lapozni  :)

ott egy nullával több szerepel a fizetések végén   :)

2015.01.14. 14:03 keltezéssel, Somogyi László írta:

2015.01.14. 13:47 keltezéssel, Kunci írta:

De mondhatnám azt is, hogy egy informatikus valószínűleg az első 
perctől kezdve többet tud segíteni egy e-napló kezelésében mint egy 
fizika tanár. Pedig előbbinek nem kell osztálynaplót vezetni...

Erre viszont nincs recept. Lehet, hogy a fizika tanár tud segíteni, de 
lehet, hogy a tesitanár. Vagy éppen a takarítónő. Munkahelytől és 
végzettségtől függetlenül nagyon változatos informatikai ismeretekkel 
kezd rendelkezni az ember. Inkább az életkor számít. Kompetenciák.

(most a tanár szólt belőlem :) )

Abban azt hiszem, mindentől függetlenül egyetértünk, hogy a munkakör 
határozza meg a fizetést. A munkakört beárazza a piac vagy jelen 
esetben a kormány. Mit kezdjek azzal, hogy az egyik környező 
szakközépben az ott végzett (nem informatikai irányú) technikus 
kisgyerek végez rendszergazdai feladatokat? Ameddig törvényesen ezt 
lehet, addig változásra remény sincs.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

ilyen valóban van - egy korábbi munkahelyemen a portás és az egyik 
takarítónő
ecdl tanfolyamra is beiratkozott magától (~ki tudja mit hoz a jövő 
alapon) - míg a

pedagógusok közül senkinek sem volt

2015.01.14. 14:06 keltezéssel, bendei írta:

Sziasztok!
Egy takaritono elment tolunk es vettunk fel helyette masikat. A 
regieknek kotelezo volt takaritonoi vegzettseget szerezniuk az ujnak 
nincs, ezert O a minimalbert kapja a tobbiek meg a szakmunkas minimalbert.
O nem azon mergelodik, hogy miert kapnak a tobbiek tobbet, hanem keri, 
had vegezze el o is azt az tanfolyamot es had vizsgazzon le belole, 
mert akkor o is tobb penzt fog kapni.
Nalunk mar a takaritonok is latjak, hogy ha neki plusz vegzettseg kell 
a tobb fizeteshez, akkor megszerzi es nem a tobbieknek akarja a 
fizeteset az ovehez igazitani:)

bendeimre

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

~ pont ezt akartam épp kifejezni

egy 'iskola menedzselése jóval nehezebb dió lehet - mint egy banké
- a lenti paraméterek (még számos) okán
(a közvélekedés pedig épp ezzel ellentétes tévedésben van)

-

2015.01.14. 12:42 keltezéssel, Molnár Péter írta:

Hello!
tipikus 'iskolai' feladat a játékra fordított sávszélesség más, 
hasznosabb

feladatokra való átirányítása talán  :)
egyébként semmilyen különbség nincs egy bank, vagy iskola tekintetében
talán tényleg csak ez - a rendkívüli mennyiségű szabadidő okán a
dolgoZOOk részéről  :)

Egy rosszul mukodo iskolai szamitogepes rendszerre termeszetesen igaz, 
amit irsz.

De pont ennek a megvaltoztatasa lenne a lenyeg.
Az iskola miert mas?
1. Nem cserelik a gepeket 3-5 evente
2. Az eves felhasznalo mozgas 100-as nagysagrendu is lehet.
3. A bankban elofordulo periferiak meg se kozelitik az iskolaban 
elofordulokat

legalabb 80%-ben eltero.
4. Egy bankban nem kell a gepeket ujratelepiteni evente, havonta, 
hetente, stb
5. Egy bankban az adatok mozgasara szigoru szabalyok vannak, az 
iskolaban sajnos betarthatlan.
6. Egy bankban a munkavallalo csak a legritkabb esetben hozza be a 
munkajat az otthoni geperol
7. Egy bankban a munkavallalo csak alegritkabb esetben hasznalhatja az 
otthoni sajat gepet.
8. Egy bankban a hasznalt programok tobb even keresztul valtozatlanok, 
mig az iskolaban ...
9. A bankokban a hasznalt programok igen korlatozott szamuak. Az 
iskolaban tanitonkent, tanaronkent, tantargyankent millio es milliofele.

soroljam meg?

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

egy igazgató csak reprezentatív dolog - tényleges munkája nincs - nélküle
is mennek a dolgok - ez így van (hiába is mondana ő mást  :)

az iskolatitkár feladatát (ami kb. az ő szintjén előre elkészített 
táblázatokba

pár szám beírását jelenti) pedig nyilván el tudja végezni addig más is - ha
hiányzik) (az más kérdés - ha összeadni sem tud - vagy a  zexelben a végére
számológéppel írja be az oszlopösszeget)

(egyébként az ilyesmi munka jól optimalizálható emberi manuális 
foglalkoztatás
nélkül is - egész sok tanulmány foglalkozik az irodista foglalkoztatás, 
mint gyakorlatilag

csak szociális foglalkoztatottságról - elég ha beírod a keresőbe)

---

2015.01.14. 11:19 keltezéssel, Pirity Tamas Gabor írta:

On Tue, Jan 13, 2015 at 08:48:53PM +0100, P.J. wrote:

- ab ovo az okj rendszergazda is magasabban képzett, mint egy
iskolatitkár - és a felelőssége is
nagyobb - ráadásul ő nem biztos, hogy ráér egész nap játszogatni a
gépen, vagy nem vennék
észre a hiányzását, táppénzét - ha úgy adódna  :)

Nem tudom, milyen helyen dolgozol, de nálunk pl. nemigen vettük
észre, amikor az igazgató elutazott másfél hétre egy svéd
partneriskolához egy diákcsoporttal kapcsolatépíteni,  viszont
az iskolatitkárunknak sosincs ideje játszani, és amikor hiányzik,
akkor teljesen megáll az élet.

Lehet, hogy nálatok az egyéb dolgozók főként csak játszanak,
de ne általánosíts.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

tipikus 'iskolai' feladat a játékra fordított sávszélesség más, hasznosabb
feladatokra való átirányítása talán  :)

egyébként semmilyen különbség nincs egy bank, vagy iskola tekintetében

talán tényleg csak ez - a rendkívüli mennyiségű szabadidő okán a 
dolgoZOOk részéről  :)

2015.01.14. 11:16 keltezéssel, Molnár Péter írta:

Hello!

Eleve azon is lehetne vitatkozni, hogy bérkülönbség indokolt-e. Már
akkor ha a pedagógus végzettséggel (is) rendelkező főállású
rendszergazdáról beszélünk. Ugyanis ha csak rendszergazda akkor tök
mindegy, hogy milyen pedagógia képesítése van mert az nem kell a
munkájához akkor sem ha iskolában dolgozik.

Ez egy oriasi tevedes.
Ha a T.SCO-nal vagy fejleszto, akkor meg kell tanulnod, ertened a 
kereskedelmi folyamatokat.

Anelkul nem lesz hatekony es gyors a munkad.
Vannak klasszikus rendszergazdai feladatok, de vannak olyanok, melyek 
tipikusan csak iskolaban elofordulo rendszergazdai feladatok.
Ha nem ismered, hogy mire is kell felkeszitened a rendszert, akkor nem 
is vegezheted a munkad hatekonyan.
Persze meg lehet ugy kozeliteni, hogy az iskola alkalmazkodjon hozzam, 
de nem hiszem, hogy ez lenne a helyes hozzaallas.
Sokszor beszeltunk arrol, hogy milyen jo lenne ha az iskolakban 
kepzett rendszergazdak lennenek.
Miert baj az, ha a kepzett rendszergazdak meg ismerik is az iskolai 
folyamatokat?
S ha ismerik, akkor eloremutatoan tudjak segiteni az oktatasi 
folyamatokat, tevekenysegeket.

