-----Original Message-----
From: Zara László [mailto:[EMAIL PROTECTED]]
Sent: Thursday, July 11, 2002 1:42 PM
To: FairConto Office
Subject: DEbárki bRE: Zara László részére


Tisztelt Ruszin Zsolt úr!

Bizonyára elkerülte figyelmét, hogy a számviteli törvény 151. § (1)
bekezdése csak 2003. január 1-én lép hatályba (174. § (4) bek). Ebből
adódóan 2002. januártól senki nincs kizárva a könyvviteli szolgáltatás
végzés köréből. Sőt, még 2003. év folyamán sem mindenből. Ugyanis az éves
beszámolót a 2003. évről majd 2004. év elején kell elkészíteni, így erre
vonatkozóan 2004. január 1-től nem végezhető majd ez a könyvviteli
szolgáltatás körébe tartozó feladat regisztráció nélkül.
Az igaz, hogy a könyvviteli szolgáltatás irányítását, vezetését már 2003.
január 1-től nem lehet végeznie annak aki nincs regisztrálva.
DE: Endettesék meg, az a véleményem, hogy akinek nincs meg legalább a három
éves gyakorlata, az ne is végezzen irányítást, vezetést ezen a területen
(sem)!

Ami pedig a kizárásukat illeti a kerestei lehetőségből: A törvényt 2000.
szeptemberében hirdették ki. Aki ez után fogott bele a könyvelési kereseti
lehetőségbe, annak tudnia kellett, hogy milyen szebályok léptek életbe! Aki
az ezt megelőző időben kezdte a vállalkozását mint könyvelő (mérlegképes
könyvelői képesítéssel), azokat az a fent részletezettek miatt nem érinti
hátrányosan a regisztráció. BÁRKI ÁLLÍT IS MÁST!

Nem árt, ha a jogszabályokat pontosan olvassuk és a hatásait is pontosan
mérjük fel. Ezért nem szállunk be -bár hangzatos lehetne az érdekképviseleti
fellépés- olyan megváltoztatásába, ami nem igaz.
Javaslom, hogy ennek figyelembe vételével ítéljen, amikor arról beszél, hogy
"...sokkal szolidárisabb álláspont is elvárható lenne" egyesületünktől.

Ha vannak más (eltérő és meggyőzőbb) érvei, kérem ossza meg velem.


Üdvözlettel:

Zara László
elnök


-----Original Message-----
From: FairConto Office [mailto:[EMAIL PROTECTED]]
Sent: Wednesday, July 10, 2002 6:36 PM
To: [EMAIL PROTECTED]
Cc: AKTA; [EMAIL PROTECTED]
Subject: Zara László részére
Importance: High


Kedves Zara úr!

Biztos emlékszik rám, a Verlag Dashöfer-nél vagyok
az Adózási ABC szerkesztője. Éppen ma kaptam az egyik
kollegától az AKTA könyvelői levelezőlistán keresztül,
hogy a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli
Szolgáltatók Országos Egyesületébe (MAOE) számára
a könyvelői regisztrációban tapasztalható
jogfosztás teljesen elfogadható.

Pontosabban a levelében az állt, hogy:
"Egyesületünk egyetért a törvény azon rendelkezésével,
hogy a regisztrációhoz gyakorlati időt követelnek meg.
Ezért nem áll szándékunkban törvénymódosítás
kezdeményezése."

A HVG-ban a témában legutóbb közzétett cikkben
azt az aggodalmamat próbáltam tolmácsolni, hogy a
már kiadott engedélyek tekintetében a jogszabály nem
okozhat jogvesztést, vagyis a már mérlegképes képesítéssel
rendelkező és tevékenységüket végzőket nem
foszthatja évekre ettől a kereseti lehetőségtől.
Márpedig a Szvt. 151.§.(5) -a már idén január 1-től
kizárta azokat, akiknek nincs meg a mérlegképes
képesítést megszerzését követő 3 év gyakorlatuk.
Ez a 2000.01.01.-t követően képesítést szerzettekkel
szemben egyértelműen méltánytalan.

Miután a könyvelőknek közvetlen szakmai érdekképviselete
tulajdonképpen nincs, ezért is rökönyödtem meg azon,
hogy a MAOE, mint rokon-szervezet elzárkózott az
egyéni kezdeményezések és egy esetleges
jogszabály-módosítás támogatásától.

Miután Ön és én is az MKVK regisztrált tagjai vagyunk
a probléma számunkra nyilvánvalóan nem égető.
Ettől még sokkal szolidárisabb álláspont is
elvárható lenne.

Üdvözlettel

________________________________________
Ruszin Zsolt
 FairConto

Könyvelési, Könyvvizsgálati szolgáltatások,
Pénzügyi Tanácsadás
Bookkeeping, Auditing, Financial Consultancy
Iroda:    1046 Budapest, Kiss Ernő u. 1-3
Office:   1-3 Kiss Ernő str, Budapest, H-1046
Post:     1329 Budapest, Pf. 89.
Tel:        +36 1 399-1587, 399-1588
Fax:       +36 1 399-1589
e-mail:    [EMAIL PROTECTED]
WEB:    www.fairconto.hu


_______________________________________________
Akta maillist  -  [EMAIL PROTECTED]
http://www.irisz.hu/mailman/listinfo/akta

válasz