Megnéztem, de nem találok a BIOS-ban semmiféle információt erre vonatkozóan. Előtte Tisztaszoftveres Windows 10 Enterprise x64 volt a gépen, kms-sel (teljesen automatikusan) aktiválva. De akkor lehet, hogy már az sem kms-sel aktivált, hanem a BIOS-ban tárolt licenc-et használta? (Még nem találkoztam ilyennel, azért kérdezem.) Mindig ezzel az image-vel telepítek, még sosem kért kulcsot tőlem. A nyelv megadása után jön a telepítő indítása, használati feltételek elfogadása, azután meg a teljesen új telepítés. A meglévő partíciókat törölni szoktam és újakat hozok létre, arra telepítek. Szerintem a régi windows példányból (amit a partíciók törlésével törlök), nem vesz semmiféle licence információt. Miért is tenné!? A tisztaszoftveres image-ben meg elvileg benne van a kms aktiváláshoz szükséges kulcs, ami a MS honlapján is fent van.
2017. december 8. 11:00 József Venczel írta, <venczel...@gmail.com>: > A BIOS-ban lehet benne tényleg a licence, mert most kipróbáltam > Hyper-V-vel és itt tényleg kéri a kulcsot a telepítő indítása után. > Csak azért gondoltam, hogy kms-sel aktivál, mert a gépházban az vagyon > írva, hogy digitális licenccel aktiválva. > > > > 2017. december 8. 10:43 Fehér Sándor írta, <fehersandor@madach-starjan. > sulinet.hu>: > >> Megpróbálok rendet tenni a fejekben: >> Ha a media creation tool-al letöltött ISO-t telepítesz és a gépen van >> frissítési alap, az rendszerint HOME edition, emiatt a windows 10 is HOME >> lesz, ha az elején kulcs nélkül mész tovább!!!!! >> Uefi-nél ugyanez a helyzet. >> Azt tudod csinálni, hogy beírod az MS oldalán lévő kms kulcsot a >> telepítés elején, amikor kéri és NEM MÉSZ TOVÁBB kulcs nélkül!!! >> >> Ennyi, ezután professzionált kapsz és tudod kms-el aktiválni a batch fájl >> lefuttatásával. >> Példa w10 x64-re, kms aktivalas.bat tartalma: >> // >> slmgr.vbs /upk >> pause >> slmgr.vbs /skms 195.199.255.195 >> pause >> slmgr.vbs /ipk W269N-WFGWX-YVC9B-4J6C9-T83GX >> pause >> slmgr.vbs /ato >> pause >> // >> EZT a KULCSOT adod telepítéskor: W269N-WFGWX-YVC9B-4J6C9-T83GX >> (1709-es mediacreationtool-os iso-val próbált módszer és működik) >> >> Alternatív: >> Leszeded az nc*r* ról valamelyik buherált iso-t, és abból ki tudod >> választani a neked tetszőt! >> >> Remélem már világos annak, aki eddig nem értette. >> Milliószor kibeszélt téma ez már! >> >> Üdv! >> >> 2017. 12. 08. 10:21 keltezéssel, József Venczel írta: >> >> Sziasztok! >> >> Kipróbáltam. Nekem mindkét image Windows 10 Home változatot telepít és >> mindegyik azonnal aktivál is kms-sel. >> Hol rontottam el? >> Letöltésnél a Media Creation Tool csak a nyelvet, a kiadást és az >> architektúrát kérdezi. Nyelv egyértelmű. Kiadásnál csak a Windows 10-et >> kínálja fel, semmi mást. Architektúránál az x64-et választottam. >> Ha jól emlékszem, Win7-nél kellett valamelyik fájlt törölni a telepítő >> lemezről és utána telepítésnél rákérdezett a verzióra >> (Home/Pro/Enterprise). Itt is trükközni kell? >> Megnéztem a mappákat a pendrive-on. Nem találtam a Gábor által említett >> unattend.xml fájlt, csak egy unattend.dll-t, de az valóban dll >> (belekukkantottam). >> Szóval hogyan tovább? >> >> Üdv, >> Venczel József >> >> >> 2017. december 8. 8:38 József Venczel írta, <venczel...