Igy szerintem iskolaban sosem beszelhetunk csak rendszergazdarol.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

nyilván komoly dolog az a felvett pedagógia, vagy módszertan 2-2 kredit
(és a vizsgán harmadszorra átjutás belőle 50% + 1 ponttal) - ettől
télleg mindenki Öveges professzorrá válik - és már életpályára is 
jogosul   :)

bullshit az egész

~ persze 'fenn is tudják, hogy nagyon nagy a baj - bár elég gyengécskére 
sikeredett
ez a powerpoint prezántáció elkészítési (pejdagógosz I. / II.) 
megfeleltetési szint
- hát ha még a powerpoint elindításához a rencergazdától is 
kérdezősködni kell..

mert a delikvens még ennyit sem tud magától

---

2015.01.14. 11:36 keltezéssel, Molnár Péter írta:

Hello!

Tudna valaki egy linket dobni a csak rendszergazda és pejdagógosz
fizetési kategóriákról és a 2015. 09. 01-es várható változásokról már ha
van ilyen tervezet. :( Csak hogy lássam a különbséget.

Kozalkalmazotti bertabla:
http://officina.hu/gazdasag/4-kozalkalmazotti-bertabla-2015
En H8-ban lennek: brutto 182.595 Ft
2015.09.01-tol, mivel pedagogus vegzettsegem is van, atkerulnek a 
pedagogus eletpalyamodellbe
http://eduline.hu/kozoktatas/2014/8/22/pedagogus_bertabla_2015_2016_RNE4BL 

Ha meg egyetlen orat sem tanitottam volna, akkor mivel egyetemi 
vegzettsegem van,

brutto 227035 Ft lenne a berem.
Mivel mar 20 eve tanitok is, igy brutto 283794 Ft lenne.
Szoval jelentos az elteres...

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

az apaczai.elte.hu -n biztosan felvételkor a CV alján bevallott 
táblázakezelő/szövegszerkesztő

/'internet ismeretek -et lehet, hogy ellenőrzik is felvételkor

de a legtöbb Piripócs, vagy Babocsai helyen (99%) nem - pláne ha rokony 
az illető,

vagy 'jó ajánlása van

- így 'sajna a rencergazdáknak andragógiai ismeretekről is szert kell adniuk
~ráadásul nem adhatnak 2-est, pláne buktatni - vagy szó nélkül elküldeni
okirathamisításért  :)

2015.01.14. 14:23 keltezéssel, Pirity Tamas Gabor írta:

On Wed, Jan 14, 2015 at 01:13:21PM +0100, Alaksza Balázs wrote:

Az iskolatitkár munkájának nagyrésze viszont tényleg fölösleg,
persze rengeteget dolgoznak, én tudom, látom, de csak azért mert nem
értenek a munkájukhoz, mutattam neki excelben pár függvényt és

Nálunk az iskolatitkár teljesen okés excelből és word-ből, nem mondom,
hogy mindent tud, de ami kell a munkájához, azt nagyon profin tudja.
És az egyéb ilyen-olyan programokkal is elboldogul.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

nem a te megfelelő ismeretű feleségedről volt eddig szó - hanem a nagy 
átlagról

:)

-

2015.01.14. 13:25 keltezéssel, Polgár Attila írta:

Üdv!

A feleségem iskolatitkár. Ismeri a gépét rendesen, amin dolgozik! Nem 
kell neki excel függvényeket megmutatni, de még így is rengeteg dolga 
van, amit sokszor haza is kell hoznia, mert határidős.

Az igazgató munkája egy jó iskolatitkár nélkül veszett ügy.

Polgár Attila

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

tényleg folyik egyfajta mítoszteremtés pedagógus vonalon  :)

~ felveszek már én is gyorsan egy pejdagógosz szakot - hátha emelkedik a 
renomém  :)

--

2015.01.14. 13:31 keltezéssel, Kunci írta:

2015.01.14. 13:31 keltezéssel, Molnár Péter írta:
Egy pedagogus vegzettseggel rendelkezo eleg sok mindent megtanul 
tanulmanyai soran, csak hogy 1 peldat emlitsek, a tanulok eseteben az 
adott korosztalyra jellemzo viselkedesi mintakat, modszereket, 
melyekkel a kommunikacio veluk hatekonnya teheto. 
Akkor általánosságban elmondható, hogy egy tanár jobb szülő mint pl. 
egy mezőgazdász?  Vagy egy iskolában nagyobb lesz a tisztaság ha 
pedagógus végzettségű takarítók dolgoznak?

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

ez egyébként tényleg egy jó lista sorrend lenne - hogy kinek a 
távollétét tudnák tolerálni
egy iskolában a legkevesebb ideig - bár hipotézisként feltételezhető, 
hogy februári mínusz 20 fok

esetén a fűtő vinné el a minimumért járó pálmaágat  :)

~ ha meg rendszergazda is voltál - vélhetőleg (az ismeretek okán) 
legalább az ámítástechnikai

szabályzat rendesen be van tartva  :)

- no látod - ilyen igazgatók kellenek - nem csak bokáZOOk

-

2015.01.14. 13:01 keltezéssel, Fábián Zoltán írta:

Bocsánat, ha beleszólok, mint volt rendszergazda, infotanár és 
jelenleg egy nagy iskola igazgatója!

Kedves kolléga, ha azt gondolod, hogy egy iskola igazgatója csak 
reprezentál, akkor fogalmad sincsen arról, hogy egy iskola vezetőjének 
mennyi olyan feladata van, amelyet nem köt a többiek orrára. Ha egy 
iskola tantestülete, a NOKS-os és a technikai dolgozók tudják a 
dolgukat, akkor egy iskola valóban elműködhet pár hétig.

Üdvözlettel

Fábián Zoltán

*From:*techinfo-boun...@lista.sulinet.hu 
[mailto:techinfo-boun...@lista.sulinet.hu] *On Behalf Of *P.J.

*Sent:* Wednesday, January 14, 2015 11:46 AM
*To:* Techinfo
*Subject:* Re: Rendszergazda besorolása

egy igazgató csak reprezentatív dolog - tényleges munkája nincs - nélküle
is mennek a dolgok - ez így van (hiába is mondana ő mást  :)

az iskolatitkár feladatát (ami kb. az ő szintjén előre elkészített 
táblázatokba
pár szám beírását jelenti) pedig nyilván el tudja végezni addig más is 
- ha

hiányzik) (az más kérdés - ha összeadni sem tud - vagy a zexelben a végére
számológéppel írja be az oszlopösszeget)

(egyébként az ilyesmi munka jól optimalizálható emberi manuális 
foglalkoztatás
nélkül is - egész sok tanulmány foglalkozik az irodista 
foglalkoztatás, mint gyakorlatilag

csak szociális foglalkoztatottságról - elég ha beírod a keresőbe)

---

2015.01.14. 11:19 keltezéssel, Pirity Tamas Gabor írta:

On Tue, Jan 13, 2015 at 08:48:53PM +0100, P.J. wrote:

- ab ovo az okj rendszergazda is magasabban képzett, mint egy

iskolatitkár - és a felelőssége is

nagyobb - ráadásul ő nem biztos, hogy ráér egész nap játszogatni a

gépen, vagy nem vennék

észre a hiányzását, táppénzét - ha úgy adódna  :)

Nem tudom, milyen helyen dolgozol, de nálunk pl. nemigen vettük

észre, amikor az igazgató elutazott másfél hétre egy svéd

partneriskolához egy diákcsoporttal kapcsolatépíteni,  viszont

az iskolatitkárunknak sosincs ideje játszani, és amikor hiányzik,

akkor teljesen megáll az élet.

