RE: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-30 bef zés Kunstár László
Eddig az utóbbi egy évben megjelent SulixXerver 2.4, 3.0, 3.1 verzióját, a 
Sulix desktop 5.0, 5,1, 6.0, 6.1 és 6.2-ot volt szerencsém kipróbálni.

A 6.0 és a 6.1-es verzióval az volt a gondom, és gondolom másnak is, hogy régi 
512M rammal rendelkezo gépekre nem lehetett feltelepíteni.
1 hete jelent meg a 6.2-es verzió annál ezt a problémát megoldották.
Idézek az ULX közleményébol:
Tipp:
Fontos újdonság a 6.2-es desktop verzió esetében, hogy ez bizony már 512 MB 
rendszermemória esetén is remekül fut.

Kunstár László
-Original Message-
From: Kovács Marietta 

A héten járt nálunk az ULX és reklámozta a fenti két terméket. Most a fonököm 
nyaggat, hogy nyilatkozzak, hogy a Tisztaszoftver megszunése  esetén 
áttérnénk-e rá. Az eloadáson félórát zengedeztek arról, hogy 2 kattintással 
kell telepíteni, de nem részletezték, hogy mi történik, ha egy hardvert ne adj 
isten nem ismer fel a termékük. Van valakinek GYAKORLATI tapasztalata a 
következokkel (Szentiványi úr reklámszövege nem érdekel, túl öreg vagyok már 
ahhoz, hogy elhiggyem :)) ?

1. alaplapra integrált videó-, hang- és hálózati kártyák támogatása (foleg 
Gigabyte és MSI, Intel chipsetes integrált alaplapok)
2. A Fujitsu, Acer, Asus cégek 100 és 125 ezer Ft közötti laptopjainak 
hardverei muködnek Sulix-szal? Némelyik hangkártyával még Windows alatt is 
meggyult a bajom, pedig ott csak a netet kellett túrni driver után (foleg ha 
nem támogatott az op. rendszer), WIFI adapterek, webkamerák muködnek?
3. GDI-s nyomtatók (Samsung, Canon, HP: csak ilyenünk van) és multifunkciós 
készülékek, pl. Samsung SCX-4623 stb. Foleg a szkenner és fax támogatása. 
Szerveren történo megosztás és kliensen történo önálló telepítés is érdekelne.

Ha valaki már próbált telepíteni Sulix-ot különbözo hardverekre, megírhatná, 
mit tapasztalt. Mi történik akkor, ha a telepítés után nem muködik valami? Nem 
vagyok túl járatos a Linux driverek telepítése c. problémakörben...
winmail.dat___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-22 bef zés Takács Tibor

Maximalisan meg tudom erteni oket, hogy nem akarnak felvallani egy olyan
feladatot,
- melyert nem fizetnek semmit sem
- amelynek a nagysaga senkit sem erdekel, csak oldd meg.
Uff, en beszeltem.

Sziasztok!

Csak egy példa: dec 20-án vettünk 36 új gépet. Teljesen új konfig, a régi 
lemezkép nem jó rá. 1 gépet elkértem a szünetre, hogy minél előbb el tudjon 
indulni minden. Feltelepített rá mindent (3-4 fajta szakképzésünk is van, 
sok speciális szoftver...), beállítottam hálózatot stbstbstb. Effektíve 
dolgoztam vele legalább 20 órát. Kedd volt az első munkanap, főnököm: Mit 
szólnak a dikákok az új gépekhez? (Lehet, nem szószerinti idézet, de ez 
volt a lényege.) Háát, nem sok tartott vissza, hogy jó utat kívánjak neki... 
Ekkor vált világossá számomra, hogy elképzelése sincs, mi mennyi munka. És 
persze mindezt teljesen ingyen... Az fel se merült, hogy esetleg valami 
plusz pénzt kapjak

Uff, én morgolódtam...

Üdv:
   TT 

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

RE: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-22 bef zés Molnar Peter
Hello!
Januar 10-en 9 orakor kaptunk palyazatbol 22 gepet. image nem jo ra, uj
image rendberak, telepitettem, 12 órakor mar folyik az oktatas rajtuk.
Vannak feladatok melyeket szukseges megcsinalni, mert kulonben nem lehet
tanitani.
Am most a meglevo Tudasanyagomat kellett hasznalni, s nem ujat felderiteni,
megtanulni.
Ja es a vezetest rohadtul nem erdekelte, hogy mikeppen sikerult megcsinalni
mindezt.
Mukodjon, ennyi.

Udv:
Molnar Peter
http://www.petersoft.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-22 bef zés P.J.

azért ennyire náívak ne legyünk

9-től 12-ig magukat a gépeket nem tudtad volna betenni a helyükre és 
összedugni a megfelelő
kábeleket - és lecsomagolni róluk a csomagolóanyagokat, nejlonokat - és 
a maradékot levinni a Qkába

(ez a legidőigényesebb az egészben)(tudom, mivel 13 éve ezt csinálom :)
[ha csak nincsenek 'segítőid - mint Sztahanovnak :)   ]

vagy pl. egyenként kellett volna először is - mint legfontosabb dolgot: 
BIOS jelszót állítani
- ez főleg akkor 'ötletes kihagyás - ha a BIOS-ban a HDD-re is állítható 
jelszó - így mind a 22 gépedet
potenciálisan a visszaszállítás lehetőségének tetted ki már az első 
tanórán  :)
(és itt még egy csomó dolog jönne a lemezkép felrakása előtt - pl. OEM 
cimkék felragasztása (ha kell - windóz),

gépek ellenőrzése - minden működik-e, stb. stb.)

a lemezkép felrakása már csak bónusz
- erre persze önmagában elegendő a 3 óra szerverről kivitelezve (de ez 
feltételezi pl. a MÁR KÉSZ
direkt ilyesmire kihegyezett környezetet - pl. 'bejáratott WAIK, norton 
ghost és tsai)(de nyilván munkacsoport esetén
először pl. klónozni kellett volna egy kész gépet - majd CD-t/DVD-t 
kreálni hozzá - amivel bootolva az image
ket egyenként kellett volna feltenni a 22 gépre (ha pl. 
'azingyensklónozó' nem rendelkezik hálózatról telepítési

opcióval)

