Re: OE6 -- hol van ot honap!
Sziasztok! Nekem a lentivel kapcsolatban lenne kérdésem. Szitu a következő: szombaton többszöri áramszünet után WinXP nem indult, HDD Regenerator kijavított hibákat, majd chkdsk is javított meg tett-vett a vinyón. Majd XP indulása után tapasztaltuk, hogy OE-ből eltűntek a levelek. Persze nem kevés, legalább 1,5-2 évnyi, és nagy méretű mellékletek is. Tömörítgette időnként mikor a progi felajánlotta. Az lehetséges, hogy a tömörítésekből valami oknál fogva kerülhettek a lomtárba is maradékok és azokból netán vissza lehetne nyerni egy részét a leveleknek? Vagy esetleg valamilyen más módon az összes levelet? Persze eddig nem volt kipipálva, hogy hagyjon másolatot a kiszolgálón (most már ki van). Előre is köszi a segítséget! Üdv Motyovszki Tibor rendszergarázda Albertirsa Horváth Mihály Gimnázium admin ad...@horvathm-szentes.sulinet.hu írta: Több ügyfelem járt úgy, hogy az OE6 kiírta, hogy szeretné tömöríteni a levelezési mappákat. Rányomtak az OK-ra és szépen elveszett egy rakat levelezésük. Egyesek szerint csak akkor következik be adatvesztés, ha megszakítják a tömörítési folyamatot. Üdv, Zsolt nbsp;a href=http://ad.adverticum.net/b/cl,1,77455,390689,481887/click.prm; target=_blankbrA Raiffeisen Közösen programban most egyetlen kattintással segíthet egy gyermekotthonnak! Szavazzon Ön is!/a___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
Re: hibas hdd levelezes helyreallitasa
Sziasztok! Bocsánat, inkább ehhez a szálhoz tartozik a kérdésem, bár a másikkal is részben öszefügg. Sziasztok! Nekem a lentivel kapcsolatban lenne kérdésem. Szitu a következő: szombaton többszöri áramszünet után WinXP nem indult, HDD Regenerator kijavított hibákat, majd chkdsk is javított meg tett-vett a vinyón. Majd XP indulása után tapasztaltuk, hogy OE-ből eltűntek a levelek. Persze nem kevés, legalább 1,5-2 évnyi, és nagy méretű mellékletek is. Tömörítgette időnként mikor a progi felajánlotta. Az lehetséges, hogy a tömörítésekből valami oknál fogva kerülhettek a lomtárba is maradékok és azokból netán vissza lehetne nyerni egy részét a leveleknek? Vagy esetleg valamilyen más módon az összes levelet? Persze eddig nem volt kipipálva, hogy hagyjon másolatot a kiszolgálón (most már ki van). Előre is köszi a segítséget! Horváth Mihály Gimnázium admin ad...@horvathm-szentes.sulinet.hu írta: Több ügyfelem járt úgy, hogy az OE6 kiírta, hogy szeretné tömöríteni a levelezési mappákat. Rányomtak az OK-ra és szépen elveszett egy rakat levelezésük. Egyesek szerint csak akkor következik be adatvesztés, ha megszakítják a tömörítési folyamatot. Üdv, Zsolt Üdv Motyovszki Tibor rendszergarázda Albertirsa ParaTrooper ptro0o...@gmail.com írta: Az OulookExpress-nél bemásolod az új gépen ugyanabba a mappába. Az állomány nevek valószínűleg megegyeznek, felülírod őket. A Thunderbird-ben annyit változtathatsz esetleg, hogy egy másik partíció, könyvtárba is teheted, és a létrehozott felhasználók beállításainál a könyvtár útvonalát az új helyre átírod. Eszközök / Postafiókok beállításai / Kiszolgáló beállításai / Helyi könyvtár / Tallózás pt Bakos Gábor írta: Sziasztok! Adott egy hdd, amely haldoklik. A rajta lévő winxp-t már semmilyen formában nem lehet elindítani, csökkentett mód, stb. de másik gépbe téve úgy tűnik, hogy a fontos adatokat, pl dokumentumok, OE, thunderbird mappákat sikerült lemásolni. Kérdésem az lenne, hogy az új vinyóra telepített szűz Xp-n hogyan tudom visszahozni.az Outlok Express, és a Thunderbird 2xx levelezést, ha azok mappaszinten tehát megvannak. Köszönöm: bakosgab ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/ nbsp;a href=http://ad.adverticum.net/b/cl,1,77455,390689,481887/click.prm; target=_blankbrA Raiffeisen Közösen programban most egyetlen kattintással segíthet egy gyermekotthonnak! Szavazzon Ön is!/a___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
Re: OE6 -- hol van ot honap! Köszi!