Lehet, hogy nálatok az egyéb dolgozók főként csak játszanak,

de ne általánosíts.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

hoppssz

- nálunk épp tegnap mesélte a takarítónő - hogy egy diák tőle 
kérdezgette, hogy mit

jelent a 'technikus' szó - mert a tanár nem magyarázta el kellőképp

:)

--

2015.01.14. 13:42 keltezéssel, Molnár Péter írta:

Hello!

Akkor általánosságban elmondható, hogy egy tanár jobb szülő mint pl. egy
mezőgazdász?

Visszakerdek:
Akkor általánosságban elmondható, hogy egy mezogazdasz jobb otthoni 
gazdalkodo a sajat kertjeben, mint barki mas?

Vagy egy iskolában nagyobb lesz a tisztaság ha
pedagógus végzettségű takarítók dolgoznak?

Almat hasonlitasz kortevel.
A takaritonak meg halovanyan sincs kapcsolata a tanarokkal, diakokkal.
Nem kell veluk kommunikalnia, csak maximum minimalis mertekben, de az 
sem befolyasolja a munkaja hatekonysagat.
Nincs olyan tevekenysege (a takaritonak), amit pedagoguskent 
hatekonyabban tudna elvegezni.

Szoval rossz a pelda.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-14 bef zés P.J.

nyilván arra gondolsz, hogy pszichésen a pedagógus a saját nem-tudását 
próbálja
a rendszergazdára terhelni/rávetíteni, ill. azt ezért hibáztatni, vagy 
felelősségre vonni?

  :)

-

2015.01.14. 13:44 keltezéssel, Hábel György írta:

nem a te megfelelő ismeretű feleségedről volt eddig szó - hanem a nagy
átlagról

Bár ez már egy másik szál lenne: a pedagógusok vélemyéne a rendszergazdákról.
Csak úgy, nagy általánosságban...
Legalább ekkor szál lenne... :-o

Vegyétek már észre, hogy:
- számszerűleg elhanyagolható a ped-rg-k száma;
- ebből kifolyólag a béremelésük mértéke is (országszinten) elhanyagolható;
- ellenben kiválóan működik a belső bomlasztás, az oszd meg... elv;
- amíg itt vitázunk, addig röhögnek a markukba...
- és amíg egymást hergeljük, addig sem dolgozunk... :-P
  
Gy.
  
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-13 bef zés P.J.

~ nem a túlképzettségről van szó

- ab ovo az okj rendszergazda is magasabban képzett, mint egy 
iskolatitkár - és a felelőssége is
nagyobb - ráadásul ő nem biztos, hogy ráér egész nap játszogatni a 
gépen, vagy nem vennék

észre a hiányzását, táppénzét - ha úgy adódna  :)

~ remélhetőleg az világos, hogy programterv. informatikus, mérnök 
informatikus, valamilyen
végzettségű rendszergazda - ez mind más jellegű munka, mint egy inf. 
tanári állás
- az, hogy ezt a jogalkotóval pedagógusként nem sikerült eddig 
absztraháltatni - az pedig megint

csak egy más dolog

---

2015.01.13. 14:39 keltezéssel, Somogyi László írta:

Rosszul teszed fel a kérdést és rossz válaszokat adsz, nem meglepő módon.

Soha nem az számít, hogy kinek milyen végzettsége van, egy adott 
munkakör betöltése során.
Ha egy adott munkakör, jelesül most az iskolai rendszergazda 
betölthető érettségivel és némi tanfolyammal, akkor bizony ennek 
megfelelő fizetési besorolást ér a munkakör. Lehet többet adni, ahol 
telik rá, de nyilván ez a népmesék világa.

Orvosi példát hoztál, orvosi példát adok.
Egy gyógyszer felírásához rendeletileg kardiológus szakorvos kell. Ha 
ez a kardiológus szakrendelőben vagy kórházban dolgozik, akkor 
felírhatja.
Ugyanaz az ember, ha háziorvosként dolgozik, nem írhatja fel, tovább 
kell küldenie a beteget.

Van rá példa, hogy ugyanaz az orvos dolgozik mindkét helyen

Egyszóval, kutyát nem érdekli, hogy túlképzett vagy a jelenlegi 
állásodhoz.

sl

2015.01.13. 14:14 keltezéssel, P.J. írta:

hasznosabb lenne a 'szartalicskázást inkább megszüntetni

- valaki ha végre összevetné egy pejdagógosz és egy inf. 
mérnök/rencergazda

végzettségét (ha már mást nem tudna)

- pejdagógosz nem képes a rencergazdaságot ellátni (vagy 'igen - de 
az nagyon alacsony
nívót jelent)(nyilván más tészta, ha pedagógusként rencergazdára, 
vagy vice versa 'mű-

velődött már korábban)

- egyrészt más a végzettsége (nem mindegy, hogy valaki nőgyógyász, 
vagy plasztikai se-
bész - bár mind2 nőkkel foglalkozik), másrészt emez 'elfoglaltság 
munka/felkészülési, stb.
idejére nem futná az ő órakeretéből (most nem említve az elmaradt 
'dolgok pótlását sem)

- egészen szánalmas ami ez ügyben magán a listán is folyik

- valami kivételezett, egyedülálló foglalkozásként definiálják a 
pejdagógoszt (úgy általában is),
holott ugyanaz, mint a többi foglakozás - csak jóval több 
szabadsággal jár :)) - csak nyilván tömegük
okán nem mindegy kire szavaznak - így a minőség, szakértelem, 
hozzáértés nyilván fel sem

merül a diszkussziók során

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-13 bef zés P.J.

hasznosabb lenne a 'szartalicskázást inkább megszüntetni

- valaki ha végre összevetné egy pejdagógosz és egy inf. mérnök/rencergazda
végzettségét (ha már mást nem tudna)

- pejdagógosz nem képes a rencergazdaságot ellátni (vagy 'igen - de az 
nagyon alacsony
nívót jelent)(nyilván más tészta, ha pedagógusként rencergazdára, vagy 
vice versa 'mű-

velődött már korábban)

- egyrészt más a végzettsége (nem mindegy, hogy valaki nőgyógyász, vagy 
plasztikai se-
bész - bár mind2 nőkkel foglalkozik), másrészt emez 'elfoglaltság 
munka/felkészülési, stb.
idejére nem futná az ő órakeretéből (most nem említve az elmaradt 
'dolgok pótlását sem)

- egészen szánalmas ami ez ügyben magán a listán is folyik

- valami kivételezett, egyedülálló foglalkozásként definiálják a 
pejdagógoszt (úgy általában is),
holott ugyanaz, mint a többi foglakozás - csak jóval több szabadsággal 
jár :)) - csak nyilván tömegük
okán nem mindegy kire szavaznak - így a minőség, szakértelem, hozzáértés 
nyilván fel sem

merül a diszkussziók során

-

2015.01.13. 13:58 keltezéssel, Zsolt Csuka írta:

Ez engem is érdekelne.
Lehet úgy vannak vele az megy majd inkább gyárba dolgozni (mert ott 
többet keres) és ha véletlen leépítésre kerülne a sor akkor jól jár 
vele a munkáltató, mert majd a helyére tesz egy pedagógust, aki persze 
ennek majd nagyon örül és így mindenki jól jár.

2015. január 12. 16:36 Istvan Nagel írta, techi...@fonixnet.hu 
mailto:techi...@fonixnet.hu:

És amelyik rendszergazdának nincs pedagógus végzettsége,
azokkal mi a helyzet?