- most azt meg sem említem, hogy a gépekhez adott driverek akár 1 évesek 
is lehetnek - így először
az egyes gépekhez tartozó drivereket kell letölteni az alaplap, stb. 
gyártójának honlapjáról - ami ön-
magában (a teszteléssel együtt) több óra a '4 Mbit-es Sulineten - 'hiba 
fellépése esetén pedig legalább

egy nap lehet (sőt akár otthon is folytat6od 'ingyen a töltögetést..)
(ha pl. valamely driver hibás lenne - rögtön hibával indulna az 
'oktatás  :)  és lehetne elölről kezdeni

a műveletet és siratni a kidobott időt :)

- nyilván helyesebb úgy fogalmazni, hogy legoptimálisabb esetben 3 óra - 
míg ezzel nem rendelkezve akár
egy hét is lehet a kivitelezéshez szükséges időmennyiség (és ebbe a 
közben fellépő egyéb zavaró tényezőket
- 'Gizike/'Marika/etc még bele sem számoltam  :)(és 4-órás munkaidőt 
tekintve)

ui:
a fentieknél feltételeztem, hogy a 22 gép egyetlen tanteremben van - és 
nem minden gép más-más irodában
- mert ha így lenne (külön-külön) - lehetne még emelni az időkorláton a 
'kulcsozáshoz és adott 'v' esetén
(járási sebessége a rencergazda ágensnek) és a folyosói 's'-eket 
számolva a 't' kiszámításához (munkacsoport)

~és még egy picit emelve a 'tétet:
- a 22 gép - irodai gépek leváltására érkezett (munkacsoport van csak 
pl.) - vagyis előtte - az átcserélések előtt
még le is kell menteni a dolgozók gépenként más és más dokumentumait, 
e-mail-jeit, könyvjelzőit - stb. stb.
-majd ezeket visszaállítani az új gépeken) (ezen utóbbira külön egy 
hetet is ráfordít6na a delikvens)

(főleg - ha nincs is hová ideiglenesen sem elhelyezni a dokumentumokat..)

:)

---

2012.01.22. 12:28 keltezéssel, Molnar Peter írta:

Hello!
Januar 10-en 9 orakor kaptunk palyazatbol 22 gepet. image nem jo ra, uj
image rendberak, telepitettem, 12 órakor mar folyik az oktatas rajtuk.
Vannak feladatok melyeket szukseges megcsinalni, mert kulonben nem lehet
tanitani.
Am most a meglevo Tudasanyagomat kellett hasznalni, s nem ujat felderiteni,
megtanulni.
Ja es a vezetest rohadtul nem erdekelte, hogy mikeppen sikerult megcsinalni
mindezt.
Mukodjon, ennyi.

Udv:
Molnar Peter
http://www.petersoft.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-22 bef zés P.J.

persze természetesen a 'kéz alá bekészített és már csak a kattintásra váró
megfelelő disztribúció esetén nyilván elég lehet az idő

- csak a legtöbb esetben nem erről van szó - sőőt  :))

-

2012.01.22. 15:24 keltezéssel, P.J. írta:

azért ennyire náívak ne legyünk

9-től 12-ig magukat a gépeket nem tudtad volna betenni a helyükre és 
összedugni a megfelelő
kábeleket - és lecsomagolni róluk a csomagolóanyagokat, nejlonokat - 
és a maradékot levinni a Qkába

(ez a legidőigényesebb az egészben)(tudom, mivel 13 éve ezt csinálom :)
[ha csak nincsenek 'segítőid - mint Sztahanovnak :)   ]

vagy pl. egyenként kellett volna először is - mint legfontosabb 
dolgot: BIOS jelszót állítani
- ez főleg akkor 'ötletes kihagyás - ha a BIOS-ban a HDD-re is 
állítható jelszó - így mind a 22 gépedet
potenciálisan a visszaszállítás lehetőségének tetted ki már az első 
tanórán  :)
(és itt még egy csomó dolog jönne a lemezkép felrakása előtt - pl. OEM 
cimkék felragasztása (ha kell - windóz),

gépek ellenőrzése - minden működik-e, stb. stb.)

a lemezkép felrakása már csak bónusz
- erre persze önmagában elegendő a 3 óra szerverről kivitelezve (de ez 
feltételezi pl. a MÁR KÉSZ
direkt ilyesmire kihegyezett környezetet - pl. 'bejáratott WAIK, 
norton ghost és tsai)(de nyilván munkacsoport esetén
először pl. klónozni kellett volna egy kész gépet - majd CD-t/DVD-t 
kreálni hozzá - amivel bootolva az image
ket egyenként kellett volna feltenni a 22 gépre (ha pl. 
'azingyensklónozó' nem rendelkezik hálózatról telepítési

opcióval)

- most azt meg sem említem, hogy a gépekhez adott driverek akár 1 
évesek is lehetnek - így először
az egyes gépekhez tartozó drivereket kell letölteni az alaplap, stb. 
gyártójának honlapjáról - ami ön-
magában (a teszteléssel együtt) több óra a '4 Mbit-es Sulineten - 
'hiba fellépése esetén pedig legalább

egy nap lehet (sőt akár otthon is folytat6od 'ingyen a töltögetést..)
(ha pl. valamely driver hibás lenne - rögtön hibával indulna az 
'oktatás  :)  és lehetne elölről kezdeni

a műveletet és siratni a kidobott időt :)

- nyilván helyesebb úgy fogalmazni, hogy legoptimálisabb esetben 3 óra 
- míg ezzel nem rendelkezve akár
egy hét is lehet a kivitelezéshez szükséges időmennyiség (és ebbe a 
közben fellépő egyéb zavaró tényezőket
- 'Gizike/'Marika/etc még bele sem számoltam  :)(és 4-órás 
munkaidőt tekintve)

ui:
a fentieknél feltételeztem, hogy a 22 gép egyetlen tanteremben van - 
és nem minden gép más-más irodában
- mert ha így lenne (külön-külön) - lehetne még emelni az időkorláton 
a 'kulcsozáshoz és adott 'v' esetén
(járási sebessége a rencergazda ágensnek) és a folyosói 's'-eket 
számolva a 't' kiszámításához (munkacsoport)

~és még egy picit emelve a 'tétet:
- a 22 gép - irodai gépek leváltására érkezett (munkacsoport van csak 
pl.) - vagyis előtte - az átcserélések előtt
még le is kell menteni a dolgozók gépenként más és más dokumentumait, 
e-mail-jeit, könyvjelzőit - stb. stb.
-majd ezeket visszaállítani az új gépeken) (ezen utóbbira külön egy 
hetet is ráfordít6na a delikvens)

(főleg - ha nincs is hová ideiglenesen sem elhelyezni a dokumentumokat..)