@gmail.com>: >> >>> Sziasztok! >>> >>> Most kipróbáltam én is a Chrome-os F12 (alias Ctrl+Shift+i) >>> csodafegyvert és lássatok csodát, nem ugyanazt az ISO fájlt tölti le, mint >>> a Media Creation Tool. >>> Még nem próbáltam velük a telepítést, de a MCT-lal készített image csak >>> kb 3,5GB-os, míg a közvetlenül letöltött image 4,2GB-os. >>> Természetesen mindkét esetben Win10x64_Hungarian változatot >>> választottam. A MCT-lal tegnap délután töltöttem le az image-et, a >>> közvetlen linkről meg most reggel. >>> >>> ??? >>> >>> Üdv, >>> Venczel József >>> >>> 2017. december 8. 0:48 Hambuch Gabor írta, <hamb...@w5.hu>: >>> >>>> 2017-12-07 22:37 keltezéssel, Gyulai László írta: >>>> >>>>> Ezekben az okosított integrált isokban azért nem kellett megadnod, >>>>> mert általában az illegál mini kms aktiválásra vannak felkészítve, kms >>>>> kulcsot integrálják. Ha nincs szerencséd, akkor még a mini kms-t is >>>>> telepíti egyből a gépre. >>>>> >>>>> Próbáld meg ugyanezt mondjuk egy gyári msdn vagy vlsc enterprise >>>>> telepítővel, nem fog aktiválni a sulineten amíg a microsoft által >>>>> közzétett >>>>> kulcsot meg nem adod. Az összes gyári ms telepítőben olyan kulcs van >>>>> beépítve, ami nem aktiválható, csak a checksum ellenőrzésen megy át >>>>> telepítéskor (azaz "elfogadja" a telepítő). >>>>> >>>> >>>> >>>> Egy picit túl van misztifizálva ez a kulcs integrálás dolog is, annyira >>>> nem ördögtől való. Egy egyszerű unattend.xml a telepítő gyökerébe, ahol meg >>>> van adva a product key. A pendrive-os telepítő használatával még csak iso-t >>>> sem kell módosítani miatta. A kulcs mellett nagyon sok egyéb dolog is >>>> automatizálható vele. >>>> >>>> Egyébként a későbbi esetleges kínos meglepetések elkerülése miatt én is >>>> inkább a "tiszta" telepítők mellett teszem le a voksom. Azokban pedig - >>>> ahogy László is írta - nincs gyárilag unattend.xml. Tiszta telepítőhöz a >>>> win10 óta egyszerű hozzájutni, a teljes telepítő letölthető szabadon >>>> közvetlenül a microsoft oldaláról. Az is igaz, hogy csak 1709-től kezdve >>>> van a telepítőben a home és a pro mellett többek között az edu verzió is. >>>> >>>> -- >>>> Hambuch Gábor >>>> hamb...@w5.hu >>>> >>>> _______________________________________________ >>>> Techinfo mailing list >>>> Techinfo@lista.sulinet.hu >>>> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo >>>> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html >>>> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ >>>> >>> >>> >> >> >> _______________________________________________ >> Techinfo mailing listtechi...@lista.sulinet.hu >> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo >> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html >> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ >> >> >> >> _______________________________________________ >> Techinfo mailing list >> Techinfo@lista.sulinet.hu >> Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo >> Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html >> Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/ >> >> >
_______________________________________________ Techinfo mailing list Techinfo@lista.sulinet.hu Fel- és leiratkozás: http://lista.sulinet.hu/mailman/listinfo/techinfo Illemtan: http://www.szag.hu/illemtan.html Ügyfélszolgálat FAQ: http://sulinet.niif.hu/