2015.01.12. 10 tel:2015.01.12.%2010:49 keltezéssel, Farkas Gábor
írta:

Van/(volt?) egy ígéret még régebbről, hogy 2015. szeptember
1-től a pedagógus végzettségű rendszergazdák bekerülnek a
tanári életpálya modellbe. Ha megtörténik, majd elhisszük.

-- 
 Üdv, Nágel István

http://fonixnet.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu mailto:Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

--
Üdvözlettel:

Csuka Zsolt

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Rendszergazda besorolása

2015-01-13 bef zés P.J.

én elhiszem, hogy a pejdagógosz pl. szeretne kibújni bizonyos oktatási 
dolgokból
~ munkahelyi informatikai ismeretek oktatása irodisták számára - de ez 
bizony az ő
dolga kell, hogy legyen - és nem a rendszergazdáké - ha viszont emezé - 
akkor bezony
oktatóként kellene honorálni (~mert azért hogy néz az ki, hogy 
'andragógiáért ennyit fizetnek
a rencergazdának?  :)  (ha viszont nem pejdagógoszként fizetik - ugyan 
mi köze az ilyesmikhez?)

~ így kevesebb digitál.analfabéta kerülne be az irodákba - mégsem 
méltóztatná (tanár)

felvenni - ha az ő dolga lenne az oktatásuk - és megfelelőségük :)

az irodai munkák többsége szociális állás - ha pl. egy sms-ben be lehetne
fizetni az ebédet (aki pedig totál tech. analfabéta - egy központi 
helyen befizethetné azt)
szerinted mi szükség lenne pl. gondnokra (~aki szedi az ebédpénzt - és 
tul.képpen ez az
egyedüli komolyabb havi munkája, a többi időben nézegetheti a 
divatlapokat - te meg
esetleg elhiszed, hogy mennyit dolgozott - amit elmesél :)  (ami 
valójában csak aktatologatás)?

harmad ennyi csinovnyikkal, fele eddigi idő alatt elvégezhető az eddigi 
munkák többsége - csak

megfelelő embereket kellene felvenni

~ egy magáncégnél 1 ember is el tudja látni pl.  a 
gazdaságis/gondnok/iskolatitkár hármast 4 órában - legfeljebb
kevesebb idő marad seafight-ra - ezért nem érdemes irodai dolgoZOOt 
rendszergazdával (műszaki

emberrel) összemosni - ha msc, ha bsc, ha okj is a végzettsége

- szerintem aki nem pejdagógosz-rendszergazda - az mind velem ért egyet :)

~ kellene egy szavazás erről  :)   (pedagógusokat kilőve a témából :)

~ azért mellékelném az államilag 'ajánlott mérnöki bérkategóriákat is - 
de inkább mégsem - mert lusta

vagyok rákeresni: :)

helyette inkább itt egy átlagos iskolatitkár előzmények 'termése - a 
munka oltárán:  :)
[megjegyezném, hogy a képen lévő 'google keresés előzmény is csak 
seafight-ra vonatkozott  :)   ]

http://invitelweb.hu/pbakos/

( 
http://www.seafight.hu/24?aid=1467aip=Bgclid=CO7yiurwkcMCFe3MtAodNyMAyQ )

~ és az hagyján, hogy a 'jelszó-mentése naponta egy '100 megabyte-os kép 
(pl. mennyi hajót süllyesztett el
épp, vagy hány hordó olívaolajat zsákmányolt) - de még engem is kér meg 
a játékkal kapcsolatos

teendőkre  :)

~ úgyhogy ennyit az irodista dolgoZOOkról - az esetek nagyobb részében 
máshol is ez a helyzet - így
nem érdemes irodistát műszakiakkal pl. fizetésileg egy lapon említeni - 
úgyhogy

máshol hamukázzatok pejdagógoszok  :)

-

2015.01.13. 20:48 keltezéssel, P.J. írta:

~ nem a túlképzettségről van szó

- ab ovo az okj rendszergazda is magasabban képzett, mint egy 
iskolatitkár - és a felelőssége is
nagyobb - ráadásul ő nem biztos, hogy ráér egész nap játszogatni a 
gépen, vagy nem vennék

észre a hiányzását, táppénzét - ha úgy adódna  :)

~ remélhetőleg az világos, hogy programterv. informatikus, mérnök 
informatikus, valamilyen
végzettségű rendszergazda - ez mind más jellegű munka, mint egy inf. 
tanári állás
- az, hogy ezt a jogalkotóval pedagógusként nem sikerült eddig 
absztraháltatni - az pedig megint

csak egy más dolog

---

2015.01.13. 14:39 keltezéssel, Somogyi László írta:

Rosszul teszed fel a kérdést és rossz válaszokat adsz, nem meglepő 
módon.

Soha nem az számít, hogy kinek milyen végzettsége van, egy adott 
munkakör betöltése során.
Ha egy adott munkakör, jelesül most az iskolai rendszergazda 
betölthető érettségivel és némi tanfolyammal, akkor bizony ennek 
megfelelő fizetési besorolást ér a munkakör. Lehet többet adni, ahol 
telik rá, de nyilván ez a népmesék világa.

Orvosi példát hoztál, orvosi példát adok.
Egy gyógyszer felírásához rendeletileg kardiológus szakorvos kell. Ha 
ez a kardiológus szakrendelőben vagy kórházban dolgozik, akkor 
felírhatja.
Ugyanaz az ember, ha háziorvosként dolgozik, nem írhatja fel, tovább 
kell küldenie a beteget.

Van rá példa, hogy ugyanaz az orvos dolgozik mindkét helyen

Egyszóval, kutyát nem érdekli, hogy túlképzett vagy a jelenlegi 
állásodhoz.

sl

2015.01.13. 14:14 keltezéssel, P.J. írta:

hasznosabb lenne a 'szartalicskázást inkább megszüntetni

- valaki ha végre összevetné egy pejdagógosz és egy inf. 
mérnök/rencergazda

végzettségét (ha már mást nem tudna)

- pejdagógosz nem képes a rencergazdaságot ellátni (vagy 'igen - de 
az nagyon alacsony
nívót jelent)(nyilván más tészta, ha pedagógusként rencergazdára, 
vagy vice versa 'mű-

velődött már korábban)

- egyrészt más a végzettsége (nem mindegy, hogy valaki nőgyógyász, 
vagy plasztikai se-
bész - bár mind2 nőkkel foglalkozik), másrészt emez 'elfoglaltság 
munka/felkészülési, stb.
idejére nem futná az ő órakeretéből (most nem említve az elmaradt 
'dolgok pótlását sem)

- egészen szánalmas ami ez ügyben magán a listán is folyik

- valami kivételezett, egyedülálló foglalkozásként definiálják a 
pejdagógoszt (úgy általában is),
holott ugyanaz, mint a többi foglakozás - csak jóval több 
szabadsággal jár :)) - csak nyilván tömegük
okán nem mindegy

eRRe: Outlook címjegyzés

2014-12-16 bef zés P.J.

~ az automatikus kiegészítést szeretnéd megoldani

http://www.nirsoft.net/utils/outlook_nk2_edit.html

ezzel lemented az egyik gépről a listát

- a másikon pedig importálod

---

2014.12.16. 11:43 keltezéssel, Zsolt Farkas írta:

Sziasztok!

Nem vagyok Outlook felhasználó, ezért könnyű kérdés biztos.
Van két gép, az egyiken címjegyzék, ami kellene a másikra is.
Export, import megtörtént, névjegyek között meg is jelennek, de amikor 
elkezdek egy levelet írni, nem ajánlja fellehetőségként, csak ha már 
egyszer írtam az illetőnek levelet.