:)

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

RE: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-22 bef zés Molnar Peter
Hello!
Eloszor is: :)))
Masodszor:
9-től 12-ig magukat a gépeket nem tudtad volna betenni a helyükre
 és összedugni a megfelelő kábeleket
 - és lecsomagolni róluk a csomagolóanyagokat, nejlonokat
 - és a maradékot levinni a Qkába
1. A szallito ceg kotelessege volt uzemkesz allapotban atadni a rendszert.
Tehat nekik kellett felhozni, kicsomagolni, berakni a helyere.
Szerencsere van egy Rendszergazda kepzesunk, ahol kivalo gyakorlati feladat
volt az uzembehelyezes ezen mozzanata, s 8.30 tol 9-ig sikerult is mindezt
megcsinalni.
2. Kukaba semmit sem vittunk le, mivel 3 napig a garancia miatt kivartunk,
amugy nalunk a kisegitok, takaritok viszik le ezeket.
3. Itt varnunk kellett egy kicsit, mert a gepek hidegek voltak.

BIOS jelszót állítani
Biosban a halozati boot, s egyeb specifikus beallitasokat elvegeztem,
asztali gepek, matrica rajtuk volt.
nem mertem az idot, de nem tartott sokaig, raadasul, az elso gep beallitasa
utan mar johetett a lemezkep letoltese
(tobb magon dolgoztam:

a lemezkép felrakása már csak bónusz
- erre persze önmagában elegendő a 
3 óra szerverről kivitelezve (de ez feltételezi pl. a MÁR KÉSZ direkt
ilyesmire kihegyezett környezetet 
Van. Windows-os kliensek eseten a www.fogproject.org -nal nincs jobb
szerintem.
- gigas halo, gigas gepek, elso gepen az image lehuzasa 5 perc volt.
- nem mukodott a halokartya, hangkartya, videokartya
alaplapi cd be, felrakni az alaplap drivereit, kozben az ati-rol letoltottem
a drivert. 5-10 perc.
- minden driver fent van, image feltoltese a szerverre, na ez nem gyors, kb
20 perc volt.
- a feltoltes alatt a tobbi gep pxe bootjanak beallitasa, s regisztracioja a
rendszerben (pxe bootbol lehetseges a fog tudja)
- a feltoltes utan a maradek 21 gep klonozasa, na ez mar kicsit megfogta a
gigas halot is, mert eltartott talan 40 percig is.
-  gepek elso indulasa, ez is eltartott egy ideig, mert a halozati
regisztracio, a gepnevek beallitasa nehany ujrainditast azert igenyelt.

- most azt meg sem említem, hogy a gépekhez adott
 driverek akár 1 évesek is lehetnek
Hala istennek a windows 7 ezt eleg erosen jol kezelei, ha van frissites,
akkor azt is jelzi,tolti.
Drivert csak akkor keresek, ha a windows 7 nem ismeri fel s az alaplapi cd-n
levo is hibasan mukodik.

a fentieknél feltételeztem, hogy a 22 gép egyetlen
 tanteremben van
Igy van.

- a 22 gép - irodai gépek leváltására érkezett (munkacsoport van csak
1997 ota nem az van.
Nalunk a gepen senki sem tart semmit sem.
Mindent a halozaton kell elmenteniuk a tanaroknak es a diakoknak is.
Ezt nagyon gyorsan megtanultak.
Egyetlen gep van, amire ez nem igaz, az adaforos gep.
Azt kulon kell kezelnem.
Minden mas gepet barmikor ujrahuzhatok, senkit sem fog zavarni.
(Rendszergazda jol nevelte a felhasznalokat)
Amugy gyorsan megszoktak, s ma mar termeszetesnek veszik, hogy barmelyik
gepen lepnek be, ugyanazt a feluletet, ugyanazokat a programokat latjak,
ugyanugy elerik az oszes allomanyukat, errol mentesek keszulnek, stb.
Valamit, valamiert.

2010 novembereben volt egy virtualis bemutatom, ahol ezt az ujrahuzast is
megmutattam, XP-s gepet 5 perc alatt lehetett ujrahuzni 100-as halon.
Azert ilyen a rendszer, mert nekem nincs idom hibat keresni.
Ha valamelyik program nem mukodik, vagy valami gond van a geppel, rovidebb
ujrahuzni 5-15 perc alatt, mint a hibas programot ujratelepiteni, hibat
keresni, stb.
Persze ha utanna is gond van, akkor nem uszom meg.

Nem akarok szerenytelen lenni, de windows-os munkaallomas kornyezetre eleg
jol kiepitett rendszerem van.
Ezt most le kellene cserelni egy masikra.
Ha kell megteszem, de nem fogok neki orulni.
Ja Windows-os szerverem  is van, meg novell-es szerverem is, meg sok -sok
linuxos szerverem.
A Windows-os csak a WUS miatt. (Iden majustol, elotte nem is volt)
Ha valaki megnezne szivesen megmutatom, bar ha valtani kell, akkor
felesleges.

Udv:
Molnar Peter
http://www.petersoft.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-22 bef zés Takacs Tibor
 
 Hello
 
 Ez csak egy példa volt.  :)
 
Sziasztok!

Bocs a félreértésért, de - szokásom szerint - nem jól fogalmaztam. A 20 órában 
természetesen nem csak 1 db Win7 telepítése volt. Akkor volt a Tisztaszoftver 
megszűnik 
mizéria így telepítettem érettségi linuxot, és megbabráltam, hogy mielőbb 
használható legyen 
minden gépen, küzdöttem Proxmox-szal stb.stb.stb...
Ráadásul a helyzetem több szempontból is hátrányos:
1. Csak 1 gigás switchünk van, nem a legmárkásabb, így ha a hálón klónozok, 
leül a 
forgalom, ezért erre külön helyett kellett kialakítani. Ahol persze 8-nál több 
gép nem fér el..
2. Próbáltam megoldani, hogy az oktatás zökkenőmentes legyen. Emiatt csak a 
délutáni 
órákban szereltem a gépeket ki és be. Segítség persze nuku...

Üdv:
TT

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-21 bef zés Hábel György
Miért arról szól a szálak többsége, hogy mit miért _NEM_ lehet megcsinálni???

Ahogy Tóth őrnagy, egykori zászlóaljparancsnok mondá: 'A kifogás olyaqn, mint a 
segg. Az mindenkinek van.'

Igen, tudom, megint a rendszergazdák dárdájával zörgetik a bozótot, de mint 
tudjuk, az op.rendszer változik, a sz...s állandó.