Üdv Motyovszki Tibor rendszergarázda Albertirsa Pepó János j.p...@vnet.hu írta: nbsp;a href=http://ad.adverticum.net/b/cl,1,73468,1602251,1596092/click.prm; target=_blankbrTanulj nyelvet vagy szakmát otthonról, könnyedén! Most 33% kedvezményt adunk minden tanfolyamunkra!br/a___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhaloportal.hu/gyik/altalanos/
Re: Re: Toshiba-n VISTA helyett XP
Hali! Mészáros Zsolt tigriselektros...@gmail.com írta: De előtte a drivereket nem árt megnézni van-e vagy megye a Toshiba ez a modellje XP alatt. Annyit fűznék hozzá a driver kérdéshez, hogy érdemes készíteni nlite-al egy xp telepítőt, javasoltan az sp3-al és csak SATA illetve AHCI drivereket beleintegrálva (akár többet is). Nagy mértékben megkönnyíti az életet. Üdv Motyovszki Tibor rendszergarázda Albertirsa ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx
nem támogatott oprendszer
Szép napot Mindenkinek! Kollégám vásárolt magának egy Toshiba Satellite L500-1EQ laptopot, s szeretett volna rá XP-t. Alapból nincs már hozzá driver lemez. Szinte minden eszközhöz sikerült drivert találni és telepíteni, kivéve a Wifihez, RTL8187B. Illetve amit a Realtek oldalán és más gugli találatokban, toshiba oldalán (illetve itt nincs xp-s driver) leltem, egyikkel sem sikerült felélesztenem. Lehetséges, hogy nem támogatja valaki-valami ezt az összeállítást? (egyébként ez az a gép amin xp és w7 is van, érdekes, hogy 7 alatt tökéletesen működik). Minden ötletet segítséget előre is köszönök! Üdv Motyovszki Tibor rendszergarázda Albertirsa brbrbra href=http://ad.adverticum.net/b/cl,1,6022,361519,446558/click.prm; Spórolnál köteleződön? Még 7 napig léphetsz, ha eddig nem tetted volna!brKötelező 30-50%-os kedvezménnyel a Generteltől!brA szolgáltatás minőségét a Generali Csoport garantálja. /a ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx
Re: Re: nem támogatott oprendszer
Hali! Megnéztem már mindent, a javasoltakat is, volt amelyiket már kipróbáltam, de sajna nem megy. Alapból bent van az eszközkezelőben, a tipus is megjelenik, sárga kérdőjeles. Az automatikus installerrel sem működik. Nem értem,ha egyszer van xp-re írt driver, akkor miért nem müxik. Köszönök minden segítséget. Nem tom. A googliban elég sok találat van XP-s driverre a kártyához. Egyik sem jó? http://www.realtek.cz/realtek-download.php?realtek=RTL8187Bsystem=1 http://drivers.softpedia.com/get/NETWORK-CARD/REALTEK/Realtek-RTL8187B-Driver-6106302082007-WHQL.shtml Sőt! A gyári oldalon is van driver: Windows driver auto installation program (support Win2K/WinXP/Vista), Win2K/WinXP/Vista driver ver.1158 http://www.realtek.com.tw/downloads/downloadsView.aspx?Langid=1PFid=1Level=6Conn=5ProdID=143DownTypeID=3GetDown=falseDownloads=true Alaksza Balazs írta: Ha Win 7 látja akkor egész biztos nincs letiltva, szerintem szimplán nem fejlesztenek egy majdnem 10 éves rendszerre(XP). Talán valamilyen hekkelt driverrel elindulhat ha szerzel hozzá saját progit ami kezeli a wlan-t és nem a beépített-el próbálkozol, de csak tipp... Alaksza Balázs brbrbra href=http://ad.adverticum.net/b/cl,1,6022,361519,446558/click.prm; Spórolnál köteleződön? Még 7 napig léphetsz, ha eddig nem tetted volna!brKötelező 30-50%-os kedvezménnyel a Generteltől!brA szolgáltatás minőségét a Generali Csoport garantálja. /a ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx
XP és 7 egy gépen?