Ez normális, vagy beállítható valahol, hogy ne így legyen?
Zs

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: villogó monitor

2014-10-01 bef zés P.J.

a hálózati kártyából a csatlakozót kihúzva nem szűnik meg a villogás?

ill. másik gépre emezt dugván - amaz monitor nem kezd el villogni?

2014.10.01. 13:00 keltezéssel, Kelemen Mihály írta:

2014.10.01. 10:39 keltezéssel, Attila Kovács írta:

2014-10-01 10:18 keltezéssel, Alaksza Balázs írta:

2014.10.01. 10:16 keltezéssel, Attila Kovács írta:

2014-10-01 09:57 keltezéssel, Dicso Geza írta:

2014.10.01. 9:35 keltezéssel, Attila Kovács írta:

Már csak valami áramingadozásra tudok gondolni,

Egy tápcserét megnéznék (ha nem volt még).

A ház is vadi új, és vele együtt a táp is

Esetleg a dugalj amibe a monitor tápja van dugva? cseréld már meg a 
gép tápjával.

Már ez is megtörtént. Még a kábelt is kicseréltem. De semmi. Mondjuk 
van ott 3 elosztó, ami egymásba van fűzve

Tápellétásnál a földelést is ellenőrizni!

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Álláshirdetés: rendszergazda

2014-09-25 bef zés P.J.

kivéve

- de ne keverjük a dolgokat azzal, hogy:

1: egy info tanár rendszergazdaként saját magától ( = plusz/vagy 
tanfolyamokon)
elsajátított hosszú évek alatt bizonyos nem info tanár képzésébe tartozó 
ismereteket (melyek - mindenki tudja,

hogy  mint sima info tanári ismeretek)
2: hosszabb rendszergazda pályafutás közben info tanári, vagy mérnöki 
diplomát szerzett
3: mérnöki, tehát nem info tanári végzettséggel saját magától és/vagy 
tanfolyamok által ismereteket szerzett

-

azzal az

- *a*: kezdő okj rendszergazdával, vagy *b*: 'egyéb ismereteket hosszabb 
évek alatt sem szerzett info tanárral (többség)

[itt kiemelném, hogy még a kezdő okj rendszergazda is előbb-utóbb 
ismereteket szerez - mert kénytelen - de az
alap infotanár akár évtizedekre is leragad a korábbi generális 
ismerethalmaznál és akár a floppy lemeznél :)  ]

~ a probléma ott van, hogy a jogalkotó nem tud különbséget tenni a fenti 
*a*; és *b*; között - mert se info tanári /
mérnöki / okj rg. / cisco / stb. végzettsége / gyakorlati évek alatti 
tapasztalata nincs :)így a külön még fentebbi
fundamentális különbségeket (pl. mérnököt okj-s rendszergazda 
besorolásúként, vagy mezei info tanárt 'szakértőként
próbál azonosítani) érdemben felismerni sem tudja - ha viszont a két 
alapesetre: rendszergazda és
info tanárira maga választja szét a tevékenységeket - tudnia illene a 
vele járó pontos feladatmegosztást is - amit
nem tud ~hiszen én is tudok számtalan példát felsorolni a te 
lentebbidre, hogy a júzerrel (vagy akár a mezei info ta-
nárral) épp a rendszergazda ismertet meg alap összefüggéseket - holott 
ez oktatás - és nem rendszergazdai

tevékenység

-

2014.09.24. 22:54 keltezéssel, Pinter Imrene írta:
Kivéve, ha valaki hosszú időn keresztül infotanárként karban tartott 
mindent, kollégákat továbbképzett, ami az iskolában számítógépen 
megoldandó, mindenhez köze volt, van.
Legújabb szösszenetem ifjú rendszergazda szájából: a laptopok azért 
indulnak újra óra közben, mert lemerült a tápegység
Másik: egy laptopon nem indult az ABEV adó program. Nézem, miért nem 
működik, pedig a megszokott ikon az asztalon van. Szerintetek?

Az adóprogramot átmásolta egy másik gépről:)
Igen, nem telepítette, hanem másolta:)
Ma olvastam egyik kiadó tantervi ajánlásában:
Függőség:
Iskolai könyvtár
Egy szakmai oldalon:  az ímélt a következő címre küldjék
Szakmaiság, minek?
E

Date: Mon, 22 Sep 2014 14:34:20 +0200
From: j.p...@vnet.hu
To: techinfo@lista.sulinet.hu
Subject: Re: Álláshirdetés: rendszergazda

nem tudom, hogy hány van - de igazán készíthetnél egy statisztikát - vagy
a bot majd elkészíti - mindenesetre az inf. tanár és az üzemeltető(itt 
mindegy,
hogy okj-s, vagy phd képzettséggel - az 2 külön szakma - és ebből nem 
a számtech.
tanár a jobban 'informáltabb  - hogy egészen finoman fejezzem ki magam 
- így

képviselni sem tudja a másik szegmenst)

- mellesleg az 1let honlapján lévő ajánlásra én emlékszem is (sőt ha
nagyon akarom egy régi CD-ről elő is kereshetem neked ~rendszergazda
munkaköri leírás ajánlás), hogy az
'oktatás nem a rendszergazda dolga - márpedig a felhasználó képzése
oktatás (tehát a legegyszerűbb kérdésére való válaszolás IS AZ - ezt 
próbáld
rátukmálni az inf.tanárokra majd - és így tegyél ajánlásokat - említsd 
meg, hogy
a többség digi.analfabéta (~külön kasztot alkotnak a munkahelyen pc-t 
10-15 éve

tömegesen 'használó digi.analfabéták - akiknek valóban 'oktatásra és nem
'megmutatásra lenne szükségük)
~ ez szokott pl. álláshirdetésekben 'felhasználói támogatásként' 
megjelenni
- csakhogy a felhasználót semmi sem kötelezi, hogy betartsa - amit te 
mondasz
- akár százszor is megkérdezheti ugyanazt az egy dolgot - sőt ezzel 
kifejezetten

szórakoztathatja is magát- a rendszergazda idejét lekötve
- ha használatot mutatsz be valakinek - az ugyan mitől nem oktatás? 
(~viszont miért van az,

hogy ezért nem jár oktatói pótlék?  :)
- ugyanez a 'piacon ez egy nagyságrenddel magasabb áron található, 
mint az inf.tanár
órabére - ráadásul inf.tanárnak ehhez aztán valóban nincs képzettsége, 
vagy affinitása
(kivéve, ahogy szokott még lenni, hogy a rendszergazda a későbbi 
pihenésért befektetve
elvégez valamilyen inf.tanári szakot)(~ő ilyenkor már tudja, hogy az 
eladdig végzetteket
nevezhetné 'informatikának - és ami utána jön, az már csak pedagógia, 
tanítási gyakorlat,
45 percenként szünet és egyéb adminisztrációs műveletek és csevegés a 
hallban)

2: a dolgok nem unalmasak - akár szórakoztató falanszternek 
nevezhetném én is, ahogy a rendszer-
gazdák feladatai csak nőttek (a bér ezzel együtt nem) - inf.tanáré 
pihenéssé változik ugyanezen idő
alatt - és BÁRKI - ha valódi megoldást keres - sosem inf.tanárhoz, 
hanem rendszergazdához fordul akár
pl. egy mezei telepítéssel kapcsolatban is - pláne komolyabb 
dolgoknál  :)   (most az inf.tanárok sorban

állását nem is említem a rendszergazdáknál - eligazítás gyanánt)

3: a jogászok 

Re: Álláshirdetés: rendszergazda

2014-09-25 bef zés P.J.

de végül is sikerült kibogozni - ez a lényeg

valószínűleg a nem info tanári - 'egyéb ismeretek segítettek ebben:
http://www.csip.eu/

:)

2014.09.25. 12:11 keltezéssel, Csökmei István Péter írta:

Fubakkker!!!