 Ha valaki már próbált telepíteni Sulix-ot különböző hardverekre, megírhatná, 
 mit tapasztalt.

Sulix Prof:
2.6.40-4.fc15.i686

ASUS K50IJ laptop
Megy.

Gigabyte M68MT-S2 alaplap, 
AMD Athlon II X2 250 CPU
Nvidia int. LAN
Realtek ALC887 hang
GeForce 8400GS, projektorral dual-ban is
Megy.

Foxconn 915 (Intel) mb.
Celeron 2,8 GHz
512 MB DDR1
Intel 82915G int. VGA
Intel 82801FB AC97 int. hang
RTL8139 int. LAN
Megy.

Asrock 775i65G (Intel) mb.
Celeron 2,8 GHz
512 MB DDR1
Intel 82865G int. VGA
CMI 8739A AC97 int. hang
Megy.

Intel West Branch D915GVWB mb.
Celeron 2,6 GHz
Intel 82915G int. VGA
Realtek ALC880D int. hang
Intel PRO 100VE int. LAN
Megy.

A fentiek everest-tel gyűjtve.

Ezen kívül:
Genius eMessenger 310 webcam - megy.
HP Buisness Inkjet 2200 - megy.
HP 3970 scanner - megy.
SHARP AR-M351U hálózati nyomtató megy, de a kódos hozzáférést nem tudja.

A magam részéről pillanatnyilag ennyit tudok tapasztalatként mondani.

Gyuri
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-21 bef zés Pirity Tamas Gabor
On Fri, Jan 20, 2012 at 07:51:10PM +0100, Kovács Marietta  wrote:
 scannelés-karakterfelismerés-nyomtatás-faxolás) felejtsd el.  Vagy 
 várod, hogy az említett cég majd megoldja.
 
 Pont ettől tartottam :(
 Pár évvel ezelőtt ezért vetettem el azt az ötletet, hogy szembe pi...ek a 
 széllel és átállok Linux-ra a suliban, amikor a teszt gépen nem ment a 
 hangkártya, aztán gondok voltak a nyomtatással, aztán a szövegszerkesztő 
 állandóan belefagyott egy kétoldalas dokumentumba, aztán nem ment a wifi 
 stb.. Mindenre volt megoldás, kb. 1 hét alatt, ha eleget túrtam a fórumokat...

Pár év óta elég sok minden változott. Állítom, hogy a kommersz hardvereket
ubuntuban legalább olyan egyszerű beüzemelni, mint MáShol. Gyakorlatban
ubuntu esetén nem lesz gondod hanggal, wifivel, szövegszerkesztővel.
A komolyabb nyomtatókról nem tudok nyilatkozni, ilyenből csak olyan
van nálunk, ami önmagában csinál mindent és saját hálózati csatolója van,
arra nyilván tudunk linuxból nyomtatni és ő nyilván tudja küldeni e-mailben
a szkennelt cuccokat. (Kétoldalasan nem szoktam nyomtatni, de hihető,
hogy nyomtatna -- és persze az is, hogy nem.)

 Az előadáson annyit dicsőítették a szabad szoftvereket, hogy felnőttek, 
 mindent tudnak stb. azt hittem, ezen a téren is volt valami fejlődés. Egy 
 disztribúció nem attól lesz használható az oktatásban, hogy előre 
 feltelepítenek rá 150 (90%-ban felesleges) oktató programot, hanem hogy 
 sokfajta hardverhez van benne támogatás gyorsan és egyszerűen (két 
 kattintással :))

Én nem használnék semmilyen spéci magyartámogatott linuxot. Ubuntuban
gyakorlatilag minden működik (igen, webkamera és bt is). Ha meg segítség
kell, ahhoz a legkönnyebb találni.

-- 
PTG
You will find me drinking gin
In the lowest kind of inn,
Because I am a rigid Vegetarian.
-- G. K. Chesterton
Debian Lenny
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-21 bef zés Pirity Tamas Gabor
On Fri, Jan 20, 2012 at 08:12:07PM +0100, Sárközi Róbert wrote:
 A linuxok média-eszköz kezelése még messze van a két kattintástól. Már  
 az alaprendszerek telepítésével is gond lehet, ha nem Nvidia chipset van  
 a videóvezérlőben.

Ez nem igaz, ATI-val is jól megy minden.

-- 
PTG
Overfiend lilo: well then, you are probably a responsible thinker.
Welcome to a very small club.
lilo Overfiend: welcome me when you join :)
Debian Lenny
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-21 bef zés Pirity Tamas Gabor
On Fri, Jan 20, 2012 at 09:24:28PM +0100, Sárközi Róbert wrote:
 Mivel nem igazán érdekel egy esetleges hitvita, Neked válaszolok és  
 aztán részemről kiszálltam a témából.
 3 különböző hardverű gép ketyeg itt mellettem, Ubuntu 10.10, OpenSuse  
 11.3 és egy  Ubuntu 10.04 LTS (ebből egyik duál bootos Xp-vel, másik  
 triál bootos xp és win7).
 Nem untatom a listát az apró részletekkel, ezért csak vázlatosan:
 A 10.04 kezeli a rajta lévő vadi új HP multifunkciós kütyüt nyomtatásra,  
 de scannelni nem tud vele, az xp igen, az alaplapi hangkártya AC97, csak  
 userként tud működni, rootként sehogy sem látja, xp alatt persze hogy  

Normális alap ubuntura be se tudsz lépni rootként. :)

 Suse nem is látja, az ubuntu látja de nem kezeli, a web kamerát be  
 lehetne üzemelni (1 éves, tehát nem őskövület és annyira egzotikus, hogy  
 Logitech hívják és xp alatt dönget mint állat) de nincs időm 1 napot  
 tökölni vele, inkább átraktam xp alá, mit gondolsz működik-e?

Lehet, h túl sok fórumot olvastál. :)

 A wifi hálókártya Suse alatt kb. 2 óra alatt lett üzemképes de csak az  
 ndiswraperrel (ennek lehet, hogy elírtam a nevét).Wn7 alatt kb. 10  
 percig tartott (egzotikus ez is, Linksysnek hívják)

Már kíváncsi vagyok: mikori (hány évvel ezelőtti) a SuSE nálad?