Sziasztok! Szeretnék egy gépen xp profot és = ultimate-t külön partíciókra egy laptopon. Alapból nem llátják egymást bootolási szempontból. Ezt úgy értem, hogy az msconfigban nem jelenik meg a másik oprendszer bootinfója, ahogy látom, felülírják egymást. Először a 7-et tettem fel, majd az xp-t, ekkor az xp töltődött be, majd javítót futtattam a 7-essel, most az tölt be. Felraktam egy bootmanagert (osl2000), lát minden partíciót, de ha az xp partícióját választva hiányzó Ntldr üzenet. Van valamilyen megoldás, hogy választható legyen mindkét oprendszer? Minden segítséget és ötletet előre is köszönök. További szép napot! Üdv Motyovszki Tibor rendszergarázda Albertirsa brMegérkezett a Presentilo, a Bookline új ajándékozási szolgáltatása!brhttp://bookline.hu/news/news!execute.action?id=3042tabname=bookaffiliate=frepr1kar10199utm_source=freemail_karakteres_level_aljautm_medium=level_alja_karakteres_presentiloutm_campaign=0911_presentilo ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx
Re: 16 mm-es vetítő
Hali! Nem teljesen pontos a válaszom, de tudomásom szerint a Magyar Filmarhívumban (Budán) csinálnak mindenféle régi filmről dvd-t ingyen, csak a engedélyezni kell a tartalom szabad felhasználását részükre. Üdv Motyovszki Tibor rendszergarázda Albertirsa Zsilka Istvan izsi...@fay-bp.sulinet.hu írta: Üdvözletem! Keresnék Budapesten olyan intézményt, ahol muködoképes 16 milliméteres hangosfilmes vetítogép van. Iskolánkban találtunk egy pár tekercset, szeretnénk tudni mi van rajta. Segítségeteket elore is köszönöm: ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx brKreatív vagy és merészen mozogsz a digitális világban?brPályázz és nyerj a 19 Szabadfogású Számítógép versenyen!brhttp://ad.adverticum.net/b/cl,1,6022,348652,430738/click.prm ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx
(nincs tárgy)
Üdv Mindenkinek! Szép napos nyarat még. Egyedülálló XP prof SP3, automatikus frissítés után újrainduláskor közli, hogy a helyi profil megsérült és nem tudja betölteni. A programok és adatok megvannak, hellyel-közzel működnek is. Még nem láttam a gépet, gondoltam a visszaállításra meg valamilyen hdd regenerálásra, esetleg más ötlet, vagy valaki találkozott már hasonlóval? Gugli nem mondott többet. Előre is köszönöm! Üdv Motyovszki Tibor rendszergarázda Albertirsa brStrandolj és olvass! - 100 db ajándék belépő az Uszálystrandrabrhttp://bookline.hu/news/news.action?id=2650tabname=bookaffiliate=freulpkar9372 ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx
helyi profil megsérült
Üdv Mindenkinek! Ezer bocs, az előbb lemaradt a tárgy. Szép napos nyarat még. Egyedülálló XP prof SP3, automatikus frissítés után újrainduláskor közli, hogy a helyi profil megsérült és nem tudja betölteni. A programok és adatok megvannak, hellyel-közzel működnek is. Még nem láttam a gépet, gondoltam a visszaállításra meg valamilyen hdd regenerálásra, esetleg más ötlet, vagy valaki találkozott már hasonlóval? Gugli nem mondott többet. Előre is köszönöm! Üdv Motyovszki Tibor rendszergarázda Albertirsa Üdv Motyovszki Tibor rendszergarázda Albertirsa brStrandolj és olvass! - 100 db ajándék belépő az Uszálystrandrabrhttp://bookline.hu/news/news.action?id=2650tabname=bookaffiliate=freulpkar9372 ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx
postafiók teljesen eltűnt tunderbirdből
Szép napot Mindenkinek! Az egyik ismerősöm keresett meg a fenti hibával, nevezetesen a tunderbird frissítése után a programba való belépéskor csak az új postafiók létrehozását ajánlotta fel, ami addig be volt állítva és használatban is volt, az teljesen eltűnt. Viszont azt mondta, törölni semmit nem törölt a gépről. Próbáltam rákeresni fájlokra amikben tárolja a leveleket és a többi cuccát, de nem leltem. Egyéni asztali gép rgazdai jogokkal egy felhasználós. Van esetleg valami esély, hogy előkerülnek a levelei? S még egy kérdés ezzel a progival, hol lehet kikapcsolni azt, hogy a kiszolgálóról ne törölje a leveleket (az ilyen esetekre maradjon meg a levelezése)? Minden segítséget előre köszi! Üdv Motyovszki Tibor rendszergarázda Albertirsa brAngol, német, spanyol, olasz, francia nyári intenzív nyelvtanfolyamok indulnak június 22-től a Bonus Nyelviskolábanbrhttp://ad.adverticum.net/b/cl,1,6022,335167,414321/click.prm ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx
bootolható rendszerimage készítés
Sziasztok! szeretnék egy bootolós lemezképet készíteni a frissen telepített rendszeremről, elég macerás volt mindent felrakosgatni. Ehez keresek olyan progit, ami mindezt megteszi nekem és a végén még ki is írja egy cd/dvd-re. A rendszer egy Toshiba laptop, minden meghajtó SATA-s. Ezt csak azért írom, mert próbáltam a Hiren's cd-n lévő ghosttal de az nem tudta megcsináni még az imaget sem. Minden segítséget előre is köszönök! Üdv Motyovszki Tibor rendszergarázda Albertirsa brMég mindig a PC-den levelezel? Inkább próbáld ki a mobilodon! Regisztrálj és használd belföldön, aug. 31-ig ingyen!brhttp://ad.adverticum.net/b/cl,1,6022,336489,416099/click.prm ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx
Re: Re: off adatbázis kontra xp
Üdv Motyovszki Tibor rendszergarázda Albertirsa Somogyi László somo...@drgall.t-online.hu írta: Bocs, tényleg csak ötletelek: 1. Össze kellene hasonlítani milyen környezeti változók vannak a fejlesztő gépén és az adott helyen, illetve config.nt -ben, autoexec.nt -ben mi van beállítva. 2. A progi úgy sejtem 16 bites futtató környezetet szeret, ez win98-on még másképpen volt emlékeim szerint megoldva mint win2k-tól kezdve. Amikor elindul a progi és amikor belassul, nincs véletlen a Feladatkezelőben egy wowexec.exe, mert akkor miatta lassul, ennek kellene normálisan futnia, valamiért nem megy. Ha ez van, akkor ntfs jogokat is emeld először maxra, tűzfal/vírusvédő van-e, nem tiltja-e a 16 bites dolgokat, valamint google 32000 találata wowexec-re, fele arról szól, hogy belassult valami a gépen. Elnézést is kérek a pontatlanságomért, mert tudom, hogy kb. 8 éve megoldottam egyszer Netware fájlszerver és win2k munkaállomással, de már nem emlékszem a pontos körülményekre, nekem a jogosultságok emelése rémlik. Ezeket megnézem. 