Ebből  mire kihámoztam mit is akarsz mondani
Nem akarsz te is jogalkotó lenni?

CsIP

2014.09.25. 12:07 keltezéssel, P.J. írta:

kivéve

- de ne keverjük a dolgokat azzal, hogy:

1: egy info tanár rendszergazdaként saját magától ( = plusz/vagy 
tanfolyamokon)
elsajátított hosszú évek alatt bizonyos nem info tanár képzésébe 
tartozó ismereteket (melyek - mindenki tudja,

hogy  mint sima info tanári ismeretek)
2: hosszabb rendszergazda pályafutás közben info tanári, vagy mérnöki 
diplomát szerzett
3: mérnöki, tehát nem info tanári végzettséggel saját magától és/vagy 
tanfolyamok által ismereteket szerzett

-

azzal az

- *a*: kezdő okj rendszergazdával, vagy *b*: 'egyéb ismereteket 
hosszabb évek alatt sem szerzett info tanárral (többség)

[itt kiemelném, hogy még a kezdő okj rendszergazda is előbb-utóbb 
ismereteket szerez - mert kénytelen - de az
alap infotanár akár évtizedekre is leragad a korábbi generális 
ismerethalmaznál és akár a floppy lemeznél :)  ]

~ a probléma ott van, hogy a jogalkotó nem tud különbséget tenni a 
fenti *a*; és *b*; között - mert se info tanári /
mérnöki / okj rg. / cisco / stb. végzettsége / gyakorlati évek alatti 
tapasztalata nincs :)így a külön még fentebbi
fundamentális különbségeket (pl. mérnököt okj-s rendszergazda 
besorolásúként, vagy mezei info tanárt 'szakértőként
próbál azonosítani) érdemben felismerni sem tudja - ha viszont a két 
alapesetre: rendszergazda és
info tanárira maga választja szét a tevékenységeket - tudnia illene a 
vele járó pontos feladatmegosztást is - amit
nem tud ~hiszen én is tudok számtalan példát felsorolni a te 
lentebbidre, hogy a júzerrel (vagy akár a mezei info ta-
nárral) épp a rendszergazda ismertet meg alap összefüggéseket - 
holott ez oktatás - és nem rendszergazdai

tevékenység

-

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: tiop-tábla

2014-09-24 bef zés P.J.

attól függ - milyen tábla

pl. SB680: 156X117,2; SB685: 188X117,2 (maga a tábla mérete)

erre számolsz még rá oldalt a csatlakozókhoz, miegyebekhez, és felül
a projektor tartójához amennyit akarsz - az aktuálisan beszerzett tábla
paramétereihez viszonyítva

---

2014.09.24. 13:22 keltezéssel, Pintér Sándor írta:

Sziasztok!

Valamelyik „jönnek  a gépek”-hez kapcsolódó TIOP dokumentációban 
olvastam, hogy mekkora falfelületet kell biztosítani az interaktív 
táblák felszereléséhez.

Valami 220x??? méret rémlik. Nem tudom, hogy papíron volt e, vagy 
online felületen, de az istennek se találom.

Tudnátok segíteni?

Pintér Sándor

hort-suli

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Álláshirdetés: rendszergazda

2014-09-22 bef zés P.J.

inkább az a gond, hogy ámítástechnikai tanárok képviselik a mérnök 
szakembereket

~ így persze, hogy semmilyen érdekképviselet nem lesz - és senki sem 
kerül képbe

a dolgokat illetően

- egy ámítástechnikai tanár pedig simán lenyűgöz pl. egy jogászt a word 
középre igazítással,
vagy a gép szabályos kikapcsolásával - és az utána mindent elhisz neki - 
hogy mennyire 'tudhatja

a dolgokat

:)

--

2014.09.22. 13:06 keltezéssel, Pinter Imrene írta:
Tudjátok, mi a gond? Évekig dolgoztunk lelkiismeretesen. Senkit nem 
zavart mennyit kaptunk, főleg, aki a kezdetekkor itt volt. Aztán nőtt 
a gépszám, nőttek a számítógéppel megoldanddó feladatok, csak mi 
maradtunk, meg a fizetés. Amíg olyan nem kerül országosan a vezetésbe, 
aki tudja, mit jelent a RENDSZERGAZDA, addig ne várjunk se 
megbecsülést, se jobb fizetést.

Szép napot: Erzsi

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Álláshirdetés: rendszergazda

2014-09-22 bef zés P.J.

nem tudom, hogy hány van - de igazán készíthetnél egy statisztikát - vagy
a bot majd elkészíti - mindenesetre az inf. tanár és az üzemeltető(itt 
mindegy,
hogy okj-s, vagy phd képzettséggel - az 2 külön szakma - és ebből nem a 
számtech.

tanár a jobban 'informáltabb  - hogy egészen finoman fejezzem ki magam - így
képviselni sem tudja a másik szegmenst)

- mellesleg az 1let honlapján lévő ajánlásra én emlékszem is (sőt ha
nagyon akarom egy régi CD-ről elő is kereshetem neked ~rendszergazda
munkaköri leírás ajánlás), hogy az
'oktatás nem a rendszergazda dolga - márpedig a felhasználó képzése
oktatás (tehát a legegyszerűbb kérdésére való válaszolás IS AZ - ezt próbáld
rátukmálni az inf.tanárokra majd - és így tegyél ajánlásokat - említsd 
meg, hogy
a többség digi.analfabéta (~külön kasztot alkotnak a munkahelyen pc-t 
10-15 éve

tömegesen 'használó digi.analfabéták - akiknek valóban 'oktatásra és nem
'megmutatásra lenne szükségük)
~ ez szokott pl. álláshirdetésekben 'felhasználói támogatásként' megjelenni
- csakhogy a felhasználót semmi sem kötelezi, hogy betartsa - amit te 
mondasz
- akár százszor is megkérdezheti ugyanazt az egy dolgot - sőt ezzel 
kifejezetten

szórakoztathatja is magát- a rendszergazda idejét lekötve
- ha használatot mutatsz be valakinek - az ugyan mitől nem oktatás? 
(~viszont miért van az,

hogy ezért nem jár oktatói pótlék?  :)
- ugyanez a 'piacon ez egy nagyságrenddel magasabb áron található, mint 
az inf.tanár
órabére - ráadásul inf.tanárnak ehhez aztán valóban nincs képzettsége, 
vagy affinitása
(kivéve, ahogy szokott még lenni, hogy a rendszergazda a későbbi 
pihenésért befektetve
elvégez valamilyen inf.tanári szakot)(~ő ilyenkor már tudja, hogy az 
eladdig végzetteket
nevezhetné 'informatikának - és ami utána jön, az már csak pedagógia, 
tanítási gyakorlat,
45 percenként szünet és egyéb adminisztrációs műveletek és csevegés a 
hallban)

2: a dolgok nem unalmasak - akár szórakoztató falanszternek nevezhetném 
én is, ahogy a rendszer-
gazdák feladatai csak nőttek (a bér ezzel együtt nem) - inf.tanáré 
pihenéssé változik ugyanezen idő
alatt - és BÁRKI - ha valódi megoldást keres - sosem inf.tanárhoz, hanem 
rendszergazdához fordul akár
pl. egy mezei telepítéssel kapcsolatban is - pláne komolyabb dolgoknál  
:)   (most az inf.tanárok sorban

állását nem is említem a rendszergazdáknál - eligazítás gyanánt)

3: a jogászok döntő többsége pedig digi.analfabéta - ez tény - nem 
unalmas, hanem 'sírni való dolog - és ő hozna

logikai függvényeket egy 'törvényben - nevetséges :)

-

2014.09.22. 13:47 keltezéssel, Válas Péter írta:

2014. szeptember 22. 13:21 P.J. írta, j.p...@vnet.hu 
mailto:j.p...@vnet.hu:

inkább az a gond, hogy ámítástechnikai tanárok képviselik a mérnök
szakembereket

Öööö hány mérnöki diplomás iskolai rendszergazda van?