-- 
PTG
Worlds are conquered, galaxies destroyed -- but a woman is always a woman.
-- Kirk, The Conscience of the King, stardate 2818.9
Debian Lenny
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-21 bef zés Pirity Tamas Gabor
On Fri, Jan 20, 2012 at 10:26:39PM +0100, Laszlo Beres wrote:
 On Fri, Jan 20, 2012 at 10:14 PM, Sárközi Róbert
 sarkozi.rob...@hdsnet.hu wrote:
 
  Sok sikert hozzá!
  Majd szólj az iskoláknak, hogy vegyenek 2009 után gyártott eszközöket!
 
 Talán egy kicsit erős lesz, amit most írok, de te tökéletesen
 reprezentálod a legrosszabb felhasználót: elvárja, hogy a 10 évvel
 ezelőtti videokártyája működjön, ugyanakkor az SSD trimet is

Gondolom, működik, csak ne várjon tőle klasszisteljesítményt grafikából.
Win7-tel se lesz olyan gyors, mint egy legújabb 1 GB-os nvidia...

-- 
PTG
Whether weary or unweary, O man, do not rest,
Do not cease your single-handed struggle.
Go on, do not rest.
-- An old Gujarati hymn
Debian Lenny
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-21 bef zés Molnar Peter
Hello!
 Miért arról szól a szálak többsége, hogy mit miért _NEM_
 lehet megcsinálni???
Latom meg mindig nem ertik sokan.
Nem errol szol, hanem arrol, hogy az iskolak tobbsegeben vagy:
- nincs rendszergazda, s az info tanar az x oraja mellett hobbibol csinalja
- kulsos rendszergazda van, aki akkor jon ha baj van
- felallasu rendszergatda van, aki vagy kulsos, vagy tanar.
Az iskolak tobb, mint 90%-ban az info tanar latja el a feladatot dijazas 
nelkul, jobb esetben orakedvezmenyert (heti 1-2 ora), minimalis dijazassal.
Barmelyik esetet is nezzuk ebbe nem fer bele az altalatok irt mindenre van 
megoldas, csak utanna kell jarni, meg kell keresni, stb.
Egyszeruen erre nincs ideje a tobbsegnek, foleg ingyen, vagy minimum 
dijazasert.
Raadasul mellette a tobbseg iszonyat mennyisegu orat is tart.
Csak magambol indulva ki, heti 29 ora mellett, a teli szunteben volt idom 
kirobalni az ubuntu erettsegit 1 virtualis gepen.
Azota nem tudtam elorebb lepni vele, egyszeruen nincs ra idom!
Ev kozben ilyen beosztassal keptelenseg megcsinalni a valtast!
Majd nyaron, amikor nem kell tanitani, oda a szabadsagom, de megcsinalom.
Teljesen jogosnak tartom a kollegak megjegyzeseit, hogy ez bizony nem ket perc, 
mint windows alatt.
Foleg ugy, hogy az iskolanak mukodnie kell, a vezetoseget, a tanarokat a 
diakokat nem erdekli a hogyan, a miert, de mukodjon.

Tisztelettel:
Molnar Peter, http://www.petersoft.hu, Tel:36209149514
moln...@afg.hu, 
TKIKI Arpad Fejedelem Gimnazium, Gazdasagi es Informatikai Szakkozepiskola
http://www.afg.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-21 bef zés Sárközi Róbert

Végre egy ember aki megértette, miről beszélek!

Molnar Peter írta:
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-21 bef zés Kovács Marietta
Pár év óta elég sok minden változott. Állítom, hogy a kommersz hardvereket
ubuntuban legalább olyan egyszerű beüzemelni, mint MáShol. Gyakorlatban

Nekem arról kell nyilatkoznom, hogy SULIX-ot akarok-e használni, nem az 
ubuntu-ról :) Egyelőre a válaszom egy határozott NEM. :D
Azért mertem a listán kérdezni, mert (állítólag) több száz iskola használja 
már, reméltem, hogy 1-2 közülük itt is fent van. Igyekszem minél több infót 
összeszedni, mert ha esetleg érettségin derülne ki, hogy a jegyző a Canon 
nyomtatójára nem tud Firefox-ból duplexen nyomtatni, vagy a laptop a teremben 
nem látja a Wifit, akkor szorulok... Általában a nem kell kapkodni a 
megoldással, tegnapelőttre elég lesz a hozzáállás :)
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-21 bef zés Hábel György
 Miért arról szól a szálak többsége, hogy mit miért _NEM_
 lehet megcsinálni???
 Latom meg mindig nem ertik sokan.

De nagyon is értem. Én is csináltam az általad említett módon.
A '_NEM_' arra vonatkozott, hogy _miért_ nem lehet linuxra váltani, nem pedig 
arra, hogy _mikor_ nem lehet.

 Ev kozben ilyen beosztassal keptelenseg megcsinalni a valtast!

Így van. Még akkor is, ha valaki konyít a linuxhoz...
Ezt a tényt viszont senki egyetlen percig sem vitatta, még a legelvakultabb 
pingvines se.
(Ha hallottad a Kossuth-ot, én is azt mondtam, hogy egy komplett nyár kell rá - 
amire valami ostoba be-sms-ezett, hogy hülye vagyok, 100 gépet egy hétvége 
alatt át lehet állítani...)

 Teljesen jogosnak tartom a kollegak megjegyzeseit, hogy ez bizony nem ket 
 perc, 
 
 mint windows alatt.

Windows alatt sem két perc.
Nekem.
De biztos én vagyok hozzá a tehetségtelen.

Gyuri 

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-21 bef zés Molnar Peter
Hello!
 A '_NEM_' arra vonatkozott, hogy _miért_ nem lehet linuxra váltani,
 nem pedig arra, hogy _mikor_ nem lehet.
Ha most kerdezi meg tolem, hogy marcius 1-tol at tudunk-e valtani linuxra ugy, 
hogy minden szolgaltatas, gep hardver megbizhatoan mukodjon.
Egyertelmuen az a valaszom, hogy nem.
Sot ha jun 15-ig kerik tolem, akkor sem.
S nem azert mert nem tudnam megcsinalni, vagy nem akarom megcsinalni, vagy 
nincs hozza kedvem vagy mert utalom a linuxot.
Aki ismer az tudja, hogy nem vagyok az a semmittevo ember.
Ha valtani kell akkor fogok, fogunk valtani.
Lehet, hogy nehanyan rosszul fogalmaznak, de a lenyeg ez.
Egyenlore nincs idonk uj rendszereket megtanulni..
Bevezetni a tutit, olyan rendszer nincs!
Minden rendszernek meg kell tanulni a csinjat-binjat!
Ez nem megy egyik naprol a masikra.
Egy egyszeru mail-szerver valtast halogatok immaron 3. eve, mert nem volt idom 
kitesztelni. Addig meg nem valtok, amig jomagam nem bizom, nem ismerem az uj 
rendszert.
Az xp windows7 valtast is 2 evig halogattam,
Most mar banom, hogy egyaltalan megcsinaltam.
Pedig azt kiteszteltem, de az ev ugy indult, hogy sok minden nem ugy ment mint 
a tesztek alatt. At kellett konfigolni, masik programot hasznalni, masik 
drivert felrakni, stb. Pedig csak XP-rol Windows 7-re valtottunk.