3. Maradva a 16 bites problémánál, (mert ezt sejtem, ha nem, akkor mellé lőttem) a szerveren van tehát az adatbázis és az xp futtatja a progit? Active Directory van? Kevert vagy natív módban van telepítve? Okosabbak majd megírják, ilyenkor nem lehet, hogy hitelesítési probléma van a 16 bites progit futtató xp és a win2k szerver között? A win2k szerver tehát legyen egyszerűen fájlszerver. (persze akkor már miért nem egy másik xp) A szerver csak a biztonsági másolatot tárolja, a progi saját gépről fut. sl ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx brbrbra href=http://ad.adverticum.net/b/cl,1,6022,329422,407043/click.prm; target=_blank Mitől jó egy kapcsolat? A válaszért KATTINTS IDE! /a ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx
Re: Re: off adatbázis kontra xp
A program használatának egyetlen részén tapasztalható látványosan ez a lassulás, amikor a napi rendeléseket rögzíti, gyakorlatilag a beütött mennyiség rögzítésekor várni kell 10-30 másodpercet is a következő mezőbe lépéshez, onnan ismét száguld a program, csak ennél az egy mezőnél van a gond. Viszont ez a legfontosabb, mert ebből áll össze az üzem adaglistája, s csúszik a termelés. Megnézem még, hogy esetleg az sp2-sp3 váltás okozhatta-e. Végső esetben visszateszek 98-at. Arról azért tértek át, mert nem tudták megoldani a win2k-hoz való csatlakozást. Köszönöm az ötleteket. Üdv Motyovszki Tibor rendszergarázda Albertirsa Takacs Tibor taka...@ntszki.hu írta: Motyovszki Tibor írta: Szia! A Clipperes progikkal nekem is ált. tapasztalat, hogy ezerrel meghúzzák a processzort. Néztem megoldásokat, de nem volt egyik se kielégítő... Üdv: TT ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx brbrbra href=http://ad.adverticum.net/b/cl,1,6022,329422,407043/click.prm; target=_blank Mitől jó egy kapcsolat? A válaszért KATTINTS IDE! /a ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx
off adatbázis kontra xp
Sziasztok! Teljesen privát munka. Egy pékségben működik egy egyedi készítésű Clipperes adatbázis program sok-sok funkcióval, a nyersanyagtól a vevőkig a receptúrákig mindennel. Eddig Win98-on működött 2 gépen is melyek össze voltak kötve. Beújítottak s áttértek xp-re és W2k szerverre, ettől kezdve a program legfontosabb része belassult. Az érdekesség benne, hogy a program írójával beszéltem, s nála egy XPSP2-őn tökéletesen működik. A szervernek csak a napi mentésben van szerepe ennél a programnál. Ha valakinek lenne valamilyen ötlete szívesen fogadnám! Előre is köszönöm! Üdv Motyovszki Tibor rendszergarázda Albertirsa brbrbra href=http://ad.adverticum.net/b/cl,1,6022,328311,405445/click.prm; target=_blank Bizalmi szavazat a történelmi egyházaknak! /a ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx
Re: Re: kábel modem - wrt54gl?