~ így persze, hogy semmilyen érdekképviselet nem lesz - és senki
sem kerül képbe
a dolgokat illetően

Érdekképviselet volt, elkezdtük, megcsináltuk az 1LET-et, kellett 
volna hozzá egy aktív tagság, amelyik működteti és kiad egy 
elnökséget. Elhalt. Akarod feltámasztani? Vállalod az ezzel járó 
munkát? Vagy írjak egy botot, amelyik siránkozik a nevedben, hogy 
levegyem a munkát a válladról?

- egy ámítástechnikai tanár pedig simán lenyűgöz pl. egy jogászt a
word középre igazítással,
vagy a gép szabályos kikapcsolásával - és az utána mindent elhisz
neki - hogy mennyire 'tudhatja
a dolgokat

Ez a duma most már határozottan unalmas.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: ingyen office

2014-09-16 bef zés P.J.

a lényeget tekintve - remélhetőleg absztrahálta mindenki a lapon alul az 
5. hozzászólást is..
ami persze rendkívül finoman fogalmazott a mostani fizetésemelt 
'kollégák felé

--

2014.09.16. 13:02 keltezéssel, Pogány Csaba írta:

A cikk azt írja:

A regisztráltak letölthetik

A regisztrált intézmények diákjai kapnak egy e-mail címet, ezzel 
tudják majd iskolájuk honlapjáról letölteni a jogtiszta szoftvert.

csa

2014.09.16. 9:39 keltezéssel, Sütő Péter írta:

Sziasztok!

Valaki tudja, hogy GYAKORLATBAN hogy lehet letölteni és aktiválni ilyen 
ingyenes diákváltozatot?

Köszi!

Sücy

From:techinfo-boun...@lista.sulinet.hu  
[mailto:techinfo-boun...@lista.sulinet.hu] On Behalf Of Molnár Péter
Sent: Friday, September 12, 2014 10:14 AM
To: techinfo
Subject: ingyen office

http://www.origo.hu/gazdasag/20140911-ingyenes-office-t-kap-minden-diak.html

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: ingyen office

2014-09-16 bef zés P.J.

pedig így működik a 'gyakorlatban - vagyis sehogy

:)

2014.09.16. 14:31 keltezéssel, Sütő Péter írta:

Úgy látszik, nem írtam eléggé nagybetűkkel: GYAKORLATBAN hogy működik? 
Rendszergazdai/honlapgazdai szemmel tekintve...
Nyilván a cikket én is olvastam...
Tesztüzemben működik a DOA csomagunk, beregisztráltam egy diák felhasználót, de 
semmi ilyesmit nem találok, sem utalást, csak a diákkedvezményes office-okat, 
80%-kal...

Sücy

2014.09.16. 13:02 keltezéssel, Pogány Csaba írta:
A cikk azt írja:
A regisztráltak letölthetik
A regisztrált intézmények diákjai kapnak egy e-mail címet, ezzel tudják majd 
iskolájuk honlapjáról letölteni a jogtiszta szoftvert.

csa
2014.09.16. 9:39 keltezéssel, Sütő Péter írta:
Sziasztok!

Valaki tudja, hogy GYAKORLATBAN hogy lehet letölteni és aktiválni ilyen 
ingyenes diákváltozatot?

Köszi!

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: sulinet-niif ugyfelszolgalat

2014-09-14 bef zés P.J.

viszont egy nagy fekete pont neked - mivel egyetlen adatból szeretnél 
törvényszerűséget

felállítani

:)

---

2014.09.14. 23:01 keltezéssel, Molnár Péter írta:

Hello!
Delutan irtam a sulinet ugyfelszolgalatnak, hogy vizsgalja ki a vonal 
problemankat.
Mar kaptam is az ertesitest, hogy igazam van, jelzik a vonali 
szolgaltato fele (Invitel).

Egy nagy piros pont az NIIF-nek!

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Munkaköri leírás!

2014-02-11 bef zés P.J.

hivatalosan ilyen szövegrészlet nem is lehet:
és amellyel az igazgató megbízza

- ez alapján a kertjének felásására is megbízhat

- a feladatokat pontosan fel kell sorolni

- egyébként is minden 'más megbízást közösen kell ilyenkor megbeszélni - 
hisz korábban aláírt
a két fél egy munkaköri leírást (ezt ha bővítik, vagy átszervezik - 
nyilván az az egyéb komponensek rovására mehet)

- az új munkaköri leírást is elvileg közösen kell megbeszélni - csak úgy 
l'art pour l'art nem adhat újat

- nyilván - ha ő 'újat ad - de te neked az nem szimpi - és az előző 
alapján ezidáig jól jártál el - ő szeretné
a munkaszerződést módosítani - de te a régi alapján vállaltál munkát - 
vagyis neki kell felmondania, ha

nem fogadod el  :)

- amúgy a gazdaságisok, iskolatitkárok, gondnokok, helyettesek és egyéb 
közigazgatási irodisták képzetlenségét sokkal egyszerűbb lenne 
felmondással honorálni, mint másra hárítani a munkájukat (az utcán 
rengeteg a diplomás jelentkező
az ilyen állásra is) - de sajnos Magyarországon állami elfoglaltság 
esetén nem divat a munkához szükséges képességek, végzettségek és 
készségek felmérése (pl. teszt) a felvételizéskor - ráadásul az utólagos 
'pótlás esete sem valósul meg a

delikvenseknél akár egy évtized alatt sem :)

- várható a korábbiak alapján, hogy mikor lesz pl. a fizikatanárra 
áthárítva a villanyszerelési munka is, hiszen az 'nyilván

azt tanulta - az ellenállás nála is U/I

-

2014.02.11. 10:50 keltezéssel, Nyéki István írta:

Üdv!

Sajnos ilyesmibe futottam bele én is (most a pontos szövegre nem 
emléxem). Minden esetre az én munkakörimet kiegészítteték ezzel, majd 
utánna még egy táblázattal amelyben az van,hogy nekem 
(rendszergazdaként) a feladatom a tanulók csoportba sorolása a 
magiszterben.

KLIKnek írtam, ezt most idézem: az Ön munkakörét az iskola igazgatója 
nem módosította, érdemben nem változtatta, hanem a munkakörbe tartozó 
feladatokat pontosította az időközbeni technikai változásokra 
tekintettel.

Jelzem ez volt az utolsó megmozdulása a mb. tankerületi igazgatónak, 
mert következő héten már el is tünt a KLIKtől is.

2014-02-10 19:23 időpontban Zoltán Varga ezt írta:

Kedves tanár kollégák!