Tisztelettel:
Molnar Peter, http://www.petersoft.hu, Tel:36209149514
moln...@afg.hu, 
TKIKI Arpad Fejedelem Gimnazium, Gazdasagi es Informatikai Szakkozepiskola
http://www.afg.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-21 bef zés Pirity Tamas Gabor
On Sat, Jan 21, 2012 at 12:01:05PM +0100, Molnar Peter wrote:
 Az iskolak tobb, mint 90%-ban az info tanar latja el a feladatot dijazas 
 nelkul, jobb esetben orakedvezmenyert (heti 1-2 ora), minimalis dijazassal.
 Barmelyik esetet is nezzuk ebbe nem fer bele az altalatok irt mindenre van 
 megoldas, csak utanna kell jarni, meg kell keresni, stb.
 Egyszeruen erre nincs ideje a tobbsegnek, foleg ingyen, vagy minimum 
 dijazasert.

Ez igaz egyrészt. Másrészt viszont ha egy országban komolyan felmerül,
hogy az informatikaoktatást úgy, ahogy van, meg kéne szüntetni(!),
akkor egy infotanárnak (meg egyébként minden rendszergazdának is)
elemi érdeke, hogy tanuljon új dolgokat, akkor is, ha nem fizetik
érte, akkor is, ha sokkal nehezebb úgy megcsinálni olyan dolgokat,
amiket a régi megszokott környezetben két kattintással és két
újraindítással abszolválna.

Remélem, nem félreérthető: nem Téged akarlak támadni, csak mondom,
hogy ez is egy szempont ám.

Persze én könnyen beszélek, csak 18 órám van (plusz tanárjelöltek),
és az összes windowsos kliens macerálását leráztam magamról, úgyhogy
én csak a szervereinkkel és tűzfalainkkal (mind csupa linux) foglalkozom
mellette igazából hobby-ból. :)

-- 
PTG
All progress is based upon a universal innate desire of every organism
to live beyond its income.
-- Samuel Butler, Notebooks
Debian Lenny
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

RE: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-21 bef zés Molnar Peter
Hello!
Másrészt viszont ha egy országban komolyan felmerül, hogy az 
informatikaoktatást úgy, ahogy van, meg kéne szüntetni(!), 
akkor egy infotanárnak (meg egyébként minden rendszergazdának is) 
elemi érdeke, hogy tanuljon új dolgokat, akkor is, ha nem fizetik érte,
Egy normalis kornyezetben ennek igy kell mukodnie.
Egyetertek veled.
Am jelenleg minden fennmarado energiamat, s idomet
arra kell felhasznalnom, hogy penzt keressek, mert a 
fizetesem reg nem eleg a csaladi koltsegvetest egyensulyahoz.
 Ennyi.
Ha erre nem lesz szukseg, akkor szivesen forditok olyan dolgokra is
energiat, amiert nem fizetnek.
Hozzateszem, hogy az iskolaban igy is millio olyan dolgot csinaltatnak
 az emberrel, ami nem lenne feladata, de megcsinalja.
Szerintem sok kollega van hasonlo cipoben.
Maximalisan meg tudom erteni oket, hogy nem akarnak felvallani egy olyan
feladatot,
- melyert nem fizetnek semmit sem
- amelynek a nagysaga senkit sem erdekel, csak oldd meg.
Uff, en beszeltem.

Udv:
Molnar Peter
http://www.petersoft.hu

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-20 bef zés Sárközi Róbert
Szerintem komoly gondjaid lesznek Majdnem minden megoldható, de baromi 
sok idő, utánjárás és sok esetben komoly linux ismeret kell hozzá, pl. 
egy adott típusú web kamera beüzemelése 3 oldalon van leírva és még csak 
az után kezdhetsz kernelt fordítani, ugyan ez a kamera win alatt 3 perc 
alatt települ. Az általános nyomtatási teendőket szinte minden linux 
disztrib szinte minden nyomtatóval megoldja, de egy adott típusú  
multifukciós készülék minden képességét (kétoldalas nyomtatás 
lapvisszahúzással, vagy ugyan itt 
scannelés-karakterfelismerés-nyomtatás-faxolás) felejtsd el.  Vagy 
várod, hogy az említett cég majd megoldja.

Kovács Marietta  írta:

A héten járt nálunk az ULX és reklámozta a fenti két terméket.

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-20 bef zés Kovács Marietta
scannelés-karakterfelismerés-nyomtatás-faxolás) felejtsd el.  Vagy 
várod, hogy az említett cég majd megoldja.

Pont ettől tartottam :(
Pár évvel ezelőtt ezért vetettem el azt az ötletet, hogy szembe pi...ek a 
széllel és átállok Linux-ra a suliban, amikor a teszt gépen nem ment a 
hangkártya, aztán gondok voltak a nyomtatással, aztán a szövegszerkesztő 
állandóan belefagyott egy kétoldalas dokumentumba, aztán nem ment a wifi 
stb.. Mindenre volt megoldás, kb. 1 hét alatt, ha eleget túrtam a fórumokat...
Az előadáson annyit dicsőítették a szabad szoftvereket, hogy felnőttek, mindent 
tudnak stb. azt hittem, ezen a téren is volt valami fejlődés. Egy disztribúció 
nem attól lesz használható az oktatásban, hogy előre feltelepítenek rá 150 
(90%-ban felesleges) oktató programot, hanem hogy sokfajta hardverhez van benne 
támogatás gyorsan és egyszerűen (két kattintással :))
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-20 bef zés Zoltán Gerendás
2012/1/20 Sárközi Róbert sarkozi.rob...@hdsnet.hu:
 A linuxok média-eszköz kezelése még messze van a két kattintástól. Már az
 alaprendszerek telepítésével is gond lehet, ha nem Nvidia chipset van a
 videóvezérlőben.