Hali! A net szolgáltatás a helyi kábeltévén keresztül nemrég indult, s a dunakanyar holding a szolgáltató. A helyi üzemeltetőkkel vagyok kapcsolatban én is, besegítés címszó alatt. Teljesen igazad van, hogy nem lehet(ne) köze a gyártónak a kapcsolódás megtörténtéhez. Itt még mac azonosítás-regisztráció sem kell egyébként. Más routereknél illetve közvetlen gépkapcsolatnál tapasztaltuk, hogy 2 lépcsős a világhálóra jutás. Az elsőben a modem ad egy 192.168.100.10-es címet, majd egy rövidebb-hosszabb idő után megkapja a gép vagy router a 172.x.x.x címet valahonnan. De itt első körben az a gondom, hogy a modemtől semmit nem fogad el a router, mert másik routerbe vagy gépbe dugva szinte azonnal felveszi a kiosztott címet. Ezért nem világos, mi a csuda is történik ebben az esetben. Üdv Motyovszki Tibor rendszergarázda Albertirsa Bajan Ferenc bf...@calypso.tbsz.sulinet.hu írta: Helló! Bocs, ha hülyeséget írok, de: Nem tudom, milyen kábelszolgáltatónál vagy, én otthon chellos vagyok. A UPC kábelmodemjei MAC-hez rendelve osztanak ip-t, tehát ha cserélem a berendezést (akár csak hálókártya, akár gép), először regisztrálni kell az újat. Igaz, ip-t ilyenkor is oszt a modem, de olyan tartományból, amelyben csak a regisztrációs lapot éri el az ember. Viszont ha nem kaptam címet, én bizony felhívtam az ügyfélszolgálatot, és némi zenehallgatás után a upcsek igen szolgálatkészek voltak. Nem lenne érdemes a szolgáltatóddal beszélni? A modemnek ugyanis semmi köze ahhoz, hogy a hozzá csatlakoztatott berendezés milyen gyártmányú, egyaránt kellene vele kommunikálnia. -- - Bajan Ferenc___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx Skandinávia! Most 30% kedvezménnyel! http://bookline.hu/news/news!execute.action?id=2206tabname=bookaffiliate=frekaakar8392 ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx
kábel modem - wrt54gl?
Sziasztok! Adott egy Thomson (TCM420) kábelmodem és egy wrt54gl router. A gondom az, hogy a router semmilyen formában nem hajlandó kommunikálni a modemmel, nem veszi fel az ip-t. Más routerekkel nem volt még ilyen gondom csak a linksysekkel (a másik a befsr41, azzal sem jutottam dűlőre). A modem oszt dhcpvel ip-t, a router automatikus konfigra - dhcp-re van állítva. Amit próbáltam: dns és átjáró megadás, csomagméret 1492, reset, restart, dhcp release és renew a ruterben. Modem és router restart majd órákig magára hagyás, akkor sem, közvetlen modem-gép kapcsolatból kimásolva az ip-t azt beírva sem kommunikált. Router eredeti firmware, ha esetleg tud valaki jobbat a linknek nagyon örülnék. További segítséget előre is köszönöm! Üdv Motyovszki Tibor rendszergarázda Albertirsa Skandinávia! Most 30% kedvezménnyel! http://bookline.hu/news/news!execute.action?id=2206tabname=bookaffiliate=frekaakar8392 ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx
XP azonnal kijelentkezik
Sziasztok! Asztali gép, XP Prof a bejelentkezéskor egy villanásnyira megjelenik az asztal majd azonnal kijelentkezik, ugyanezt teszi csökkentett módban is. Vírusirtás, spyware irtás, chkdsk, javító telepítés megvoltak, nem msegített semmit. Ha külső meghajtóként (USB) csatlakoztatom a beteg HDD-t egy működő géphez, hol találok beállítási lehetőséget a rajta lévő oprendszerhez (fentebbi xp), gondolok itt regedit, visszaállítás kikapcsolása, stb? Netán badarságot írtam, elnézést. Minden segítséget előre is köszönök! Üdv: Stiborka ___ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.1let.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://www.kozhalo2.hu/Faq.aspx