Iskolánkban egy új munkaköri leírást készítenek (szeptemberben
már volt egy új) teljesen új szöveggel. Ennek az egyik pontja így
szól idézem:
Továbbá elvégez minden olyan, a munkaköréhez tartozó szakmai
feladatot, amely az iskola szabályszerű működéséhez szükséges
és e munkaköri leírásban nem szerepel, és amellyel az igazgató
megbízza.
Ez véleményem szerint aggályos, és vissza is lehet vele élni! Én
rendszergazda is vagyok (félállásban) az iskolában. Jelenleg
ezért még most fizetnek! A fenti idézet szerint - ha később
ezért nem kapok pénzt - az igazgató elrendelheti, hogy ezeket a
munkákat bérezés nélkül, a munkaköri leírás alapján a tanári
fizetésért (ingyen) lássam el.
Értelmezésem szerint - ha ezt aláírom - más egyéb munkák
(informatikai jellegű) elvégzésére is kötelezhetnek. Sajnos ez
egy olyan pontja a munkaköri leírásnak, amibe minden belefér, és
mindent elbír!
A kérdéseim a következők:

* Milyen retorziókra számíthatok, ha nem írom alá emiatt a
munkaköri leírást?
* A munkáltató felmondhat -e az aláírás megtagadása esetén?

Egyébként mindenkivel ezt a szöveget akarják aláíratni.

Ti mit szóltok ehhez! Kinek van ebben tapasztalata. Mit lehet
ilyenkor tenni?

Üdvözlettel:
Varga Zoltán

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Sulinetes XP hamisított??

2014-02-10 bef zés P.J.

'a listán is lehet igényelni' - egy táblázatban volt az egyik megfelelő  :))

az eljárás pedig - pl:

http://www.msw.hu/windows-xp/433-windows-xp-termekkulcs-csereje-cd-kulcs.html

(de van rá külön több freeware program is - ha valaki csak kattogtatni 
szeretne)

---

2014.02.10. 6:32 keltezéssel, Zoltán Kurucz írta:
Most tűnt fel a szál... Hol is lehet új kulcsot igényelni? 
tisztaszoftver oldala mintha el lenne maradva egy kicsit...

2014. február 6. 13:33 Fodor Zsolt írta, fo...@gyakg.u-szeged.hu 
mailto:fo...@gyakg.u-szeged.hu:

On Thu, 6 Feb 2014 13:02:59 +0100, Komódi István wrote
 Legfrissebb, legfrissebb

 Amíg küldték a szoftvereket és a liceszigazolást (XP-s
kulccsal), mindig
 ugyanazt a kulcsot kaptuk. Ugyhogy az a legfrissebb.
 Nincs más. Az F4HCX kezdetű. Ugyanez a kulcs van mindenfelé a
környéken.

Most megkerestem, utoljára 2007-esen találtam XP-s sort. (az meg
M3... kezdetű)
Az az igazság, hogy az utóbbi években már nem is tartottam
magamnál ebből a
licencigazolásból, mert az XP-n kívül úgyis hálózaton át
aktiválódik, amit
használunk, így feleslegesnek gondoltam, az irodában iktatták.
Majd megkérdem
hétfőn, mert most éppen síszünet miatt elég kihalt az iskola.

Üdv: Fodor Zsolt

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu mailto:Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

--
Kurucz Zoltán
*rendszergazda*
/constantinum.hu/ http://constantinum.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: Munkaköri leírás!

2014-02-10 bef zés P.J.

nem kell félned - mint számítástechnika tanár - nem vág a szakmádba a 
rendszergazdaság

- csak annyira, mint nőgyógyásznak a plasztikai sebész (nő - nő) :)

~ majd mutass már az igazgatódnak (de magam is kíváncsi vagyok rá) egy 
tematikát, ahol

számítástechnika tanár ilyesmit tanult volna)

- mérnök informatikus
- prog.terv. informatikus
- informatika tanár
- okj rendszergazda
- ecdl

kb. ezek a felosztások

---

2014.02.10. 20:03 keltezéssel, Zoltán Varga írta:

Szia!

Félreértesz!
Ez nem rendszergazdai munkaköri leírás! Ez tanári munkaköri leírás.
Vagyis tanárként úgy értelmezem, hogy köteles leszek bármilyen olyan 
munka elvégzésére, ami a szakmámba vág. Pl. rendszergazdai munkák 
elvégzésére is, fizetség nélkül.

Üdv: Varga Zoltán

2014. február 10. 19:55 Gondos Levente írta, gole...@gmail.com 
mailto:gole...@gmail.com:

2014.02.10. 19 tel:2014.02.10.%2019:23:29 dátumon Zoltán Varga
varzolt...@gmail.com mailto:varzolt...@gmail.com írta:

Kedves tanár kollégák!

Iskolánkban egy új munkaköri leírást készítenek (szeptemberben
már volt egy új) teljesen új szöveggel. Ennek az egyik pontja
így szól idézem:
Továbbá elvégez minden olyan, a munkaköréhez tartozó szakmai
feladatot, amely az iskola szabályszerű működéséhez szükséges
és e munkaköri leírásban nem szerepel, és amellyel az igazgató
megbízza.

itt mire gondoltak?
egyébként is el kell végezni minden olyan feladatot ami a
rendszergazda munkakörébe tartozik.
bocs buta pl, csak akkor frissítesz egy java-t ha ez le van írva?
nem ezt magadtól is megteszed!
sztem azért írnak ilyesmiket mert fogalmuk nincs arról mi a
rendszergazda feladata.
alapvetően ha a rendszer működik akkor ellátod a feladatod! én így
gondolom!
engem még nem kerestek meg hasonló ajánlattal
levente

Ez véleményem szerint aggályos, és vissza is lehet vele élni!
Én rendszergazda is vagyok (félállásban) az iskolában.
Jelenleg ezért még most fizetnek! A fenti idézet szerint - ha
később ezért nem kapok pénzt - az igazgató elrendelheti, hogy
ezeket a munkákat bérezés nélkül, a munkaköri leírás alapján a
tanári fizetésért (ingyen) lássam el.
Értelmezésem szerint - ha ezt aláírom - más egyéb munkák
(informatikai jellegű) elvégzésére is kötelezhetnek. Sajnos ez
egy olyan pontja a munkaköri leírásnak, amibe minden belefér,
és mindent elbír!
A kérdéseim a következők:

 1. Milyen retorziókra számíthatok, ha nem írom alá emiatt a
munkaköri leírást?
 2. A munkáltató felmondhat -e az aláírás megtagadása esetén?

Egyébként mindenkivel ezt a szöveget akarják aláíratni.

Ti mit szóltok ehhez! Kinek van ebben tapasztalata. Mit lehet
ilyenkor tenni?

Üdvözlettel:
Varga Zoltán

-- 
Az Opera levelezőjét használva: http://www.opera.com/mail/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu mailto:Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/

Re: rendszergazdák száma

2014-02-06 bef zés P.J.

no és mi van a nyári/stb. szünettel - akkor a diákok akárhányan is 
vannak - nem használják a gépeket
így a szomszéd Pifta bácsi féle logika (hogy a rgazdák száma a 
létszámtól függ) nem működik

~ rég lerágott csont, hogy nem a dolgoZOOi/tanulói létszámtól függ a 
'dolog - ill. ettől függ a legkevésbé

- csak ezt valamiért nem merik az illetékesek a másik csökkentett 
habzású illetékeseknek közölni

- mit a 'Császár új ruhája'-ban  :)

-

2014.02.06. 6:39 keltezéssel, Zoltán Kurucz írta:
Nekem majd kiszúrja a szemem: 750 felett 2 azaz KETTŐ - nincs igazán 
végiggondolva.

Majd lesz ez jobb ik.

És mi a helyzet egy 5 városban, 23 telephellyel rendelkező
összevont intézménnyel, ahol a tanulói létszám 2000 felett van :)
27  rendszergazda   általános, középfokú iskolánként 1-250 tanuló
között  0,5

28  rendszergazda   általános, középfokú iskolánként 251-750 tanuló
között  1

29  rendszergazda   általános, középfokú iskolánként 750 tanuló
felett  2

  1   2   3   >