Azért messze nem ennyire rossz a helyzet.
Mondjuk a Sulix - fedora frissességét nem ismerem, de pl. az Ubuntu
szintem minden  mai gépre telepíthető és jól is fut rajta.
Nyilván vannak egzotikus eszközök amiket nem ismer, de
nem ez a jellemző.

-- 
Üdvözlettel:
Gerendás Zoltán
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-20 bef zés Sárközi Róbert
Mivel nem igazán érdekel egy esetleges hitvita, Neked válaszolok és 
aztán részemről kiszálltam a témából.
3 különböző hardverű gép ketyeg itt mellettem, Ubuntu 10.10, OpenSuse 
11.3 és egy  Ubuntu 10.04 LTS (ebből egyik duál bootos Xp-vel, másik 
triál bootos xp és win7).

Nem untatom a listát az apró részletekkel, ezért csak vázlatosan:
A 10.04 kezeli a rajta lévő vadi új HP multifunkciós kütyüt nyomtatásra, 
de scannelni nem tud vele, az xp igen, az alaplapi hangkártya AC97, csak 
userként tud működni, rootként sehogy sem látja, xp alatt persze hogy 
megy, a Suse minden kernel frissítése után lehal a grafikus interfész, 
újra kell húzni az Nvidia meghajtót (ezek mind 2 évnél nem régebbi 
alaplapok, Intel Dual core procikkal). A 3 éves TV kártyát (nem nonem) a 
Suse nem is látja, az ubuntu látja de nem kezeli, a web kamerát be 
lehetne üzemelni (1 éves, tehát nem őskövület és annyira egzotikus, hogy 
Logitech hívják és xp alatt dönget mint állat) de nincs időm 1 napot 
tökölni vele, inkább átraktam xp alá, mit gondolsz működik-e?
A wifi hálókártya Suse alatt kb. 2 óra alatt lett üzemképes de csak az 
ndiswraperrel (ennek lehet, hogy elírtam a nevét).Wn7 alatt kb. 10 
percig tartott (egzotikus ez is, Linksysnek hívják)

Nálam linux csak szerverként jöhet számításba, arra is használom.
Zoltán Gerendás írta:
Azért messze nem ennyire rossz a helyzet. 

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-20 bef zés Zoltán Gerendás
2012/1/20 Sárközi Róbert sarkozi.rob...@hdsnet.hu:
 Mivel nem igazán érdekel egy esetleges hitvita, Neked válaszolok és aztán
 részemről kiszálltam a témából.
 3 különböző hardverű gép ketyeg itt mellettem, Ubuntu 10.10, OpenSuse 11.3
 és egy  Ubuntu 10.04 LTS (ebből egyik duál bootos Xp-vel, másik triál
 bootos xp és win7).

A 10.10 és a 10.04 is kissé elavult.
Ma az asztali gépre szánt változat 11.10!.

A suse-ől nem tudom, azt nem követem.

-- 
Üdvözlettel:
Gerendás Zoltán
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-20 bef zés Laszlo Beres
On Fri, Jan 20, 2012 at 7:31 PM, Sárközi Róbert
sarkozi.rob...@hdsnet.hu wrote:

 Szerintem komoly gondjaid lesznek Majdnem minden megoldható, de baromi sok
 idő, utánjárás és sok esetben komoly linux ismeret kell hozzá, pl. egy adott
 típusú web kamera beüzemelése 3 oldalon van leírva és még csak az után
 kezdhetsz kernelt fordítani, ugyan ez a kamera win alatt 3 perc alatt
 települ. Az általános nyomtatási teendőket szinte minden linux disztrib

Már megbocsáss, de ez úgy marhaság, ahogy van. Számtalan különféle
géppel dolgozom napi szinten (Sun Ultra 40 desktop, HP 2540p és
Toshiba notebookok), 2009 óta soha nem volt problémám multimédiás
eszközökkel, a felsorolt gépekhez csatlakoztatott, illetve beépített
webkamerák azonnal működnek. Kernelt 2005 óta nem fordítottam.

 szinte minden nyomtatóval megoldja, de egy adott típusú  multifukciós
 készülék minden képességét (kétoldalas nyomtatás lapvisszahúzással, vagy
 ugyan itt scannelés-karakterfelismerés-nyomtatás-faxolás) felejtsd el.  Vagy
 várod, hogy az említett cég majd megoldja.

Az itthoni Epson DX4000 scanner/nyomtató telepítése Fedora 12 alatt
(2009) a következő volt:

- bedugtam a kábeleket
- bekapcsoltam az eszközt
- az OS szólt, hogy talált egy ilyen eszközt, de nincs fent a drivere,
ezért letöltötte
- elkezdtem használni

Szkennelés és nyomtatás teljesen egyszerű tevékenység, OCR-re nincs
szükségem, de tény, hogy ez problémás. ui. nincs rendes OCR szoftver
Linux alá (megjegyzem, ez nem az OS hibája, hiszen Windowsra sem
lenne, ha nem csinálnának...).

-- 
László Béres            Unix system engineer
http://www.google.com/profiles/beres.laszlo
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-20 bef zés Sárközi Róbert

Sok sikert hozzá!
Majd szólj az iskoláknak, hogy vegyenek 2009 után gyártott eszközöket!
Laszlo Beres írta:
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-20 bef zés Laszlo Beres
On Fri, Jan 20, 2012 at 10:14 PM, Sárközi Róbert
sarkozi.rob...@hdsnet.hu wrote:

 Sok sikert hozzá!
 Majd szólj az iskoláknak, hogy vegyenek 2009 után gyártott eszközöket!

Talán egy kicsit erős lesz, amit most írok, de te tökéletesen
reprezentálod a legrosszabb felhasználót: elvárja, hogy a 10 évvel
ezelőtti videokártyája működjön, ugyanakkor az SSD trimet is
támogassa. Egyszerűen lehetetlen ilyet elvárni a gyártóktól, nem
véletlen, hogy egy pár évvel ezelőtti hardver támogatása is nehézkes
sokszor. Tucatjával tűnnek el a driverek a Windowsból, Linuxból
(ugyanakkor százával jönnek újak helyettük). Sajnos tudomásul kell
venni, hogy ez az IT, konzumer kategória lett, ha nincs pénz
frissítésre, akkor előbb-utóbb elavult lesz a hardver, szoftver
egyaránt. Tessék megnézni az Apple-t: az iPhone életciklusa 2 év, a 3
évvel ezelőtti telefonom már elérte az end-of-life fázist, a legújabb
iOS fel sem megy rá. Ugyanez meg egyelőre óvatosabban a PC-knél is.

Tudom, hogy az iskolákat ez rosszul érinti, de ez a gyártókat
konkrétan nem érdekli.

-- 
László Béres            Unix system engineer
http://www.google.com/profiles/beres.laszlo
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-20 bef zés Laszlo Beres
On Fri, Jan 20, 2012 at 7:02 PM, Kovács Marietta marg...@citromail.hu wrote:

 1. alaplapra integrált videó-, hang- és hálózati kártyák támogatása (főleg 
 Gigabyte és MSI, Intel chipsetes integrált alaplapok)
 2. A Fujitsu, Acer, Asus cégek 100 és 125 ezer Ft közötti laptopjainak 
 hardverei működnek Sulix-szal? Némelyik hangkártyával még Windows alatt is 
 meggyűlt a bajom, pedig ott csak a netet kellett túrni driver után (főleg ha 
 nem támogatott az op. rendszer), WIFI adapterek, webkamerák működnek?
 3. GDI-s nyomtatók (Samsung, Canon, HP: csak ilyenünk van) és multifunkciós 
 készülékek, pl. Samsung SCX-4623 stb. Főleg a szkenner és fax támogatása. 
 Szerveren történő megosztás és kliensen történő önálló telepítés is érdekelne.

A SuliX Professional (legjobb tudomásom szerint) Fedora 15 alapú, így
itt érdemes körülnézni:

http://docs.fedoraproject.org/en-US/Fedora/15/html/Release_Notes/

-- 
László Béres            Unix system engineer
http://www.google.com/profiles/beres.laszlo
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

RE: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-20 bef zés Tamas GAL
Laci,
Altalaban tokeletesen egyetertek azzal, amit irsz (magam is hardverbu3* 
vagyok), de a kollega az XP-rol beszelt, mint mukodo platformrol. Arrol, ami 
2001-ben indult es a legutolso szervizcsomagja is 2008 aprilisabol valo...

--
Tamás Gál
Systems Engineer
Forefront MVP

-Original Message-
From: techinfo-boun...@lista.sulinet.hu 
[mailto:techinfo-boun...@lista.sulinet.hu] On Behalf Of Laszlo Beres
Sent: Friday, January 20, 2012 10:27 PM
To: Techinfo
Subject: Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

On Fri, Jan 20, 2012 at 10:14 PM, Sárközi Róbert sarkozi.rob...@hdsnet.hu 
wrote:

 Sok sikert hozzá!
 Majd szólj az iskoláknak, hogy vegyenek 2009 után gyártott eszközöket!

Talán egy kicsit erős lesz, amit most írok, de te tökéletesen reprezentálod a 
legrosszabb felhasználót: elvárja, hogy a 10 évvel ezelőtti videokártyája 
működjön, ugyanakkor az SSD trimet is támogassa. Egyszerűen lehetetlen ilyet 
elvárni a gyártóktól, nem véletlen, hogy egy pár évvel ezelőtti hardver 
támogatása is nehézkes sokszor. Tucatjával tűnnek el a driverek a Windowsból, 
Linuxból (ugyanakkor százával jönnek újak helyettük). Sajnos tudomásul kell 
venni, hogy ez az IT, konzumer kategória lett, ha nincs pénz frissítésre, akkor 
előbb-utóbb elavult lesz a hardver, szoftver egyaránt. Tessék megnézni az 
Apple-t: az iPhone életciklusa 2 év, a 3 évvel ezelőtti telefonom már elérte az 
end-of-life fázist, a legújabb iOS fel sem megy rá. Ugyanez meg egyelőre 
óvatosabban a PC-knél is.

Tudom, hogy az iskolákat ez rosszul érinti, de ez a gyártókat konkrétan nem 
érdekli.

--
László Béres            Unix system engineer 
http://www.google.com/profiles/beres.laszlo
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: 
http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-20 bef zés Sárközi Róbert
Én úgy tudom, ez egy sulinet lista. Én egy iskolai It szakembernek 
válaszoltam, aki egy iskolai problémára kérdezett rá! Én magam szintén 
ezen a területen dolgozom. Te SUN, HP és Thosiba gépekről írsz, miközben 
az iskolákban, amiket én ismerek 90%-ot meghaladóan noname gépek vannak. 
Miről beszélünk?

___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-20 bef zés Laszlo Beres
On Fri, Jan 20, 2012 at 10:54 PM, Sárközi Róbert
sarkozi.rob...@hdsnet.hu wrote:

 Én úgy tudom, ez egy sulinet lista. Én egy iskolai It szakembernek
 válaszoltam, aki egy iskolai problémára kérdezett rá! Én magam szintén ezen
 a területen dolgozom. Te SUN, HP és Thosiba gépekről írsz, miközben az
 iskolákban, amiket én ismerek 90%-ot meghaladóan noname gépek vannak. Miről
 beszélünk?

Az altalam ismert iskolaban kizarolag markas gepek vannak - eddig
dontetlenre allunk.

-- 
László Béres            Unix system engineer
http://www.google.com/profiles/beres.laszlo
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-20 bef zés Laszlo Beres
On Fri, Jan 20, 2012 at 10:33 PM, Tamas GAL tamas@netlogon.hu wrote:

 Laci,
 Altalaban tokeletesen egyetertek azzal, amit irsz (magam is hardverbu3* 
 vagyok), de a kollega az XP-rol beszelt, mint mukodo platformrol. Arrol, ami 
 2001-ben indult es a legutolso szervizcsomagja is 2008 aprilisabol valo...

Na, ebben igazad van. Attol meg nekem is igazam van :D

-- 
László Béres            Unix system engineer
http://www.google.com/profiles/beres.laszlo
___
Techinfo mailing list
Techinfo@lista.sulinet.hu
Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo
Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html
Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/

Re: Sulixerver es Sulix Prof hardvertamogatasa

2012-01-20 bef zés Laszlo Beres
On Fri, Jan 20, 2012 at 10:54 PM, Sárközi Róbert
sarkozi.rob...@hdsnet.hu wrote:

 Én úgy tudom, ez egy sulinet lista. Én egy iskolai It szakembernek
 válaszoltam, aki egy iskolai problémára kérdezett rá! Én magam szintén ezen
 a területen dolgozom. Te SUN, HP és Thosiba gépekről írsz, miközben az
 iskolákban, amiket én ismerek 90%-ot meghaladóan noname gépek vannak. Miről
 beszélünk?

Ja, es koszonom, hogy ravilagitottal arra, hogy felesleges itt lennem
es velemenyt nyilvanitanom, tobbet nem fog elofordulni.